|
Zsille Gábor
Amit kerestünk
„Was wir suchten, fanden wir nicht”
(Wulf Kirsten)
Amit kerestünk, sehol sem leltük,
a kézből evő, szelíd mókust elnyelte a föld,
a nagyon olcsó boltról kiderült, hogy megszűnt,
a park legrégibb fáját kitörte a vihar,
a folyóparti sétányt elöntötte a víz,
amit kerestünk, sehol sem leltük,
hiába utaztunk északnak, hiába keltünk korán,
futottunk csomagokkal a hajnali buszhoz,
az óvárost pénz híján mégsem újítják fel,
a középkori udvarházban senki sem lakik,
kapuján rács van, ablakán deszka,
a koncert elmarad, nincs fieszta,
a köztéri órák tétlen állnak,
a híres utcán mindent szanálnak,
árujuk nem maradt, csak selejtjük,
amit kerestünk, sehol se leltük,
a sarki boltot, a szelíd mókust,
a házat, hol olcsón eladó must,
a parti sétányt, a hajnali buszt,
elnyel, eláraszt, bedeszkáz, kifoszt,
eresz alól leseprűzött fészkek,
agyagos morzsái az egésznek
és csak árnyak maradtak helyettük –
amit kerestünk, sehol se leltük.
Koponya
Varjú koponyája
varjú csupasz koponyája egy akác alatt
néhány méterre a háztól
hol harmadik napja lakom
a koponyán a csőr, mely léket ütött a dión
mellette szilánkos, félbeharapott csont
Macska lépte
macska puha lépte a kiégett füvön
macska koponyája hússal és szőrrel borítva
és az én koponyám, az én varjú fölé hajoló
figyelmes csontom, benne eleven velő
így hajolt tegnap is, ma is és holnap
Sötét lesz mindjárt
megvirrad majd
Barlang
„Leszállt az angyal,
November fáját,
Tizennyolc ágát szorította magához (…)
Nyugodj meg…”(Ismeretlen elmegyógyintézeti ápolt)
szeptember, október éje
november tizennyolc ága
felhelyezem gyermekkorom
emlékeinek polcára
gyermekkorom tömegsírját
egy angyal világra ássa
a barlang száján beszökő
fény tizennyolc tűszúrása
nem sajog, nem tép: csordogál
a nap is kitér utamból
gyomrom izzó katlanában
tizennyolc pirula tombol
találgatom, mi jöhet még
szakítok minden kalanddal
barlangom fala nem mozdul
nyugodj meg, súgja az angyal
