|
Czigány György
Medvefarm
Mintha apám, apám
volna
ez a bozontos veresegyházi
medve, ahogy megáll és átnéz
a kerítésen – a drótok áram alatt –,
engem néz és mögém.
És karéj kék végtelenbe.
Méltatlan boldogsággal
mintázza sorsunk – medve;
megbízhatóan múlt idejű
minden állat. Csak néz,
mögém néz, szeretném
megölelni.
Scherzo
Sírunk és
nevetünk.
Visszautasítom a teremtés
vigaszát: makacs reménység
nyomorít. Magamagát
vádló lélek tart életben.
Néha pedig összefogódzik
bennünk az öröm:
ketten ültetjük el
múlásunk virágait.
