Kortárs

 

Wutka Tamás

Máté Zsuzsanna: Sík Sándor – a szépíró, az irodalomtudós
és az esztéta

Lazi Könyvkiadó, 2005

 

Léteznek-e példaképek manapság? Ha nem is teljes egészében és kritikátlanul elfogadottak, de vannak-e olyanok, akik legalább énjük egy részével hatnak követendő példaként? Van-e egyáltalán igény rá, hogy nem pusztán beidegződött szokások vagy akár a kiérdemelt tisztelet okán, de hasznos tanulságok miatt is odafigyeljünk önmagunkon kívül másokra?

A neve által többé-kevésbé még ismert, de sokrétű tevékenységével már alig nyomot hagyó Sík Sándorról megjelent újabb monográfia kapcsán vetődnek föl ezek a kérdések. Eddig nem publikált anyagok közzétételével is segít közelebb hozni a kötet egy olyan szellemi alkotót, akinek életműve és életvitele egyaránt támpont lehetne a szilárd erkölcsi tartás kialakításához. Ez akkor is lényeges, ha sokak szemében manapság maradinak tűnik ez a felfogás; akik mindent idejétmúltnak tartanak, ami a hagyományos értékekre épül. Sík Sándor azon kisebbség tagjai közé tartozott, akik tisztán kerültek ki a huszadik század különféle politikai-társadalmi megpróbáltatásaiból, akikben a humánumot semmiféle kísértés nem volt képes megrendíteni. Őt a hite mindig átsegítette a nehéz korszako­kon. Származása, meggyőződése révén egyaránt érezhette, hogy semmilyen címen-néven történő üldözés, elnyomás lényegében nem különbözik egymástól. Azt is tapasztalhatta, hogy a zsidó származását nyíltan vállaló keresztényre nem szűnő gyanakvással tekint minden oldali szélsőség. Éppúgy értetlenséget vált ki a kizárólag konvenciókat elfogadni képes szemléletben, mint a „liberális katolikusnak” aposztrofált családi szellemiség. Sík Sándor szerint a katolikus lélekben együtt lehet minden, ami van, ami elgondolkodtató (vagyis az egyetemességet foglalja magába). Az is leszűrhető belőle, mi az, ami a liberális felfogásban alapvető fontosságú. Nem sok köze van ehhez a ma büszkén hirdetett, de gyakorlatában deformálódott liberalizmusnak. Ennek persze tudatos része a divatos, „korszerű” keresztényellenesség, ami természetesen együtt jár a tömegesen felbukkanó, az emberek gyökértelenségét, közösségi vágyát kihasználó kisegyházak, szekták előtérbe kerülésével. Ezek egymástól elszigetelődve azonban nem képviselnek igazi erőt és hatást a világi hatalommal szembeni egyensúly tekintetében.

Máté Zsuzsanna könyvének érdekessége, hogy az irodalmár-esztéta Sík Sándorra helyezi a hangsúlyt, persze nem a költészete rovására. Maga a költő sem elégedett meg azzal, hogy megírta műveit; olvasóként is adekvát módon akarta értelmezni, amit létrehozott. Vajon vallásos világlátású alkotásai tartalmaznak-e annyi esztétikai élményt, hogy elfogadottá tegyék más meggyőződésűek számára is? Eltérő utakon is el lehet jutni közös értékekhez. Sík Sándor őszinte lelkesedéssel lépett be a piaristákhoz, olykor mégis elbizonytalanodott: lehet-e egy személyben szabadon szárnyaló művész és fogadalmi kötöttségeinek megfelelni képes szerzetes? A világi élet kínálta lehetőségek is vonzották. Az önfegyelem, az igyekezet, hogy másoknak se okozzon csalódást, győzedelmeskedett. A klasszikus irodalom, a történelem tanítása mellett cserkészvezetőként is lehetőség adatott neki az ifjúság nevelésére, különös tekintettel a helytállás, jellem, becsület, kötelességtudat fontosságára. Hiszen ő is elődeitől kapott segítséget ezeknek a tulajdonságoknak kimunkálásához és minden időben való megőrzéséhez. Hűség és ragaszkodás egy bevált értékrendhez, ami ellensúlyozni képes a külvilág diszharmóniáját. Szenvedélyes szeretettel csinálta végig mindazt, amibe belefogott, a cinizmus őt mégoly kétségbeejtő tapasztalatai ellenére sem tudta megkísérteni. Ki hinné, hogy csaknem száz évvel ezelőtt ugyanazok a problémák nyomasztották, amelyeket mi hajlamosak vagyunk korunk sajátosságainak tekinteni: a pénz mindenhatóságába vetett hit, az ego túlburjánzása, az elbizonytalanodás és reményvesztettség.

Mindezek összefoglalása jellemzi Sík Sándor prózai műveit, egyszersmind csendes tudomásulvétele annak: az érzelmi szférát is hordozó racionalitás a merev ostobasággal szemben szinte tehetetlen. Kezdeti, kissé romantikus-misztikus hevülete visszafogottabbá válik, de együttérzése mindvégig megmarad. Mindenképpen kötelmek, korlátok között élünk, higgyük ezt akár isteni gondviselésnek, elrendelt sorsnak vagy vak véletlennek. Sík Sándor az Istennel való vitát – lévén önálló gondolkodó – nem tartotta szentségtörésnek. Az élet konfliktusok sorozata, s a helyes vagy helytelen döntéshozatal az ember felelőssége. De lehetnek-e Istennek másféle kívánalmai, mint amire az ember képes? Sík Sándort a nagy emberi kihívások és megpróbáltatások érdeklik. Ezért ihlették már első drámája megírására a kisember életét jóvátehetetlenül meghatározó háború borzalmai, és ezért foglalkozik tudományos, esztétikai munkáiban nagy kaliberű egyéniségekkel. Nem tévesztve szem elől, hogy az esztétika lehet kizárólagosan az egyén elfogadásán alapuló látásmód, míg az etika nem vonatkoztatható el a közösségi léttől. Vágya a hétköznapi kereszténység megvalósulása volt, vagyis a mindennapi életet átszövő, nem pedig a vasárnapi, ünnepélyesen lerótt s ezzel szinte letudottnak tekintett feladat.

Máté Zsuzsanna e sokoldalú munkásság kevésbé ismert területeire hívja fel a figyelmet. Olvasása közben kedvet kapunk, hogy felfedezzük magunknak Sík Sándor eredeti műveit, mintegy bizonyítékaként annak, hogy az általános kultúra és a hit nem ellentétes fogalmak. Öröm olvasni a kötetet azért is, mert nem elvontan fontoskodó, tudományoskodó munka. A megélt élet sokszálú eseményei, a napi és történelmi megpróbáltatások összefüggései, a szellemi-lelki sajátosságok bemutatása által válik megismerhetőbbé az életmű – és teljesebbé az ember.

 

 



Nyitólap