Kortárs

 

Kelemen Lajos

 

Rajzás

 

Csak édes lesz, lágy, sárga massza,
fel-felaranyló,
mely – ha beveszed – meggyógyít az új nyárnak;

e mézért hát újra kirajzás,

illatok hídja egyik virágtól másikig,
pásztorórák a faluvégén sziromágyban,

a porzót gyűrkélni,
lábbal gyúrni, míg nem omlik – ömlik
zamat, aroma – mindenütt mindenben
vasszorgalom ösztönből,

s megszentel a nyereség, kis eleven gép:
gyűjtsz, töltekezel, hazaszállsz,

haza, szolgálván királynőt s monarchiát,
haza, mielőtt
a barnás deszkadoboz
csukódna.

 

 

 

Restauráció

 

És közben virul a kastélypark –

sehol egy szeplő a növényein,
idő nem fogja, látod,

évre átültetett elved se;
zubog, zubog a szép beszéd az embernyájra,
egy világot kimagyaráz –
              csupán látványra más

a hódolt birtok túlfele, hol virágnál,
susogó fűnél
üdvösebb portéka – haszon is fakad, úgy hát
alkuba véve, baráti kezek alatt;

s a régi tövön az új növés
ha netán varázstalannak tetszenék,
mi adhat színt, tüzet,
mikor titokra vak bent a sötét; kifejteni:

kintről csak tallér csillagfénye süt – – –

 

 

 



Nyitólap