Államszocialista ünnepeink
filmhíradón

 

 

 

1.

 

az ünnepek vizsgálata

 

Ez a dolgozat eredetileg a kádárizmus ünneplési kultúrájának leírását célozta, hogy képet adjon arról, mit örökölt a rendszerváltás utáni demokratikus berendezkedés az ünnepek, az ünneplés és e kettő nyilvánosságban való kommunikálásának terén.

Tíz, véletlenszerűen választott év filmhíradóinak ünnepeit elemeztem volna, remélve, hogy megbízható eredmények birtokába jutok a feltett kérdést illetően, és kirajzolódnak olyan mintázatok az elemzett anyagban, amelyek magyarázzák az 1989 után létrejött illetve újjászületett ünnepek rítusait. A szövegek kép nélküli elemzése után derült ki, hogy egy részük képi anyaga pillanatnyilag még hozzáférhetetlen, s így némileg változtatnom kellett a kérdésfeltevésen. 

 

 

A kutatás forrásanyaga

 

Az elkészült anyag öt egymást követő év (1957-1961) negyven filmhíradójának ünnepi kisfilmjeit vizsgálja, összesen negyvenhármat. Az ötvenes évek végén, hatvanas évek elején a filmhíradó lehetett az egyik legnézettebb tömegtájékoztatási eszköz, s így feltételezhető, hogy az általa bemutatott és kialakított ünneplési módok széles körben elterjedtek, ismertté váltak, s később a televízióban is hasonló formában jelenítődtek meg. A kutatás forrásanyagát alkotó híradók tíz perces csokrai voltak a megelőző hét híreinek, szerkezetük a politikai-közéleti-külföldi beszámolók vonalát követte. A korszak politikai adottságaiból következik, hogy nem létezett külön kül- és belpolitikai hírblokk; ami külpolitikailag relevanciával bírt, az belpolitikai ügynek is minősült és fordítva. Közéleti hírként legtöbbször a társadalom különböző csoportjainak működéséről beszámoló filmek szerepeltek, amelyek lényege nem annyira az adott csoportról szóló beszámolás volt, hanem működésének ténye. A külföldi beszámolók a politikaiakkal ellentétben nem csak a szocialista blokk országaiból érkeztek. Indokolatlan is lett volna ez a korlátozás, hiszen a hírek természete (divatbemutatók, természeti kincsek bemutatása stb.) nem szolgáltatott rá okot.

 

 

A kutatás célja 

 

Az 1957 és 1963 közötti évek a kádárizmus alapjainak letételével és megszilárdításával teltek: meg kellett hogy szülessenek azok a rítusok, amelyek egyfajta folytonosság jegyében új elemeket ágyaztak be mind a társadalom értékrendjébe, mind a hatalomról alkotott képébe. Olvasmányaim szerint az említett öt év alatt a kulturális élet minden szférájában megszülettek azok az irányelvek, amelyek - még ha gyengült formában is - végig érvényben maradtak a következő negyven évben. Ezek egyike az ünnepek szekularizációja volt, mind képi világukat tekintve, mind az ünnepi diskurzust illetően. Elemzésem egyik vizsgálati célja a vallástalanítási folyamat filmhíradón megfigyelhető eredményeinek összefoglalása. Hipotézisem szerint a megjelenített ünnepek ceremóniáit nem lehetett teljesen új, az egyházi, a vallási ünnepek során sosem szerepeltetett eszköztárra alapozni. A kérdés tehát az, milyen jellegzetességek lelhetők fel a filmhíradós ünnepeken, s ezek közül melyek az államszocialista rendszer saját attribútumai, és melyek vallásos elemek adaptált változatai.

Amennyiben sikerül e kérdésre választ kapni, úgy lehetővé válik egy olyan alap megteremtése, amely további bővítésekkel a mai tömegkommunikációban megjelentetett ünnepek elemzésének egyik eszközéül szolgálhat.

 

 

A feldolgozás módszere

 

A korszak ünnepeinek szöveges, majd képi anyagát vizsgáltam, először egymástól elkülönítve, majd együttjárások tekintetében. A különböző elemek gyakoriságának és összefüggésének leírásához módszerként a tartalomelemzés és a diskurzusanalízis kínálkozott, ugyanakkor a képi világ (textus) szerkesztésének elemzéséhez felhasználtam a képi retorika fogalmi eszköztárát is.

A kutatáshoz szükséges fogalmi eszköztár leírása után először a szöveg majd a kép vizsgálatának eredményei szerepelnek a teljes anyagot tekintve. Ezután következik a nyilvánosságot kapott magánünnepek elemzése, s végül az eredmények összevetése. Az összefoglaló fejezetben az ünnepek különböző típusainak leírására, és a munka alapjául szolgáló hipotézis tárgyalására kerül sor.

 

 

Az ünnep

 

Fogalomtörténet: szent és profán

 

Ünnep szavunk először 1372-ben került írásos említésre, ünnep alakban. Az etimológiai szótár szerint eredeti jelentése egyházi műszóból vált mindennapossá, s szent napot jelölt. A szentség - Durkheim vallásról alkotott definícióját követve - abból ered, hogy a nem szent időszakokkal ellentétben olyan dolgok fejeződnek ki ekkor, amelyekről "maga a társadalom dolgozta ki a képzeteket". Az ilyenkor megnyilvánuló viselkedések jellege tehát kollektív, és a társadalmi tudat szabályai szerint alakul ilyenné. A világi dolgok ehhez képest az egyén által jönnek létre, kizárólag az egyéni tapasztalás alapján, s jelentőségük ennél fogva jóval alul marad a kollektív képzetekének. Az ünnepnap jelentősége tehát - legyen akár az egyház által, akár más társadalmi alrendszer által tartott ünnep - a rá vonatkozó törvényszerűségek kollektív jellegéből származik.

A dualizmus idején, 1874-ben kiadott A magyar nyelv szótára szerint az ünnep

 

A keresztény évben olyan nap, melyben a hívek a testi, főleg külső munkától megpihenni, s lelki üdvökre szolgáló jámbor cselekedeteket gyakorolni, um. templomba menni, Isten igéjét hallgatni stb. tartoznak.

Néhutt: szent nap. Ilyek általában a vasárnapok és azon napok, melyeken  a keresztény felekezetek vmely hitrejteménynek vagy szentnek emlékét tisztelik meg.

 

E meghatározás szerint tehát öt évszázaddal az első említés után is csak az egyház nézőpontjából jelesnek számító napok voltak ünnepek, és még nem tartoztak a jelentésbe sem a társadalom, sem az államszervezet által kiemelt alkalmak. Valószínűleg azért lehetett ez így, mert ünnepnapokon a társadalom tagjai az imént idézett "szent" térben és időben mozogtak a mindennapok világi, vagy az államszervezet által diktált tér/idő dimenzióihoz képest. Ennek a szentségnek - amely a durkheimi értelemben a katolicizmus előtti hiedelemrendszerekre is értelmezhető - a terét és az idejét a kérdéses korszakokban az egyház biztosította. Mircea Eliade a következőképpen ír a vallásos térről és az időről:

 

A vallásos ember számára a tér nem homogén. Törések és szakadások találhatók benne; olyan részeket tartalmaz, amelyek minőségileg különböznek a többitől. (...)

A térnek ezt az inhomogenitását a vallásos ember úgy éli meg, mint a szent, vagyis az egyedül valóságos, valóságosan létező tér és minden egyéb közötti ellentétet, ami azt mint formátlan tágasság veszi körül.

 

A vallásos ember szemében a térhez hasonlóan az idő sem homogén és nem is állandó. Vannak egyfelől szent időintervallumok, az ünnepek ideje (amelyek nagyrészt időszakos ünnepek), másfelől van profán idő, a szokásos időtartam, amelyben a vallási jelentőség nélküli események zajlanak. E kétfajta idő között természetesen nincs folyamatosság, ám a vallásos ember, rítusok segítségével, a szokásos időtartamból átléphet a szent időbe.

Az ünnep tehát a mindennapokban érvényesülő gondolkodásmódtól elkülönülő, kollektív hiedelemrendszeren alapul, amely az ünnepléshez szükséges eljárások mellett egyben biztosítja a formákat is ahhoz, hogy segítségükkel a mindennapok és az ünnepnapok egymásba történő átmenete megvalósulhasson.

A Czuczor Gergely és Fogarasi János által 1874-ben kiadott szótár meghatározásával ellentétben Magyarországon már 1874 előtt is léteztek nem egyházi eredetű ünnepek, anélkül, hogy ide számítanánk azon, az egyház által ritualizált ünnepnapokat, amelyek legnagyobb része nem katolikus eredetű volt. Supka Géza 1942-ben írt tanulmányában a legnagyobb keresztény ünnepek kapcsán (Karácsony, Húsvét) sorra bemutatja azok lehetséges pogány, török, vagy sémi eredetét, és a katolikus egyház évszázados munkáját, amely a különböző eredetű rítusokat egybeolvasztotta. Talán ha e szerző tovább él, nemcsak az egyházról írt volna az ünnepekről készült tanulmányában. Nemcsak az egyház végzett ugyanis az ünnepek terén rítusteremtő munkát. Léteztek, legalábbis 1918-ban, nem az egyház által létrehozott illetve legitimált ünnepek is; ezek mind az államszervezetnek, a politikának a társadalomra fölülről gyakorolt hatásából eredtek. Jeles nap emlékezett többek között az aradi vértanúkra, a márciusi ifjakra és az áprilisi törvényekre. 1920-tól kezdődően létrejöttek a kormányzóhoz kötődő ünnepek, míg a háború utáni években (1945-49) folytatódott az európai katolikus országok ünneprendjének meghonosodása hazánkban. Ez idő tájt a tizenöt munkaszüneti napból tizenhárom keresztény, leginkább római katolikus eredetűnek tartott alkalom volt, s több közülük meglehetősen elvilágiasodott formában tartatott meg (Húsvét, Mindenszentek, Karácsony). Augusztus 20. az alkotmány létrejöttével harmadik metamorfózisán ment keresztül: az első learatott új búza pogány ünnepéből Szent István napjává avanzsált egyházi jellegű ünnep ugyanis e dokumentum 1949-es megszületésével leginkább az állam, vagy mondjuk az állam és az egyház egységének ünnepe lett. Egyedül március 15. maradt nem egyházi eredetű piros betűs napként a naptárban. Az államosítások idején több vallási eredetű ünnepet szüntettek meg, munkaszüneti nap lett viszont 1946-tól május 1. mint a szervezett nemzetközi munkásság és a munka ünnepe.

Az ötvenes évektől kezdve egyre erősebben visszaszorulnak az egyházi ünnepek, illetve államilag megfoszttatnak ilyetén jellegüktől. Új ünnepként jelent meg április 4., a felszabadulás napjának hivatalos nemzeti ünnepeként, amely valójában a szovjet csapatok bejövetelének ünnepe lett, s őket ünnepelte az újonnan a naptárba került november 7. is. Augusztus 20. a vallástalanítás idején visszatérhetett volna eredeti pogány jelentéséhez, ám az 1945-ben kiosztott majd visszavett földek miatt nem annyira az új kenyér, mint inkább az alkotmány hatályba lépésének napjává vált. Megszűnt Pünkösd munkaszüneti jellege, s egy időre (1951-1956) március 15-én is iskolába kellett menni. Az ötvenes évektől kezdve tehát az állam fölülről, a társadalmat uraló képzetektől valószínűleg függetlenül, újraírta a kalendáriumot: új ünnepeket hozott létre, és hagyományokkal rendelkezőket törölt a hivatalos lajstromból. Ennek következtében a magánszférába szorultak azok az ünnepek, amelyek kollektív eredettel rendelkeztek, szentséggel bírtak az egyén számára, és az új, "közösségi" jelleget követelő ceremóniák megragadtak a társadalom számára a durkheimi "profán", tehát inkább az egyéni tapasztalásból eredő szint kategóriájában.

A jeles napok felsorolásából kitűnik, hogy amennyiben az ünnepet értékekre való figyelemfelhívásnak tekintjük, úgy az ötvenes évek közepéig tartó folyamatról elmondható, hogy az egyházi értékek az egyház hatalomvesztésével párhuzamosan egyre kevésbé, míg a politikai hatalom által diktált értékek - akár nemzeti, akár szovjet hatalomról volt szó - egyre növekvő mértékben kerültek a figyelem középpontjába. Fontosságukat funkciójuk adta: ezen alkalmak arra szolgáltak, hogy a közösség tagjai számára gondolati, érzelmi közösséget biztosítsanak. Eredetileg az egyház célja és eszköze volt ez, s az ötvenes évektől kezdődő antiklerikalizmus éppen ezt a kettős és igen hatékony szerepkört kívánta megszerezni.

A kora kádárizmus idején elkészült A magyar nyelv értelmező szótára (Bp. Akadémiai, 1962) szerint az ünnep az eddig leírtaknak is megfelelően a következő:

 

ünnep

1. Vmely nagyobb közösségben, kül. a nemzet életében jelentős történelmi eseményről v. kimagasló személyről való ünnepélyes megemlékezésnek, vmely nagy közösségi eszme tiszteletének szentelt alkalom.

Állami, hivatalos, nemzeti~; az alkotmány, a felszabadulás, a munka,  a szabadság ~e. Május elseje a proletár nemzetköziség ~e.

 

II. (Vall) Vmely, az egyházi életben jelentős eseményről v. személyekről való ünnepélyes megemlékezésnek v. vmely vallási eszme tiszteletének szentelt alkalom.

Egyházi, vallási ~; sátoros ~; ~et tart, ül; megszenteli, megtartja, megüli az ~et.

Ennek a tiszteletnek, megemlékezésnek szentelt, évenként visszatérő, a hétköznapok közül kiváló, meghatározott nap(ok), amely(ek)et munkaszünettel, ill. ünnepélyekkel, felvonulásokkal, (szórakoztató) rendezvényekkel, mulatsággal, az egyházi életben pedig külön szertartásokkal, istentisztelettel ülnek meg.

 

2. Vmely közösség (v. ritkán az egyén) szempontjából jelentős, örvendetes esemény (napja), ill. ennek megünneplése: örömnap.

 

E fogalom a szócikk tartalma alapján tehát kétértelmű: van egy profán, és egy ettől elütő jelentése. Az első szerint az ünnep emlékezés vagy tiszteletadás személynek, eseménynek, illetve eszmének, amely semmiképp nem vallási jelentőségű, és figyelembe véve a hozott példákat, az alulról jövő kollektív eredet sem jellemző rá, tehát durkheimi értelemben szentnek sem mondható. Márpedig ebbe a kategóriába tartoznak az állami ünnepek. Ezzel együtt jelent olyan napot, amely nem össztársadalmi jelentőségű, de egy közösség számára fontos. Ez utóbbi jelentés foglalja magába mindazokat az alkalmakat, amikor a közösség tagjai egy tőlük különböző kollektív szellemtől eredő jelenséget ünnepelnek. Ide tartoznak azok az ünnepek, amelyek az államszocializmus alatt elvesztették össztársadalmi jellegüket, a közösségekben viszont teljes valójukban, a múltból eredő rítusrendszerükkel együtt fennmaradtak.

Feltűnő a személyes ünnepek (születésnap, házasság) zárójelbe tétele, illetve az első jelentésre és az ünneplési módokra hozott példasor. A kora kádárizmus ünnep-politikája e szócikkel ugyanis az új, profán ünnepkészletet a régi, szent ünneplési módokkal párosítja. Később látni fogjuk, vajon miért.

Nem született ez utóbbi szócikk óta újabb értelmezése "ünnep" szavunknak. A leírtak alapján azonban adódnak olyan jellegzetességek, amelyek e fogalom tartalmi meghatározásának elengedhetetlen részei.

 

 

Az ünnep fogalma

 

Az ünnep tere és ideje

Az ünnep fogalma általában egy, a hétköznapoktól megkülönböztetett időtartamot jelöl, amelynek határai előre ismertek az érintettek számára. Általában a munka, a mindennapi tevékenységek időleges felfüggesztésével jár, valamint felfokozott fogyasztással mindabból, ami különben nem áll rendelkezésre nagy mennyiségben.

A kitüntetett jelleg nemcsak az időben, hanem a térben is megnyilvánul. Az ünnepek vagy egy bizonyos pontban zajlanak, amely kizárólag erre a funkcióra hivatott, vagy egy mindennapok által is használt térben, amelynek szerkezete ilyenkor átalakul. Ez a tér lehet mindenki számára, vagy korlátozottan hozzáférhető, a változások mindenképp érintik.

A tér és az idő szerkezetének megváltozása mellett megváltozik a résztvevők viselkedése is: az új vonatkozási pontok hatnak rájuk. Az öltözet, a viselkedés, a ceremóniához kapcsolódó szerep mind jelentést hordoznak, akár eltérnek a hétköznapoktól, akár nem.

  

Az ünnep funkciói

Minden ünnep funkciója a kontinuitás, a múlt és a jövő közti kapocs igazolása. S azzal, hogy a jelen pillanatát mint elengedhetetlent definiálja a múlt és a jövendő szemszögéből, a résztvevők számára is a fontosság érzetét nyújtja, s így az érintettek csoportjának, akár az egész társadalomnak szolgálhat kohéziónövelő hatással. A belső összetartó erőt növeli az a szabálysorozat is, amely az ünnepek lebonyolításához kapcsolódik, s amely kikristályosodott formában - sokszor a korhoz már nem igazodva - irányítja az ünnep menetét.

 

A társadalmi ünnepek

A társadalmi ünnepek csoportját a mindenki számára hozzáférhető, nyilvánosan megtartott jeles alkalmak alkotják. Tartalmukat tekintve alapulhatnak a társadalom természethez, valláshoz, egy csoporthoz, hatalomhoz fűződő viszonyán. Legtöbbször azon alkalmak válnak társadalmi szintűvé, amelyek az uralkodó ideológia értékrendjének nem mondanak ellent. A társadalmi ünnep tárgya legtöbbször mindenkit érintő, alanya pedig maga a közösség. Épp ebben rejlik legitimáló és szocializáló szerepének lényege: bemutatja és hangsúlyozza, hogy az egyén a közösség függvénye.

 

A magánünnepek

Ha az ünnepet egy közösség szempontjából fontos eseményről való megemlékezésnek tekintjük, úgy a naptári ünnepeket a teljes lajstrommal tesszük egyenlővé. Csakhogy ami a nyilvános kalendárium része, az leginkább egyetlen, mindenki számára hozzáférhető entitástól ered (állam, egyház), s a megtartás módja garantáltan közösségi térben nyilvánul meg. Ez esetben viszont figyelmen kívül hagyunk olyan ünnepeket, amelyek a nyilvánosságtól elzártan, (vagy) a résztvevők korlátozott csoportjával zajlanak le: a magánélet, a családi vagy egyéni életút meghatározó történéseit.

Célszerűnek tűnik tehát az ünnepeket a megtartás szféráján keresztül csoportosítani, már csak azért is, mert a történelem során végbement változások és újraértelmezések tartós tartalmi osztályozást nem tesznek lehetővé. Leszögezhetjük, hogy az ünnepek két legegyértelműbben definiálható csoportja a nyilvános-nem nyilvános tengely két végpontján elhelyezkedő alkalmak sajátosságaiból adódik. A teljesen nyilvános, mindenki számára hozzáférhető ünnepek tulajdonképpen a naptári piros betűs napok. Ezek megtartása egy felsőbb hatalomtól eredő formában történik nyilvános, mindenki számára látható területen. Éppen e láthatóságból ered a szabályozás szükségszerűsége: a norma felrúgása a hagyomány, a szentség illetve a hatalom megkérdőjelezését vonná maga után. Ebbe a csoportba tehát a naptárban jelzett ünnepek tartoznak.

A tengely másik végén azok a jeles napok találhatók, amelyek csak egy szűk embercsoport, vagy az egyén számára bírnak jelentőséggel. A születés- és névnap, a kapcsolatok évfordulói, mivel nem rendelkeznek más közösség számára relevanciával, a nem-nyilvános szférában zajló ünnepek, s onnan csak ritkán, indokolt esetben törnek ki.

A tengely két végpontja között azonban van az ünnepeknek egy olyan csoportja, amely mondanivalóját tekintve a magán szintjéről a közösségi felé tolható, s a nyilvános szférában is helyet kaphat. A karácsonyi ünnepségek, az anyák napja például nemcsak a családi otthonokban zajlanak: létezik félnyilvános változatuk is különböző kisközösségekben.

Az előzőekben leírt történelmi változások valószínűleg hatottak a magánélet szférájában zajló ünneplési módokra is, mégsem érintették komolyan azokat. A XX. században, az államszocializmus kezdetéig a születés, a keresztelő, a házasság és a halál ceremóniái kizárólag az egyház kezében voltak, és nem is tűntek a hatalom számára fontos, eltulajdonítandó alkalmaknak. Míg az elvilágiasodott naptári ünnepek az össztársadalmi nyilvánosságban gyakorolt ünneplési módozatokat kaptak, s ezzel uniformizálódtak, addig a magánélet naptárban nem jegyzett ünnepei nyilvános formájukban (keresztelő, házasság, temetés) megmaradtak kizárólag egyházi jellegűnek.

 

 

Ünnepek a kora kádárizmusban

 

Nem véletlen tehát, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt 1959. évi VII. kongresszusán az egyházhoz való viszony égető kérdésként merült fel, többek között úgy, mint az ünnepek problematikájának kulcsa. A kora kádárizmusban hamar rájöttek arra, ami a Rákosi-rendszer jeles napokkal kapcsolatos politikájában még talán hiányzott: törekedni kell az ünnepek egyházmentesítésére, s egyúttal a múltból öröklött személyes jellegű ünnepek megszüntetésére. Az eszközt mindehhez egyrészt a meglévő világi ünnepek adták: színvonaluk emelésével, ünnepélyességük külső fokozásával kellett a társadalom tagjait elcsábítaniuk. A másik stratégia a még meglévő egyházi szertartások államiakkal való fokozatos helyettesítése volt - persze az említett díszítettséggel. A következő részlet például egy 1958-as tervezetből való, amely az egyes községek védőszentjeinek rendezett búcsúk vallástalanítását célozta:

 

Erőteljesebben fejleszteni kell erre az időpontra a kulturális szórakozások lehetőségét, a belkereskedelem rendezze meg, ha az időjárás megengedi, a ‘vidám vásárok' jól bevált formáját, cirkusz, térzene, faluszínház, öntevékeny együttesek műsora összpontosítsa tájműsorát erre az alkalomra. Országos vásár, esetleg képviselői beszámoló egészítheti ki a nap programját. Különös figyelemmel kell az egyes búcsújáró helyekre összpontosítani a kulturális szolgáltatásokat. Fejleszteni kellene azt a régi hagyományt, hogy a búcsú napjára, a ‘falunapra' a falu elszármazottai utazzanak haza.1

 

A legfőbb cél emellett az érintetlen és egyben érinthetetlen szféra, az egyénhez kötődő magánünnepek támadása volt. Nem arra volt elsősorban szükség, hogy az emberek minden ünneplendő eszmét sajátjukként, személyesként éljenek meg, sokkal inkább arra, hogy minden személyes ünnepük közösséghez kapcsolódjon, s mint magánjellegű élmény megszűnjön. Meg kellett tehát valósítani minden ünnep "kollektivizálását".

Új közösségek is kellettek hát, amelyek nem vallások köré szerveződtek. Előtérbe kerültek a közigazgatási szervezetekben elfoglalható közösségi pozíciók, és olyan csoportok, amelyek az élettér egymással való megosztásán alapultak (faluközösség, háztömb-közösség).

Az ünneplés magánjellegének gyengítése érdekében egyrészt új közösségi ünnepek születtek, másrészt gyors ütemben kirajzolódtak az ünneplés megfelelő - fölülről diktált - ceremóniái. A hagyományokat persze nem lehet könnyen megváltoztatni, és a direkt, támadó és tiltó stratégia nem jellemezte a tárgyalt korszakot. A hatalom nem sürgetett, de tartós és mindenkire ható átmenetet akart elérni, erőszak nélkül.

Létrejöttek a még egyházi kézben maradt ceremóniák állami párjai: a névadó ünnepség, a közösségi keretek között lebonyolított esküvő, és a polgári temetés. Megszülettek a szocialista alapú közösségek, tehát a munkában, illetve a szakmában osztozók ünnepei, az avatások és például a bányásznap. Átalakultak a természeti jelenségeket ünneplő vagy vallási eredetű ünnepek is: így húsvét tájt a tavasz és a fiatalság került a ceremóniák középpontjába, decemberben pedig a béke és az állami gondoskodás ünnepeként tartották a fenyőfaünnepeket (a nyilvánosságban legalábbis). A kora kádárizmus ünnep-politikájának kettős célja nyilvánult meg e változásokban. Az ünnepeknek úgy kellett elemeikben megváltozniuk, hogy közben funkciójuk a hagyományosság és a töretlen folytonosság látszatával éljen tovább.

Végeredményként megmaradt január 1., április 4., Húsvét,  május 1., augusztus 20., november 7. és december 25-26., valamint iskolai szünnapként március 15.,  mind újszerű, de a saját múltját idéző formában.

 

 

Az ünnepdefiniálás és a média

 

A fentiekben szó esett a Magyarországon meghonosodott ünnepek fölülről eredő mivoltáról. Az egyház hatalmát támadó államszervezet határozatai alapján újult meg a naptár, s a huszadik század ötvenes éveitől kezdődően a változások éves gyakorisággal jelentkeztek. A kádárizmus negyven éve viszonylag stabil időszak volt, mégis, korai szakaszában szintén jellemezte a kalendárium újraírása.

Egy olyan társadalomban, ahol az ünnepnapok határozatok alapján alakulnak, a társadalmi ünnep alapdefiníciója nem a jelenség lényegének boncolgatásából derül ki, hanem így hangozhatna: "Ünnep az, ami ünnepként van dokumentálva". Mindaddig ugyanis semmi nem számít ünnepnek, amíg az ügyben illetékes nem definiálja annak. A társadalom tagjai az ünnep létéről naptárakból, a hozzá tartozó elemekről az írott sajtóból és a rádióból értesülhettek, így ezek a csatornák végezték el az ünnepek rítusaira való szocializálás munkáját. A média említett létező szervei egyetlen emberi érzékszerven keresztül célozták a címzetteket, szabadon maradt tehát az ünneplők  szeme vagy füle az üzenet érkezése közben.  Létezett azonban egy forma, amellyel szemben az ünnepek potenciális ünneplői védtelenek voltak. Szemük és fülük egyszerre kapta az információt a rendszerről készült dokumentum alakjában. Ami egyszeri gyakorlatként szerepelt benne, a befogadás önkéntelensége által rítussá válhatott.  

Ez az audiovizuális médium a filmhíradó.

A filmhíradó

 

 

A filmhíradó mint tömegkommunikációs eszköz

 

Manapság a mozik egyre szűkülő műsorkínálata reklámok és filmek bemutatásán kívül kevéssé szolgál más célokat.  A XX. század majdnem kilencven évében a filmre éhesek nem csak játékfilmeket láttak, ha filmszínházba mentek. 1913-tól 1991-ig a mozielőadásokat megelőzte egy kötelező program: a híradó megtekintése.

Az első sorozatnak lett szánt filmhíradó a KINORIPORT volt. 1913-ban jelent meg, és egészen 1918-ig, az EST filmhíradók elindulásáig működött. A Tanácsköztársaság eseményeit a Vörös Riport Film 20 archiválta. 1919 után a híradógyártás a filmgyárak feladatává vált, s egy időre elvesztette rendszeres jellegét. 1924-ben a Magyar Film Iroda fordulatot hozott: megjelentette első híradóját, elindítva ezzel egy majdnem húsz évig tartó sorozatot. Ezek a folyamatos számozású híradók 1931 őszétől kezdődően már hangosfilmek voltak, és a magyarországi anyagok mellett külföldi hírekkel is szolgáltak. A második világháború után a Kisgazdapárt és a Szociáldemokrata Párt jelentkezett néhány híradóval, 1945 májusában pedig a Kommunista Párt Mafirt krónika elnevezéssel indított filmhíradó sorozatot. Ez utóbbi folytatódott 1948-tól Magyar Filmhíradó néven, immár az Új Magyar Filmiroda produkciójában.

A filmhíradók persze sosem egyetlen hírorgánumként léteztek. Mellettük mindig frissebb és állandóbb hírforrásként működött az írott sajtó, s a század folyamán a rádió és a televízió térhódításával igazi 'hír-adó' funkciójukat tulajdonképpen elvesztették. Mégis, a híradó folytatta működését, azonban kérdéses, hogy milyen elsődleges funkcióval.

Magyarországon a rendszeres televíziós sugárzás 1957 májusában kezdődött. Tekintettel arra, hogy a műsorszórást a készülékekkel való ellátottság adatai alapján még évekig igen kevesen élvezhették, elmondható, hogy a filmhíradó évtizedeken keresztül az egyedüli olyan audiovizuális hírforrásként szolgált a XX. században, amely tömegeket célzott a hatalmi oldalról érkező üzenetekkel. Tömegkommunikációs monopolhelyzete - vidéken például - még 1957 után is évekig fennmaradt. Az alábbi táblázat így foglalja össze a mozik számának és a televízióval, illetve rádióval való ellátottság alakulását 1957 és 1961 között:

 

Év

Mozik száma

Rádió-előfizetők száma
(ezer fő)

Televízió-előfizetők száma

 

Bp.

Város

Község

Bp.

Város

Község

Bp.

Város

Község

1957

331

533

3288

530

459

785

 

 

 

1958

339

569

3451

566

502

895

12396

1743

1899

1959

296

559

3569

591

548

963

38059

6728

7785

1960

283

559

3716

609

584

1031

63596

20884

19178

1961

250

529

3743

619

605

1090

107706

55054

43043

forrás: KSH

 

Az első fontos adat, ami a táblázatból kitűnik, a működő mozik magas aránya. A teljes adatállományban látszik, hogy soha azelőtt és azután ennyi mozi nem működött ilyen egyenletesnek mondható eloszlásban az ország területén. 1960 felé viszont számuk a városokban csökkenni kezdett (a községekben ez a változás csak 1962-ben kezdődik). E folyamattal párhuzamosan a rádió-előfizetők száma egyenletes ütemben növekedett, a televízió-előfizetőké pedig a legnagyobb mértékű növekedést mutatta: a vizsgált időszakban évente legalább másfélszeresére nőtt a számuk.

Ennek ellenére, a magyar híradófilmgyártás csak 1991-ben szűnt meg. Az utolsó négy évtizedben a filmek a Híradófilm Stúdióban készültek, s ma a Magyar Nemzeti Filmarchívum tulajdonában vannak.

*

A filmhíradó, mint minden tömegkommunikációs forma, funkciókat hordozott2  (Kapitány). A társadalom számára információt közvetített; szocializáló, konszenzust építő hatásával összekapcsolta tagjait; fenntartotta a kontinuitást, a jövő és a múlt kapcsolatát; szórakoztatott, valamint konkrét célok érdekében mobilizálhatott. Viselkedésmodellel szolgált, és egyben e viselkedés társas megerősítése is lehetett azáltal, hogy az egyént engedte bepillantani mások életébe. Tehát a híradó nemcsak informáló, de tematizáló, az egyén és a társadalom szabályozó tükreként működő eszköz is volt egyben azáltal, hogy viselkedésmodelleket mutatott be, szerepkínálatot nyújtott, felvonultatva azon interakciós lehetőségeket is, amelyek ezekhez kapcsolód(hat)tak.  

Nemcsak "köz" funkcióit látta el, de kielégítette e fogalom szerkezeti kritériumait is. Sok címzettet vonultatott fel a kevés, hatalmi helyzetben levő feladóhoz képest, s valamilyen szempontrendszer szerint szelektált információkat hordozott, ezzel irányítva a befogadókat.

 

 

A filmhíradó külső szerkezete

 

A híradók alapvető kommunikációs jellegzetességeinek, illetve a társadalmat és az egyént alakító funkcióinak meghatározása után most nézzük meg e műfajt mint adó és vevő találkozását, mint egyfajta kommunikációs helyzetet. Ehhez Roman Jakobson modelljének komponenseit vettem alapul, s kívülről befelé haladva vizsgáltam ezek tulajdonságait.

 

A kontextus

A híradófilmeket kilencven éves történelmük során mindvégig filmszínházakban történő előadásra szánva gyártották. Heti rendszerességgel kellett tájékoztatni azt a közönséget, amely a mozibajárás könnyen elérhető jellegének köszönhetően igen heterogén volt. Ugyanazt a híradót látták városban és vidéken egy héten át. A filmek tárgyi kontextusát az előadás helyszínéül szolgáló terem adta. A közönség a filmvásznat legtöbbször alulról, hosszú széksorokból nézhette, sötétben és csöndben. A tér fizikai adottságai a címzettek alárendelt egyenlőségét éreztették, fegyelmezetten, egyedül, másokkal való érintkezés nélkül eltöltendő időszakra kötelezve őket. Persze a játékfilmeket is ugyanebben a térszerkezetben kellett megtekinteniük, de azokban a kommunikációs folyamat adói legalább filmenként változnak. A filmhíradóról ez nem mondható el: az adó minden esetben a hatalom, vagy annak letéteményese. Hozzá képest pedig a közönség helyzete a már leírt módon alárendelt, s egyben homogenizált.

A nyelvi kontextust a korszak hivatalos politikai nyelvezete adta. A jellemzően pozitív nyelvhasználat témától függetlenül uralkodó volt a híradókban, elég felidézni néhány tudósítás címét: "Munkában a posta"; "A muzsika szárnyán"; "Saját forrásból energia"; "Mi újság az egri dohánygyárban?"; "A kis határőr".

Mint látszik, a nem ünnepi alkalmak is ünnepélyes megfogalmazást kaptak, és általános az a bennfentesség-érzet, amit a narrátor, illetve a híradó tanúsít minden általa megjelenített hír kapcsán. Lehet, hogy az örömteli fogalmazás is a beavatottság származéka.

 

A kontaktus

A mozi termében a kommunikációs folyamat adói és vevői soha nem találkoznak fizikai értelemben. Többek között emiatt sem lehetséges az oda-vissza közlések megvalósítása. Ezen érintkezés-hiány legfőbb jellegzetessége, hogy az adó - saját irányítása szerint - önmagát képen, hangban, vagy akár mindkét csatornán egyszerre megjelenítheti a vevő számára. A vevő sosem rendelkezik ezzel a lehetőséggel, s ezáltal a nyilvánosság terének használatától, illetve a kommunikáció felett gyakorolt kontroll lehetőségétől megfosztott szereplőként vesz részt a kommunikációs folyamatban. Kontaktust e helyzetben csak az adó teremthet, a címzettnek nem áll módjában sem megvonni, sem kimutatni közreműködését, hacsak úgy nem, hogy nem ül be a filmhíradóra.

 

A kód

A kód nagymértékben a nyelvi kontextus eredményeképp alakul. Mint arról már szóltam, a filmhíradók közönsége a mozik könnyű hozzáférhetőségének következtében igen nagyfokú heterogenitást mutathatott, ugyanakkor a híradó egyik funkciója épp a vevők homogenizálása volt. Ennek érdekében minden kognitív küszöböt el kellett távolítani az üzenethez való hozzáférés útjából: a kódnak mindenki számra érthetőnek kellett lennie, akár verbális, akár vizuális volt. A kódot tehát legfőképpen ez a homogenitás határozza meg. A mozi nyelvezetének a mindenki számára való hozzáférhetőséget kell biztosítania. Maga a mozi, a szórakoztatás egyik tere éppen e funkciónak megfelelő stílusú nyelvezetet vonultat fel. Tehát a használt nyelv kritériumai: legyen egyszerre érthető és élvezhető.

 

Az adó

A filmhíradók üzeneteinek adói majdnem mindig különböznek az üzenetek forrásától. A híreket narrátorok közlik ugyanis a címzettekkel, s ez a szerep az adó és a vevő közötti közvetítőként működik, inkább az előbbihez közel állva. Ezekben az esetekben az  üzenet forrása valószínűleg célzottan ismeretlen, tehát anonim marad a vevő számára. Ritkán előfordul, hogy a filmhíradó valakit közlés közben mutat be, saját hangján. Egyedül ezekben az esetekben válik nyilvánvalóvá az üzenet forrása.

A címzettek közül soha, senkinek nincs módja arra, hogy a kommunikációs folyamattal egy időben az anonimitásból kitörjön. A forrásnak tehát más módon kell meggyőződnie arról, vajon a címzettek befogadókká váltak-e.

 

A vevő

A filmhíradók címzettjei a mozi közönségét alkották. Természetesen ez egy előre nem definiálható csoport volt, így az adó csak a potenciális vevők számáról tudott tájékozódni az üzenet vételének vizsgálatakor. A vevők, mint minden tömegkommunikációs helyzetben, az aktív közreműködés teljes korlátozottságában nézték végig a híradókat. Egyetlen szabadságuk az értelmezésben rejlett, abban, hogy megalkossák az üzenet számukra érvényes interpretációját.

 

Az üzenet

Egy híradó üzenete a műfajból adódóan újdonságokból áll össze. Mivel azonban a filmhíradó csak heti gyakorisággal jelentkezik, nem szükségszerű, hogy kötelező érvénnyel magára vállalja a tájékoztatás funkcióját, lévén hogy együtt él más olyan orgánumokkal, amelyek közül mindegyik gyakrabban ér el a vevőkhöz. Talán éppen ennek köszönhetően a filmhíradó inkább magazin-szerkesztésmódot követ: az aktualitásukat kevésbé elvesztő híranyagok mellett szerény információértékű "színes" blokkokat vonultat fel.

Ugyan a közönség interpretációs szabadsággal rendelkezik az üzenetekkel szemben, de a filmhíradó felépítéséből adódóan ez a szabadság állandó fenyegetettségnek van kitéve. Már a kommunikáció eddig felsorolt komponensei is a vevők aktivitásának csökkentését célozták, és akkor még nem volt szó magáról az üzenetről, arról a hírcsokorról, amely tíz percig állandó támadás alatt tartja a közönséget. A hírek minőségét most figyelmen kívül hagyva elmondhatjuk, hogy gyors egymásutániságuk és a hirtelen témaváltások minden vélemény-nyilvánítási és reflexiós lehetőséget elvesznek a közönségtől. Az üzenet formája tehát a befolyásolásra igen alkalmas lehet.

 

 

A filmhíradó belső szerkezete

 

A filmhíradók tartalmát illetően az első és talán legátfogóbb elemzést Hans Magnus Enzensberger adta A világ mint szemétdomb címmel (1962). Mivel tanulmányom tárgyát éppen az ez idő tájt készült híradók vizsgálata alkotja, az ő osztályozása segédeszközként szerepel. Az alábbiakban ezt a rendszert fogom bemutatni.

A filmhíradók tartalma hírekre osztható. Ezek rövid hangosfilmek, amelyek narrátor közreműködésével tájékoztatnak, legtöbbször olyan eseményről, amely az előző filmhíradó óta történt. A műfaj elnevezése szerint leginkább a hírértékkel (újdonság, információ, váratlanság) rendelkező események alkotják a híradót, ám amint látni fogjuk, ez nincs feltétlenül így.3  A híradó rovatokra oszlik, és ezeknek megfelelő sztorikat vonultat fel. A sztorik elkülöníthetők tematikusan, illetve a nézőtől elvárt közreműködés alapján is. Enzensberger hat típust különböztet meg, amelyek elnevezése véleményem szerint nem mindig túl szerencsés, ezért az alábbiakban az eredeti osztályozás újraértelmezett változatát fogom ismertetni.

Az első típusba a magánszemélyek nem nyilvános téren történt "kalandjai" tartoznak. Ilyen például az "Egy mezei nyúl otthonra talált egy testvérpárnál". Ezek a történetek információértékkel nem rendelkeznek, tértől és időtől függetlenek, és semmi mást nem kívánnak a nézőtől, mint a jelenlétét.

A második típust a magánszemélyekből közszereplővé válásról szóló hírek alkotják. Ide tartozik a "hazánkba érkezett a két világjáró, a cseh Hanzelka és Zigmund". Ezek a sztorik is "örökkévalóak", de szolgálnak némi információval a néző jelenéről. A közönség persze ebben az esetben is teljesen ki van zárva, hiszen a történésnek rá nézve semmi következménye nincs, ugyanakkor itt már a jelenléten felül az érdeklődés is elvárt.

A harmadik típus eredeti elnevezése találóbb. "Központi pályaudvar, avagy le a kalappal a fejesek előtt". Itt tehát a nyilvános szférában a közszereplőkkel történt események a dominánsak, ez az első sztoritípus, ahol már "komoly" hírekkel találkozunk. A képek meghatározója a politikai ikonográfia, amely a történelmi pillanat érzetét sugallja a nézőnek, egyetértést várva el tőle.

Véleményem szerint hiányzik innen egy negyedik, a közszereplőket magánszférában bemutató típus. Olyan kisfilmek lennének az ideális formái, amelyek a "fejeseket" olyan helyzetekben mutatják be, ahol a közönség nem érzi annak szükségességét, hogy lekapja a kalapját. Itt a nyilvános szereplők hétköznapi emberként mutattatnak be, a közönség azonosulását, lojalitása fokozását célozva.

A második három típus inkább a hírek rovat szerkezete, tehát tartalmi osztályozás alapján alakul ki.

A negyedik fajta közös a másodikkal abban, hogy leginkább a magánember közemberré válásának módja szerepel benne, ugyanakkor itt az a legfontosabb, hogy a jövő, a haladás lehetősége tárul a néző elé, sürgetve az ő aktív részvételét is, hogy ne maradjon le a tömeg többi tagja mögött.

Az ötödik típusba tartoznak a fanatizált tömeget megjelenítő hírek. Itt látható, mit tesz a tömeg az egyénnel, s így ezen a ponton ismer magára először a néző. Úgy látja meg magát ezeken a képsorokon, mint ahol igazi részvételre van lehetősége. Itt ugyanis a Névtelen történelmet csinál, megvalósul, ami a nézőtéren ülő álma.

A hatodik típus témája a pusztulás. Azon hírek alkotják, amelyek által bebizonyosodik: a katasztrófáknak nincs felelősük, s így mintha ők lennének az emberi történelem igazi mozgatórugói. A közönség itt a lemondás és az elfogadás aktusára egyszerre kötelezett.

Ezek a hírtípusok persze nem lelhetők fel tiszta formában. A híreket általában több motívum együttes hatása jellemzi. Mégis, talán fogódzóként szolgálhatnak majd az áttekintett és kibővített kategóriák a történetek elemzéséhez.

 

 

 

ÜNNEPEK VIZSGÁLATA A FILMHÍRADÓN

 

 

Az ünnep mint hír

 

 

Amennyiben az ünnep egy előre tudott idejű, társas- vagy magánjellegű esemény, amely sokszor évente ismétlődik, definíciószerűen nem lehet hír tárgya, hiszen ritualizált mivoltából adódóan új információt, "váratlanságot" önmagában nem hordoz. Mégis, mindig létezett az ünnepeknek egy olyan köre, amely minden alkalommal szerepelt a híradásokban. Fel kell tennünk tehát a kérdést, hogy mitől hír egy ünnep.

Ha az eseményen a megszokottól semmi eltérő nem történt, az ünnepről szóló beszámoló leginkább arról tájékoztat, hogy az ünnep létezik. Ez annyit jelent, hogy a hatalom a helyén van, ami eddig érvényes volt, az érvényben is marad. Emellett bemutatja a hagyományokat működés, illetve - újak esetén - teremtődés közben. Mert egy ennyire változatlan formában élő jelenség esetében, mint az ünnep, a legkisebb módosulás is egyet jelent egy potenciális hagyomány létrehozásával.

Az ünnep diskurzusa is a kontinuitás, a hagyományok fenntartásának a része, amely egyszerre idézi a múltat és irányt ad a jövőre nézve. Az ünnepi beszámoló így nem más, mint hír a hatalom hogylétéről és szándékairól a múlt és a hagyományok idézésén keresztül.

 

 

Az ünnep szöveges nyelve

 

 

A narrátor / Aki beszél

 

A filmhíradón szerepeltetett ünnepek nagy része olyan képi montázsból álló kisfilmen jelenik meg, amelyben a képek jelentését egy láthatatlan és névtelen narrátor önti szavakba. Hangja jellegzetes mély férfihang, amely nagy hangon, gyorsan, és lehengerlően állítja szövegét. Láthatatlansága egyrészt azt fejezi ki, hogy ő nem mint konkrét magánszemély, hanem mint egy mindenkit helyettesítő szócső van jelen. Objektív és személytelen tehát.  Mindez egyúttal éreztetheti azt is, hogy ő áll a kamera mögött; ő az a szem, amely minden arra érdemeset lát és közöl. A narrátor által használt grammatikai személy ugyanakkor majdnem mindig kizárja annak a lehetőségét, hogy ő az ünneplésben részt venne. A teljesen magánjellegű ünnepek kivételével sosem használ mást, csakis harmadik személyt. Tehát nem ünneplőről van szó és nem ünnepeltről, hanem valaki olyanról, akinek joga van a történteket dokumentálni, értelmezni és az aktív ünneplésből önmagát kivonni. Hovatartozása nagyon sokrétű. Például mindenki édesanyját ő köszönti fel, mintha az övé is lenne:

 

Drága édesanyám, a titokban írt levelekkel, a piros kis szívekkel a ti ünnepetekre készültünk.

 

Minősítheti a közösségi ünnepeket:

 

Sosem volt még ilyen májusa a földnek. Ilyen virágos, ilyen lángoló!

Parafrazeálhatja a hatalmon lévőket:

 

Beszédében többek között szólt a magyar és a szovjet nép barátságának történelmi hagyományairól...

 

Mielőtt úgy tűnne, hogy a narrátor kritikai szerepkörrel rendelkezik és az uralommentes kommunikáció fő tartóoszlopa, azért érdemes szemügyre venni, hogy minősítő jogköre milyen jelzőkre terjed ki. Nem mond ugyanis soha mást, mint azt, hogy ami történik az pozitív:

 

A diadalmas seregszemle barátnak és ellenségnek egyaránt megmutatta népünk erejét, jövőbe vetett bizalmát.

 

A negatívumok leginkább a múltra vagy más világrészekre utalnak:

 

Sivár és örömtelen múltjáról beszél Kan-Csem-Szuk, koreai óvónő.

 

A narrátor tehát, persze leginkább a közösségi ünnepeken, konstatívákba szerkesztetten a hatalommal, az ünnepekkel kialakítandó helyes viszony reprezentánsa.

A filmhíradókban szinte csak az ünnepi kisfilmekre jellemző az a szerkesztésmód, amely a narrátort időlegesen felfüggeszti szerepköréből. Az élőbeszédes szinkronról van szó, amikor az ünnep egy szereplője nem a narrátor tolmácsolásában szólal meg, hanem a saját hangján. Itt nem a beszélő szemével látunk, hanem őt látjuk, és így helyzetének illetve közlésének megítélésében a látvány is fogódzókat nyújt számunkra. Beszédével a néző azonosulása kevésbé garantált, mint a nem látható narrátor esetében. Talán éppen ezért szólalnak meg gyakran a "beszélők" jelöletlen többes szám első személyben. Az akaratlan azonosulásra való ösztönzés első lépcsőfoka ez, hiszen a használt személy inkluzív jellegű, mindenkit magába foglal, s a nézőt sosem rekeszti ki:

 

Dolgoznunk köll! Jó életünk lesz.

(Kádár János 1959. augusztus 20-i beszéde.)

  

A élőbeszédes szereplők azért is élesen elkülönülnek a narrátortól, mert általában ők a nyilvános szféra legismertebb tagjai. Szövegük személytelensége, érvényességének kiterjeszthetősége ezáltal nem annyira a használt grammatikai személyből fakad, hanem abból a tényből, hogy mint nyilvános szereplők és nem mint magánemberek beszélnek.

A felsorolt különbségek ellenére az üzenetek címzettjeinek szemszögéből nézve a narrátor és az élőbeszédes szinkron szereplője egyaránt a feladó szerepét tölti be: arról beszélnek, mit és hogyan ünneplünk, szöveges formában megvalósítva a filmhíradó  ünnepeket ritualizáló szerepét.

 

 

Az ünnep tere és ideje a szövegben

 

A korszak ünnepekről készült tudósításainak legnagyobb része - negyvenhárom közül harmincnégy - nyilvános térben zajlik, korlátlanul hozzáférhető ünneplési formákban, a nyilvánosságot fémjelző szereplőkkel. A narrátor végig tartja magát a többes szám harmadik személyhez, szerepe pedig a beszámolás, a tudósítás. Az objektivitás további látszatát, s ezzel az ünnep hírként való kezelését a kisfilm "körkapcsolásos" jellege adja: amikor az ünneplés több térben is zajlik, a kamera mindenütt ott van, és rögzíti a történteket. Ám a narrátor sosem bízza a véletlenre, hogy a néző rájön-e arra, mit lát. Szövegében mindig közli az ünneplés helyszíneit, valamint az ünnepet azonosító dátumot:

 

A budapesti dolgozók közel négyszázezres tömege indult május elsejének reggelén a Hősök terén rendezett nagygyűlésre.

 

Ezek az adatok az ünnepek objektív elemei. Cáfolhatatlanok, akárcsak azok az állítások, amelyek a kép szöveges lefordításai:

 

A vörös meteor tornászai. Szalagtánc.

 

A narrátor állandóan váltogatja az objektív tényekről való beszámolást a szubjektív benyomások közlésével. Mivel beszédére e tartalmi változások nem hatnak, tehát a vélemény hanghordozása megegyezik a tényközléssel, az üzenet címzettje egy egységként érzékeli a két komponenst, s így válhat a hír részévé társadalmi értéke is.

A szövegben megjelölt legjellegzetesebb ünnepi elemek a beszéd, a koszorú, az évforduló, a virág és a kitüntetés. Az élőbeszédek elemzésére később kerül sor, most érdemes szemügyre venni a fennmaradó négy elemet, amelyek mintegy az ünneplés kellékei a narrátorszövegben. Az évforduló egyértelmű utalás a hagyományra, a koszorú, a virág és a kitüntetés pedig valamilyen múltban felmutatott teljesítmény díjazása. A közösségi ünnepek egy része tehát a múltban történt jeles események, tettek iránti, legtöbbször személyes jellegű tiszteletadás, hiszen az évfordulón kívül minden másik elem az emberi tett méltatására szolgál. Az elemek alapján is kiderül, hogy a szöveg az ünnep kapcsán a múltra, hagyományokra utal.

Az ünneplés módozatai közül a díszünnepség, a seregszemle, a nagygyűlés és a felvonulás a leggyakoribb, s ennek megfelelően a legtöbbször szereplő helyszínek a Parlament, az Opera, a Szabadság tér, a Dózsa György út és a Városliget. Nem véletlen, hogy a tudósítások leginkább Budapestről számolnak be. Itt ugyanis egy ünnep kapcsán egyszerre több forma is megvalósul. A zárt terek a díszünnepségeknek adnak helyet, míg a nyitottak a további formáknak. Érdemes megfigyelni, hogy a rituálék megnevezései alapján a nyilvános ünneplés mindenképp tömeges, monumentális és sokszor a résztvevőket mozgásban tartó formában valósul meg. Bizonyos értelemben kivételt képez a Parlament és az Opera, ahol a férőhelyek száma is jelzi, hogy az ünnepnek egy korlátozottan nyilvános szakaszát látjuk és halljuk. Itt zajlanak a kitüntetések és az ünnepi beszédek, azok az események, amikor egyeseknek módjuk van a nyilvános közszereplőkkel testközelből is találkozni. 

Az ünnepi kommunikáció formája leginkább a beszéd, amely vagy a múltra, vagy a jövőben elérendőkre vonatkozó szónoklat, vagy köszönetnyilvánítás eddigi érdemek elismeréséért. A kommunikáció mindig egyoldalú, a szöveg csak a feladót nevezi meg.

 

Az ünnepi szöveg

 

Az ünnepek szöveges megjelenítésének általános tulajdonságai után most vessünk egy pillantást a szövegek meghatározó funkcionális egységeire. Mint arról már szó volt, az ünnepekről készült tudósításoknak egy filmhíradó részeként eleget kell tenniük a hír szerkezeti kritériumainak. A tudósítás szövegének választ kell adnia tehát a 'Ki?' 'Mit csinált?' 'Hogyan?' 'Mikor?' 'Miért?' kérdésekre. Az alábbiakban az ünnepi beszámolók főbb mondatrészeit alkotó leggyakoribb szintagmák, az alany, az állítmány és a leírásukra szolgáló minőségjelzők, illetve módhatározók áttekintésére kerül sor.

 

Az alany

A tudósításokban összesen 292 esetben szerepel jelölt, tehát külön szóalakban szereplő alany. A fennmaradó esetekben az állítmányok ragjai adnak információt a cselekvő kilétéről, és elmondható, hogy a jelöletlen alanyok majdnem mind az általánosító többes szám harmadik személyű ragozás eredményeképp jönnek létre.

A jelölt alanyok 237 esetben emberre vonatkoznak, s a következőképp sorolhatók csoportokba:

 

Embercsoportra utal (több alany)

Konkrét személyre utal

139

98

Tagságon alapuló
csoport

Életszakaszon
alapuló csoport

Nemek csoportja

Párttal kapcsolatos személy

Magánszemély

56

24

10

65

33

 

 

Amint látszik, a mondatok alanya többségben általános, csoportra utaló szó. Ezeket csoportalkotó dimenziójuk szerint rendeztem, s így kaptam eredményül, hogy leggyakrabban a tagságon alapuló csoportok állnak alanyként, mintegy jelezve a közösségiség gondolatának mindennél pozitívabb megítélését. Tagság alatt egy szervezethez tartozás ugyanúgy értendő, mint az ünneplés folyamatában ad hoc kialakuló, csak az ünnep szempontjából releváns, rövid életű csoportba kerülés. Az előbbibe tartoznak a "sportolók, a munkásosztály, az ifjúság (szervezett) képviselői", az utóbbiba pedig a "felvonuló, néző, résztvevő, stb." alanyok. Magas előfordulási arányuk betudható persze az ünneplési módok tömegesség érzetére törekvő jellegének is.

Az életszakaszon alapuló csoportok alanyként való szerepeltetése legtöbbször a "fiatalok és öregek", "aprók és nagyobbak" szerkezetű párhuzamokban jellemző, funkciója pedig az életkortól függetlenül lehetséges involváltság bemutatása, a szocializmus értékeinek viszonylagos függetlensége generációktól és az idő múlásától. Azért viszonylagos, mert e két korosztály említési arányának (20/4) sajátos jelentése van. Az öregek a hagyományok hordozóiként szerepelnek, a fiatalság viszont a jövő szempontjából fontosabb: ők a hagyomány továbbvitelének szimbólumai, a rendszer egyértelmű meghosszabbításai.

A nemi hovatartozáson alapuló csoportok alanyként való szerepeltetése igen elenyésző, s leginkább a magánünnepekre jellemző. Mindazonáltal látható, hogy a seregszemlék háborús felkészültséget bemutató felvonulásain a nők jelenléte a teljes mozgósítható lakosság szimbóluma. Míg a felvonulásokon a férfiakkal tartanak, amivel egyben menetelésre nevelik gyermekeiket is, addig a seregszemléken a közönség lelkes soraiban ülnek. A tankok és más fegyverek vonulásakor kimutatott lelkesedésük egyet jelent a rendszer melletti, még háború esetén is érvényes elkötelezettségükkel.

Az emberekre vonatkozó alanyok több mint két ötöde konkrét személyt jelöl:

 

A Parlament kupolacsarnokában adta át a Kossuth-díjat Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke.

Amint az a számokból látszik, javarészt pártfunkcionáriusok, tehát nyilvános szereplők állnak az ünnepi tudósítások alanyaiként. Ők mondják a beszédeket, adják át a kitüntetéseket, koszorúznak stb. Jelenlétük nem szolgál nagy meglepetéssel a hírekben. Sokkal meglepőbb annak a harminchárom magánembernek az alanyként való szerepeltetése, akik az ünnep kapcsán kapnak nyilvánosságot. Nagyobbik részük kitüntetett, s ilyen minőségükben tulajdonképp nem tekinthetők magánembernek, hiszen a nyilvános szférában betöltött érdemeik díjazásaként kerültek a nyilvánosság elé. Gyakorinak tekinthető azonban olyanok szerepeltetése, akik valószínűleg életükben most az egyszer állnak a kamera elé. Ők mind olyan magánszemélyek, akik a véletlen folytán válhattak a szocializmus hagyományainak, vívmányainak szimbólumává: a felszabadulás napján születtek, szilveszterre kaptak új lakást, ők az első névadó ünnepség alanyai, vagy megnyerték a gyermeknapi rollerversenyt:

 

Ambrus Margit és sok más kis társa most a hála virágaival áll a Szabadság téren a hazánk felszabadításáért elesett szovjet hősök emlékműve előtt.

 

Ez utóbbi csoport filmhíradós jelentősége kettős: egyrészt színes, emberközeli jelleggel tudósít az ünnepről, másrészt ez áll leginkább nyitva az üzenet címzettjei előtt, hiszen nagyobb eséllyel válhat számukra lehetővé a véletlen szereplés, mint a kitüntetettség.

 

Az állítmány

Az ünnepi hírek összesen 292 igei állítmányi szókapcsolatot vonultatnak fel. Leginkább emberek cselekedeteire utaló állítmányokkal találkozunk. Az említett esetszám több mint kétharmadát sikerült csoportosítanom, a következő szempontok szerint:

 

Az állítmány...

Gyakoriság

Százalékarány az összeshez
képest

beszédaktusra utal

69

23%

ünneplésre utal

48

16.5%

mozgásra utal

46

16%

ajándékozásra, adásra utal

36

13%

vendégeskedésre utal

10

4%

 

Látható, hogy az ünneplő ember(csoport) elsősorban beszél, bár az adatokat elnézve szinte sosem spontán beszédaktusról van szó. Az alanyok leginkább beszédet mondanak, köszöntenek, üdvözölnek, méltatnak és megállapítanak, tehát az ünnepet nem annyira tettekkel, mint beszéddel ülik meg. Persze gyakoriak az ünneplésre utaló igék is, csakhogy ezek (ünnepel, mulat, részt vesz, készül) az ünneplés módját illetően kevés konkrétummal szolgálnak. Hasonlóan gyakoriak a mozgást jelentő igék (halad, összegyűlik, indul, özönlik), amelyek általában többes számú alannyal állnak. Kevesebbszer szerepelnek olyan igék, amelyek az ünnepi áldozat-felmutatás mai formáját, az ajándékozás jelentését hordoznák; leginkább a kitüntetések átadásánál, valamint a koszorúzásnál, a kegyelet lerovásánál fordulnak elő. A legkisebb elemszámú csoport a vendégfogadás igéit gyűjti egybe, utalva az ünnepi delegációk jelenlétére, amelyek majd minden közösségi ünnepen annak nemzetközi jellegét hivatottak erősíteni.

 

Módhatározók és minőségjelzők

A módhatározók általában az állítmányokat jellemzik, a minőségjelzők inkább a nominális eredetű mondatrészekre utalnak, ugyanakkor különböző képzési módjuk ellenére közös bennük, hogy mindkét mondatrész értékeket hordoz. Mivel előfordulásuk sokkal kisebb gyakoriságot mutat, jobbnak láttam egy csoportba venni őket és azt vizsgálni, milyen értékeket kapcsolnak az ünnepekhez.

 

Érték

minőségjelzők

módhatározók

érzelmi jellegű

16

15

kivívott erény, érdem

23

6

vizuális hatás szavakba öntve

16

2

 

A minőségjelzőknél a leggyakoribb a múltban szerzett érdemekre való utalás, s ezek közül is legmagasabb arányban a hagyományok igazolását és erősítését célzó hivatkozás szerepel (több évtizedes, dicső, hagyományos stb.). A minőségjelzőknél ez utóbbiak nélkül szintén az érzelmi alapú értékek a leginkább gyakoriak, csakúgy, mint a módhatározóknál. Szinte csak pozitív, dinamikát sugárzó jelzők képzett alakjai szerepelnek e csoportokban (lánglelkű, boldog, szerető szívvel), csakúgy, mint a vizuális hatást jelentő minőségjelzőknél (színes, csillogó, pompás stb.). Figyelemre méltó a fény, az ünnepiség egyik alapelemének gyakori szerepeltetése.

Egyformán fontos tehát az ünnep múltbeli, történeti alapjaira való hivatkozás és a figyelemfelhívás a jelenben megnyilvánuló vonzó elemeire.

 

Az élőbeszédes szinkron üzenetei

A negyvenhárom kisfilm közül tizenhét alkotóeleme egy olyan részlet, amikor valaki saját hangján mondja el - nem garantáltan saját - gondolatait. A szinkronok leginkább a Felszabadulás (4) és az Alkotmány (5) ünnepével, valamint a Nagy Októberi Szocialista  Forradalommal (4) kapcsolatban fordulnak elő. Már e három ünnep tartalmából látszik, hogy leginkább a Szovjetunió, a szocialista tábor és a hazai mezőgazdaság felé szánt üzenetek alkotják e szövegek mondanivalójának alapját. A leggyakoribb szónokok: Kádár János, Kállai Gyula és Marosán György, ugyanők szerepelnek a leggyakrabban a képeken is, s a legfontosabb vezetőkről lévén szó, ők birtokolják az irányításhoz, a lehetséges provokációkra vonatkozó ellenvéleményhez, a minősítéshez, és a próféciák kikiáltásához való jogot4.

   A szinkronok nyelvi és tartalmi elemeinek vizsgálata alapján a leggyakoribb elem a politikai programhirdetés. Jövőre vonatkozó tervek, megvalósítandó célok performatívumokban való tudatása ez, amelyet a vezető a profetikus tudományosság nyelvén, ámde közérthető formában közöl tömeges méretű, feltételek nélküli elfogadásra számítva.

 

segítő, baráti kezet kell nyújtani az értelmiségnek;

a feladat tehát az, hogy ugyanazon a földterületen többet termeljünk.

 

Az ünnep újszerű és mindig változó elemeként szereplő programhirdetés után a leggyakoribb elem az évfordulóra, az ünnep hagyományos jellegére való hivatkozás. Nagyon fontos elemről van szó, valószínűleg azért is, mert egy új berendezkedés első éveiben az újdonságok hagyományba burkolása az elfogadás folyamatát gyorsítja.

Egyformán gyakran szerepel tartalmi blokként belpolitikai helyzetjelentés és a Szovjetunió említése. A két témakör nem is választható el teljesen egymástól az ország függő viszonya miatt. A Szovjetunió leginkább a belpolitikai helyzet előfutáraként, szükséges feltételeként szerepel, egyaránt meghatározva a kádári vezetés múltját és jövőjét.

 

A Szovjetunió segítsége mind 1945-ben, mind 56-ban a magyar munkásosztály, a magyar szocializmus ügyének felbecsülhetetlen támogatása volt.

 

Azonos vagy kisebb gyakorisággal fordul elő egy adott ünnep múltjának, jelentésének ismertetése;

 

Negyven év előtti dicsőséges harcok emlékét, a Magyar Tanácsköztársaság megalakításának évfordulóját ünnepeljük. 

 

az 1956-os eseményekre való utalás - igaz, ezek közül mind 1957-ben szerepelt -,

 

A hazánkban nemrég lezajlott ellenforradalmi felkelés 1848 tiszta zászlaját újból sárral mocskolta be.

 

és olyan üzenetek megfogalmazása, amelyekben egy ellenség felé hangzanak el fenyegető, elítélő nyilatkozatok:

 

Ami az ellenséget illeti: hazudik, rágalmaz, támad. (Kádár János)

 

Ha a mondatrészeket elemezzük, úgy az élőbeszédes szinkronok szövegeiben fellelhető alanyok kétharmada a "mi"-tudaton és annak erősítésén alapul, az esetek felében jelöletlen többes szám első személy használatával. Az "ők" az alanyok nyolcadát alkotja, egyértelműen az ellenségre utalva.

Az állítmányok között a nem igeiek aránya nagyon alacsony (109/4), ezzel is jelezve a szónoklatok mozgósító jellegét. A tartalmi blokkok gyakorisági sorrendjének megfelelően a programhirdetés igéi (győz, utat tör, kész valamire), az alkotás, az építés jelentéstartományába tartozó igék (kijavít, fejleszt, teremt, rendbe hoz) szerepelnek legtöbbször állítmányként, de nem sokkal ezektől elmaradva találjuk a háborús kontextusba illőket is (megvéd, megerősít, fegyvert ragad, támad). Az állítmányok szerepét betöltő szavak harmadik leggyakoribb csoportját az elköteleződést, valami mellett való kiállást jelentő igék alkotják (akar, ígér, betart, eljegyez), végül nagyobb csoportot alkotnak még a beszédaktust jelző állítmányok is (elmond, rágalmaz, kijelent, kifejez, szónokol), hiszen ezek szolgálnak más források idézésére, korábbi nyilatkozatokra való visszautalásra.  

Míg az ünnepi narrációk híján vannak nyelvi kohéziós elemeknek, a szónoklatokban gyakran felfedezhető néhány fajtájuk. Legnagyobb előszeretettel a reiterációt, az ismétléses fokozást használják a szónokok:

 

Az elmúlt tizenkét év vívmányait megvédeni, hibáit kijavítani, eredményeit tovább fejleszteni...

..az ellenforradalom leverésével és megsemmisítésével ...

 

de találunk példát  katafórára:

 

...nagyon fontos, és ezt mindenkor be akarjuk tartani, hogy...,

 

és kollokációra is:

 

...ez az egyedüli helyes tudományos világnézet, életszemlélet és élet.

Ezzel együtt elmondható, hogy a szövegek koherenciáját általában nem strukturális nyelvi elemek biztosítják, sokkal inkább a nyelvhasználat sajátosságai.

Megállapítható tehát, hogy az élőbeszédes szónoklatok, a narrációkkal ellentétben, az ünnepeket aktualizáló, az ünnep kapcsán nyílt propagandát hirdető szövegek, amelyek egyszerre hirdetnek irányelveket a jövőre nézve és bűnbakot a múltra visszatekintve egy megkérdőjelezhetetlen tekintély tolmácsolásában.

 

 

 

Ünnep a képekben

 

 

Szó versus kép

 

A filmhíradók beszámolói audiovizuális formájúak: egyszerre küldenek verbális és képi  üzenetet a címzettek felé. E két üzenet a címzettek dekódolásával eggyé válik, a végeredmény sem az eredeti hangos, sem az eredeti vizuális üzenettel nem egyenlő. A két forma időbeli párhuzamosságának köszönhetően hat egymásra: erősíthetik, gyengíthetik, kiegészíthetik vagy megváltoztathatják egymás értelmét.

A verbális és vizuális jelek különböznek abban, hogy milyen típusú jelentést képesek egyértelműen kommunikálni. A különbség érzékeltetéséhez elég valamely saját tárgyunkra gondolnunk. Ha szóban utalunk rá, azt tudjuk mondani: "az én tollam", meghatározva ezzel egy jelentéstartományt anélkül, hogy konkrét részletekkel a valóság egy konkrét elemét sikerült volna megjelölnünk a befogadó számára. A szó tehát inkább a fogalom felé fordul, és szintetizáló hatással van a valóság elemeire azáltal, hogy nem képes konkrét elemeket kiemelni egy jelentéskörből.

A kép egy tökéletesen meghatározott tárgyat, például "az én tollamat" be tudja úgy mutatni, hogy valaki azt több hasonló közül később kiválassza, ugyanakkor a bemutatott tárgyról nem tudja megjeleníteni annak konkrét jelentését. A kép tehát kötött valóságelemekkel operál, amelyek jelentése variábilis, míg a szó esetében a valóságelem változhat egy kötött jelentéstartományban.

Szó és kép úgy hatnak egymásra, hogy a jel két komponense, a jelölő és a jelentés egymást kiegészítve a konkrét egyértelműség felé halad. 

A filmjel, más jelrendszerekhez hasonlatosan, lehet indexikus, amennyiben a film és a világ közvetlen és spontán kapcsolatán alapul; ikonikus, ha a hasonlóság adja a kapcsolat alapját, illetve szimbolikus, mint a montázs, amikor a jelölő és a jelentés kapcsolata önkényes.

Az alábbiakban az ünnepi kisfilmek képi megformáltságának tulajdonságait vizsgálom. Mivel kép és hang egyenrangú elemek, igyekszem hasonló vizsgálati menetet követni a képek elemzésében, hogy az eredmények a szövegével összehasonlíthatóvá váljanak.

 

 

Narrátor versus néző

 

A híradós képek narrátora a kamera. Ő ugyanis az üzenet megformálásában az az elem, amely nézőponttal gazdagítja/szegényíti a valóságot; ő változtatja a valóságot filmjellé. A kamera viselkedése határozza meg, mi lesz az, amit a kép a nézőnek a valóságelemek és a szemszög alapján azonosulásra felkínál.

A vizsgált ünnepekről todósító kamera - a szöveges narrátorhoz hasonlóan - igen semleges szemszöget képvisel. Rendre a közönség, vagy a szónok szemszögét választja, ahányszor szemből veszi fel őket, s amikor e két fél találkozik (díjátadásoknál, kitüntetésekkor), oldalról, egyenrangúságot sugalló szemszögből néz rájuk. Nem egyenrangú fél viszont a kamera Kossuth és Petőfi szobrával, az Operával, a Parlamenttel, valamint a fegyverekkel szemben. Ezek azok az elemek, amelyeket "tisztelettel", alulról fölfelé haladva jelenít meg, kimutatva alárendelt érzését.

Általában a képek felvételének módja hasonló hozzáállást sugall a szöveges narrátoréval. Finom utalások megjelennek ugyan az elfogadandó értékeket illetően, de direkt propaganda, tettre késztetés nem jellemző. A hatalom jelei tehát - mint ezt később is látni fogjuk - nem egyszerűen a kameraállásban mutatkoznak meg.

 

 

Az ünnep képei: informatív elemek

 

A filmkockák vizsgálatánál a szövegelemzéshez hasonlóan jártam el. A képeket tudósításonként lejegyeztem, majd egy, a képtípusokat, az elemeket, a helyszíneket, a szereplőket, és a nem látható dolgokat magába foglaló táblázatba rendeztem a meglévő adatokat. A táblázat oszlopainak összesítése alapján várhatóan választ kaphatunk arra, hogy csak a képet tekintve melyek azok az elemek, amelyek az ünnepekkel együttjárnak, és milyen térben, milyen szereplőkkel zajlik le az ünneplés aktusa.

 

A kép elemei    

Először a képkockák azon komponenseiről lesz szót, amelyek nem teret, nem személyt, illetve konkrét ágenst jelölnek. Az idetartozó adatok elsősorban ünnepteremtő mozzanatokat írnak le.

 

Taps

A negyvenhárom vizsgált ünnep közül huszonegy alkalmával láthatunk tapsolókat a kisfilmeken, így ez a jelenség a legáltalánosabb ünnepi jellemzőnek mondható. A taps egy múltbeli, a filmen még látható közelmúltban vagy a nem látott távoli múltban történt tettre utal pozitívan, ugyanúgy, mint egy díj. Az ünnepi résztvevőket elvileg kettéosztja díjazókra és díjazottakra, ajándékozókra és ünnepeltekre. Csakhogy az ünnepek alkalmával mindenki tapsol. Ezt teszi a kitüntető és a kitüntetett, a szónokló és a hallgatóság. A taps a résztvevőket egységbe tömöríti: az egyetértés egységébe. Ez a taps ugyanis nem annyira személyeknek szól, inkább a közösen képviselt eszmének, intézménynek, életformának. Így lehetséges, hogy a díjat átvevő kitüntetett is tapsol: értékeli a díjazókat és az önmaga által is képviselt életvitelt. Érdekes, hogy a taps könnyed, szinte öntudatlan jellegű. Olyan elem, mint a keresztvetés, amely gyakori testi kísérete a vallásos egyetértés belső folyamatának.

 

Ajándéktárgy

Nem meglepő, ha a taps után annak egyfajta tárgyiasult formája, az ajándéktárgy a következő leggyakoribb ünnepi elem. Átadása ugyanúgy tartalmazza az ünnepi áldozathozatal elemeit, mint a szentség osztásáét. Ide tartoznak a személyes ajándékok, a díjak, a kitüntetések. A résztvevők felosztása ugyanaz, mint a taps esetében. Külön kiemelést érdemel a virág, mert funkciója nemcsak a díjazás, hanem az ünnepi tér kijelölése is, s ezáltal nem is igazán szétválasztó hatású, hanem épp ellenkezőleg: sokszor a virágok által körülhatároltak tartoznak az ünnepeltek körébe, függetlenül attól, hogy őket ünneplik-e vagy sem.

 

Tömeg

Tulajdonképpen majdnem az összes ünnepi kisfilm eleme, hiszen például a taps is implikálja a meglétét. Mégis csak akkor számítottam meglévőnek a tömeget, amikor a kamera önmagában megjelenítette. Ezekben az esetekben elmondható, hogy fölülről lefelé haladva jelenik meg a kamera számára a képeken, valószínűleg azért, mert egyszerre két jellegzetességére figyel a filmfelvevő: a méretére és az alakzatára. A vizsgált ünnepek tömegeinek ugyanis egyszerre kell nagynak és fegyelmezettnek tűnniük, riasztásul az ellenség, és megnyugtatásul a védelmezendők számára. A tömeg a képeken legtöbbször irányítottan, egy pont felé mozog, tanúbizonyságot téve engedelmességéről és hűségéről. Szimbolikus figurák, nők, férfiak, gyerekek közelképei mutatják be a tömeg legjellemzőbb vonását: egységes, minden pontjában mindenki ugyanazt csinálja. A résztvevők tehát úgy mozognak, mintha saját akaratuk nem számítana, mozdulataik egy nem tudatos rítus részeiként követik egymást.

A tömeggel azonos gyakoriságú további elemek mind e militarista, s egyúttal hatalomtisztelő ünneplési formára utalnak.

 

Tribün

Aki felé elsősorban bizonyítani kellett, az a hatalom volt, képviselje akár egy, akár több ember. A hatalmon lévő a hatalommal nem rendelkezőhöz képest fönt van. A kiemelés, a fent-levés egyik legnépszerűbb eszköze a tribün volt, amellyel párhuzamosan vonulhattak az emberek, és amellyel szemben állhatott az ünnepi beszédre figyelő hallgatóság. A tribün mérete látszólag egyenes arányban volt az ünneplő tömeg méretével. Lehet, hogy azért, mert a hatalom a végtelenségig igazíthatóvá vált az alárendeltek méretéhez, de az is lehet, hogy azért, mert a vidéki kisvárosokban a hatalom hozzáférhetetlenségének biztosítása nem volt annyira fontos, mint például a Dózsa György út terében.

A tribün persze nem az államszocializmus találmánya. Egy hosszú asztalnál ülők közül valaki állva beszél, esetleg oldalt, egy szónoki emelvényen: ez a fajta presztízsmegjelenítés és térszerkezet a templomokban a szószék és a pulpitus formájában jelenik meg. A hívőknek ugyanúgy e két elem irányába kellett mutatniuk elköteleződésüket, mint a szocialista társadalom tagjainak a felvonulásokon, illetve az ünnepi nagygyűléseken.

 

Zászló

Nem annyira a nemzet szimbólumaként szerepel, mint inkább az ünnep jeles mivoltát reprezentálja. Nem is nagyon lehetne állandóan a magyar nemzet jelképeként jelen, tekintettel a Szovjetunióval való kapcsolatokra. A zászló tehát kényes pont, ám ha ünnep van, a tárgyától majdhogynem függetlenül zászló díszít minden ünnepi teret, akárcsak az egyházi ünnepek esetében.

A filmhíradós ünnepeken mindig egy ország zászlaja szerepel, egyensúlyban tartva a külpolitikai viszonyokat. Ennek megfelelően a nemzeti lobogó kétszer akkora előfordulást mutat, mint a szovjet.

Ünnepjelző még, bár alacsonyabb számban fordul elő, a kalap lengetése és az integetés: mindkettő a hatalommal való alattvalói kapcsolatfelvétel szimbóluma. Gyakran szerepel a léggömb is. Legtöbbször az ünnepi ceremóniák csúcspontján eresztenek el látványos mennyiséget belőle az ég felé. Ez a játékos elem az ünneplésben nem tükröz egyházi eredetet, létét talán annak köszönheti, hogy személyesen átélhetővé teszi az ünnepet mindazok számára, akik egy lufi birtokában vannak.

A továbbiakban a vallásos eredethez egyértelműen nem köthető leggyakoribb elemek következnek. Eredetük talán inkább rejlik a rendszer szovjetes jellegében, mint akármelyik múltbeli politikai berendezkedésben.

 

Fegyverek

Minden háborúzásra alkalmas tárgy képi megjelenítését ide számoltam. A kivont kardok, a felvonuló tankok és harckocsik világviszonylatban valószínűleg sajátos elemei az ünneplésnek. A kora kádárizmus viszont az ünnepeket a mozgósíthatóság kinyilatkoztatására való alkalomnak is tekintette, s így elengedhetetlen részük lett az erődemonstráció. Sosem szavakban, mindig inkább a látvány terén. Jelentése kettős. A fegyvereket önmagukénak tekintők számára a megnyugtatást, a kirekesztettek számára a megfélemlítést hordozza.

 

Katonák

A fegyelem, a rend, a harcos elkötelezettség szimbólumaiként vesznek részt koszorúzásokon, felvonulásokon és seregszemléken. Ők a tömeg számára vázolt minta, hiszen viselkedésük irányadó az ünnepi magatartáshoz. Egyszerre jelentik az általuk körülvettek védelmét és az irányításnak engedelmeskedő támadási potenciált. Ők a hatalom meghosszabbításai, s az engedelmesség mintájának közvetítői. A hadsereg tagjai ennek megfelelően csak egyoldalú kommunikációban vesznek részt: parancsot fogadnak. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a katonák a nép fiai. Ők kötik össze a  legközvetlenebb módon a népet a hatalommal, s ezáltal ők a hatalom és a nép megfelelő kapcsolatának bemutatói. Példaképül szolgálnak az ünneplők számára.

 

 A kép szereplői

Ahogy azt a szó és a kép összehasonlításánál már írtam, a kép konkrét jelölőket tud ábrázolni variábilis jelentéssel. Amikor név nélkül ábrázol embereket, mivel a néző tudása nem elegendő a jelölő konkrét jelentésének megfejtéséhez, az általános érvényűvé válik: egy asszony képe az Asszonyokat, egy gyermek képe a Gyerekeket jelentheti.

A szöveg alanyainak csoportosítási módját alkalmazva, a képek szereplői a kép sajátosságaihoz igazítva a következő formában oszlanak csoportokra:

 

Emberek csoportja

Konkrét személy

156

34

Tagságon alapuló csoport

Életkor szerinti csoport

Nemek szerinti csoport

Közszereplő

103

41

37

34

ünnepi szerep

állandó tagság

 

43

60

 

 

Képen konkrét személy csak annyiban megjeleníthető, amennyiben egyedi mivolta dekódolható. Csak a nyilvános szféra szereplői tartozhatnak ide. Mindannyian a politikai élet szereplői, így a közösségi ünnepeken a hatalom megtestesítői. Megjelenésükben rendszerint nem hordoznak presztízsjeleket, öltözetük inkább lezser, mint szigorúan elegáns. Hatalmukat a képen a számukra biztosított személyes szféra díszessége, nagysága és magasan való elhelyezkedése jelöli.

A képeken megjelenő további figurák önmagukban is többedmagukat ábrázolják. Ünnepek alkalmával a kép elsősorban tagokat mutat be: úttörőket, delegáció-tagokat, külföldi diákokat, katonákat stb. A tagok megjelenítése az általuk alkotott egészt teszi jelenlevővé, az ünnep támogatottságát, a hatalomhoz való lojalitás bázisának szélességét lehet bemutatni egy ember képén keresztül. Az ünneplők között látunk tanárokat, munkásokat, és igen gyakori a külföldiek bemutatása, ami a hatalom külső, határokon túli elfogadottságát szimbolizálja.

A tagságon alapuló embercsoportok az esetek majdnem felében az ünnep kapcsán verbuválódott formációk. Sem az ünnepet megelőzően, sem azt követően nem léteznek, relevanciájuk csak az ünnep szerkezetében van: egyrészt közönségként, másrészt fellépőként vagy tudósítóként jelennek meg a képen. Érdekes ez utóbbi elem: gyakori, hogy a filmhíradó saját riporterét jeleníti meg a képen, mintegy jelezve, hogy mindenki a helyén van, és semmi fontos részlet nem kerüli el a figyelmüket. Az ünnepi dokumentáció valósághoz való hűségének látszata keletkezik így, s a filmhíradós ünnep maga az ünnep lesz.

A tagságon alapuló csoportok másik fajtájába olyan közösségek tartoznak, amelyek az ünnepen kívüli térben és időben is léteznek. Ilyenek az úttörők, a munkaközösségek, a katonák stb.

A második leggyakoribb embercsoport-típus az életkoron alapul. Ez az adat a gyermekek szerepeltetésének köszönheti előkelő helyét. Az esetek több mint felében ugyanis a kicsik látszanak. Ritkábban tudatos ünneplőként, verset szavalva, gyakrabban pedig a felnőttek hű imitátoraiként, mint akik már tudják, merre kell a zászlót lengetni és mi érdemel tapsot. Ők mutatják meg, mennyire ösztönből fakadó és ártatlan az ünneplés, milyen tiszta és őszinte dolog az elvárt érzelmi azonosulás.

A képi alanyok harmadik fajtáját a nemen alapuló embercsoportok jelentik. Előfordul, hogy csak férfiakat, vagy csak nőket látunk. Ez bizonyára sosem véletlen: vagy az ünnep tartalmára, vagy már említett támogatottságára utal. Az esetek kétharmadában nők csoportja szerepel, de különböző ünnepeknél más-más funkcióval. A férfiakhoz képest magas arányukat egyrészt az magyarázhatja, hogy két ünnepnek, az anyák napjának és a nőnapnak ők a címzettjei. Ezenkívül viszont még megfigyelhető az a törekvés, hogy a nők minden ünnep alkalmával szerepeljenek a közönség soraiban, talán azért, hogy igen népes táboruk a filmhíradó nézői közül magára ismerjen, és a hatalommal egyetértő nő szerepkörével azonosulhasson. A tapsoló, éljenző, ünnepélyeken szereplő hölgyek a társadalomnak mind dolgozó, a rendszert építeni akaró tagjai.

 

A kép helyszínei

Az ünneplést bemutató filmkockákon igen ritkán találkozunk korlátozottan hozzáférhető helyszínekkel: szinte csak köztereken, a nyilvánosság számára hozzáférhető helyeken zajló ceremóniákba enged betekintést a filmhíradó. Az a néhány eset, amikor magánterületre toppan az operatőr, az egyetlen magánjellegű ünnep alkalmával történik, anyák napján.

A nyilvános terek vizsgálatára leginkább két dimenzió kínálkozik: a terek meghatározottsága (a képi bemutatás kijelöl-e egy bizonyos teret) és a rajtuk zajló ünneplési aktusok kötött, illetve azok szabad jellege. E két dimenzió alapján:

 

 

egyedi helyszín

helyszín-típus

összesen

kötött ünneplés

34

15

49

szabad ünneplés

10

18

28

összesen

44

33

 

 

Amint látszik, az ünnepek többsége kötött rendben, szabályozottan zajlik. A képeken ez a szereplők funkciók szerinti elkülönítésével, a levegőből mutatott alakzatokkal, és az egy központra koncentráló kameraállással jelenik meg. A kötött formájú ünnepek egyedi nyilvános tereken zajlanak, amelyek szimbolikus értéke az ünnepét hivatott növelni. A leggyakoribb nyitott terek a tribün-központú Dózsa György út és az emlékműre koncentrikus Szabadság tér. A zártak közül az áriákat idéző szónoklatoknak helyet adó Operaház és a kitüntetések helyét biztosító Parlament szerepel a legtöbbször. 

A bemutatott ünnepek egyharmada nem szabályozott menetű, s ennek megfelelően a terüknek csak generikus jelentősége van. Fontos, hogy a gyárakban is felköszöntik az anyákat, hogy az áruházak is készülnek az ünnepekre, az általános érvényre törekvés miatt mégsem válik adatszintűvé a felvételeken látható helyszínek konkretizálása.

Az érdekesebb kategóriák "kevertek": a tér meghatározottsági foka nem indokolja az ünneplés módjának rögzítettségét, vagy megfordítva. Az egyedi helyszíneken zajló kötött programok után például szabad ünneplések következnek. Ezek azok az alkalmak, amikor a pártvezetők "ismét együtt ünnepeltek Budapest népével", amikor Marosán György úttörőfiúnak öltözve szaladgál a margitszigeti füvön, és amikor a tömeg a Városligetben tesz tanúbizonyságot a világbéke iránti elkötelezettségéről. Ezeken a tereken a kamera ugyanúgy mindent lát, a szabadságra kizárólag a geometriai formák és a katonás viselkedés hiánya utal. A közösségi szint nem csökken, ugyanúgy mindenki minden pillanatban figyel, a viselkedés megformáltságának kötelező mértéke nem lesz alacsonyabb, mint egy kötött térben és módon zajló ünneplés alkalmával. Az ünneplés ezen szakaszai leginkább a falvak védőszentjeinek napján tartott búcsúhoz hasonlítanak. Evés-ivás és irányítottan "szabad" időtöltés jellemzi az ünnepi délutánokat.

A típus-helyszínen zajló kötött ünnepek a rendszer mikrostruktúráját mutatják be. Azt példázzák, hogy még a legeldugottabb helyen is minden úgy zajlik, hogy azt ország-világ is láthatja. Az iskolai ünnepélyek, az ünnepi készülődés utcai része és a gyári anyák napja azt tanúsítják, hogy az ünnep minden nyilvánossági szinten ugyanúgy megy végbe, a ceremónia tehát - függetlenül életbe lépésének idejétől - ritualizált. Ez azt is jelenti egyben, hogy a legbensőségesebb és a legszélesebb nyilvánosságú tér szabályai azonosak: az elfogadhatóság kritériuma a láthatóság, s ami potenciálisan nem láttatható, az nem elfogadott. Az otthonokban zajló köszöntések bemutatása tehát a nem-nyilvános tér létjogosultságának megszüntetésével egyenlő.

 

 

Az élőbeszédek képe

 

Mint már többször említettük, a filmhíradók ünnepi kisfilmjeinek egyes részeiben nem a narrátor, nem a híradó munkatársa számol be a történésekről, hanem az ünnep egyik nyilvános szereplőjének beszédét hallja a közönség. Ilyenkor a kamera helyzete igen kényes: megtörténhetne, hogy az operatőri munka majd a vágás a szónok által kommunikálni kívánt tartalmat semmissé tegye, bár a kora-kádári korszakban ez valószínűleg nem fordult elő. Mindenesetre nem egyedül a szónok, hanem az operatőr és a szerkesztő is irányítja a hallgatóságot: az általuk bemutatott képek sora elárulhatja, kivel kell azonosulni, ki a címzett, ki a feladó és milyen viszonyban állnak a kommunikációs folyamat során.

Az ünnepi kisfilmek képei nem kritikai, hanem orientatív funkciót hordoznak. A szónoklatok végén bejátszott tapsoló közönség elárulja, hogy az üzenethez való megfelelő hozzáállás az elfogadás. A szónoklatok alatt kétféle képsor jellemző. Az egyik esetben végig a szónok szerepel premier plánban, mintegy a figyelem fókuszában. A másik esetben a kamera vagy a vágás néha "elhagyja" a szónokot, hogy a közönség azon tagjait mutassa, akiknek figyelme fontos a szónoklat szempontjából. Ekkor tehát a moziban ülő néző a szónoklat címzettjeit látja a befogadás pillanatában. Ezekben az esetekben gyakori az "egynemű" embercsoport feltüntetése: nők, vagy éppen kalapos és nagybajuszos parasztemberek sora teszi egyértelművé, kihez beszél a szónok.

Jellemző megoldás a szónok képének késleltetett bevágása. Mielőtt megjelenne, gyakran szimbolikus értéket hordozó díszletelemeket pásztáz a kamera, mintegy kontextust teremtve a filmhíradó nézője számára. Ennek megfelelően csak a balra mutató Lenin-figura után jelennek meg az Operaházban szónoklók; máskor szalagos kenyeret látunk, mielőtt elkezdődik az élőbeszéd a mezőgazdasági feladatokról.  

 

 

Képi retorika

 

A szövegelemzés alkalmával látható volt, milyen kevés kohéziót és koherenciát biztosító diszkurzív elem szerepel a kisfilmek szövegében. A mondatok és tagmondatok kapcsolatát nem nyelvi eszközök teremtik meg, hanem a híradóra jellemző vágási technika: mielőtt a szöveg témát váltana, a képen már megjelenik az új kontextus, ezzel orientálva a nézőt az új tartalmak felé. Ez a mód nemcsak a koherenciát garantálja, hanem a híradó ritmusát is állandó pergésben és a néző számára kontrollálhatatlan ütemben tartja. A főként referenciális és felszólító funkcióval készült képek általában

 

bemutatás®mellé/alárendelés®ismétlés

 

felépítésű sorokká rendeződnek, így alkotva tartalmi egységeket. Például a Parlamentre közelítő kamera, majd a Parlamentben egy érem átadása s az átadás aktusának ismétlődése a kitüntetés-átadások jellemző, alárendeléssel operáló képsora. A rögzített módon tartott ünnepek esetében ez a jellemző szerkesztésmód, míg a szabadabb ünneplési formáknál a bemutatást gazdagítják más elemek is, például a halmozás (vonuló gyerek után gyerekek), a képi magyarázat (megvásárolt nagy mennyiségű déligyümölcs után az árcsökkenésről szóló újságfőcím bevágása), vagy a növekedés/csökkenés (a ballagókról korábbi fényképek, régi filmhíradókból bevágások). 

A filmhíradó képsorainak szerkesztése elsősorban a valósághoz való hűség látszatát követi. Gyakori a híradóban az autorreferencia, amikor egy riportert vagy egy operatőrt láthatunk munka közben a hitelesség aláhúzására. Szintén sokszor szerepelnek más tömegkommunikációs eszközök mintegy arra utalva, hogy a bemutatottakról más fórumon is meg lehet győződni.

Ugyanakkor fellelhetők a képeken - és itt inkább, mint a szövegekben - olyan retorikai eszközök, amelyek a valóság ábrázolásához képest inkább propagandisztikus hatás elérését szolgálják. A vágás ugyanis könnyedén teremthet olyan elemeket, amelyek a látottakhoz kapcsolódó megfelelő attitűdöt hivatottak sugallni. Felvonulások alkalmával a pártvezetés tribünről integető emberének tekintete összemontírozva egy vonuló, és a tribün felé integető gyerek arcával, a hatalom felé irányuló ártatlan és tiszta szeretetet hivatott érzékeltetni. A figyelő, mosolygó, tapsoló ünneplők montázsa egy alkalommal sem marad el a filmvászonról, függetlenül attól, hogy látható-e az örömük alapjául szolgáló esemény, avagy sem.  Szintén kétes valóságtartalmú az "Éljen a párt!" skandálása, amely bár szöveges elem, képi meg nem formáltsága alapján válik érdekessé, ugyanis a tömeges hang rendre nem látható forrásból származik. A kép tehát egy fokkal merészebb a párt népszerűsítése terén, mint a szöveg. Felvállalja ugyanis azt, hogy nem csak az események szelekciójából adódó újrainterpretálással, hanem összekapcsolásokkal és szétválasztásokkal is alakítja a jelentést.

 

 

Magánünnepek

 

 

Magánünnep vagy közösségi ünnep?

 

Korábban már szó volt az ünnepek csoportosíthatóságának lehetőségéről a tömegkommunikációban való megjelentetésük alapján. Három kategória kínálkozott felállításra. Az első a nyilvános közösségi ünnepek csoportja. Ide tartoznak azok, amelyek tartalma a társadalmat mint egészt érinti, megünneplésük ezáltal kizárólag közösségi szinten, nyilvános térben zajlik. A vizsgált időszakban nyilvános közösségi ünnep március 15., április 4., május 1., augusztus 20. és november 7. A harmadik kategória a nem nyilvános magánünnepeké. Tartalmuk egyéneket érint, nem rendelkeznek társadalmi relevanciával. Filmhíradón csak akkor találkozunk velük, ha az ünnepelt születésnap, névnap, egyéni évforduló a közösséghez képest valamilyen sajátos hangsúlyt kap: betölti következő életévét az ország legöregebb embere, megszületik az év első csecsemője, évfordulót ül a legidősebb házaspár az országban...

A középső kategória megragadása a legnehezebb. Ebbe a kategóriába ugyanis azok az ünnepek tartoznak, amelyeket a kádárizmus megpróbált régi alakjából a saját képére formálni. Magánjellegű ünnepekről van szó, amelyek nem közösségi kötődéseken alapulnak, de 1957-től a nyilvános szférában is megerősödik ünneplési formájuk. Ide tartozik a fenyőünneppé átnevezett karácsony, a névadóvá változó keresztelő, a Szilveszter és az Anyák napja.

Az alábbiakban e négy ünnep filmhíradós megjelenítésével foglalkozunk. Felmerülhet a kérdés, hogy miért nem tárgyalom e köztes, nyilvános-magán kategóriában a Nőnapot és a gyereknapot? E két ünnep tárgya végül is magánszemszögön alapul, hiszen a nő és a gyerek leginkább a család függvényében határozható meg, akárcsak az anya. Csakhogy e két ünnep esetében a magánjelleg nem vizsgálható a filmhíradókon, ugyanis a vizsgált évek egyik sajátossága, hogy e két ünnepet eredeti elnevezésük megtartásával teljesen megváltoztatták, nyilvános közünneppé téve őket: a Nőnap kimerült a dolgozó nők kitüntetésében, mintha az érintettek egy foglalkozási csoport tagjai volnának (mint például a bányásznap ünnepeltjei); a gyereknap pedig a gyerekek családjuk nélkül, saját közösségeikben versenyzéssel eltöltött napja lett. Se a nők, se a gyerekek esetében a magánjellegű kapcsolatok semmilyen szerepet nem kaptak a híradásban. A nőnapi kitüntetések alkalmával például a nők egymást képviselve mondanak köszönetet a haza képviselőjének, s a gyereknapi nyeremények is mind közösséghez mért érdemeket díjaznak (kerületi I. hely).

 

 

Általános jellemzők

 

A továbbiakban a kérdés tehát az, hogy mi jellemzi a "közösségi magánünnep" köztes kategóriáját alkotó jeles napok kisfilmjeinek szöveges és képi megformáltságát. Az eredmények kilenc vizsgált ünnep - három anyák napja, négy karácsony, egy névadó és egy szilveszter - alapján születtek.

Az említett magánünnepek státusa a nyilvános-közösségiekhez képest nemcsak a filmek rövidségében mutatkozik meg, hanem a híradó szerkezetében elfoglalt helyükben is. Ezek az ünnepek, eltekintve azoktól az alkalmaktól, amikor a karácsonyi kisfilm egyben a kormány árváltoztatásait is tartalmazta, egyszer sem szerepelnek "kezdő" pozícióban. Mindig a Pillanatképek blokk részei, igaz, abban gyakran előkelő helyet kapnak.

A magánünnepek narrátora legtöbbször nem az amúgy megszokott férfihang: vagy egy kedélyes hangú hölgy fűz kommentárt a filmekhez, vagy egy kisgyerek, utóbbi általában az édesanyja iránt érzett érzelmeiről beszél. Ezekben a képsorokban nincs élőbeszéd, a nem látható narrátor az egyetlen eszköz arra, hogy az ünnepet a néző saját magára is vonatkoztathassa. Ha a narrátor megjelenne, az ő ünneplési módja csupán személyes, tágabb érvényesség nélküli forma volna, amellyel a közönség involválása még nem lenne megoldott. De azáltal, hogy a beszélő nem látszik, viszont a látható ünneplők nem beszélnek, a néző általános érvényű ünneplési formát kap a híradón keresztül.

Ezeknek az ünnepeknek a filmhíradóban megjelenő része legtöbbször nyilvános térben készült felvétel. Kivételt ez alól csak azok az esetek alkotnak, amikor anyák napján otthonukban, leginkább a gyerekszobákban tevékenykedő nőket rögzít a kamera, vagy egy baráti társaság szilveszteri mulatságába nyerünk betekintést. Ezek a magánszférában készült felvételek önállóan nem alkotnak kisfilmet: mindig annyi nyilvános szférában készült felvétellel egészülnek ki, hogy az ünnepet ne lehessen kimondottan magánjellegűnek tekinteni. A katonai elemek persze teljességgel hiányoznak, ugyanakkor mindig kevert, félnyilvános-félmagán szerkesztésmód a jellemző: egyazon ünnep két térben való ünneplését mutatja be a híradó (1959 anyák napja: először kisgyerekek köszöntik anyjukat otthonukban, majd "a gyárak fiataljai is sok szeretettel veszik körül az édesanyákat, de a nagymamákról sem feledkeznek meg").

A vizsgált kilenc esetben a nyilvános ünnepekről készült beszámolókhoz képest új mozzanat a humor és a művészkedés. A szöveget idézetek tarkítják (Anyák napján részlet Petőfi István öcsémhez c. költeményéből), máskor az ünnep tartalmáról szóló absztrakt elmélkedés nyitja meg a filmet. 1957 karácsonya:

 

Ezen az estén mindenki nagyon siet hazafelé. A családi otthonokban kigyúlnak a szeretet ünnepének szelíd fényei.

 

Akad példa a viccelődésre is. Télapó-ünnep (1958/49): óvodások kötélhúzást játszanak egy nadrággal, és a felvétel végére a Verseny Áruház szimbólumának alakját veszik fel:

 

A Vasért óvodistái kimenőnadrágokat vásárolnak. Egy kis minőségi ellenőrzés... Elszakíthatatlan!

 

A "művészi szabadság" a kép és a szöveg egymástól való eltávolodásában mutatkozik meg leginkább. A vizsgált nyilvános ünnepeknél megszokott "unisono", a kép és a szöveg szinte egyenlő tartalma ezekben az esetekben megváltozik. A kép lehet magánjelleget sugárzó, a hang viszont az intimitás egy bizonyos határát sosem lépheti át, csak idézetekkel.

 

 

Alanyok, állítmányok, jelzők

 

A nyilvános magánünnepek szövegeiben 76 alany található, amelyek közül 67 a következő csoportokba rendezhető:

 

általános alany vagy jelöletlen T/1

10

ünnepi szereplők /ebből nyilvános minőségben

26/4

érzelmek

13

ajándékformák

11

ünnepformák

7

 

A legnépesebb csoportot tehát az ünneplés résztvevői alkotják. Ők a család, az édesanya, a barát, a kisbaba, az anyák napi képek főbb szereplői. A Karácsony nyilvános megformálása igen nehéz: a legbensőségesebb ünnepről van szó, éppen ezért ebben az esetben a híradó készítői vagy a kormány árpolitikájáról, előző évi rémisztő újsághírekről szólnak, vagy a magán- és a köztér határán levő terepen, például kórházban, óvodában forgatnak. Így fordulhat elő, hogy az ünneplők nem magánemberként, hanem elsősorban doktor néniként, ápolónőként vagy óvodistaként szerepelnek. Ők alkotják az "ünnepi szereplők nyilvános minőségben" kategóriát, rámutatva arra a nehézségre, amit egy nyilvános jelleggel amúgy nem rendelkező ünnep nyilvánossá tétele jelent.

Az alanyok második legnépesebb táborát az érzelmek alkotják. Az aggódás, féltés, kíváncsiság, fáradság, izgalom, öröm viszonylag gyakori  előfordulása a - nem  nyelvtani, hanem jelentéstani értelemben vett - passzív szövegalkotást mutatja. A narrátor ugyanis nem lenne hiteles, ha saját érzelmeire utalna, könnyebb tehát a "Mennyire örülök!" szerkezet helyett a "Micsoda öröm!"-öt használni.  

A következő csoportot az ünnepek alkalmával átadott ajándékok fémjelzik, ami nem meglepő, hiszen a nyilvános magánünnepek egyik közös nevezője valamilyen nem mindennap megérdemelt tárgy jelenléte, legyen ez pezsgő, virág, ajándék vagy karácsonyfa.

A "mi" tudatra apelláló alanyok aránya nem túl magas. Felvetődhet, hogy miért, hiszen a jelöletlen többes szám első személy a nyilvános közünnepeknél igen magas arányt mutatott. Azt hiszem, jelen esetben éppen az intimitással való visszaélés elkerülése érdekében nincsenek magasabb számban az ilyen alanyok. Ha ugyanis a narrátor megtartaná az ebben az esetben felerősödött tartalmú inkluzív "mi"-t, azzal könnyen a szándékával ellentétes reakciót váltana ki, hiszen félő, hogy a közönség nem a "narrátorékkal" azonosulna.  

Az alanyok utolsó csoportját az ünneplési formák alkotják. A mulatság, tánc, zene és ünnep szavak előfordulása nem túl gyakori, valószínűleg azért, mert a szilveszteren kívül a többi ünnep kisebb körben zajlik, és mindazok az elemek, amelyek a koreográfiájukat alkotják, vagy tárgyakban (karácsonyfa, ajándékok), vagy a szocializmus számára nem megjeleníthető, nem közösségi színezetű rituálékban nyilvánulnak meg (karácsonyi dalok és más szokások). 

Mint már említettem, az ünnepek ezen csoportjáról készült kisfilmek elszakadnak a közösségi ünnepek kvázi-egycsatornás szerkezetétől. Míg ott a kép és a szöveg ugyanazt a tartalmat kommunikálta, itt szabadabb kommentár járul a képekhez. Talán ennek tudható be az állítmányok szórtsága: egyedül az érzelmeket jelentő igék alkotnak egy nagy csoportot (60/11), a lista maradék részét nem sikerült csoportosítanom, már csak azért sem, mert kevés ige szerepel egynél nagyobb gyakorisággal.

A minőségjelzőkkel - valószínűleg azért, mert leginkább az alanyra vonatkoznak - könnyebb dolgom volt. Egyrészt általánosan elmondható, hogy nincs köztük negatív töltetű melléknév, s ez már önmagában egy csoportba rendezi őket. Ezen felül négy csoportba osztható a negyvenhárom szó:

 

érzelem

14

múltban kivívott erény

7

életkorból fakadó tulajdonság

7

pozitív vizuális hatás

7

 

Az érzelmek (boldog, nyugodt, szerető, szelíd) túlsúlya a szóban forgó ünnepek intim jellegét erősíti. Hasonló szerepet kapnak a megemlített erények (hű, hagyományos). Az életkori sajátságok közül leginkább a fiatalság szerepel pozitív konnotációval, a gyerekeket helyezve az ünnepek középpontjába, akár ajándékozóként, akár ajándékozottként vannak jelen. Ők az ünnep őszinteségének, érintetlenségének hordozói, és ők azok, akik lelkesedésükkel azonosulásra késztetik a nézőt.

A pozitív vizuális hatás a fény jelenlétében rejlik. A láng és a gyertya; a csillogás és a félhomály a láthatóság és láthatatlanság érzékeltetői, amelyek szintén köztes szférába utalják ezeket az ünnepeket.

 

 

A kép jellegzetességei

 

A képsorok, annak ellenére, hogy a szövegtől eltávolodnak, szintén tartalmazzák a textusban megfigyelt gyakori elemeket: az ajándéktárgyak, a fenyő és a virág/csokrok minden egyes nekik megfelelő ünnepen premier plánba kerülnek. Az előbbiek mellett azonban a kép hordoz egy további információt is a magánünnepekkel kapcsolatban: ezeknek ugyanis nem feltétlenül a nappal az ideje. A szövegben gyakran szerepeltetett fény, illetve a rá utaló jelek implicite magukban hordozták a sötét szükségességét, nyilvánvalóvá azonban csak a képsorok által válik, hogy e magánünnepek ideje az este, élesen elkülönítve őket a közösségi ünnepektől, amelyek rendre nappal zajlanak.

A nyilvánosságra hozott magánjelleg problémákat rejt az ünnep terének kijelölésénél is. Mi az a szféra, ahova a kamera még bemehet, bár már nem teljesen nyilvános? Vagy melyik nyilvános tér ölthet magán-színezetet? E kérdésekre a választ a képek helyszínei adják, amelyek között ugyanolyan arányban fordul elő a köztér, mint a magánélet tere. Utcák és üzletek váltakoznak lakásbelsőkkel, s mind eredeti formájában és szerkezetében, ünnepi jelleg nélkül szerepel a képeken. Nem azáltal válik tehát ünnepélyessé a film, hogy itt vagy ott játszódik, mivel a helyszínek a hétköznapok terei. Sokkal inkább a szereplők teszik bensőségessé a képkockákat.

A leggyakrabban gyerekeket (9/9), nőket (9/6) és férfiakat (9/4) látunk, csakhogy nem egyszerűen ilyen minőségben. A nők minden alkalommal gyerekkel jelennek meg, ami a férfiakra egyáltalán nem jellemző. Pontosan fogalmazva tehát a leggyakrabban anyát és gyermekét látjuk, majd a gyerek és a férfi figurája következik. A nő a gyerekkel az intimitás, a nyílt közösséggel szemben a család megtestesítője. Együtt igazolják - és nemcsak anyák napján - az ünnep nem nyilvános jellegét. Míg a nyilvános ünnepeken csak a közönség sorait gazdagíthatták, ezek az ünnepek róluk szólnak, ők ugyanis (a férfiakkal szemben) a már annyiszor említett érzelmek hordozói, s ezáltal a magánünnepek szimbólumai. A legerősebb jelnek a gyerek tűnik. Anyjával vagy nélküle, de minden filmben szerepel mint az ünnepet motiváló elem. Ő az, akinek a leglátványosabb ajándékok tömege adható (maci, pólyás baba), ő készül műsorral, szaval, és ő kínálja a legmélyebb érzelmek leghatásosabban tálalható formáit. A gyermek jelenléte a filmhíradó nézőjének azonosulását váltja ki, ezáltal válik elfogadottá a magánünnep nyilvános megjelenítése.

 

 

 

 

Magánünnep és közösségi ünnep

 

 

A vizsgálat során megkülönböztettem három ünneptípust. A közösséget érintő, közszférában zajló ceremóniák alkották a közösségi ünnep kategóriáját, a magánembert érintő, de közszférában megjelenített ünnepek a nyilvános magánünnepekét, és a szigorú értelemben vett magánünnepek a harmadik kategóriát. Mivel utóbbiakról a filmhíradós forrásanyag nem szolgált információkkal, a középső kategóriát - a nyilvánosan kezelt magánünnepekét - fogom a továbbiakban magánünnepnek nevezni. E fejezet tárgya ezek és a nyilvános  ünnepek jellegzetességeinek összevetése azzal a céllal, hogy kiderüljön a kora kádári korszak fölülről alkotott - és ezáltal az igazi kollektív jelleget nélkülöző - ünnepeinek viszonya azokhoz az alkalmakhoz, amelyek e politikai berendezkedés számára igazi változtatásra nem adtak lehetőséget.

A közös pont: a kora kádárizmus folytonosságra törekvő és ezzel párhuzamosan az  elemeket megújító ünnep-politikája. 

 

 

Tér

 

A közösségi ünnepek teréül minden esetben egy kötött szerkezetű, a hatalmat az alárendeltektől élesen elválasztó helyszín szolgált. A hatalom egy mindenhonnan látható pontban került elhelyezésre, az őt hallgatók pedig a hatalom által látható területen tartózkodtak. A hatalmat tehát mindenki csak individuális kontrollja alatt tarthatta, nem számítva mások támogatására, míg a hatalom - amely rendszerint nem egy személyt vonultatott fel - mindenki felett csoportos ellenőrzést gyakorolt. A kötött szerkezetű tér a benne levők kötött jellegű viselkedését eredményezte.

A magánünnepek magánszférában való megjelenítése épp ennek ellenkezője: a tér szerkezete nem ad iránymutatást a benne zajló mozgásra, a térhasználat tehát látszólag teljesen szabad.

Van azonban a közösségi ünnepeknek és a magánünnepeknek is olyan része, amely saját kategóriájából inkább a másik felé tart: a közösségi ünnepeket bezáró búcsúk térszerkezete teljesen szabad, ugyanakkor az iskolai, vagy óvodai ünnepségek kötött módban zajlanak le. Úgy tűnhetne, hogy ezek a formák átlógnak az ellentétes kategóriába, csakhogy van egy tényező, amely nem változik, és ezért megtartja az ünneplési módot a saját kategóriájában: az egyén felett gyakorolt ellenőrzés. Az anyák napja akkor is megmarad magánjellegű ellenőrzés alatt, ha az óvodai műsorról van szó. A búcsúban viszont ugyanúgy a közösség, a bizalmi emberek ellenőriznek, akárcsak a felvonuláson, vagy a nagygyűlésen.

A tér tehát a térhasználat felett gyakorolt ellenőrzés tekintetében elválasztja a közösségi ünnepeket a magánünnepektől.

 

 

Időpont

 

Az idő szintén a két ünneptípust megkülönböztető dimenzió. Az elemzések során láttuk, hogy a közösségi ünnepek mind délelőtti kezdettel, nappal zajlanak. Délelőtt tízkor kezdődik a seregszemle, a felvonulás és a nagygyűlés is. Ezzel szemben a magánünnepek esetében már a rájuk való felkészülés is sötétedés után jelenik meg a filmhíradón. Az intim félhomály és láthatatlanság is igazolja ez utóbbi ünneptípus magánjellegét, míg a közösségi jelleg megköveteli a láthatóságot.

A magánünnepek legtöbbször sötétben zajlanak. Van azonban a közösségi ünnepeknek is olyan része, amely feltételezhetően este történik (például az Operaházban rendezett díszünnepség). Ennek legfontosabb jellemzője, hogy a nappali, korlátlanul nyilvános ünneplésekhez képest egy lépéssel a magánünnepekre jellemző korlátozott nyilvánosság felé közelít: a zárt térben zajló ünneplés ugyanis feltétlenül kizárással jár. Ezen esti ceremóniák tehát a közösségi ünnepek magánváltozatai: az optikailag csökkenő láthatóság csökkenő nyilvánosságot jelöl.

 

 

Szereplők

 

Az ünnepek két típusának alapvető különbsége a narrátor személyében rejlik. A közösségi ünnepeken a narrátor egy férfi, aki megfogalmazásai alapján egyszerre van benn és kinn: része az ünnepnek és külső szemlélője egyben. Mellette, de tőle elkülönülten szerepelnek szónokok, olyan "narrátorok" is, akik saját hangjukon, az ünnepek résztvevőiként láthatók a képsorokon. A magánünnepek esetében a narrátor és az élőbeszéd nem különül el egymástól: a narrátorként beszélő nő és gyerek szerepe az, hogy mindenkit magánemberi minőségében helyettesítsen.

A magánünnepek esetében hiányoznak a tekintély hordozói, a nyilvános szféra szereplői is. Közszereplők a magánünnepekben nem kapnak helyet egy alkalommal sem.

Az ünnepekre jellegüktől függetlenül jellemző a nők és a gyermekek szerepeltetése. A magánceremóniák esetében ők az otthon, az intimitás, az érzelmek jelképei, a nyilvános ünnepeken viszont a nők a társadalom emancipált dolgozó tagjaiként szerepelnek, a gyerekek pedig az értékek továbbvitelének szimbólumaként.

Mindkét ünnep esetében találkozunk az általános alany használatával. Annak ellenére, hogy az ünnepek típusai különböző tereken és időpontokban érvényesek, az általános alany funkciója ugyanaz: mindenki involválására szolgál. Ilyen értelemben tehát az ünneptipológia kissé átértelmezendő. Minden ünnep mindenkire vonatkozik, minden egyes társadalmilag elfogadott ünnep alanya maga a társadalom.

 

 

Szimbolikus elemek

 

A fentiekből következik, hogy a szerepeltetett arcok, önmagukon túlmutatóan, csoportokat képviselnek: nőkét, úttörőkét, gyermekekét, a társadalom különböző közösségeit.

Az ünnepek típusától függetlenül minden alkalommal megjelennek e közösségek számára 'szentséget' ábrázoló tárgyak. Olyan dolgokról van szó, amelyek az ünnepek kollektív jellege kapcsán hétköznapi jelentőségüknél jóval fontosabbá válnak, és a ceremóniából adódó további jelentést vesznek fel. Ide tartoznak az ajándékok különböző formái: közösségi ünnepek alkalmával lehetnek díjak, de akár szimbolikus értékű tárgyak is, mint egy vekni kenyér; magánünnepekkor pedig a köszöntés tárgyiasult formái (virág, levél). A nem nyilvánosan ült ünnepek azonban híján vannak azoknak az egyházi eredetű elemeknek, amelyek az ünneplés rítusának további szakralitását biztosítanák. Ezzel együtt, a teret strukturáló tribün, a díszítésként alkalmazott virág és zászló, valamint az elfogadást kifejező taps a már említett ajándéktárgyak mellett mind a ceremóniák egyházias jellegére utalnak, alátámasztva azt a hipotézist, mely szerint a kora kádárizmus vallástalanító törekvéseinek nem sikerült teljesen új alapokra helyezniük a közösségi ünnepeket.

Születtek ugyan új szimbólumok a militarizmus jegyében, amelyek az állandó fenyegetettség és bebiztosítottság kettős kiszolgáltatott érzetében tartották a közösség tagjait, de ezek az elemek nem önállósultak, csak a harcosság dimenziójában újradefiniálták a rendszert.

 

   

Öröklött ünnepeink

 

A kádárizmus az ünnepek megjelenítésében tehát nem tudta a vallási ünnepek rítusait teljességgel lecserélni. Megváltozott ugyan a ceremóniák árnyalata, harcosabbá váltak, az állandó egyházi elemek viszont nem kerültek ki belőlük. Ez a tény már önmagában alapul szolgálhat a tömegkommunikációban napjainkban megjelenített ünneplési módok elemzéséhez. Ajánlkozik azonban még egy szempontrendszer a mai és a kora-kádárista ünnepmegjelenítés összevetéséhez, amelyet az írás elején ismertettem kissé átdolgozva. Ez a kutatási eredményekkel együtt a következőképpen foglalható össze:

 

 

Magánszemély

Közszereplő

Nyilvános szféra

36

32

Nem nyilvános szféra

6

0

 

Enzensberger hat típusát különböztette meg a filmhíradók sztorijainak, amelyek közül az első három a táblázat egy-egy vastagított celláját foglalta magába.

Amint látszik, a negyvenhárom ünnepi kisfilmből harminchatban szerepelt a magánszemély nyilvánosságra kerülésének motívuma egy piros betűs nap kapcsán. Az ünnep megtartásának bemutatásában tehát nagyon gyakorinak mondható az individuum példájára való hivatkozás az ünnepnap érvényességének bizonyítására.

A második leggyakoribb elem a hivatalos ceremónia hivatalossá tételének feltétele: a nyilvánosságot jelképező egyén mindenki helyett jelenik meg, és mivel ő az, aki tudással rendelkezik a ceremóniát illetően, elvégzi a közösség feladatát. Szerepe teljesen olyan, mint a papé, aki egyszerre nyilatkozhat egy nála felsőbbrendű entitás nevében és cselekedheti mindenki helyett, ami az egész közösségtől elvárt. Van azonban a közszereplőknek egy különös tulajdonsága: sosem képviselik önmagukat, mindig egy intézmény megtestesítői.

Léteznek olyan ünnepek, amelyeknek motívumai a magánemberek magánszférában zajló rítusai. Ezek igazi magánünnepek, hiszen a kádárizmusban közösségiként számon tartottaknak nem voltak a magánszférában létező megfelelői, ez a viszony csak fordítva létezett.

Enzensberger nem említette azt a lehetséges motívumot, amikor egy ünnep kapcsán egy nyilvános szereplő saját magánszférájában mutatkozik meg. Talán nem véletlen, hogy erre nem találtam példát a vizsgált filmhíradókban. Úgy tűnik, egyrészt a közszereplő magánemberi mivolta nem kívánkozott bemutatásra, másrészt valószínűsíthető, hogy a magánünnepek ilyen népszerűsítése szintén nem tartozott a rendszer céljai közé. Mindezek ellenére azt gondolom, ez az üres kategória is szükséges ahhoz, hogy a tipológia működhessen és az összehasonlítás eszköze lehessen.

Enzensberger hatcsoportos osztályozásának második három eleme témákra utal. Szerinte a filmhíradó storyjai leginkább három témában helyezhetők el (jövő és haladás, fanatizált tömeg, rombolás). A vizsgált ünnepi filmekben ez utóbbi elem nem szerepelt, a tömeg mint téma annál inkább. Ezt az a cél magyarázhatja, hogy az ünnepen keresztül a rendszer fegyelmezett működése és ezáltal érvényessége kerüljön bemutatásra. A jövő és a haladás a tömeggel azonos gyakorisággal és funkcióval jelenik meg.

A kora kádárizmus ünnepeinek hagyatéka nem tűnt el nyomtalanul a magyar tömegkommunikációs kultúrából. Jelen munka ugyan távolról sem dolgozza fel a teljes örökséget, de talán ösztönözheti a források további kutatását, a mai ünnepekről szóló híradások összehasonlító elemzését. Érdekes volna megvizsgálni, mely motívumok látszanak eltűnni a többpártrendszer meghonosodásával, és milyen elemekkel gazdagodtak a nyilvánosságban megjelenített rítusok. Egy ilyen célú kutatásból fény derülhetne arra, hogyan definiálódik ma az ünnep fogalma, milyen jellegzetességekkel rendelkeznek a ma ünnepelt magán és közösségi jeles napok.

 

 

 

FELHASZNÁLT IRODALOM:

 

ANTAL László: A tartalomelemzés alapjai. Gyorsuló idő, Magvető, Budapest, 1976.

Arendt, Hannah: A totalitarizmus gyökerei.  Európa Könyvkiadó, Budapest, 1992.

Austin, John L.: Tetten ért szavak.  Akadémiai, Budapest, 1990.

BESZÉLŐ ÉVEK 1957-1968. A Beszélő politikai és kulturális folyóirat kiadása, Budapest, 2000.

CASETTI, Francesco: Filmelméletek 1945-1990. Osiris, Budapest, 1998.

Durkheim, Émile: A társadalmi tények magyarázatához. KJK, Budapest, 1978.

Eliade, Mircea: A szent és a profán. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1987.

Enzensberger, Hans Magnus: A világ mint szemétdomb. In: A híradó- és dokumentumfilm problémái. MFI, Budapest 1965.

GLATZ Ferenc: Ünnepeink 1945-1990. In: História, 1992/10.

HOLLÓ-KUN-VÁSÁRHELYI: Amatőrfilmes zsebkönyv. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1972.

Kalmár Melinda: Ennivaló és hozomány - a kora kádárizmus ideológiája.  Magvető, Budapest, 1998.

Kaptány Ágnes, Kapitány Gábor: A tömegkommunikáció szimbolikus üzenetei.  Sajtóház, Budapest  

MIKLÓS Pál: Kép és kommunikáció. MUOSZ, Budapest, 1980.

NÉMETH Béla: Ünnep-munkásünnep. In: Tudományos Diákköri füzetek 14. ELTE, 1986.

Supka Géza: Kalandozás a kalendáriumban és más érdekességek. Helikon, Budapest, 1989.

 

 

 

 

Az ünnepi tudósítások alkotóelemei (1957-1961)

 

ÜNNEP

TUDÓSÍTÁS TÍPUSA

ÜNNEPLÉS MÓDJA

ÜNNEPI
ELEMEK
(szövegben is szereplő elemek)

ÜNNEPI KOMMUNIKÁCIÓ FORMÁJA

ÜNNEPI KOMMUNIKÁCIÓ TARTALMA

AMI NEM LÁTSZIK

1957.3.15

többhelyszínes

kitüntetés; díszünnepség; koszorúzási ünnepség

Kossuth-díj; beszéd; koszorú; Parlament; Operaház; Kossuth szobor; Dobi István; kitüntetettek; közönség; szónok; vezetőség; koszorúzók; katonák; karddal;

beszéd; megemlékezés

 

 

1957.4.4.

többhelyszínes

díszünnepség; koszorúzás

beszéd; koszorú; virág; díszkivilágítás; Opera; Szabadság tér; Marosán György; parasztember a közönségből; tisztelgő katonák; vezetők; tisztek; nők; magánemberek

beszéd;

kegyelet lerovás

hős; kegyelet

 

1957.5.1.

rövid beszámoló (utalás egy létező hosszabbra)

nagygyűlés

beszéd; tömeg; Hősök tere; Kádár János; pamutipari dolgozók; néptáncosok; komor-vidám hallgatóság; nők; férfiak; gyerek

Kádár-beszéd

győzelem az ellenforradalom fölött; proletár nemzetköziség

 

 

1957. anyák napja

szubjektív beszámoló

ajándékozás

virág; vers; levél; kis piros szív; anyukák; gyerekek; férfiak; nagymama; újszülött

 

virág

 

1957. gyereknap

többhelyszínes

Budapest "birtokbavétele";  bajnokság

verseny; szórakozás; meseszerűség; Budapest; Hűvösvölgy; felnőttek; riporter; szülők; gyerekek

 

 

 

1957. pedagógusnap

elmélkedő tudósítás

köszöntés

hála;  József Attila Gimnázium; reáltárgyakat tanító nők; férfiak; diákok

 

szeretet;

hála

 

1957.8.20.

többhelyszínes

nagygyűlés; köszöntés

friss kenyér; fogadalomtétel; névadás; Berettyóújfalu; Mezőkövesd; Szombathely; Kállai Gyula; Rónai Sándor; parasztok; népviseletes asszonyok; férfiak;

katonák;

munkásőr

beszéd; szónoklat

az értelmiség segítése, hogy összefogjon; a múlt hibáinak javítása; a nép hatalomátvétele; munkás-paraszt összefogás; egység

 

1957.11.7.

tudósítás

díszünnepség; megnyitó; ünnepi beszéd

vezetőség; közönség; Dobi István; Apró Antal;

beszéd

 

 

1957. karácsony

összehasonlító; beharangozó

készülődés a szeretet ünnepére

meglepetés; ajándék; Újpesti Áruház; játékosztály; férfi; nők; eladó; gyerekek

 

munka nélküli napok;  szeretet

 

1957. karácsony

elmélkedő tudósítás

 

fények;  karácsonyfa; otthon; Heim Pál  Gyermekkórház; gyerekek; doktor(nő); ápoló

 

boldogság; szeretet

 

1958.3.15

többhelyszínes

ünnepi keretek; köszönet; emlékezés

koszorú; Kossuth-díj; kitüntetés; Petőfi-szobor; Nemzeti Múzeum; Országház; fegyveresek;, Münnich Ferenc; ifjak; kitüntetettek

köszönetmondás a kitüntetésekért

 

 

1958.4.4.

Többhelyszínes;  több időpont

fogadás; díszünnepség; díszmenet

koszorú; tömeg; lelkesedés; kegyelet; dísztribün; delegáció; repülőtér; Szabadság tér; pártszékház; Hősök tere; Operaház; Felvonulási tér; Kádár János; Hruscsov; küldöttségek; úttörők; katonák; közönség (keleti arc); katonák; fegyverek; női közönség a díszszemlén;

pártközi tárgyalások; üdvözlés; beszéd

magyar-szovjet barátság; szocializmus útján való haladás; atomfegyverkezés beszüntetéséről üzenet a nagyhatalmaknak; világbéke

éljenző, Internacionálét éneklő tömeg

1958.5.1.

verses tudósítás

seregszemle

pártvezetők együtt a néppel; hittétel; Dózsa György út; úttörők; Kádár János; pártvezetők; felvonulók; pici gyerekek; anyuka; táncosok; Marosán György

 

proletár nemzetköziség; béke; erő

Ki  kit
éljenez?

1958. anyák napja

szubjektív elmélkedés versekkel

 

köszöntés; virág; otthon; munkahely; park; iskola; anya; alvó gyerek; dolgozó anya; újszülött; tanító néni; híradó

Ján Nándi; Petőfi; 'mi'

anyák pótolhatlansága; mókásság;

 

1958. gyereknap úttörő fogadalomtétel

 

objektív tudósítás

seregszemle; avatás

sorakozás; szórakozás; Dózsa György út; Margitsziget; Vidám Park; Marosán György (úttörőruhában); újságíró; gyerekek

 

 

 

1958. pedagógusnap

szubjektív elmélkedés

 

köszönet; osztályterem; iskolaudvar; tanár; diákok; szülők

 

szeretet; tanítás

 

1958.8.20.

beszámoló

felvonulás; nagygyűlés; beszéd

vezetők; ajándék; ünnepi vásár; ökörsütés; Békéscsaba; dolgozók; parasztok; Apró Antal

beszéd

mezőgazdaság fejlesztése; alkotmány

 

1958.11.7.

3. személyű beszámoló

ünnepi gyűlés

beszéd; műsor; Operaház; vezetőség; közönség; elegáns asszony kontrasztban a szigorú megjelenésű munkásnővel; Kádár János

beszéd; forradalmi dal

 

 

1958.12.6.

beszámoló  személyes kiszólásokkal

 

Télapó; csillogó fények; Verseny Áruház; köznép; narrátor; férfiak; nők; ruhapróba; gyerekek

Télapó kérdez

ki volt jó

 

1959.  nőnap

beszámoló

 

kitüntetés; Parlament; kitüntetendő nők; kitüntető férfiak

Szabuka Jánosné

köszönet

 

1959 3. 15.

Többhelyszínes

 

Babérkoszorú; Kitüntetés; Fényár; Petőfi szobor, Nemzeti Múzeum; parlament kupolacsarnoka; ifjak, kitüntetők és kitüntetettek

 

forradalom;

dicső harcok, új eredmények

 

1959.3.21.

beszámoló

ünnepi ülésszak; ünnepi beszéd

delegáció; díszszázad; Parlament; repülőtér; Kádár János; katonák; gyerekek; lányok; asszonyok; Münnich Ferenc; külföldi delegációk

Münnich Ferenc

ünneppé nyilvánítási javaslat

 

1959.4.4.

elmélkedő beszámoló

díszünnepség; díszszemmle

 

emléklap; virág; kegyelet; koszorú; zászló; veteránok; színpompa; Attila utcai iskola; Szabadság tér; Hősök tere; Operaház; Dózsa György út; család; úttörők; katonák; Kádár János; Marosán György; nők; óvodások; külföldiek; Dobi István; kitüntetett idősek; anya gyermekével; Kádár János a tömegben

Fock Jenő

a nagy évforduló méltatása; szabad tavasz; hála; harc

 

1959.5.1.

beszámoló

ünnepi menet; felvonulás

 

évforduló; virágcsokor; dal; muzsika; taps; tornabemutató; Budapest; emelvény; Dózsa György út; Marosán György; felvonulók; Kádár János; úttörők; férfi gyerekkel; asszony; fotózó férfi; ázsiai, afrikai fiatalok; tornászok; sportolók

Marosán György

világbéke; nemzetköziség

Kik skandálják, hogy éljen a párt?

anyák napja

elmélkedő beszámoló

köszöntés

virág; virágos a városban; kert; szobabelső; gyár; óvoda; anya; gyerek; férfi; öreg nő; fiúk

gyárak fiataljai; gyerekek

köszönet

 

 

1959. ballagás

humoros beszámoló

ballagás

sorfal; iskola; ballagók; diáktársak

 

 

 

1959. pedagógusnap

beszámoló

 

kitüntetés; érdemérem

 

 

 

 

1959.  ifjúság és szépség ünnepe

beszámoló (képkísérő kommentárral)

sportünnep

zászló; bemutató; eleven szimbólum; Népstadion; ifjak; operatőr szemből; közönség; tornászok

 

világifjúság

 

1959.8.20.

beszámoló

nagygyűlés

beszéd; győri sporttelep; közönség; vonulók; Kádár János; férfiak; nők; öregember

Kádár János

eredmények; falun elért fejlődés

 

1959. bányásznap

többhelyszínes

nagygyűlés; ünnepi vásár

 

kitüntetés; beszéd; vásár; vándorzászló; parlamenti kupolacsarnok; Salgótarján; kollégiumi kert; Sajószentpéter; Ajkacsinger; bányászok; katonák; Kádár János; gyerek; Münnich Ferenc; nők; család

Kádár János; Münnich Ferenc; Marosán György

szénminőség és mennyiség javulása;változás a bányászéletben;

 

1959.  névadó

beszámoló

szocialista névadó ünnepség

díszes anyakönyv; ajándék; játék; IX. kerület; anyák; gyerekek; tanácsi képviselők; apák

Bojtor György; Miskei Józsefné

üdvözlet

 

1959.11.7.

többhelyszínes

ünnepi nagygyűlés; tisztelgés

 

beszéd; diplomáciai testület; virág; Operaház; Szabadság tér; vezetők; közönség  (fiatal lány, bajszos ember); Kádár János; katonák; Marosán György; szovjetek; kínaiak; nők;  gyerekek

Kállai Gyula

hős

 

1960.4.4.

többhelyszínes

díszünnepség; ünnepi gyűlés; díszszemle

virág; koszorú; beszéd; taps; harsonák; Szabadság tér; Operaház; Felvonulási tér; katonák; közemberek; külföldiek; közönség; Kádár János; szovjet szónok; katonák; tisztek; táncolók

Kádár János; Mazurov

elesett katonák

 

 

1960.5.1.

Elmélkedő tudósítás

seregszemle; felvonulás

 

ünnepi dísz; zászlók; szenzáció; Dózsa György út; Margitsziget; Nagycirkusz; Vidám Park; Városliget; Szabadság-hegy; úttörők; nők; zenekar; Kádár János; úttörő; kisbaba; tornászok; vietnámi család; artisták; síugró; sportolók; ejtőernyősök; kutyák

 

színpompa; nemzetközi összefogás

Ki skandálja, hogy éljen a párt?

1960.8.20.

beszámoló

ünnepi események

bemutató; szórakozás; Parlament előtti Duna  szakasz; Hűvösvölgy; fiatal pár; vízisíelők; bohóc; ejtőernyősök; gyerekek; katonák

 

 

 

1960.11.7.

beszámoló

díszünnepség

beszéd; Operaház; Marosán György; Köznép

Marosán György

 

 

1961.  szilveszter

beszámoló

 

kívánság; mulatság; Giner Lajosék a lakótelepen; köznép; párok; anya gyerekével; pilóta; tűzoltó; rendőr

 

 

 

1961. nőnap

pillanatképek

 

otthon; gyár; kórház; levéltár; falu; egyetem; stúdió; edzőterem; óvoda; albán és vietnami nők; gyerekek; unokák; ifjú pár

 

munka

 

1961. 4. 4.

körkapcsolás

díszünnepség; díszszemle

koszorú; virág; beszéd; évforduló; Szabadság tér; Operaház; Felvonulási tér; katonák; köznép

Biszku Béla; Kirilenkó

a szocializmus elérhetősége; sikerek; emlék

 

1961. pedagógusnap

beszámoló

 

kitüntetés; Parlament; kitüntetők; kitüntetettek

Elnöki Tanács; Minisztertanács

 

 

1961. bányásznap

beszámoló

ünnepi nagygyűlés

gyümölcs; virág; muzsika; beszéd; Nógrádi szénmedence; Salgótarján; kollégiumi kert; lányok; bányászok; Kádár János; néni; kislány

Kádár János

 

a bányászok forradalmi harca

 

1961.11.7.

beszámoló

díszünnepség

beszéd; Opera; szónok

Gáspár Sándor

a szocializmus már valóság

 

1961. karácsony

múltidéző beszámoló

 

karácsonyfa; árváltozások; üzletek; utca; csemegebolt; szegények; vásárlók; gyerek

a kormány határozata

cigaretta, sör drágulása; édesség, déligyümölcs olcsóbb

 

 

 

A Magyar Filmhíradó ünnepi
tudósításainak szövege
(1957-1961)

 

 

1957/12/1

Március 15. eszméinek örököse a szocialista Magyarország

 

A Parlament kupolacsarnokában adta át a Kossuth-díjat Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke. Marton Géza akadémikusnak jogelméleti munkájáért, Kovács László vájárnak kiváló termelési eredményeiért és Mika István termelőszövetkezeti elnöknek. Egész életművéért tüntették ki Kodály Zoltán zeneművészt a nagydíjjal, valamint Medgyesi Ferenc szobrászművészt a Kossuth-díj első fokozatával. Kiss Manyi színművésznő kiváló alakításáért, Fodor József költő több évtizedes munkásságáért kapott Kossuth-díjat.

Ez évben 59-en kapták meg az alkotó munka legnagyobb kitüntetését.

Az Operaházban rendezett díszünnepségen Kállai Gyula művelődésügyi miniszter mondott beszédet.

"Ma tizenkettedszer ünnepeljük ezt a napot, hivatalosan is, történelmi szerepének, s forradalmi jelentőségének megfelelően. A hazánkban nemrég lezajlott ellenforradalmi felkelés 1848 tiszta zászlaját újból sárral mocskolta be. Az elmúlt 12 év vívmányait megvédeni, hibáit kijavítani, eredményeit továbbfejleszteni csak egy módon lehetséges. Az ellenforradalom leverésével és megsemmisítésével, a népi demokrácia megvédésével és megerősítésével."

A szabadságharc évfordulójának napján koszorúzási ünnepséget rendeztek a Kossuth-szobornál. A Magyar Szocialista Munkáspárt nevében Kádár János és Biszku Béla, az Elnöki Tanács és a kormány nevében Dobi István és Münnich Ferenc helyezték el az emlékezés koszorúit.

A társadalmi szervek képviselői a magyar nép széles rétegei nevében emlékeztek a márciusi hősökre.

 

1957/15/1

Felszabadulásunk ünnepe

 

Hazánk felszabadulásának 12. évfordulóján az Operaházban rendezett díszünnepségen Marosán György államminiszter mondott beszédet.

"Tizenkettedszer ünnepeljük a felszabadulás napját, de talán sohasem éreztük át annyira a magyar szabadság napjának jelentőségét, mint ma, amikor mindössze néhány hónap választ el egy véres ellenforradalom fegyveres erőinek legyőzésétől. A felszabadulás ünnepségén nyíltan és messze hangzó erővel ki kell jelentenünk, hogy büszkék vagyunk népi demokráciánk tizenkét évére, mely hibái ellenére is ezerszeresen többet adott a magyar dolgozó népnek, mint a múltnak bármely százada."

Április 4-én kegyelettel emlékeztek meg a hazánkban hősi halált halt szovjet katonákról.

A Magyar Szocialista Munkáspárt nevében Kádár jános és Marosán György koszorúzta meg a Szabadság téri emlékművet.

A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és a kormány koszorúját Dobi István és dr. Münnich Ferenc helyezte el. A hazánk szabadságáért és függetlenségéért vérüket ontott magyar hősök emlékművére is a párt és a kormány vezetői tették az emlékezés koszorúját.

A kegyeletes hála virágaival áldoztak a névtelen hősöknek a politikai és társadalmi szervek képviselői.

Budapest népe sokat szenvedett, de újra szép fővárosunk este díszkivilágítással ünnepelte felszabadulásának évfordulóját.

 

1957/22/6a

Nemzetközi gyermeknap

 

A gyerekek ma birtokukba vették Budapestet.

Boltosdi - valódi vevőkkel, rollerverseny pompás díjakkal. Van itt látni-, izgulnivaló elég! Az ötéves kislányok futamát fölényesen nyeri Király Évi.

Zenekíséret a hűvösvölgyi fáramászó bajnoksághoz.

A tisztelt publikumot válogatott bohócok szórakoztatják.

Az idei gyereknapot meseországgá varázsolták a felnőttek.

 

1957/23/4a

Pedagógusnap

 

A fiatalok érdeklődő, mindig választ váró kérdései a fizika órákon, az ábrázoló geometria nehéz tudományát oktatni évtizedeken át, a biológia csodálatos világát megismertetni: ezt jelenti tanárnak lenni.

Most a pedagógusnapon őket köszöntik a József Attila Gimnáziumban is sok szeretettel és hálával szülők és diákok.

1957/35/1

A kenyér ünnepén

 

Új búzából sütött friss kenyérrel köszöntötték Kállai Gyula művelődésügyi minisztert az alkotmányunk napján rendezett berettyóújfalui nagygyűlésen.

"Segítő, baráti kezet kell nyújtani az értelmiségnek, hogy szövetségesként csatlakozzék a munkás-paraszt összefogáshoz" - mondotta Kállai Gyula elvtárs.

A mezőkövesdi nagygyűlés résztvevőihez Rónai Sándor, az országgyűlés elnöke szólt: "A múlt hibáinak jelentős részét már orvosoltuk, de a többit is kijavítjuk, népünk egységesen ünnepli az alkotmány és az új kenyér napját."

Szombathely, régi városunk a nyugati határszélen. A Hazafias Népfront nagygyűlésére itt is eljöttek az emberek, hogy hallják a párt szavát. Kiss Károly, a Központi Bizottság titkára így beszélt: "Népünk egyre határozottabban juttatja kifejezésre, hogy sajátjának érzi a néphatalmat és kész ezért áldozatokra is."

Ezen a napon tettek fogadalmat a szombathelyi munkásőrök.

A rádió védelmében hősi halált halt Magyar László alezredes nevét viseli a szombathelyi zászlóalj.

 

1957/46/1

Köszöntjük a Nagy Október ünnepét

 

A nagy októberi szocialista forradalom 40. évfordulóján rendezett díszünnepséget Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke nyitotta meg. Ünnepi beszédében Apró Antal többek között a következőket mondotta:

"A mi népünk most különös szeretettel és hálával, a meghatottság érzésével ünnepli az októberi forradalom 40 éves évfordulóját. A 39. évfordulót nem ünnepelhettük meg. Pusztító ellenforradalom söpört végig hazánkon. A Szovjetunió segítsége mind 1945-ben, mind '56-ban a magyar munkásosztály, a magyar szocializmus ügyének felbecsülhetetlen támogatása volt. Aki helyesen akarja megítélni a szocializmus helyzetét Magyarországon, annak az elkövetett hibák mellett arra is gondolni kell, hogy 38 esztendővel ezelőtt, a világon először a Szovjetunió után a magyar munkás és szegényparaszti tömegek, magyar értelmiségiek ragadtak fegyvert, hogy kiharcolják a Magyar Tanácsköztársaságot, és elkezdjék Magyarországon a szocializmus építését. Jogos nemzeti büszkeséggel gondolunk arra, hogy a magyar munkásosztály már 38 évvel ezelőtt, örökre és visszavonhatatlanul eljegyezte magát a szocializmusra."

 

1957/51/3

Két karácsony

 

("Megjelent a Népszabadság, megjelent a ...")

Mit írtak az újságok tavaly karácsonykor? "Szerdától este hatig járhatnak az autóbuszok./

Lehet már inni, de csak otthon./ Miért kevés a szappan és a mosópor?/

Ezrek állnak sorban cigarettáért/ Lesz-e munkanélküliség?/ Mikor indul a 6-os?..."

Egy év telt el azóta!

A szeretet ünnepére készülnek most is az emberek.

Az Újpest Áruház a legfiatalabb korosztály számára tartogatja a legtöbb meglepetést.

A legkeresettebb hely mostanában a játékosztály.

Kedves ez a cintányéros mackó, és ha elromlik, így is lehet vele játszani.

De a közelgő ünnep nemcsak a gyerekeknek szerez örömet.

Boltjaink és áruházaink sok-sok ajándékkal várják az idősebb és ifjabb vásárlókat, kirakatok, kirakatot bámuló gyerekek.

 

1957/52/4

A szeretet fényénél

 

Ezen az estén mindenki nagyon siet hazafelé.

A családi otthonokban kigyúlnak a szeretet ünnepének szelíd fényei.

Csillogó karácsonyfa és sok-sok játék várta ezen a napon a budapesti Heim Pál Gyermekkórház apróságait is.

Ezekben a percekben elfelejtik, hogy betegek, és tágra nyílt szemekkel ámulnak annyi mesebeli szépség láttán.

Évikének a pólyás baba volt szíve vágya, és a kis Józsi hű barátra lel majd a fehérbundás mackóban.

Édesapát a doktor bácsi, édesanyát a doktor néni és az ápolónővérek helyettesítik.

De a kis betegeknek már vissza kell térniök szobáikba.

A boldog este sok-sok izgalma, öröme után hamar álom száll a csillogó szemekre.

Ilona nővér 25 év alatt - ugyanebben a kórházban - már mennyi karácsony estén vigyázta szerető szívvel kis betegeinek boldog álmát.

 

1958/12/1

Nemzeti ünnepünkön

 

Március 15-én, a Petőfi-szobornál rendezett ünnepségen Kállai Gyula és Cservenka Ferencné helyezte el a párt koszorúját. A kormány nevében Nozvál Ferenc és Kisházi Ödön miniszterek, majd az ifjúság képviselői helyezték el koszorúikat a magyar szabadságharc lánglelkű költőjének emlékművére. A Nemzeti Múzeum kertjében, ahol először hangzott el a Nemzeti dal, a fegyveres erők és a budapesti fiatalok nevében emlékeztek az 1848-as hősökre. Az Országház kupolacsarnokában ünnepélyes keretek között adta át Münnich Ferenc miniszterelnök az ez évi Kossuth-díjakat. Benedikt Ottó egyetemi tanárnak egész életművéért, dr. Molnár Béla orvos professzornak a sebészképzés terén kifejtett tevékenységéért, Gyurkó István bányásznak kiemelkedő termelési eredményeiért, Szabó István termelőszövetkezeti elnöknek és Kacsó Sándor agronómusnak. Medgyasszai Vilma előadó művésznőnek több évtizedes munkásságáért, az európai hírű Tátrai vonósnégyesnek, Rajz Jánosnak kiemelkedő színpadi és filmalakításáért, valamint a tudományos filmek kiváló művelőjének, Kollányi Ágoston filmrendezőnek. A kitüntetettek nevében Bayer István tanár mondott köszönetet.

 

1958/15

Április 4.

 

Április 2-án a Magyar Szocialista Munkáspárt és a kormány meghívására szovjet párt és kormányküldöttség érkezett hazánkba. A delegáció vezetőjét, Hruscsov elvtársat a repülőtéren összegyűlt sok ezer főnyi tömeg forró lelkesedéssel fogadta. A vendégeket Kádár János elvtárs, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára üdvözölte. Válaszbeszédében Nyikita Szergejevics Hruscsov a szovjet nép szívből jövő forró testvéri üdvözletét tomácsolta. A párt országos székházában találkoztak egymással a Szovjetunió Kommunista Pártja és a Magyar Szocialista Munkáspárt küldöttségei. A kora délutáni órákban megkezdődtek a pártközi tárgyalások. Hazánk felszabadulásának 13. évfordulója alkalmából a párt nevében Kádár János és Marosán György helyezett koszorút a szovjet hősök Szabadság téri emlékművére. Az Elnöki Tanács koszorúját Dobi István és Kristóf István, a forradalmi munkás-paraszt kormány koszorúját Münnich Ferenc, Apró Antal és Sík Endre helyezte el. Ezután Hruscsov elvtárs vezetésével a szovjet párt- és kormányküldöttség lépett az emlékműhöz, hogy lerója kegyeletét a szovjet hősök emlékének. A küldöttségek a Hősök terén a magyar szabadságért elesett hősök emlékének tisztelegtek. Este az Állami Operaházban rendezték meg a felszabadulási díszünnepséget. Elsőnek Münnich Ferenc, a Minisztertanács elnöke lépett a szónoki emelvényre. A díszünnepség résztvevői lelkes tapssal fogadták  Nyikita Szergejevics Hruscsovot, a Szovjetunió Kommunista Pártjának első titkárát, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökét. Beszédében többek között szólt a magyar és a szovjet nép barátságának történelmi hagyományairól, méltatta a nagy októberi szocialista forradalomban részt vett magyar hősök érdemeit, majd megállapította, hogy a két nép barátsága kiállta a tűzpróbát és ma tántoríthatatlanul halad a közös úton, a szocializmus útján. Április 4. reggelén Révész Géza honvédelmi miniszter köszöntötte a díszszemlére felsorakozott alakulatokat.

Pontosan 10 óra 20 perckor megkezdődött a néphadsereg alakulatainak díszmenete. A gyalogosok menetét munkászászlóalj zárta be, amely első ízben vett részt az április 4-i díszszemlén. A csapatok elvonulása után félmilliónál több budapesti dolgozó özönlött a dísztribün köré, hogy meghallgassa a MSZMP KB első titkárának, Kádár Jánosnak beszédét: "Nem is olyan régen, a magyarországi ellenforradalom idején és utána bizonyos nyugati propagandisták, mint annyiszor negyven éven át, arról szónokoltak, hogy a kommunizmus csődben van. A népi demokráciák és a Szovjetunió vereségéről beszéltek. Hallhattunk és olvashattunk olyat is, hogy a Szovjetunió elszigetelődött, elvesztette vezető szerepét a világ politikájában, csődbe jutott a marxizmus-leninizmus. Azóta másfél esztendő sem telt el. Hol vannak ezek a propagandisták, mit látunk? A szocialista országok Szovjetunió vezette tömörülése erősebb, mint valaha." Ezután a szovjet nép küldötte, Hruscsov elvtárs lépett mikrofonhoz. Itt, a budapesti dolgozók százezrei jelenlétében fordult a nyugati nagyhatalmak kormányfőihez: kövessék a Szovjetunió példáját, szüntessék be az atomfegyver kísérleteket. Ezt a lépést úgy tekintenénk - mondotta -, mint a teljes leszerelés, a világbéke biztosítása felé vezető első lépést.

 

1958/19

Május ünnepe

 

"Sosem volt még ilyen májusa a földnek / Ilyen virágos, ilyen lángoló! / A szív sosem lelt még így önmagára /

Sosem volt ilyen istenadta jó! / Sosem volt olyan friss a lomb a fán / Mint ma: testvérek vörös májusán /

Miénk az út, az élet, az igazság / Mi dolgozunk, a hasznát ne lássa más! / Ezt kiáltsuk kunyhón s palotán! /

Testvéreinknek vörös májusán!"

Május 1-én a párt és a kormány vezetői együtt ünnepeltek Budapest népével. A diadalmas seregszemle barátnak és ellenségnek egyaránt megmutatta népünk erejét, jövőbe vetett bizalmát. Négy órán keresztül több mint félmillió ember, idős és fiatal tett hitet pártunk és kormányunk politikája mellett, a proletár nemzetköziség, a béke ügye mellett.

 

Édesanyánk köszöntése

 

Senki sem fogalmazta meg szebben Petőfinél, mit jelent ez a szó: édesanya. A gyermekek, akiknek álmát vigyázzák, akikért dolgoznak, a gyermekek talán még nem is tudják, míg ők is fel nem nőnek, amíg nekik is nem mondja egy cseppnyi száj: édesanya. Mennyi aggódást, féltést sugároz az anyai szív, milyen fáradhatatlanul igyekszik kielégíteni a kicsik kíváncsiságát. A játék nyugodt perceit, a gyermekkor feledhetetlen örömeit is az anya védi, aki félretéve a hétköznapi gondokat újra meg újra megtanul játszani is. S ki törődik a gonddal, ki érez fáradtságot, amikor eléje állnak azok az aranyos kis apróságok és átnyújtják maguk készítette, szívből jövő ajándékaikat.

Eszti néni osztályában a másodikos Ján Nándi így ír az édesanyjáról: "Édesanyám rendes asszony. Mindenki szereti az iskolában. Ezért hívták meg nyaralni. Nagyon mókás. Ezért szeretem őt."

Anyák napján mi is édesanyáinkra gondolunk, őket köszöntjük virágainkkal és Petőfi szavaival: "S anyánkat, ezt az édes jó anyát / Oh Pistikám, szeresd, tiszteld, imádd! / Mi ő nekünk? Azt el nem mondhatom. / Mert nincs rá szó, nincsen fogalom."

 

1958/22/4c

Úttörő fogadalomtétel

 

A nemzetközi gyereknapon 30 ezer úttörő leány és fiú seregszemlére és avatásra sorakozott fel a Dózsa György úton. A hófehér inges, tűzpiros nyakkendős, sugárzó arcú úttörők díszszemléje sokáig felejthetetlen élménye lesz minden résztvevőnek. A nagyszerűen sikerült seregszemle után a gyerekek késődélutánig szórakoztak a Margitszigeten, a Vidám Parkban és a főváros egyéb szórakozó helyein.

 

1958/23/1

Szeretett nevelőink

 

Ugye így emlékezünk rá? Rettegtünk tőle mi is, amikor elővette a noteszt. Meglestük őt mai szemmel egy-két iskolában. Láttuk szünetben... Láttuk órán... Láttuk óra után... És másnak láttuk. Barátnak is, szülőnek is kicsit. Olyannak, aki segít, és aki nem sokall semmi áldozatot. Ezért ünnepeltük tiszta, szerető szívvel őt a pedagógusnapon. Köszönjük, Hargitai tanító néni, és minden tanító nénik és bácsik... Köszönjük a tanítást, és köszönjük a szeretetet.

 

1958/35/1

Békéscsaba alkotmányunk ünnepén

 

Országos és megyei vezetőkkel az élen vonultak fel Békéscsabán a város és a környék dolgozói alkotmányunk ünnepén. A nagygyűlésen mintegy 60 ezer ember gyűlt össze a megyéből. Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke üdvözölte a nagygyűlés résztvevőit, majd Apró Antal, a Minisztertanács első elnökhelyettese beszédében mezőgazdaságunk fejlesztéséről ezeket mondta: "A feladat tehát az, hogy ugyanazon a földterületen többet termeljünk, és hogy munkalehetőséget teremtsünk a mezőgazdasági lakosságnak, s a földet belterjesebben műveljük. Segítsünk a dolgozó parasztoknak, középparasztoknak, hogy barátkozzanak meg a szövetkezés gondolatával. Lépjenek bátran az új útra! Ez az út biztos út! A mi középparasztjaink kiváló szakemberek, értenek a gazdálkodáshoz, s a szövetkezetek vezetőinek nem szégyen tanulni a középparasztoktól!"

A kedves vendégeknek számos ajándékot nyújtottak át a megyei üzemek, vállalatok, termelőszövetkezetek, kisiparosok küldöttei. A két napig tartó ünnepi vásáron több millió forintos forgalmat bonyolítottak le a kereskedelmi vállalatok. A programból nem hiányzott az ökörsütés sem. A jókedűen lezajlott augusztus 20-i ünnepségeknek csak a késő délután kerekedett hatalmas orkán vetett véget.

 

1958/46

A 41. évforduló

 

A nagy októberi szocialista forradalom 41. évfordulójának előestéjén az Operaházban rendezett ünnepi gyűlésen Kiss Károly elvtárs, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja mondott beszédet: "A mai haladó emberiséggel együtt ünnepeljük példaképünket, az októberi szocialista forradalom vezetőjét, a Szovjetunió Kommunista Pártját, az orosz munkásosztályt, mely minden idők legnagyobb forradalmával utat tört a népek életét szebbé, gazdagabbá tévő új, szocialista világ felé. A magyar dolgozó nép millióinak nevében köszöntjük az októberi szocialista forradalom évfordulóját! Az emberiség sorsfordulóját! Amely megsokszorozta a legjobbak erejét, s biztos útmutatójává vált az emberibb, az igazabb, a szocialista társadalom  megteremtéséért harcoló dolgozóknak.

Az ünnepi műsor  keretében régi forradalmi dalt adott elő a Vándor kórus.

 

1958/49

Itt a Télapó

 

A Rákóczi út üzletsorai tömött raktárakkal és csillogó fényekkel várják a vásárlókat. A Verseny Áruház kirakatába már meg is érkezett a Télapó, hagyományos kíséretével. S akinek nem jut a Télapó zsákjából, körülnézhet az áruházban, talál kedvére valót. Mintha rá szabták volna! A női ruhák birodalmában is a karácsonyra, szilveszterre készülnek, a tánc kedvelői itt is vásárolhatnak elegáns délutáni és estélyi ruhát. Apró figyelmesség kedvessé teszi még a csomagkiadást is. Újdonság a díszdobozba zárt zsebkendő, kesztyű. A Vasért óvodistái kimenőnadrágokat vásárolnak. Egy kis minőségi ellenőrzés... Elszakíthatatlan... Jöhet már a Télapó.

 

1959/11/3a

Nőnapi kitüntetés

 

A nemzetközi nőnap alkalmából a munkában kiváló nők kormánykitüntetést kaptak. Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke adta át a Munka Érdemrendet György Júlia orvosnőnek. A Szocialista Munkáért Érdemérmet Varga Albertné üvegcsiszoló, Szabuka Margit védőnő és Tóth Sz. Istvánné csepeli munkás kapta. Marc Józsefné Munka Érdemérmet kapott. A kormány és a párt megbecsülését Sztipanov Jánosné köszönte meg.

1959/12/1

Március 15. Budapesten

 

Borongós, esős vasárnap ünnepelte a főváros ifjúsága 1848. március 15. 111. évfordulóját a dunaparti Petőfi-szobornál és a Nemzeti Múzeum lépcsőfeljárójánál, ahol a "forradalom viharmadara" a Nemzeti dalt elszavalta. A babérkoszorú a dicső harcok és egyben új eredmények jelképe is. Ez a jelképe 11 esztendeje a legmagasabb állami kitüntetésnek, a Kossuth-díjnak, amelynek 7 új részesét a Parlament fényárban úszó kupolacsarnokában fogadta az Elnöki Tanács. Takács Antal főolvasztár a ferromangángyártás diósgyőri meghonosításáért, a műszaki tudományos élet megszervezésében végzett munkájáért Hevesi Gyula akadémikus részesült kitüntetésben. Szabó István népművész után jelentős írói tevékenységéért Dobozi Imre, a munkásmozgalmi mártíremlékmű alkotásáért Olcsay Kiss Zoltán szobrászművész és Körner József építőművész, öt évtizedes munkája elismeréséül pedig Kiss László tanító kapott Kossuth-díjat 1959. március idusán.

 

1959/13/1

A Tanácsköztársaság évfordulóján

 

A Magyar Tanácsköztársaság 40. évfordulójának ünnepségeire számos párt- és kormányküldöttség látogatott hazánkba. Az Averkij Boriszovics Arisztov elvtárs vezetésével érkező szovjet küldöttséget Kádár János, a párt első titkára és a kormány tagjai fogadták a repülőtéren. A díszszázad tisztelgése köszöntötte a repülőgépből kilépő Csun-te elvtársat, a kínai párt és kormány küldötteinek vezetőjét, akit dr. Münnich Ferenc, a Minisztertanács elnöke, valamint a kormány és a párt több vezetője üdvözölt. Március 20-án, az évforduló előestéjén ünnepi ülésszakra gyűlt össze az Országgyűlés. A teremben a magyar nép képviselőivel együtt ünnepeltek a testvéri országok küldöttjei is. Az ünnepi beszédet dr. Münnich Ferenc elvtárs mondotta: "Tisztelt Országgyűlés! Negyven év előtti dicsőséges harcok emlékét, a Magyar Tanácsköztársaság megalakításának évfordulóját ünnepeljük. Munkásosztályunk, dolgozó népünk, nemzetünk nagy büszkesége, hogy az oroszországi nagy októberi szocialista forradalom után a világon másodszor emelte állami és társadalmi renddé a szocializmust. Szívünkben kiolthatatlan lánggal ég, útmutató fényben ragyog 1919-nek az emléke, a Tanácsköztársaság történelmi dicsősége. Népünk önmagát becsüli meg azzal a javaslattal, amelynek elfogadását az Országgyűlés elé terjesztem. Iktassa törvénybe a Magyar Tanácsköztársaság emlékét."

A javaslatot az országgyűlés nagy lelkesedéssel fogadta el.

 

1959/15/1

Április 4.

 

14 éve nyílnak a szabad tavasz virágai hazánkban. Idén tizennegyedszer ölt ünnepi díszt Budapest és az ország. És 14 esztendősöket köszönt az Attila utcai iskola is. Azokat a gyerekeket, akik már a szabadság hazájában születtek. Ezt a nagy eseményt emléklappal hitelesítik. Ambrus Margit és sok más kis társa most a hála virágaival áll a Szabadság-téren a hazánk felszabadításáért elesett szovjet hősök emlékműve előtt. Az Elnöki Tanács nevében Dobi István és Kristóf István, a Magyar Szocialista Munkáspárt nevében Kádár János és Marosán György rótta le kegyeletét. A kormány nevében dr. Münnich Ferenc és Apró Antal helyezett koszorút az emlékműre. De eljöttek virágaikkal a pestiek is, nagyok és kicsinyek egyaránt. A Hősök terén a diplomáciai testületek képviselői tisztelegtek koszorúikkal, az ünnepi évfordulóra emlékeznek az Operaház díszünnepségén is. Elnöki megnyitót Dobi István mondott. A nagy évfordulót Fock Jenő, az MSZMP Központi Bizottságának titkára méltatta: "1945. április 4-én népünkre új hajnal, a szabadság hajnala virradt. Felszabadulásunk évfordulóján forró üdvözletünket küldjük felszabadítónknak, barátunknak, a szovjet népnek. Ez a 14 év hazánk gyors fejlődésének az időszaka volt. E viszonylag rövid idő alatt a dolgozó nép a pártot követve megmutatta, hogy él benne a ragaszkodás a szabadsághoz, a függetlenséghez, a szocializmushoz."

40 éve szőtt zászlókat lenget április 4-én a szél. '19 veteránjai hozták, hogy újra felmutassák a díszszemlére összegyűlt tízezrek előtt. A Dózsa György út hosszában feszes vigyázzban várják az oszlopok a honvédelmi minisztert. Ugray Ferenc vezérőrnagy jelentése után Révész Géza honvédelmi miniszter köszönti az egységeket. Az alakulatok élén a Magyar Tanácsköztársaság veterán harcosainak csoportja halad. Az itt menetelő harcosok, egykor, immár 40 éve az első proletárdiktatúráért harcoltak. Ügyük méltó folytatói a délceg fiatalok. A katonai akadémia tiszti zászlóaljának fiai is. A folyami flottilla színpompás menete. A határőrség egységei is rászolgáltak az ünneplésre. A gyalogosok menetét a munkásőrök fegyelmezett osztaga zárta be. Mint viharmadarak kelnek útra a sugárhajtású repülőgépek. 600 kilométeres sebességgel húznak át a tér felett. Jönnek a tüzér díszegységek, a gépesített páncéltörők, utánuk a könnyű, majd a nehézágyúk sora halad mértani rendben. Fegyelmezettségükkel igen nagy hatást gyakorolnak a díszszemle nézőire. A menetet felvonuló harckocsik dübörgő sora zárja be. Erőt sugárzó oszlopuk betölti a teret. A díszszemle befejezése után pártunk és kormányunk vezetői együtt ünnepelték hazánk felszabadulásának 14. évfordulóját dolgozó népünkkel.

 

1959/19

 

A 15. szabad május elsejét köszöntötte Budapest népe. Marosán György, a Budapesti Pártbizottság első titkára és a párt több vezetője üdvözölte az elsőként felvonuló kerületek dolgozóit. Indul az ünnepi menet. Az élen 200 munkásőr emeli magasra a munkásosztály vörös zászlóit. Az úttörők virágcsokrokkal köszöntik a párt és az állam vezetőit. Az emelvény előtt hömpölyög a tömeg. Ezüstszínű autóikon a Budapesten átutazó két híres cseh világjáró, Hanselka és Zigmund is részt vesz a budapestiek felvonulásán. A hatalmas tér megtelik az áradó tömeg dalával, muzsikával, vidám és harcos kiáltásokkal. Négy és fél órán át vonult az ünneplő nép a téren. A felvonulók száma megközelítette a félmilliót. Felzúg a taps, amikor a kerületek után a térre lép a fiatalok 14 ezer főnyi fegyelmezett serege. Tornabemutatók és a sportolók ötletes színes menete zárja le a hatalmas májusi seregszemlét. A május elsejei felvonulók ismét hitet tettek a világbéke és a nemzetköziség gondolata mellett.

 

1959/20

Anyák napja

 

Első szavunk, első ölelésünk az övé, édesanyánké. Ő virraszt betegágyunknál, ő vár, ha hazamegyünk. A tavasz ezernyi virága köszönti egy szép májusi napon minden évben az édesanyákat. A gyárak fiataljai is sok szeretettel veszik körül az édesanyákat, de a nagymamákról sem feledkeznek meg. Őket köszöntik az apróbbak is.

 

Ballagás

 

A budapesti középiskolák növendékeinek egy része vidáman búcsúzott a diákévektől. Autón, tehertaxin és hintón vonultak az iskolából. Akadtak, akik a rollert választották. Egy kis frissítő útközben, és a Vendel utcaiak vidám menete a diáktársak sorfala közt ért az iskolába. És néhány órával később, végigballagva az iskolán, búcsút vettek az alma matertől.

 

1959/24/4a

Pedagógus kitüntetés

 

A pedagógusnap alkalmából az Elnöki Tanács és a kormány 69 kiváló tanárt és tanítót részesített magas kitüntetésben. Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke többek között Gál Józsefnének és Oldal Annának a Szocialista Munkáért Érdemérmet, Bárdos Józsefnek a Munka Érdemérmet nyújtotta át. Benke Valéria művelődésügyi miniszter Beszik Lajos dunaszekcsői iskolaigazgatónak, dr. Jakab Dénesné tanítónőnek, Venczel Rózsa óvónőnek és még 50 pedagógusnak adta át a Kiváló Tanár és Tanító kitüntetést.

 

1959/26/3

Az ifjúság és szépség ünnepe

 

Hétezer budapesti fiatal vonult fel a Népstadionban a béke és barátság sportünnepén. A nemzetek zászlai a világ ifjúságának összefogását jelképezik. Hatszáz általános iskolás fiú együttes bemutatója. Középiskolás lányok ritmikus tornája. Szalagtánc. Bemutatják a Honvéd tornászlányai. A Vörös Meteor férfi tornászai tigrisugrást végeznek. Ötszáz kislány harmonikus dobgyakorlata. Végül a stadion zöld gyepén kialakul a Világifjúsági Találkozó eleven szimbóluma.

 

1959/35/1

Az alkotmány ünnepén

 

Augusztus huszadikán az ország első termelőszövetkezeti megyéjében tízezrek ünnepelték alkotmányunk tizedik évfordulóját. A győri sporttelepen rendezett nagygyűlésen részt vettek a párt és a kormány vezetői is. A gyűlésen Kádár János, a párt első titkára beszédében áttekintette az utóbbi esztendőben elért eredményeinket, majd ezeket mondotta: "Elvtársaim, az eredmények bizonyítják, hogy a párt és a kormány reális, megvalósítható és helyes gazdaságpolitikát visz. Elmondhatjuk, hogy a dolgozók munkalelkesedését, önbizalmát, munkakedvét erősíti az is, hogy azt látják, hogy amit mond a párt és a kormány, amire ígéretet tesz, az megvalósul, és az adott szavát betartja. Nagyon fontos, és ezt mindenkor be akarjuk tartani, hogy mielőtt valami nagy feladatba fognánk, mindig megmondjuk a tömegeknek, mit akarunk és miért..."

A továbbiakban a falun elért fejlődésről, a termelőszövetkezetek problémáiról szólva kijelentette: "Most a termelőszövetkezeteket erősítjük. De benne van a márciusi határozatunkban, hogy azért erősítjük, mert újabb fejlődés feltételeit akarjuk megteremteni az egész országban. Ami az ellenséget illeti: hazudik, rágalmaz, támad. Én megmondom, hogy ami a termelőszövetkezetet illeti, mivel az az egész nép ügye, számunkra is szent dolog, és a termelőszövetkezetet mindenkivel szemben megvédjük. Dolgoznunk köll! Jó életünk lesz, saját erőnkből biztosítani tudjuk a nép egészséges életét. A szocialista társadalom fölépítése, az ország fölvirágoztatása az nagy nemzeti cél, és ennek megfelelően ez is a dolgozó nép műveként jöhet csak létre, és helyes, szükséges a nemzet minden alkotóerejét tömöríteni."

 

1959/37/2

Bányásznap

 

A Parlament kupolacsarnokát az ország legjobb bányászai népesítették be. Az Elnöki Tanács nevében Kiss Károly elnökhelyettes nyújtotta át 152 kiváló bányászati dolgozónak Népköztársaságunk Elnöki Tanácsának kitüntetéseit. A IX. bányásznapot ünnepelte többek között a forradalmi múltú Salgótarján népe is.  Röpcédulák adták hírül, hogy a nógrádi medence dolgozói túlteljesítették kongresszusi felajánlásaikat. Délelőtt a kollégiumi kert felé özönlött a nép. 30 ezer ember hallgatta a nagygyűlés ünnepi szónokát, Kádár Jánost, az MSZMP Központi Bizottságának első titkárát. Nem véletlen - emelte ki Kádár elvtárs -, hogy az ellenforradalom napjai után elsőnek Nógrád megye bányászai küldtek szenet a nélkülöző Budapestnek. Idén több és jobb szenet hoztak felszínre, mint bármely hasonló időszakban eddig. Nógrád népe szeretettel köszöntötte Kádár elvtársat. Sajószentpéterre dr. Münnich Ferenc miniszterelnök látogatott el, hogy szűkebb hazájukban találkozzon a vájárokkal, műszakiakkal. Több mint tízezer ember hallgatta a kormány elnökének ünnepi beszédét. Münnich elvtárs többek között azt a hatalmas változást méltatta, amely a magyar bányamunkás egykori élete és a mai között kialakult. Ajkacsingerben is legalább 10 ezer környékbeli bányász és üzemi munkás gyűlt össze, hogy meghallgassa Marosán Györgyöt, az MSZMP Központi Bizottságának titkárát, aki abból az alkalomból köszöntötte Közép-Dunántúl bányászait, hogy idén negyedszer is elnyerték a Minisztertanács és a SZOT vándorzászlaját. Jó munkáért jó pénz jár. A bányásznap ünnepi vásárain minden eddiginél bővebb választékkal és árukészlettel vonult fel a kereskedelem. Sok-sok millió hűségpénz cserélt gazdát. A bányák népe derűsen, elégedetten ünnepelt.

 

1959/41/3c

Névadó ünnepség

 

Első ízben rendezett szocialista névadó ünnepséget a tanács és a kerületi nőtanács Budapesten, a IX. kerületben. Bojtor György tanácselnök és Miskei Józsefné üdvözölte a szülőket és a kis állampolgárokat, Hegedűs Jánoskát és Hatházi Klárikát. Díszes anyakönyvbe írták be a szülők neveiket, és átvették a hivatalos okmányokat. Ezután a meghívottak a legkülönbözőbb ajándékokkal, ezüst evőeszközökkel, játékokkal és szeretetük minden jelével elhalmozták az ünnepelteket.

 

1959/46/1

A 42. évforduló

 

A nagy októberi szocialista forradalom 42. évfordulója alkalmából az Operaházban rendezett ünnepi nagygyűlésen Kállai Gyula elvtárs, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja mondott beszédet: "42 évvel ezelőtt a nagy októberi szocialista forradalom győzelme új hajnal hasadását jelentette a földön. A magyar dolgozó nép korán megértette a szocialista forradalom tanulságait. Büszkék vagyunk arra, hogy követtük Október példáját. Most vagyunk abban a történelmi időszakban, amikor befejezhetjük a győzelmes második proletárdiktatúra művét, és történelmileg rövid idő alatt betetőzhetjük a szocializmus épületét. Ez a magyar munkásosztály nemzetközi jelentőségű győzelme lesz, amely bizonyítja, hogy Október eszméi megfogantak és dús gyümölcsöt érleltek magyarföldön is."

És másnap, november 7-én a Szabadság téri emlékműhöz járultak tisztelegni pártunk és népi államunk vezetői. Eljöttek a Szovjetunió s a Budapesten működő más diplomáciai testületek képviselői is. A főváros apró és felnőtt lakossága az egész magyar nép nevében helyezte el az emlékezés virágait a nagy október szülötte, a szovjet hadsereg hőseinek emlékműve előtt.

 

1960/15/4

Hazánk felszabadulásának 15. évfordulója

 

A felszabadítókra, a szovjet hősökre emlékezünk a Szabadság téren. A népünk szabadságáért életüket áldozott hősök emlékművének talapzatát elborítják a hála virágai. A felszabadulás évfordulóján kegyelettel emlékezett népünk a magyarországi harcokban elesett román és jugoszláv katonákra. Megkoszorúzták az angol és az amerikai hadseregnek a hitleri fasiszták elleni harcban hazánkban elesett katonáinak sírját is. A Hősök terén a szabadságért elesett magyar hősök emlékművét megkoszorúzta a hazánkba érkezett szovjet küldöttség is.

Az Operaházban rendezett díszünnepségen Kádár János, az MSZMP KB első titkára mondott beszédet. A felszabadulás óta eltelt évekről mondotta: "Ez a 15 év a nehéz és áldozatokat követelő harcok, a küzdelmes munka ideje volt a párt, a munkásosztály, az egész nép számára. De mindenekelőtt nagyszerű eredményeket hozó idő volt, amely alatt népünk a kapitalizmus és a háborús romok helyén új országot teremtett meg. Elvtársak! A felszabadulás 15. évfordulóján a Magyar Népköztársaság minden állampolgára bizakodással nézhet a jövőbe. A még meglévő gyengéinket leküzdjük. A még meg nem oldott kérdéseket megoldjuk. A legfontosabb ma: a párt és a nép egysége szilárd, a párt politikáját népünk cselekvően támogatja. Ehhez kell hűnek maradnunk. És ha ehhez hűek maradunk, akkor felépül a szocialista Magyarország."

A felszabadító szovjet nép üdvözletét és jókívánságait a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának hazánkba érkezett küldöttsége nevében Mazurov elvtárs tolmácsolta. Az ünnepi gyűlés lelkes tapssal köszöntötte a magyar és a szovjet nép barátságának éltetését.

Április 4-én reggel harsonák díszjele nyitotta meg néphadseregünk díszszemléjét. A Szovjetunió Állami Népi Táncegyüttese Igor Mojszejev vezetésével felszabadulásunk 15. évfordulójára ismét ellátogatott hazánkba. Bemutatjuk új műsoruk egyik legsikerültebb számát, a venzelját.

 

1960/35/1

Augusztus 20.

 

Az alkotmány törvénybe iktatásának 11. évfordulóján az ünnepi események sorát a parlament előtti Duna szakaszon az MHS sportolói nyitották meg. A vízisí kedvelői nem ijedtek meg az erősen hullámzó Dunától, így is lehet ezt a sportot űzni. Tréner típusú gépek kötelékrepülése. Vezetőik hajszálpontos orsókkal ejtik ámulatba a nézőket. Elkészülni!... Ugrás!... És az MHS bátor ejtőernyősei megkezdik ugrássorozatukat, hogy leereszkedve a Duna vizében kössenek ki. És a légi bukfenc már jó néhány kilométerre a Dunától, a hűvösvölgyi nagyréten látható. Szerte a városban, amerre csak talpalatnyi hely akadt, mindenütt a legváltozatosabb szórakozási lehetőség fogadta a sok ezernyi budapestit.

 

1960/46/1

A 43. évforduló

 

November 7. tiszteletére az Operaházban rendezett díszünnepségen Marosán György, a Központi Bizottság titkára a többi között a következőket mondotta: "A kommunizmus eszméje, amely győzött 43 esztendeje a Szovjetunióban, győzött a szocialista országokban, és mindenütt legyőzhetetlennek bizonyult, győzni fog az egész világon, mert ez az egyedüli helyes tudományos világnézet, életszemlélet és élet.  Nem lehet a szocializmusért úgy harcolni korunkban, hogy ne védelmezzük a világbéke ügyét. A leszerelés kikényszerítése ma a háború elkerülésének, elhárításának legfontosabb kérdése. Hűséggel jártuk és járjuk Lenin és a nemzetközi munkáspártok útját. Ezen az évfordulón ezekkel a gondolatokkal fejezzük ki soha el nem múló hálánkat azok iránt, akik a világra szóló nagy októberi szocialista forradalmat megvívták, és azóta is utat mutatnak minden nép számára."

 

1961/1

 

Szilveszter van. Az ország legfiatalabb lakótelepének legújabb lakói, Giner Lajosék az óesztendőtől búcsúznak. Éjfél van. Ilyenkor mintha egy villanásra megállna az idő. Mindenki szívből és őszintén kíván boldog újesztendőt. S aztán megkezdődik a mulatság, zene, tánc. És velünk együtt vigadnak, mulatnak, köszöntik az újesztendőt sok százan külföldi barátaink, vendégeink.

 

1961/10

 

A szocialista országok filmhíradó szerkesztőségei első ízben készítettek közös filmhíradót. Ez a híradó március 8., a nemzetközi nőnap tiszteletére készült. Pillanatképei a felszabadult nők dolgos, sokrétű alkotó tevékenységét villantják fel. Ezekben a napokban valamennyi szocialista országban ezt a híradót játsszák.

Feltárni a csillagok titkait, bejárni a végtelent - évezredes vágya az emberiségnek. Natalja Jahtova egyike azoknak a szovjet tudósoknak, akik előkészítik az ember utazását a világűr végtelen pályájára. A neves szovjet csillagász, az újkor egyik tudósa otthon az unokái körében egyszerűen a kedves Natasa nagymama.

Ismerkedjünk meg a sanghai 17-es textilgyárból két kiváló szövőnővel. Átvették a két leggyengébb brigád vezetését, hogy fellendítsék munkájukat. Gyakorlati jótanácsaikkal, új munkamódszerekkel, kedvességükkel elérték, hogy rövid idő alatt a lemaradt brigádok is túlteljesítették a tervet. Az egész gyár szeretettel ünnepelte a két asszony kiváló eredményét.

A prágai Strahovi kolostorba tilos volt asszonynak belépni. Ma asszony vezeti az ősi épületben berendezett Írástörténeti Múzeumot: Dr. Jaroslava Vaclavková.

A mongol filmhíradósok egy orvosnőt mutatnak be. Ezeknek a képeknek a jelentőségét az érti igazán, aki tudja, hogy a forradalom előtt Mongóliában a nők egyáltalán nem lehettek orvosok, sőt kórház is alig-alig volt. Érthető hát, hogy az orvosnőt különös tisztelet övezi a Mongol Népköztársaságban.

Romániában készültek ezek a felvételek. Ez az asszony, Maria Zidoru az agráregyetem elvégzése után került a Lenin Zászlaja termelőszövetkezet élére. Munkáját, szaktudását nagyra becsülik a gazdaság dolgozói. A március 5-ei nemzetgyűlési választásokon képviselőjükké választották.

A berlini televíziógyárban dolgozik Dorotea Minuf, ez a kedves fiatalasszony. Mint egyszerű munkás került ide és munkája mellett végezte el az egyetemet. Ma már a televíziógyár egyik mérnöke. S minden nap, munka után a gyár óvodája előtt találkozik kisfiával.

A moszkvai Lomonoszov Egyetemen sok nemzet fiataljai között ott találunk albán és vietnami diáklányokat is.

Az ősi Krakkó nemcsak műemlékeiről híres, hanem életvidám, sportoló ifjúságáról is. Juzbiakowska és Barbara Janiszewska Lengyelország legjobb női könnyűatlétái. Edzés, edzés, mindig és mindenütt edzés - ez Barbara jelszava. Hány díjért küzdött meg a salakon! A római olimpia bronzérméért, Európa-bajnoki érmekért... Kiemelkedő sporteredményeiért Lengyelország Újjászületésének Tisztikeresztjével tüntették ki. De csak a sport nem töltheti ki egész életét. Barbara Janiszewska festészettel foglalkozik. Az egyetemen tanul, művészettörténésznek készül.

Sivár és örömtelen múltjáról beszél Kan-Csem-Szuk, koreai óvónő. Ma az új Korea gyermekeinek derűs csetlés-botlásai mosollyal töltik be a hétköznapjait.

De hiszen ezekhez a képekhez nem is kell kommentár!

Mi pedig Egresi Magda divattervezőnőt mutatjuk be. Színes fantáziája nyomán sorra születnek szebbnél szebb konfekciómodellek.

Kátya Popova bolgár énekesnőhöz éppen akkor érkezett a filmoperatőr, amikor családja és barátai körében születésnapját ünnepelte. Moszkva és Párizs, Bécs és Varsó, Brüsszel és Athén tapsolt a tehetséges művésznőnek. Kátya Popova Massenet Manon című operájában a címszerepet énekli.

Ebben a híradóban csak nőket szándékoztunk bemutatni. De esküvő, férfi nélkül mégis lehetetlen. A moszkvai riporter bemutatja a boldog vőlegényt, Vlagyimir Nejman mérnököt és menyasszonyát, Irina Tasujevát, a Pedagógiai Intézet aspiránsát. Szívből gratulálunk!

 

1961/14/2

Felszabadulásunk ünnepén

 

Hazánk felszabadulásának 16. évfordulója alkalmából Dobi István és Kiss Károly a Népköztársaság Elnöki Tanácsa nevében megkoszorúzta a Szabadság téri szovjet hősi emlékművet. A Magyar Szocialista Munkáspárt nevében Kádár János és Marosán György helyezett el koszorút az emlékmű talapzatára. A magyar hősök emlékművénél Apró Antal és Kállai Gyula helyezte el az emlékezés koszorúját. A hazánkban tartózkodó szovjet küldöttség is elhelyezte a kegyelet virágait. Az Operaházi díszünnepségen Biszku Béla, a párt Politikai Bizottságának tagja elmondta, hogy építésünk eddigi eredményei azt bizonyítják: a szocializmus elérhető közelségbe került hazánkban. Ehhez kívánt további sikereket Kirilenko, a hazánkban tartózkodó szovjet küldöttség vezetője. Április 4-én került sor néphadseregünk hagyományos díszszemléjére. A néphadsereg  légvédelmi rakétáit is bemutatták.

 

1961/23/2a

Pedagógusnapi kitüntetések

 

A X. pedagógusnap alkalmából az Elnöki Tanács és a Minisztertanács 74 tanárt, tanítót és óvónőt tüntetett ki eredményes munkájuk elismeréséül.

 

1961/36

Bányásznap

 

Ünnepel a nógrádi szénmedence, ünnepel az ország. Reggel gyümölcs, virág és muzsika köszöntötte a salgótarjáni öreg bányászokat. A XI. bányásznap kétszeres ünnep. Éppen egy kerek évszázada, hogy az üzemszerű, rendszeres bányászat itt megkezdődött. Mintegy 30 ezer ember jött el az ünnepi nagygyűlésre a salgótarjáni kollégium kertjébe. Eljött Kádár János, az MSZMP Központi Bizottsága első titkára is. Beszédében meleg szavakkal emlékezett meg a Nógrád vidéki bányászok és különösen a salgótarjániak több évtizedes forradalmi harcáról, majd többek között ezeket mondotta: "A szocialista országok kormányaiban, vezető szervében dolgozó emberek elhatároztuk, hogy ebben az évben a német békeszerződést megkötjük. Korlátot állítunk a háborús gyújtogatók elé. Az imperialistáknak tetszik, vagy nem tetszik, szép szóval, vagy nem szép szóval, de a távlatban a szocializmus és a béke az egész világon győzni fog."

 

1961/45/Pillanatkép

November 7.

 

A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 44. évfordulója alkalmából díszünnepséget rendeztek az Állami Operaházban. Az ünnepség szónoka Gáspár Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának titkára volt. 1917 októbere - mondotta - a nemzetközi munkásmozgalomban a tavasz hírnöke, amely egy új, szebb világ kezdetét hirdette meg. A szocializmus, a kommunizmus világa már a mi nemzedékünk valóságává lett.

 

1961/50/1

Két december

 

Egy régi decembert idéz a filmhíradó. Mindenki karácsonyfája. A szegények karácsonyfái voltak. 25 éve, hogy az ünnepek előtt iskolás gyerekek egy-egy darab fát hoztak otthonról, hogy ezzel néhány szegény ember egy kis meleghez jusson... És 25 évvel később 1961 decemberét is megörökítettük. A karácsony előtti napon jelent meg a kormány határozata egyes cikkek árváltozásáról. A drágább cigaretta és sör helyett több édességet és több déligyümölcsöt fogyaszthatunk - az eddiginél sokkal olcsóbb áron.


 

1 Kalmár Melinda: Ennivaló és hozomány pp. 265.

2 Kapitány Ágnes-Kapitány Gábor: A tömegkommunikáció szimbolikus üzenetei.

3 Enzensberger ír egy esetről, amikor Franciaországban egy éven át az egy évvel korábbi filmhíradókat vetítették, és ez a közönségből senkinek nem tűnt fel.

4 Hannah Arendt: A totalitarizmus gyökerei