Páncél Lajos

Pereg a film...

Apróságok, feljegyzések a filmről
és híres mozicsillagokról

Folytatás
( Az első rész a 26. számban jelent meg. )

 

Az utóbbi évek néhány nagy amerikai kalandorfilmje, különösen azonban "A burlingtoni jaguár" s "A fehérfogú álarc" felszínre vetette egy új amerikai színésznőnek a nevét.

A mozi művészei közül nagyon kevesen dicsekedhetnek azzal a gyors, szinte egyszerre való népszerűséggel, ami Pearl Whitenak osztályrészül jutott.

Érdekes, hogy Pearl White az elmúlt szezonban lett csak ismertté, holott már évekkel ezelőtt is szerepelt Budapesten filmen. A belvárosi Corso mozi mutatta be 1915 december 12-től kezdve az "Amerika leánya" című 16 fejezetes amerikai kalandhistóriát. E film főszerepét játszotta Pearl White s ez volt az egyik első amerikai folytatásos film, ami Budapesten bemutatásra került.

Pearl White-ot akkor még nem vette észre a pesti moziközönség; most azonban helyrehozta a mulasztottakat és esztendőkkel utóbb kedvencévé avatta a kitűnő és szép művésznőt.

A történetírók feljegyzése szerint a Psilander-láz 1914 február végén és március elején hágott a legmagasabb fokra. Ez volt az az időpont, amikor Valdemar Psilander, a mozivászon ünnepelt hőse személyesen is megjelent Magyarországon. Már, amikor a megérkezéséről szó volt, nem lehetett a nőkkel bírni, amikor pedig először jelent megjelent daliás alakja a pesti utcán, egész hadsereg vette körül és ostromolta meg - autogrammért. Szegény Psilander, ekkor bizonyosan nem szívesen gondolt a népszerűségére.

Psilander a Royal-Orfeumban lépett fel egy moziszkeccsben, amelynek "Dalborg báró fogadása" volt a címe. Külön szenzációja volt a darabnak az, hogy Psilander a színpadra az egyik jelenetben lovon állított be. Lovagolni különben nagyon szeretett a kiváló moziszínész. Pesti vendégszereplése után lerándult Aradra is, ahol délután mindig sétalovaglásra ment. Persze megbámulta a vidéki város közönsége is. Egy ilyen sétalovaglás után sikerült beszélnem Psilanderrel a hotel halljában. Kedves, jókedélyű, finom úr volt, igazi gentleman. Nagyszerű lovaglóruáhájában ült szemközt velem, pálcájával lakkcsizmáját csapkodta, miközben kérésemre elmondta az életrajzát:

- Kopenhágában születtem 1884 május 9-én. A színházat már gyermekkoromban nagyon szerettem, volt is hozzá némi közöm, az apám szintén színész volt. Alig vártam, hogy kikerüljek az iskolából és színész legyek. Tizennyolcéves koromban teljesült ez a vágyam s nemsokára a Theater Casino tagja lettem. őszintén bevallom, mint színpadi színész nem zavartam túlságosan sok vizet. A színháznál volt egy pár felkapott és tehetséges színész, akik miatt a háttérbe szorultam.

- Talán egész életemben szürke, jelentéktelen színész maradok, ha történetesen egy este nem vetődik be a színházba Blond úr, aki akkoriban a Nordisk-gyár dramaturgja és rendezője volt. Blond egy kis szerepben is észrevett és magához rendelt. Elfogódva mentem ki másnap a filmgyárba és erős lámpalázzal álltam először a felvevőgép elé. Lassanként azonban belemelegedtem a játékba és az első szereplésem - "A fegyenc" volt a darab címe - szép sikert hozott. A Nordisk leszerződtetett, a színpadot otthagytam s ekkor indult meg a karriérem.

Egyszerűen, kedvesen, közvetlenül beszélt Psilander. Szólt a terveiről, ebből azonban kevés vált sajnos valóra, mert három év múlva népszerűsége és művészete virágjában váratlanul meghalt...

Meghalt... Vajjon lehet-e ezt mondani Psilanderre. Hiszen a filmjei még most is peregnek olykor-olykor a mozikban, a vásznon mosolyog, játszik s a közönség az élő embert látja benne.

Hogy milyen nagy volt a Psilander népszerűsége azt legjobban bizonyítja az, hogy el sem akarták hinni halála hírét. Legendák szövődtek a személy körül, azt mondták, hogy megutálta az életet, és elhúzódott valami csendes, kis faluba, hogy majd egyszer visszatérjen.

Kis varrólányok, naivák és drágák, míg görnyedt hátuk a varrógép fölé hajol még mindig reménykednek Psilander visszatértében.

A mozik vásznának szimpatikus alakja: Prof. Nick Fantom, a geniális detektív fenomén, aki a legbogozottabb bűnügyek szálait is csodálatos ügyességgel és ítélőképességgel oldja meg. A mozik közönsége azonban zavarban van egy kicsit, nem tudja, hogy kicsoda is tulajdonképpen a daliás Prof. Nick Fantom, mert ezideig nem kevesebb, mint négy alakban lépett a közönség elé. Kezdetben Max Landa játszotta, egyszer azonban szerződést szegett a kitűnő művész a felvételt készítő gyárral, és ekkor új Prof. Nick Fantomot kellett szerződtetni. A választás Harry Liedtkére esett, aki el is játszotta az egyik kalandban a detektívet, ám azután követte elődje példáját és elszerződött egy másik gyárhoz. A harmadik Prof. Nick Fantom - Bruno Kastner lett és a közönség csodálkozással állapította meg, hogy egy detektív teljesen különböző alakban tud megjelenni. Bruno Kastner is lejátszott néhány filmet, azonban - nem is kell mondani talán - nem volt sokáig sem Prof., sem Nick, sem Fantom, hanem ő is elszerződött. Eközben történt, hogy Max Landa visszakerült a gyárhoz, amely nagy üdvrivalgással fogadta a tékozló fiút és átadta neki örökségét: Prof. Nick Fantom szerepet. Ám nem sokáig tartott a gyárnál az öröm, mert Max Landa egy újabb, kedvezőbb szerződésért nem restellte újból elhagyni Nick Fantomot. A gyár ekkor már nem tudta mitévő legyen, végre sikerült felfedezni egy új Prof. Nick Fantomot Carl Augen személyében.

Sokszor volt már arról szó, hogy a mozi nem egy kiválasztott népréteg, hanem az egész emberiség szórakoztatója. A pergő filmszalag eljut a legsötétebb Afrikába is s ott talán ugyanaz a kép pereg le, amely a párisi előkelő boulevardon levő fényes mozipalota közönségét szórakoztatja. A kunyhók és paloták lakói egyformán gyönyörűséget találhatnak a filmben, amelyet nagy részben épp ez a körülmény, hogy t.i. mindenki számára készül, tett olyan népszerűvé.

Fussunk végig egy kicsit azoknak a híres embereknek során, akik hű látogatói a mozielőadásoknak. Köztudomású, hogy Károly király szívesen szórakozott a mozielőadásban. A háborús felvételeket, amelyeket a Sascha operatőrje örökített meg, nagy érdeklődéssel nézte végig az elsők között.

Ebert, a német birodalom jelenlegi feje, igen gyakran látogatja a berlini mozikat. S a filmek annyira felkeltették érdeklődését, hogy filmfelvételekre is eljárogat. Először az Union-gyárban tett látogatást, ahol Lubitsch az "Anna Boleyn" című történelmi filmet készítette. Nem győzött eléggé csodálkozni azon a hatalmas művészi munkán, amellyel ez a film készül s amikor eltávozott, kikötötte, hogy amint vetítésre készen lesz a film, értesítést kér, hogy mielőbb megnézhesse. Ebert nagyon barátságosan diskurálgatott Lubitsch-sal és az "Anna Boleyn" két főszereplőjével, Henny Porten-nel és Emil Jannings-sal. Ugyancsak végignézte "A hindu síremlék" egyik nagyszabású felvételét is.

Clemenceau, a francia államférfi is nagy barátja a mozinak. Sőt annyira barátja, hogy már több filmdarabot is írt.

Lloyd George és Giolitti egyik legutóbbi bazeli találkozásáról filmfelvételt készítettek. A felvétel vetítésére elment a két híres politikus is és - egy svájci újságíró feljegyzése szerint - amikor meglátták magukat a filmen, mint a gyerekek, úgy örültek.

Wilson, az Egyesült Államok volt elnöke, nagyon büszke a filmiparra, amely Amerika iparágai között a harmadik helyet foglalja el. Ezt a büszkeségét azzal dokumentálja, hogy minden héten - a legszigorúbb inkognitóban - legalább egyszer elmegy moziba. Sokszor azonban kétszer is. Igen szorgalmas látogatója moziknak Cox, aki a legutóbbi elnökválasztásnak egyik legerősebb jelöltje volt.

Az orléansi szűz szentté avatásáról több operatőr készített mozifelvételt. Ezeket bemutatták XV. Benedek pápának, aki ekkor látott először mozigépet és a legnagyobb elragadtatással mondotta környezetének, hogy milyen csodás a technika e vívmánya, amely a legkisebb mozgást is a való élet elevenségével rögzíti a mozivászonra. Az első világi film, amely a Vatikánban bemutatásra került, a "Thais" című filmdarab volt, amelynek főszerepét Mary Garden játszotta. Az előadás a Vatikán Sala Pia nevű termében folyt le.

A Vatikánnal szemben a Quirinál is érdeklődést mutat a filmek iránt; az olasz királyi pár is gyakran néz végig mozielőadást. Így a legutóbb a híres "Hamlet"-filmet nézték meg, amelynek főszerepét Asta Nielsen játssza s nagy elismeréssel adóztak a német filmgyártás e kitűnő művének.

XIII. Alfonz spanyol király annyira barátja a filmnek, hogy egy spanyol filmvállalatnál részvényérdekeltséget is vállalt.

Az elsők között kellett volna említeni Auguszta kir. hercegasszonyt, aki Budapestnek talán a legszorgalmasabb mozilátogatója. Nemcsak a rendes mozielőadásokat, hanem a szakbemutatókat és szívesen felkeresi, leginkább fia: József Ferenc kir. herceg kíséretében, de gyakran József kir. herceg vagy leányai: Zsófia és Magdolna kir. hercegnők vagy kisebbik fia, László kir. herceg kísérik el. A múlt évben a hercegi család budai palotájában is volt mozielőadás, a híres "Krisztus"-film előkelő, meghívott közönség jelenlétében került először bemutatásra. József Ferenc már filmfelvételen is volt.

Bizonyára sokan vannak még a híres emberek közül, akik nagy érdeklődést tanúsítanak a film iránt. Ám az itt felsoroltak nevei is eléggé bizonyítják azt, hogy a mozi nem az az alacsony nívójú szórakozás, amelynek sokan kikiáltani szeretnék, hanem igenis magas és emelkedett nívót képviselő komoly művészet, amelyben a legelőkelőbb körök is szívesen gyönyörködnek.

Az első magyar filmfelvételek

Magyarországon az első filmfelvétel 1896-ban Sziklai Arnold készítette: Ferenc Józsefnek az ezredéves kiállításon tett látogatását örökítette meg.

1901-ben Pekár Gyula "A tánc" címen ismeretterjesztő darabot írt, amely az Uránia tudományos színházban került előadásra. Ehhez - mintegy illusztrálásképpen - több filmfelvétel is készült, amelyeket Zitkovszky Béla fotografált.

A híres Haverda-pör idején három pesti színész: Komlós Ilka, Győző Lajos és Bárdi Ödön kapott kedvet a filmcsináláshoz s a nagy port felvert gyilkosságból mozidarabot fabrikált. Komlós Ilka játszotta Haverda Mariskát Győző Vojthát, Bárdi pedig Jánosit és egyben rendezte a darabot.

Ez azonban még mind csak kísérlet, de nem film. Az első számbavehető magyar film 1909-ben készült el. Uher Ödön, a magyar filmgyártás lelkes úttörője Garvay Andorral "Nővérek" címmel ötfelvonásos mozidrámát íratott, amelynek főszerepeit - két testvérpár - Mátrai Ida, Mátrai Erzsi, Fenyő Emil és Fenyő Aladár játszotta.

A magyar filmgyártás elindulásának ezek az első nyomai...

Délután fél kettőkor indultunk el két kocsin az Astra-filmgyár irodájától a Citadellára. Már amikor a hegy kanyargós szerpentin útjain jártunk, ki kellett szállni a kocsikból, mert a lovak a sokszor igen meredek úton nem tudták húzni. Csodaszép panoráma tárult elénk: a csillogó Duna, a messze zöldellő Margitsziget s a pesti budai háztömbök a magasból gyönyörű látványt nyújtottak.

"Marion Delorme"-ot, Hugo Victor híres regényét csinálják meg filmre. Marion párisi grande cocotte, aki megundorodik Saverny barátjától s az egész feslett Páristól. Vidékre megy, hogy megtisztuljon valami igazi, őszinte, nagy szerelemben. A szerelem nem várat magára. Marion megismerkedik Didier-rel és hamarosan szerelemmé változik az imént még barátságnak hitt érzelem. Saverny utána jön kedvesének s itt találkozik Didier-rel, aki kérdőre vonja. Saverny kitérő választ ad és eltávozik. Másnap reggel meggyilkolva találják meg. A gyilkossággal Didier-t gyanúsítják, akinek érdekében Maarion eljár Laffemase államügyésznél. Laffemase, hogy egyedül bírhassa Maarion szerelmét, halálra ítéli Didierrt, akiről csak az utolsó órában tudja meg, hogy tulajdonképpen fivére. Most hiába próbálja megmásíttatni az ítéletet, nem sikerül. Didier már a guillotine alatt van, amikor - a végső pillanatban - Marion feladja az igazi gyilkost, Balduin apacsot, akinél megtalálják a döntő bizonyítékot, a meggyilkolt G. S. monogrammú tárcáját. Didier kiszabadul. Ám amikor megtudja, hogy Marion milyen feslett életet élt Párisban, elfordul tőle. Marion, a cocotte, most szenvedő, vergődő asszony. Az ideig-óráig tartó szerelmek lányát összetöri ez a nagy csalódás és a fogház faláról leugrik a mélységbe.

Többek közt, ezt a legutolsó jelenetet is a Citadellánál készítették. Ez a jelenet, amelyről szó lesz, bizonyítéka annak, hogy filmszínésznőnek lenni nem mindig a legkellemesebb. Marion megszemélyesítője (Carmen Cartellieri) egy szinte teljesen egyenes, hallatlanul meredek - csak itt-ott beszögellések és apró gödröcskékkel megszakított - falon mászik fel, míg mellette, közvetlen közelségben húszméteres mélység tátong. Csak egy elhibázott lépés, pillanatnyi szédülés - s menthetetlenül lezuhan. Fokozta még a vállalkozás nehézségét az, hogy Marion a szerep szerint hosszú, fekete köpenyben volt, amire minden lépésnél gondosan ügyelni kellett, nehogy rálépjen.

Mindenki lélegzetvisszafojtva nézi a jelenetet. A felvétel sikerül.

Marion most fenn van a falon, előtte a szakadék. Lepillant a mélységbe s aztán leugrik. Azaz, hogy csak készül ugrani. Ebben a pillanatban azonban megáll a felvevőgép és az operatőr ellenkező irányba viszi a gépet. Marion megfordul. Így, ahogy most van, a fal előtt, amelyen áll, körülbelül másfél méter széles párkány (járda) van. Ide hamarosan két szalmazsákot kerít a fürge rendező, beállítja a jelenetet s Marion ide ugrik le.

A filmen természetesen ez úgy néz ki, mintha Marion a mélységbe vetné magát. Így csapják be a derék, jó, naiv, hiszékeny közönséget.

Emlékszünk még rá, amikor a mozi a gyermekcipőkben tipegett, amikor vászonsátrakban tartottak előadást és vándoroltak városról-városra a bioscop tulajdonosai, hogy megismertessék az emberekkel az "új csodát". Rövid képeket játszottal leginkább és mint világeseményt hirdették a 3-400 méteres filmeket.

Hol vagyunk ma már ettől az időtől? A filmóriások világában! A külföldi, különösen az amerikai és francia gyárak újabban azon versenyeznek, hogy melyik tud hosszabb filmet csinálni. Íme mutatványba egy pár ilyen filmóriás:

New-York rejtelmei 44 felv.
Judex 22 felv.
Judex új megbizatása 30 felv.
Tih-inh 30 felv.
Níugati bestiák   18 felv.
Cinabar   23 felv.
Cezarina   48 felv.
Vámpírok   24 felv.
Big-Bill-Barry 24 felv.
A burlingtoni jaguár 24 felv.
Az ezerarcú ember 29 felv.

Ezeken kívül van még egy egész sereg film, amely ugyancsak igényt tart a "filmóriások" rendjébe való felvételre, a rekordot azonban kétségtelen a "Nobody" című mű üti meg, amely most van készülőben Berlinben és 52 felvonásból fog állni.

A leghosszabb magyar film eddig "Az aranyember" volt, amely eredetileg 16 felvonásból állott, később azonban összevonták 12 felvonássá s ilyen terjedelemben került a közönség elé.

(Folytatjuk)