Az első magyar filmtörvény
(A címet a szerkesztő adta. Nemzetgyűlési Napló XXXIX. köt. 336. old. 1910-1915. )

A miniszterelnök úr kíván szólni.

Wekerle Sándor miniszterelnök: T. ház! Van szerencsém a t. háznak a mozgófényképügy szabályozására vonatkozó törvényjavaslatot azzal a kérelemmel előterjeszteni, hogy azt együttes tárgyalás és jelentéstétel végett a közigazgatási és igazságügyi bizottsághoz méltóztassék utasítani.

Elnök: A belügyminisztérium vezetésével megbízott miniszterelnök úr által beterjesztett törvényjavaslat a mozgófényképügy szabályozásáról ki lévén nyomtatva, szét fog osztatni s előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett a közigazgatási és igazságügyi bizottsághoz utasitattik.

A miniszterelnök úr kérelméhez képest kérdem a t. házat, méltóztatik-e elrendelni, hogy a két bizottság a javaslatot együttesen tárgyalja, igen vagy nem? (Igen!)

A ház kimondja, hogy a törvényjavaslatot a két bizottság - ti. a közigazgatási és az igazságügyi bizottság - együttesen fogja tárgyalni.

 

Törvényjavaslat
a mozgófényképügy szabályozásáról**
**
(Iromány: 1452. 62. köt. 386-388. old. 1910-1918.)

1. §.

Mozgófényképek nyilvános előadására szolgáló üzemet (mozgófényképüzem) e törvény életbelépte után, a megállapított kitételekkel, csak községek (városok) létesíthetnek és tarthatnak fenn.

 

A községi mozgófényképüzemeket akként kell kezelni, hogy a község jövedelmüknek közvetlen részese legyen.

A jövedelmet a község általános igazgatási költségeinek fedezésére kell fordítani.

Az üzem kezelésének módozatait a község szabályrendelettel állapítja meg.

A községi mozgófényképüzem gyakorlásához a hatályban álló jogszabályok szerint megkívánt rendőrhatósági engedély szükséges.

2. §.

Ugyanazon törvényhatóság területén fekvő több község vagy rendezett tanácsú város közös mozgófényképüzem folytatására egyesülhet.

Az egyesülést az érdekelt községek képviselőtestületei határozzák el, de az egyesülésre a községet (várost) nem lehet kényszeríteni, és az egyesülésre vonatkozó határozatok törvényhatósági jóváhagyást csak akkor igényelnek, ha valamely már létező vállalat megváltására, vagy oly vagyonjogi kérdésre irányulnak, amely különben is törvényhatósági jóváhagyást igényel.

A közös üzem ügyeit az érdekelt községek képviselőtestületeinek két-két kiküldöttéből álló intézőbizottság látja el.

Az intézőbizottság köteles megállapodásait az érdekelt községekkel közölni. A sérelmes megállapodások ellen az érdekelt községek 15 napon belül a közigazgatási bizottsághoz fordulhatnak orvoslásért. A közigazgatási bizottság végérvényesen dönt.

3. §.

Az e törvény életbelépésekor hatályos mozgófénykép-mutatványi engedélyek, e törvény életbelépésének napjától számított két éven túl terjedő időre nem hosszabbíthatók meg. E két év elteltével ezek az engedélyek kártérítésre való igény nélkül megszűnnek.

E két év alatt új mozgófénykép mutatványi engedélyt csak községek részére lehet kiadni.

Oly község, amelyben mozgófényképüzem magánvállalkozásban már működik, e két év alatt csak a belügyminiszter engedélyével nyithat egy vagy több mozgófényképüzemet. A belügyminiszter az engedélyt csak akkor adja meg, ha ez a már fennálló magánüzemek jövedelmezőségét nem veszélyezteti.

4. §.

Mozgófénykép-filmek belföldi gyártása és forgalomba hozatala, valamint a külföldről származó mozgófénykép-filmek forgalomba hozatala és használatba vétele a Magyar Szent Korona országainak egész területén a kereskedelemügyi m. kir. miniszternek, Horvát-Szlavonországokban pedig a bánnak engedélyéhez van kötve.

Ezen engedélyek után az államkincstár javára a tiszta jövedelem meghatározott százalékában kifejezett engedély-díj jár, amelynek magasságát - a pénzügyminiszterrel és a belügyminiszterre, Horvát-Szlavonországokra nézve a bánnal egyetértve - a kereskedelemügyi miniszter állapítja meg.

5. §.

A mozgófénykép-filmek készítése és forgalomba hozatala, nemkülönben a mozgófényképmutatványok az állami, társadalmi érdekek és erkölcsi szempontok megóvása végett állandó ellenőrzés alatt állanak.

A filmkészítés és forgalomba hozatal ellenőrzése iránt a kereskedelemügyi és a belügyminiszter, Horvát-Szlavonországban a bán intézkedik, a mozgófényképmutatványok ellenőrzése és irányítása tekintetében pedig a helyhatóságok igénybevétele mellett a belügyminiszter, illetőleg a bán rendelkezik.

6. §.

Ennek a törvénynek rendelkezései a kizárólag tudományos vagy ismeretterjesztő célok szolgálatában álló mozgófényképelőadásokra nem terjed ki.

7. §.

E törvénynek, valamint az e törvény alapján kibocsátott rendelkezéseknek megszegése kihágás, amelynek büntetése két hónapig terjedhető elzárás és 600 K-ig terjedhető pénzbüntetés.

E kihágás miatt az eljárás a közigazgatási hatóságnak, mint rendőri büntető bíróságnak, az államrendőrség működési területén pedig a m. kir. államrendőrségnek hatáskörébe tartozik.

Horvát-Szlavonországokban e kihágás miatt az ott érvényes jogszabályok szerint arra hivatott hatóságok járnak el.

8. §.

Ez a törvény 1918 évi július 1. napján lép életbe és azt a belügyminiszter és kereskedelmi miniszter hajtják végre.

Horvát-Szlavonországokban ennek a törvénynek a társországokra is kiterjedő rendelkezéseit - amennyiben azok végrehajtása az ottani önkormányzat hatáskörébe tartozik - a bán hajtja végre.

Budapesten, 1918. évi június hó 17-én.

Wekerle Sándor s. k.

a belügyminisztérium vezetésével megbízott

m. kir. miniszterelnök.

 

Interpelláció a m. kir. kormányhoz
a magyar filmgyártás fejlesztéséről kiadott
4563/1925 M. E. számú kormányrendelet
végrehajtásának késlekedése tárgyában
(Nemzetgyűlési Napló XXXV. kötet 103-105. old. 1922-1926.)

A nemzetgyűlés 451. ülése 1925. évi október hó 21-én, szerdán.

Elnök: Az interpelláció kiadatik a kereskedelemügyi miniszter úrnak.

Ki a következő interpelláló?

Perlaki György jegyző: Pakots József!

Elnök: Kérem az interpelláló szövegének felolvasását.

Perlaki György jegyző (olvassa):

"(...) A m. kir. kormány 1925. augusztus 24-én dr. Vass József helyettes miniszterelnök aláírásával a hazai filmgyártás előmozdítása érdekében oly értelmű rendeletet bocsátott ki, hogy a filmcenzúra által engedélyezett mozgóképek minden métere után 1925. július 1-ig visszamenőleg 3000 korona pótdíjat kell fizetni, amely összeg a hazai filmgyártás felsegélyezését szolgálná s másrészt miden vállalat, amely mozgóképeknek belföldi forgalomba hozatalával foglalkozik, köteles minden 30 külföldi gyártmányú, forgalomba hozott film után egy, a mozgóképek átlagos hosszúságának megfelelő mozgóképet belföldön gyártani. A m. kir. kormány helyes nemzetgazdasági és művészeti szempontból kiindulva e rendelkezéssel a hazai filmgyártást kívánja megalapozni.

Kérdem ezekután a kormányt:

1. Mi az oka annak, hogy a fent idézett rendelet mind a mai napig nincs végrehajtva?

2. Miért késik a rendelet végrehajtási utasításának kiadása?

3. Van-e a kormánynak tudomása arról, hogy mialatt a magyar filmgyártás szellemi és technikai munkásai, írók, rendezők, tervezők, színészek, operatőrök az egész világ filmgyártásában vezető pozíciókat töltenek be, sőt Amerika két legnagyobb filmgyárosa magyar születésű, addig idehaza sötétek és üresek a filmgyárak, szaktehetségeink koplalnak, színészeink nyomorognak?

4. Tudja-e a kormány, hogy a magyar filmgyártás az 1917-18. években a világ filmkultúrájában Dánia és Amerika után a harmadik helyet foglalta el, míg ma a környező alacsonyabb kultúrájú államok messze túlszárnyalnak bennünket?

5. Végül tudja-e a kormány, hogy nemzetgazdasági és nemzeti szempontból minő végzetes kár háramlik ránk akkor, hogy magyar filmek nem helyezkedhetnek el a külföldön, mert nincsenek, s viszont idegen filmek kölcsönzési díja fejében évente 1 millió dollár kerül ki tőlünk a külföldre?"

Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó.

Pakots József: Igen t. Nemzetgyűlés!

a kormány és a közvélemény immár esztendők óta keresi az utakat és módokat arra, hogy propagandával, a magyar kultúrának külföldön való megismertetésével, szociális és gazdasági helyzetünk feltárásával felénk fordítsa az igazságtalan külföld, főként a reánkerőszakolt trianoni békeszerződés értelmi és jogi szerzőinek figyelmét. Minden propaganda, melyet eddig a m. kir. kormány diplomáciai úton ilyen irányban megkísérelt és minden próbálkozás társadalmi úton is olyan kevés eredményt mutatott eddig, hogy a külföld a legteljesebb részvétlenséggel nézi azt a helyzetet, amelyben Magyarország sínylődik.

A magyar kormánynak nem volt módja - talán gazdasági okból, de talán más szempontokból is - arra, hogy olyan eszközöket találjon, melyek azonnal szemléltetően bizonyítják a külföldön Magyarországnak sokszor hangoztatott kultúrfölényét, és ezen a téren minden megmozdulás, minden kísérlet egy állandó vergődés. Pedig a kérdés igen egyszerű, majdnem Kolumbusz tojása. Más nemzetek és államok megtalálták egészen közönséges eszközökkel is az utat arra, hogy a maguk kulturális fejlettségét megismertessék, s én nem hivatkozom kisebb forrásra, mint magára Chamberlainre, aki 1924-ben egy beszéde kapcsán azt mondotta Németországról, hogy Németország legnagyobb diplomáciai sikerét a filmjeivel érte el, mert e filmeken keresztül bebizonyította az egész világ előtt a maga kulturális fejlettségét.

Igen t. Nemzetgyűlés! Nagyon sajnálom, hogy a filmnek nagy nemzetközi jelentőségét a kultúra ismertetése terén Magyarországon még hivatalosan nem ismerték fel annyira, hogy a legnagyobb gazdasági erőfeszítéssel segítettek volna a magyar filmtermelést alátámasztani és biztosítani. Meg kell itt állapítanom, hogy a kormány valamit sejt ennek a kérdésnek fontosságából, s évek óta ankétezések folynak az egyes minisztériumokban a kultuszminisztérium vezetésével, s próbálják a magyar filmtermelés problémáját megoldani. Különböző tervek merültek fel, hogy hogyan lehetne itt a filmtermelést megindítani.

T. Nemzetgyűlés! A magyar filmtermelés nem csak egyszerű ipari kérdés, hanem fontos kulturális, szociális, gazdasági és - mint mondtam - propagandisztikus kérdés is. Érdekelve van e kérdésben nemcsak a magyar filmipar, hanem ennek az országnak egész művészeti reprezentáns világa; érdekelve vannak írók, művészek, színészek, azok a filmrendezők, akik maguk is legkiválóbb művészei a filmiparművészetnek, szcenikusok és megfelelő filmtechnikusok, operatőrök, egy csomó segédszínész és munkás. Volt itt már igen nagy fejlettsége a magyar filmgyártásnak az 1917. és 1918. években, amikor Magyarország - mint interpellációmban leszögeztem - a világ filmtermelésében a harmadik helyen állott. (Zsirkay János: Mert Amerika el volt zárva!) Nem. Az első volt Dánia, a második Amerika, a harmadik Magyarország. (Györki Imre: Pechje van Zsirkay! Nem volt elzárva!) Nem jól tudja, t. képviselőtársam a kérdést, mert ezek a filmek Svájcon, Svédországon és Hollandián keresztül is elhelyezést találtak. (Györki Imre: Rossz tudósítója van a Népnek! - Zaj balfelől. Elnők csenget.) Legfeljebb több áldozattal kerültek ide a filmek, de idekerültek.

Annak ellenére, hogy akkor még az egész világon a filmtermelés nem érte el azt a magas fokú kultúrát, mint ma, Magyarország a maga nagyszerű expanzív értékeivel, melyeket ki tud fejleszteni, a maga művészeti képességeivel, a magyar tehetségeknek azzal a fanatikus, nagy lendületével és azzal a nagy szeretettel, amellyel szakemberek is felkarolták ezt a kérdést, a magyar filmgyártást oly nívóra emelte, hogy az egész világon becsületet szerzett a magyar névnek, magyar művészi fejlettségnek, magyar kultúrának, magyar filmtechnikának, ugyannyira, hogy közkedveltek lettek ezek a filmek és ezek ellenértékeképpen Magyarországba igen szép összeg folyt be, amelynek nemzetgazdasági jelentősége abban az időben igen nagy horderejű volt. Akkor évente 70 kitűnő magyar film készült el. Tizenhét gyár dolgozott, 15.000 embert dolgoztatott és oly nagy lehetőségei voltak a magyar filmgyártásnak, hogy bízvást számíthattunk arra, hogy a magyar írói művészetnek friss tehetségei azzal a hihetetlen erős dinamikus kirobbanással, azzal az őserős tehetséggel, amely a magyar írókban megvolt, feltétlenül tempót diktálnak ezen a téren és olyan új valőrt jelentünk a nemzetközi filmtermelésben, amely Magyarországot a legelső filmpiaccá fogja megtenni.

Hiába volt azonban a művészi érdekeltségek minden összefogása, hiába volt a sok fanatikus ember, mert a tőke érzéktelen volt e nagy horderejű kérdéssel szemben, és amikor a gazdasági viszonyokban nehézségek támadtak, amikor a tőke maga is arra a lejtőre került, amelyben az egész magyar társadalom, a spekulatív tevékenység könnyű pénzszerző műveleteibe fogott, ahelyett hogy megértvén ennek a kérdésnek nagy jelentőségét, áldozatot hozott volna és nem kívánta volna azt, hogy a maga befektetett pénzének eredményei azonnal jelentkezzenek, nem akarta megvárni azt a természetes folyamatot, amikor ezek a pénzek egy-két-három esztendő eltelte után súlyosan gyümölcsözve lesznek. Erre a türelemre azonban a tőkét a maga ridegsége miatt nem lehetett reá kényszeríteni, és hiába volt azoknak a művészi köröknek és művészeknek és sok, ehhez az iparághoz hozzátapadt embernek minden sürgetése és kilincselése, a gyárak egymásután zárták be kapuikat - mert hiszen a tőkének alkalma nyílt más, könnyű módon, rövid spekulációval pénzt szerezni - és így a magyar filmtermelés teljesen meddővé vált.

Azóta megakadt a magyar filmgyártás, s ha egypár fanatikus ember itt-ott össze tudott hozni egy kis magántőkét, abból nehezen lehetett volna tisztán idealizmusból jó filmeket gyártani. Természetes tehát, hogy nem volt rendszer bennük s ezek többé-kevésbé nem ütötték meg azt a nívót, amelyet a magyar filmek azelőtt már elértek. Kevesebb volt a művészi értékük s ezért nem tudtak megküzdeni a külföldről szállított filmekkel és így tőke hiányában a magyar filmgyártás nem tudta régi nívóját megtartani.

Ilyen körülmények között történt az, hogy éppen az érdekeltek sürgetésére és instrukciójára a magyar kultuszkormány e kérdés megoldásához igyekezett hozzányúlni. Ezeken az ankéteken, amelyeken bizonyos érdekelt minisztériumok képviselői is részt vettek, megjelentek a Budapesti Színészek Szövetségének, a Színpadi Szerzők Egyletének kiküldöttei, a filmgyárak és filmkölcsönzők képviselői és hosszas vajúdás után végre egy nagyon üdvösnek látszó, mindenesetre a kezdeményezés szempontjából igen helyes rendelet látott napvilágot, amelyet a kormány az idei nyáron kiadott. Ez a rendelet igyekszik a mai szerény viszonyok között, legalább megindítani a kérdést és minthogy tőke máskép nem áll rendelkezésre, természetesen ahhoz a módhoz fordult, amely egyedül lehetséges : minden külföldi film métere után megállapít 3000 korona leadási díjat, s ezek a 3000 koronák összegyűlvén, képezik majd alapját a magyar filmgyártás megindításának. Azok a filmkölcsönzők, amelyek itt tömegszámra látják el és közvetítik a külföldi filmeket a magyar piacra, fizetik ezt a díjat, hogy azután minden 30 külföldi film után egy magyar film gyártassék.

Én ennek a kérdésnek ismerem az egész hátterét; tudom, hogy ezzel az akcióval szemben bizonyos körök erős kulissza mögötti mozgalmat indítottak és igyekeznek azt elgáncsolni. Ennek kell tulajdonítanom a helyt nem álló feltevéseket, de ennek kell tulajdonítanom azt is, hogy annak a rendeletnek, amely augusztus 24-ikén jelent meg dr. Vass József, a miniszterelnöki teendők ideiglenes ellátásával megbízott m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszter úr aláírásával, még mindig nem tudott megjelenni a végrehajtási utasítása. Nyilván az eredményezi ezt a késlekedést, hogy megmozdultak bizonyos érdekeltségek, amelyek egészen önzőek s amelyek nem tudnak felemelkedni ilyen közcélú magaslatra, mint ahogy nem tudnak beleilleszkedni abba, hogy a nehéz időben nekik is áldozatot kell hozni ennek a nemzetgazdasági és szociális kérdésnek támogatására.

Éppen egyik t. képviselőtársamtól hallottam a tegnapi napon, aki utánam ebben a kérdésben szintén interpellálni fog, dr. Zsirkay János képviselőtársamtól, hogy hiszen én egy gyár érdekeltségi szférájába tartozom és ennek a gyárnak vagyok a képviselője. Ki kell jelentenem, hogy sajnos, a gyár már nincs meg, és én öt esztendő óta nem is tartozom a kötelékébe. Én művészeti vezetője voltam egy ilyen gyárnak. Éppen ezek a gyárak tették lehetetlenné ridegen és közömbösen a magyar filmgyártás fejlődésének megindítását.

Éppen ez az egyik oka annak, hogy felszólalok, mert nem tudom nézni azt a részvétlenséget, azt a közömbösséget és rosszhiszeműséget, amellyel ezt a kérdést éppen ezek az illetékes tényezők tárgyalják, mert oktalannak tartom ezt az ő részükről és a filmkölcsönzők részéről is, mert hiszen mi az a bizonyos 3000 koronákból összegyűlő évi 40.000 dollárt kitevő összeg? Semmi más, mint közös tőkebefektetés, amelynek alapján a filmgyártás megindul s amelynek hozadékát ismét ők fogják élvezni.

Ez a 40.000 dollár - meg kell állapítanunk - nagyon csekély összeg. Ez - majdnem azt lehet mondani - igen vigasztalan összeg, azonban mégis pénz, amelyről azután tudom, hogy meg fog többszöröződni, mert erre nézve bizonyos tárgyalások már folyamatban is vannak. Ezekről a tárgyalásokról nem kívánok szólni, mert jóindulatú szándékkal állok szemben és óhajtanám, kívánnám, hogy a jószándék megvalósuláshoz is jusson. Csak arra akarok rámutatni, hogy ha valaki ebben a rendeletben valami erőszakosságot látna, vagy olyat, ami beavatkozás volna a magántulajdonba, a magánjogokba, úgy ezennel szentben hivatkozom arra, hogy Németországban minden külföldi film után egy filmet kell készíteni. Ötven százalék az a belföldi termelés Németországban, amely egyensúlyba hozza a külföldi termelést. Messze áll ez tőlünk, mert nálunk a rendeletben csak az van kontemplálva, hogy minden 30 film után kell készíteni egy magyar filmet. Nagyon szomorúan és nagyon rosszul érezném magam, amikor ezt a kérdést tárgyalom, ha azzal a felfogással találkoznám, hogy itten a filmkölcsönzőknek nagyon fáj leadni bizonyos összeget, pedig azért kell leadniuk ezeket a párezer koronákat, hogy magyar filmet készítsenek. Fájna, ha ebben a kicsinyes megvilágításban tárgyalnák, vagy valamilyen ilyen formában a magyar filmgyártásnak ezt a támogatását. Ez fontos nemzetgazdasági és kulturális kérdés, amelynél tessék azoknak az uraknak, akik kihasználták és kihasználnak egy konjunktúrát, amikor ennek a nemzetnek oly fontos iparművészeti iparága senyved el, odaállni és segíteni azt a maga megfelelő nívójára. Meg kell jegyeznem, hogy annyi tehetség hallódik el és megy külföldre éppen a magyar filmgyártás meddősége miatt, hogy mindez nem más, ami itt kifejlődhetett, mint egyrészt a hazai fejlődés elpusztítása, másrészt idegen nemzetek kultúrájának növelése.

Elnök: Kérnem kell a képviselő urat, méltóztassék beszédét befejezni ! (Zaj.)

Pakots József: Röviden befejezem.

A külföldön a legnagyobb gyárakban magyar művészeti vezetők, magyar szcenikusok és magyar operatőrök dolgoznak. Én magam jártam Bécsben egy elsőrendű gyárban, amely Berlinbe tette át székhelyét, a Sascha filmgyárban, ahol kezdve a rendezőktől, a főszereplőktől, az operatőröktől a szcenikusokig, valamennyien magvar emberek voltak, és ez a filmgyár az egész világra termelte a maga nagyszerű műveit azért, mert a magyar ős zseni, a magyar ős tehetség tudta oda a maga alkotását belevinni, amely az egész világ színkultúrájában első helyet biztosított neki.

Mindezek után tisztelettel kérdem a mélyen t. kormányt, mi az oka annak, hogy késlekedik ennek a rendeletnek végrehajtási utasítása és nem érzi-e szükségét annak is, hogy a végrehajtási utasítás kapcsán ebben a kis keretben is támogatására siessen a magyar filmgyártásnak?

Elnök: A népjóléti miniszter úr kíván szólni.

Vass József népjóléti- és munkaügyi miniszter: T. Nemzetgyűlés! Méltóztassék megengedni, hogy a kormány nevében egész röviden megadhassam a szükségen választ erre az interpellációra. (Ha1ljuk! Halljuk!) Talán más két jogcímem is van erre. Egyik az, hogy az én nevemmel jegyezve jelent meg a rendelet a nyár folyamán, a másik még korábbról az, hogy kultuszminiszter koromban - 1920-21-ben - én indítottam meg annak idején a mozgalmat, amelynek azután elég későn lett eredménye ez a rendelet.

Azokkal a megállapításokkal, amelyeket a. t. interpelláló képviselő úr a szóban forgó magyar filmgyártás fontossága, fellendítésének szükségessége szempontjából előadott, a magam részéről teljesen azonosítom magamat. Éppen azért nem is kívánok kiterjeszkedni ennek a kérdésnek részleteire, hanem rátérek a kérdésekre, amelyeket méltóztatott felvetni.

Az első kérdés az, mi az oka annak, hogy a kiadott rendelet még nincs végrehajtva? Azért nincs végrehajtva még, mert a végrehajtási utasítás még nem jelent meg. (Derültseg balfelől. - Rupert Rezső: Miért nem jelent meg a végrehajtási utasítás?) Méltóztassék csak várni. (Zaj a szélsőbaloldalon. - Elnök csenget.) Nem mindig az nevet okosan, aki korán nevet. (Tetszés a jobboldalon. - Rupert Rezső: Mindennek négy esztendő kell! Ötsoros írás az egész!) A második kérdés az, hogy miért késik a végrehajtási rendelet kiadása? Erre vonatkozólag válaszom az, hogy az azért késik, mivel az érdekelt minisztériumokkal hónapokon keresztül a rendelet kiadása után bizonyos felmerült újabb kérdésekben tárgyalások voltak szükségesek, és ezeket a tárgyalásokat le kellett folytatni. A tárgyalások befejeződtek, amint a ma reggel kapott információ erről engem értesített, és kilátásba helyezhetem, hogy a jövő hét folyamán a végrehajtási rendelet meg is fog jelenni. Azt hiszem, hogy ezzel egyrészt az igen t. képviselő úr többi kérdéseire is a szükséges választ megadtam, másrészt bebizonyítottam azt, hogy Rupert igen t. képviselő úr korán nevetett. (Derültség a jobboldalon.)

Elnök: Az interpelláló képviselő urat a viszonválasz joga megilleti!

Pakots József: T. Nemzetgyűlés! A t. miniszter úr válaszát általánosságban köszönettel veszem tudomásul. (Zaj. - Elnök csenget.) Interpellációm első kérdése mögött indiszkrét kíváncsiság rejtőzött és erre természetesen nem kaphattam választ. Azért vetettem így fel a kérdést, amelyre elmésen válaszolt a mélyen t. miniszter úr, mert bizonyos rugókat kerestem amögött, hogy miért nem volt abban a helyzetben a mélyen t. kormány, hogy ezt a végrehajtási utasítást megjelentesse. Minthogy a mélyen t. miniszter úr kilátásba helyezte, hogy ez a végrehajtási utasítás a jövő héten folyamán megjelenik, válaszát megnyugvással veszem tudomásul.

Elnök: Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a népjóléti miniszter úr által az összkormány nevében adott választ tudomásul venni, igen vagy nem? (Igen!) A Ház a választ tudomásul vette.