David Geffner

Digitális videotechnika a vásznon
( DV Hits the Big Screen.www.upsidetoday.com (Upside, May 2000, 260-272.) )

A vastag pénztárcákról és a túlméretezett költségvetésekrwől ismert filmpiacon a digitális technika anyagilag megengedhető megoldásokat kínál a kispénzű függetleneknek.

Egyszer volt, hol nem volt, élt az egyszeri független filmkészítő, aki a következő Steven Spielberggé válás reményében a teljes eladósodásig vitte.

Még a pár évvel ezelőtti helyzetet is jól illusztrálja az a kép, hogy a filmiskolák végzőse hitelkártyáját teljesen lenullázva adósságokat halmoz fel a filmelőhívó laborban.

A digitális technika minőségi és anyagi előnyei (egy jó minőségű digitális videokamera már 3 200 dollárból kijön, ugyanígy az utómunkálatokra használt software csomag is megvásárolható 1 000 dollár körüli áron), valamint az olcsó és széleskörű reklámlehetőséget kínáló világháló viszont nagy változást hozott. Napjainkban az eredeti befektetés tízszeresét hozó független film elkészítése már korántsem hóbortos ábránd.

Vegyük például a 32 éves New York-i Bennett Millert, aki a 90-es éveket jobbára gazdasági témájú rövidfilmek forgatásával töltötte és csak titkon reménykedett egy nagyjátékfilm elkészítésében. Vásárolt egy Sony VX-1000 Mini digitális videokamerát úgy 3 700 dollár körüli áron. Ezzel forgatta le elégikus dokumentumfilmjét, a The Cruise-t (Az utazás), Timothy "Sebesség" Levitchnek, egy Manhattan-i turistabusz idegenvezetőjének portréját. Az alig 130000 dollárból, egyszemélyes stábbal (Miller maga) forgatott független filmet az az Artisan Entertainment nevű forgalmazócég vásárolta meg, amely egy jó évvel később rekordbevételre tett szert az Ideglelés - The Blair Witch Projecttel. A The Cruise 1999 tavaszán több mint félmillió dollár bevételt hozott, ami maga az anyagi mennyország a független filmkészítés világában.

"Azt nem állítom, hogy a digitális technika megoldja a független filmkészítés minden gondját" mondja Miller Soho-beli lakásában, ahol az elmúlt tizenöt hónapban a The Cruise utómunkálatai folytak, "de a forgatás nagyon sok tapasztalattal és élménnyel járt, hiszen én voltam a `láthatatlan' filmes. Nem kellett hetente 5 000 dollárt költenem csak világításra, hangra és kamerára, nem is beszélve a 35 mm-es eszközparkot működtető stábról. A digitális videokamera kezelése olyan könnyű, magától értetődő és olcsó volt, hogy dolgozhattam egyedül, a saját tempómban, figyelmen kívül hagyva a szabályokat." A szabályok Miller esetében azokat a sok nyűggel járó, időt és pénzt emésztő tényezőket jelentik, amelyek a hagyományos 35 mm-es, 16 mm-es illetve Super 16 mm-es filmek forgatásával járnak. A hosszú idejű kamerabérlés illetve a nyersanyagvásárlás kiadásai nagyon könnyen dollár tízezrekre szaladhatnak fel, míg ez a költség egy digitális kamera esetében maximum 3-4 000 dollár, ehhez jön a pár száz dollárból megoldható videokazetta vásárlás. A leforgatott nyersanyag előhívása és a pozitív (hangot és képet tartalmazó) kópia elkészítése jelenleg 85 cent/méter illetve 6 dollár/méter körül van, ami teljesen ellehetetleníti a független produkciók nagy részét.

"A filmforgatással járó egyik fő kellemetlenség az, hogy minden egyes Csapó! kiáltás 150 dollárodba kerül." - magyarázza a Los Angelesben élő független rendező Miguel Artera, akinek Chuck and Buck című, teljes egészében digitális technikával készült filmjét nemrég mutatták be a 2000-es Sundance fesztiválon. "Nagy költségeid vannak az előhívással, aztán a video átírással és a vágással. Állandó stresszben élsz, hogy megmaradjál a tervezett anyagi keretek között. A digitális videonál a Csapó! kiáltás csak aprópénzt jelent."

Ez az utánaszámolás világítja meg a független filmezésben az utóbbi években a ráfordított idő és anyagiak terén végbement fordulatot. Korábban egészen mást jelentett a digitális technika illetve a számítógépes digitális utómunkálat, akkoriban egy megbízás többe került, mint egy velencei társasház jelzáloga. Napjainkban könnyen megengedhetik maguknak a függetlenek is.

Vegyük példának Arteta első filmjét, a Star Maps-ot (Csillagképek). Az 1997-ben befejezett, alacsony költségvetésű, egy Hollywoodban dolgozó utcai svindler történetét feldolgozó film hatalmas közönségsikert ért el a Sundance fesztiválon és mintegy 8 millió dollárt adott érte Rupert Murdoch cége, a Fox Searchlight Pictures. Arteta négy évig dolgozott a celluoidra forgatott filmen több százezer dollárt költve rá. A Chuck and Buck eredeti, másfél millió dollárnyi költségvetését viszont le tudta nyomni 250 000-re és alig 8 hónap alatt befejezte a filmet. "Meglehetős irigységgel figyelem ezt az új generációt, amely már a digitális technikán nőtt fel" mondja nevetve a 35 éves Arteta. "Nekik már nem kell kimeríteni a hitelkereteiket csak azért, hogy leforgathassák az első filmjüket. Plusz nekik már adottak az Internet kínálta forgalmazási lehetőségek, és a kimondottan a függetleneknek szentelt weboldalak tucatjai. Meg vagyok győződve arról, hogy hamarosan senki sem akar majd kimaradni a digitális forradalom nyújtotta előnyökből, és olyan helyről érkezik majd befektetői tőke, aminek korábban köze nem volt a filmiparhoz."

Ha valóban ott fénylik már Hollywood egén a digitális forradalom fényes csillaga, ahogy Arteta állítja, akkor ennek voltak előzményei. Visszatekintve már a századfordulótól kezdve tettenérhető néhány technológiai ugrás a "flickerek" (pénzbedobó játékautomaták - ahogy az olcsó filmeket nevezték) történetében. Igazából egy kézen megszámolhatók a fontosabb fordulatok: Thomas Edison mutatta be az első mozgóképes kamerát a 19. század végén, 1927-ben jelent meg a hang (az első hangosfilm A jazzénekes volt), ezt követte a szín, ami a Technicolor technika formájában (három eltérő színű színes nyersanyagot exponáltak a nagyméretű kamerákban, majd hívtak elő egyetlen kópiára a laborban) széles körben elterjedt a 30-as és 40-es években. Ezt követték a speciális effektek, mint pl. mozgást követő kamera, a makettek fényképezése, a kék háttér előtt forgatás, számí tógépes vezérlés, legmarkánsabban a hetvenes évek végén a Csillagok háborúja trilógiában.

Valamennyi fordulópont volt, nem vitás. Azonban az exponált filmszalag előhívásának gondja végigvonul a huszadik század teljes filmtörténetén. A nagyméretű és drága kamerák, amelyekhez egy operátor és segítő személyzet kellett, hogy megtartsák az élességet, hordozzák az elemeket, tolják a kameratartó szerkezetet stb., magasan tartották a költségeket. A steadycam rendszerek megjelenése az elmúlt évtizedekben jelentősen csökkentette a kiadásokat. Azonban a tapasztalt steadycam kezelőt és eszközeit továbbra is meg kell fizetni, ami egy független filmes számára továbbra is probléma.

Ugyanez vonatkozik a dialógusok rögzítésére is. A kis súlyú audio-felvevő rendszerek a fejlett technológiájú, kábel nélküli mikrofonjaikkal szép lassan feleslegessé tették a hangmérnökök munkáját az elmúlt évek során. De még ezek is drágábbnak bizonyultak a digitális videoba épített hangfelvevő rendszereknél. Gyakorlatilag a digitális technika előtt minden egyes lépés több ember munkáját, több eszköz bérlését igényelte, vagyis többe került. Hosszú és fáradságos utat tettek meg a függetlenek, hogy a papa házának jelzálogosítása nélkül is el tudják juttatni filmjüket a mozivászonig.

Nem állítjuk, hogy a digitális eljárás az egyetlen költségcsökkentő megoldás az eddigi próbálkozások között. "Jómagam egyenlőséget teszek a digitális áttörés formái - könnyű kézikamerák, olcsó számítógépes szerkesztő programok, reklám Web oldalak - és a múlt független filmes fordulatai között" jegyzi meg Matthew Greenfield, a Chuck and Buck producere. "Az első Super 8-as illetve 16 mm-es kamerát használó filmesek a 35 mm-es kamera hegemóniáját törték meg. Azok a függetlenek, akik színes nyersanyag helyett fekete-fehérre forgattak és mégis forgalmazni tudták a filmjüket, szintén úttörő szerepet játszottak. Minden forradalomnak megvan a múltbeli előzménye. Az új digitális fordulat a függetlenek vágyából nőtt ki, hogy megcsinálhassák azokat a filmeket, amelyeket a nagy stúdiók nem akartak megcsinálni. Azért is használhatunk könnyű kézikamerákat, ötvöz hetünk filmet videoval és használhatjuk ki az Internetet, mert a nagy stúdiók nem törődnek ezen lehetőségekkel."

A Greenfieldhez hasonló, független producerek rámutatnak, hogy a nagy stúdiók miért nem piszkolják be a kezüket a digitális filmkészítéssel: mert egyetlen dologra, a hatalmas bevételre összpontosítanak. Olyan mega-költségvetésű filmek, mint a Titanic vagy az Armageddon csak azt a tapasztalatot hozták nekik, hogy sokba kerül a számítógépidő és ez az egész csupán a pusztítás modellezésére jó.

A filmipar egyes elemzői szerint viszont éppen a nagy stúdiók - így a Sony, Disney, Warner Bros., 20th Century Fox és a Paramount - használták fel először a digitális fordulat eredményeit, példának okáért a számítógépes grafikát (Computer Generated Imagery - CGI) a speciális effektjeik során. De a CGI költsége olyan magasra rúgnak - 2-3 másodperc képernyőidő 50 000 dollárba kerül) hogy még az igazán magas költségvetéssel dolgozó produkciók is távolságtartóvá váltak az új technikával szemben, ismét előtérbe helyezve a hagyományos díszletezést és trükkfelvételeket.

Általában elmondható, hogy a Disney-t kivéve, amely létrehozta a Web-alapú játékosztályát, a nagy hollywoodi stúdiók figyelmen kívül hagyják a digitális technika költségkímélő aspektusát. Így olyan mindentudó mágusok, mint George Lucas illetve a Wachowski testvérek (Matrix) számára nyitva az ajtó, hogy szabadon kísérletezzenek a digitális effektekkel a nagyvásznon, persze megfelelő összegek ellenében. Lucas speciális effekt cége, az Industrial Light and Magic a Baljós árnyak több mint 65%-át számítógépen alkotta, és ez az arány a hírek szerint még magasabb lesz a 2002-re elkészülő következő Csillagok háborúja epizódban.

"Ha a digitális átvitel valósággá válik az Interneten keresztül és a mozikban" mondja Todd Harris, a 20th Century Foxon belül létező Davis Entertainment Classics igazgatója, "akkor a nagy stúdiók is bekapcsolódnak majd ebbe a forradalomba. Példának okáért: éppen most fejeztük be a Sordid Lives (Hitvány életek) című, egymillió dollár alatti költségvetésű filmet, amit digitális kamerával vettünk fel és a végén átírtuk filmre. A digitális megoldással dollár százezreket spóroltunk. Hatalmas megtakarítás egy maximum egymillióval gazdálkodó független filmes számára, de aprópénz egy 50 millió feletti költségvetéssel számoló nagy stúdiónak. Számukra a digitális technikával megspórolható kiadások nem tényezők. A nagy stúdiók nem vevők a kis filmekre."

Harris, aki egyben alapító-ügyvezetője annak a Reelplay.com elnevezésű on-line filmpiacnak, amibe nemrég fektetett be egy nagyobb összeget a Softbank Venture Capital vezette befektetői csoport, hozzáteszi: még ha a nagy stúdiók tudnak is a digitális technika költségkímélő oldaláról, a filmkészítők idősebb generációja - rendezők, operatőrök, vágók - tehát akikkel a stúdiók dolgoznak, nemigen siettetik a változást.

"A filmkészítők következő generációja viszont a digitális technika felé viszi majd el a filmezést" állítja Harris. "ők máris természetesnek veszik az új technikát, Ahogy egyre jobban beépülnek a rendszerbe, hozzák magukkal a digitális projecteket. De erre még jó öt évet várni kell."

A hollywoodi stúdiók fő ellenérve a digitális technikával szemben az, hogy a közönség sosem fogja díjazni az olcsó, videora forgatott művészfilmek látványvilágát. Ezen érv cáfolataként elég megemlíteni az elmúlt nyár független kasszasikerét, az Ideglelés - The Blair Witch Projectet, amely kijelölte a jövő mozizásának új irányát.

Ha most nem is szentelünk figyelmet annak a médiafelhajtásnak, ami a film sikerét övezte, fontos adat, hogy az Ideglelés - The Blair Witch Project (amit kevesebb, mint 80 000 dollárból készítettek, és ami csak az USÁ-ban 14 millió dollárt hozott az első évben) volt az első igazi digitális kasszasiker. A Hi-8-as videot, digitális videot, 16 mm-es és Super 8-as filmet ötvöző film olyan képi világot hozott létre, amely korábban nemigen volt látható az MTV klipjein kívül, és mellesleg nagyon gazdaggá tette alkotóit, a 31 éves Ed Sanchezt és a 35 éves Dan Myricket. Ennél sokkal fontosabb viszont, hogy az Ideglelés - The Blair Witch Project az első lépés a nagy filmforgalmazók ellenállásának megtörésében. Mindezideig fenntartották ugyanis azt, hogy az amerikai mozinézők csupán a reprezentatív, filmszerű látványvilágra vevők.

"Én magam is köztük voltam" meséli Geoffrey Gilmore, aki tizedik éve igazgatóként szervezi a világ legfontosabb független filmes fesztiváljának tekintett Sundance Fesztivált "én is azt gondoltam, hogy az Ideglelés nem tud áttörni a multiplexek közönségéhez a látványvilága miatt. Szemmel láthatóan mindannyian tévedtünk - a mai nézők, különösen a fiatalabb generáció annyira hozzászokott a számítógépes képekhez és a televízió látványvilágához, hogy értékelni tudja az így készült filmeket is. Ez az igazi forradalom - egy digitális hobby videonak kinéző film egyidőben fut a multiplexben egy Vadiúj vadnyugat -szerű nagy stúdiófilmmel."

Mégha az Ideglelés sikere a körülmények igen szerencsés összejátszása révén jött is létre, mint ahogy azt némely forgalmazó állítja, akkor is léteznek lehetőségek a digitális független filmek számára. Úgy 1 200 dollárért már megvásárolható és összekapcsolható az a két software, az Adobe After Effects (Adobe Utókezelő Program) és a Cinelook (Filmlátvány), amely kiválóan alkalmazható az utómunkálatok során. A két software együttesen lehetővé teszi az eredeti video képének manipulálását, és a 16 mm-es illetve a 35 mm-es film puha, érdes látványának megteremtését (szemben a digitális látvány pixelszerűségével). A "filmszerű látvány", ahogy a forgalmazók nevezik, olyan népszerűvé vált, hogy a Swiss FX, egy svájci székhelyű cég (nevükhöz fűződik a kritikusok által leginkább dicsért digitális film, a Születésnap átírása) áttért a PAL rendszerű videoátírásra - korábban az Amerikában használatos NTSC rendszerben dolgozott -, hogy szolgáltatást nyújthasson azoknak a függetleneknek, akik szeretnék bemutatni a filmjüket nagyobb közönség előtt.

" A forgalmazók többsége a mai napig húzódozik a videoszerű filmek forgalmazásától" magyarázza a San Franciscóban élő 29 éves Jonathan Wells, a digitális filmkészítők bibliájának tekintett RES (a digitális megoldás, a "resolution" szóból) Magazin szerkesztője és a RESFest elnevezésű utazó digitális fimfesztivál társalapítója. "De talán olyan filmek nyomán mint az Ideglelés és a The Cruise mindez hamarosan megváltozik. Még ha a videolátvánnyal szembeni elfogultság fenn is maradt, a számítógép kínálta lehetőségeket már felfedezte a független film. A videoszerű látványt átalakító felhasználóprogramok pedig egyre olcsóbbá és tökéletesebbé válnak."

A hagyományos filmezésben használt ún. high-end digitális effekteket szintén beépítheti a független filmes. A 28 éves Jeremy Kasten nemrégiben fejezte be első független filmjét, az Austin Powers filmek Dr. Eviljének lökött tinédzser fiát játszó Seth Green főszereplésével forgatott The Attic Expedititionst (Expedíciók a padlásra). A hátborzongató légkörű film összköltségvetése egymillió dollár alatt maradt. Az egyik jelenetben a negatív hős (Jeffrey Combs a Reanimator - Újraélesztő és a House on Haunted Hill - Ház a Kísértetdombon című filmekből) látható az őrültekháza megfigyelőszobájában, miközben nyolc különböző kamerán keresztül figyeli a házat.

"Olyan, mint egy jó minőségű, 100 000 dolláros horror felvétel, és mindez az új videotechnikának köszönhető" fojtja le hangját Kasten két felvétel közben egy elhagyott kórházépületben a kaliforniai Downey-ban. "De valójában olcsón kihoztuk, mert a trükkcég éppen ebben, az egy felvétel alatti, egyidejű, többszörös videovisszajátszásban szaktekintély. Az ő szakértelmük teszi lehetővé a videoval létrehozott másodlagos látvány beintegrálását a 35 mm-es felvételbe."

Fasten és csapata azokat a - mára a függetlenek számára megfizethetővé vált - digitális megoldásokat is felhasználja, amelyeket öt évvel ezelőtt a nagy stúdiók próbáltak ki. Ilyen például a Macintosh alapú, tehát könnyű használatú szerkesztő és speciális effekt program, az AVID, ami radikálisan megváltoztatta a független filmesek szerkesztői-vágói gyakorlatát. Az AVID lehetővé teszi, hogy a filmkészítő belenyúljon a felvételbe, megváltoztasson vagy hozzáadjon színeket, összevonjon jeleneteket, előnézzen olyan effekteket mint pl. áttűnés, elsötétedés anélkül, hogy valóban véghezvinné a változtatást az eredeti negatívon. Kasten olyan alacsony költségvetésű horrorfilmek vágójaként ismerkedett meg az AVID és más számítógép alapú szerkesztő-vágó programokkal (így a D-Vision), mint a Fraternity Demons (Demon Baráti Kör) vagy az Indecent Behavior 4 (Tisztességtelen viselkedés 4).

Ismerjük a bevételi rekordokat döntögető Forrest Gump bölcs mondását: az a hülye, aki hülyeséget csinál (stupid is as stupid does) - ami kiválóan leírja, hogy érzik magukat a független filmesek, amikor digitális filmjüket forgalmazni akarván a nagy stúdiók marketingosztályaival találják versenyben magukat. Egy piacvezető napilap hétvégi számában elhelyezett fizetett hirdetés ára 100000 dollár felett van - ami gyakran magasabb összeg, mint amibe az egész film került. Szinte törvényszerű, hogy az olcsó és széles körben hozzáférhető Internetet választják inkább promóciós eszközként. A világháló forradalmian megújította a független film piackutatási gyakorlatát, és ez különösen érvényes a rövidfilmekre és az ún. másodvonalbeli, tehát sztárok nélküli alkotásokra.

Ed Sanchez a film bemutatója előtt 18 hónappal hozta létre az Ideglelés - The Blair Witch Project weboldalát. Míg a filmet forgalmazó Artisan Entertainment hagyományos módszerekkel (sokkoló előzetesek a mozikban, plakátolás nagyobb városokban, premier előtti jegyek sorsolása a sci-fi és képregény-vásárokon) dolgozta meg a közönséget, a film nézőinek kemény magját adó egyetemisták körében a website keltette az igazi feltűnést. "Nem volt pénzünk komolyabb web animációkra" mondja Sanchez, "összesen egy Front Page szerkesztőnk volt, azt is a Circuit City-n vettem leárazva" teszi hozzá nevetve. Sanchez a megérzésére alapozott, amikor az eltűnt személy esetét nyomozó weboldalát az on-line közönség elé tárta. "Közvetlen és állandó kapcsolatot akartunk kiépíteni a nézőkkel a különböző ötleteken keresztül, például a Heather naplójához vezető rejtett kapcsolódási pontokkal. Olyan jól működött ez a kapcsolat, hogy a nézők szép lassan a filmbe is be akartak kapcsolódni interaktívan a website-on keresztül. Mindez jó egy évvel a film bemutatása előtt volt."

Mivel a site fenntartása havi harminc dollárjukba került összesen, Sanchez és a társrendező Dan Myrick semmit sem kockáztatott, amikor hirdetni kezdte magát a filmet a Weben keresztül. "Arra jöttünk rá, hogy ha a film mégsem kerülne be a Sundance versenybe, a weboldalunkról végső esetben még mindig árulhatjuk" jegyzi meg Sanchez. "Mikor bekerültünk a Sundance-re, akkor kezdtünk el más eszközöket is használni, ilyen volt az Eltűnt személy - cédula, célzottan a vetítés előtti érdeklődés fokozására. De a web vitte el a film hírét a nem fesztiváljáró közönséghez, a rajongóink itt hallhattak róla először."

Hogy az Ideglelés - The Blair Witch Project ugyanilyen nagy feltűnést keltett volna, ha csak olyan hagyományos eszközökkel reklámozták volna, mint a televízió vagy nyomtatott sajtó, azt nehéz megmondani. A régi motorosnak számító, független publicista, Mark Pogachewsky osztja azt a véleményt, hogy az Internet-kampány elválaszthatatlan része volt magának a filmnek. "Véleményem szerint az Ideglelés kampány egyik legérdekesebb eleme az, hogy a Web site teljes összhangban van a filmmel. Interaktív reklámkampány kerekedett ki így, nem olyan mint amilyen a hagyományos médiában lehetett volna. Ez az igazi erőssége a webnek, lehetőséget ad a nézőnek a film igazi felfedezésére." Valóban, az eredeti Ideglelés site népszerűsége olyan nagy volt, hogy mikor a film megvásárlása után az Artisan feltette a saját, sokkal inkább profi minden felépített Ideglelés site-ját, a rendezők eljátszottak az eredeti site visszaállításának gondolatával - úgy, hogy az Artisan site már fenn volt.

Valóban van esélye annak, hogy a Sanchez és Myrick használta Internetes reklámfogások valamikor is elérik majd a hagyományos marketingeszközök hatékonyságát, ha máshol nem is, de legalább a függetlenek számára? Pogachewsky szerint ez a nap máris elérkezett.

"A Sundance Fesztiválon Sophia Coppola elsőfilmes független rendező filmjét, a Virgin Suicides-ot (Szűz öngyilkosságok) akartuk népszerűsíteni," jegyzi meg Pogachewsky. "Rengeteg dot.com (a világhálón létező - a szerk) cég kívánt valamilyen formájú nyilvánosságot a film főszereplőivel. A Sundance-on megjelenő website-ok többsége a független filmezés mentén jött létre és futott fel. Voltak azonban csupán kezdeményezés formájában létezők is, amelyeket még ki sem építettek. Olyan méreteket öltött a Netes őrület, hogy a végén már csak .com mixnek neveztük az egészet. Leültettük a film összes sztárját egyetlenegy nagy asztal mellé és tartottunk egy közös nagy Internet sajtótájékoztatót. Túl sok dot.com cég volt jelen ahhoz, hogy külön-külön leüljünk valamennyivel."

A függetlenek számára olyan vonzó és olcsó reklámlehetőséget nyújt az Internet, hogy a Sanchezhez hasonló rendezők már azelőtt rákészülnek, hogy egyetlen pixelt rögzítettek volna a filmből.

"A következő, Heart of Love (A szerelem lényege) című filmünkhöz például gondolkodunk a műhelyünkből történő videoközvetítésen. Így az on-line közönségünk a Neten keresztül betekinthetne a forgatás éppen zajló előkészítő fázisába. Meggyőződésünk, hogy a függetleneknek tiszteletben kell tartania azt, hogy a közönség ennyire hozzáértővé vált, ennyire tisztában van a technológiával. Az Ideglelés - The Blair Witch Project website-ja nem csupán marketingszempontokat szolgált, hanem közvetlen kapcsolatot épített ki a nézőkkel, anélkül, hogy bármi közénk állt volna."

Ahogy Sanchez sejteni engedi, az Internet több, mint egyszerű propaganda eszköz. A végső, nagy akadályt mindig is a forgalmazás jelentette a függetlenek számára. Rávenni a mozikat arra, hogy vetítsenek le egy alacsony reklámköltséggel futó, független filmet, amikor nagy pénzeket kereshetnének az éppen aktuális Adam Sandler filmmel, túlságosan nagy feladat. A mozisok ki nem állhatják azokat a produkciókat - mégha díjakkal megrakott és jó kritikákat kapott filmekről is van szó -, amiben nincs nagy név vagy amit nem támogat nagy stúdió hirdetése. Ha belépsz a webre, egy virtuális moziban találod magad, végtelen számú képernyővel, és annyi forgalmazási csatornával, hogy a filmeseket visszatartó, egyetlen akadály a sávszélesség lehet, ami még nem elég nagy egy 90 perces film tökéletes átküldésére.

De még a jelen alacsony sávszélessége mellett is egyértelműen kirajzolódik a forgalmazási lehetőség. A 30 éves Sam Sokolow és a 29 éves Rob Lobl hagyományos úton, 16 mm-es kamerával 20 nap alatt forgatta le 100 000 dolláros összköltségvetésű filmjét, a The Definite Maybe-t (A határozott talán). Sikerült rávenniük néhány független filmmel rokonszenvező sztárt, így Teri Garrt, Roy Scheidert, Eric Stolzot, Ally Sheedyt, Al Frankent és Dan Patrick sportriportert arra, hogy mélyen a szokásos gázsijuk alatt dolgozzanak, lehetővé téve a film sovány büdzséjét.

De ezután következett csak az igazán nehéz feladat: eljutni a mozikba. "Még a filmet nagyszerűnek és humorosnak tartó független forgalmazók is csak széttárták a kezüket, mondván, hogy fogalmuk sincs, mit lehetne tenni" mondja Sokolow. "Mondták, hogy majd ha elnyerjük a Sundance nagydíját, akkor hívjuk fel őket." (De még ez sem elég napjainkban. A `99-es Sundance-n levetített 199 film közül csak néhányat mutattak be az amerikai mozik.)

Sokolow és Lobl a webhez fordult, és az Amazon.commal összefogva 14 dollár 95 centért onnan árulta a kazettáit. " A kezdő tőkénk egy laptop, egy telefon és egy floridai másológép volt, hogy másolni, csomagolni tudjunk, számkóddal lássuk el és postázzuk a kazettákat" meséli Lobl. Az Amazon 50 százalékot kér minden eladott példány árából, ez az arány 60-40% Loblék javára akkor, ha az ő weboldalukon keresztül érkezik be a megrendelés. A rendezőpáros számításai szerint 20 ezer példányt kell eladniuk ahhoz, hogy nullszaldósra hozzák ki a filmet.

"Mivel nem volt más választásunk, azzá lettünk, amit a Variety című újság `online plakátragasztó' fiúknak nevez" mondja Sokolow. (A Yahoo - Internetes keresőprogram - a rendezőpárost kérte fel vitatindító előadásra a Los Angelesben rendezett első on-line filmfesztiválon idén márciusban.)

"Ha megkérdeznek, milyen érzés Interneten árulni filmet, azt szoktam válaszolni, hogy Hollywood teljes ellentéte. Mindenki igent mond a javaslataidra, szemben a Hollywoodban törvényszerű nemmel."

És olyan független Net forgalmazók, mind Sokolow és Lobl, csupán egy szelet a tortából.

A korábban is filmes területen dolgozó brókertrió - a 30 éves Kyle Scrimgeour, a 31 éves Luke Bruckner valamint a 26 éves Roman Kopelevich - nemrégiben hozta létre a Filmbazaar.comot, azt a digitális vásárcsarnokot, ahol a független filmeket on-line lehet adni-venni.

"A marketing illetve a vásárlás régi formái változáson mennek keresztül" állapítja meg a Filmbazaar vezérigazgatója, az Oklahomai Egyetemen végzett Scrimgeour az Amerikai Filmpiac elnevezésű Los Angeles-i független filmbörzéről. Ezt a vásárt választotta bemutatkozási helyül a Filmbazaar. "Miért lenne néhány fesztivál kiváltsága eldönteni, mely független alkotás kerül nagyobb nyilvánosság elé, ha a vásárlóknak módja van széles és kiegyensúlyozott kínálatból választani és real-time-ban (valós idejűen - a szerk.) letölteni egyenesen az asztalukon álló számítógéppel?

A szerénynek mondható, 500 000 dolláros befektetésből összehozott Internet oldal máris 5 millió dollár feletti saját kockázati tőkerészt biztosított az elnök, Luke Bruckner, az értékesítési és marketing alelnök, Roman Kopelevich és Scrimgeour számára. Szándékukban áll olcsó és átfogó lehetőséget nyújtani a független filmesek filmjeinek adás-vételére. Hogy bizonyítsa az oldal átjárhatóságát, a Filmbazaar.com szándékai szerint átvállalja azokat a költségeket, amik a film Netre kerülésével járnak. Ezek közé tartozik a szinopszis beszkennelése, valamint magának a filmnek a digitalizálása. A lehetséges vásárlók megtekinthetnek mágnesszalagos változatú filmelőzeteseket és teljes rövidfilmeket - a lehető legnagyobb biztonsági intézkedések mellett, elkerülendő a nem kívánt másolást.

"Az Internet kiváló technológiai kiegyenlítő szerephez jutott az idő során" mondja büszkén Bruckner, vállalalati elnök és korábbi on-line brókerzseni. "Mindenki, kezdve a Paramount Classics-tól (a Viacom lánchoz tartozó Paramount Pictures független filmes részlege) a késő éjszakai program után kutató Sri Lanka-i kábeltévésig, bárki kereshet, tárgyalhat és üzletet köthet az Interneten keresztül. Ezért választottuk a `Bazár' nevet is - egy olyan nyitott piacot akarunk létrehozni, ahol bárki szívesen látott látogató a független film világából."

Jó, jó, a fentiek fényében joggal gondolhatod, hogy ez a digitális forradalom kissé a Nyomorultakra emlékeztet, és csillogó szemű egyetemisták emelik magasba digitális kameráikat a stúdióelnyomás barrikádjait ledöntő ütközet közben.

Na jó, nem egészen.

A digitális technika nyújtotta előnyök mellett azért még sok ijesztő körülményt kell legyőznie a független filmeseknek. A pénzgyűjtés, legyen az másfél millió vagy 15 000 dollár, még mindig az első számú feladat, és ez stáb illetve szereplők nélkül sosem egy könnyű ügy. A SAG (Screen Actor's Guilt - Film- és Televíziószínészek Köre) tagjai, maszkmesterek, díszletesek és videovágók nem dolgoznak automatikusan ingyen csak azért, mert a rendező állítólag zseni. És amíg a kizárólag Internet-terjesztésre készített digifilm össze is tud szedni némi pénzt, azért a legtöbb filmkészítő nem kap olyan széleskörű, országos figyelmet, mint ami Spielberg urat hozzásegítette a művészi szabadsága ilyen mértékű kialakítására. Hogy ez létrejöhessen, a digitális függetleneknek továbbra is szükségük van arra, hogy filmjüket bemutassák a mozik (35 mm-es formátumban, New Yorkban vagy Los Angeles-ben), némi nyomtatott illetve tévés hirdetéssel megtámogatva. Továbbá nagyon is kézzelfogható problémát jelent az, amit a zeneipar éppen átél az MP3-mal, tehát az Interneten keresztül digitálisan terjesztett anyagok engedély nélküli - kalóz - felhasználása, letöltése. Amíg a Neten keresztüli vásárláshoz hasonló szigorú biztonsági feltételek nem adottak, addig a digitális függetleneknek bizony számolniuk kell a veszélyekkel.

Master Jedi avagy George Lucas nyomán szabadon azt gondolhatná az egyszerű halandó, hogy a függetlenek a jövő héten már egyenesen a mozivászonra töltik le a 10 000 dollárból összehozott filmjüket. Lucasfilm már elénk vetítette a jövőt az elmúlt nyáron, mikor a Texas Instruments által kifejlesztett digitális projektoron keresztül mutatta be a legutolsó Csillagok háborúja epizódot, a Baljós árnyakat. Lucas eltökélt terve, hogy rávegye a moziüzemeltetőket, hogy a Lucasfilm választotta digitális vetítőrendszerekkel lássák el a mozikat. Ebben a távoli galaxisban (ami messzinek, nagyon messzinek tűnik a moziüzemeltetőkre háruló hatalmas befektetési költségek miatt) a függetlenek is bearaszolhatnak a nagyok vállán a forgalmazásba.

"Jó lenne, ha így történne" kommentálja mosolyogva Lucas terveit Kasten, az Attic Expeditions rendezője. "De semmi biztosíték nincs arra nézve, hogy a nagy stúdiók ne határoznák meg a jövőben is, hogy mi megy a mozikban, ugyanúgy, mint ahogy most is a 35 mm-es filmekkel. Moziról mozira viszik a sztárokkal megtűzdelt nagy filmjeiket és nagyon kis teret hagynak a függetleneknek. Ez van. Egészen addig, amíg a mozisok nem látják, hogy a digitális vetítés olcsóbb, mint a már beállított hagyományos vetítőrendszerek, addig nem lesz előrelépés."

És mégis, az összes fenyegető felhővel a fejük felett, a filmezés digitális fejlődése által egyesített függetlenek nem csüggednek. "A függetlenek mindig is máshogy határozták meg a filmet" mondja Arteta, aki nemrég tért át a digitális filmezésre "mert a pénzügyi vonatkozások miatt ők kívül rekedtek a körön. A digitális technika viszont az alacsony költségvetés és könnyű hozzáférhetőség lehetőségét kínálja, és ez jobban idomul a szabályokat nehezen tűrő független filmkészítői szellemhez. Ez a szellem szükségből és vágyból születve szép lassan tisztult le a generációkon keresztül."

Soha igazabb szavakat. Egy korábbi független úttörő, az El Mariachi-t összesen 7 000 dollárból forgató Robert Rodriguez átadta a stafétabotot Kevin Smith-nek, a Clerks című fekete-fehér filmjét szűk 30 000-ből készítő rendezőnek, aki erősen inspirált olyan filmkészítőket, mint például az Ideglelés - The Blair Witch Project-et összehozó Sanchez és Myrick.

Valószínűleg csak idő kérdése, hogy a korai techno-lázadó Francis Ford Coppola szavai valóra váljanak. Coppola egy tévéinterjúban mondta a következőket az 1991-es év nagy feltűnést keltő független dokumentumfilmjével, a Hearts of Darkness-szal (A sötétség mélye) kapcsolatban: "Egy napon az egész filmkészítésről lefoszlik a mítosz és lehetővé válik mindenki számára. A film azzá válik, aminek lennie kell."

Kovács Adrien fordítása