Lajta Andor

A magyar filmlaboratóriumok története
1901-1961

(Kézirat, dn.)

Az alig 250 könyvből álló magyar filmszakirodalomban még senki sem foglalkozott eddig a magyar filmlaboratóriumok történetével. A filmlaboratórium sohasem volt "comme il faut", vagy ha az volt is, társadalmilag és talán műszakilag sem ismerték fel. Pedig hiába akad filmrendező és filmoperatőr, akik tudásuk javát öntik a filmbe, ha a filmlaboratórium technikai felszerelése vagy az ott dolgozók tudatlansága, lelkiismeretlensége következtében a legszebb rendezői elképzelés és a legragyogóbb operatőri munka is kárba vész. Hová jutna a filmrendező és az operatőr, ha a filmlaboratórium sötét, a múltban egészségtelen, nedves, az emberi szervezetre káros helyiségeiben a laboratórium dolgozói nem hímestojásként kezelték volna a felvételeket és nem lett volna szívügyük a filmek kidolgozása.

A sötétben vagy az eldugott laboratóriumi helyiségekben dolgozók mindenkor a filmszakma Anonymusai voltak, és azok maradtak ma is. Nézzük csak meg egy-egy film bevezető filmszalagját. Látunk ott mindenféle nevet, de ezt a kitételt:

a negatívot előhívta...,

a másolatot készítette...,

a feliratokat kidolgozta..., nem találjuk sehol.

Nem, a filmlaboratórium névtelenjei egyúttal a filmművészet, a filmtechnika és a filmgazdaság névtelenjei. A segédügyelő vagy a segéd script-girl fontosabb, mint a szakmai tudást igénylő laboráns nevének feltüntetése. Ma már a filmlaboratóriumba is behatolt a napsugár. A sötét helyiségek helyébe immár világos, napsütötte termek léptek, a hideg, nedves kádak helyébe itt vannak a száraz hívó-, kopírozó- és szárítóhelyiségek. És ahogy emelkedett és emelkedik a filmlaborató rium színvonala, akként emelkedik majd az ott dolgozók - a múltban valóban páriák - megbecsülése és elismerése is.

A magyar filmlaboratóriumok történetének megírásával azt igyekeztem végre elérni, hogy írásban - talán majd egyszer nyomtatásban is - rögzítsük hatvan év magyar filmtechnikája egyik "sötét" szektorának történetét.

Ha olvassuk ezeket az oldalakat, nemcsak hat évtizedes múlt tárul az olvasók elé, hanem behatolnak olyan mélyre, ahol emberek majdnem a régi bányászok módjára dolgoztak, és keserves munkával keresték meg kenyerüket, hogy azután mások lefölözzék a művészi és "technikai" munka eredményét.

Ezzel a néhány oldallal emléket kívánok állítani azoknak a névteleneknek, akik az elmúlt hat évtized alatt bérházak szűkös pincéiben berendezett "filmlaboratóriumokban" vagy akár az utcára néző laborok egészségtelen munkahelyein dolgoztak. Névtelen kis emberkék, akik közt nem egy, mint pl. Vanicsek János, Papp Gyula és mások a laboratóriumban szerzett tüdőbajnak estek áldozatul.

A legelső magyar filmlaboratórium

Magyarországon még nem volt semmi filmélet. 1901-et írtunk. Filmgyártásról öt évvel a film feltalálása után még csak beszélni sem lehetett. Mégis akadt egy bátor ember, Zsitkovszky Béla, aki az új század második évében, 1901 tavaszán arra mert vállalkozni, hogy egy 500 méter hosszúságú filmet előállítson. Nagy merészség és bátorság kellett ehhez. Ötszáz méter, pedig abban az időben a 200 méteres film volt a leghosszabb. Ám Zsitkovszky összeállt Pekár Gyula íróval, Kern Aurél zeneszerzővel és az Operaház egykori igazgatójával, és 1901-ben belevágott abba, amibe mások nem mertek volna belefogni. Filmet csinál Magyarországon!

A film címe A tánc. A felvételek az Uránia Színház udvarra néző emeleti esztrádján, szélesebb erkélyén folytak. A három felvonásos film a tánc 3000 éves történetét mutatta be a bámuló magyar közön ségnek. A film premierjét 1901. április 30-án tartották meg a mai Uránia Színház régi, mór stílusú, hatalmas színháztermében.

Bennünket ebben a pillanatban a film technikai megoldása, technikai kidolgozása érdekel. Volt-e ebben az időben Budapesten laboratórium és ha igen, hogyan működött?

Laboratórium, a szó nemes értelmében, nem volt. Az ún. "laboratóriumot", amely a legelső, név nélküli magyar filmlaboratórium, az Uránia Színház emeletén rendezte be Zsitkovszky Béla, a magyar filmtechnika megalapítója, úttörője, A tánc című film rendezője és operatőre egy személyben, egy Gabes nevű fényképészsegéd és Kati nevű takarítónője. ők "alkották" az első magyar filmlaboratórium teljes személyzetét. Nem nagy "együttes", de annál lelkesebben dolgoztak a zimankós tavaszi hónapokban A tánc felvételein és a valóban kezdetleges "laboratórium"-ban a film kidolgozásán.

Az első, név nélküli magyar filmlaboratórium nemcsak arról nevezetes, hogy itt hívták elő és másolták az első magyar játékos film szalagjait, hanem arról is, hogy a hat évtized alatt történt nagyon kevés számú laboratóriumi tűz itt ütött ki először. A tűz majdnem teljesen megsemmisítette Zsitkovszkyék első felvételeit, úgyhogy több filmrészletet újból kellett elkészíteni. A tűz a következőképpen tört ki az Uránia épületében elhelyezett filmlaboratóriumban: Gabos valami szöget ütött be a falba és közben - úgy látszik - érinthette a villanyvezetéket, mert hirtelenül hatalmas durranással szikra pattant ki a vezetékből és a földön fekvő (nitro) celluloidszalagok (!) tüzet fogtak. A két ember, Zsitkovszky és Gabos, bármennyire is szakképzett embereknek képzelték magukat, az első pillanatokban teljesen elvesztették a fejüket és hidegvérüket. Nem tudták, hogy mit csináljanak, kihez forduljanak, hogyan oltsák el a tüzet. Csak azt látták rémületükben, hogy hatalmas lángok törnek elő és sorjában égnek a nagyon értékes, "hasznos" filmfelvételek. A laboratórium helyisége pillanatok alatt megtelt füsttel és lánggal. Zsitkovszky főleg az aznap felvett Márkus Emília-féle filmanyagot féltette, ám hiába! Minden elégett, odaveszett az egész addig felvett anyag! Tűzrendészeti rendelkezések akkor még ismeretlenek voltak, de Zsitkovszkyék mindent elkövettek, hogy a veszedelmes lángokat elfojtsák és megakadályozzák a tűz továbbterjedését. Amikor Gabos fényképész látta, hogy ketten mitsem tehetnek a tűz lokalizálása érdekében, átfutott a szomszédos szobába, ahol ekkor - 1901-ben! - már telefon is volt. Gabos értesítette a tűzoltóságot, amely perceken belül megjelent a tűz színhelyén. Óriási feltűnést keltett ez a zsúfolt Kerepesi-úton (a Rákóczi utat ekkor még Kerepesi útnak nevezték), az Urániával szemben hatalmas tömeg gyülekezett össze és figyelte az eseményeket. Bent az Urániában vetítőképes előadást tartottak, a közönség semmit sem sejtett és a szolgálatot teljesítő rendőrtiszt nagyon tapintatosan és ügyesen vezettette ki a közönséget a nézőtérről.

Másnap tűzrendészeti vizsgálatot tartottak és megállapították, hogy a tűz, eltérően az első feltevéstől, valószínűleg úgy keletkezett, hogy az egyik izzólámpa sugárzó melegétől a közelben fekvő, könnyen gyúlékony celluloidanyag, azaz filmanyag meggyulladt. Még egy érdekes rendelkezésről kell beszámolni: a tűzoltóság úgy rendelkezett, hogy amíg a filmlaboratóriumban dolgoznak, addig az Urániában előadást tartani nem szabad! Az okozott kár meghaladta a 32.000 koronát, ami abban az időben nagy összeg volt. A színészek jóvoltából és az ügy iránti szeretetből Zsitkovszkynak sikerült A tánc felvételeit megismételtetni, úgyhogy napokon belül minden rendbe jött. Közben kijavították a "filmlaboratórium" tűz okozta kárát, rendbe szedték a falakat, újból bevezették - most már jobban és óvatosabban - a villanyvezetéket, és a filmek tárolását is igyekeztek rendesebben elvégezni, úgyhogy a filmlaboratórium is hamarosan rendbejött és április 11-én újból üzembe helyezték. Az Uránia előadásai is néhány napig szüneteltek. A tánc c. film befejezése után Zsitkovszky nem folytathatta megkezdett munkáját, mindössze egy híradófelvételt sikerült készíteni, úgyhogy az Uránia-beli "első magyar filmlaboratórium" rövidesen megszűnt.

A következő tíz év alatt, ha Zsitkovszky Bélának sikerült egy-egy filmfelvételt készíteni, rejtélyes módon - rendszerint odahaza - dolgozta ki a felvett filmanyagot.

Zsitkovszky Béla filmlaboratóriuma 1915-1921

Nem haladhatok tovább a magyar filmlaboratóriumok történetének megírásában anélkül, hogy meg ne emlékeznék Zsitkovszky Béláról, a magyar filmtechnika úttörőjéről, sok-sok filmlaboráns és filmoperatőr mesteréről és tanítójáról. Zsitkovszky Béla már 1901-ben forgatta első filmjét, azután tekervényes utakon, nehezen küzdve a mindennapi létért, folytatódott életpályája. Társadalmilag nagyom elismerték múltját és jelenét. Így pl. már 1909-ben a Magyar Kinematográfusok Országos Szövetsége (a mozi tulajdonosok érdektestülete) választmányi tagjául választotta meg, ami alapjában véve nagy megtiszteltetés volt számára.

Zsitkovszky Bélát 1910-ben az Edison mozgóképszínházi Rt., amelynek több filmszínháza volt Budapesten, műszaki igazgatójává nevezte ki. Ekkor még nem fejlődött ki a magyar filmgyártás, így Zsitkovszky örömmel vállalta a mozik technikai ellenőrzését és karbantartását. Zsitkovszky Béla az első világháború alatt - pontosan meg nem állapítható időben, valószínűleg 1915-ben - önálló filmlaboratóriumot alapított a József utca 34. számú házban. Két nagy helyiségben helyezte el üzemét.

Az épület alagsorában két nagy helyiség állt a laboratórium rendelkezésére. A laboratórium fölött a baptisták imaházát látogatták a baptista hívők. A gépi berendezés elsőrendű volt abban az időben, amikor vagy Franciaországból kellett a gépeket beszerezni, vagy idehaza állították össze ügyes és ravasz vállalkozók, mint pl. Liedl Gyula, Sziráki Ervin és mások. Zsitkovszky laboratóriumában a következő berendezési tárgyakat sikerült elhelyezni: 1 kopírgép, amelyet 1961-ben még a Budapest-film egyik trükkszobájában láthattunk, persze alaposan átalakítva. Kukorelli Jenő dolgozik ma azon a trükkasztal fölé helyezett kopírgépen, amellyel 1916-ban még javában hívta elő az oda küldött pozitívszalagokat Zsitkovszky laboratóriuma. Beállítottak ide egy Ernemann-féle perforálógépet, egy kis sarokban működött a hívógép, a fixáló és mosó. A szárítóhelyiség világos, egészséges teremben dolgozta fel az oda átvitt filmszalagokat, volt ezen kívül egy trükkasztal feliratkészítéshez. A laboratórium főerőssége maga Zsitkovszky Béla volt, aki mellett dolgozott a felesége és leánya, ezenkívül kitűnő filmoperatőrök segítették munkájában, így 1916-ban ment el onnan rövid vendégszereplés után Vass Károly filmoperatőr, őt követte Nagy Dezső, a magyar filmoperatőri gárda egyik kitűnő tagja, aki a kopírozást végezte szakavatottan.

Érdemes felsorolni még néhány korabeli filmcímet, amelyeket Zsitkovszky népszerű laboratóriuma dolgozott fel. Ezek a következők: Az elítélt, Az elnémult harangok, Az anyaszív, Az impresszárió, Jobbra én, balra te, Tűzpróba (Lux filmek, dr. Lázár Lajos rendezésében), továbbá több Astra film, A tanítónő (Kolozsvár) stb. Zsitkovszky 1921-ben feladta önállóságát, állást vállalt a székesfővárosi Pedagógiai Filmgyárban, ahol csendes, nyugodt légkörben folytatta munkásságát mindaddig, amíg kora és energiája lehetővé tett számára a munkát. Évekig dolgozott még a Pedagógiánál, itt találta fel az ún. "örökhívót", amelynek titkát a sírba vitte, de amikor ez a filmgyár megszűnt, Zsitkovszky vagy röviden "Zsiti bácsi" - akkor már így becézték szakmai körökben - visszavonult. Ez a visszavonulás azonban fájdalmas lelki összeomlást idézett nála elő, úgyhogy 1930. szeptember 16-án súlyos idegbaja következtében 63 éves korában elhunyt. Zsitkovszky Béla az első háború alatti magyar filmgyártás idejében a következő filmeket forgatta részint saját konstrukciójú, részint idegenből hozatott felvevőgépen, és nagyrészt saját laboratóriumában dolgozta ki őket:

Korda Sándorral: A népfelkelő, Lyon Lea, A falu rossza

Kertész Mihállyal: A karthausi, Raszkolnikov

Klein Sándor vállalkozásában: Simon Judit

Kiss Sándor rendezésében: Odette

Lázár Lajos dr. rendezésében: A drótostót, A koldusgróf, Tájfun

Az Astra filmgyárban: Az obsitos, A vengerkák, A toprini nász, A Pál-utcai fiúk (első változatában (Idézet a Filmkultúra c. lap 1928. évi 4. számában megjelent Zsitkovszky rövid életrajzból.))

A szerény, álmaiban és elgondolásaiban nagyon csalódott embert kevesen kísérték utolsó útjára, a még élő, régi filmnemzedék azonban mindig szeretettel és nosztalgiával gondol vissza arra az emberre, aki a semmiből teremtette meg a magyar filmtechnikát, kenyeret adott sok tucat fiatalember kezébe, és lerakta a magyar filmgyártás alapjait.

Projectograph filmlaboratórium

A század első évtizedében a Projectograph előbb mint magánvállalat (Ungerleider és Neumann cég elnevezés alatt), majd 1908-tól mint részvénytársaság rendkívül sok alkalmi híradót, filmriportot és ismeretterjesztő filmet forgatott. A felvételeket rendszerint Bécsi József, Neumann József vállalati igazgató felfedezettje készítette. Rejtély volt azonban, hogy a század első évtizedében Ungerleiderék hol és kikkel dolgoztatták ki a sok filmfelvételt.

Ez a munka csendben, feltűnés nélkül történt olyannyira, hogy a VII. kerületben lévő Stahly utca és Flóra utca sarkán berendezett filmlaboratórium még nevet sem kapott!

A mai Corvin áruház helyén játszott valamikor az Apolló Kabaré. Mögötte és a Rökk Szilárd utca ezen a részén öreg, rozoga lakóházak álltak, mögöttük fordult be a Népszínház utcából jövet a 28-as villamosjárat és talán még 1-2 egyéb villamosjárat (a 36-os vagy 38-as). Ott fordult be a Nyár utca felől jövet a régi 2-es villamosjárat is, amely a háztömb érintésével a Népszínház utcán át ment a Keleti pályaudvar előtt lévő végállomásig. Ez azonban nagyon régen volt! Itt, a Stáhly és a Flóra utca sarkán lévő épület I. emeletén működött a névnélküli Projectograph-filmlaboratórium. A vezető Wastl Ottó volt, aki mint jeles fényképészmester, a filmfeldolgozás terén is csakhamar nevet szerzett magának.

A laboratóriummal szemben, a Stáhly utca 15. alatt az Uranus filmlaboratórium nyílt meg, és mint látszólagos versenytársak néztek egymással "farkasszemet", a valóságban azonban nem voltak versenytársak. A "név nélküli laboratórium" tudniillik rendszerint és főleg csak a Projectograph Rt. részéről vett fel filmeket, és azokat dolgozta ki.

A laboratóriumban már a század első évtizedében működött egy Debrie-rendszerű perforáló gép, egy Bulldogg-rendszerű képíró gép. Emellett beállították az akkoriban szokásos rámás hívókádakat, mosókat és szárító dobokat. A napi teljesítőképesség elérte az 500-600 métert, ami akkoriban valóban untig elég volt. Ha összejött a sok munka, ami a Projectographnál előfordult, túlórázással többet is termeltek. Sok ismert filmlaboráns kezdte itt a pályáját. A vállalat 1914-ben szűnt meg. A berendezést átvitték Kolozsvárra, ahol akkoriban, 1914-1916-ig, a Projectograph Rt. Janovics Jenővel Proja néven közös filmgyártó céget alapított. A Stáhly utcai filmlaboratórium berendezése tehát elkerült Kolozsvárra, ahol az ott forgatott Proja-filmek negatívhívását végezték, és elkészítették a standard kópiát. A többi kópiát azután részint az Uher-filmlaboratóriumban a Veres Pálné utcában, részint pedig a Gresham-ben lévő Kino Riport-laboratóriumban húzták le. A kolozsvári filmlaboratórium csak 1918-ig működött, mert dr. Janovics ekkor kivált a Projá-tól, és ezzel ez az évtizedes üzem meg is szűnt.

Cinéma Eclair

Messze menne történelmi visszapillantásom, hogyha bővebben megemlíteném, a század elején honnan és mennyi filmet importáltak Magyarországra. A legnagyobb szállító ebben az időben persze Franciaország volt, itt gyártották a legtöbb bohózatot, a szórakoztató rövid, 100-300 méteres filmeket. A legnagyobb francia filmgyárak közé tartozott az Eclair-filmgyár, amelynek önálló fiókja volt Bécsben, Berlinben és mindenütt Európában, de saját fiókja volt Magyarországon is. Ennek vezetője Colussi Béla, aki kb. 1930-ig jelentős szerepet játszott a magyar filméletben. A harmincas években elkerült Budapestről, valahol Moson megyében postamesteri állást vállalt, és azóta többé semmit nem hallottunk róla. Colussi Béla alapította tehát 1911-ben a Stáhly utca 15. alatti házban a Cinéma Eclair nevű filmlaboratóriumot. Egy kétszobás, földszintes lakást alakítottak át erre a célra. A berendezést természetesen a párizsi Eclair-cég küldte ide, így nyugodtan mondhatom, hogy az akkoriban teljesen korszerű volt. A laboratórium fő feladata magyar filmfeliratok készítése volt. A központi iroda a Rákóczi út 50. számú házban működött.

Uranus filmgyár

1914-ben kitört az első világháború, és az ellenséges országok budapesti vállalatait be kellett zárni, így a filmvállalatokat is meg kellett szüntetni. A francia tulajdont képező Cinéma Eclair is új kezekbe került, és helyében megalakult az Uranus Magyar Mozgófényképgyár. A régi Eclair berendezésével 1916-ig működött az Uranus, 1916 áprilisában felszámolt és a megfelelő berendezést a Kruppka-filmgyár vette át.

Egy évig, 1916-1917-ig Pázmán Ferenc színész, aki akkor négy Pázmán, ún. Paci-film forgatására rendezkedett be, bérelte ki egy évre a labort. Ekkor dolgozott itt Turcsányi Olivér és Hans G. Bernhard német filmvállalkozó is, aki mindössze egy filmet forgatott Budapesten Katonabecsület címen.

Adler Miksa filmtechnikai és laboratóriumi vállalatai

Adler Miksa neve már 1910 előtt ismertté vált. Itt-ott filmfelvételeket készített, hiszen volt valamilyen hordozható, primitív felvevőgépe (így ő készített 1912-ben filmfelvételt arról a Kovalik Dénes nevű fiatalemberről, aki a mai Szabadság-híd Turul madaráról a Dunába ugrott, és ott a hullámokban lelte halálát), de már 1912-ben önállósította magát. Első önálló vállalkozásának neve Adler Miksa Fotótechnikai Lemezek Műintézete, Elemér utca 28., amely mozgószínházak számára ún. műsorszámokat, bármilyen kivitelben reklámlemezeket, továbbá mozikban megrendezett felolvasásokhoz művészi diapozitív lemezeket készített.

Nem sokáig volt az Elemér utcában önálló Adler, mert 1913 tavaszán már átköltözött a VIII. Bérkocsis utca 31. számú házba, és ott Kinokopia néven fotókémiai intézetet nyitott egy Müller S. nevű társ sal, aki egyébként a Nemzetközi Filmkölcsönző Vállalatnak volt a tulajdonosa. Ez a vállalat, hasonlóan Adler előző vállalkozásához, diapozitív filmeket, virazsírozásokat, valamint időszerű filmfelvételeket (:híradókat - a szerk.) készített. Most először használta "cégen belül" filmfelvevőgépét. A Bérkocsis utcában vállalt ezenkívül filmekhez feliratozást, ami most kezdett üzletté fejlődni, elvállalta mások részéről felvett filmek hívását és kidolgozását. Hogy hangzatosabbá tegye a reklámhirdetést, közölte azt is, hogy a feliratozást amerikai eljárással készíti, de hogy ez az amerikai eljárás miből állt, ma már megállapítani nem lehet.

Még 1913-ban, néhány hónappal a Bérkocsis utcai alapítás után új filmgyár nyílt meg 1913 novemberében a Rákóczi út 60. számú házban, a Thália Film. A Thália műszaki vezetője Adler Miksa volt, tulajdonosa Aczél Pál író, aki itt készítette el Petőfi Apostol című versének filmváltozatát. A Thália filmfelvételeket és feliratkészítést vállalt az említett Rákóczi út 60. alatti ház I. emelet 16. számú lakásából átalakított filmlaboratóriumban. A lapokban megjelent hirdetések szerint munkája hibátlan, gyors és ízléses. A napi teljesítmény 4800 méter volt. A feliratokat mindenkor írók írták, és valóban akkor tűntek fel kitűnő felirataikkal Siklóssi Iván, Falk Richárd, Váczi Dezső és mások.

Adler Miksa 1914 februárjában kilépett a Tháliából, saját számlára vállalt filmfelvételeket és a munkálatokat a VIII. Szigetvár utca 22. számú házban lévő lakásán hívta elő, dolgozta ki. Persze, ezekben az időkben nem volt szükség "nagyüzemi" munkafolyamatokra, és így Adler kényelmesen és jól megélt a Szigetvár utcai üzemében. A kiválás folytán a Thália és Adler között éles sajtópárbaj tört ki. Mindkettő önmagát és saját munkáját dicsérte, és kérték az ügyfeleket, hogy egyiket se "azonosítsák a másikkal", vagyis Adler nem Thália és a Thália nem Adler. A Thália Aczél vezetésével tovább végezte megkezdett munkáját, bár erősen csökkent forgalommal.

Aczél Pál ennek ellenére sem maradt tétlen. Újításokkal kísérletezett, és 1914 májusában a szaksajtóban közölte, hogy "megoldotta az éjszakai felvételezés kérdését", és a vonatkozó találmányát, illetve annak eredményeit májusban nyilvánosan be is mutatta. Találmánya - hirdette - lehetővé teszi, hogy pl. a Dunapart ezernyi lámpaszemei esti víztükörben csillogjanak nappal forgatott felvételek alapján! A felvétel, úgy hírlett, illúziókeltő volt.

Kitört az első világháború. Új konjunktúra, új filmfelvételi lehetőség, több új üzletág keletkezett. A Thália-filmgyár - hogy továbbra is ennél a vállalatnál maradjunk - a háború kitörésekor háborús filmhíradó megjelentetését hirdette. El is készült az első háborús híradó, amely a mozgósításról, a bevonulásokról, Kossuth Ferenc haláláról és temetéséről számolt be. Egy-egy híradó 300 méter hosszúságú volt. A Thália védjegye alatt filmesítette meg akkor Aczél Pál Petőfi Apostol című versét. Aczél Pál a század első és második évtizedében ismert író és újságíró volt, és így jött arra a gondolatra, hogy Petőfinek ezt a forradalmi hangulatú versét filmszalagra vigye. A négy felvonásos film hossza elérte az 1800 métert (1912-ben a méterszám is egyre emelkedett!), nem kevesebb, mint 1200 szereplővel készült el és sokáig játszották az akkori mozikban! Petőfi alakját Kruppka András személyesítette meg. A Thália 1914 novemberében Ne bántsd a magyart! címmel filmszkeccset is forgatott, amelynek szövegét Aczél Pál írta, zenéjét Wurzler Béla szerezte.

A Thália filmgyár a megkezdődött filmkonjunktúra ellenére is 1915 elején leállt, Rákóczi úti üzemét megszüntette, és Aczél Pál átköltözött a Rózsa utca 40/a számú ház első emeletére. A Thália még egy ideig, legalábbis hirdetésekben, életjelt adott magáról, rövidesen azonban megszűnt.

Astoria filmgyár

A filmlaboratóriumok eleinte nagyon kedvelték a "filmgyár" elnevezést. Valami igazuk volt, hiszen tényleg "filmet gyártottak" az üzemeikben, sokkal inkább rájuk illett ez a kifejezés, mint a filmműtermekre, a filmstúdiókra, pedig ezek is a "filmgyár" elnevezéssel kérkedtek.

Az első világháború filmgyártási és filmkölcsönzési konjunktúrája nagyon előmozdította új filmlaboratóriumok létesítését. Ilyen nagy filmgyár, vagy ahogyan Hauserék gyárukat nevezték, "filmkikészítő műhely" alakult 1917-ben a IX. Liliom utca 28. alatti házban.

Ketten voltak az alapítók: Adler Miksa, a filmoperatőr és valóban kitűnő filmlaboráns és dr. Hauser Béla.

Hauser eleven eszű, mozgékony, viccelődő ember, ebben az időpontban tartalékos főhadnagy volt. Hauser doktor tanárnak készült, az egyetem bölcsészeti karán pedig doktorátust szerzett. Az első világháború alatt mint tartalékos főhadnagy teljesített katonai szolgálatot, emellett bőséges ideje maradt az Astoria számára is. Dr. Hauser Béla 1946-ban halt meg 57 éves korában.

Később társult hozzájuk tőkéstársként dr. Neuhaus Pál ügyvéd, akinek mozija is volt Zuglóban (az egykori Hungária mozi volt az övé), és "társadalmi munkában" titkára volt a régi Magyar Mozgóképszínház-tulajdonosok Országos Szövetségének, röviden a Moziszövetségnek. Dr. Neuhaus kevés vizet zavart, állandóan betegeskedett, korán meg is halt.

Ez a három ember igyekezett tökéleteset nyújtani, és sikerült is nekik az Astoriát megfelelő színvonalon tartani. Kiváló operatőrök és laboránsok dolgoztak náluk, és teljesen új laboratóriumi nemzedék került ki onnan. Csak három nevet említek a sok közül: Arany Ferenc, számos Deésí- és Glória-film operatőre, Karbán József, a kitűnő meglátású, írói készséggel rendelkező és nagyon tehetséges operatőr és laboráns, végül Altmayer István, aki Adler kiválása után a labor vezetője lett. Utóbbi 1961-ben is élt Apáti István néven, Karbán a csehszlovákiai Chebben (a régi Égerben) élt, míg Arany Ferenc 1950-ben tragikus körülmények között meghalt.

Az Astoria hosszú ideig a hazai piac egyik számottevő, tényleg gyárszerűen berendezett filmlaboratóriuma volt. Gyorsan, pontosan, szakszerűen dolgozott, és ez fontos volt azokban az években, amikor a verseny ijesztő módon fejlődött a filmlaboratóriumok között is. Az akkori fogalmaknak megfelelően, modernül szerelték fel az Astoriát, amely külön épületben helyezkedett el az egyébként csendes Liliom utcában. A húszas évek elején napi 5000 méter feldolgozására volt alkalmas, abban az időben ez jelentékeny mennyiség volt, hiszen sok filmlaboratórium működött 1916-1926 között. Mit csinált az Astoria?

A filmkölcsönzők kívánságára rajzoltatta vagy fényképeztette a feliratokat szolgáló mutációkat, a filmgyártás, az ezekben az években dívó filmszkeccsek negatívjait hívta elő és készítette a másolatokat. Színes film nem volt még ebben az időben, ám az Astoria virazsírozással teremtette meg a filmek színeit és színhatásait. Ezekben az években a filmkölcsönzők szerezték be nyersanyagukat Bécsből - rendszerint csempész-úton, valamelyik uszály vagy teherszállító hajó alján -, de ezek a filmszalagok még perforálatlanul érkeztek Budapestre. Az Astoria és a többi filmlaboratórium vállalta a nyersfilmek perforálását. Az Astoria ezenkívül fotókat nagyított filmekről vagy eredeti negatívokról. Készített a filmlaboratórium üvegdiákat a filmszínházak számára is.

A húszas években dr. Hauserék műtermet is létesítettek a Liliom utcai ház területén, és itt kisebb igényű filmek, főleg filmszkeccsek belső felvételeit végezték bérmunkában. A műterem világítását 30 Jupiter-lámpa "szolgáltatta", de volt hozzá szabad színpad is és ezen kisebb "külső' felvételeket is forgattak. Kis díszletraktár is segítette az Astoriát sokoldalú munkássága kifejtésében. Különleges riportmunkát is végzett, ha erre alkalom kínálkozott. Készített pozitívról dubnegatívot. Akármikor tért be az ember a Liliom utcába, az Astoriában mindig dolgoztak. Adler 1919-ben kivált az Astoria kötelékéből.

A húszas évek elején az Astoriának saját nyomdája volt a Munkás utca 14. alatti épületben, itt volt a mechanikája is, míg a fotószalonját a Rottenbiller utca 19. alatti házban rendezte be. 1920 őszén az Astoria felmondta a Liliom utcai ház bérletét és a Rádius filmvállalattal történt megállapodás révén áthelyezte teljes üzemét a Munkás utca 14. alatti egyemeletes épületébe. Ez még modernebb és kellemesebb épület volt, mint a Liliom utcai, amellett "közelebb" esett a filmszakmának akkoriban a Rákóczi út és a körút körül kialakult központjához.

1923-ban újabb társ lépett be az Astoriához, a Continental nyersfilm gyár. Az Astoria ekkor így hirdette magát a lapokban: A Continental Fotóipar, Sashalom affiliált vállalata. A Continental nyersfilmgyár 1923-ban 20-30 000 méter pozitívet gyártott naponta, emellett legális úton érkezett az országba Agfa, Tenax és Kino-anyag, ezekkel nehéz volt a verseny. Így a Continental betársult Hauserékhez, akik így olcsóbban vállalhatták a munkát, főleg feliratkészítést, ami ezekben az években a filmlaboratóriumok fő üzletága volt.

A Continental nevében Oplatka Ferenc igazgató volt az igazi irányító, azonban a Continental 1923. május 1-jével úgyszólván teljesen leállt, mert az Atlantica tröszt nevű főrészvényes kivált a nyersfilmgyárból, így Oplatkáék a legnehezebb körülmények között tarthatták még fönn egy ideig a filmgyárat. Az Astoria nem jelentett így nagy többletet a Continental számára, mert a lényegesen nem olcsóbb nyersanyagot nem lehetett az eléggé olcsó Agfa, Tenax és Kino-anyaggal szemben elhelyezni. Az Astoria filmgyár (1924-ben? - a szerk.) megszüntette működését. A Rádius Filmipari Rt. maga vette kezelésbe a Munkás utcai laboratóriumot.

Atlasz Filmgyár és Filmlaboratórium

Adler Miksa az Astoriától történt kilépése után apró kis filmlaboratóriumot alapított az Alsóerdősor utca 8. alatti Steinhardt-féle épület alagsorában. Adler egyébként ebéd után késő délutánig a New York kávéházban ült színészek, filmvállalkozók és filmszkeccsügynökök között. Társasága Forgács Antal és híveinek asztaltársasága volt, így jutott néhány Forgács-féle Glória-film forgatásához és kidolgozásához. Egy csomó színész állandóan tárgyalt a New Yorkban vagy a szemben lévő Meteor kávéházban filmszkeccstervekről, és hébe-hóba Adler is kapott egy-egy megbízást, vagy vállalta a filmszkeccsek, kisebb-nagyobb filmecskék kidolgozását.

Adler összekerült 1921-ben két leszerelt katonatiszttel, Pintér Imrével és Majoros Józseffel. Pintér Imre valamit értett a "szakmához": édesapja, id. Pintér Imre, népszerű színész, a Népopera, a Népszínház stb. tagja, főleg népszínművekben vált ismertté országszerte. Így Pintér Imre, a fia, aki író és költő is volt, szívesen vállalkozott arra, hogy Adlerrel társuljon. Vele jött be a "szakmába" Majoros József.

A Pintér-Majoros házasság nem tartott sokáig, Adler 1924-ben kivált az egyébként jól működő cégből. Pintérék sem bírták sokáig, és 1926-ban megszüntették a vállalatot.

A válság előre vetítette árnyékát, a hangosfilm szelét már érezni lehetett, a sok laboratórium - 7-8 filmlaboratórium működött ebben az időben az elszegényedett országban - nem bírta az iramot, a verseny folyt az "aki bírta marta" elve alapján.

Adler Miksa filmlaboratóriumai

Adlert otthagyták a társai, és magára maradt Biginek nevezett munkatársával, egy ideig még az Alsóerdősor utcában. Keserves volt az élete. Forgótőkéje nem volt, hitelt sem élvezett sem a nyersanyaggyárak részéről, sem másoknál, a pengő bevezetése pedig bizonyos drágulást idézett elő. Az új Adler filmlaboratórium, amelyről Adler azt állította és íratta, hogy már 1911-ben alakult, 1925-ben már a Kertész utca 8. számú házban működött. Itt eléggé jól berendezett laboratóriumban dolgozott, hátul az udvarban. Kicsi, alig néhány teremből álló laboratórium volt, afféle "zseb-laboratórium", de végezte a munkáját, amíg kénytelen nem lett az üzemet feloszlatni. Szerette ezt a kis, saját erejéből alapított filmműhelyt, de nem bírta sokáig, mire 1928-ban áttette székhelyét a Mária utca 19. számú házba. Közben 1926-ban rövid időre átköltözött a Munkás utca 14-be, ahol a Rádius filmgyár épületében helyezkedett el. Innen, Pintérék kivonulása után, 1927-ben ismét visszaköltözött az Alsóerdősor utcába - Pintérék "eladták" neki a laboratóriumi felszerelést és átengedték neki a helyiséget is.

Alfa Filmgyár és fotolaboratórium

Adler Miksa, miután a Kertész utcai saját filmlaboratóriumát feladta, ezúttal új elnevezéssel, Alfa néven alapította meg vállalatát. Adler 1911-ben kezdte meg működését mint filmoperatőr és laboratórium-tulajdonos. Így kétségtelenül igaza volt abban, hogy működését 1911-ben kezdte. Adler szerette az A-val kezdődő filmlaboratóriumi elnevezéseket, azért, hogy a Filmművészeti Évkönyvben, a szaklapok névsoraiban lehetőleg elsőként szerepeljen. Első hely, elsőrendű munkát is jelenthet, gondolta magában Adler. Az Alfa filmlaboratórium nevével először 1928-ban találkozunk. Ezekben az években Kőbányán működött az Alfa Celluloid Gyár is, és ezzel nem szabad összetéveszteni az Adler-féle laboratóriumot.

Egy évvel később Adler otthagyta a Mária utcai szűk helyiséget, amely egyáltalán nem felelt meg céljainak, elköltözött a VII. kerületi Thököly út 61. számú ház alagsorába. Itt új filmlaboratóriumot rendezett be, amelyből később a Seidl és Veress-féle laboratórium alakult ki.

Adler itt is egyedül dolgozott Bigi nevű munkatársával, talán akadt még egy-egy fiatal laboráns is, aki Adler mester mellett tanult vagy legalábbis igyekezett tanulni, hiszen Adler Miksa tényleg értett a mesterségéhez, és a legjobb operatőrök és laboránsok egyike volt Budapesten.

Adler azonban csak egy évig dolgozott a Thököly úton, ezután eltűnt a láthatárról. Ekkor vette át a helyiséget a Seidl és Veress-cég.

Rádius-filmlaboratórium
(Munkás utca 14.)

1923-ban, amikor az Astoria filmlaboratórium sorsa a Continentallal történt "fúziója" vagy bérleti szerződése révén eldőlt, a ház tulajdonosa, a Rádius Filmipari Rt. vette át a laboratórium irányítását és vezetését. A Rádius Filmipari Rt. a bécsi Sascha-filmgyár budapesti fiókjaként működött a budapesti filmpiacon, tulajdonképpen a Sascha addigi képviseletéből, a Philip és Pressburger cégből alakult át. Az új laboratórium üzembehelyezése a budapesti laboratóriumi dolgozók között nagy érdeklődést keltett, hiszen mindenki igyekezett jobb és megfelelőbb helyre kerülni. Az időközben felnőtt nemzedék már jobbat és szebbet kívánt. Az önálló épületben a Rádius felkérésére Polik Dezső vette kezébe a laboratórium vezetését, és ő válogatta ki muknatársait. Bár már akkoriban megjelentek a filmpiacon az első automatikus laboratóriumi gépek, a konzervatív Polik még mindig ragaszkodott a régi gépekhez, a dobokhoz, a hívórámákhoz.

A Rádius filmlaboratórium földszinti részében volt a perforáló, kopírozó, előhívó-, mosó- és színező-helyiségek.

Az emeleten rendezték be a feliratkészítő-részleget, itt helyezték el a vetítő helyiségeket, itt forogtak a szárítódobok, az emeleten voltak a ragasztó, összeállító- és raktárhelyiségek.

Nem sokáig működött itt a Rádius laboratóriuma, mert 1927 végén, 1928 elején beszüntette üzemét, a berendezés nagy és komolyabb részét Bécsbe szállították a Saschához.

A Pedagógiai Filmgyár filmlaboratóriuma

Budapest főváros tanácsa már a tízes évek elején foglalkozott a filmoktatás kérdésével, és ezen a téren kétségtelenül úttörő munkát végzett. A főváros készíttetett első ízben oktatófilmeket, hogy az iskolai órák keretében tanítók, tanítónők és tanárok filmvetítéssel egybekötött magyarázó előadásokat tarthassanak. Természetesen a főváros szempontjából ez a kezdeti munka jelentékeny anyagi áldozattal járt. A Pedagógiai Filmgyár alapítása iránti első lépéseket 1913. június 6-án tették meg, amikor a főváros tanügyi tanácsosánál, Déri Ferencnél első ízben ankétot tartottak az oktatófilm bevezetése és a tervezett Pedagógiai Filmgyár létesítése ügyében. Ez a kezdeményező lépés a Magyar Tanítók Otthona részéről indult meg, amelynek székhelye akkoriban a IX. Kinizsi utca 16. számú házban volt. A tanácskozás során elhatározták a Pedagógiai Filmgyár fölállítását, és természetesen, hogy ha megalakul a "gyár", akkor berendeznek mellette megfelelő filmlaboratóriumot is. És ez meg is történt. A filmgyár megalapítása idején élénk és heves sajtóharcok keletkeztek, és sajátságos véletlen, amikor a Pedagógiai Filmgyár kimúlás előtt állt, akkor is összpontosított sajtótámadás indult meg a főváros filmgyára ellen.

A Pedagógiai Filmgyár alakuló közgyűlését 1913 őszén tartották. A vállalat alaptőkéjét 80 000 koronában állapították meg. Az alakuló közgyűlésen öten vettek részt, a szükséges tőkét azonban a Kommer család adta össze. A Kommer család a tízes években Budapest egyik leggazdagabb építési vállalkozója volt, többek között a (hajdani) Nemzeti Színházzal szemben lévő, ma is fennálló Nemzeti Szálló és Étterem is az övék volt. Az öttagú alapító társaság megválasztotta a háromtagú igazgatóságot, Ágotai Béla, Kommer Gábor és dr. Orbay Dénes személyében. Ezek közül Ágotai Béla volt a vállalat igazgatója egészen 1928-ig. A másfél évtized alatt a Pedagógiai Filmgyár vezetésében számos változás történt. A Pedagógiai Filmgyár gyárjellegét a filmlaboratórium adta. Ez is skatulyányi nagyságú volt, de mindenesetre megfelelt a céljainak. Élére Zsitkovszky Béla, a magyar filmtechnika megalapítója és úttörője került, aki mellett hosszú ideig dolgozott Friedli Gyula és Icsey Rezső. Mindketten kitűnő operatőrökké váltak, de Friedli különösen a filmlaboratóriumi munka körül tüntette ki magát. Friedli Gyula 1959-ben halt meg.

A Pedagógiai Filmgyár laboratóriuma sokirányú munkásságot fejtett ki, tehát nemcsak az ott megtervezett és felvett oktatófilmek negatívjait hívta elő és végezte a kopírozási munkálatokat, hanem vállalt olyan mellékmunkákat is, amelyek az iskolai filmoktatással kapcsolatosak voltak, pl. diafilmek és diaüvegek készítését stb.

Csendes, nyugodt, mondhatnám, gondtalan élet folyt a Kinizsi utcában. A labor berendezése igen szerény volt, mert a gyár egyetlen Pathé-gépével Zsitkovszky Béla forgatott, kopírozott és a feliratokat is ő készítette. Ágotai Béla körül néhány tagú igazgatóság fejtett ki működést, akadt köztük gazdasági szakértő, de még inkább néhány pedagógus. Ezek bírálták el a beérkezett szcenáriumokat vagy intézték a tervbe vett oktatófilmek felvételeit. A vállalat közel másfél évtizedig élte nyugodt, kiegyensúlyozott életét, de az iskolai filmoktatás terjedése következtében a pici Kinizsi utcai "telep" valóban alkalmatlannak, kicsinek bizonyult. A filmgyár szó nem nagyon illett a kicsi vállalatra. Ágotai Béla új épületet keresett, amit rövidesen meg is talált.

1927-ben megszűnni látszott a fővárosi nyomor vagy legalább is látszólag megszűnt. Még álltak a IX. és X. kerületi nyomortanyák, de a központi népkonyhára, amelyet valamikor Zita királyné népkonyhájának neveztek el, már nem volt szükség. Ez a telep (Könyves Kálmán körút 15.) (Korábban Hungária krt. 274.) a főváros polgármesteri hivatalának intézkedéséből átkerült a Pedagógiai Filmgyár tulajdonába. A népkonyha megszűnt és oda 1927-ben bevonult a Pedagógiai Filmgyár.

Persze nem könnyű népkonyhából filmgyárat csinálni! Aki megnézi a Vörös Riport 17. számának néhány filmkockáját, láthatja, hogy a későbbi műterem és laboratórium helyén a Tanácsköztársaság idejében mákos metéltet és levest főztek, és onnan vitték ki autószámra az ételeket a különböző üzemekbe.

Ágotai Béla vezérigazgató lelkes buzgalmából hamarosan eltűntek a régi népkonyha nyomai, és csakhamar kialakultak egy kisebbszerű filmgyár körvonalai. A filmlaboratórium vezetője Bécsi József filmoperatőr lett 1927-ben, Gál Endre vezetésével trükkfilmosztály létesült, míg a fényképészeti osztály élére Zsitkovszky Bélát állították. Ez a rendelkezés nagyon bántotta az akkor már hatvan felé járó Zsitkovszkyt, akinek mégiscsak a filmlaboratórium volt az élete és nem a fényképészet. Egy évvel később Zsitkovszky a műszaki osztály élére került, ami valójában csak címváltozás volt, bár a laboratórium ügyei is hozzá tartoztak.

1928-ban a mai Könyves Kálmán körúton a Pedagógiai Filmgyárban megalakult a pedagógiai, kereskedelmi és filmlaboratóriumi osztály. Most már nagyüzemmé kezdett kifejlődni a Pedagógiai Filmgyár, hiszen Ágotai messzemenő ábrándjai közé tartozott játékfilmek készítése is, ami 1928 végén be is következett, amikor Berlinből különböző filmtechnikai berendezéseket (felvevőgépeket, lámpákat stb.) kaptak. Ekkor a filmlaboratóriumi osztályhoz tartozott a filmfelvétellel járó munkakör, a gyártási osztály, a fényképészeti és trükkosz tály. A műterem és felvételi osztály vezetője Major Dezső filmrendező lett, a laboratórium élére újból Bécsi József került, aki ebben az időben egyre kevesebb játékfilmfelvételre kapott megbízást, míg Zsitkovszky Bélát a fényképészeti osztály vezetőjévé nevezték ki. Gál Endre maradt a trükkfilm osztály élén. Ezenkívül kineveztek egy "Pedagógiai bizottságot", amely az oktatófilmek szakszerű készítését, forgatását és az ezzel járó munkálatokat irányította.

A Pedagógiai Filmgyár 1928-ban és 1929-ben egyre több feladatot vállalt, amit azonban nehezen tudott megvalósítani. Ezenkívül pénzügyi zavarokkal is küzdött, úgyhogy 1929-ben válságos helyzetbe került.

Állandóan deficit-gondjai voltak. A főváros törvényhatósági bizottsága ülésein is egyre gyakrabban támadták, úgyhogy 1929-ben elhatározták a vállalat felszámolását. Ágotai Béla ekkor lemondott a vezérigazgatói állásról és helyébe a Hollywoodból hazatért Fodor Miklós újságírót állították. Ám Fodor is képtelen volt az eléje tornyosuló nehézségekkel megküzdeni, és a vállalatot csakhamar le kellett állítani. Ekkor merült fel annak a gondolata, hogy a telepet a teljes berendezéssel és laboratóriummal együtt bérbe adják a Magyar Rádiónak, amely itt kívánta elhelyezni az érdekkörébe tartozó Magyar Film Irodát. Ezzel elkezdődött a Pedagógiai Filmgyár lassú, de biztos agóniája, ténylegesen az MFI bevonulásával szűnt meg a vállalat működése. A kiküldött felszámolók 1940 februárjában döntöttek a Pedagógiai Filmgyár sorsáról, és akkor mondták ki véglegesen a megszűnését. A megmaradt néhány ezer pengő "aktivát" megfelelően elosztották, és a hitelezőket részben kielégítették. Ezzel a nagy múltú filmgyár és vele a kicsi, de hosszú ideig igen rugalmas filmlaboratórium is megszűnt.

(Folytatjuk)