Jean Vivié

A filmtechnika fejlődése

(Az előző részeket a Filmspirál korábbi számai közölték. (A szerk.))

 

A kinematográf mint technikai eszköz megszületett, még hátra volt, hogy iparrá fejlődjék.

Amint láttuk, a különböző előfutárok vagy tudományos problémájukba elmélyedve, mint Marey, vagy művészi dilettantizmusukban, mint Reynaud, de még a Lumičre testvérek is elégedetteknek látszottak készülékük megvalósításával anélkül, hogy pontosan meglátták volna, hogyan lehet hasznosítani. Természetes lett volna, hogy ők váljanak a mozi nagyiparosaivá, miután már létesítettek egy társaságot és voltak saját üzemeik.

A filmipar története 1895. december 28-val kezdődik. A Grand Café Indiai Szalonjának programja tíz darab 15-17 m-es filmszalagot sorol fel, amelyeket a Lumičre testvérek gépével vetítettek minden előadáson. A vetítés időtartama 20 perc volt, és a belépésért 1 frank-ot kellett fizetni. Az első nap bevétele 33 frank volt. A szervezést a feltalálók apja, Antoine Lumičre intézte. A Grand Café tulajdonosa bérbeadta szuterénjét egy évre, de a jövedelemből minden részesedést visszautasított. A szerződéses gépész a Lumičre gyár egy régi munkatársa, Clément Maurice volt, aki fényképész lett a boulevard des Italiens-en. Elmondható róla, hogy ő volt az első mozigépész. Három héttel a megnyitás után a napi bevétel 1000 frankig emelkedett, és a tömeg gyakran a Caumartin utcáig állt sorban.

A Lumičre testvérek 1896 januárjában mozit nyitottak Lyon-ban. Barátjuk, F. Trewey Londonban szervezte meg az első előadásokat februárban. Munkatársuk, A. Promio - akit rövidesen Mesguish is követett - elutazott az Egyesült Államokba, hogy megrendezze 1896 májusában az első vetítéseket a New York-i Kleith-színházban. Szerződéseket írtak alá, különféle engedélyekkel, amelyben kikötötték, hogy a Lumičre fivérek ingyen szállítják a készüléket és a filmeket, továbbá küldik a mozigépészt, akit azonban az engedélyesek fizettek. Ennek fejében ez utóbbiak a bruttó bevétel 50%-ának fizetésére kötelezték magukat.

Ez a rendszer a Lumičre testvérek elgondolása volt, akik nem kívánták a készülékeket eladni. Bizonyíték erre az a nyilatkozat, amit a Robert Houdin színház igazgatója tett, akit A.Lumičre hívott meg a Grand Caféba egy bemutatóra.

"...Ettől a mutatványtól nyitva maradt a szánk, megrendítve az ámulattól és leírhatatlanul meglepetve... A bemutatás végén teljes volt a lelkesedés és mindenki azt kérdezte, hogyan lehetett ilyen eredményt elérni. Az előadás után ajánlatot tettem Lumičre úrnak egy készülék megvásárlására a színházam részére. ő visszautasította. Én pedig egészen 10 000 frankig mentem az ajánlatommal, ami előttem rendkívül nagy összegnek tűnt. Thomas úr, a Grévin Múzeum igazgatója hasonló gondolattól vezérelve 20 000 frankot ajánlott fel, ugyanúgy eredmény nélkül. Végül Lallemand úr, a Folies-Bergčres igazgatója, aki szintén jelen volt, 50 000 frankot ajánlott. Hiába való fáradság volt, Lumičre úr hajthatatlan maradt és tréfásan válaszolt nekünk:

"Ez nagy titok, amit a készülék tud és én nem akarom azt eladni; magam kívánom gyártani és kiaknázni."

Ebben a helyzetben számos szakiparos és konstruktőr jelentkezett, akik mindnyájan a kinematográfhoz hasonló készülék előállításán dolgoztak részben lemásolva azt, részben tökéletesítését keresve. Megszületett a filmtechnikai ipar.

 

A filmtechnikai ipar

A kinematográfnak a mechanikai szerkezet volt a lelke, ez határozta meg fejlődését.

Amíg a Lumičre testvérek készülékének megjelenéséig csupán a kutatók és tudósok érdeklődtek a probléma iránt, a kinematográf leírása után azonnal olyan iparkodás észlelhető, amelyik több-kevesebb sikerrel hasonló készülékek egész sorának szerkesztésére irányult. Ennek igazolására elegendő az ilyen tárgyú francia szabadalmakat áttanulmányozni. Az 1895-ben kiadott 10 ilyen szabadalommal szemben (melyek közül 3 a Lumičre testvéreké) 1896-ban már több mint 100 szabadalmat adtak ki, és ezek száma évről évre szakadatlanul növekedett.

A feltalálók és kivitelezők képzelete arra összpontosult, hogy a filmszalag szakaszos továbbítására valami más szerkezeti megoldást találjanak, mint amilyen a kinematográfé volt. A villás továbbítás kiválónak bizonyult a felvételnél, de körülményes volt a vetítésnél1, ahol egyébként nem biztosított elég gyors lehúzást.

Sajátságos eset, hogy míg a kinematográfi a felvétel és vetítés reverzibilitásának gondolata alapján készült nem egész két év alatt, az ipar - egyébként okkal - ezt az elvet felborította. A felvevőgépeknél megtartották a kinematográfnál tökéletesen bevált villás továbbító rendszert, ezzel szemben a vetítéshez más típusú készüléket használtak.

Lumičre vetítő készüléke (a kinematográf) egy faállványra volt felszerelve. Az elülső részre csavar segítségével erősítették fel a készüléket, mögötte egy alapdeszkán az ívlámpa volt elhelyezve egy kondenzorlencsével együtt. Az állvány alul szekrényként volt kialakítva a filmszalag lejátszott részének a befogadására. Az egyetlen módosítás, amit a készülékben el kellett végezni abban állott, hogy a felvételnél használt objektívet vetítőobjektívvel cserélték ki, amely fogasléccel és meghajtókerékkel van ellátva élességállításhoz. A lejátszandó filmet filmtartóra helyezték, amely a készülék tetején a negatívtartó doboz helyére került. (Az ábra a Notice sur le Cinématographe-ból való)

A lehetőleg nagyszámú lejátszás érdekében kifogástalan filmtovábbításról kellett gondoskodni, el kellett kerülni minden káros hatást a perforációkra, sőt még arra az esetre is biztosítani kellett a film haladását, amikor a perforáció mérsékelten megrongálódott.

Ezt a kettős eredményt egyrészt azáltal érték el, hogy a filmet folytonos forgású fogasdobbal húzták le a felső orsóról, másrészt pedig a film szakaszos továbbítását az előbbi fogasdobhoz hasonló, de szakaszos forgású fogasdobbal oldották meg, amelybe a film több, egymást követő perforációval kapaszkodhatott.

Az első név, amelyet a konstruktőrök közt meg kell említeni, Jules Carpetier, akit Louis Lumičre 1895-ben bízott meg az első készülékek kereskedelmi célokra alkalmas átalakításával. Ezt a készüléket Carpentier-Lumičre-féle vetítőgépnek nevezték el. Ez a konstruktőr, aki néhány évvel előbb elhagyta a Ruhmkorff-műhelyt, leszögezi Lumičre -hez 1895. december 30-án írt levelében:

"Az Ön kinematográfja életének uj szakaszába lépett és szombat esti bemutatása a vetitőteremben szép sikert aratott... Az uj, továbbitó villát holnap este fejezem be; 1896-ban a mühelymunka megkezdésével ki fogjuk a régit erre cserélni. Ennek nagy keletje lesz és én a következő készülékeket az Ön megrendelése szerint fogom szállitani. Tekinthetjük ezt végleges tipusként? Számolhatunk kétszázas rendeléssel?"

 

A filmvetítőgép fejlődése

Ez a 200 db. készülék, amelyről a fenti levél említést tesz, kezdetként túlzottnak tekinthető, de nem szabad elfelejteni, hogy amikor a kinematográf elkészült, akkor a film már több mint két éve létezett és elterjedt, Edison tevékenysége nyomán. A számos vásáros, akik e filmeket a kinétoszkop-jaikban felhasználták, a kinematográf megjelenése után hamar megértette, hogy milyen vonzóerőt fog gyakorolni az Edison-féle filmekre e készülékkel való vetítésük. Így történt, hogy az egyik szállító, aki vásári árucikkekkel foglalkozott - akinek a neve híressé vált a mozi történetében Charles Pathé - 1895 évben társult egy tervezővel, H. Joly-val, aki szabadalmaztatott és még ugyanez évben megvalósított egy mozgatószerkezetet, amit eredetisége miatt megemlítünk. Ezt a készüléket Franciaországban használták fel legelőször. A filmtovábbítást a képkapu előtt egy fogasdobbal oldotta meg, amellyel elkerülte egy olyan, szakaszosan mozgó szerkezet alkalmazását, amelynél minden egyes továbbításnál az egész filmtekercset mozgatni kellett. Ilyen módon a képremegés és a perforációk rongálódása elkerülhető lett, azonkívül a lejátszott film feltekercselése is biztosítva volt. Szakaszos filmtovábbító szerkezetként szintén egy fogasdob szolgált, amellyel a film egy sima szorítógörgő hatására állandóan kapcsolatban volt. A fogasdob szakaszos forgását egy excenter, valamint akadékmű (fűrészkerék és pecek) alkalmazása biztosította. (Egy másik modellnél differenciál-fogazást építettek be.) Pathé és Joly között a kapcsolat hamar megszakadt, mert az utóbbi a készülék értékesítési jogát Normandin-nek adta át. E modellek egyike volt működésben akkor, amikor a Charité Bazarban tűz keletkezett. Ez a tűzvész sajnálatos dátuma marad (1897. május 14.) a filmezés történetének. E gyászos eset alkalmával több mint 120 ember vesztette életét. Ennek a vetítőberendezés hibás elhelyezése, továbbá a mozigépész ostobasága volt az oka, aki a még teljesen meleg éter-oxigénlámpába akarta az étert utána tölteni. Nem szabad elfelejteni, hogy az elektromos hálózat akkor még kezdeti állapotban volt. Mindenütt, ahol ez hiányzott, az ívlámpát egy szerkezettel pótolták, amely lehetővé tette, hogy oxigén-étergőz keverék lángjával mészpasztillát izzítsanak.

Joly vetítőgépe határozott fejlődést mutatott a vetítőgépszerkesztés technikájában. A szalagot a (h) fogasdob folyamatosan húzza le a B filmorsóról. A fogasdobhoz alulról a (p') szorítógörgő támaszkodik. A film a képkapuhoz (N) vezetés előtt (i) hurkot képez. A kapu elhagyása után a filmszalag újból egy fogasdobra (h') kerül, amelyhez a (p) szorítógörgő támaszkodik. Ez a fogasdob biztosítja a filmszalag szakaszos továbbvitelét. A fogasdob szakaszos forgatását az (F) tárcsára excentrikusan felerősített (HH') kilincsművel oldják meg, amely az (R) fűrészfogazású henger kerületéhez támaszkodik. A lefutó film feltekerése a (B') alsó filmorsóra történik. (Az ábra eredetije G. Brunel: Projection du Mouvement című könyvében található.)

Ez egyébként kiváló teljesítményű fényforrásnak bizonyult, és a Mazo-cég egy ilyen típusa nagyon elterjedt.

Joly cinématográfja után Bedts kinetográfja jelent meg, amelyben a szakaszos mozgást egyenlőtlen fogazású kerék és egy csapszeges henger idézte elő. A filmszalagot továbbító hengeren vezették át, amely nyomó görgővel volt ellátva.

Még ugyanebből az évből, 1896-ból említjük meg Parnaland készülékét, amelyben a szalag továbbítást egy, a Joly-éhoz hasonló kilincses kerék-szerkezet végezte.



Grimoin-Samson "Phototachygraphe"-jának mechanikai szerkezete az első állomást jelentette a máltai keresztnek vetítőgépeknél történő felhasználásában. Az (A D) fogaskerékáttétel közvetlenül kapcsolódott a két (C, C') bevágással ellátott (F) tárcsához. Ez a tárcsa egy (E) tetragonális, négyágú kereszt kerületével érintkezett. Amikor egy bevágás a kereszt felé eső csúcsához érkezett, az egy tekercsrugó hatására a bevágásba hatolt, és azzal együtt egy negyedfordulatot végzett saját tengelye körül, ezután a következő bevágás megérkeztéig rögzített állapotban maradt. (Az ábrák Grimoin-Samson emlékirataiból valók.)

Ezek a vázlatok Continsouza szabadalmi okiratának rajzmellékletei közül valók, és a máltai keresztes meghajtást mutatják, az a) ábrán a máltai kereszt a klasszikus 4 ágú formájában látható. A rajz a (G) keresztet a (g) csap hatására bekövetkező forgás periódusában mutatja. A (g) csap a keresztben lévő bevágásban éppen legmélyebb helyzetében látható. A csap az (F) körtárcsára van rögzítve, amely a kereszt mozdulatlan periódusában annak homorú körkivágásához simul. - A b) ábrán az (L) 5 ágú máltai keresztet látjuk, amelynek (L') ívelt kivágásaiba a (J) tárcsára erősített (J') csapszeg nyúlik be.

Ugyanebben az időben az igen termékeny feltaláló, B. Grimoin-Samson kezdte terjeszteni "Phototachygraphe"-ját, amelyben a filmtovábbítást csapos kerék segítségével oldotta meg, amelyet az 1896. március 5-én kelt 254. 515 sz. szabadalmában írt le. Ez a gátlószerkezet igen gyors (1/116 mp) képváltást biztosított, de mint ahogy maga a szerkesztő önéletrajzában ("Le Film de ma vie", Paris, 1926.) is elismeri: "A vetítés nem volt kellemes sem a szem, sem a fül számára; képrezgés mutatkozott, a szerkezet pedig szörnyű zajt okozott." Ugyanebben a könyvben később a szerző a következőket írja: "1895. decemberében végeztem az utolsó simításokat a vetítőgépen, melynek céljára megterveztem és elkészítettem egy négyágú kereszttel - úgynevezett máltai-kereszttel - működő gátló szerkezetet, olyant, mint amilyent a világ összes vetítőgépe ma is használ még." Ez meglepő közlés, mert az előbb említett, 3 hónappal későbbi szabadalmi leírás a csap és kerék rendszerű gátlószerkezetet ismerteti. Ami pedig a tetragonális kereszttel való gátlást illeti, mint amilyen Grimoin-Samson önéletrajzban szerepel, a máltai kereszttel való filmtovábbítást sohasem oldotta meg. Ugyanis olyan gátlószerkezetet alkalmazott, amely egy, a kerületén két bevágással ellátott körtárcsa és egy négyágú kereszt rugalmas kapcsolatát követeli meg. A keresztnek a megállás időszaka alatti rögzítésére vonatkozó elvet mindenesetre megvalósította.

A vázolt rajzokon a máltai kereszt vetélytársai láthatók. Az a) ábra az (a) tárcsát mutatja, mely egy csillagalakú (b) hétágú kereszt szakaszos forgását hozza létre oly módon, hogy az (a) tárcsának egy kiemelkedése (4) a (b) csillag következő ágát az (a) tárcsak megfelelő (3) vájatába tereli. A b) ábra szerinti (A) tengely a ráékelt négyágú csillaggal egy negyed fordulatot végez, mialatt az (S) lejtős csiga egy teljes fordulatot tesz. A c) ábra a "Kinétographe"-ot mutatja a csigaorsós meghajtású (G) csapos tárcsával.

A máltai keresztről mint szakaszos továbbító szerkezetről a valóságban egy fiatal konstruktőrnek, P. Continsouzanak 1896. április 28-án bejelentett szabadalmi leírásában történt legelőször említés. Ebben a szabadalmi leírásban olvasható: "...a továbbitó mechanizmus egy tárcsából áll, amelyből két csap áll ki, amelyek egymás után kapcsolódnak be egy máltai kereszt alaku lemez villaszerü kivágásaiba..." A szabadalmi leíráshoz mellékelt rajz egy 5 ágú keresztet mutat. Végül 1896 novemberében történt, hogy a Bunzli és Continsouza részére 261.292 számmal kiadott közös szabadalomban a máltai keresztnek 4 ágú klasszikussá vált formája megjelent. Ezt alkalmazta a Ch. Pathé által alapított társaság az üzemszerűen gyártott vetítőgépeknél.

Jóllehet a máltai keresztes mechanizmus univerzális lett, és a vetítőgépeket ilyennel látták el, mégsem csökkent a kutatómunka abban az irányban, hogy más megoldást találjanak a szakaszos filmtovábbításra. Ezek közé tartozik a Petit-féle csillagkereszt, a Perret és Lacroix-féle "Heliocinégraphe" 4 ágú csillaga, továbbá Korsten, Méličs és Relos Kinétographe-jának csap-csigaorsós rendszerű mozgatószerkezete. Meg kell említeni még Deményt, aki emeltyűs rendszert dolgozott ki. Ennek ipari gyártására a Comptoir Général de Photographie cég vállalkozott, amely később a Gaumont et Cie vállalattá alakult.

Ilyen módon, egy évvel Lumičre készülékének első, nyilvános bemutatása után, számos filmvetítőgépszerkesztő vált ismertté, közöttük két nagy cég is szerepelt, amelyek fémjelzik a francia filmipar fejlődését, és akik elkezdték a filmtechnikai készülékek sorozatgyártását.

 

Az L. Gaumont társaság indulása

1895. elején a körülmények kívánták, hogy Léon Gaumont folytassa Gerorges Demény megkezdett tárgyalásait M. Richard-ral, a Comptoir Général de Photographie igazgatójával, akitől tőkét kapott a Société L. Gaumont et Cie társaság megalakításához.

Demény a "Chronophotographe"-ot 1896 elején mutatta be. 60 mm-es perforált szalagot használt hozzá, amit az (A) tengelyre kellett helyezni. A szalagot egy gumibevonatú (B) henger húzta és az (E) képkapuba terelte. Innen kilépve (N) henger egyenletes forgással húzta a filmet, amelynek szakaszos mozgatását az (M) excentrikusan elhelyezett csap végezte. A készülék reverzibilis volt, fadobozba beépítve 100 franc volt az ára.

Ez a társaság vállalkozott a "Biographe" és a "Bioscope" terjesztésére. Lumičre gépének megjelenése azonban minden törekvésüket összezúzta. L. Gaumont arra ösztönözte tehát Deményt, hogy a "Biographe"-ot alakítsa át reverzibilis (felvevő- és vetítő géppé egyszerre - a szerk.) készülékké és használja fel hozzá a perforált filmszalagot, miáltal nagyobb pontosságot érhet el úgy a felvételnél, mint a vetítésnél. Demény R.Decaux-nak, a Gaumont-üzem megbízott igazgatójának támogatásával elkészítette és 1896-ban bemutatta első kronophotográfját, amely 60 mm széles filmszalag használatára készült, és egyformán alkalmas volt felvételre, vetítésre. Nem sokkal ezután új modellt hoztak forgalomba, amelyen több tökéletesítést hajtottak végre, és 35 mm-es filmet kellett hozzá használni. Később elkerülhetetlenné vált a felvevő és vetítőgépek szétválasztása, és 1898-ban a "Chrono" nevű Gaumont-féle vetítőgép bizonyos sikert ért el. Az 1900. évi világkiállítás filmbemutatóinak legnagyobb részét ezzel a modellel vetítették.


A Demény-Gaumont-féle "új chrono" 1897 folyamán került üzemben, 35 mm-es filmmel, amely a film szakaszos továbbítására kalapácsos rendszert használt. A képen a lényeges elemek jól felismerhetők: (v) szorító kapusín, (DO) zár, (C) excentrikus csap és (GD) fogasdob ("Compotoir Général de Photographie").

A Chrono-Gaumont a filmtovábbítást fogasdobmeghajtással biztosította, és a filmorsóra 600 m hosszú filmet lehetett felcsévélni. A szakaszos mozgást egy excentrikus csap alkalmazásával még kalapácsos rendszerrel oldották meg, amely a kapusinek elhagyása után az ott kialakított filmhurokra mért egy-egy ütést. Később ezt a megoldást máltai keresztes szerkezet váltotta fel.

Az 1900-as évre visszatérve kell megemlíteni, hogy a párizsi világkiállításon a L. Gaumont cég mutatott be legelőször keskenyfilmes gépet "chrono de poche" (zsebkrono) néven. Egyébként L. Gaumont ugyanabban az évben vállalkozott a fonográf és a vetítőgép szinkron kombinációjára. Az ennek eredményeképpen elkészült "chrono-phone"-jával a Musée Grévin-ben 1903-ban mutatta be az első "hangos jeleneteket" (Phono-scčnes).

 

A Pathé Frčres Vállalat megalakulása

L. Gaumont mellett Charles Pathé neve is ismertté vált. Szívós akarattal rendelkezett, és sikerre törekedve először a cours de Vincennes 72. sz. alatt egy üzletet alapított fonográfok2 eladására, amelyhez 1895-ben - Edison kinétoszkópjának megjelenésével - a filmek árusítása is kapcsolódott. Ch. Pathé meg volt győződve, hogy ennek a látványosságnak radikális átalakítása a vásári bemutatásokon sokat jövedelmezne, ezért 1895 augusztusában minden szükséges tőkét rendelkezésére bocsájtott H. Jolynak, hogy találmányát, egy felvevőgépet legyártson. A berendezés előállítása túllépte az előirányzott összeget, de ez egyáltalán nem rendítette meg Pathénak a film jövőjébe vetett hitét. Miután a kapcsolatok megszakadtak Jolyval és Pathé néhány műszaki könyv tanulmányozásával ismereteit kiegészítette, testvéreivel való társulásra határozta el magát.

Lumičre készülékéhez erősebb mechanizmust szerkesztett kifejezetten vetítés céljára, megtartva a készülék egyszerűségét (a. ábra). Ezt a vetítőgépet alakította át PATHE, aki a hajtókart a jobboldalra helyezte át, azonkívül a filmkapu fölé lánccal meghajtott fogasdobot épített, hogy ezáltal elkerülje a filmtekercs egész tömegének rángatását (b. ábra).

Így 1895 végén 40 000 frank tőkével megalakították a Pathé-Frčres Társaságot a rue de Richelieu 98. sz. alatt. Duval műszerész segítségével átalakították Lumičre készülékét, két külön készüléket szerkesztetve. Az egyik fel vevőgép volt, amely hosszú időn át a vállalat kizárólagos típusa volt. A másik vetítőgép volt, amelyet a Pathé által módosított, Lumičre vetítőgépnek neveztek. Ezt a szerkezetet a jobboldalra áthelyezett hajtókar, egy fogasdob hozzáadása, valamint két újabb acél kapusín beépítése jellemezte. Végül a Continsouza-féle máltai keresztes mechanizmus alkalmazása arra az elhatározásra bírta Pathét, hogy vetítőkészülékének átalakításával az előbbit bízza meg. Ennek első modellje lett az "A.B.R."

Ez idő alatt csak Charles és Emil Pathé maradtak társak. Az előbbi a film, utóbbi a fonográf tárgykörében specializálta magát. Később egy iparos, M. Grivolas ajánlkozott a vállalkozás pénzügyi támogatására, amely így 1896-ban "Compagnie Générale des Phonographes et Cinématographes" névvel átalakult részvénytársasággá, 1 millió frank alaptőkével. A filmipari ágazat 1908-ban felvette a "Pathé Cinéma" (azelőtt Etablissements Pathé Frčres) elnevezést. Ennek katalógusa nemcsak felvevő- és vetítőkészülékeket ajánlott vevőinek, hanem világítóberendezéseket, áramfejlesztő készülékeket és az összes szükséges alkatrészt is.

A Pathé részvénytársaság mellett meg kell említeni a Continsouza vállalatot, amely a Pathénak 1896 óta szállította a máltai keresztes filmvetítőkészülékek összes alkatrészét. A gyártás fellendülése olyan volt, hogy a vállalat 1909-ben átalakult részvénytársasággá és olyan mechanikai üzemet létesített, amely rövidesen közel 1000 munkást foglalkoztatott. A francia filmtechnikai iparnak tehát ez a korszak kivételesen jó üzletmenetű periódusa volt. A Pathé vetítőgépek elterjedése a következő arányokat érte el: Belgiumban 90%, Oroszországban 60%, Németországban 50% volt.

Ezt a piacot a felvevőgépek és a laboratóriumi berendezések terén egy másik francia vállalat is meg akarta hódítani. Joseph Debrie 1900 óta precíziós mechanikai műhely kialakítására specializálta magát. 1909-ben készült el a "Parvo" felvevőkamera, amely csakhamar az egész világot meghódította annyira, hogy 1914-ben ebből a típusból több volt üzemben, mint az összes többiből együttvéve.

 

A FILMIPAR

A vetítő, felvevő és laboratóriumi készülékek tervezésével egyidőben a filmnyersanyag gyártásának is követni kellett a termelés rohamosan növekvő ütemét.

A fényérzékeny filmszalag gyártása két lényeges elemre támaszkodik, a hajlékony hordozórétegre és a fényképészeti emulzióra.

Alkalmunk volt már beszélni a hajlékony, átlátszó hordozóanyag megjelenéséről, az amerikai J. W. Hyatt találmányáról, aki 1869-ben piroxyline néven kolloid-kámfor kombinációt szabadalmaztatott. E gyártmány készítésére és alkalmazására még számos szabadalom vonatkozik. A celluloid elnevezést azonban csak 1872-től használják.

1889-ben az amerikai Reichenbach szabadalmaztatta a vékony, átlátszó celluloidrétegek elkészítésének módját, amikor is nitrocelluloze és kámfor keverékét állította elő metilalkoholban, majd ezt a keveréket sima lemezre öntötte. A szabadalmat az Eastmann Dry Plate Cy vásárolta meg, amely 1892-ben rendelkezett olyan berendezéssel, amely lehetővé tette a fényérzékeny emulzió celluloid lapokra öntését. Edison stúdiója számára már 1889-től tudott szállítani emulzióval bevont, hajlékony celluloid szalagokat.

1895-ben az Eastmann művek a filmfelvételekhez szükséges filmek mellett már speciális filmnyersanyagot is tudtak szállítani negatívok pozitív másolatainak elkészítéséhez. 1903 óta a filmek a fényes oldalukra zselatinbevonatot kaptak a púposodás ("curling") néven ismert jelenség megakadályozására.

Franciaországban Lumičre-ék Lyon-Monplaisir-i üzemei elkezdték a nyersfilm gyártását. Ezek kétsoros perforációval készültek, képenként 20 mm-es távolságnak megfelelően egy-egy pár, köralakú perforációval ellátva. A filmszélesség egyformán 35 mm volt mindkét típusnál, de elkerülhetetlenül sürgős szükség volt a perforációk egységesítésére. Hála Méličs igyekezetének3, a Filmkölcsönzők Első Nemzetközi Kongresszusán 1909-ben, Párizsban meghozták ezt a fontos döntést.

A következő évben, 1910-ben a Pathé Társaság határozta el egy üzem felépítését Joinville-ben a filmszalagok emulzióréteggel való bevonására. Ezután rövidesen Vincennes-ben állított fel teljes üzemet pozitív és negatív nyersfilm gyártására. Az üzemnek 30 000 m˛ volt az alapterülete és a laboratóriumok egymás mellett voltak elhelyezve a film két fontos összetevő elemének, a hordozónak és az emulziónak a gyártására. Ez az üzem folyamatosan bővült és korszerűsödött, 1914-ben közel 100 millió méter film volt az évi termelése.

Csupán két emulziótípust gyártottak még, egy ortokromatikus negatívot és egy pozitívot. Az első pánkromatikus emulziót az Eastmann-gyárban készítették el 1913 végén.

A film történetében az Egyesült Államok jelentős szerepet játszott 1893 óta. A konkurrencia veszélyétől fenyegetve, melyet még súlyosbítottak a Lumičre készülékéről érkező hírek, Edison kinetoszkópjának egyedárusítói igyekeztek rávenni a híres feltalálót, hogy vállalkozzék egy vetítőgép megszerkesztésésre. Edison 1896 elején, eladói kezdeményezésére szerződést kötött Thomas Armat-tal ... "aki kialakított egy szellemes, szakaszos filmtovábbító mechanizmust, amelyet - írta Edison - megfelelőbbnek tartok, mint amelyekkel én dolgoztam. Megszereztem tehát e vetítőgép használati jogát, amely "Vitascope Edison " elnevezéssel 1896-ban került a piacra..." (Edison levele, 1925. június 24.).

A valóságban a "Vitascope", amelyre vonatkozólag Th. Armat 1896. február 19-én nyújtotta be a szabadalmat 673.992 számmal, kalapácsos rendszert alkalmazott (mint Deményé), amelyet Jenkins-szel használt az Atlanta-i "Cotton States Exposition" kiállításra készült felvevőgépüknél.4

Armat szabadalma a Vitascope, amelyet Edison 1896 elején megszerzett. A mechanizmus leírása megtalálható a szabadalmi okmányban. A készülék két fogasdobot tartalmaz vezetőkkel ellátva, továbbá képkaput a nyomóablakkal, valamint egy kalapácsos, szakaszos filmtovábbító szerkezetet (Demény típusú). A szabadalom átadása csak 1901 májusában történt meg, a Latham által a képkapu fölötti filmhurok kialakítása tárgyában benyújtott követelés miatt. Ez a követelés visszautasításban részesült. (Az ábra a Journal S.M.P.E-ből.)

Így történt, hogy az Edison - filmeket nyilvánosság előtt, New York-ban a "Koster and Bial" színházban, a 34. utcában 1896. április 23-án vetítették először.5 (Valójában 2 évvel korábban történt mindez. (A szerk.))

Ugyanebben a színházban, ugyanezen év június 18-án F. Mesguish, a Lumičre testvérek gépésze és operatőre tartott szenzációs vetítést. A Lumičre-filmek nagyobb sikert értek el, mint az Edison-félék.

Ez a siker végzetes lett Lumičre számára. Edison ugyanis a perforált film használati jogát követelte magának, amelyet a kinétoszkóp szabadalmában biztosított. Így a Lumičre testvérek vezérképviselője 1897 júliusában elhagyta az Egyesült Államokat, és nemsokára követte őt Mesguish, akinek lefoglalt készülékét is csak nehezen sikerült megmenteni.

A filmtechnikai ipar fejlődésnek első néhány éve az Egyesült Államokban a perek sorozatának az időszaka lett. Megemlítjük például Armatot, Caslert, Ametet és Lathamot, akik a "filmhurok" használata miatt pereskedtek. Ez végül Th. Armat javára dőlt el az 1896. február 19-i szabadalma alapján (jóváhagyva 1901. május 14.). Ezek a perek azonban nem akadályozták meg számos társaság megalakulását, amelyek a filmtechnikai készülékek előállítása, illetve értékesítése terén specializálták magukat. Megemlítjük így az "American Biographe"-ot (amelynek a készülékét E. A. Lauste mutatta be 1897 szeptemberében a Casino de Paris-ban), a "Vitagraph Cy"-t, a "Power"-t, a "Motiograph"-ot... stb...Kétségtelen, hogy a Nicholas Power által alapított részvénytársaság okozott legkomolyabb konkurrenciát Edisonnak. A Koster and Bial színház régi gépésze 1897-ben kezdett Edison vetítőgépének tökéletesítéséhez még mielőtt a "Power" modellek szerkesztésére vállalkozott volna 1898-ban. A gyártás kiszélesítése 1911-ben a Precision Machine Cy megalakulásához vezetett, amely bevezette a "Simplex" elnevezésű szerkezeteket. Ezzel szemben Edison 1914-ben minden filmtechnikai tevékenységét véglegesen beszűntette.

A filmtechnikai találmányok terén az angol feltalálóknak szerény szerepük volt. Egy ismert nevű van közöttük: William Friese-Greene (1855-1921). ő 1885-ben kezdett érdeklődni a kronofotográfia iránt Marey munkássága alapján. 1888-ban néhány kísérletet végzett átlátszó, fényérzékeny papírossal, 1889-ben pedig Mortimer Evans-sal közösen szabadalmaztatott egy készüléket, amely egymás után készített fényképfelvételeket celluloid szalagra. 1893-ban újabb szabadalmat kért a vetítésre is kiterjedőleg. Mindamellett Angliában csak a Lumičre-készülék megjelenése után kezdődik meg a filmfelvevő és vetítőgépek gyártása.

Az Angliában készült Paul-féle vetítőgépbe különleges filmtovábbító szerkezet volt beépítve, amelynél a film két fogasdob között állandóan ki volt feszítve, miközben a fogasdobok szakaszos, forgó mozgást végeztek, még pedig a hozzájuk erősített két, egyforma 7 ágú máltai kereszttel együtt, egy két csappal ellátott forgótárcsa hatására. (Ábra a "Journal S.M.P.E."-ből.)

Az Anschütz által tervezett vetítőgép, a két kerékkel dolgozó "tachyscope" annak a gondolatnak az alapján működik, hogy a kronofotográfikus felvételeket szétválasztva, azokat páratlan és páros szám szerint két sorozatra egymás után felváltva vetíti ki. Az erre a célra használt mechanizmus két nagy átmérőjű máltai keresztből állt, amelyek egyetlen csapos kerék hatására felváltva mozdultak előre. (Az ábrát O. Messter önéletrajzából vettük át.)

Főképpen C. Urban és R. W. Paul nevét kell kiemelnünk: az előbbit villás mechanizmusával, utóbbit kettős csillag-kereszt filmtovábbító szerkezetével kapcsolatban. R. W. Paulnak módjában volt Edison kinetoszkopját tanulmányozni, mivel az 1894-től látható volt az Old Brond Streeten. Elmélyedt ezek tervezésében és így szerkesztett meg egy felvevőgépet 14 ágú genfi (máltai) keresztes mozgatással. 1896-ban pedig kijött a "Theatrographe" elnevezésű vetítőgépével, amelyben a film két szinkron járású máltai kereszt között kifeszítve haladt. Ezek a készülékek egyébként Franciaországban még abban az évben bevezetésre kerültek.

 

Jegyzetek

1 A Lyon-i kongresszuson 1895. június 12-én Janssen jelezte a Kinematográf főhibáját: "Most a probléma csaknem megoldást nyert és az teljes lesz, ha ezek az urak a rendszerükön tökéletesítést végeznek és a képek remegését megszűntetik" (Bull. S.F.P. 1895. aug. 15.)

Ez a kellemetlenség a Grand Caféban történt bemutatás idején nem tűnt el és a "L' Illustration" című újság 1896. május 30-i számában Dr. F. Regnault ezeket írta: ..."a filmszalag felnagyítása megmutatja ezeket a hibákat; fénypontok zavarják a szemet, az egyidejűség (isocronismus) még nem teljes, bizonyos jelenetekben fárasztó csillogás jelentkezik."

2 Ch. PATHE ránk hagyta indulása körülményeinek leírását Egy parvenü emlékezései és tanácsai (Párizs, 1926) címmel.

3 Méličs emlékiratai alkalmat nyújtottak L. Drohot-nak, hogy a következőket írja: "1906-ban és 1909-ben, az Első Nemzetközi Filmkongresszuson (CIC) ő elnökölt (ahol még csak Franciaország, Olaszország, Anglia és Németország képviselői voltak jelen, akik filmeket gyártottak). A jelen volt üzemek képviselőinek elkeseredett tiltakozása ellenére, akik semmit sem akartak változtatni a gyártmányukon, bebizonyította a perforációk egységesítésének szükségességét, megnyerte az embereket ehhez és elindította a nemzetközi filmipart a határozott fellendülés útján." (Ciné Journal, 1909. április 17.)

4 A Macy nagyáruház homlokzatán emléktábla emlékeztet a film fejlődésére. "Here the Motion Picture began. At this site, on the night of April 23, 1896, at Koster and Bial' s Music Hall, Thomas A. Edison's motion picutre were projected."

5 Th. Armat beszámolójában az S.M.P.E. előtt kijelentette: "Megállapodást kötöttem Raff-fal és Gammon-nal, hogy a készüléket bemutatják a New York-i közönségnek... Az első este magam vetítettem. Minden jelenet tárgya egy bohózat volt. A tömeg lelkesedéssel tapsolt. Egyetlen jelenet volt csupán külső felvétel, mely R. Paultól, Angliából érkezett. Ez egy tengerparti vihart mutatott be Dover-nál, amint a hullámok szétfröccsennek... Erről az április 23-i estéről a "New York Herald" közölt beszámolót május 3-i számában."

VISSZA