Dévai Béla

A film útja a mozivászonig

(Hevesy Iván-Dévai Béla: A film kulisszatitkai. Bpest, 1928:108-128.)

 

A film átdolgozása

A film terjesztésének nemcsak kereskedelmi, nemcsak üzleti része van, hanem egy olyan része is, amelyet művészi szempontok irányítanak, vagy legalább is kellene, hogy azok irányítsanak. A művészi rész: a film átdolgozása, amelyben a felírások fordításán és ujjáírásán kivül mindazok a beavatkozások értendők, amelyek a film egész szerkezetében vagy meséjében változást okoznak.

Szinte magától ötlik fel itt egy kérdés. Miért van szükség egyáltalában arra, hogy az eredeti filmet bármiféle módon megváltoztassák az egyes országokban? Van ennek a kérdésnek egy másik formája is, amelyet úgy fogalmazhatunk, hogy egyáltalán lehet-e bárkinek is joga ahhoz, hogy művészek munkáit azok tudta és beleegyezése nélkül akár a legcsekélyebb mértékben is megváltoztassa?

Kétségtelen, hogy erre a második kérdésre, elvi alapon állva, csakis a leghatározottabb nemmel felelhetünk.

Valamely művészi alkotás, tehát egy filmdarab is, kizárólag annak szellemi tulajdona, aki azt megalkotta. Az, hogy valaki annak a filmdarabnak kópiáját és előadási jogát megszerezte, még nem nyujt jogot arra, hogy annak a filmnek művészi részébe beleavatkozhasson.

Más az elv és más az élet gyakorlata. És amellett azt is el kell ismerni, hogy csakugyan vannak esetek, amelyek nagymértékben indokolják és megmagyarázzák az utólagos változtatásokat. Sőt olyan esetek is, amelyekben mindenkinek be kell látnia, hogy vannak olyan változtatások, amelyek nemcsak hogy megengedhetők, hanem kivánatosak és szükségesek is.

Nem is beszélve arról, hogy majdnem minden országban van egy filmcenzúra bizottság, amely igen gyakran a film előadásnak engedélyezését bizonyos változtatások végrehajtásához köti. Ilyen esetekben a filmkölcsönző vállalat üzleti szempontból kényszerhelyzetbe kerül, mert vagy kénytelen a kivánt változtatásokat eszközölni a filmen, vagy pedig belenyugodva a filmbe előzetesen befektetett összeg elvesztésébe, lemond a film előadásáról. A film forgalomba hozatala tisztán üzleti szempontok befolyása alatt áll és alig hisszük, hogy az utóbbi esetre csak egyetlen példa is adódott volna a filmkölcsönzés történetében. A kölcsönző a film előadásáról csak akkor mond le, ha a filmcenzúra a megejtett változtatások után ujra és ujra visszautasítja a film forgalombahozását illető kérelmet.

 

A filmcenzúra

Foglalkozzunk kissé bővebben a filmcenzúra intézményével, mert hiszen, mint az imént leszögeztük, ennek beavatkozása hozza létre legtöbb filmnek átdolgoztatását. A filmcenzúra, amelyet Magyarországon Országos Mozgófényképvizsgáló Bizottságnak neveznek, abból a szempontból bírálja meg az eléje kerülő filmeket, hogy azok tartalma és felírásai ellen nem tehető-e kifogás az állami és társadalmi érdek szempontjából, közerkölcsi, világnézeti és pedagógiai szempontokból.

A filmcenzúra bizottságban képviselve vannak az összes miniszteriumok, azonkivül sok társadalmi és erkölcsi testület. A filmcenzúra határozatainak egyhanguaknak kell lenniök. Ha a cenzurabizottság valamely filmet, illetve annak terjesztését engedélyezi, akkor erről egy engedélyezési okiratot állít ki. Ez az engedélyező okirat feltünteti a film pontos címét, tárgykörét, hosszúságát méterekben és mellékeli a filmben alkalmazott összes felirások szövegét is. Megjelöli azonkívül azt is, hogy a film előadásait mindenki látogathatja-e korkülönbség nélkül vagy pedig, hogy a 16 éven aluliakat a film előadásának látogatásától eltiltja. A mozisok ezt a kétféle minősítést röviden és népszerüen így különböztetik meg: "Aluli" és "felüli".

Az engedélyező okirat a filmszalaggal együtt filmszinházról-filmszinházra vándorol, mert a mozisnak kötelessége ezt az okiratot a felügyeletet gyakorló rendőrhatóságnak minden esetben előadás előtt bemutatni.

Ha a bizottság valamely film előadását nem tartja megengedhetőnek, akkor ezt az elutasító határozatot általános vagy részletes indokolással együtt írásban közli a filmkölcsönző vállalattal. Ekkor történik a film átdolgozása a bizottság kifogásai alapján. Az átdolgozásnak háromféle módja van: bizonyos felírások szövegének megváltoztatása, bizonyos jelenetek elhagyása vagy a jeleneteknek uj feirásokkal való ellátása és e jeleneteknek ujszerü átcsoportosítása. A filmcenzúra, ha jónak látja, az átdolgozott filmet ujból visszautasítja, a kölcsönzővállalat pedig másodszor is átdolgoztatja. Ez így mehet addig, ameddig a bizottság meg nem változtatja tiltó határozatát vagy pedig amíg végleg el nem utasítja a filmet.

A kölcsönző érthető anyagi okokból, mindent megtesz arra, hogy az engedélyezést megkapja. Ilyenkor azután lelkiismeretfurdalás nélkül félrehárít minden művészi aggodalmat és a filmet szerzőinek intenciójára való tekintet nélkül vagdossa, rövidíti és hamisítja.

A magyar filmkulturában a közelmultban is láttunk néhány szörnyü esetet arra, hogy cenzurai beavatkozás eredményeképen hogyan forgatták ki eredeti mivoltukból és hogyan nyomorítottak felismerhetetlenné értékes filmalkotásokat. Az egyik ilyen híres eset volt Cecil B. de Mille "Volgai hajósok" című filmje, amelyet Magyarországon "Visztula hajósa" címmel adtak. A másik volt a "Ne ölj!" magyar című német film, amely eredetileg a magzatelhajtást gátló törvények ellen irányult. A magyar átdolgozás mindkét film tendenciáját pontosan az ellenkezőjére változtatta.

Azok, akik a művészi alkotás sérthetetlenségének álláspontján vannak, azt mondják, hogy a cenzura vagy engedélyezzen egy filmet minden változtatás nélkül vagy pedig tiltson be teljesen, de ne adjon alkalmat felháborító művészethamisításokra.

A gondolat és művészet szabadságának elve azonban még többet követel és feleslegesnek, de egyben céltalannak is tartja a cenzurának legtöbbször túlzott és indokolatlan beavatkozását. A filmművészet fejlődése szempontjából legörvendetesebb lenne, ha a cenzúrabizottságokat minden országban feloszlatnák.

 

A filmkölcsönző dramaturgjának munkája

A filmnek megváltoztatását a kölcsönzővállalat üzleti vezetője csak nagyon ritkán végzi személyesen. A kölcsönzővállalat dramaturgjának munkája ez, aki sok esetben egyuttal a kölcsönzőnek művészi vezetője is és ebben a minőségben befolyást gyakorol a film reklámozására is. A film átdolgozását a cenzurai beavatkozáson kívül sokszor azzal indokolják, hogy a film túl hosszú és csak megrövidítve helyezhető el a mozik kétórás műsorába.

Ilyen indoklással és ilyen módon igen sok visszaélést követnek el a filmdramaturgok a filmek rovására. Ezzel kapcsolatban két dolgot kell megjegyeznünk. A filmdramaturgok filmrövidítéseit, ha nem is menti, mindenesetre enyhíti az a körülmény, hogy ők egy kereskedelmi vállalatnak függő helyzetben lévő alkalmazottai. A másik pedig amit nem szabad elfelejteni, hogy a filmcsonkításokat igen gyakran maga a mozis végzi el és így azokért nem lehet minden esetben a dramaturgot tenni felelőssé. A mozis a röviditéseket legtöbb esetben azért követeli, hogy több nagy filmet erőszakoljon bele a moziműsorba. Erre pedig a nagy konkurrencia készteti és ő ilyen módon akar többet adni, hogy kevesebbet ad. A filmrövidítéseken kívül különben még a mozisok, különösen a pesti és általában a magyarországi mozisok, azzal is tönkre szokták a filmeket tenni, hogy abnormális sebességgel játszatják. A túlfokozott vetítési sebesség sok esetben élvezhetetlenné teszi az egész filmet, a szinészi játékot pedig egyenesen agyonüti. A cenzurázás helyett ezen a ponton kellene a hatóságoknak a filmek előadásaiba beleszólni.

Meg kell azonban engedni azt, hogy vannak filmek, amelyeknek indokolt a megrövidítése. Előfordult már nem egyszer, hogy hosszadalmas és vontatott, tehát unalmas filmet hozzáértő magyar dramaturg összetömörített és tempóssá változtatott.

Ez egyszersmind példát ad ahhoz, amikor indokoltnak mutatkozik a dramaturgiai beavatkozás. Vannak azonban egyéb esetek is. Akármennyire ügyel is a film írója és rendezője arra, hogy filmjét olyan jelenetekből és motívumokból állítsa össze, amelyek az egész nemzetközi filmközönséget egyformán érdeklik, mégis igen gyakran előfordul az, hogy a film bizonyos részei idegen vonatkozásainál fogva érdektelenek vagy éppen értelmetlenek az ország közönsége előtt. Az ilyen részeknek a kihagyása, megrövidítése vagy kellő felírásokkal való megmagyarázása szintén olyan munka, amelyet a filmdramaturgnak kell végeznie.

A filmdramaturgnak mindezek miatt jó filmérzékkel és jó dramaturgiai érzékkel kell rendelkeznie. Ismernie kell a film megvágásának és szerelésének (A montázs fogalmának "magyarított" változata. (A szerk.))minden csinját-binját, úgy technikai mint a drámahatás szempontjából. Nem túlzás, hogy a dramaturgnak néha teljesen át kell szerelnie, szinte ujjáteremtenie a filmet. A dramaturgnak jól kell ismerni mindezeken kívül a közönségnek és a mozisoknak izlését. És még egy: tudni kell írnia, mert hiszen ő végzi el az idegennyelvű felírások fordításának munkáját is.

 

A felírások fordítása

A filmgyártástól vagy a filmügynökségtől a kölcsönzővállalat a következő formában kapja a filmet: A megfelelő sorrendben egymásután ragasztva sorakoznak a képjelenetek felvonásonként körülbelül 3-400 méterenként lapos és kerek bádogdobozokba csomagolva. Az egyes képjelenetek között be van ragasztva egy-két képkocka az idegen nyelvű felírásból. Vetítés közben ezt az idegen nyelvű felírást nem lehet elolvasni a vásznon, mert a két képkocka csak egytized másodpercre villan fel azon.

A film dramaturg külön megkapja, megfelelő sorrendben számozva a film idegennyelvű felírásának teljes listáját, az u.n. "Titellist"-et. A felírásoknak ez a listája szolgál a felírásfordítás alapjául. A felírások fordításának munkájában és a felírásoknak a képrészhez való hozzáidomításában a filmdramaturgok egyénenként eltérő módszereket alkalmaznak. A leggyakoribb eset a következő: A dramaturg előbb elolvassa a meseleírást, amelyet a reklámanyaggal együtt majdnem minden filmhez megkap. Azután végigolvassa a felírások szövegét, majd pedig mikor már így legalább nagyjában tisztába jött a film tartalmával, levetíti a filmet a filmkölcsönző vetítőtermében.

A vetítőteremben asztal van felszerelve, amelyet ellenzős lámpa világít meg. Ide helyezi el a dramaturg a felíráslistát, hogy vetítés közben állandóan egybevethesse a képekkel. Asztalán jelzőgombok vannak elhelyezve a gépész számára, amelyek közvetítésével például bármikor megállíthatja a film pergését.

Ezek után a dramaturg lefordítja a felírások szövegét és ezt az első nyers fordítást ismét egybeveti a másodszor is levetített képpel. Így végül a kellő módosítások elvégzése után megállapítja a felírások végleges szövegét.

Ez a felírásfordítás nem olyan egyszerű dolog, mint azt sokan hiszik. A felírás stílusát hozzá kell alkalmazni nemcsak az egész film hangulatához és levegőjéhez, hanem például a párbeszédes felírásokat külön-külön minden szereplő egyéniségéhez. A beillesztéseknél pedig pontosan el kell találni a megfelelő helyet, mert nem lehet mindig a fordított felírást pontosan ugyanoda ragasztatni be, ahol az eredeti egy-két képkockányi idegen felírás van. Nem is beszélve arról, hogy a kölcsönzővállalathoz érkező filmkópiákban gyakran szerelési hibák vannak: felcserélt képjelenetek és rossz helyen jelzett felírások. Mindezeket a dramaturgnak kell észreveni és helyesbíteni.

A felírásokat jól lefordítani tisztán a felíráslistából, a filmrész teljes ismerete nélkül, úgyszólván lehetetlen. A felírásfordítás éppen annyira dramaturgia, mint írói munka. És amellett igen fontos, annyira, hogy sok esetben a film sikere múlik rajta.

Különösen dialógusok beiktatásánál elengedhetetlen a képrész ismerete. Anélkül könnyen megtörténhetik, hogy a felírás értelme nem egyezik meg a megelőző és követő képjelenet játékával. Sokszor csak a szinész mozdulata döntheti el, hogy a felírás kezdő sorában melyik szó kapjon hangsúlyt, melyik szó legyen előrevetve.

A filmdramaturg minden segítőeszközt felhasznál a képrészek és a feírásrészek összhangba hozására. A filmnek vetítéssel való végignézésén, a lámpázáson kívül, alkalmazza a rolnizással (Magyarul: (fel-le-át)tekercselés. (A szerk.)) való keresztülvizsgálást is. Nemcsak a felírások elkészítése előtt, hanem később is, amikor ellenőriznie kell, hogy a felírások miként hatnak vetítés közben és hogy azokat a műhelyben a kellő helyre ragasztották-e be. A rollnizásnál, éppen úgy mint a gyárban a rendezőnek tisztán a filmszalagon való keresztülnézéssel kell a mozdulatot elképzelnie. Ennek megkönnyítésére az utóbbi időkben egy kis asztali szerkezet szolgál, amely egy képeslap nagyságában vetítve mutatja a keresztülszaladó filmszalagot.

Valamikor régen, a filmművészet őskorában a magyarázó és párbeszédes felírásokat üveglemezre írták vagy pedig mint fotografált diapozitíveket veítették a vászonra. Könnyű átlátni ennek az eljárásnak nehézkességét. Ahol felírást akartak közbeiktatni, ott megállították a film pergetését, hogy a felírás levetítése után tovább folytassák azt.

Ennek az eljárásnak nehézkességén rövidesen segítettek azzal, hogy a felírásokat már nem diapozitívről vetítették, hanem filmszalagra fotografálták. Az ilyen felírásszalagot úgy kell elképzelni, hogy a képkockák százain egymásután ugyanaz a felírásszöveg ismétlődik meg. Még egy változtatást kellett azonban időközben eszközölni a felírások technikai kivitelében.

Kezdetben a filmfelírás, mint minden írott vagy nyomtatott szöveg, fehér alapon fekete, illetve világos alapon sötét betűkkel készült. Az ilyen felírásnak levetítése közben a vetítési felület túlnyomó nagy része fehér marad, tehát nagy erővel tükrözi vissza a vetítőgép fényét. Ennek pedig éppen olyan szemrontó hatása van, mint annak, hogyha olyan könyvet olvasunk, amelynek lapjaira rásüt a nap. A zavartalanabb szórakozás biztosításának és a közönség szeme kímélésének céljából meg kellett fordítani a filmfelírást, hogy a szöveget fekete alapon fehér betűkkel, illetve sötét alapon világos betűkkel adja. Így csak a betűk világítanak a vászonról, a felírásvetítés kíméli a szemet és mindehhez a felírás nem ütközik ki annyira a képek közül, mert megtartja azoknak átlagos tónusát.

Talán mondanunk sem kell, hogy a filmekben szerepelnek olyan felírásszerű szöveges beillesztések, amelyeket megfordítani nem lehet, mert megfordításuk ellentmondana a valószínűségnek. Ily szöveges betétek: levelek, táviratok, névjegyek, ujsághírek és minden más írás vagy nyomtatvány. Ezeket tehát meg kell hagyni világos alapon sötét betűkkel. A szemrontás szempontjából sem hiba ez, hiszen az ilyen szövegek aránylag kis számban fordulnak elő egy-egy filmben.

A felírásokat kartonlapokra írják vagy nyomtatják, amely kartonokat mutációknak neveznek. Ezekről alább még bővebben lesz szó. A fotografálás a következőképpen történik. Van a filmlaboratóriumban egy fényképező asztal, amelyen a felvevőgép akárcsak trükkasztalnál, motor segítségével hozható működésbe és amely felülről lefelé fotografál. Az asztallapot erős lámpák világítják meg. A mutációt elhelyezik az asztal megfelelő helyére és így fotografálják a felírást a megfelelő méterszámban.

A mutáció fehér papíron, fekete betűkkel adja a szöveget. A kidolgozott negatív, amelyet az ilyen mutációról fotografálnak, ezt megfordítja és fekete alapon fehér betükkel adja vissza. Erről a negatívról tehát nem szükséges és nem is szabad pozitivet készíteni, hanem maga ez a negativ ragasztható be, mint felírásszalag a film megfelelő helyére.

Általában úgy számítják, hogy a felírás minden sorára 90-120 centiméter filmszalag jusson. Átlagban tehát soronként egy méter. Egy hatszoros felírás hat méteres filmszalagra kerül. Vetítési ideje 12-18 másodperc. Ha egy film több példányban kerül forgalomba, akkor az előbbi felírásról háromszor hat, tehát 18 méteres negatívot fotografálnak. Ezt azután a kellő kidolgozás befejeztével három, egyenként hat méteres darabokra szétvágják, hogy a három kópia mindegyikébe ugyanazt a felírásszöveget kellő hosszúságban beragaszthassák.

Újabban a filmlaboratóriumok eltértek ettől a módszertől és a következő eljárással végzik a felírások készítését. A feketebetűs mutációlapról mint álló képet lefotografálnak egyetlen képkockát, amely fehér betükkel mutatja a felirást. Erről a kockáról másolnak ugyancsak egyetlen kockányi pozitivet, amely fekete betűkkel adja a szöveget. Ezt a kockát azután elhelyezik a kopirozó gépben és róla több tetszésszerinti hosszúságú ujabb filmszlagot fényképeznek, amely kellőképpen, tehát sötét alapon világos betűkkel tünteti fel a felírást.

Hogy azonban a felírás betűi túl világosak és így vibrálóak ne legyenek, a felírásszalagot is meg kell festeni anilinnel, tehát virazsirozási eljárásnak kell alávetni. A szín kiválasztásánál a követendő szabály az, hogy a felírásszalagot ugyanolyan színűre kell festeni, mint amilyen színűre vannak virazsirozva azok a jelenetek, amelyekhez tartozik. Tehát például holdfényes vagy esti jelenetnél a felírás virázsszíne kék.

 

A mutációillusztrálás

A mutációlapokat régebben nyomdai úton állították elő. Ez a szokás azonban még máig sem veszett ki, különösen nem külföldön, ahol a nyomtatott mutációt még csak most kezdi kiszorítani az írott és rajzolt felíráslap. A felírás művészi és drámai kidolgozásában vezető szerepük van a magyar filmdramaturgoknak, de minden egyéb tekintetben a szöveg ujrakomponálásának vagy fordításának irodalmiságában és ötletességében is a magyar filmdramaturgia nemzetközileg elismert magas színvonalon áll.

A nyomatott betű túlságosan merev és erősen a könyvekre emlékezet. Az írott, illetve rajzolt betű elevenebb, mozgékonyabb és különösen a párbeszédes dialógusoknál sokkal jobban megfelel céljának, mint a nyomtatott betű. A rajzolt betű változatossága is igen nagy, aminek nemcsak az a nagy előnye, hogy a felírás külsőleg sem válik unalmassá, hanem az is, hogy mindig alkalmazni lehet a szereplők jelleméhez és hangulatához.

Mindezzel el lehet érni azt, hogy a felírásnak szavakban kifejezett értelmét vagy hangulatát a felírás betűi felfokozzák a maguk rajzolt formájukkal. Szinte napról-napra megfigyelhetjük a Magyarországon előadásra kerülő filmekben ezeket a különleges felíráshatásokat.

Idézzünk fel egy sereg példát emlékezetünkben. Többször megismétlődő kiáltás egyre nagyobb betűkkel jelenik meg a vásznon, hogy megéreztesse a hangnak fokozódó erősségét. Láttuk az ellenkezőjét is: amit valaki csak úgy halkan tesz hozzá megjegyzéseihez, azt kisebb betűkkel látjuk írva, a jellegzetes zsidó akcentussal mondott mondatokat pedig a héber írásra emlékeztető betűkkel, nagyon magos hangon beszélő ember szavait vékony és magas betűkkel, részeg ember beszédét összekuszált betűkkel, hullámzó sorokban, kisgyerek szavait kerek gyerekírással. (Kiemelés tőlünk. (A szerk.)) És így tovább.

A hatások minél erőteljesebbé tételére használnak felírástrükköket is a legváltozatosabb formákban és legkülönbözőbb technikai megoldások szerint. Lássunk ebből is néhány esetet. Felírások, rövid mondatok vagy szavak, keresztül-kasul, ferdén, a legkülönbözőbb betűkkel írva egymás után ugranak szemeink elé. A különböző módon írt szavaknak ez az össze-visszasága nagyszerűen érzékelteti azt, hogy itt egy embertömeg kiabál össze-vissza. Kitünő példa, bizonyára mindenki emlékszik még rá, az Aranylázban a szilveszter éjszakai jelenet a bárban, illetve az újév üdvözlése.

Ugyanebben a filmben láttunk egy másik felírástrükköt. Amikor Chaplin azt mondja: "Azt hiszem, a gyomrom még most is be van rúgva", akkor ez a mondat ferdére csúszik a képen. Egy idő óta egyre gyakrabban találkoztunk azzal a hatásos felírástrükkel, amelyben a betűk folyton megnagyobbodva rohannak felénk. Például a Faust film végén a máglya lángjai közül rohan felénk ez a szó: "Szerelem".

Igen érdekes felírástrükköt találunk Murnau "Virradat" című csudálatosan szép filmjében, ahol ennél a felírásnál: "azután fojtsd a vízbe" maga a felírás is belezuhan a vízbe.

A felírásokat néha illusztrálni is szokták vagy pedig díszes kezdőbetűkkel ellátni. Illusztrálni és díszíteni azonban csak a magyarázó felírásokat szabad, közülük is csak azokat, amelyek olyasféle rendeltetésűek, mint a regényekben a fejezetek címei. Az élő szót idéző párbeszédes feírás illusztrálása és díszítése rontaná ezek természetességét.

Az illusztrációknak az a célja, hogy a szavak tartalmát, kifejezését erősítsék, azonkívül pedig, hogy a felírt szöveget képszerűbbé tegyék és így csökkentsék az eltérést a filmképek és a felírások között. Ami az illusztrált mutációk fényképezési módját illeti, az illusztrációkat nem ugyanarra a lapra rajzolják, mint amelyen a szöveg van, hanem külön kartonlapra. A felírásnak és az illusztrációnak egyesítését összefotografálás segítségével végzik.

 

A filmszinház zenekara

Filmelőadás elképzelhetetlen kisérő zene nélkül és így kétségtelen, hogy a filmek előadásaiban igen erős szerepe jut a zenekarnak. És valóban azt is tapasztaljuk, hogy a modern premierszinházak, de sokszor a jobb másodhetes mozik is igen nagy gondot fordítanak a zenekar munkájára. A zenekart szakképzett muzsikusokból állítják össze, élére pedig igen gyakran zenei kitünőségeket szerződtetnek.

A mozikarmester feladata, úgy művészi mint technkai szempontból egészen különleges feladat. Nemcsak jó zenei érzékkel kell rendelkeznie, hanem éppen olyan jó filmérzékkel is. Azonfelül pedig ismernie kell a közönség izlését és megfigyelni tudni, hogy melyek az igazán hatásos és jó zenekiséreti megoldások. A zene hatása igen nagy mértékben hozzátartozik a filmdarab drámai hatásához. Gyakran voltunk tanúi már olyan filmelőadásnak, amelyen a zenekar teljesítménye határozottan javította a film művészi hatását: elevenebbé tette, fokozta tempóját és nagyszerűen kihangsúlyozta a filmnek érzelmi és hangulati fordulatait.

A jó filmszinházi zenekar sokszor valóságos szimfónikus zenekar, mert képviselve vannak benne az összes jelentősebb hangszercsoportok. A vonószenekart kiegészítik a fafúvók és rézfúvók, azonkivül az ütőhangszerek különböző fajtái. Néhány előkelőbb filmszinház zenekarát orgonával is kiegészítette. Igy többek között a budapesti Ufa szinház is.

A mozizenekar mindezeken kívül ki van még egészítve bizonyos hangutánzó eszközökkel is: csengővel, autótülökkel és a szél sivítását utánzó géppel. Ezenkivül pedig a jazz-band speciális hangszereivel, a szaxofonnal, banjoval és a schlagwerkkel.

A mozizenekar nemcsak akkor alakul át jazz-bandává, amikor a filmképen is jazz-banda hangai mellett folyik a tánc, hanem legtöbbször a burleszkek előadásai alatt is. A mozikarmesterek ugyanis helyesen és jól érezték meg azt, hogy a buleszk stílusa közeli rokonságban van a jazz zene stílusával.

Nemcsak művészi, tehát zenei és filmszempontokból különleges a mozikarmester munkája, hanem technikai szempontból is. Minden mozilátogató tudja, hogy filmekhez egészen kivételes esetekben írnak külön kisérőzenét. A filmkisérő zene majdnem mindig a legkülönbözőbb eredetű zeneszámokból összeállított egyveleg. Az egyes zenei részek egymáshoz való kapcsolatát nem zenei szempontok irányítják, hanem kizárólag a filmjelenetek sora. A zene annyira alá van rendelve a filmnek, hogy a karmester sokszor kénytelen a melódiát is félbeszakítani és uj zenerészletet vezényelni.

A filmkisérő zene összeállítása a következő módon történik. A karmester vagy a segédkarmester előzetesen egy próbavetítés alkalmából végignézi a filmet, esetleg még akkor, amikor abban még a felírások sincsenek beleillesztve. A kép véginézése közben képről-képre gyorsírónak diktálja sorban az egyes jelenetek tartalmát. Ilyesformán: "beszállnak az autóba, autó elindul, tornácról üdvözletet intenek, autó országúton rohan, fegyveres banditák ugranak elé és feltartják, lövöldözés" stb. stb. Vagy: "táncterem, jazz-band, táncoló párok x és y kisuhan a parkba, holdényes úton végigmennek, leülnek egy padra, csók" stb.stb.

Minden mozikarmeter ismeri saját diktálásának tempóját és tudja, hogy például hány ilyen "schlagwort" jelent egy percnyi időt. Az egész film lejátszásának idejét viszont pontosan ki lehet számítani a film méterszámából és az illető moziban szokásos játszási sebességből. Mindezeknek az adatoknak kellő egymásbavetéséből most már ami a dolog technikai részét illeti, különösebb nehézség nélkül összeállítható a filmkísérő zene. Természetesen a karmester igyekszik megfelelő hangulatú zenerészeket találni és pedig lehetőleg úgy, hogy a zenetémák és melódiák minden erőszakos félbeszakítás nélkül követhessék egymást.

A karmester előadás közben figyelemmel kiséri a filmképet és a kellő helyeken a zenekarnak beinti a változást. A jelzési módja régebben az ugynevezett lekopogás volt, ujabban pedig a zenekar fölött egy kis lámpának, többnyire szines lámpának kigyujtása.

A filmelőadást, éppen úgy mint az operai előadást tulajdonképpen a karmester irányítja. Emelvényén elhelyezett kapcsológombok segítségével különböző jelzéseket adhat a gépházba vagy a szinpadra a világosító munkásoknak vagy a függöny kezelőjének. Emelvénye ezenkívül telefonnal is össze van kötve a filmszínház különböző helységeivel, elsősorban a zeneszobával.

 

A filmkultúra

A filmet eleinte sok kétkedéssel, bizalmatlansággal és lekicsinyléssel fogadták. Manapság már mindezt rajongás váltotta fel és a filmnek olyan kultusza keletkezett, amilyen még művészetnek sohasem volt a világ kezdete óta. Művészet voltát, diadalmas erejét manapság már a legnagyképűbb smokkok sem merik kétségbevonni. A film meghódította a világot.

A filmművészetnek hatalmasabb számú közönség hódol, mint a többinek együttvéve. A szinpadi kultúra napról-napra jobban eltörpül a filmkultúra mellett, amely mindegyre nagyobb tért hódít. A film az első igazi tömegművészet és az első igazi nemzetközi művészet, amely egyforma nyelven beszél a föld minden lakójához.

A filmkultúra mai nagyságát csak számok fejezhetik ki elég világosan. A mozik száma az egész világon 50.000 körül van, ami annyit jelent, hogy a legminimálisabb számítás szerint is naponta ötvenmillió ember nézi a filmkép pergő látomásait. (...)

Ami Magyarországot és Budapestet illeti, kétségtelen, hogy filmkulturája igen fejlett, annyira, hogy talán a harmadik helyre tehető Amerika és Németország után. Budapesten például hozzávetőlegesen minden 40 lakosra esik egy moziülőhely. A legnagyobb szabású filmeket pedig csak a premier mozikban körülbelül 100 ezer ember nézi végig, amely szám a másod és harmadhetes mozikban legalább 150.000-re növekszik. (...)

VISSZA