A filmtechnika története
és fejlődése

REYNAUD a mozgóképvetítés megalkotója

Mindezek az említett szerkezetek a mozgás visszaadását csak közepes minőségben és igen rövid időtartamra valósították meg, amennyiben ugyanaz a mozgás másodpercenként ismétlődött. Lényegesen


10. ábra

Reynaud "Praxinoscope"-ja az optikai kiegyenlítés szellemes rendszerét alkalmazza. Ebből a célból egy sokoldalú tükröző felületű prizmát alkalmaz, amelynek átmérője egyenlő a körülvevő henger sugarával, a prizmaoldalak száma pedig annyi, mint a henger belsejébe helyezett képszalag képeinek (12) a száma. Ilyen módon, mint ahogy a vázlat mutatja, minden rajznak, így pl. a CD-nek is az AB tükörben egy virtuális, szimmetrikus képe keletkezik C'D'. Amikor a henger forog és a tükör pl. AB-ből BE-be jut, az előbbi rajz DF-be kerül, a képe pedig C"D"-be, vagyis az O középponthoz képest szinte mozdulatlan, a C'D' és C"D" közti kis szögeltéréstől eltekintve. A vázlat még azt is mutatja, hogy ha a CD és DF a szalagnak egymás után következő képei, AB és BE pedig a központi prizma két szomszédos oldala, akkor a néző szeme a két egymás utáni rajz képét O-ban egybeolvadni látja. Ilyen módon az elrendezés a képek folyamatos sorozatát valósítja meg csillogás nélkül, teljesen biztosítva az elmozdulások kiegyenlítését, és a rajzok a készülék forgási középpontjában mint fix pontban látszanak

Reynaud "Praxinoscope-Théâtre"- ja egyszerű és szellemes optikai kombináción alapszik. A Praxinoszkóp előtt egy ferde lemez színpadként képezhető ki és egy foncsorozás nélküli (G) üveglapot tart. E lap előtt CD tartószerkezetre annak a jelenetnek díszletrajzát lehet helyezni, amelyikben a tárgynak kell mozogni, CE tartóra pedig a talaj rajzát helyezik. Az O-ban néző szemlélő az (M) tükörkoszorúban szimmetrikusan látja az AB szalag A'B' képét mozogni. A (G) üveglap egyidejűleg tükrözi a rajzokat, amelynek képei a C'D'-ben és C'E'-ben. képződnek. A néző úgy látja, hogy az A'B' tárgy kiemelkedve mozog a díszletek között.


Ha a szem és az üvegprizma közé foncsorozatlan üveglemezt helyeznek, lehetővé válik a néző oldalán egy díszlet, pl. tájkép stb. elhelyezése.

Ez a díszlet a foncsorozatlan üveglemezről verődik vissza és a tárgy a díszlet közepén látszik mozogni. Reynaud úr ezt az elrendezést praxinoszkóp-színháznak ("praxinoscope-théâtre") nevezte el. Az alakokat fekete alapra kell rajzolni.

Végül Reynaud úr a praxinoszkópot vetítőgéphez alkalmazta és így, egy ernyőre kivetítve, mindazokat a hatásokat elérte, amelyeket az egyszerű praxinoszkóppal és a praxinoszkóp-színházzal el lehet érni.

A már említett tanulmány a "La Science au Théâtre"-ban a vetitő praxinoszkópot az alábbiak szerint írja le: "A készülék egy praxinoszkópból áll megnövelt kerülettel. A kerület mentén szalagszerűen kis üveglemezek sorát helyezik el, amelyeket szövetanyaggal kapcsol össze. Az üveglemezekre egy tárgyat rajzolnak vagy festenek egymást követő mozgásfázisokban. Egy lámpából kiinduló és kondenzorlencsével összegyűjtött fénynyaláb visszaverődik a 45°-ban dőlt, sík üveglemezen, eltűnik egy háromszögletű szerkezetben, azokon a helyeken áthalad, amelyeket a praxinoszkóp koszorúja biztosít számára, majd újból visszaverődik azokon a tükrökön, amelyek a képek fölött és kissé hátrább vannak elhelyezve. A fénynyaláb ezután áthatol egy akromatikus objektíven, amely arra az állványzatra van rögzítve, amelyik a ferdén álló tükröt is tartja. Végül, a virtuális kép, a tükrökön visszaverődve, nagyított, valóságos képpé alakul a vetítőernyőn. Az illúzió fokozására a közönséges álló


12. ábra

Reynaud műhelyt rendezett be a rue Rodier 58 sz. alatti lakásában optikai játékainak gyártására (a ház még ma is áll). Megtervezett egy összecsukható készüléket, amely a fenti plakát szerint a Praxinoszkóp-színházhoz hasonlóan működik.

Reynaud egyik nagy érdeme, hogy képes volt kitalálni az átlátszó, hosszú szalagok járatását, sőt mi több, el tudta képzelni ezek mozgatását csapok és lyukak szellemes rendszerével. Az 1888. december 1-én kapott 194.482 sz. szabadalma a következő igénybejelentést tartalmazza:

"Mozgás illúzióját keltő készülékek alkalmazása hajlékony, végtelen szalag felhasználásával, amely egymást követő helyzeteket ábrázol, felcsévélődik és lecsévélődik egy meghajtóorsó segítségével, összekapcsolódik áthaladás közben a berendezés koszorújával... A koszorú külső csapokkal van ellátva, amelyek egymástól egyenlő távolságban emelkednek ki. Ezek a csapok vannak hivatva arra, hogy belenyúljanak a hajlékony szalag megfelelő lyukaiba."

13. ábra

A "Theátre optique" abban a kivitelben, ahogy a Musée Grévinben működött.

E szerint az elv szerint szerkesztette meg Reynaud az "Optikai színház"-at, amely a Musée Grévin-ben működött, ahol végül a "Pantomimes lumineuses" előadásokat tartották. Ez volt az első, folyamatos mozgóképvetítés a nagyközönség számára...

Reynaud a készüléket igen gondosan szerkesztette meg, hogy a mozgóképvetítés látványosságát értékesíthesse. H. Fourtier "Tableaux de projections mouvementées" (Mozgásvetítési táblák) című munkájában a következőket írta: "A képszalag az első, vízszintes síkú csévéről csévélődik le, amely a gépkezelő baloldalán található. A cséve elhagyása után az első vetítőlámpa kondenzorlencséje előtt halad el, ahol érintőleges helyzetben van, egy nagy, áttört falu dobhoz képest, amelynek közepén egy sokoldalú üvegprizma van átlátszatlan fedéllel befedve. A fedélen a kondenzorral szemben ablak van kivágva.

A képszalag, a nagy koszorú előtt elhaladva, azt pontosan akkora kerületi sebességgel forgatja, mint amekkora a saját haladási sebessége, akármilyen gyorsulás lép is fel. Ez a szellemes fog-lyuk megoldásnak köszönhető.

A képszalag, a koszorút elhagyva, három széles, terelőorsó érintése után a második csévére csévélődik fel, ame


14. ábra

A "Théâtre optique" működési vázlata a fénysugarak útjának feltüntetésével.

15. ábra

A vetítő Praxinoszkóp, amely megvalósította a mozgásvetítés elvét és a mozgókép rávetítését a vetített álló díszletekre, ami a "Théâtre optique"-ban is kivitelezésre került. Fenti ábra eredetije E. Reynaud Optikai játékok című képes albumában látható.

A fénysugár az üvegtükrön visszaverődik, azután újra megtörik egy rendes prizmán, amely a megfelelő gyújtótávolságú objektív nyílásába tereli. Az objektív által ilyen módon létesített képet nem közvetlenül, hanem egy olyan, terelő tükrön át vetítik az ernyőre, amely a kívánt helyzetbe beállítható, és így egyenes állású kép keletkezik a vetítőernyőn.

A második vetítőlámpa, a tükör alatt, a díszlet kivetítésére szolgál. A ferde tükör a függőleges tengely körül is elforgatható, minek folytán a szereplők az egész színpad szélességében könnyen mozgathatók szerepük szerint, melyet el kell játszaniok."

Reynaud maga rajzolta a színes képeket az átlátszó szalagokra. Számos kis vígjátéka közöl az elsők voltak: Egy jó ugrás, komikus jelenet három személlyel, a 700 képes szalag 50 m hosszú volt, vetítési időtartama 12-15 perc (1888). A bohóc és kutyái, közjáték, a szalag képeinek száma 300, hossza 22 m, időtartama 6-8 perc (1891). Szegény tökfilkó, pantomim három személlyel, képszám 500, szalag hossza 36 m, vetítési időtartam visszafelé forgatást is használva 12-15 perc (1891).

Az "Optikai színház" előadásai 1892-ben kezdődtek és 1900-ig tartottak. Több mint 12 800 előadást tartottak körülbelül 500 000 néző előtt. Az 5-ös számú szalag (Egy kabin körül) dobozán, amely szerencsésen megmaradt, a szerző a saját kezével jegyezte fel: "Ezt a jelenetet 10 000-szer mutattuk be 1894. decembertől 1900. március 1-ig, 62 hónapon át a Musée Grévin-ben délelőtt és este. " Ez csak a szalagok nagyon gondos elkészítésével volt lehetséges. A szereplőket egy "cristalloide"- nek nevezett átlátszó, hajlékony anyagra rajzolták, illetve festették. A kisebb képek hajlékony és különlegesen erős, szövettel bevont, kettős acélszalaggal voltak alul és felül összefogva. A szomszédos képeket kis függőleges fémlemezkék választot
ták el egymástól, melyeken a tükrös koszorú fogainak befogadására szolgáló lyukak voltak.

E. M. Reynaud, művész, feltaláló és kivitelező volt, lelkiismeretes és kitartó ember, akit élete végén fájdalmas betegség ért utol. Így történhetett, hogy reménytelen állapotában, 1917_1918 telén, egy hideg téli reggelen, mielőtt a kórházba visszaért volna, a Szajnába dobta mozgóképszalagjait. Az Ivry-i kórházban halt meg 1918. január 9-én.

A KRONOFOTOGRÁFIA

Most időben vissza kell menni, mert a mozgóképvetítésben ugrást jelentett az 1839-es év, amely a fényképezés megjelenésének éve volt.

"A rajzolás ez új formájának megjelenése" _ mint ahogy sokan mondták _ szintén két franciának, Nicéphore Niépce-nek (1765_1833) és Louis-Jacques-Mandé Daguerre-nek (1787_1851) az érdeme. Ismeretes e csodálatos technika gyors fejlődése. A "daguerrotypia" feltalálása után megjelent a papírkép, a "calotype", amelyre az angol William Henry Fox Talbot összpontosította éveken át kutatásait. Ezután Fizeau, francia fizikus a képek fixálását dolgozta ki; az előhívók és gyorsító fürdők megjelenésével a megvilágítási időt néhány másodpercre lehetett csökkenteni. 1847-ben A. Niépce de Saint-Victor előállított egy ezüsttel impregnált, albuminréteggel


16. ábra

Praxinoszkóp-játék reklámja

Ez a rövid visszapillantás a fényképezés fejlődésére lehetővé teszi annak a kiindulópontnak a megjelölését, mely a fényképezés bevezetését jelzi a mozgásreprodukció technikájába, A "daguerrotypia" megjelenése pillanatában PLATEAU "phénakistiscope"-ja elég idős volt már ahhoz, hogy feledésbe merüljön, és csak szórakoztató játék legyen a gyerekek számára, vagy bemutató eszköz maradjon a fizikusok stb. részére... Ezzel lehet magyarázni, hogy senki sem gondolt arra, hogy a kézzel rajzolt, mozgást bemutató képszalagokat fényképek sorozatával helyettesítse. Az is igaz, hogy a "daguerrotypiá"-val készült képek szemlélése már önmagában is elég különlegesség volt.

A kronofotográfia néhány előfutára

1844 körül az angol Brewster kitalálta, hogy a sztereoszkopiát a fényképezésnél alkalmazza. Tervezett egy refrakciós sztereoszkópot, amelyet Jules Dubosq párizsi optikussal készíttetett el. Ezt nagy sikerrel mutatták be az 1851. évi Londoni Nemzetközi Kiállításon. A sikernek váratlan következménye lett, amelyet Claudet francia optikus, aki az angol fővárosban telepedett le, a következőképpen jelentett: "A fényképezés és a sztereoszkópia, csodálatos és tökéletes egységben most arra hivatottak, hogy kiegészítsék a "phénakistiscope"-ot... semmi sem csodálatosabb a fizikában, mint a sztereoszkóp, a "phénakistiscope" és a fényképezés teljes értékű kombinációja, amellyel egy különleges jelenséget lehet előállítani: mozgó alakokat a természethű térhatár teljes illúziójával". Tény, hogy Claudet és Dubosq társultak a probléma megoldására. Dubosq jutott el elsőnek 1852-ben egy konstrukcióhoz. Az ő sztereoszkópjához két tükör tartozott, amelyek egy lemez belső oldalán egymás felett elhelyezett, sztereoszkópikus képpárt tükröztek két nézőtávcsőbe. Ez a lemez eltolható volt a távcsöveket tartó lemezen. Az eltolható lemezt forgó lemezzel helyettesítve, Dubosq megvalósította a "stéréofantoscope"- ot. Erre a célra
fényképészeti úton reprodukált gépmozgásokat. A fényképeket oly módon állította elő, hogy a gépet mozgásának egymásután következő helyzeteibe állítva, felvételeket készített.

Terjedt az a gondolat, hogy a fényképezést alkalmazzák a "phénakistiscope"-hoz; ennek érdekében számos terv született, de a sok tervet csak többé-kevésbé követte a megvalósítás. Idézzük du Mont 49.520 sz., 1861. május 2-án kelt francia szabadalmát. Ez látszik ugyanis az első megoldásnak, amely fényképezés utján valósítja meg a mozgás fokozatos felépítését oly módon, hogy a fényérzékeny lemezeket gyorsan váltja egymás után, és ezzel egyidőben szabaddá teszi a fény utját stb... "Hogy a másodperc töredéke alatt egy mozgás egymást követő fázisait reprodukálhassam, a megvilágítás idejére a szokásos eljárásnál mozdulatlan fényérzékeny alaplemezt mozgó lemezek sorozatával helyettesítem, amelyek szabályos időközökben váltják egymást. A lemezek előtt, ugyancsak szabályos időközökben és kellő időben, a fény útja szabaddá válik akkor, amikor a fényérzékeny réteg síkja merőleges az optikai tengelyre... Az előbb leírt készülékek lehetővé teszik, hogy az objektívek elé mozgó személyeket és tárgyakat helyezzek: az így készült pl. egy táncosnőről, egy vagy több katonáról, egy gép mozgásáról felvett képsorozatok használati jogát fenntartom magamnak, akár a szem gyönyörködtetésére, akár oktatásra szolgálnak."

Egy másik francia szabadalmat jelentett be 61.976 számmal 1864.


17. ábra

Dubosq sztereoszkópja egy állítható tükörpárat (MM) foglalt magában. A tükrök beállítása olyképpen történt, hogy a sztereoszkópikus képpárat alkotó két fényképről a B B' nézőtávcsövek k~eterelték a fénysugarakat. A sztereoszkópikus képek (A A')/ egymás fölött voltak elhelyezve és az (E) tartórészben voltak elcsúsztathatók. Így elképzelhető, hogy a sztereoszkópikus képpárokat _ amelyek egymást követő mozgásfázisokat ábrázolnak _ egymás után váltva eljutott Dubosc az ún. "Stéréofantoscope"-hoz, amely egyszerre biztosítja a mozgást ábrázolást és a térszerűséget

Cook és Bonelli angol feltalálók 1868-ban elkészítették "Photobioscope" nevű találmányukat, amellyel kapcsolatban Cook kijelentette: "Ha lassan forgatom a készüléket, a sztereoszkópikus hatás nem következik be, ami azt igazolja, hogy a retina elveszti az első képről kapott benyomást, mielőtt az a másodikról beérkezik. Ha gyorsabban forgatom, a hatás teljes, ami vitathatatlanul bizonyítja a szem tehetetlenségének tényét és lehetővé teszi, hogy a különböző személyek szeménél ezt az időt mérni lehessen. Ha igazam van, akkor a fényképezés művészetében valóságos forradalmat fogunk még látni... tájképeket, amelyeknél a fák hajladoznak a szélben, faleveleket, amelyek csillognak a napsütésben, hajókat, amelyek siklanak a vízen, melynek felülete hullámzik, majd kisimul, flották és hadseregek hadmozdulatait, végül mindenféle elképzelhető mozgást egészen a repülésig..."

Ezeket az előfutárokat hallva, az ember azt hinné, hogy látták a mozit működni, holott az csupán ábránd volt, a végeredmény világos látásával és a probléma adottságainak teljes megértésével. A főakadály az volt, hogy a fényképezés még nem adta meg a lehetőséget pillanatfelvételek készítésére, pedig ennek a fejlődési foknak az elérése előtt minden gyakorlati megoldás lehetetlen volt.

Ezzel kapcsolatban megemlítjük, hogy Onimus és Martin orvosok által a szívverés lefényképezése 1865-ben _ jóllehet különböző szerzők a film feltalálásával kapcsolatban gyakran hivatkoztak erre _ nem valósította meg, még részben sem, a mozgás fényképészeti analízisét. Nevezettek a valóságban úgy oldották meg a képrögzítést,
hogy egyetlen, hosszú expozícióval fényképezték le egy mozdulatlanná tett állat szívét. A szívverés lelassítása lehetővé tette, hogy a szív tágulása és összehúzódása két, szélső helyzetének a megfelelő, két határvonalról határozottabb érzetet kapjanak.

Még nagyon távol vagyunk a fentemlített lényeges elv megvalósításától, amit csak a pillanatfényképezés tesz majd lehetővé, és csak ekkor fogunk reálisan a kronofotográfia területére érkezni.

Pierre Janssen kisérletei

A kronofotográfia a mozgás tanulmányozása a pillanatfényképezés alkalmazásával. Ennek megjelenése 1874-re tehető. Ebben az évben Pierre Janssen (1824_1807) francia csillagász megszerkesztette a "Revolver astronomique"-nak nevezett készüléket, amely lehetővé tette számára, hogy 1874. december 8-án, Japánban lefényképezze a Vénusz átvonulását a Nap előtt. A berendezés leglényegesebb része egy köralakú Daguerre-féle lemez volt egy csillagászati távcső gyújtósíkjában elhelyezve. A lemez a gátlószerkezetes fogaskerékrendszer hatására szakaszos körmozgást végzett. Ezt a lemezt az óraműves szerkezet minden 72. mp-ben egy szakasszal elfordította. Megállásakor egy köralakú takarólemez a Vénuszból érkező és az objektíven áthaladó fénysugarak útját a fényérzékeny lemez felé szabaddá tette. A lemez így kerülete mentén rögzítette azokat a képeket, amelyek időben egymásután a Vénusznak a Nap korongja előtti elvonulását mutatták.

Janssen ezeket az eredményeket bemutatta a Tudományos Akadémiának, ahol egyszersmind javasolta módszerét a járás és a madarak repülésének stb. tanulmányozására is felhasználni. Ez a javaslat azonban nem volt más, mint előérzet és merész eszme, mert a pillanatfelvételre alkalmas szárazlemez akkor még nem volt ismeretes.* A Daguerre-féle lemez használata a csillagászati revolverben
* A szárazlemezt 1871-ben fedezte fel az angol Richard L. Maddox. (A szerk.)

Janssen kísérleteivel kapcsolatban célszerű hivatkozni W. Donisthorp-ra, aki 1876-ban kapott angol szabadalmat egy "Kinesograph"


18. ábra

Janssen készülékének a rajza, amelyet a "Bulletin de la Scoiété Française de Photographie"-ban közölt leíráshoz csatolt. (RR') _ a lemeztartó fogazott tárcsa, (P) _ Daguerre-lemez; a csillagászati távcső által létesített kép az (F) ablak síkjában keletkezik. A takarólemez © tizenkét ablaknyílással van ellátva. Az (M) óraszerkezet a (C) lemezt folyamatos forgásban tartja, miközben az a fogazott tárcsával (RA') csak időszakosan kapcsolódik össze egy hajtókerék különálló fogainak útján. Ez utóbbi mindig akkor kapcsolódik be, amikor a (C) lemez eltakarja az (F) ablakot.


19. ábra

Janssen csillagászati revolvere, amelyet nevezett 1874-ben használt a Vénusz áthaladásának lefényképezésére. A berendezés mellékelt képét a "La Nature" közlte le először.
elnevezésű készülékre, amely fényérzékeny lemezköteget tartalmazott. Nyolc lemezt világított meg mp-ként, miközben ezeket egymás után eltávolította. A képeket papírra másolták, majd ezeket egy szalagra helyezték, és egy "Zootrope"-ban nézték őket.

Etienne-Jules Marey munkája

Ez az az idő, amikor a francia fiziológus, Etienne Jules Marey (1830_1904) belép a mozgófényképezés történetébe. Nevezett 1859-ben doktorált és specializálta magát a mozgás tanulmányozására. Ebből a célból állított fel egy magánlaboratóriumot, melyet a Parc des Princes fiziológiai állomása néven ismertek, és amelynek költségeihez az állam és Párizs városa hozzájárultak. Most átadjuk a szót Marey-nek, hogy ő mondja el a kronofotográfia születését.

"Mechanikus módszerekkel évek óta tanulmányoztam a ló járását ügetésben és vágtában, automatikusan bejegyezve az állat mind a négy lábának a földön tartózkodási idejét. Ebből a célból a ló patkóiba gumiampullát szereltem, összekötve egy hosszú csővel, amely sűrített levegővel mozgatott tollban végződik. A nyomás alatt, amit a lábnak a talajjal való érintkezése idéz elő, a toll egy vonalat ír le egy papírszalagra. Ez egy forgó hengerre van rögzítve, amit a lovas tart a kézében. A vonalak hosszúsága és egyidejűsége vagy egymásutánisága adják meg az időt, valamint a támaszkodás és lábemelés kölcsönös arányát minden végtagra. Így kimutattam, hogy a ló vágtában először egy lábra támaszkodik, azután háromra, majd kettőre és végül egyre.

Duhousset ezredes, aki egy nagyszabású lókísérletbe volt bekapcsolódva és aki valóságos rajzoló tehetség volt, rábeszélt engem a lovak mozgását ábrázoló és kronográfia útján készült rajok üzleti értékesítésére. Ezek a képek M. Stanford-nak agy gazdag amerikainak a kezébe kerültek. Nevezett előbb Kalifornia kormányzója volt, aki kételkedett néhány eredményben, például abban, hogy a négylábúak átmeneti helyzetükben csak egyik első lábukra támaszkod

 a                                      b

20. ábra

A mellékelt képek Marey: "La Chronophotographie" című munkájából valók. A "20.a ábra a pneumatikus regisztráló szerkezetet mutatja, amelyet a lovas a kezében tart. A 20.b ábra az egyik mozgáshelyzet kiértékelése rajzzal, a kronográfikus jelzések alapján: a ló mozgása vágtában, amikor éppen csak az egyik lába éri a talajt. Ez a valószínűtlen (pedig reális) helyzet válthatta ki Muybridge fényképezéssel végzett ellenkísérleteit.
>

21. ábra

A Muybridge által felépített berendezés, amelynél 24 fényképezőgép volt egy épület belsejében a földszinten egymás mellett felállítva. Az épületben végezték az előkészítést és a nedves kollódiumlemezek töltését. Az épület előtt látható a pálya útvonala, amelyen a talaj közelében szalagok vannak keresztben kifeszítve. A képen balra pedig a nagy keretekre szerelt fehér vászonfal látható, amely a fényképezéssel kapott képek körvonalainak hangsúlyozására szolgált.




22. ábra

Muybridge fényképsorozatának közvetlen reprodukciói. Az első sorozat egy 1142 m/perc sebességgel vágtázó lovat ábrázol. Az 1-es és 10-es felvételek kb. egybevágó mozgásállapotot rögzítenek. A második fényképsorozat egy lépésben járó, befogott lovat mutat.

Muybridge a pálya mentén, ahol a lónak vágtázni kellett, 24 objektívet helyezett el, amelyeknek a zárait ugyanannyi elektromágnes tartotta zárva. A pályán keresztül 24 szalagot feszített ki. Az állat haladás közben egymás után szakította el lábaival a szalagokat, amelyek mindegyike egy-egy elektromágnest vezérelt, ez pedig szabaddá tette a lemezeket, amelyeken így 24 kép létesült, bemutatva az állat mozgásának sorozatát."

Az így készült képek nem voltak élesek, de az eredmény teljesen kielégítőnek bizonyult. Ami a Duhousset ezredes rajzaival való összehasonlítást illeti, a pillanatfényképezés kétségbevonhatatlanul igazolta a kronográfia megállapításait, azonban a berendezés nem kevesebb, mint 40 000 dollárba került.

1881-ben Muybridge Franciaországba utazott a Meissonier festőművész által a Malesherbes körúton rendezett fogadás alkalmából. Itt sikerült neki egy átalakított laterna magika felhasználásával a fényképeken rögzített mozgásokat ernyőre kivetítve rekonstruálni. Ott tartózkodása folyamán Muybridge tökéletesítette még ezt a rekonstrukciót azáltal, hogy a felvételeket Reynaud vetítő praxinoszkópjára helyezte.

1883-ban a német O. Anschütz is elkezdett Lissában hasonló felvételekkel kísérletezni, mint Muybridge. Ugyanebben az évben a francia. A. Londe, a párizsi Salpetričre kórház fényképészeti labora


23. ábra

Londe foto-elektromos készüléke 9 db., koszorúban elhelyezett objektívet tartalmaz, melyeket egy ablakkal ellátott ernyő egymás után eltakar. Egy elektromágnessel vezérelt, különleges kilincsmű megfelelő időközben egy-egy objektív elé forgatja a takaró ernyő ablakát. Hogy a megvilágítások egymás után adott időközönkint történjenek, az áramimpulzusokat Gaiffe-féle elektromos metronóm szolgáltatja.

tóriumának igazgatója bemutatta "foto-elektromos készülékét". Ez egy fényképezőgépből állott, amelynek első falába, koszorúszerűen 9 db. objektívet, valamint egy 13x18 cm-es fényérzékeny lemezt he


24. ábra

Londe utoljára egy 12 objektíves 24x30-as felvevőgépet használt. Az objektíveket sakktáblaszerűen helyezte el és mindegyiket elektromágneses zárszerkezettel látta el. A készülékkel kronofotográfikus képsorozatokat lehetett felvenni a folyamatos mozgásokból. Az ábra egy trapéz egyensúlyozóról készült képsorozatot mutat, amely 1 1/2 mp alatt készült. (Eredeti rajz: E. Tautat: "Photographie animée").

lyezett el. Az objektívek elektromágneses zárszerkezeteit egymás után működtette. A működtető impulzusokat egy metronóm biztosította elektromos érintkezők segítségével. Az ilyen módon köralakban elhelyezkedő fényképek igen kisméretűek voltak. Ezért Londe később egy 24x30-as kamerát is készített l2 objektívvel, amelyek egymás fölött sorban 4-4 felvételt készítettek, jobb képminőséggel.

(Folytatjuk)

VISSZA