Jean Vivié

A filmtechnika története
és fejlődése

Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum, Budapest, 1961. Kézirat utánnyomás.

Élő képvetítés

Amikor a mozgófényképezés történelmi elemeit vizsgáljuk, a következő megállapítást tehetjük. Az élő képvetítés eredete nagyon messzi időbe vezethető vissza, ami világosan bizonyítja e látvány iránti vonzalmat, bármilyen fokon is áll a népek civilizációja.

A "Laterna Magica" és tökéletesített megoldásai

A kínaiak mindig nagy kedvelői voltak mozgó árnyékszínházaiknak, mialatt nyugaton laterna magika-estéken szórakoztak, amelyek a jó FLORIAN meséiből ismeretesek. Egyébként senki sem tudná bizonyítani, hogy ennek a filmvetítőgép-embriónak feltételezett feltalálói közül ki az igazi: R. BACON (1214_1294) vagy KIRCHER (1601_1676) szerzetesek, MILLET de CHALES (1621_1574), sőt egyesek szerint már az egyiptomi papok is ismerték azt.1

Itt kell megjegyezni, hogy voltak optikai és mechanikai kombinációk, amelyekkel a "mutatványosok" a vetítés tárgyát valamilyen egyszerű mozgással megeleveníteni iparkodtak. A legegyszerűbb megoldás abban állott, hogy átlátszó képet hoztak létre legalább egy mozgó elemmel, amelyet rúddal mozgattak körbe-körbe vagy ide-oda. Mások egy üveglemezt tologattak el egy fix üveglapon és így mozgathatták a személyeket egy hídon, mialatt egy forgó üveglemez egy szélmalom vitorláinak forgatását tette lehetővé, vagy egy óriással patkányokat nyelettek el stb. Szórakoztatni a gyerekeket, vagy hatást kelteni a felnőttekben, ez volt a célja az "optikusoknak", akik

közül megnevezhetjük a híres ROBERTSON-t (1763_1837), aki belga fizikus volt és az igazi neve: Etienne _ Gaspard ROBERT. őt a neves tudós, VAN ESTIN tanította Mastrichtben, ROBERTSON KIRCHER kezdetleges lámpáját tökéletesítette és szereplésével rendkívül nagy hatást ért el a maga korában. ROBERTSON előadásait 1798 márciusában és áprilisában rendezte Párizsban, az Echiquier palotában, majd a kapucinusok régi kápolnájában, a Vendôme tér közelében, és azok mesébe illő visszhangot keltettek. ROBERTSON 1799. március 27-én szabadalmaztatta találmányát, amelyet "Phantoscope"-nak nevezett el. Ezzel egy áttetsző ernyőre vetített és változtatni tud

1. ábra

ROBERTSON "Phantoscope"-ja kerekes kocsira volt szerelve (az ábrát GANOT "Physique" könyvéből közöljük) és egy különleges optikai tubus tartozott hozzá (az ábra a "Bibliothčque des Merveilles: l'Optique c. forrásmunkából való). Az objektív fényrekeszre van rögzítve és tetszés szerint előre vagy hátrafelé lehet mozgatni a csőben egy fogazott mozgatószerkezettel. A fényrekeszhez két huzal tartozik, amelyeket egy hajlított rugó két végéhez és a két fényrekeszlemezhez erősítettek oly módon, hogy ha a huzalokat meghúzzuk, akkor a két ernyő csökkenti az objektív nyílását. A vetítőkészülékkel közeledve a vetítővászonhoz, valamint a fényrekesznyílást szabályozó huzalok mozgatásával megfelelően kombinálva, a kivetített kép mérete és világossága tetszés szerint változtatható.

 

a)

b)

c)

2. ábra

Ezek az ábrák az alábbi könyvből valók:

"Dictionnaire Raisonné de Physique"

szerző: BRISSON. M. J.,

az "Institut National des Scienees

et des Arts" tagja

(Paris, Libraire Economique, no 117, rue de la Harpe) 1800.

Az a) ábrán látható a vetítőszerkezet részletes vázlata. A fényforrással egy nagy konkáv tükör van összekapcsolva. Kondenzátorként egy bikonvex lencse szolgál. Az objektív bikonvex lencséből áll, melyek között a fényrekesz foglal helyet.

A b) ábra a vetítést szemlélteti.

A c) ábra szerint a mutatványosnak nemcsak az üveglemezre festett képek teljes sorozata állott rendelkezésre, hanem olyan mechanizált lemezek is, amelyeken a kép egy szerkezeti eleme zsineggel vagy szalaggal és egy orsóval mozgatható. (A. GILLES gyűjteményéből.)

 

ta a nagyítást anélkül, hogy ez a képbeállítást befolyásolta volna. A lámpához olajégő tartozott, amelyre homorú tükör volt szerelve, egy síkdomború lencse volt a kondenzor és egy gyűjtőlencse töltötte be az objektív szerepét. Ez a szerkezet úgy volt egy kerekes állványra szerelve, hogy tologatásával az ernyőtől való távolságot lehetett változtatni, mialatt egy emelő megfelelően elmozdította az objektívet és módosította a fényrekesz nyílását. Ilyen módon a nézőben olyan illúzió ébredt, hogy a vetített tárgy közeledik hozzá vagy távolodik tőle. Ezt a hatást használták fel a híres és a középkorban általánosan ismert haláltáncok élőszerű vetítésére is.

Egybeolvadó képek és a kínai árnyképek

Hivatkozunk még a "Polyorama" néven ismert optikai berendezésre, amely két egyforma lámpa összekapcsolásából állt, és egy takaró szerkezet felváltva takarja el a lámpákat. Ily módon egymásbaolvadó

a)

b)

c)

3. ábra

A mozgásvetítésre szolgáló képek, amelyek sokáig népszerűek maradtak, mert az állókép vetítésnél mozgó elemekkel mozgásérzetet keltettek a nézőkben. a _ emelőkarral mozgatott képelem: "A kaszárnyai munka: katona söpri a szobát". b _ tájkép, nagy elmozdulási lehetőséggel: "Átkelés a Moracán Montenegróban: katonák átkelnek a hídon". Két egyszerű fogaskerék meghajtással mechanizált kép: c _ "A patkányevő" és d _ "Szélmalom".

képeket nyerünk, amelyek lehetővé teszik, hogy megszakítás nélkül több képet vetítsünk egymásután a vászonra. A képek például egy tájról különböző felvételeket ábrázolnak. Ezzel a módszerrel természetesen csak nagyon lassú mozgásokat lehet érzékeltetni, és ezért főleg színházi vetítésre használták: "a szerkezet legnagyobb előnye, hogy több lámpa használatával működik és így lehetővé teszi a polyoramikus vetítést, amelynél pl. a nappal lassan áttér az éjszakába, a vihar a szép időbe stb."

4. ábra

A polyorama, vagy más néven egymásba olvadó képek. Vetítő lámpák alkalmazása lehetővé teszi a megszakítás nélküli vetítést és a jelenségeknek különböző fázisokban való bemutatását (A. MOLTENI vetítőgép-katalógusából). Két fésűfogazásos lemez fokozatosan takarja, ill. szabaddá teszi az objektíveket.

"Emellett érzékelni lehet a mozgásokat is és így sokkal érdekesebb lesz a bemutatás. Ily módon láthatták valaha a nézők a Séraphin színházban a szökőkutakat ugráló vízsugarakkal, tűzeseteket imbolygó lángnyelvekkel, templomokat, ahol körmenetet tartanak, tájakat, ahol az alakok mozognak stb." (Science au Théâtre. MM. de VAULA-BELLE és Ch. HEMARDINQUER tanulmányából.)

A vetítőlámpák a fényforrások javulásával az idők folyamán sokat fejlődtek. Az első laterna magikák több évszázadon át csak füstölő, kanócos olajlámpákkal voltak felszerelve. Az első üvegbúrás olajlámpát, az ún. "quinquet"-t 1780 körül egy párizsi gyógyszerész találta fel. őróla nevezték el a lámpát. A Ph. LEBON által 1799-ben feltalált gázlámpát a laterna magikához csak később lehetett használni. Még hosszú ideig használatban maradt a petróleumlámpa, amelyet az amerikai lelőhelyek 1865-ben történt megtalálása óta általánosan használtak. A döntő tökéletesítést csak az elektromos ív felfede

5. ábra

Egy másik rendszer két vetítőgéppel, amelyet az amatőrök használtak, hogy bemutassák a Chat-Noir nagy árnyékszíndarabjait. Ebből a célból az üvegcsíkokra festett sziluett-képek megfelelő helyén kivágott árny sziluett-képek mozogtak a kivetített képen. Az ábrázolt kép FRAGORELLE "A sas" című darabjából mutat egy jelenetet. (E. MAZO katalógusából)

zése hozta magával, amelyet DAVY figyelt meg legelőször 1813-ban, és amelynek FOUCAULT oldotta meg a gyakorlati felhasználását 1848-ban.

Így történt, hogy 1880 körül a gázégővel ellátott vetítőkészülék legtöbbjét elektromos ívfény alkalmazására alakították át. Az ilyen fényforrások használatát az 1881-ben megjelent izzólámpák sem szüntették meg, úgyszintén az 1900-ban ismertté vált NERNST lámpák sem. A nagyteljesítményű izzólámpák csak 1920 körül kezdtek vetítő fényforrásként elterjedni.

A világítás akár olajlámpával, akár villamos ívfénnyel történt, a vetítés még nagyon elmaradt a mozgásoknak egymásután következő képelemekkel való visszaadásától. Ennek azonban mielőbb meg kellett valósulni.

A kínai árnyképvetítés fennmaradt egészen a XX. szd. kezdetéig. Azután a vonzerő után, amelyet megismertek a Versailles-i udvarban, majd a Palais Royalban Párizsban, kevéssel a forradalom után egy SERAPHIN nevű ember rendezésében utolsó fénykorát élte, egé

6. ábra

Laterna magika petróleumlámpával, fadobozban, színes képekkel.

szen a cinématográf megjelenését közvetlenül megelőző időkig. Hála a két kiváló rajzolónak, H. RIVIERE-nek és Em. POIRE-nek, (akinek a beceneve CARAN D'ACHE, ami oroszul ezüstceruzát jelent) ezt a mutatványt 1885-ben ismét felújították., megteremtve a Char-Noir árnyékszínházat. 1887-ben R. SALIS hírneves énekes ösztönzésére CARAN D'ACHE megalkotta a "L' Epopée"-t. Három évvel később pedig teljes lett a siker, amikor előadták a "Marche á Etoilée"-t, amely valóságos színjátszás volt már, amelyben FRAGEROLLE énekelt: a költészetnek, a zenének és a mozgóvetítésnek ez az egysége eredeti rendszert alkotott, ami a mai korszerű mozgófényképezés előfutára lett. Közben azonban a Chat-Noir-nak 1897-ben be kellett csukni a kapuit: az árnyékvetítés a cinématográf mellett nem tudott tovább fennmaradni!

A mozgás szintézise

A mozgásvetítési eljárások, amelyeket az előzőkben ismertettünk, nem tesznek mást, mint nagyított képet vetítenek egy ernyőre átlátszó vagy átlátszatlan tárgyról, amely csak egy mozgó elemet tartalmaz. Nem lehet tehát a mozgás olyan reprodukciójáról beszélni, mely a változás különböző fázisaiból indul ki. Egy ilyen elképzelés a mozgást az egymást végtelenül rövid időközökben követő részletképek sorozatára felbontva képzeli. Megkönnyíti ezt a felbontást az a fizio

lógiai jelenség, hogy a retinán keletkező benyomások (látványképek) maradandó jellegűek és így a végtelenül rövid időtartamokra bontás végesekkel helyettesíthető.

A retinaérzetek maradandósága

Ez a jelenség már régóta ismeretes, és már PTOLEMEUS feljegyezte az "Optikai értekezések"-ben a színes szegmensekkel ellátott pörgettyűvel és az izzó faüszökkel kapcsolatos tapasztalatokat. Ezeket AL HAZEN arab csillagász ismételte erről az értekezésről írt megjegyzéseiben. A XVIII. században NOLLET abbé (1700_1770) írta le "Kísérleti fizikai gyakorlatok" című munkájában a "kápráztató pörgettyű" kísérletet, amely színes szektorlemezeivel változatos látványt nyújt. Követője a Tudományos Akadémián, BRISSON erre a jelenségre a következő világos magyarázatot adta: "... az érzet, amit egy tárgy egy körpályán haladva annak egy bizonyos helyén a szemben ébreszt, fennmarad az alatt a rövid idő alatt, amíg körülfut a pályán, és a tárgy ez okból a kör minden pontján egyszerre látható".

A látás tehetetlenségét ugyancsak bemutatta és megmagyarázta 1824 decemberében a Royal Society előtt Londonban P. M. ROGET, aki azt az optikai illúziót igyekezett megmagyarázni, amelyet egy forgásban lévő kerék küllőivel kapcsolatban állapított meg, a küllők közötti réseken merőlegesen átnézve. Ezt a problémát M. FARADAY 1831-ben újból fölvetette.

A kísérletet más formában J. A. PARIS (1785_1856) londoni orvos is elvégezte, aki 1826 körül egy "Thaumatrope"-nek nevezett játékot szerkesztett meg. Ennél két zsineggel kifeszített kartonlapot lehet gyors forgásba hozni. Ekkor a szem által megvalósított összegezés révén a karton egyik, illetve másik oldalára rajzolt két ábra, madár és kalicka, ló és lovas stb. egyszerre lesznek láthatók.

De mindezeknél a kísérleteknél hiányzott a szilárd elmélet. Ezt Joseph-Antoine PLATEAU (1801_1883) belga fizikus 1829-ben állította fel Ličge-ben megvédett doktori értekezésének téziseiben. Az

értekezés címe: "Dissertation sur quelques propriétes des impressions produites par la lumičre sur l'organe de la vue". Ebben a következő két alapvető megállapítás található:

1. egy tetszés szerinti érzet mérhető időt követel ahhoz, hogy teljesen kialakuljon, úgyszintén ahhoz, hogy teljesen megszűnjön.

2. Az érzetek teljes időtartama attól a pillanattól kezdve, hogy elérték teljes erősségüket addig, amíg még érzékelhetők, körülbelül 1/3 másodperc.

A valóságban a PLATEAU által megadott 1/3 másodperc túlságosan nagy. Ez a hiba az általa használt mérőeszközök kezdetlegességével magyarázható. A ma elfogadott közepes érték nagyságrendje 1/10 másodperc.

Az első készülékek a mozgás visszaadására

PLATEAU az említett elvek alapján 1833 elején kitalálta és megszerkesztette azt az első készüléket, amely megvalósította a mozgás szintézisét az elemi képek sorozatából kiindulva, és e készüléket "Phenakistiscope"-nek nevezte el. (Az elnevezést az "illúzió" és "látni" jelentésű görög szavakból állította össze.)A feltaláló pontos leírást készített. "A készülék egy köralakú kartontárcsából áll, amelynek kerülete bizonyos számú kis nyílással van ellátva, a hátlapján pedig festett figurák vannak. Amidőn ezt a tárcsát a középpontja körül forgatjuk egy tükörrel szemben, szemünkkel a nyílásokon átnézve, a figurák a tükörről visszaverődve ahelyett, hogy egybeolvadnának, megelevenednek, és sajátosságuk szerint mozgást végeznek. Az elv, amin ez az illúzió alapszik a következő: ha több tárgy fokozatosan különbözik egymástól alakban és helyzetben, és ezek egymás után mutatkoznak a szem előtt igen rövid és egymáshoz kielégítően közel eső időtartamok alatt, akkor az egymást követő érzetek, amelyeket a retinán létrehoznak, összekapcsolódnak anélkül, hogy egybeolvadnának, és az alakját és helyzetét fokozatosan változtató, egyetlen tárgyat vélünk látni."2

7. ábra

A "Zootrope" egy felül nyitott üres hengerből áll, amely alsó zárlemeze közepével egy állvány csapjára helyezkedik. A henger felső széle mentén 12 egyenletesen elosztott réssel van ellátva. A henger belső, alsó részébe helyeznek egy szalagot, amely egy ciklikus mozgásról tartalmaz rajz sorozatot. A szalag magassága 55 mm, hossza 50 cm.

Ily módon kifejezésre jut és magvalósul a mozgás szintézisének elve, a mozgóképvetítés alapja. Itt kell megjegyezni, hogy PLATEAU példaszerű életet élt, azt teljesen a tudománynak szentelte. Bizonyos jelenségek megfigyelésénél ugyanis a napba nézett, és ezt a veszélyes kísérletet többször megismételte, amíg 42 éves korában ettől megvakult. Vaksága azonban nem állította meg kutatásaiban.

A "Phénakistiscope" alig elképzelhető divatot keltett a világon. Feltalálója egy új modellt szerkesztett Londonban kereskedelmi célokra "Fantoscope" néven. Ausztrában STAMPFER szerkesztett "Stroboscope"-ot, az angol HORNER pedig "Dedaleum" néven egy hengeres "phénakistiscope"ot hozott forgalomba, amelyet a későbbiek folyamán "Zootrope"-nak nevezett el. Ez a XX. század első éveiben egyike volt a legdivatosabb játékoknak. Lényegében egy üres, forgatható hengerből állt, amelynek a felső része keskeny függőleges nyílásokkal volt ellátva, egyenletes térközökkel. A henger belső, alsó részébe papírosszalagot helyeztek, amelyre a mozgás egymást követő fázisai voltak lerajzolva. A hengert kézzel kel

lett forgatni és a kíváncsiskodó az átmérő irányában szemben látható képeket nézte a réseken át.

Egyébként természetes volt olyan megoldás keresése, amelynél kivetítve is nézni lehet ezeket a mozgásábrázoló rajzokat, amelyek még ma is szórakoztatnak és meglepnek bennünket gyerekességükkel. Számos ilyen kísérletről tudunk, amelyek közül kettőt lehet különösképpen megemlíteni. 1853-ban az osztrák UCHATIUS alkalmazta STAMPFER "Stroboscope"-ját vetítésre. Az ő készülékében egy köralakú falemez kerülete mentén egyenletes térközökkel 12 db. üveglemez volt elhelyezve, amelyekre a mozgás egy-egy fázisát festették fel. Egy ablakkal ellátott lemez, ugyanarra az állványra szerelve, pillaként működött és egy kiegyenlítő mozgást végző objektív aránylag nyugodt képet vetített ki egy vetítőernyőre a nyílás előtt elhaladó üveglemezről.

A "phénakisticope" rendszeren alapuló vetítés semmi esetre sem tudott kielégítő világosságú képet biztosítani a vetítőernyőn. A takarótárcsa résein keresztül ugyanis igen rövid időtartam alatt rendkívül kevés fénymennyiség tudott csak áthaladni.

Nemsokára két olyan megoldással kísérleteztek, amelyek kielégítően oldották meg ezt a problémát. A megoldások két különböző

8. ábra

A "Phenakistiscope" elvét MOLTENI alkalmazta vetítésre 1882 körül. A készülék áll egy üvegtárcsából, festett képekkel és egy takarótárcsából, amelynek az ablaknyílása összhangban van a képek határoló vonalával. A takarótárcsa és a képtárcsa egy hajtókar, továbbá zsineg és orsók segítségével forgathatók, még pedig ellenkező irányban. A takarótárcsa tízszer fordul meg a képtárcsa egyszeri körülforgatása alatt, miközben 10 kép kerül kivetítésére.

9. ábra

HUGHES "Choreutoscope"-jait MOLTENI szerkesztette Franciaországban. A szalagos modell hat képelemet tartalmaz üvegre festve, amelyek tagozással ellátott keretbe vannak foglalva. A keret egy fémlemez sínjei közt csúszik. A fémlemezen egy kép nagyságának megfelelő kivágás van. Egy hajtókarral és a keret kivágásainak megfelelő csappal ellátott kerék forgatásával a képkeretet szakaszos mozgatással lehet továbbítani. Ezenkívül egy excenterrel működtetett takarólemez minden képtovábbítás alatt eltakarja a képet. _ A forgó modellhez festett képekkel ellátott üvegtárcsák tartoznak. A forgatás hatágú Máltai-kereszt meghajtással történik (C). Ennek csapos kerekére egy takaró szegmens (A) van felerősítve, amely a képmozgatás teljes tartamára elzárja a fény útját. A szerkezet mechanikai meghajtása zsineg és orsó segítségével történik.

alapelvre épültek, nevezetesen a "szakaszos" és az "optikai kiegyenlítéses" elvre. A szakaszos megoldás elve abban áll, hogy megállítanak minden egyes részképet a vetítés időtartamára azért, hogy a vetítés számára aránylag hosszú időt biztosítsanak; ez a retinán keltett érzet tehetetlenségére vonatkozó törvény szerint legföljebb 1/10 mp lehet. Ilyen szakaszos mozgást valósított meg Franciaországban MOLTENI, és a berendezését "Choreutoscope"-nak nevezte el. Ugyanezt valószínűleg Angliában is kitalálták 1860 körül, ott készítette el

azt HUGHES, londoni optikus. Kezdetleges formájában a készülék üvegre festett, egymást követő képek sorát tartalmazta, amelyeket a képfoglalat megfelelő kivágásaiba benyúló kampóval ellátott henger forgatásával gyorsan lehetett egymásután váltani. Lényegesen tökéletesebb volt a forgó "Choreutoscope", amelynél hat elemi kép volt egy köralakú üveglemezre ráfestve, amelyet egy hatágú "Genf-i kerék" (Máltai kereszt) forgatott szakaszosan. Egyébként a kerék fekete kartonszektorral volt ellátva, amelyik a képváltás ideje alatt eltakarta a vetítőablakot, miáltal jobb mozgásillúziót biztosított.

(Folytatjuk)

Jegyzetek

1 CHARLES a "Cursus seu Mundus Mathématicus" című munkája III. rész, 20. fejezetében ismertet egy laterna magikát, amely már tartalmazza a két fontos elemet: egy fénymentesen záró dobozt és egy eltolható objektívet. Amint az értekezésben közölt ábra mutatja, a fényforrás fényét egy konkáv tükör gyűjti össze egy átlátszó képre, amit egy kétlencsés objektív kinagyítva vetít egy ernyőre.

KIRCHER az "Ars magna lucis et umbrae"című munkájában maga is elismeri, hogy a laterna magika nem az ő találmánya.

2 PLATEAU "Phénakistiscope"-ján 10 résnyílás van a körtárcsa kerülete mentén egyenletesen elosztva. Minden résnek megfelelően egy rajzot helyeznek el. Így a tárgy mozgásban lesz látható. Ezzel szemben 10 helyett 11 rajzot elhelyezve, a mozgásészleléshez sztroboszkópikus hatás járul.