Vladimir SOCOR
Voronyin Moldovája
Kilátó 
Az utóbbi két évben Moldova politikai pártjai, parlamentje, elnöksége és végrehajtó testületei egy "mindenki mindenki ellen" jellegű politikai háborút folytattak. Ez tönkretette az ország politikai rendszerét, és lehetővé tette a Kommunista Párt felemelkedését a rendszer romjain.

Ugyanebben az időben a Dnyeszteren túl zavartalanul uralkodott a Pax Russica. Most, 1991 óta először, megvan az esélye, hogy kiterjedjen egész Moldovára, az újonnan megválasztott parlament támogatásával, ha Moszkva rábólint, és az EBESZ is belemegy.

Moldova új parlamentje két szempontból is egyedi a Független Államok Közössége országainak sorában. Elsősorban ez az egyetlen igazán erős parlament az előző országgyűlés által 2000 júliusában megszavazott alkotmánymódosítások nyomán. Ezek a módosítások messze nyúló hatalommal ruházták fel a parlamentet, és ezáltal Moldovát félig elnöki köztársaságból parlamenti köztársasággá változtatták. Másodsorban ez az egyetlen, kommunista többségű posztszovjet parlament, a február 25-i moldovai választások eredményeképpen.

A kommunisták már e választások előtt is erős parlamenti képviselettel rendelkeztek, de egyértelműen kisebbségben voltak a "jobbközép" és "jobboldali" pártokkal szemben. Ezek viszont szövetkeztek a Kommunista Párttal az államfő ellen, és bevezették a parlamenti köztársaságot. A hatalom átjátszása a kommunisták uralta parlament kezére felelőtlen lépés volt a nem kommunista és kommunistaellenes pártok részéről. Ezek után pedig következett az arányosság elvén alapuló választás, ami nyilvánvalóan a nagy és fegyelmezett Kommunista Pártnak kedvezett a kisebb és megosztott közép- és jobboldali pártokkal szemben. Ez utóbbiak végül egymással versengtek, és következésképpen megsemmisítő vereséget szenvedtek. Az alkotmánymódosítást és az azt követő választásokat a Moldova kommunistaellenes pártjai által - egy kivétellel - elkövetett politikai öngyilkosság két stádiumának tekinthetjük. Tanulság és figyelmeztetés ez az ukrán nemzetidemokraták számára.

Az új parlament 101 képviselőjéből 71 a Kommunista Párt színeit képviseli. Emellett több "középpárti" képviselő tulajdonképpen vaskalapos kommunista, akiknek már nem jutott hely az illető párt választási listáin.

A kommunista képviselők szinte kivétel nélkül a szovjet politikai szocializáció termékei, egy olyan folyamaté, amely sokkal sikeresebb volt a Moldovai SZSZK-ban, mint az Unió más államaiban. Ezen képviselők legtöbbje közvetlenül a II. világháború utáni években - a 40-es évek közepétől a korai 50-es évekig - született, egy olyan generáció tagja, amelynek fő élménye a visszamaradott, mezőgazdasági Moldova szovjetek általi korszerűsítése volt. Hozzájárultak és hasznot húztak ebből a folyamatból mint szakemberek, vezetők és apparatcsikok. Ez az egyetlen formatív tapasztalatuk. Többségük ellenezte a peresztrojkát, és legtöbbjük a működőképes moldovai mezőgazdasági-ipari rendszer szándékos tönkretételének tekinti az 1991 utáni reformokat.

Ezek közül a férfiak és nők közül majdnem mindegyik rendelkezik a Moldovai SZSZK valamely intézete által kiállított oklevéllel, esetenként az időszak pártakadémiái által kiállított titulusokkal kiegészítve. Csak nagyon kevesen rendelkeznek valamely jobb hírű moszkvai főiskolai végzettséggel, és egyetlen egy sem tanult valamely nyugati egyetemen. Ezek közül a képviselők közül jóformán egy sem használta ki a Nyugattal való szakmai és kulturális tapasztalatcserék 1991 után megnyílt lehetőségét. A kommunista képviselők többsége a következő három szakmai kategória valamelyikébe tartozik: kolhozokban tevékenykedő mezőgazdászok, mérnökök - beleértve a technikumot végzetteket, akik mérnöki diplomát kaptak -, illetve középiskolai tanárok.

Egyes kommunista elöljárók volt nómenklatúrás "nehézfiúk", akiket félreállítottak - nem 1991-ben, hanem már 1989-ben, mert ellenszegültek Gorbacsov reformjainak. Csak néhány példát említsünk: Iván Kálin (Ion Călin), a Moldovai SZSZK minisztertanácsának volt elnöke; Vasile Iovv, Bălţi város - Moldova második legnagyobb városa - volt pártelnöke, vagy Viktor Zlacsevszkij vezérőrnagy, Szovjet Moldova volt katonai biztosa (a sorozásokért felelt).

Április 4-én ennek a "politikai osztálynak" a tipikus képviselőjét, Vlagyimir Voronyint, a Moldovai Kommunisták Pártja Központi Bizottságának első titkárát választotta meg a parlament államfőnek, 71 támogató szavazattal a 101-ből. Oroszos családneve ellenére Voronyin egész életében etnikai moldovánként szerepelt, és a nyelvet is anyanyelveként beszéli. 1941-ben született, a Dnyeszteren túli Dubăsari rajonban, élelmiszer-ipari mérnökként különböző vállalatokban töltött be vezető funkciókat, majd az SZKP KB pártakadémiájára küldték, amelynek elvégzése után különböző rajoni és városi - többek között benderi-i - pártszervezeteket vezetett, majd 1989-90-ben a Moldovai SZSZK belügyminisztere volt, vezérőrnagyi rangban. E funkciójához kapcsolódik karrierje egyetlen fényesebb momentuma, amikor 1989 novemberében megmásította helyettese, egy oroszországi orosz tűzparancsát, amely gépfegyvertüzet akart zúdítani a Belügyminisztérium épületét megostromló tömegre. 1990 és 1993 között az Orosz Föderáció Belügyminisztériumának hivatalos tartalékállományához tartozott.

A Moldovai Kommunista Párt törvényen kívül helyezése után Voronyin az üzleti életben próbált szerencsét, és moldovai viszonylatban jelentősnek számító vagyonra tett szert. 1993-ban Kommunisták Pártja néven újraalapította a pártot, amelynek első számú vezetője lett. Az 1996-os elnökválasztásokon a szavazatok 10 százalékát nyerte el az első fordulóban, majd a második fordulóban Lucinschit támogatta, elősegítve annak megválasztását. Az 1998-as parlamenti választásokon a Kommunisták Pártja 30 százalékot ért el, és - az arányos választási rendszernek köszönhetően - 40 mandátumot kapott a 101-ből, hogy a legutóbbi, idő előtt megrendezett választásokon a szavazatok 51 százalékát érje el, ami 71 mandátumot jelent.

Mint a legtöbb moldovai, korosztálytól függetlenül - talán a tanulmányait az utóbbi időben végzett ifjúság kivételével -, Voronyin egy kezdetleges, a premodern lokálpatriotizmus szintjén mozgó nemzeti azonosságtudatot táplál, ami kényelmesen összefér az Oroszország iránti alázatával. Ez a világlátás azt feltételezi, hogy a moldovaiak - akiknek az önmeghatározása döntő módon állampolgárságukon és helyi kötődéseiken, nem pedig etnikai elveken alapul - uralkodjanak saját hazájukban, amely ha nem is lehet teljesen szabad, legalább teljes kellene, hogy legyen.

Dnyeszteren túli származású lévén, Voronyinnak szívügye, hogy ez a terület visszakerüljön Moldova fennhatósága alá, és ő személyesen szemben áll a szeparatista vezetőkkel, akik nem is ottani származásúak. Tulajdonképpen alig tartja többre őket holmi betolakodóknál, ami eléggé elterjedt nézet a chişinăui kommunisták vezető köreiben. Ebben rejlik annak a reménye, hogy Voronyin megpróbálja majd helyreállítani az ország területi integritását. Ez ugyanakkor annak a veszélyét is magában hordozza, hogy - saját jószántából vagy kényszerhelyzetben - Moszkva beleegyezését azzal vásárolja meg, hogy engedélyezi orosz csapatok mint "békefenntartó erők" jelenlétét az újraegyesített Moldova területén.

A kommunista párt nemzetiségi összetételében rejlik e csoportosulás sikerének egyik kulcsa - ami egyben a "jobbközép" kudarcát is megmagyarázza - ebben a multietnikus országban. A kommunista képviselőknek körülbelül fele, vagy valamivel kevesebb, mint fele, moldován nemzetiségű, moldován családnévvel, a többiek pedig vagy orosz ajkúak, vagy a Moldovában annyira elterjedt, határozatlan etnikai-nyelvi identitásúak. A kommunistaellenes moldovai pártok figyelmen kívül hagyták a lakosság ezen rétegeit, és egynemzetiségű jelöltlistákat állítottak. Ehhez a számítási hibához még hozzáadódott az, hogy egyes "jobboldali" pártok sorsukat az etnikai moldován választópolgároknak csupán vékony rétegét kitevő román beállítottságú választókra tették fel. Mindez sok moldován beállítottságú moldovánt és az összes oroszul beszélőt a baloldal karjaiba taszította.

A román nemzeti eszme Moldovában a választópolgárok körülbelül 10 százalékára és az etnikai moldovánok legtöbb 15 százalékára korlátozódik. Az eszme főbb képviselői a chişinăui humán értelmiséghez tartoznak. Ez a réteg adja a román beállítottságú pártok vezetőit is, akik jobboldaliként határozzák meg saját magukat, és egymás ellen harcolnak a politikai spektrum ezen keskeny sávjának az uralásáért. A moldován-moldovánok és a nem moldovánok figyelmen kívül hagyásával ezek a pártok tulajdonképpen örökös félretaszítottságra kárhoztatják magukat. Lemondanak a választójogú lakosság több mint egyharmadát képező orosz ajkúakról a Kommunista Párt javára, és hagyják, hogy a moldován-moldován szavazatok minden irányba szétszóródjanak.

A
The Jamestown Monitor április 4-i és 9-i számából átvett cikk.

Vladimir Socor a washingtoni Jamestown Alapítványnak a posztszovjet térséggel foglalkozó politikai elemzője. A The Jamestown Monitor: A Daily Briefing on the Post-Soviet States, valamint a The Wall Street Journal Europe munkatársa. Korábban az RFL/RL Research Institute-nál dolgozott. Bukarestben született, Münchenben él.


2001.04.07.