A Provincia szerkesztősége
Magyar-román per /pár?/ beszéd
Dokumentum 
1918-at követően a kisebbségi helyzetbe került erdélyi magyarságnak új válaszokat kellett keresnie az új történelmi kihívásokra. A megoldás egyik számára elfogadható formája Erdély autonómiája lehetett volna, amely az Osztrák-Magyar Monarchia idején az erdélyi románok programjában szerepelt. A két világháború között közel félszáz erdélyi autonómiaterv született - magyar, német és román szakértők tollából - (vö.: Bárdi Nándor, A szupremácia és az önrendelkezés igénye. Javaslatok, tervek az erdélyi kérdés rendezésére, in Források és stratégiák, szerk. Bárdi N., Csíkszereda, 1999, 29.-113.), de ezek mellett fontosak voltak azok a sajtóviták is, amelyek a fenti témakörről szólnak.

Krenner Miklós 1875-ben született az észak-magyarországi Garamberzencén (ma Szlovákia), Aradon volt történelemtanár, ott vált országosan ismert publicistává, aki - Márki Sándor volt tanítványaként - alapos felkészültséggel magyarázta a történelmi problémák mibenlétét. Doktori dolgozatában (A nemzeti királyság eszméjének kialakulása, Arad, 1900) behatóan foglalkozott Erdély középkori autonómiájának problémakörével. A húszas évek közepén az Országos Magyar Párt reformmozgalmának vezetője. Számos írásában szorgalmazta a magyar-román közeledést, megbékélést. 1930-ban Kolozsvárra költözik, az Ellenzék vezető publicistája. A harmincas évek elején ő volt a híres "hídverő". (Vö.: Balázs Sándor, Egy hídverési kísérlet, tanulságokkal, Valóság, 1987/2, 20.-34.) 1933. április 16-án lapjában Kisebbségi harangszó címmel húsvéti vezércikket írt, melyben a felmerülő problémák lehetséges megoldásaként autonóm Erdélyt javasolt. A cikk nagy vihart kiváltó részletét összeállításunk elején közöljük (1. sz. dokumentum). A cikk teljes szövegét lásd: Krenner Miklós: Az erdélyi út. Válogatott írások. Szerk.: György Béla, Székelyudvarhely, 1995.

A kolozsvári törvényszék már 1933. április 24-én ügyészségi vizsgálatot kezdeményezett annak kiderítésére, hogy ki a szerzője az Ellenzék húsvéti számában megjelent Spectator aláírású vezércikknek. Az ügyészségi vizsgálat eredménye június 1-jén kelt, következményeként július 3-án megszületett a vádirat (2. sz. dokumentum). A tárgyalásra a kolozsvári törvényszéken Richard Filipescu tanácselnök vezetése mellett Eugen Pop szavazóbíró részvételével került sor augusztus 25-én. A vádat dr. Lani sajtóügyész képviselte, a védelmet dr. Klein Miksa látta el. A bizonyítási eljárás során az elnök és a vádlott között kisebb vita zajlott az autonómiáról (3. sz. dokumentum). Az ügyvéd védőbeszédében rámutatott, hogy Krenner a román-magyar megbékélés híve, és az erdélyi románság érdekeit ugyanúgy védi, mint a magyarokét. Kérte a vádlott felmentését.

A következő tárgyaláson, 1934. február 27-én, dr. Ciugudan ügyésznek az volt az álláspontja, hogy kisebbségi részről transzszilvanista szellemet és autonómiát emlegetni rejtett törekvés az állam egysége ellen. Szerinte Erdély önkormányzata az állam gyengüléséhez vezetne, és már maga a gondolat is merénylet a nemzeti állam ellen. Dr. Klein Miksa védőbeszédében (4. sz. dokumentum) rámutatott, hogy elvi kérdés nem lehet bírósági per tárgya, mert az ítélet nem lenne más, mint a vita eldöntése hatalmi eszközökkel. Krenner az utolsó szó jogán fel szerette volna olvasni nyilatkozatát (5. sz. dokumentum), de az elnök csak a beszéd bevezető és befejező mondatainak ismertetésére adta meg az engedélyt.

A vita eldőlt: az 1935. március 1-jei ítélethirdetésben Krenner Miklóst egy hónapi elzárásra, kétezer lej pénzbüntetésre és politikai jogainak, valamint újságírói működésének háromévi felfüggesztésére ítélték. A védő fellebbezett az Ítélőtáblához, amely Bălăşan bíró elnökletével 1935. március 20-án helybenhagyta a korábbi ítéletet. A Tábla ítéletének megfellebbezését követően Bukarestben a Semmítőszék N. Stănilă elnökletével, N. Ioanid ügyész előterjesztésére a táblai ítélet fellebbezését visszautasította, és az 1583/1936. sz. határozatában 1936. május 13-án jogerőre emelte az elsőfokú bírósági ítéletet.

Krenner, hogy "ne feszélyezzen egyetlen magyar intézményt sem", tagságairól, viselt funkcióiról lemondott. De mindenki kitartott mellette, a Magyar Párt kolozsvári szervezete például lemondását nem fogadta el, ellenkezőleg, tiszteletbeli elnökét együttérzéséről és rokonszenvéről biztosította. Az újságok róla cikkeztek, meghurcoltatását elítélték. A szász sajtó Krenner bíróság előtti kiállását tárta olvasói elé. A román sajtó, mely a hídverés idején oly hangos volt, az első per után épp csak egy híradást közölt. Miután azonban a bírói döntés jogerőre emelkedett, az erdélyi román újságíró-szakszervezet elnöke, I. Clopoţel a kisebbségi pályatárs védelmére kelt, tiltakozva a hajsza ellen, amelyet "érthetetlen módon, a magyar újságírás legjobbjai ellen folytatnak". A magyarországi pályatársak is megszólaltak.

A Semmítőszék végzése alapján, 1936. november 16-i dátummal a kolozsvári törvényszék főügyésze kiállította az 1109/1936. sz. letartóztatási parancsot, és utasította a rendőrkapitányságot a 61. éves elítélt letartóztatására és beszállítására a kolozsvári törvényszék börtönébe. Ugyanezzel a dátummal ismeretes egy munkaszolgálatra behívó parancs is: mivel az elítélt a jogerős ítélet utáni 30 napon belül nem fizette be pénzbeli büntetését, a büntető törvénykönyv 54. cikkelye értelmében közmunkára küldik, hogy így törlessze adósságát. Közben december 1-jén, Románia nemzeti ünnepe alkalmából királyi amnesztiarendelet lépett életbe, amely elengedte az 5000 lejig és három hónap szabadságvesztésig terjedő büntetéseket. Klein védőügyvéd ügyfelének képviseletében december 3-án kérvényt nyújtott be, védence büntetésének elengedése céljából. Mindezek eredményeként a királyi kabinetiroda 1937 januárjában hivatalosan értesítette az igazságügyi hatóságokat, hogy "Károly király Őfelsége kegyelmi rendelettel felfüggesztette az ítélet minden intézkedésének végrehajtását".

Krenner Miklós 1968-ban halt meg Budapesten. Ruffy Péter a magyar újságírók doyenjeként búcsúztatta. (A per részletes elemzését lásd: György Béla, Spectator sajtópere. Krenner Miklós születésének 125. évfordulójára, Magyar Sajtó, 2000/4.) A helységneveket, amelyeket az akkori törvények értelmében csak románul lehetett nyomtatásban leírni, a magyar kiadásban magyarul közöljük. A transzszilvanizmus alakváltozatait a mai helyesírás szerint egységesítettük. (György Béla)

1. Kisebbségi harangszó
A transzszilvanizmus jelenti a magunk és a mások népi egyéniségének szabad kiélésére, az egymás iránt való liberalizmusra, egy természeti parancson alapuló kollektív kötelesség teljesítésére való buzdítást és törekvést. És jelenti a hídverést, mely szomszédokat, összetartozókat összeköthet, (...) az Erdély történeti múltjához sokban hasonlító, majdnem teljes önkormányzatra való igyekezetet. Egy autonóm Erdély a gazdanép zavartalan uralmát és birtokát biztosítaná. (...) Nyitott füllel hallgassuk üzenetüket (ti. a húsvéti harangokét - Gy. B.). Meg fogjuk tudni, hogy nagy megcsúfolás, szenvedés s keresztre feszítés után hogyan jön a mi megváltásunk, föltámadásunk, eszmegyőzelmünk is. Amily biztos, ami volt, épp oly bizonyos, aminek el kell jönnie. (...) Ez a valóságos húsvét mégiscsak biztat bennünket a jövendővel, és nekünk dolgozik. A megpróbáltatás mindig előzménye a kárpótlásnak, s igaztalanság nélkül az igazság csak születhetik, de nem diadalmaskodhatik. Van várnivalónk is, mert van remélnivalónk jogosan, ha erőnket és türelmünket szárazon tartjuk. (Krenner Miklós Spectator aláírású vezércikke, Ellenzék, 1933. ápr. 16.)

2. Vádirat
A kolozsvári bíróság mellett működő ügyészség

Vádirat
No. 5460
1933. július 3.

Mi, a kolozsvári bíróság főügyésze
Megtekintve az alábbi bűnvádi eljárás iratait:
A Nyomozóiroda jegyzőkönyvét,
amely megállapítja, hogy Krenner Nicolae, 58 éves, újságíró, kolozsvári lakos
az Ellenzék c. lap 88-as, 1933. április 16-i számában megjelentette Kisebbségi harangszó című írását, amelyben a romániai magyarok kisebbségi ügyével foglalkozik, hosszabb bevezető után levonja a következtetést, hogy az erdélyi autonómia eléréséért támogatni kell az erdélyi regionalista magatartást, és végül, álcázott irredenta ösztönzésekkel eljut arra a végső következtetésre, hogy a - természetesen az ezeréves Magyarország visszaállítására vonatkozó - reményeik megvalósulnak.

3. Egy kis vita az autonómiáról
A bizonyítási eljárás során a következő párbeszéd zajlott le:
- Elnök: Mit ért transzszilvanizmus alatt?
- Dr. Krenner: A cikk megadja a definiálást. A három nép a múlt útbaigazítása alapján közös érdekeket, gondolatokat és érzéseket képvisel, s ezek szabad kiélése a megfelelő politikai, gazdasági és művelődési formákat keresi. Csak a transzszilvanizmus teljes érvényesülése jelenthet tökéletes megoldást az Erdély körül zajló vitában.
- Elnök: Hogyan képzeli el az autonóm Erdélyt? Teljesen függetlenül Romániától?
- Dr. Krenner: Az autonóm Erdély fogalma önmagát határolja körül. Három nép önmagát kormányozza, mint a múltban török, most román szuverenitás alatt. Az árnyalat foka nem tartozik ide. Még az se fontos, mi a különbség szuverén és szüzerén (fr. suzerain = feudális függőségben lévő) között. A lényeg az autonómia, minden tekintetben. Vagyis amit a centralizáció elhalványít, a decentralizáció kiszínezi.
- Elnök: Az autonómia és a decentralizáció elszakadást jelent Romániától.
- Dr. Krenner: Nyíltan beszélek. Autonóm Erdélyt követeltem a cikkben, amelyben semmi nyoma sincs, hogy a nemzetközi szerződések által létesített helyzeten változtatni próbálunk. Amit írtam, azt a tekintélyes román politikai irodalom még nyomatékosabban követeli. Amit kívántam, nem egyedül a magyarság számára kívántam, hanem a transsylvanizmus kielégítésére. Rosszhiszeműségemet kizárja, hogy egy autonóm Erdélyben a hegemónia úgy is az abszolút többségben lévő románságot illeti.

Az erdélyi mítosz
- Elnök: De hol van az egésznek az igazi lényege?
- Dr. Krenner: Egyrészt a múltban, mert már volt többféle formában autonóm Erdély. Én, mint historikus, történeti módra és történeti távlatokban gondolkozom. A múlt érezteti hatását. Abban a körülményben, hogy a volt királynak és jelenlegi trónörökösnek Erdély nagyvajdája címet adták, az autonóm Erdély, a transzszilvanizmus elfojtott vágya mozdult meg. Senki sem gondolhat arra, hogy ez a rejtettség, az erdélyi mítosznak ez az ereje az állam egysége ellen irányul.
- Elnök: Mégis, mondjon példát, hogy miként képzeli el az autonóm Erdélyt.
- Dr. Krenner: Ahogy nemrég Anglia szabályozta Irlanddal való viszonyát, ahogy azelőtt Magyarország a Horvátországgal való kapcsolatot. Amikor erdélyi kormányzóságról volt szó, és tanács választásáról, vagy amikor régebben, az unifikálás előtt, volt egy szebeni kormányzótanács satöbbi, satöbbi, akkor is a történelmi és természeti követelmények hangjára hallgattak.

"Nem kell a kaland"
Az elnök megjegyzi, hogy az ír példa mégiscsak a szeparatizmust jelenti, mire a vádlott újságíró behatóan magyarázza a repeal- és a sinn-fein-mozgalom különbözőségét az unionista autonóm-mozgalomtól, amely Irlandban végül diadalt aratott. Ami az elnök egyéb kijelentéseit illeti, megjegyzi dr. Krenner, a cikk egy csomó kifejezése bizonyítja, hogy nem történt rémidézés. Benne van a cikkben, hogy: "Nem kell a legeszményibb kaland sem, amely akár egy emberünktől, akár egy jogunktól megfosztana. Egyetlen politikai lépés, mely a többségi néphez és a testvérkisebbségekhez való eddigi viszonyunkat ok nélkül felborítaná... Transzszilvanizmus jelenti a hídverést... A magyar kisebbségeknek nincs és nem is lehet külpolitikája, csak belpolitikája... Amennyiben gyakorlati változás következne be, az számban, anyagiakban, erőben, árnyalatban meggyöngítene bennünket, s csak újabb sarkantyú volna, hogy a többségi néphez való viszonyunkat a lehető legjobban kiépítsük." E mondatok értelme világos. Az elnök kijelentésére, hogy a vádlott újságíró nyilatkozatai tele vannak a román néppel szemben táplált bírálattal, holott a kisebbségeknek ma több képviselőjük van a bukaresti parlamentben, mint a románoknak volt annak idején a magyar képviselőházban, ezt válaszolta dr. Krenner: "Az ilyen részletek nem tartoznak ide, különben sem kifogásolható az, ami jó, de igenis követelhető, ami jó, nincs meg."

Mi a kirekesztés?
- Elnök: A regáti románságnak jobb dolga van, mint az erdélyi lakosságnak? A megcsúfolás, szenvedés és keresztre feszítés mit jelent?
- Dr. Krenner: A regáti viszonyokat nem ismerem, nem szólhatok hozzá. Erdélyről van szó, és ismerem nem csak az erdélyi kisebbségek, hanem az erdélyi románság panaszait és szenvedéseit is. Éppen ezért a világért sem gazdasági autonómiát tartok szükségesnek - vámpolitika, vámhatár kívül esik -, de igenis igazi politikai autonómiát. A megcsúfolás, keresztre feszítés a múltra is, a jelenre is vonatkozik.
Az elnök közbevág: Mintha a románság nem szenvedett volna a múltban!
Erre dr. Krenner emelt hangon kijelenti: Annak idején és helyén épp úgy védtem a románokat, és támadtam a magyar nemzetiségi politika hibáit, mint ahogy most teszem fordított irányban. Tettem, pedig államhivatalnok voltam, és magas állami hivatalt is töltöttem be.

Történelmi szükség
- Elnök: Mit akar ezzel mondani: "Amily biztos, ami volt, épp olyan bizonyos, aminek el kell jönnie; a megpróbáltatás mindig előzménye a kárpótlásnak, s az igazságtalanság nélkül az igazság csak születhetik, de nem diadalmaskodhat."
- Dr. Krenner: Biztos, hogy volt transzszilvanizmus és erdélyi fejedelemség. Biztos, hogy van transzszilvanizmus, és meg fog valósulni az autonóm Erdély. Mert ez a történelmi szükség. Nem megoldás, hogy Erdély, mint Elzász-Lotharingia, ide-oda dobáltassék, valahányszor háború és békekötés lesz. Három nép szenvedéseinek véget kell vetni. Ami a megpróbáltatást és annyiszor firtatott fájdalmat illeti, nem politikai vagy jogi formulával válaszolok. Van egy esztétikai ősigazság: minden szép a fájdalomból születik.
Az igazság is! (Ellenzék, 1933. augusztus 26., 194. sz., 1.-2. o.)

4. Dr. Klein Miksa ügyvéd védőbeszéde
A történelem ismétli az eseményeket, de nem szabad ismételni a hibákat. 40 évvel ezelőtt, 1894-ben ítélkeztek a memorandum-per vádlottai felett, s a mostani pert, amelyben önöknek kell ítélkezniük a vádlott felett, sokban hasonlít a memorandum-perhez, mert elvek ütköznek össze, és nem annyira a vádlottak személye bír fontossággal, mint inkább azok az elvek, amelyeket ők képviselnek. A vádhatóság azért kéri védencem megbüntetését, mert Erdély részére követeli az autonómiát. A memorandisták a császárhoz nyújtottak be egy petíciót, amelyben felsorolva a román nép szenvedéseit, kérték, hogy az erdélyi románság államalkotó nemzeti szabadsága ismertessék el, és követelték az autonómiát. A jogfosztások és a lehetetlen törvények miatt követelték a választási törvény, a nemzetiségi törvény, iskolai, egyházi és sajtótörvénynek új alapokra fektetését, hogy a román nép megtalálja a maga nemzeti kiélésének a létfeltételeit.

Az inkriminált Húsvéti harangszó (helyesen: Kisebbségi harangszó - Gy. B.) című cikkben a vádlott is azért követeli Erdély autonómiáját, hogy "biztosíthassa az erdélyi népek harmonikus és békés kiélési lehetőségét és boldogságát". Ez a cikk olyan művészettel van megírva a művelt olvasóközönség részére, hogy nem lehet érette megbüntetni a vádlottat, mert ebben a cikkben a kisebbségi magyarság őszinte érzését tükrözteti vissza a vádlott.

Ennek a cikknek az elbírálásához szükséges felvetnünk 3 kérdést:
1. Van-e az erdélyi autonómiának történelmi gyökere?
2. Ha igen, kik folytattak érette küzdelmet, és végül
3. Hogy az autonómia jelenti-e az állam kereteinek a megbontását, vagy [csupán] az állami alkotmánynak a reorganizálását, átalakítását oly irányban, hogy az államot alkotó népek összes energiáinak összefogásával az állam szervezetét lehessen új alapra fektetni?

A történelmi előzmények
Hosszasan ismerteti ezután a védő az 1848-as előtti erdélyi állapotokat és Erdély Magyarországgal való uniójának a történetét, és részleteket idéz Simion Bărnuţiunak Balázsfalván 1848. május 2-án tartott unióellenes beszédéből, amelyben a románságot az unió elleni állásfoglalásra reábírta.

"A szabadság - írja Bărnuţiu - csak nemzeti szabadság lehet, és amelyik ember nem érzi magát a lelke mélyéig megbántva, ha nem beszélhet a saját nyelvén, és nem fejlődhet szabadon azon az úton, amelyet a természet részére kijelölt, ha ebben a nemzeti sajátságában nem tud megjelenni, akkor ez a szabadság mit sem ér. Ha az egyéntől a nemzetig megyünk, amelynek szintén megvan a maga nemzeti természetű personalitása, amelyen megjelenni kíván - ha ez nem engedélyeztetik neki, úgy inkább a halál választandó, mint az élet, mert a nemzeti szabadság adja meg az embernek az ornamentikát."

Ezt az alapelvet az erdélyi kisebbségek is vallják - folytatta dr. Klein -, és ezért nem mondhat le egy nép sem az őt megillető nemzeti szabadságról. Ezt tette a vádlott is, amidőn száz és száz cikkben követeli a magyar kisebbség részére az életlehetőségét, a nemzeti kisebbségi jogokat.

A memorandum-per tárgyalásán a per fővádlottja, dr. Ioan Raţiu tordai ügyvéd azt mondotta: "...amit itt tárgyalunk, esküdt urak, az a román nép egzisztenciája. Egy nép egzisztenciáját pedig nem diskutálni kell, hanem ki kell jelenteni. A román nép itt van, és jelentkezik." A Krenner cikkei által az itt élő magyar kisebbség jelentkezik, és ezért ezen egzisztenciális megjelenését tudomásul kell venni.

Évtizedek román harcai az önkormányzatért
Részletesen ismerteti továbbá a védő az 1863-as eseményeket, a nagyszebeni diéta határozatait, Şaguna püspök fellépését, kérvényeit a császárhoz, és kimutatja, hogy mindezekben a román nemzetiségi törekvések csúcspontjául Erdélynek mint Magyarországtól független, különálló korona-tartománynak autonómiáját követelték és az összes itt élő nemzetek egyenjogúságát. Az erdélyi tartománygyűlés naplóiból idézi, hogy a román kiküldöttek követelték a román nemzet vallási egyenjogúsításának törvényét az autonóm Erdély keretében, és hogyan foglalt állást ebben a kérdésben gróf Béldi, Trauschenfels, Cipariu és Şaguna püspök. Külön ismerteti az erdélyi nyelvkérdést, és hogy a törvényjavaslatok tárgyalásánál minő álláspontot foglaltak el az egyes nemzetek képviselői.

Ismerteti a védő gróf Lónyai Menyhért miniszterelnöknek 1872-ben folytatott tárgyalásait az erdélyi románok két egyházának vezetőivel.

A román történetírók műveiből idézve bizonyítja, hogy 1881-ben május 12-től 14-ig a Román Nemzeti Párt értekezletén Nagyszebenben, ahol a Nemzeti Párt a nagy nemzeti programot állította össze, ennek első pontja Erdély autonómiáját követelte. Ettől a programtól a Nemzeti Párt elvileg a világháború végéig egy jottányit sem engedett. Itt-ott felmerül a föderatív államrendszer szerepe is Erdély történetében, de a Nemzeti Párt elvileg mindig Erdély autonómiáját követelte. Ennek legélesebb bizonyítéka az 1895-ben létesített nemzetiségi (tót, román és szerb) kongresszuson megválasztott Comiténak a tiltakozó kiáltványa a millenniumi ünnepségek ellen, amelyben többek között ez a kitétel van: "Ma sem szűnt meg a harc a ‘tót kerületért', sem a ‘szerb vajdaságért', sem ‘Erdély autonómiájáért'."

Nem tört az állam felforgatására Spectator
Ha tehát a románságnak - folytatta a védő - közel százéves küzdelme abban csúcsosodott ki, hogy Erdély részére autonómiát követeltek, akkor miért volna felelősségre vonható a vádlott csak azért, mert az inkriminált vezércikkben megpendítette, hogy az itt élő népek békés együttműködéséért Erdélynek autonómiát kell adni?

Ebben a cikkben a vádlott azt írja: "Egy autonóm Erdély a gazdanép zavartalan uralmát és birtokát biztosítaná". Tehát nem erőszakos felforgatások, nem az állam egységének erőszakos megbontása végett kívánta az erdélyi autonómiát, hiszen a gazdanép zavartalan uralmát biztosítva látja.

Részletesen ismerteti ezután Klein dr. Maniunak 1913-ban a Román Nemzeti Párt megbízásából Tisza Istvánnal folytatott magyar-román kibékülési tárgyalásait és ennek eredménytelenségét. Idézi Maniunak egyik beszédét, amit a magyar parlamentben mondott el, valamint a Pester Lloydból való cikkét, amelyből kitűnik, hogy Maniu céltalannak tartott mindennemű kompromisszumot az eltérő két felfogás között, éspedig az egységes magyar nemzeti állameszme és Erdély autonómiájának eszméje között.

Idézi Maniunak azt a kijelentését is, amelyet már a román parlamentben tartott: "román nemzet alatt pedig az államot alkotó polgárok összességét értem, tekintet nélkül azok vallására, nemzeti hovatartozandóságára, nyelvére, a királytól a legutolsó polgárig. Ez az elv felel meg mindenben az állameszme nemzeti egységének".

Megengedett harc a kisebbségeké!
Tehát mi, az itt élő kisebbségek is alkotó tagjai kell, hogy legyünk az államnak, nyelvi és nemzetiségi különbség nélkül. A nemzeti kisebbségek harca tehát egy megengedett törvényes harc mindaddig, amíg az állampolgári jogegyenlőség mindenki részére nemcsak papíron, de ténylegesen is biztosíttatott.

Ismerteti továbbá a védő a gyulafehérvári pontozatok keletkezését és tartalmát, és leszögezi, hogy itt is, bár provizórikusan, Erdély részére autonómia ígértetik, jóllehet Erdélynek a Regáttal való egyesülése feltétel nélkül kimondatott. Tehát közel 100 éves küzdelmet folytatott a románság Erdély autonómiájáért. Igaz, hogy ezzel szemben felhozható az akkori politikai helyzet és a románság akkori helyzete. De ha ma változott a történelem kereke, ki merné állítani, hogy az itt élő nemzeti kisebbségeknek kevesebb joguk lehet nemzeti követeléseik kiküzdésére, mint aminő volt a románoknak?

Boilă továbbment követelésében
Itt van a kezemben a kolozsvári egyetem professzorának, dr. Romul Boilának a tanulmánya az egyesült román állam alkotmányának reorganizálása végett, amelyben Erdély részére 1931-ben az erdélyi diéta és tartománygyűlés visszaállítását követeli, amely szerves egységbe hozható az állam új alapokra fektetendő alkotmányával. Tehát szabad és megengedett az államalkotmány törvényének is a módosítása, a reformálása, a reorganizálása, mert az állam alkotmánya nem egy megkövesedett formája az állami organizációnak, hanem annak is fejlődnie kell az élet szükségletei szerint, és bár talpkövét képezi az állam oszthatatlanságának, mégsem jelenti, hogy az nem volna békés úton az alkotmányos faktorok hozzájárulásával átformálható, és ennek tárgyalása, vitatása nem képezheti tárgyát államellenes izgatásnak.

Idézi a vezércikkből a vádlott transzszilvanizmus-definícióját, "amely jelenti a magunk és mások népi egyéniségének szabad kiélését. Jelenti a hídverést, amely szomszédokat, összetartozókat összeköthet".

Ez a hitvallása Krennernek száz és száz cikkben jutott már kifejezésre, és innen elnevezése a közéletben: "Krenner, a hídverő", és ha ma még meg nem értéssel és ügyészi vádiratokkal kell megküzdenie, nem lehet vitás, hogy az igaz utat ő jelölte meg, mert csakis a népek békés összefogásával szüntethetők meg a népeket gyötrő keserűségek.

Ilyen stílusban nem lehet izgatni
A népi jogokért való küzdelem szívósságát, törhetetlenségét - végzi szavait a védő - az erdélyi népkisebbségek megtanulták a románoktól, és ma az új állam keretébe beilleszkedve meg nem szűnő energiával küzdenek a népkisebbségi jogok megvalósításáért. Maguk az egyes kormányok is sokszor ígérték ennek a nagy horderejű kérdésnek a megoldását, amely nem lehet alkudozások tárgya, és amelyet nem lehet a nemzeti szabadság méltóságának a rovására megoldani, hanem csakis azon magasabb etikai princípiumok kielégítésével, amelyek valóban alkalmasak arra, hogy az állami rendet biztosítsák. Boilă írja: az új állami organizáció véglegesen kell, hogy megoldja a kisebbségek nemzeti és vallási problémáit, mert ez újabb erőforrást és energiát jelent a nagy állami problémák megoldására.

Ezért nem látom bűncselekmény tényálladékát az inkriminált cikkben, mert a legművészibb formában, irodalmi stílusban, eszményi magaslatokról bírálja az európai közállapotokat, és vonja le belőle konzekvenciáit a mai helyzetre, és jelöl ki hittel, meggyőződéssel utat a jövőre. Ilyen stílusban nem lehet izgatni, ilyen nyíltan kifejezve politikai meggyőződés nem lehet veszélyes az államra, és ezért hiszem, hogy az önök ítélete felmentő lesz. A történelem ismétli az eseményeket, de nem szabad megismételni az emberi hibákat és tévedéseket. (Ellenzék, 1934. február 28., 47. sz., 3.-4. o.)

5. Az utolsó szó jogán
Régi tiszta fogalom és elv, aminő a transzszilvanizmus és autonómia: erdélyiség és önkormányzat, az embert, íme komoly pörbe bonyolíthatja. Hogy fogják ezt a termen kívül, urbi et orbi, ésszel fölérni? Szeretném, ha megmutatnák — bárhol is van a világon — a nyílt arcú törvényt, amely egy "genius loci"-ban való hitet, a szabadságösztönnek az önkormányzati törekvésbe való öltözködését kárhoztatja!

Mi bűn lappang a magán-való erdélyiségben? Geopolitikai meglátás szerint egy szinte tökéletesen zárt és különös medencében százados élmények szalagjain három nép az anyanemzettől elütő formát is ölt; nyílt vagy rejtelmes szövéssel, akart és nem akart eszközökkel, a történelmi erő köteléket létesít közöttük. Táji közösség, erdélyi lelkiség, az ösztönélet mítosza párállik fölöttük. Az erdélyi román más, mint például a távoli kuco-vlah vagy cincár, de különbözik a közeli ókirálysági romántól is, és az egyesülés boldogsága ellenére "vigyázz!"-ban áll. A történelem színez és farag. A fajtájából elvont elemmé válik az erdélyi magyar és az erdélyi szász, több-kevesebb nyelvi, szellemi, érzelmi, népművészeti egyediséggel, viszont az egymáshoz vezető szellemi és közéleti hagyományokkal, politikai-gazdasági érdekkel és utasításokkal, kölcsönös vérkeveredéssel, majdnem svájci életmódban, kész minden irányban az áramlatok elfogadására, viszont önálló kihatásra, sőt olykor támadásra is. Ezeken a három népet körülvevő huzalokon végig akar most áramlani az erdélyi villamosság, a tartományi önkormányzat árnya, jogpolitikai szóval a decentralizáció szelleme. Öntsünk tiszta kijelentést a történelem poharába. Egyes-egyedül arról van szó, hogy az erdélyi román, az erdélyi magyar és az erdélyi német a nemzeti elv arányos érvényesítésével közösen és igazságosan kormányozza Erdélyét bizonyos ügyekben, mint ahogy más népi összetételű unióban és egy szüzerén állam formájában egyszer tette. Csak a faji, vérségi, fölényi elveket hirdető reakció áll e vallomással szemben; a nemes konzervatizmus és a haladó szellem átérzi igazságát.

Az erdélyiség valóságát és az önkormányzatra törekvés okosságát a mi sorainkban is igen tagadják. Főleg a világnézeti dandyzmusban vagy kétkulacsosságban fanyalgó fiatalok, akik az öregebb írók rögeszméit fedezik fel bennük. És persze tagadják vagy átmódolják az erdélyi határon túl mind a két irányból, éspedig átlátszó érdekkel. Holott van: él és igényel. Igaza van Wellsnek: az ember hajlamos rá, hogy hagyományos bölcsességeket alkosson. Az erdélyi fejedelemség megtette a magáét, de nem plusquam perfectum: romjai kezdenek föllélegzeni. Nekünk is meg kell tennünk a magunkét. Miért van erdélyi és besszarábiai miniszter, de nincsen dobrudzsai? Miért zsugorodott össze Moldva és Munténia neve egy-egy földrajzi fogalommá, holott nem is olyan régen a kettő két külön fejedelemség volt? Miért van erdélyi nagyvajda? Miért próbálkoztak már tartományi decentralizációval? Miért élhet itt még mindig az osztrák magánjog? Miért volt nagyszebeni kormányzótanács? Lám, a rejtelemnek még mindig van hatalma és folytatása...

Fő kérdés marad azonban: az állam egysége szempontjából miért kínos kaland az erdélyi önkormányzat firtatása. Anglia többet adott domíniumjainak, még a búr szellemű Dél-Afrikának és az angol-francia jellegű Kanadának is, mégse fordult ki sarkaiból a brit világhatalom. A nyelvrokonság és üldözés nem riasztja el a tótot, a szlovént és horvátot, hogy nemzeti öntudatának vagy régi tartományi formájának igézetére önkormányzatot követeljen, az egyik a pittsburghi szerződés alapján, a másik a vidovdáni alkotmányon belül. A békeszerződés megígérte a rutén önkormányzatot, és a párizsi szerződés elrendelte a székely és szász művelődési önkormányzat bevezetését. Ezeknek nem lehetett célja szétbontani az utódállamok egységét és meglékelni erejét. A spanyol forradalom rögtön önkormányzatúvá tette Katalóniát. Bismarckon túlhaladva is és minden totalitás ellenére megmaradt bizonyos elhatárolásban a harmadik német birodalom tartományi részelődése. És az USA majdnem 50 független [államból összetevődő] uniója? A latin Amerika egy ABC nevű szövetségén belül három szuverén állam még tartományi szövedéket is mutat. Oroszország pedig a szovjetek uniója.

Újból fölvenni Erdélyt, folytatni Erdélyt, jelentené az erdélyi lélek szabad fejlődésében a törvényhozatal, a közigazgatás, a bíráskodás, a közművelődés, a gazdasági munka és a forgalom intézését, a három nemzet képviselőiből választott háromnyelvű tartományi közgyűlés s a soraiból kiválogatott háromnyelvű kormányzóság útján. De nem jelentené a külügy, hadügy, pénzügy, vámügy egységének szétdarabolását. Nem Erdélyországról, nem Erdély államról, hanem egyszerűen Erdélyről, Transzszilvániáról, mondjuk Erdély önkormányzatáról van szó, mely az erdélyi lelket külön politikai köntösben jeleníti meg. Vajon lényegesen megváltozna ezzel az állam arculata, és összetörne a román többség vezéri botja? Ellenben nyugvópontra találna, és csakis így találhat a kisebbségi kérdés. Elérkezett az idő, amikor legyen vége a végzetes játéknak, amely csak nemzetiséget lát bennünk, a vendégjog türelmi bárcájára: egy új sárga foltra való igénnyel, és még most sem akarja meglátni bennünk az újkori kisebbséget, amelynek ünnepélyesen kapott és fogalmazott jogi állománya van, és ez az átcsatolt új területek nemzetközi jogból folyó birtoklásának egyik föltétele. Az önkormányzat mindenképp, minden jeges felhőt elhajtana fájó fejünk felől és súlyos égboltozatunkról, zavartalan birtoklást szerezne szuverén gazdaállamunknak. Történelmi csatornázás volna ez, termékeny szellemmel való öntözés. Egy nem bomlasztható, történelmi petrifikáció.

Hol van mindebben az állam egységére és biztonságára való orv-rátörés, hol van itt a forró izgatás? Az elfogult vádhatóság nem olvasta jól, és nem értette meg a cikket. Mögéje nézett, és mialatt "rejtett indulat" után szimatolt, nem fedezte föl a "rejtett nagy célzatot", mely közös érdekünket jelenti. De nem akarok erről beszélni. Nem akarok jóindulatot koldulni, mint ahogy nem hivatkozom román hasonlatokra sem, mert nem vadászok tekintélyi érvek után. Ami azonban "a rejtett indulatot" illeti, amely a vádhatóság képzeletében él, ünnepélyesen kijelentem: ha én egy ütköző államról, ha én egy magyar kizárólagosságú Erdélyről ábrándoznék, és közeli lehetőséget látnék benne, akkor is, igenis, meglenne a bátorságom, hogy ezt habozás nélkül bevalljam, mint ahogy bevallom: Erdély három nemzetét s a transzszilván valóságot féltem újabb megpróbáltatástól, a történelmi labdarúgás második félidejétől. Ezeket a veszélyeket csak az önkormányzat háríthatja el végérvényesen. Ezért harcolok érte az állampolgári kötelesség egyenes vonalának elhagyása nélkül.

Nem pör ez, uraim. Ez elvek vitája. Fontos közéleti mozzanat, melyben a tág szabadságon és férfias tárgyilagosságon alapuló intelem az igazság vakító fényével szövetkezik. Engem csak ez érdekel. Aminek örvén ez a vita pörré lett, az érzéketlenül s egész hidegen hagy. Egy marasztaló ítélet nem volna más, mint a vita eldöntése külső és hatalmi eszközökkel. Erőműtani fölénnyel. A tisztelet, ami a bírósággal szemben eltölt, feleslegessé teszi, hogy elmondjam, mit tételezek fel önökről, bíró uraim.

(Krenner Miklós hagyatéka. Kézirat. Teleki László Alapítvány Könyvtára, 593/1987)

2001.03.25.