| ISMERTETŐ |
Magunkról
A Barátság folyóiratról
A Barátság című, Magyarország népei kölcsönös megismerését szolgáló kulturális és közéleti folyóiratot civil kezdeményezésként 1994-ben alapította Ember Mária és Mayer Éva azzal a céllal, hogy Magyarországon, ahol jelentős kisebbség él együtt a többségi közösséggel, a kisebbség történelmére, hagyományaira, kultúrájára vonatkozó ismeretek közlésével elősegítsék a különböző népcsoportok közötti megértést, elfogadást.
A lap Magyarország egyetlen olyan folyóirata, amely valamennyi kisebbség jelentősebb ünnepeiről, rendezvényeiről beszámol, válogatást közöl a képzőművészeti és irodalmi alkotásokból. Ugyanakkor a kisebbségeket érintő jogszabályok, rendelkezések közlése kapcsán megszólaltat politikusokat, köztisztviselőket és kisebbségi szakembereket is. A folyóirat a magyarországi kisebbségekhez éppúgy, mint a többségi közösséghez és a határon túli magyarokhoz is eljut, hozzájárulva ezzel az Európai Unió multi-kulturális neveléssel kapcsolatos ajánlásához, mely szerint „elfogadni, szeretni csak azt lehet, amit ismerünk”.
A Barátság arra
szerveződött, hogy megismertesse egymással a különböző nemzetiségeket, és a
kisebbségekről szóljon a többségieknek. A Barátság márkanév, egy európai uniós
színvonalú kisebbségi újság, alkotóműhely. A szerkesztőség 1995-ben Nyitott
Társadalom Alapítvány Soknemzetiségű Társadalom díjat, 2003-ban Kisebbségekért
díjat nyert.
A
Barátság civil kezdeményezés eredménye, pályázatokon elnyert támogatásokból
jelenik meg, évente hatszor.
Állandó rovataink: Közös Európánk, XXI.
század, Az ombudsman aktáiból, Könyv, Kiállítás, Színház, Betekintő,
Kitekintő, Házaink tája.
A Nemzetiségek.hu weboldalról
A nemzetiségek.hu weboldal fő
célja, hogy:
1, a Barátság nyomtatott tartalmát az internet segítségével
gyorsan, távolságokat áthidalva elérhetővé tegye;
2, a
Repertórium-adatbázisa segítségével, több szempontú keresést lehetővé téve, a
Barátságban régebben megjelent anyagokról tájékoztasson;
3, a Hasznos címek
kereshető adatbázisa kiépítésével, gondozásával praktikus címgyűjteményt
biztosítson;
4, a lapok megjelenése közötti időszak nemzetiségi vonatkozású
eseményeiről hírt adjon.