SZABÁLYKÖVETÉS: A JOG


H. L. A. Hart jogelmélete, és

elméletének következményei


BODA MIHÁLY



"... a polgári jog ily módon az
állampolgárok közös szabálya lett..."
1



A nürnbergi perben és a háborús perekben a bűnösök felelősségre vonásának lehetőségét kizárólag természetjogi megfontolások figyelembevételével lehetett megteremteni. Az így kialakuló gyakorlat illetve a háborús törvényhozás és törvényalkalmazás a jogi gondolkodás irányát szükségképpen terelte természetjogi elgondolások felé. Az ötvenes években e tendencia ellen lépett fel Herbert Lionel Adolphus Hart, a második világháború utáni jogelmélet kiemelkedő alakja: 1953 ban a jogelmélet professzoraként tartja előadását: Meghatározás és elmélet a jogtudományban2 címmel (a továbbiakban: Meghatározás), majd 1958 ban jelenik meg Positivism and the Separation of Law and Moral3 c. (a továbbiakban: Separation) írása, melyet 1961 ben követ a fő művének tartott A jog fogalma4.

A Meghatározásban a jog terminológiai sajátosságait világítja meg, miszerint a jogi kifejezéseket az őket magukba foglaló mondatok igazságfeltételeinek megadásával és használatukkal lehet definiálni, azzal, hogy a szabályokból következtetéseket vonunk le egy adott esetre nézve (kontextuális elemzés). Ezáltal Hart elkülöníti a jogi terminusokat a személyek, dolgok, minőségek, események, anyagi vagy lelki folyamatok fajtáit specifikáló kifejezésektől, amelyek per genus et differentiam definiálhatók.5

A Separation tematikájában kiteljesíti a Hart által bevallottan képviselt mérsékelt pozitivizmust: meghatározva a benthami-austini klasszikus pozitivizmus három fő kérdéskörét (1. A jogi terminusok analitikus vizsgálata, 2. A jog imperatív elmélete, 3. A jog és az erkölcs szétválasztása),6 ezekhez képest építi fel saját gondolatmenetét: 1 et tovább gondolva elmélete alapjává teszi, 2 öt elhagyja, 3 at pedig kompromiszszumok árán fenntartja. Dolgozatom első részében azt vázolom, hogyan érvel Hart a különböző pozitivizmus kritikákkal szemben, a második és a negyedik részben Hart saját jogelméletét és etikáját vizsgálom meg, a harmadik, az ötödik és a hatodik részben pedig a szabálykövetésre, illetve a jog és az erkölcs viszonyára vonatkozó meglátásaiból levonható következtetéseket összegzem.



I. A jog és az erkölcs

szétválasztásának védelmében


John Austin így parafrazeálja W.Blackstone Commentaries át:


"Sir William Blackstone például azt írja a Kommentárokban, hogy az isteni jog előbbre való a kötelezettségek terén minden más jognál; egyetlen emberi jog sem lehet ellentmondásban vele; az emberi jog nem érvényes, amennyiben ellentmond neki; és minden érvényes jog ereje az eredeti isteniből származik.

Nos, lehet, hogy ezt úgy érti, hogy minden emberi jognak alkalmazkodnia kellene az istenihez. Ha valóban így értette, habozás nélkül egyetértek vele.[...]

Ha egyáltalán van értelme ennek a Blackstone-idézetnek, akkor az sokkal inkább látszik a következőnek: nincs olyan emberi jog, amely összeütközik a kötelező és áthághatatlan isteni joggal; más szavakkal nincs olyan, az isteni joggal összeütköző emberi jog, mely jog lenne[...]7".


Egy másik aspektusból Hart így fogalmaz:


"Bentham ragaszkodott az elkülönítéshez, ám anélkül, hogy a hasznosság elve mellett Istenre is hivatkozott volna. Mindkét gondolkodó [ti. Austin és Bentham, B.M.] legfőbb érve a szétválasztás mellett az volt, hogy az képessé teszi az embereket arra, hogy biztosan lássák a pontos következményeit az erkölcsileg rossz jognak és megértsék a törvényes jogrend autoritásának a jellegét."8


Ez az aspektus azt mutatja, hogy a jog és az erkölcs elválasztása mellett szóló legjobb érv az, hogy a szokások mellett a személyes hatalmaskodásnak kitett emberek megértsék a közösségüket ténylegesen szervező szabályok rendszerét. Bentham nagyon jól látta a jog és az erkölcs szétválasztása ezen érvének a lehetséges gyengéit, amit meg is fogalmazott az anarchistáról és a reakciósról szóló példájában.9 Hart kritika alá veszi a klasszikus pozitivizmust támadókat, és a klasszikus elmélet védelmében fejti ki saját, mérsékelt, pozitivista elméletét.

A XX. század fordulóján John W. Salmond volt az első, aki bírálta azt a feltételezett distinkciót, hogy egyrészt beszélhetünk a jogról mint olyasmiről, ami van (jogszabályok), illetve mint olyasmiről, aminek lennie kellene (morális elvek). Azonban Salmond és hozzá hasonlóan sokan, köztük Axel Hägerström, ragaszkodtak ahhoz, hogy a pozitivista tételeket egyszerre, egyetlen támadással meg lehet cáfolni. Így azáltal, hogy sikeresen érveltek az alanyi jogokat konstituáló parancsok hipotézise ellen (ti. hogy a törvény mint a szuverén parancsa alanyi jogokat konstituál10), úgy vélték, hogy az alanyi jogokat csak morális elvek alapján lehet az embereknek tulajdonítani, tehát a jog és az erkölcs szervesen összekapcsolódik. Szándékuk szerint a parancs elmélet cáfolata magában foglalja a jog és az erkölcs különbségére vonatkozó elmélet cáfolatát is. A zavar nagynak tűnik, hiszen egyrészt az előbbi tétel elleni érv, bár jogos, nem mond ellent az utóbbi tételnek, másrészt az sem állítható megszorítások nélkül, hogy az alanyi jogi jogosultságokat kizárólag erkölcsi elveknek köszönhetnénk, hiszen ilyen jogosultságok léteznek ceremóniákban, játékokban és más, szabályok irányította tevékenységekben, amelyeknek semmi közük az igazságosság [justice] kérdéséhez vagy ahhoz, hogy a jognak minek kellene lennie. Továbbá az alanyt jogosultsággal felruházó szabályok között találunk erkölcsileg elítélendőket, de legalábbis nem helyeslendőket. Salmond és Hägerström tévesen feltételezte - az alanyi jogok eredetét tekintve  , az erkölcs és a hatalom kizáró megkülönböztetését.

Hart a pozitivista tan második kritikájaként az amerikai realizmus többnyire nem egységes, de a jogelmélet klasszikus kérdései (pl. Mi a jog?, Honnan ismerhető meg?, stb.) tekintetében egységesként kezelt gondolkodási tendenciát említi. Ezek a tendenciák kritikai szemléletükben és módszereikben fedik át egymást:

  1. Az eseteket abból a szempontból tanulmányozták, hogy miként válik ketté a már meghozott bírói döntés hagyományos jogi indoka és a tényleges indok,11 ezzel párhuzamosan az elemzéseikben a hangsúlyt a döntésre és nem az indoklásra helyezték.

  2. A döntések mögötti motiváció kutatása elvezet a bíró személyiségének, neveltetésének és lélektanának a vizsgálatához.

  3. 4. Emiatt jelentős szerepre tesz szert ugyanazon szabály eltérő használata. 12

Az amerikai realizmus képviselői a formalista hiba alapján utasították el a pozitivizmust. A formalizmus vádja egybemossa a hagyományos, a jog természetét leíró jogelméletet és az igazságszolgáltatás elméletét. Ami az elsőt illeti, a formalista hiba akkor fordul elő, ha a premisszákból való deduktív levezetésbe belegondoljuk a konklúziót teljes mértékben alátámasztó indoklást is. Az igazságszolgáltatásra vonatkozó vád szerint a bíróság túlzottan a logikára bízza az eljárást és az ítélkezést. A logika ugyanis nem képes a tények minősítésére vagy interpretálására, hanem kizárólag hipotetikus állításokként- meta állításokként13 - működik.

Hart is felismerte az igazságszolgáltatásban felmerülő problémákat, ennek megfelelően felállított egy hipotézist a pozitív szabályok és alkalmazásuk viszonyára vonatkozóan. Elismeri, hogy léteznek könnyű és nehéz jogi esetek. Az alkalmazott szabály magja - hasonló jellegű eseteket véve - nem változik. Azonban e mag körül mindig ott van, csak az egyszerű esetekben nem látszik, a bizonytalanság "félárnyéka". Minden szabálynak megvan ez az alkalmazási bizonytalansága (A jog fogalmában ezt Hart "a szabályok nyitott szövedékének" nevezi), amely a szabály magjától eltérően nem lehet logikai levezetés eszköze, sem modell arra nézve, hogy milyen módon kell a partikuláris tényeket az univerzális szabályok alá szubszumálni.14 A jogalkalmazónak el kell döntenie, hogy a tény rendelkezik e a jogszabály megkívánta tulajdonságokkal, azaz alkalmazható e rá a jogszabály. Egy ilyen döntés sohasem "logikai". Például adott számú gyümölcs két kupacba rakásánál körték és az almák elkülönítése viszonylag könnyű, de a piros és a zöld almák szétválasztása esetén, a döntés folyamán (a nehéz jogi esetben legyen például a kétszínű alma piros és zöld) nem a kétségtelenül piros alma elhelyezése a kérdéses, hanem a piros és egyben zöld almákról való döntés. Ebben a helyzetben a bíró társadalmi értékeket és célokat tart szem előtt, beleértve ezekbe a sajátjait is. A konkrét kapcsolódási pont az egyes szabályok magja és alkalmazási félárnyéka, illetve a jog-morál szétválasztás között a következő feltételezés lenne: (p1) a mechanikus szabályalkalmazás az igazságszolgáltatásnak egy hibás elmélete, (p2) a jogszabályok mechanikus alkalmazása kizár bármilyen erkölcsi elvre való hivatkozást, (k) a jog és az erkölcs nem választható el, a formalizmus, illetve az ezzel vádolt klasszikus pozitivizmus tehát hibás elgondolásokon alapul. Ám ez nem igaz. Egy mechanikus döntés és egy ilyen döntésekből felépülő rendszer lehet jog, igaz nem hasznos, hanem rossz jog. Az "automatikus döntések" halmazának "nem kellene jognak lennie"15 - mondja Hart. (p1) - (p2) nem vonja maga után, hogy a jogot és a morált együtt kellene kezelni, csak annyit, hogy a szabályalkalmazás mechanikus elmélete nem támasztja alá a jog-morál szétválasztást. Az említett automatikus döntések meghozatalához elegendő egy előre programozott számítógép. Amennyiben az ítélkezést egy ember végzi, akkor kiküszöbölhetetlen, hogy bizonyos morális és nem-morális elvek, ha nem is nyíltan, de szerepet kapjanak a döntésben. Maga az alkalmazás sokféle szempontra támaszkodhat, nem csak a morális nem-morális megkülönböztetést alkalmazhatja. Ennek megfelelően, ha a jogelméletet az igazságszolgáltatás elméleteként értelmezzük, a jog (amint az van) és az erkölcs (amint a jognak lennie kellene) között fennálló különbség átváltozik a jog és az erkölcs (ahogy a jognak sok különböző nézőpontból lennie kellene)16 között fennálló különbséggé, amint a jog valamilyen "lényegét" a jogalkalmazásban találjuk meg.

Hart harmadiknak hozza fel a jog-morál elválasztást a modern jogelméletben leginkább érintő kritikát, Gustav Radbruchnak a második világháborút követően kifejtett gondolatait: "A parancs, az parancs - tanítják a katonáknak. A törvény, az törvény - mondják a jogászok. Amíg azonban a katonák esetében, ha tudják, hogy a parancs bűntett vagy vétség elkövetését célozza, megszűnik az engedelmesség kötelezettsége és joga, addig a jogászok [...] nem ismernek semmilyen kivételt a törvény érvényessége és az annak alávetettek engedelmeskedési kötelezettsége alól. A törvény azért érvényes, mert törvény, s akkor törvény, ha van hatalom, amely az esetek többségében érvényesíti. A törvénynek és érvényességének e felfogása (melyet pozitivista tannak nevezünk) védtelenné tette a jogászokat, miként a népet is..."17. A határt a jogbiztonság és az igazságosság felrúgása következtében elvesztett jogi minőség között az igazságtalanság mértéke képezi: ha az igazságtalanság 'tűrhetetlennek' minősíthető, akkor már nem beszélhetünk többet jogról.18 Radbruch szavaiból kicseng a háború utáni német értelmiség keserűsége; e nézőpontból nehéz is lenne minden együttérzés nélkül olvasni. Másrészről - félretéve szimpátiánkat és érzelmi támogatásunkat - látnunk kell, hogy az ilyen "homályos" elvekkel alátámasztott pozitív szabályrendszerről annyit mindenképp el lehet mondani, hogy nehéz döntési helyzetbe hozza az egy adott esetben ítélő bírót.

A Hart által idézett eset a következő: 1944 ben egy német asszony megszabadulni kívánva férjétől, feljelentette őt a hatóságoknál, mondván, sértő kijelentéseket tett Hitlerről, amíg a német hadsereg az országon kívül harcolt. Az asszony az akkori törvényeknek megfelelően cselekedett, bár nem volt jogi kötelessége feljelenteni férjét. A férje által tett állítások hátrányosak voltak a kormányra, és rombolták az emberek morális tudatát. A férjet elfogták, és bár halálra ítélték, a halálos ítéletet nem hajtották végre, hanem kivezényelték a frontra. 1949 ben az asszony ellen a nyugatnémet bíróságon eljárás folyt, mert nem törvényes úton fosztott meg egy embert a szabadságától. Ez a cselekedete az 1871 óta érvényben lévő Német Büntető Törvénykönyv (NBTk.) szerint törvénysértés és büntetendő. Az asszony azzal védekezett, hogy az akkori (náci) törvények szerint a férfi szabadságtól való megfosztása jogos volt, és ennek megfelelően ő nem követett el bűntettet. A másodfokú bíróság végül fenntartotta az ítéletet, hogy az asszony bűnös, ugyanis az elsőfokú bíróság a hatályos (NBTk.) törvények alapján ítélte el. A náci törvények "ellentétesek voltak az igaz lelkiismerettel és minden tisztességes emberi lény igazságérzetével"19. Amit ez az indoklás magában foglal, semmivel sem több, minthogy egy 1934 óta hatályban lévő törvénytől elvitatták a jogi erőt. A visszaható hatály tilalmának elve jelentős csorbát szenvedett amellett, hogy még két másik választás is lett volna: vagy nem büntetik meg az asszonyt, vagy egy teljes tudatossággal meghozott, visszaható hatályú törvényt fogadnak el, ha egy ilyen törvényt egyáltalán elfogadott volna a parlament. Az utóbbi alternatívák nyilvánvalóvá tették volna, hogy két rossz között kell választani (jog- szerűen büntetik a visszaható hatály révén, vagy büntetlenül elengedik), és nem fedte volna el a morális dilemmát.20 Úgy tűnik, a háború utáni német jogászok semmit sem tanultak a megelőző hat év tapasztalataiból: homályos, nem rögzített elvek alapján alkalmazzák, illetve vetik el a meghozott és hatályos törvényeket.21

Az előzőekben felvonultattam Hart érveit a jog és a morál szétválasztását támadókkal szemben. A következőkben felvázolom a jogszabályokra, és az erkölcsi szabályokra vonatkozó elemzéseit, majd amellett fogok érvelni, hogy ha elfogadjuk Hart hipotézisét, és a jogot illetve az erkölcsöt a társadalmi szabályok tágabb fogalmán belül értelmezzük, akkor lehetőségünk22 van a következő állítások megtételére:


(S1): 'ha a jogot a társadalmi szabályok és a szabálykövetés keretében értelmezzük, akkor a jogi szabályok szerepe az, hogy ismeretet közöljenek a társadalmi intézményekről' ,

(S2): 'a Hartot megelőző gondolkodási hagyományban az erkölcs szerepét a jogszabályok megítélésében látták, Hart óta pedig a jogot érintő erkölcsi kérdés az egyéni szabálykövetésre vonatkozik',

(S3): 'a társadalmi szabályok egy csoportja, amely a jogon kívül az erkölcsöt is tartalmazza, hasonló szerepű intézményeket hoz létre, illetve nyújt információt ilyen intézményekről, és ezeknek az intézményeknek az egyes emberek vagy a közösség fennmaradásában van szerepük',

(S4): 'a jog és az erkölcs szükségszerű viszonyára vonatkozó kérdésben az 'erkölcs' kifejezést lehetséges kizárólag az egyéni eszményekre is használni, a kifejezés nem feltétlenül a konvencionális, az egész társadalmat érintő értékekre felépülő szabályokat jelenti'.



II. A jog felépítése


Az az általános tétel, amely a jog és a morál szétválasztásával áll szemben, azt mondja, hogy a jog és az erkölcs között szükségszerű kapcsolat létezik, és ennek jelentős szerepet kell tulajdonítanunk a jog fogalmának elemzésekor.23 Az állítás kulcsszavai: jog, erkölcs, szükségszerűség.

Elsődleges és másodlagos szabályok. A jogot Hart a társadalmi szabályok tágabb összefüggésében vizsgálja.24 Először elhatárolja a társadalmi szabályokat a szokásoktól. Szokás például az, hogy a közösség tagjai minden este moziba járnak, míg a szabályra az, hogy a férfiaknak fedetlen fővel kell a templomba lépniük. Az azonnal feltűnő hasonlóság mellett, ti. mindkét magatartásminta általános, megfigyelhetők különbségek is:


"Először is ahhoz, hogy a csoportnak valami a szokása legyen, elég, ha a tagjainak magatartása jórészt valóban egybeesik. A dolgok szokásos menetétől való eltérés nem von maga után szükségképpen valamilyen bírálatot. A magatartások ilyen általános egybeesése vagy akár azonossága azonban nem elég annak megállapításához, hogy létezik egy olyan szabály, ami megkívánja ezt a viselkedést. [...]

Másodszor, ahol vannak szabályok, nem csupán tényleg elhangzik a bírálat, de általános az is, hogy a bírálat megfelelő indoka a szabálytól való eltérés. [...]

A harmadik vonás [...], benne rejlik az eddig elmondottakban [...], ezt a vonást a szabályok belső szemléletének nevezem. [...] Ahhoz, hogy a csoportban éljen egy bizonyos szokás, a csoport egyetlen tagjának sem kell szem előtt tartania az általános magatartást, s még kevésbé kell arra törekednie, hogy tanítsa vagy fenntartsa ezt a mintát. [...] Ezzel szemben ahhoz, hogy egy társadalmi szabály létezzen, legalább néhány embernek úgy kell tekintenie a kérdéses magatartást, mint a csoport egész részéről követendő általános mintát. Egy társadalmi szabálynak létezik tehát egy »belső« szemlélete is, azon a külső szemléleten túl, melyben nem különbözik egy társadalmi szokástól, és ami nem más, mint az ismétlődő viselkedés, amit egy megfigyelő észlelhet."25


Más helyen úgy fogalmaz, hogy a társadalmi szabályok magyarázata "úgy kezeli az egyes csoportok szabályait, mint amik a társadalmi gyakorlat egy olyan sajátos formájából születnek, amely a csoport legtöbb tagja által rendszeresen követett magatartásmintákból, valamint az ilyen magatartásmintákra vonatkozó, általam elfogadásnak nevezett, sajátos normatív viszonyból áll".26 A társadalmi szabályokon belül a jogi szabályok külön csoportba tartoznak. A csoport a jogszabálynak nevezett magatartásmintákkal akkor rendelkezik, ha az olyan szabályokon kívül, amelyek egy bizonyos magatartást közvetlenül mintává tesznek, létezik egy olyan szabály is, ami közvetve "egy adott személy kimondott vagy leírt szavaira utalva határozza meg a mércéül szolgáló magatartásokat.27" A magánemberekre közvetve ható elismerési, változtatási és ítélkezési szabályok másodlagosak a kötelezettséget megállapító szabályokhoz képest, " hiszen arra szolgálnak, hogy az emberi lények bizonyos dolgok megtételével vagy kimondásával bevezethessenek új elsődleges szabályokat, megszüntethessenek vagy módosíthassanak régieket, különböző módon meghatározhassák e szabályok előfordulását irányíthassák érvényesülésüket".28 Az elismerési szabály csak formálisan határozza meg más szabályok létrejöttét, tartalmi kritérium nélkül. Hart példája az ilyen elismerési szabályra: 'bármilyen teendőket is jelöl meg valamilyen Rex uralkodó, azt meg kell tenni'.29 Ahol egy elismerési szabály érvényben van, ott Rexnek lehetősége van a követendő magatartásmintákat meghatározni, saját hatalmától függetlenül. Hart ezt a lehetőséget nevezi jognak, azaz Rexnek joga van meghatározni a szabályokat. Az elismerési szabály hivatalos kritériumokat nyújt a magánembereknek és a hivatalos személyeknek a kötelezettséget megállapító elsődleges szabályokhoz. Kritériumok lehetnek: hivatalos szöveg, törvényhozói döntés, szokásos gyakorlat, bírói ítéletek, meghatározott személyek nyilatkozatai. Az elismerési szabályt nem fogalmazzák meg, hanem léte abban mutatkozik meg, ahogyan megállapítják az egyes szabályokat, ti. az elsődleges szabályokat az elismerési szabályra hivatkozva állapítják meg, és az elismerési szabály indoka lesz az adott elsődleges szabály alkalmazásának. Amíg minden elsődleges szabály alapvető érvényességi feltétele, hogy megfeleljen az elismerési szabálynak30, addig az elsődleges szabály nem érvényes vagy érvénytelen, hanem elfogadott, és a használat szempontjából helyesnek tekintett. Hasonló szerepet tölt be hosszmértékeink meghatározásában a párizsi méterrúd. Úgy is fogalmazhatnék, hogy az elismerési szabály érvényessége feltételes.31

Az érvényességhez közel állónak tekintett, és a fennálló jogrendszer leírásánál elengedhetetlennek tekintett fogalom, a szabályok érvényesülése. Sok gondolkodó a normák érvényesülését általában véve az érvényesség feltételének tekinti az elismerési szabályra való hivatkozás mellett. Az egész jogrendszert tekintve az érvényesülés nyilvánvalóan hozzátartozik az érvényességhez, de ami az egyes jogszabályok érvényességét illeti, ez már korántsem tűnik annyira nyilvánvalónak.32


"Ha az 'érvényesülés' azt jelenti, hogy az emberek többnyire engedelmeskednek egy bizonyos magatartást kívánó jogszabálynak, akkor nyilvánvaló, hogy csak akkor van szükségszerű kapcsolat egy meghatározott szabály érvényessége és annak érvényesülése között, ha a rendszer elismerési szabályának egyik kritériuma az az esetenként valóban meglévő (s néha elavulási szabálynak nevezett) rendelkezés, mely szerint egy szabály nem tekinthető a jogrendszer részének, ha már régóta nem tartják be."33


Az, hogy a jogszabályoknak csak többnyire engedelmeskednek, nem érvényteleníti a jogszabályt, de az érvényesülésnek a fogalmát meg kell különböztetni a jogszabályok általános semmibevételétől, ami olyan széles körű és tartós is lehet, hogy azt mondhatjuk 'már nem tekinthető az adott csoport jogrendszerének'. Hart szerint az olyan normatív kifejezések, mint a 'köteles voltam', 'köteles vagy' támaszkodnak a rendszer szabályainak általános érvényesülésére vonatkozó állítás igazságára. Tehát a belső állításnak nevezett normatív kifejezést tartalmazó kijelentés abban az esetben lehet érvényes, ha az érvényesülésre vonatkozó külső állítás igaz. Belső állításokat ugyanis rendszerint olyankor tehetünk, amikor jó esély van az érvényesülésükre.34 A belső és a külső szemlélet, illetve az ezekhez kapcsolódó állítások között az az alapvető különbség, hogy a külső szemlélet a szabályokat puszta előrejelzésnek tekinti, míg a belső szemlélet magatartásformák indokának és mércéjének. Hart példájával élve a KRESZ ben a piros lámpa a külső nézőpont szerint annak a jele, hogy az autók rendszerint megállnak, míg a belső nézőpont szerint a piros lámpa a megállás indoka, azaz a résztvevőknek jel a megállásra. Kötelezettség és engedelmeskedés. A jogrendszer mindennapi működésébe beletartozik a jog hivatalos megalkotása és hivatalos alkalmazása is. Azokról a hivatalos személyekről, akik a jogszabályokat meghozzák vagy alkalmazzák, nem mondhatjuk, hogy engedelmeskednek a szabályoknak, csak ha az engedelmeskedés fogalmát mértéktelenül kitágítjuk. A magánemberek engedelmeskedhetnek szokásszerűen az elsődleges szabályoknak, bár engedelmességük oka egy sor különböző motívum lehet, de többnyire az, hogy tudják, számukra az engedelmeskedés a leghasznosabb, ugyanis általában ismerik az engedetlenség valószínű következményeit. A hivatalos személyek viszont nem engedelmeskednek a másodlagos szabályoknak, hanem közösen, a használatuk által elfogadják őket, ui. az elismerési szabály, "ahhoz, hogy egyáltalán létezzen, szükséges, hogy e szabályt belső nézőpontból nézzék, a helyes bírói döntés nyilvános, közös mintájaként, s nem olyasmiként, aminek minden bíró pusztán csak a maga részéről engedelmeskedik"35.

Az általános engedelmesség fogalma tehát csődöt mond. Egyrészt azért, mert nem megfelelően írja le a hivatalos személyek viselkedését, másrészt azért mert "egy szabály iránti engedelmességnek nem kell azt jelentenie, hogy az engedelmeskedő azt gondolja: amit tesz, az mind a maga, mind mások szempontjából helyes"36.


"Egy jogrendszer létezésének tehát két [...] elemi feltétele van. Egyfelől az embereknek általában engedelmeskedniük kell azoknak a magatartási szabályoknak, amelyek a rendszer végső érvényességi kritériumai szerint érvényesek; másfelől pedig hivatalos személyeinek ténylegesen el kell fogadniuk a hivatalos tevékenység közös és nyilvános mércéjeként a rendszernek a jogi érvényesség kritériumait meghatározó elismerési szabályát, valamint változtatási és ítélkezési szabályait."37


A magánemberek szabálykövetésére megtarthatjuk az engedelmesség fogalmát, illetve az Austin elvet, amely Hart szerint a jog legjellemzőbb sajátossága38: "ahol jog van, ott a magatartás valamilyen értelemben már nem szabadon megválasztható, vagyis kötelező"39. Hogyan lenne célszerű körülírni az Austin elv értelmében vett szabálykövetést, illetve szabály érvényesülést, hogy magyarázatot nyerjünk az engedelmeskedő magánemberek és a szabályokat elfogadó hivatalos személyek magatartására? Hart az engedelmeskedést azzal a nyelvi kifejezéssel írja le, hogy 'valakinek meg kellett tennie valamit' , és ettől külön választja a kötelesség fogalmát: 'kötelezettsége volt megtenni azt' . Az első megfogalmazás gyakran egy cselekedet indítékaira vagy az azzal kapcsolatos meggyőződésekre vonatkozik: például sötétedéskor erdőben R rabló fegyverrel Á áldozatot pénze átadására kényszeríti. Amennyiben Á engedelmeskedett, annyiban nem kötelességből cselekedett, hanem mivel "meg volt győződve róla, ha nem engedelmeskedik, akkor valamilyen sérelem vagy kellemetlen következmény éri, és azért adta oda a pénzt, mert el akarta kerülni ezt"40. Annak a szem előtt tartása, hogy mi történne a cselekvővel, ha nem engedelmeskedne, Á számára lecsökkenti a választható magatartásformák számát. Az engedelmeskedés fogalma egyrészt lélektani jellegű fogalom, amely a cselekvést kísérő vélekedésekre és indítékokra utal, másrészt hallgatólagosan benne rejlenek az arányos sérelemre és a sérelem bekövetkezésének ésszerűen felbecsült valószínűségére vonatkozó köznapi ítéletek, ugyanis nyilván nem mondanánk, hogy 'Á-nak meg kell tennie valamit', ha a fenyegető sérelem jelentéktelen ahhoz a hátrányhoz képest, amit az utasítás teljesítése neki vagy másoknak okoz. Például nehezen elképzelhető, hogy R azzal a fenyegetéssel készteti engedelmességre Á-t, hogy azzal fenyegeti meg, hogy megcsípi. Másrészt akkor sem mondanánk, hogy 'Á-nak meg kell tennie valamit' , ha nincs ésszerű alapja annak a feltételezésnek, hogy R be is tudja váltani a fenyegetését. Engedelmeskedésnek minősül a valamilyen hatalomnak való behódolás és a fenyegetéssel alátámasztott utasítás végrehajtása is.41 A 'kötelezettség', 'kötelesség' fogalma ezzel szemben nem tartalmaz pszichológiai aspektust. A vélekedésekkel és indítékokkal kapcsolatos tények, amelyek megalapozták az engedelmeskedést, a kötelezettség fogalmánál nem elégségesek és nem is szükségesek. A kötelezettség akkor is megmarad, ha az illető úgy hinné, hogy mulasztása sohasem derülne ki. "Sőt amíg a kötelezettségre vonatkozó állítás meglehetősen független attól a kérdéstől, hogy ténylegesen [eleget tett e kötelességének][...], az az állítás, hogy valakinek meg kellett tennie valamit, általában azt a mellékjelentést hordozza, hogy ténylegesen meg is tette azt."42

Az érvényesülés szociológiai kérdésétől meg kell különböztetnünk a filozófiai kérdésfeltevést43, a jog társadalmi szabályként való leírásánál. Hart az érvényesülés szociológiai feltételének azt tekinti, hogy "az emberek többnyire engedelmeskednek egy bizonyos magatartást megkívánó jogszabálynak"44, és emellett a korábbi gondolkodóktól eltérően megkülönbözteti egymástól az 'engedelmesség' és a 'kötelezettség' fogalmát. A filozófiai-fogalmi kérdést úgy tehetnénk fel, hogy milyen összefüggés van a szabályoknak - a normatív nyelvhasználaton keresztül - tulajdonított, kötelezettséget teremtő erő, és a magánemberek illetve a hivatalos személyek engedelmeskedése és szabálykövetése között. A Hart előtti jogi gondolkodásban a szerzők nem különítették el egymástól a kötelezettség és az engedelmeskedés fogalmát. Jeremy Benthamnál a kötelezettség képzeletbeli létező, amely a valóságosan létező jognak az eredménye. "Kötelezettség áll elő, amidőn a felettes - a kötelező - [a szuverén] kívánsága jeleztetvén a kötelezettnek, ez ugyanakkor megérti, hogy az esetben, ha nem teljesítené a kívánságot, rossz (baj) fogja érni, éspedig nagyobb mennyiségű, mint bármi rossz, ami érheti a kívánság teljesítésével"45 (metafizikai elmélet). John Austinnál, a szuverén parancsaként értett törvény megszegése esetén, a kilátásba helyezett rossztól függ a kötelezettség. "Ha csak a legkisebb valószínűsége van is a legkisebb rossz bekövetkezésének, a kívánság kifejezése már akkor is felér a paranccsal, tehát kötelezettséget ró ki"46 (valószínűségi elmélet). Austin elmélete a kötelezettség létezésére vonatkozó állításokat nem lélektani állításoknak tekinti, hanem olyanoknak, amelyek előre jelzik a büntetés vagy a rossz kiszabását, illetve felmérik annak valószínűségét. Hart alapvető ellenvetése47 az előrejelző elméletek név alatt összefoglalt hipotézisek ellen, hogy "elhomályosítja azt a tényt, hogy ahol szabályok vannak, ott megszegésük nem pusztán annak az előrejelzésnek az alapja, miszerint ez ellenséges reakciót fog kiváltani, vagy a bíróság szankciót fog alkalmazni a szabályszegőkkel szemben, hanem az ilyen reakció és szankció indoka és igazolása is"48. Hart szerint a szabály léte nem pusztán informálja az embereket arról, hogy figyelmen kívül hagyásuk esetén megbüntetik őket, hanem ezen túl a büntetést is indokolja és igazolja. Az, hogy 'valakinek kötelezettsége' van, valamilyen szabály létét feltételezi.49 A szabály ebben a tekintetben annyit jelent, hogy van egy rendszeresen követett magatartás, és van egy olyan csoport, ami ezt a magatartást mintának tekinti. Minden kötelezettség feltételez egy szabályt és a közösségen belül a belső-külső aspektus elválasztását (a külső aspektust képviselők halmaza lehet üres), de egy szabály léte, és ami ugyanaz, egy magatartásminta léte nem mindig von maga után kötelezettséget. A jogon kívüli társadalmi szabályok, például az etikett vagy a nyelvtan szabályai, nem alapoznak meg kötelességeket, holott, azt mégis szoktuk mondani, hogy 'így kell csinálni', 'ezt kellett volna tenni'. Az 'engedelmeskedés' kifejezést a társadalmi szabályok mindegyikével kapcsolatban használhatjuk, sőt még azokon kívül is, hiszen Hart szerint az 'engedelmeskedni' szó használatát az egyéni indítékokra és vélekedésekre való utalás alapozza meg. A jogi szabályokkal kapcsolatban az 'engedelmeskedés' mindenkire alkalmazható50, aki jogilag értékelhető helyzetbe kerül, de a hivatalos személyek cselekvéseit ezen túl még jellemeznie kell a belső aspektusnak. A belső aspektus abban áll, hogy a szabályok egy csoportját mintáknak tekintik, amit a hivatalos személyek normatív nyelvhasználata fejez ki. A rögzített minták alapján belső állításokat téve, kritikai szempontból viszonyulnak a mintákhoz igazodók vagy nem igazodók cselekedeteihez. A szabályok akkor állapítanak meg kötelezettségeket, ha "a betartásuk iránti igény határozott, és megsértőikre [...] jelentős társadalmi nyomás nehezedik"51. A nyomás súlya és komolysága határozza meg, hogy az emberek úgy gondolnak e a szabályokra, mint amikből kötelezettségek erednek. A kötelezettségek megalapozását elvégző szabályok tartalmának a társadalmi nyomáson kívül még két jellemzője van: az emberek az adott szabályokat nélkülözhetetlennek gondolják a társadalmi élet fenntartásához, továbbá, hogy a szabályok a kötelezettől áldozatot vagy lemondást követeljenek. A három jellemző közül számunkra most csak az utolsó a fontos, míg az első kettőt az engedelmesség és kötelezettség további elemzésénél figyelmen kívül hagyom.

Összefoglalva az eddig mondottakat az érvényességre, a kötelezettségre és az engedelmességre vonatkozólag, a következőket állapíthatjuk meg: az elsődleges szabályok érvényessége a másodlagos szabályokon, azon belül az elismerési szabályon alapul. Az elismerési szabály érvényessége a hivatalos személyek elfogadásán, vagyis egy olyan csoport létén alapul, amelyre jellemző a belső aspektus. A jogrendszert alkotó szabályok egy része kötelezettséget megállapító szabály, amelyek elsősorban a büntetőjog szabályai közül kerülnek ki, de megtalálhatók majdnem minden jogágban. Ezekkel kapcsolatban a magánemberek engedelmességgel tartoznak, azaz egyéni vélekedésüknek és indokaiknak megfelelően követik vagy szegik meg őket. Ezeknek a szabályoknak a vonatkozásában a hivatalos személyek kritikai szempontból tekintenek a magánemberek cselekvéseire. Az ilyen szabályok kötelességeket állapítanak meg, amelyeket a magánembereknek, tekintet nélkül egyéni kívánságaikra, követniük kell. Amennyiben nem engedelmeskednek kötelességeiknek, akkor jogsértő módon cselekszenek, és a hivatalos személyek szankcióval sújthatják őket. A nem kötelezettségeket megállapító szabályok legnagyobb része a magánjog vagy az alkotmányjog területére tartozik. Az idetartozó jogszabályokat Hart felhatalmazó szabályoknak nevezi, és fő jellegzetességük, hogy nem kötelezettségeket állapítanak meg, hanem a kötelezettségek létrehozásának a módját jelölik ki.52 Megsértésük esetén nem jogsértésről kell beszélnünk, hanem érvénytelenségről. Például ha valamely szerződéshez két tanú aláírása szükséges, de csak egy írta alá, akkor a szerződés, a fő szabály szerint érvénytelen lesz. Továbbá, ha valamely állami hivatal betöltésének a feltétele szakirányú diploma vagy nyelvvizsga, akkor ezek hiányában a kinevezés érvénytelen.


III. A szabályok társadalmi ontológiája


Rendszeresen követett magatartásminta és egyéni szabálykövetés. Hart elemzései alapján a jogszabályok létezését két ponton lehet megragadni: a szankciókkal fenyegetett és ezért kötelező szabályoknál, és a szankciókkal nem fenyegetett diszpozitív szabályoknál. A kötelezettséget teremtő szabályokkal szemben az engedelmeskedés a magánembertől elvárt személyes megfontoláson alapuló magatartás. Ha a büntető szabályok, az állami hatalommal leginkább alátámasztott szabályok esetében is az egyéni megfontolás a döntő, akkor azt mondhatjuk, hogy a felhatalmazó szabályok esetén teljes mértékben az egyéntől függ, hogy eleget tesz e a szabálynak vagy sem, még abban az esetben is, ha Hart terminológiájában a belső aspektussal rendelkező személy magatartását nem engedelmeskedésként írhatjuk le, hanem kötelességteljesítésként. A szabálykövetőnek ugyanis mindig van lehetősége a szabálytól eltérően cselekedni. A felhatalmazó szabályok "a kívánságaik megvalósításához szükséges lehetőségeket biztosítják az egyének számára, amennyiben törvényes hatalommal ruházzák fel őket arra, hogy - bizonyos pontosan körvonalazott eljárások útján és feltételek megléte mellett - jogok és kötelességek rendszereit hozzák létre a jog kényszerítő keretein belül"53. Mindkét típusra igaz, bár az utóbbira inkább, hogy a cselekvés szempontjából informálja, ismeretekkel látja el a szabályt követőket. A szabályok követése abban áll, hogy ezekre a szabályokra tekintenek, adott cselekvés elvégzésekor. A szabályok a cselekvés előtt információt nyújtanak, utána pedig igazolják és indokolják a hozzájuk igazított cselekvést. A belső aspektussal rendelkezők cselekvései, ti., hogy a szabályokat mércének tekintik, a szabályok érvényességének a feltétele. A másodlagos szabályok elfogadása határozza meg az elsődleges szabályok körét, mind a létrehozásukat tekintve, mind az alkalmazásban, az elsődleges szabályok határozzák meg az állampolgári viselkedést. A magánemberek magatartása - Hart szerint - csak kivételes esetben része a szabály érvényességi kritériumainak. Az érvényességnek ez a fogalma egy felmérésre vagy statisztikára vonatkozik és minden esetben csak informáló jellegű lehet, a szabályok és a szabálykövetők viszonyát nem írja le. Ha a jogi szabálykövetés magyarázatára és a jogszabályok érvényesülésére vagyunk kíváncsiak, akkor a szociológiai magyarázat nem elégséges. Ha csak szociológiai magyarázatot tudnánk adni a szabálykövetésre, akkor inkoherens posztulátumot vennénk fel a jogszabályok érvényesüléséről szóló magyarázatunkba. "[I]nkoherens előfeltételezni a tudattalan szabálykövetést, amivel a tudatosság általában véve megközelíthetetlen. Ezen túl, a szabálykövetés egyike azoknak a megfigyelő függő, funkcionális jelenségeknek", amelyek magyarázatát keressük."54 Amennyiben tartani akarjuk azt a hipotézist, hogy


(S1): 'ha a jogot a társadalmi szabályok és a szabálykövetés keretében értelmezzük, akkor a jogi szabályok ismeretként funkcionálnak',


annyiban meg kell válaszolnunk két alapvető kérdést. Az első: ha a jog (a jogszabályok halmaza) ismeret, akkor mire vonatkozó, vagy miről szóló ismeret? A második: hogyan magyarázható a normatív nyelvhasználat?

Az első kérdés pontos megválaszolása előtt be kell vezetnem néhány új fogalmat, amelyek mentén leírhatóvá válik az ismeretként értett és használt jog fogalma. Az új fogalmak J. R. Searle intézményi tényekre vonatkozó hipotéziséből származnak, és végeredményben a jogi intézmények ontológiai megalapozásával kecsegtetnek bennünket.

Az intézményi tények fogalma a fizikai tények fogalmának az alternatívája, és abban az esetben tekinthetünk valamely tényt 'intézményinek', ha létükhöz emberi intézményeket igényelnek. Nézzünk két példát a két eset elkülönítésére. Az első: vegyük a tárcámban lapuló papírszeletet.


"Ha kiveszem a tárcámból és megvizsgálom, meglehetősen érdektelennek találom a fizikai jellemzőit. Ám triviális fizikája és kémiája ellenére mindannyian nagy jelentőséget tulajdonítunk neki. Ennek az az oka, hogy - pénz. [...] És ami igaz a pénzre, az általánosságban igaz az intézményi valóságra. Abból a tényből, hogy állampolgár vagyok, vagy elítélt bűnöző, vagy vendég egy koktélpartin, vagy gépkocsi-tulajdonos, bizonyos hatalmak - negatív hatalmak, mint felelősség és büntetés, és pozitív hatalmak, mint jogok és felhatalmazások - "származnak rám".55


A második:


"[...] az, hogy valaki házas e vagy sem, hogy tett e ígéretet vagy sem, hogy van e öt dollárja vagy nincs, hogy rúgott e gólt vagy sem, ugyanúgy objektív ténykérdés, mint az, vörös haja és barna szeme van e valakinek. [...] Bár mind a kétféle állítás objektív tényeket állít, a 'házas', 'ígéret' , 'gól' és 'öt dollár' szavakat tartalmazó olyan tényeket állítanak, amelyeknek létezése bizonyos intézményeket előfeltételez, például valakinek csak akkor van öt dollárja, ha adva van a pénz intézménye. Vegyük el az intézményt, és csak egy zöld nyomdafestékes téglalap alakú papírdarab maradna. [...] Az intézmények nélkül csak szavakat ejtenénk ki, és gesztikulálnánk. Az ilyen tényeket institucionális tényeknek mondhatjuk, és szembeállíthatjuk őket a nem institucionális, nyers tényekkel."56


Searle az intézményi tények lehetőségét a biológiai evolúció csúcsán álló ember intencionális képességére vezeti vissza. Az elme az intencionalitás képesség birtokában a külvilágra irányul, megjeleníti a külvilágot a maga számára. Ennek megfelelően, a tárgyaknak kétfajta tulajdonsága lehet: a megfigyelőtől függetlenek, és a megfigyelőtől függőek. A megfigyelő tudatossá téve intencionális állapotait, azokat mindig megismerheti.57

Searle különbséget tesz még az objektív-szubjektív fogalompár ismeretelméleti és ontológiai jelentései között. Ismeretelméleti szempontból a fokozatiság jellemzi az objektív és a szubjektív állítások viszonyát, míg ontológiai szempontból a kétfajta állítás más típusú, más létmódú entitásokra vonatkozik. Másképpen fogalmazva az ismeretelméleti megközelítés tárgyai állítások, az ontológiai megközelítésé pedig tények. A megfigyelő függő tulajdonságok nem adnak új anyagi tárgyat a fizikai tárgyhoz, viszont ismeretelméleti szempontból objektív jegyeket tesznek hozzá.58

Ahhoz, hogy a társadalmi valóságról számot adjunk, Searle szerint tisztázni kell a háttérismeretek, a szereptulajdonítás, a kollektív intencionalitás és a létesítő szabályok fogalmát. Én most csak a szereptulajdonítással és a létesítő szabályokkal fogok foglalkozni, amelyek elengedhetetlenek (S1) állítás alátámasztásához. A fizikai dolgokat nem puszta anyagként - erőterek által összetett molekulahalmazokként - tapasztaljuk, hanem valamilyen feladatot, szerepet vagy státust tulajdonítunk nekik. Ezek a tulajdonságok a megfigyelőtől függőek, és létük azt jelenti, hogy a fizikai tárgyat elhelyezzük az értékek valamilyen rendszerében. Például: 'ez a kő papírnehezék'. "Sok természetesen megjelenő tárgy esetében, mint amilyenek a folyók és a fák, esztétikai, gyakorlati, stb. szerepet tulajdonítunk a már előzőleg létező fizikai tárgynak [preexisting object]. Azt mondjuk, hogy 'Ez a folyó megfelelő az úszásra,' vagy 'Ez a fajta fa alkalmas a kitermelésre."59 A szerepeken belül különbségeket tehetünk ágentív és nem ágentív szerepek között. Amikor a természetes oksági viszonyokat egy teleologikus rendszerben helyezzük el, például amikor azt mondjuk, hogy 'A szív szerepe az, hogy keringtesse a vért a szervezetben', akkor valamilyen értékes célra tekintve járunk el, és nem ágentív szerepet tulajdonítunk a fizikai tárgynak. Úgy tűnik számunkra, hogy felfedezzük a szóban forgó fizikai tárgy valamilyen természetesen megjelenő tulajdonságát. Az 'Ez a kő egy papírnehezék', az 'Ez a tárgy egy csavarhúzó' típusú szereptulajdonítások esetében az új tulajdonságot nem felfedezzük, nem is természetesen jelenik meg a tárgyon, hanem a 'tudatos cselekvő gyakorlati érdekeire tekintettel' tulajdonítjuk neki (ágentív szereptulajdonítás).60

A létesítő és a szabályozó jellegű szabályok megkülönböztetése a nyers és az intézményi tények elkülönítésén alapul. A szabályozó jellegű szabályok csak szabályoznak egy már meglévő magatartásformát, például a Highway Code vagy a KRESZ szabályozza a közlekedést; az emberek addig is utaztak, amíg nem léteztek pozitív szabályok a közlekedés feltételeire, körülményeire. A létesítő szabályok azonban létre is hozzák, vagy lehetővé is teszik a tevékenységnek azt a formáját, amit szabályoznak. A létesítő szabályok klasszikus példája a sakkszabályok esete. "Nem arról van szó, hogy az emberek addig is tologattak fadarabkákat egy táblán, és valaki egyszer csak kijelentette: 'Jó lenne, ha hoznánk valamiféle szabályokat, hogy ne ütközzünk lépten nyomon egymásba'. [...] A sakk szabályainak a lététől függ magának a sakkozásnak a lehetősége, hiszen éppen abból áll a sakkozás, hogy legalább a sakkszabályok egy bizonyos halmazával összhangban cselekszünk. [...] [A] szabályok szerinti cselekvés létesítő szerepet tölt be a szabályok által szabályozott tevékenységben."61 Searle kiemeli, hogy a létesítő szabályok szerepe nem azonos a hagyományokkal: a sakkban a matt 'intézménye' feltételez létesítő szabályokat, de a királynő csak hagyományosan magasabb, mint a gyalog.

Az ágentív funkciók, a kollektív intencionalitás és a létesítő szabályok fogalmi apparátusával magyarázhatók az intézményi tények létrehozása, léte. Az intézményi tények önreferensek: bizonyos X entitás akkor és csak akkor intézményi tény, például a pénz, ha X et pénzként használják, pénznek tekintik, vagy azt hiszik X ről, hogy pénz. Az önreferencia Searle szerint alapvető tulajdonsága az intézményi tényeknek, hiszen, mint írja, ha egy koktélpartin a sebesülések aránya nagyobb is, mint az austerlitzi csatában, akkor sem tekintjük a koktélpartit csatának vagy háborúnak. További jellegzetessége az intézményi tényeknek, hogy létrehozásukhoz performatív formulát használnak, deklarálják azokat. Továbbá a fizikai tárgyak logikailag elsődlegesek az intézményi tényekhez viszonyítva, az intézményi tények meghatározott fizikai tárgyakat feltételezve jönnek létre; az intézményi tények között rendszerszerű viszony van, elszigetelten nem képzelhetők el. Az önreferenciából következik, hogy a társadalmi cselekvés elsődleges a társadalmi tárgyhoz képest, azaz egy érvényes, létesítő szabály mellett, szükség van arra is, hogy az emberek egy csoportja folyamatosan a szabály szerint cselekedjen - a belső aspektus szerint járjon el. Végül sok intézményi ténynek van nyelvi összetevője, ami vagy létrehozásához elengedhetetlen, vagy reprezentálja az adott intézményt, ha az létezik.62

Visszatérve arra az (S1) állításra: 'ha a jogot a társadalmi szabályok és szabálykövetés keretében értelmezzük, akkor a jogi szabályok ismeretként funkcionálnak', és a társadalmi tények Searle által felvázolt ontológiáját elfogadva már választ adhatunk az első kérdésre: Mire vonatkozó ismeretek a jogszabályok? Elkülönítve egymástól a jogszabályokat és a jogszabályok egész halmazát (a jog), a jogszabályok intézményi tényekre vonatkozó ismereteket közölnek. Sok jogszabály létre is hozza azokat az intézményeket, amelyekre vonatkozik, de sokuk a már létrehozottakról szolgál információval. Az alkotmányjog és a polgárjog sok szabálya a hatálybalépésével párhuzamosan felállítja azokat az intézményeket, vagy életre hívja azokat a szerződéseket, amelyek a szabályokban megfogalmazódnak. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvény63 szerint "1. A Magyar Köztársaságban az igazságszolgáltatást a bíróságok gyakorolják. 16. A Magyar Köztársaságban az igazságszolgáltatást a következő bíróságok gyakorolják:

  1. Legfelsőbb Bíróság,

  2. az ítélőtáblák,

  3. a megyei bíróságok, a fővárosban a Fővárosi Bíróság (a továbbiakban együtt: megyei bíróság),

  4. a városi és a kerületi bíróságok (a továbbiakban együtt: megyei bíróság),

  5. a munkaügyi bíróság."

A polgári Törvénykönyv64 246. első bekezdése így rendelkezik: "(1) A kötelezett meghatározott pénzösszeg fizetésére kötelezheti magát arra az esetre, ha olyan okból, amelyért nem felelős, nem, vagy nem szerződésszerűen teljesít (kötbér). Kötbért csak írásban lehet érvényesen kikötni. Kötbér után kamat kikötése semmis." A büntető törvénykönyv65 176. első bekezdése így szól: "(1) Aki másnak a lakásába, egyéb helyiségébe vagy ezekhez tartozó bekerített helyre erőszakkal, fenyegetéssel, hivatalos eljárás színlelésével bemegy, vagy ott benn marad, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő." A példákból látható, hogy az idézett szabályhelyek társadalmi intézményeket hoztak létre, a bíróságokat és azok fajtáit, a kötbért és a magánlaksértést, és információkkal szolgálnak róluk.

Céltételezés és társadalmi tények. Most térhetünk rá a fenti második kérdés megválaszolására: Hogyan magyarázható a normatív nyelvhasználat? Mit jelent az, hogy egy magatartás kötelező, vagy hogy egy magatartásformát végre kell hajtani? Normatívnak azokat a mondatokat tekintem, amely normatív kifejezést - kell, szabad, közömbös, tiltott, köteles, kötelezett, stb. - tartalmaznak. Abban mind Hart, mind Searle egyetért, hogy a normatív nyelvhasználat csak valamilyen teleologikus rendszerben merül fel. Hartnál a belső aspektus egyik megkülönböztető jellegzetessége a normatív beszédmód. A belső aspektussal azok rendelkeznek, akik elfogadják a szabályokat, és mind saját, mind mások cselekvéseit a szabályok adta mércéhez mérik, illetve a szabályokkal indokolják. Így lehet azt mondani, hogy 'Nem tetted helyesen, amit tettél, nem felel meg a szabályoknak, így kell csinálni!', vagy 'Ezt nem szabad csinálni, mert a szabályok tiltják!'. Searle nél a normatív nyelv a nem ágentív szerepek tulajdonításával merül fel. Például az az állítás, hogy a 'A szív szerepe az, hogy keringtesse a vért a szervezetben', meghatároz egy értéket, jelesül az emberi élet értékét, és ehhez az értékhez viszonyítva kapnak a következő állítások jelentést: 'Neked rossz a szíved, el kell menned az orvoshoz! Nem kellene annyi zsíros ételt enned!' Ahhoz, hogy a normatív állítások érthetőek legyenek, ismertnek kell lennie a vonatkoztatási értéknek, sőt mi több, érvényesülésükhöz el is kell hogy fogadják. Az érték, amelyekre a normatív állítások utalnak, változhat, a rájuk utaló nyelvi forma mégis ugyanaz marad. A 'kell' szót például - Hart elemzése szerint is - minden olyan szituációban megfelelően lehet használni, amikor egy hatalmi helyzetben lévő és azt kihasználó egyén, vagy egyének egy csoportja kényszermagatartást ír elő valakinek vagy valakiknek. Az erdei rabló esetén is, és rendőrségi előállítás esetén is azt mondjuk (mondják annak, akit kényszerítenek), hogy 'Ezt vagy azt meg kell tenni!' . A normatív kifejezések, előfordulhatnak más helyzetekben is, amikor nem az 'erősebb jogára' hivatkozunk. Az előzőhöz nagyon közel áll az a szituáció, amelyben a beszélő saját érdekeire vagy szükségleteire utal. A mindennapi nyelvhasználatban ez a leggyakoribb értelme a normatív szavaknak. Például a 'Többet kell dolgoznom, ha több pénz akarok keresni' állítás, amely megkülönböztetendő az értéket kijelölő 'kell'  től - a normatív kifejezések harmadik alkalmazásától -, amely az érték által meghatározott objektív mércére hivatkozik ('El kell menned dolgozni, mert a munka egészségessé tesz!'). Ha egy olyan személyt illetően használják az objektív mércét, aki azt nem ismeri (el), abban az esetben megalapozott a 'kell' szó használata. A másik eshetőség az, amikor a hallgató is elismeri a feltételezett célt vagy értéket, ebben az esetben - fogalmi szempontból - helyesebb az mondani, hogy 'Kötelességed elmenni dolgozni'. A kötelezettség fogalmával kapcsolatban Hart megjegyzi, hogy


"[...] az az állítás, hogy valakinek valamilyen kötelessége van, vagy hogy valakit kötelezettség terhel, valójában egy szabály létét feltételezi. [...] A 'meg kellett tennie' és a 'kötelezettsége volt, hogy megtegye', nem mindig felcserélhető kifejezések, noha hallgatólagosan mind a kettő létező magatartásmintákra utal, illetve mindkettőt arra használjuk, hogy egy általános szabályból következtetéseket vonjunk le meghatározott esetekre. Az etikett és a nyelvtan szabályai kétségtelenül szabályok [...]. Jellegzetes normatív szókincsüket használva ítéljük meg önmagunk és mások viselkedését. 'Le kellene venned a kalapod', 'Nem helyes azt mondani, hogy >>te van<<' stb. De ha az effajta szabályokra használnánk a 'kötelezettség' vagy a 'kötelesség' szót, az kifejezetten félrevezető lenne, s nem puszta stílushiba, merthogy helytelenül írna le egy társadalmi helyzetet."66


Tehát a normatív kifejezések közül a 'kell', 'szabad', 'tiltott' és a 'közömbös' szavak, valamint különböző alakjaik, például 'kellett', 'kellett volna', 'szabad lesz', stb., többnyire abban az esetben használhatók, ha a beszélő a szabályokat pusztán előrejelzésnek tekinti, azaz külső aspektusból. Az itt feltételezett vonatkoztatási érték, vagy a beszélő, vagy a hallgató szempontjából szubjektív; még a kényszermagatartást előíró felszólítás esetében is megtaláljuk az egyéni érdeket, például a verés elkerülésében. A későbbiek szempontjából fontos megjegyeznem, hogy erkölcsi szabályok nem fogalmazhatók meg a normatív kifejezések e csoportjának a segítségével, mert amíg minden társadalmi szabály közösséget feltételez, addig a 'kell' típusú kifejezések csak szubjektív érdekek közvetítésére alkalmasak. A 'kötelesség', 'kötelezettség' szavak (és különböző alakjaik) viszont akkor használhatók, ha a beszélő a szabályokat az általa elfogadott valamilyen érték megvalósításának vagy fenntartásának az eszközeként tekinti, azaz belső aspektusból. Például a 'Nem szabad megölnöd azt az embert' normatív állítás mögött az a tudás húzódik meg, hogy nagy valószínűséggel gyilkosság miatt börtönbe fognak zárni. A 'Kötelességed úgy cselekedni, hogy az az ember életben maradjon' állítás viszont, a hivatkozott szabály által közvetített érték ismeretére hivatkozik, mondjuk abban az esetben, ha egy rendőrtiszt utcai verekedésbe keveredik. Az utóbbi eshetőség által sugallt megkülönböztetés a magánemberek és a hivatalos személyek között többnyire helytálló, de elképzelhető az is, hogy magánember tekinti saját és mások tetteit belső aspektusból, és az is, hogy hivatalos személy tesz a külső aspektusnak megfelelő állítást. A második kérdésre adott választ úgy foglalhatnánk össze, hogy a normatív állítások egyrészt valamilyen meghatározható nyelvi formából állnak, másrészt valamilyen értékből vagy célból, ami tartalommal tölti meg a nyelvi formát.

A cél vagy az érték elfogadásával kapcsolatban felmerülhet egy fontos kérdés: Mi vagy ki fogadja el az adott értéket? Az értéket elfogadó valamilyen személy, valamilyen jogszabály (például Magyarországon az Alkotmány), vagy a jogszabályok összessége, a jog? Kezdjük az emberekkel. Az emberi lények képesek célok elfogadására, saját magukat illetően, de az egész közösséget tekintve erre önmagukban nem képesek. Az emberi lények egy kijelölt csoportja, például az országgyűlési képviselők, már az egész társadalomra nézve alkothatnak magatartásmintákat, és jelölhetnek ki célokat. A kitűzhető értékek köre azonban igen korlátozott, például olyan célt nem lehet kitűzni, hogy mindenki rabolja ki a maga szomszédját, bár mint hatalommal rendelkező emberek erre képesek lennének. Ilyen és ehhez hasonló célokat azért nem jelölhetnek ki, mert ez ellentmondana a jog magatartási szabályként való értelmezésének, és ezen keresztül az érvényesülés szociológiai feltételének. Ami a jogszabályokat illeti, azt mondtuk róluk, hogy némelyek intézményi tényeket hoznak létre, és a létrehozott intézményi tényekről szolgálnak információkkal, mások pedig csak ismereteket közölnek már létező intézményi tényekről. Az intézményi tények létrehozása, illetve az emberekkel való megismertetésük már valamilyen kijelölt célnak megfelelően történik. Az alapnorma (Alkotmány) esetében csak részben más a helyzet. A Magyar Köztársaság Alkotmánya67 számos létesítő rendelkezést tartalmaz, amelyek a célok elfogadásának szempontjából a többi jogszabályhoz hasonlóan minősülnek. Az Alkotmány praeambuluma azonban a következő megállapítással kezdődik: "A többpártrendszert, a parlamenti demokráciát és a szociális piacgazdaságot megvalósító jogállamba való békés átmenet elősegítése érdekében az Országgyűlés [...] Magyarország Alkotmányának szövegét a következők szerint állapítja meg." Ez a mondat kétséget kizáróan kijelöl egy célt az Alkotmány további rendelkezései, és rajta kívül minden jogszabály számára. Az, hogy a Magyar Alkotmány ezzel a mondattal kezdődik pusztán esetleges tény, de felhívja a figyelmünket arra, hogy a jogszabályok rendszereként értett jognak tár- sadalmi funkciója van. A társadalmi szabályok tágabb kategóriájában értelmezett jog is megalapozza azt a következtetést, hogy a jog, mint együttélési magatartá mintákat nyújtó állításhalmaz illeszkedik bele egy teleologikus rendszerbe, amelyben az elsődleges érték a második világháború óta az emberi élet.68


IV. Az erkölcsi szabályok típusai


A fenti elemzést annak az állításnak a fényében kezdtük el, hogy a jog és az erkölcs között szükségszerű kapcsolat van. Most a viszony másik oldalát vesszük szemügyre, azaz ebben a fejezetben a következő kérdés foglalkoztat: Milyen fogalmi keretek között írható le az erkölcs? Milyen társadalmi szerepe van az erkölcsnek, ha van neki egyáltalán?

Igazságosság és társadalmi erkölcs. Az a tétel, hogy a jog és az erkölcs között szükségszerű kapcsolat létezik, több dolgot is jelenthet:


"A legegyértelműbb értelmezés [...] a természetjog tomista hagyományához kapcsolódik. E felfogás két állítást foglal magában. Az első az, hogy az igazi erkölcsnek vagy igazságosságnak vannak bizonyos alapelvei, melyek isteni eredetűek ugyan, de emberi értelemmel a kinyilatkoztatás segítsége nélkül is felfedezhetők. A második pedig az, hogy az ezekkel összeütköző ember alkotta törvények nem érvényesek. [...] Az általános nézőpont más változatai ettől eltérő felfogást képviselnek [...]. Néhányan nem úgy fogják fel az erkölcsöt, mint a magatartás megváltoztathatatlan elveit, amik értelmi úton felfedezhetők, hanem úgy, mint a magatartásokkal kapcsolatos beállítódások kifejeződéseit, melyek társadalomról társadalomra vagy egyénről egyénre változhatnak. Az ilyen elméletek rendszerint azt is vallják, hogy még a jog és az erkölcs legalapvetőbb követelményei közötti összeütközés sem foszthat meg jogi jellegétől egy szabályt."69


Hart a jog és az erkölcs kapcsolatának két szélsőséges értelmezése után hozzáfog az erkölcs vizsgálatához. Az erkölcsön belül megkülönbözteti az igazságosság eszményét, illetve a konvencionális erkölcsöt, az erkölcsi eszményeket, az erkölcsi társadalombírálatot, amelyeket együtt néha társadalmi erkölcsnek nevez, és az egyéni eszményeket. Az igazságosság elvei a bírálat szempontjában különböznek az erkölcs többi összetevőjétől. Az igazságosságra és a méltányosságra a társadalmi élet két helyzetében hivatkozunk.


"Az egyik az, amikor nem az egyes ember magatartásával foglalkozunk, hanem azzal, hogy miként bánnak az emberek osztályaival bizonyos terhek vagy előnyök elosztásakor. [...] A másik helyzet az, amikor valamilyen károkozás történt, és valaki kártérítést, illetve jóvátételt követel. [...] [Vannak] az igazságosság fogalmának származékos alkalmazásai, amiket csak akkor érthetünk meg igazán, ha már tisztában vagyunk az igazságosság fogalmának elsődleges, az elosztás és a kártérítés kérdéseire vonatkozó alkalmazási területeivel."70


Az igazságosság fogalma mögött az egyéneket egymással szemben megillető viszonylagos egyenlőség vagy egyenlőtlenség húzódik meg, ezért általános megfogalmazása így hangozhatna: 'A hasonló eseteket kezeld hasonlóan, s a különbözőket különbözően!'. Az ebben a formában megfogalmazott formális igazságosság és az igazságosság fogalma közötti kapcsolat "azon a jog világán kívül eső erkölcsi meggyőződésen alapul, amely szerint a jog alanyainak jogukban áll elvárni, hogy mindenki kölcsönösen tartózkodjon a másnak sérelmet okozó magatartásoktól. [...] Ennek eredményeként erkölcsi és bizonyos értelemben mesterséges egyenlőség jön létre az egyének között, hogy ellensúlyozza és kiegyenlítse a természeti egyenlőtlenségeket."71 Az igazságosság elvei alapján lehet tiltakozni, ha egy apa a két hasonló vétket elkövetett gyermekét különböző mértékben bünteti meg, de abban az esetben nem, ha egyetlen gyermekével kegyetlenkedik. Az utóbbi esetben a bírálat valamilyen más erkölcsi szempontból fogalmazható meg: az apa magatartása 'helytelen', 'rossz' vagy 'gonosz'. Az 'igazságos vagy az igazságtalan' az erkölcsi ítélet sajátosabb formája, mint a 'jó' vagy a 'rossz'. Az mondható, hogy egy törvény jó, mert igazságos, de az nem, hogy igazságos, mert jó. Az igazságosság eszménye esetében mindig van egy állandó rész, ez a fent idézett formális igazságosság tézise: 'A hasonlókat hasonlóan, a különbözőket különbözően!' , és ehhez mindig van egy változó rész, amely kijelöli azokat a hasonlóságokat és különbözőségeket, amiket figyelembe kell venni a szabály alkalmazásánál. Amikor a jog egyes esetekre való alkalmazásának igazságosságát vizsgáljuk, akkor "maga a jog [értsd: jogszabály] határozza meg, hogy a jogalkalmazónak mely egyének közötti hasonlóságokat és különbségeket kell figyelembe vennie"72. Ami magukat a jogintézményeket, jogszabályokat illeti "maga a jog nyilván nem képes meghatározni, hogy az egyének között mely hasonlóságokat és különbségeket kell figyelembe vennie ahhoz, hogy a szabályai hasonlóan kezeljék a hasonló eseteket, és így igazságosak legyenek. [...] Az általános erkölcsi és politikai szemléletek alapvető különbségei kibékíthetetlen véleménykülönbségekhez és nézeteltérésekhez vezethetnek abban a kérdésben, hogy az emberi lények mely jellemzőit kell figyelembe vennünk az egyes jogszabályokat igazságtalannak bélyegző bírálat szempontjából."73 Hart tehát politikai vagy erkölcsi alapról megítélhetőnek tartja a jogi intézményeket, de jelzi, hogy az ítéletnek állandó és írott, tehát mindenki számára hozzáférhető mércéje nincs, miután ez az erkölcsi bírálat az igazságosság eszményének az alapján áll.

Az igazságosság elve elsősorban nem egyéni magatartásokra vonatkozik, hanem arra a módra, ahogyan egyének osztályaival bánnak, azaz egy szabályrendszeren belül van az igazságosság elvén alapuló bírálatnak, amikor az azt elfogadókkal eltérő módon bánnak a szabálykövető közösség tagjai. "Az igazságosság a leginkább közösségi és jogi erény."74 Hart a törvényeket azonban az egyéni magatartásokhoz kapcsolódó erkölcsi elvek és magatartásminták alapján is megítélhetőnek véli, és úgy gondolja, hogy az egyéni magatartásokhoz kapcsolódó elvek tesznek erkölcsileg kötelezővé valamely magatartást. Az egyéni magatartásokhoz kapcsolódó elvek Hart szerint lehetnek társadalmiak, amelyeket "egy adott társadalomban széles körben osztanak"75, és egyéniek, amelyek "egyes egyének életét irányítják" . Mindkettőt jellemzi azonban négy tulajdonság, amelyek az erkölcsöt megkülönböztetik más társadalmi szabályoktól: 'fontosság' , 'a szándékos változtatással szembeni védettség', 'az erkölcsi vétségek akaratlagos jellege' és 'az erkölcsi nyomás formája'. Ez a négy jellemvonás csak szükséges, de nem elégséges ahhoz, hogy valamely társadalmi szabály erkölcsi szabály legyen, ennek megfelelően az erkölcsnek egy széles értelmét határozza meg. Nézzük a jellemzőket sorban:


"Minden erkölcsi szabályt vagy mintát olyan fontos dolognak tekintünk, amit érvényben kell tartani.[...] Az erkölcsi szabályok fontossága sokféleképpen kifejezésre jut. Először is abban az egyszerű tényben, hogy az erkölcsi mintákat akkor is fenntartjuk, ha az általuk korlátozott szenvedélyek erősen ellenük hatnak, és akkor is, ha jelentős magánérdekeket kell feláldoznunk. Másodszor abban a komoly társadalmi nyomásban, amit nemcsak azért fejtünk ki, hogy e szabályok egyes esetekben történő betartásáról gondoskodjunk, hanem azért is, hogy a társadalom minden tagjának úgy tanítsuk meg az erkölcsi mintákat, mint maguktól értetődő dolgokat. Harmadszor pedig annak általános elismerésében, hogy ha általában véve nem fogadnánk el e szabályokat, akkor messzire ható és kellemetlen változások következnének be az egyének életében"76 (fontosság).


Magatartásmintáknak emberi parancs nem adhat erkölcsi jelleget és nem is foszthatja meg ezeket e jellegüktől [...]"77 (a szándékos változtatással szembeni védettség).


"[A]z erkölcsi felelősség egyik szükséges feltétele szerint az embernek rendelkeznie kell magatartása irányításának bizonyosfajta képességével"78 (az erkölcsi vétségek akaratlagos jellege).


"Az erkölcs esetében [...] a nyomásgyakorlás jellegzetes formája abban áll, hogy a szabályok - mint önmagukban is fontos dolgok - tiszteletére hivatkoznak.[...] [F]eltételezik, hogy e tiltakozások felébresztik a címzettek szégyenérzetét és bűntudatát, azazhogy esetleg saját lelkiismeretük bünteti meg őket"79 (az erkölcsi nyomás fajtája).


Ezek formális jellemzők, közvetlenül nem utalnak a szabályok semmiféle szükségszerű tartalmára, sőt "olyan célra sem, amit a társadalmi életben szolgálniuk kell. [...] Mivel [azonban,] az emberi természettel és a fizikai világ jellemzőivel kapcsolatos néhány teljesen kézenfekvő közkeletű igazság adott, e dolgok [ti. a fenti jellemzők] tulajdonképpen úgy tekinthetők, mint annak lényegi feltételei, hogy az emberi lények folyamatosan együtt éljenek egymás közelségében."80 Ahhoz azonban, hogy felvessük az emberek együttélésének helyes módjával kapcsolatos kérdést, fel kell tételeznünk, hogy az emberek általában véve élni akarnak, "hogy az emberi tevékenység tulajdonképpeni célja a fennmaradás. [...] A természetesen jónak mondott cselekvések tehát azok, amely az életben maradáshoz szükségesek."81 Ez az elgondolás minden természetjogi elmélet magja. A metafizikai megfogalmazást, hogy a fennmaradás egy olyan előre rögzített valami, amit az emberek azért kívánnak szükségszerűen, mert az a tulajdonképpeni céljuk, felcserélhetjük egy induktív leírással: "ha a fennmaradást emberi célnak nevezzük, ez talán csak azt jelenti, hogy az emberek ténylegesen törekszenek arra"82. Mindkét megfogalmazásból az következik számunkra a társadalmi szabályok esetében, hogy vannak bizonyos magatartási szabályok, amelyeknek minden társadalmi szervezetben meg kell lenniük, hogy az életképes legyen. Ezeket a szabályokat, amelyek közösek minden társadalom jogában és erkölcsében, és "az emberi lényekre és természetes környezetükre, illetve céljaikra vonatkozó elemi igazságokon alapulnak"83, Hart a természetjog minimális tartalmának nevezi. Ezek az elemi igazságok a következők:


"Ha az emberek nem lennének képesek, hogy megsebesítsék egymást, akkor a jog és az erkölcs egyik legjellegzetesebb rendelkezésének, a » SNe ölj!« parancsának eltűnne az egyik nyilvánvaló indoka" (az ember sebezhetősége).

"[S]enki sem erősebb annyival másoknál, hogy képes lenne tartósan, másokkal való együttműködés nélkül uralkodni rajtuk vagy alávetettségben tartani őket" (megközelítő egyenlőség).

"[A]z emberek nem ördögök, azért még nem is angyalok.[...] az emberi önzetlenség korlátozott és csak időnként érvényesül [...]" (korlátozott önzetlenség).

"Merőben esetleges tény, hogy az emberi lényeknek élelemre, ruhára és hajlékra van szükségük, s hogy ezek nem állnak rendelkezésre korlátlan bőségben, hanem szűkösek, és nehéz munkával kell megtermelni [őket]" (javak korlátozottsága).

"A szankciókra [...] nem, mint az engedelmesség szokásos indokára van szükség, hanem mint annak biztosítékára, hogy akik önként is engedelmeskednének, ne essenek áldozatul azoknak, akik ezt maguktól nem tennék meg" (korlátozott értelem és akaraterő) .84


A természeti feltételek és a szabályrendszerek közötti ilyen kapcsolatok indokokra világítanak rá, hiszen összekapcsolják "a szabályok létezését a velük rendelkezők tudatos céljaival"85.

A konvencionális erkölcs szabályai a kötelezettséget megállapító elsődleges jogi szabályokkal állíthatók párhuzamba. Ezeket más szabályoktól "a támogatásuk érdekében kifejtett társadalmi nyomás, valamint az egyéni érdekek és törekvések feláldozása különbözteti meg, ami együtt jár betartásukkal"86. A kettőjük közötti különbség annyi, hogy a jogi követelmények pontosabban meghatározottak, és kivételekkel részletesebben körülhatároltak, de a jogi és az erkölcsi kötelezettség tartalma átfedi egymást, ami kiemeli hasonlóságaik fontosságát. Először is


"a két szabálytípus abban hasonlít egymáshoz, hogy úgy gondolják, kötelező voltuk független azok jóváhagyásától, akikre vonatkoznak, és egyaránt komoly társadalmi nyomás támogatja betartásukat [1]. Sem a jogi, sem az erkölcsi kötelezettség teljesítéséért nem jár dicséret, teljesítésükre úgy tekintenek, mint a társadalmi élethez való természetes, minimális hozzájárulásra [2]. Továbbá mind a jog, mind az erkölcs tartalmaz olyan szabályokat, amelyek nem a különleges tevékenységek kapcsán vagy rendkívüli alkalmakkor irányítják az egyének magatartását, hanem az egész életük során állandóan visszatérő helyzetekben [3]. S bár mindkettőben sok olyan szabály lehet, ami csak egy adott társadalom valódi vagy képzelt szükségleteire jellemző, mindkettő megkövetel olyan dolgokat is, amelyeknek az emberi lények minden csoportjának eleget kell tennie, ha sikeresen kívánnak együtt élni egymással [4]."87


Hart az erkölcsi szabályok széles értelmének érdekében az erkölcsöt a kötelezettségeket megállapító szabályok alapján jellemzi. Azt mondja, hogy a kötelességek a társadalmi erkölcs alapját képezik. A kötelességek mellett elismer olyan erkölcsi formákat is, amelyek kívül esnek az egyes társadalmak elfogadott közös erkölcsén. Egyfelől bizonyos erkölcsi eszmények, és a társadalom erkölcsi bírálata létezhet együtt a kötelességekkel egy meghatározott társadalom erkölcsi gyakorlatában. Az erkölcsi eszmények megvalósulását "nem tekintik magától értetődőnek, hanem dicséretet érdemlő dolognak tartják"88. Ezek az eszmények az egyes társadalmakra jellemző erények, amelyek megvalósítása túlmegy a meghatározott kötelességeken. A Platón, a kereszténység vagy Benjamin Franklin által meghatározott erénylistákat erkölcsi eszmények felsorolásának tekinthetjük.

Másfelől, amikor saját társadalmunk vizsgálatába kezdünk, előfordulhat, hogy sok kivetnivalót találunk. Az erkölcsi hibákra utaló bírálat a társadalmi erkölcsnek egy kivételes részét képezi, ugyanis hallgatólagosan feltételezi, hogy "a társadalmi rendnek, ideértve az elfogadott erkölcsöt is, eleget kell tennie két formális feltételnek. Az egyik az ésszerűség, a másik az általánosság. Az ilyen bírálat tehát egyrészt azt a követelményt veszi adottnak, hogy a társadalmi rendnek nem szabad bizonyíthatóan téves meggyőződéseken alapulnia, másrészt pedig azt, hogy legalábbis mindazokra ki kell terjednie a sérelmekkel szembeni védelemnek [...], akik képesek és hajlandóak betartani a megállapított korlátozásokat."89 A bírálat vagy egy már elfogadott értéken alapul, vagy egy, a társadalmi erkölcsön kívüli értéken, amit az ésszerűség és az általánosság nevében kiterjesztettek.

A személyek osztályaira hivatkozó igazságosság és a személyeket egy csoportba tartozóként kezelő társadalmi erkölcs mellett az erkölcsnek megvan a magánjellegű oldala is, "ami az eszmények egyéni elismerésében nyilvánul meg, amelyekben az egyes ember nem feltétlenül osztozik másokkal, és amelyeket így nem tekint alapnak mások, és még kevésbé az egész társadalom bírálatára"90. Az egyéni eszmények formájukat és szerepüket illetően hasonlítanak a társadalmi eszményekre.

Összefoglalva a fentieket a jog és az erkölcs viszonyát tekintve, azt kell mondanunk, hogy Hart megítélhetőnek tartja a jogszabályokat az igazságosság eszményei és az erkölcs összes másfajtájú szabályai alapján is. Az, hogy a két szabályrendszer egyáltalán összevethető, a mindkettőben benne lévő természetjogi minimális tartalomnak köszönhető, azaz a jog megítélése annak a megvizsgálását jelenti, hogy egy meghatározott jogszabály milyen mértékben tér el az erkölcsi szabályok által is meg- határozott természetjogi minimumtól. Ennek a vizsgálatnak a következtében lehetnek olyan jogszabályok, amelyek jogi szempontból érvényesek, de túl erkölcstelenek ahhoz, hogy betartsák őket. A jognak azt az elméletét, ahol az erkölcstelen szabályok nem válnak erkölcstelenségük folytán érvénytelenné is, Hart a jog széles fogalmának nevezi, szemben a szűk fogalommal, amelyben az erkölcstelen egyben érvénytelen is. Hart úgy véli, hogy a szűkebb fogalom alkalmazásával semmit sem nyerünk "a társadalmi jelenségként felfogott jog elméleti vagy tudományos vizsgálata szempontjából"91, továbbá "ahhoz, hogy a hivatalos hatalmi visszaélésekkel szembesülve az emberek tisztán lássanak, leginkább azt szükséges felismerniük, hogy az engedelmesség végső soron nem a jogi érvényesség kérdésén múlik [...]. Az az érzés, hogy a hivatalos rendszeren kívül létezik valami, amire az egyén utolsó mentsvárként építhet, midőn meg kell oldania az engedelmesség problémáit, biztosan nagyobb valószínűséggel marad eleven azok között, akik hozzászoktak a jogszabályok esetleges erkölcstelenségének gondolatához, mint azok körében, akik úgy vélik, hogy ami erkölcstelen, az sosem lehet jogi jellegű."92 Végül az erkölcstelen szabályok jogi elismerésének megtagadása leegyszerűsíti a sokféle erkölcsi kérdést.

A következőkben annak az állításnak egy változatát fogom képviselni, hogy nem lehetséges a jogszabályokat megítélni az erkölcs szabályai alapján, sőt értelmetlenség azt állítani, hogy vannak rossz vagy jó törvények.



V. Tudás és engedelmeskedés


Az előző fejezetben az erkölcsi szabályok különböző típusait vizsgáltuk meg. Most azt a viszonyt kell megvilágítanunk, ami az egyes személyek szabálykövető magatartása, és a jogszabályokban megfogalmazott ismeretek között fennáll. A jogszabályok nyilvánosságra hozatalával az intézményi tényekre vonatkozó ismeretek hozzáférhetőek mindenki számára, ezenfelül minden társadalomban vannak olyan intézmények vagy státusok, amelyeknek éppen az a feladatuk, hogy a kevésbé mindennapi helyzetekben eligazítást adjanak a hozzájuk fordulóknak. Például a modern társadalmakban ilyen az ügyvéd szerepe: egyrészt pusztán tanácsot ad, másrészt képviseli az ügyet a bíróság előtt. A hozzáférhetőségen és a speciális intézményeken kívül, az egyes személyek a különböző ismeretségi köreikből is merítenek (meríthetnek) információkat a társadalmi tényekre vonatkozóan. A helyzet tehát a következő: vannak bizonyos intézményi tények, amelyeket a társadalom szintjén a jogszabályok hoznak létre, egy vagy több meghatározott vagy kevésbé meghatározott cél érdekében. Miután a társadalmi tények ontológiai szempontból szubjektívek, csak akkor léteznek, ha megfelelő számú személy tekinti őket létezőnek, azaz akkor, ha megfelelő számú személy tekinti a saját és mások cselekvése indokának és mércéjének ezekhez a társadalmi tényekhez való alkalmazkodást. Ha ez adott, akkor a jogszabályok valahogy ahhoz hasonlóan tárják fel az intézményi tények rendszerét, ahogy a nagy felfedezések idejében a bátrabb hajóskapitányok adtak leírást, például a karib tengeri szigetekről, vagy az Újvilágról. Ezzel az analógiával nem azt akarom mondani, hogy az intézményi tényeket felfedezzük, csupán azokhoz az útikönyvekhez hasonlítom a jogszabályokat, amelyek ismeretlen tájakról szólnak azoknak, akik követik a felfedezők nyomait. Azt a különbséget is meg kell említenem, hogy a meghatározott jogszabályok hatálya alá tartozó személyeknek többnyire nincs módjukban határozni arról, hogy elismerik a jogszabályok burkolt leírásait tényeknek vagy nem. Nézzünk egy másik példát. A fizika törvényeit Hume óta hagyományosan külön kezelik az emberi törvényektől, mégpedig olyan érvelés hatására, hogy amíg az emberi törvényeket meg lehet szegni anélkül, hogy a törvények elvesztenék törvényi mivoltukat, addig a természet törvényeinek az esetében ez nem így van. Például Newton III. törvényének értelmében, 'Ha az egyik test erőt fejt ki a másikra, a másik is erőt fejt az előzőre, tehát az erők mindig párosával lépnek fel. Ezek az erők egyenlő nagyságúak és ellentétes irányúak. Az erő és az ellenerő mindig más más testre hat.' Attól függetlenül, hogy az egyes személyek ezt a törvényt induktív általánosítással saját maguk látják be felnőtté válásuk folyamán, vagy csak az iskolában definíciószerűen sajátítják el, ez a törvény mindenképpen hatással van viselkedésükre. Például, ha egy mód van rá, nem rohannak fejjel a falnak, vagy nem ugranak bele egy üres medencébe. A jogszabályok szerepe hasonló: tájékoztatást adnak a létező társadalmi tényekről, és egy meghatározott cél érdekében felszólítanak a hozzájuk való igazodáshoz. Ám miért kellene az egyes személyeknek betartaniuk ezeket a felszólításokat? Miért kellene igazodniuk a mások által megalkotott szabályokhoz, amikor adott esetben ők maguk is képesek lennének ilyen szabályok alkotására?

Úgy gondolom, hogy Hart munkássága óta ilyen elkerülhetetlen kérdésekkel merül fel a jog és az erkölcs viszonyára irányuló, a jogelméletben alapvető probléma. A következő állítást tenném ezzel kapcsolatban:

(S2): 'a Hartot megelőző gondolkodási hagyományban az erkölcs szerepét a jogszabályok megítélésében látták, Hart óta a jogot érintő erkölcsi kérdés az egyéni szabálykövetésre vonatkozik'93,

amilyen formában a fenti kérdések megfogalmazzák. A szemléletváltás helyességét alátámaszthatjuk érvekkel is.

A metafizikából vett érv. Mindenféle erkölcsi bírálat - igazságos- igazságtalan, helyes helytelen, jó rossz, méltányos méltánytalan, érté- kes értéktelen, hasznos haszontalan stb. - csak cselekvésekre utaló kifejezésekre vonatkozhat, a cselekvések alanyaira, tárgyaira nem. Például, ha S embert ölt, akkor csak a cselekedet lehet helytelen, maga az ember, vagy a tényállás - S, ilyen és ilyen körülmények között, ezt és ezt tette - nem. A pozitív vagy a negatív értékelő kifejezések nem valami olyasmire utalhatnak, ami igaz vagy hamis, ami fennáll vagy nem áll fenn, hanem valami olyasmire, aminek a léte, vagy értelmezése kérdéses. Ha mégis teszünk értékelő állítást valamely fennálló dologról, például 'Jó, hogy van számítógépem' , akkor egy dolog időbeli 'továbblétezésére' kellene utalnunk vele, ami viszont elmossa a cselekvések, illetve a tények és az individuumok megkülönböztetését. Amennyiben a jogszabályokat intézményi tényekre vonatkozó ismereteknek tekintjük, annyiban az erkölcsi 'téletek nem vonatkozhatnak a jogszabályokra és az intézményi tényekre sem. A szabályok meghozatalakor és az alkalmazásukkor tanúsított emberi magatartásokra természetesen igen, de ez nem érinti a jogszabályok által leírt társadalmi valóságot, sőt a jogszabályokat és a jogi intézményeket ért erkölcsi bírálatot is a törvényt hozók vagy alkalmazók magatartására lehet vonatkoztatni.

A magatartások általánosításából vett érv. A jogi szabályok sokkal informatívabbak, sokkal több ismeretet közölnek a személyekkel, mint az erkölcsi szabályok. Ennek lehet az az oka, hogy az erkölcs szabályai több hagyományozódott tudást feltételeznek, míg a jogi szabályok elméletileg a jogi intézmények megértésének minden feltételét is tartalmazzák. Ha ez így van, akkor feltehetjük azt is, hogy a nagy mennyiségű tudás hagyományozódása csak kicsi és homogén közösségekben lehetséges, tehát a heterogén és multikulturális államalakulatokban nem. Következésképpen lehet a jogszabályokat erkölcsi kritikával illetni, de ez szükségképpen valamely kisebb és homogén közösség érdekeinek megfelelően történhet, és annak a megmutatása várat magára, hogy miért pont azt a közösségi érdeket fogadja el egy hasonló típusú közösség.

A jogszabályok módosításából vett érv. A létesítő szabályok módosítása megváltoztatja azt a társadalmi tényt, amit már előzőleg létrehozott. Az ilyen módosítások többnyire erkölcsi bírálatoknak köszönhetően történnek, amikben emberi értékekre vagy akár hasznosságra hivatkozhatnak a bírálók. Következésképpen, ha lehetséges is a jogszabályokat vagy az intézményeket kritikával illetni, az a kritika is csak a jogszabály megváltoztatásának a cselekvéséről szólna. Például 'Az adózásról szóló jogszabály igazságtalan' kritika vagy a múltbeli törvényhozói aktusról szól, vagy előre utal egy jövőbeli aktusra: 'Ha módosítják az adózásról szóló törvényt a módosító aktus igazságos lesz'.

A jog és az erkölcs azonos szerepéből vett érv. Hart elemzése szerint, az életben maradást minden ember szükségszerű céljának elfogadva minden társadalomban vannak bizonyos magatartási szabályok, amelyek biztosítják a társadalom életképességét; ezeket a szabályokat az emberre és a környezetére vonatkozó alapigazságok, a 'természetjog minimális tartalma' határozza meg. A lehetséges társadalmak körét, azt hiszem, hogy kibővíthetjük a politikai és gazdasági önállósággal rendelkező közösségekkel. Ebben az esetben azt mondhatjuk, hogy az egész társadalom vagy az egész közösség életben maradását biztosító szabályok tartozhatnak a jog vagy az erkölcs körébe, de az egész lakosságot tekintve csak az egyikbe. A jognak - Hart szerint - éppen az a jellemzője, hogy az egész lakosságot tekintve nemcsak kötelezettségeket megállapító szabályokat foglal magába, hanem a változtatás, az ítélkezés és az elismerés másodlagos szabályait is. Az érvet kizárólag a közösséget és a társadalmat tekintve tartom konklúzívnak, tehát a jog megléte mellett lehetnek és vannak is erkölcsi szabályok által szervezett kisebb és homogén közösségek.

A 'jogos' magatartás 'ultima ratio' jából vett érv. Nézzük a következő Lon L. Fullertől származó példát: öt amatőr barlangászt harminckét napra egy hegyomlás elzár a külvilágtól. Nincs mit enniük, így egyikük felveti, hogy húzzanak sorsot, és akit a szerencse útján kiválasztanak maguk közül, azt megeszik. A sorshúzás megtörténte után a szerencsétlenül járt társukat megölték, és ettek belőle, így az öt főből négy túlélte a hosszúra nyúlt kirándulást. Megítélhetőek e a pozitív jog szerint vagy nem? Amennyiben igen, elkövették e az emberölés bűntettét vagy nem? Fullernek az eset kapcsán felvetett, de meg nem válaszolt kérdése, hogy az új természeti körülmények között megengedett e egy "új társadalmi szerződés" kötése, vagy ebben az esetben is érvényesek e az írott jog szabályai?94 Eltekintve a társadalmi szabályok keletkezésére vonatkozó vizsgálódásoktól, a példa felvetheti azt a kérdést is, hogy teljesen különböző hagyományokkal rendelkező, és azokhoz kitartóan, de még értelmes módon ragaszkodó személyek milyen közösségi szabályok figyelembevételével képesek együttműködni, akár az életük megőrzésében is. A saját hagyományokhoz való ragaszkodás kizárja azt a lehetőséget, hogy egyikük rábeszélésének engedve az ő szabályait fogadják el. (Teljhatalmú vezetőt választva a kérdés tárgytalannak tűnik.) Nos úgy tűnik, hogy a jog szabályaira kell hagyatkozniuk, és annak bírálata valamelyik érdekelt felől, csak elszigetelt kritikát jelentene. Továbbá, az a közösségi erkölcs szabályairól könnyen elképzelhető, hogy nem rendelkezik minden eshetőségre, gondolok itt elsősorban a jelentősen különböző életfeltételek mellett élő népekre, és arra, hogy teszem azt a sivatagi körülmények között élők erkölcsi szabályait nem biztos, hogy minden átalakítás nélkül lehetne alkalmazni más szélsőséges éghajlat alatt, például egy egyenlítői őserdőben. Az erkölcsről fentebb adott elemzés szerint, az erkölcs szabályai viszont ellenállnak minden akaratlagos változtatási kísérletnek. Ezzel ellentétben valamely ország, vagy a nemzetközi jog szabályai, minden, az ember által már egyszer birtokba vett területre vonatkoznak, és megfelelő - persze elképzelhető, hogy szegényes - magatartásmintákkal szolgálnak. Ha megengedjük a szélsőséges esetekből az általánosítást, akkor az erkölcs szabályai nem relevánsak a jog szabályait illetően, röviden a jog, megjelenésével 'kényszerű módon' helyettesíti az erkölcsöt, így az erkölcs értékei nem valamilyen szempontból nem relevánsak a jog értékei mellett.

Visszatérve a jog és az erkölcs viszonyának új problémájára, azt kérdeztük, hogy 'Miért kell betartaniuk az embereknek a meghozott törvényeket?', 'Miért engedelmeskednek az emberek a jogszabályoknak?' A jogi gondolkodás történetében két bevett válasz létezik, annak megfelelően, hogy minek tekintették a jogot. Az imperatív és a természetjogi elméletről van szó. A két elmélet a szabályok érvényesülése, a szabálykövetés problémájának terén egymásnak szélsőségesen ellentmond ellentmondó megoldásokat alkalmaz. Az imperatív elmélet úgy határozta meg a jogot, hogy az 'a szuverén fenyegetéssel alátámasztott parancsa', aminek következtében a személyes szabálykövetés helyett a szuverén hatalmától való félelemre helyezte a hangsúlyt. A természetjogi elméletek közül azok, amelyek a jog és az erkölcs szükségszerű kapcsolatát állítják, a jogot az erkölcsi szabályok alapján, két állításban definiálják: (1) az igazi erkölcsnek vagy igazságosságnak vannak bizonyos alapelvei, melyek isteni eredetűek ugyan, de emberi értelemmel a kinyilatkoztatás segítsége nélkül is felfedezhetők, (2) az ezekkel összeütköző ember alkotta törvények nem érvényesek. A természetjogi elmélet kizárólag az erkölcs szabályainak mintájára hozza létre a jog szabályait, tehát mintegy feltételezi, hogy az engedelmeskedéssel alapvetően semmi magyarázandó probléma nincs, ugyanis az erkölcs mintájára elképzelt jogot Isten az ember számára teremtette, tehát az ember nem tud nem engedelmeskedni. Egyrészt egyik elmélet sem tulajdonít szerepet az egyes embereknek abban, hogy követik e a szabályokat vagy nem, másrészt, csak részben írják le azt, ahogyan a jogszabályok érvényesülnek. A büntetéssel való fenyegetés esetében, az, hogy a szabályoknak valamilyen módon szankcionálniuk kell a szabállyal ellentétes magatartást, triviális, hiszen ha bármely szabály megengedne divergáló magatartásokat, akkor mi alapján neveznénk szabálynak? Az pedig, hogy a jog erkölcsi elveken nyugszik, addig érthetetlen, amíg nem kerül kifejtésre, hogy mi érthető társadalmi erkölcs alatt.

Hart a fogalmi konstrukció segítségével a jogintézmények leírását és az egyéni szabálykövetés elemzését kísérelte meg. A "kötelezettséget megállapító, a felhatalmazó és az elismerési szabályok, a változtatás szabályai, a szabályok elfogadása, a belső és a külső szemlélet, a belső és a külső állítások és a jogi érvényesség [...] olyan mozzanatokra összpontosítják a figyelmet, amelyek alapján tanulságosan elemezhető sokféle jogintézmény és jogi tevékenység, s amelyek alapján megválaszolhatók [...] a jog általános természetével kapcsolatos kérdések [...]."95 Hart az erkölcsöt túlnyomórészt társadalmi szabályként, konvencionális erkölcsként értelmezte,96 és bár a belső és a külső aspektus fogalmi elkülönítését vonatkoztathatjuk az erkölcs területére is, a belső aspektus tárgyalását elhanyagolta a kifejtés során. A jog esetében pont fordítva járt el: a fogalmi megkülönböztetés ellenére a belső aspektus fontosságát hangsúlyozta. Röviden: Hart erényes hivatalos személyekről és a kiszámíthatóan viselkedő magánemberekről beszél. A fogalmi megkülönböztetés briliáns volta ellenére Hart egy leíró elméletben nem megfelelő helyeken jelölte ki a kulcspontokat, és így elmélete nem leíró, hanem normatív elmélet, hiszen a hivatalos személyek magatartása nem mindig felel meg a belső aspektusnak, és a magánemberek tettei sem kiszámíthatóak. Továbbá erősen megkérdőjelezhető egy egész társadalomra kiterjedő konvencionális, erkölcsi szabályrendszer, amelyet minden állampolgár követ, de általánosan nem elterjedt más társadalmakban. Hart szándéka szerint leíró - az erkölcsi értékelés szempontjából semleges - magyarázatot kívánt adni a jogi intézményekre és a szabálykövetésre:


"A fogalmak elemzése iránti érdeklődésem ellenére a könyv a leíró szociológia körébe tartozó tanulmánynak is tekinthető [...].97 Magyarázatom abban az értelemben leíró jellegű, hogy erkölcsileg semleges és nem kíván igazolni semmit: nem törekszik arra, hogy erkölcsi vagy más alapon azokat a formákat és szerkezeteket igazolja vagy ajánlja, amelyek a jogról nyújtott általános magyarázat keretében megjelennek, ámbár ezek helyes megértése szerintem fontos előfeltétele a jog minden hasznavehető erkölcsi bírálatának."98


Ha tartani akarjuk magunkat a leíró magyarázat logikájához, akkor arra a kérdésre kell választ adnunk, hogy 'Át lehet e helyezni Hart fogalmi konstrukciójában a kulcspontokat úgy, hogy valóban leíró elméletet alkossunk?'



VI. A jog és az erkölcs szükségszerű kapcsolata


Hart hangsúlyozza a belső aspektus fontosságát a szabálykövetésben, azaz ahhoz, hogy azt mondhassuk, valamely szabályrendszer 'létezik', szükséges egy olyan csoport léte, akik a szabályokat saját és mások viselkedési mintájának tekintik. Ilyenkor ezek az emberek a szabályok által meghatározott intézményi tényekhez viszonyítják a tényleges magatartásokat. Az intézményi tények viszont csak episztemológiai szempontból objektívek, ontológiailag nem, tehát a létesítő szabályok mellett egy meghatározott csoport társadalmi, konstitutív cselekvése is szükséges a létezésükhöz. Például, ha a Budapest-Berlin rendszeres repülőjárat pilótái nem tekintenék kötelességüknek a repülőgépek rendszeres irányítását, hanem csak akkor repülnének, amikor kedvük engedi, akkor maga, az az intézményi tény sem jönne létre, amit 'Budapest-Berlin rendszeres repülőjárat'  nak hívunk. Ezzel a példával analóg formában fogja fel Hart a jog belső szemléletét: létezzen a hivatalos vagy nem hivatalos személyek egy olyan csoportja, akik cselekvési és felelősségre vonási mintának tekintik a jogszabályokat. A jog kapcsán a belső szemlélet csak a másodlagos szabályok kialakulásával jön létre, ti. azáltal, hogy a magánemberek egy csoportja - a későbbi hivatalos személyek - a másodlagos szabályokat használatukkal elfogadja. Az elfogadás egyrészt létrehozza a társadalmi szabályoknak egy különálló csoportját, a jogot, másrészt az elsődleges szabályok megállapításával99 megalkotja a társadalmi valóság episztemológiai szempontból új, de ontológiai szempontból régi elemeit. A jog 'létrejötte' előtt is éltek közösségekben az emberek, együttélési, viselkedési szabályokra akkor is szükség volt. A jog előtti társadalmi szabályok - attól függetlenül, hogy írásba foglalták e azokat, vagy nem - utaltak meghatározott intézményi tényekre, ismeretekkel szolgáltak, vagy létrehoztak bizonyos társadalmi valóságot. Ilyen intézmény például a vérbosszú, a különböző vádeljárási formák (akkuzációs, inkvizíciós), stb. Ha az egyes emberek, vagy a közösség túlélését a közösségi szerveződés 'tulajdonképpeni' céljának tekintjük, akkor ennek a célnak a megvalósítására nagyon hasonló intézményeket találunk a jog előtti társadalmakban, és a belső szemléletet képviselő csoportot is felfedezhetjük. A pusztán a konvencionális erkölcs, és a társadalmi eszmények által összetartott közösségek erkölcsi szabályai is létesítő és informáló szabályokból tevődtek össze.100 Az elmondottak fényében, részben összegezve, részben konklúzióként, azt az állítást fogalmazom meg, hogy


(S3): 'a társadalmi szabályok egy csoportja, amely a jogon kívül az erkölcsöt is tartalmazza, hasonló szerepű intézményi tényeket hoz létre, illetve nyújt róluk információkat, és ezeknek az intézményi tényeknek az egyes emberek vagy a közösség fennmaradásában van szerepük' .


Ha a fenti elemzés helyes, akkor (S3) ból két állítás következik: (1) Ha a jog és az erkölcs szükségszerű viszonyára vonatkozó kérdésben az 'erkölcs' kifejezés az egész társadalomra kiterjedő szabályokra vonatkozik, akkor a jog viszonya abban az értelemben szükségszerű az erkölccsel, hogy a jog ugyanazt a szerepet játssza egy meghatározott ország társadalmában, mint az erkölcs például egy jog előtti közösségben. Véleményem szerint erre utal Hart 'természetjogi minimum' kifejezése is. A jog és az erkölcs különbsége abban áll, hogy az erkölcsi szabályokat követő emberek többnyire belső szemlélettel rendelkeznek, míg a jog létezéséhez csak annyi szükséges, hogy létezzen a belső szemlélettel rendelkező egy befolyásos csoportja. Úgy is fogalmazhatnék, hogy az erkölcsi szabályok csak kismértékben viselik el a külső szemléletet, tekintve, hogy szabályaik többnyire a hagyományokon keresztül élnek, és közvetlenül csak a 'hagyomány ismerői' számára hozzáférhetőek.


(2) (S4): 'a jog és az erkölcs szükségszerű viszonyára vonatkozó kérdésben az 'erkölcs' kifejezést lehetséges kizárólag az egyéni eszményekre is használni, a kifejezés nem feltétlenül a konvencionális, az egész társadalmat érintő értékekre felépülő szabályokat jelenti'.


Hart csak röviden említi meg az egyéni eszményeket A jog fogalmában: "Az emberek úgy is élhetik életüket, hogy hősi, romantikus, esztétikai vagy tudományos eszmények megvalósításának szentelik magukat, vagy akár - kevésbé magasztalható módon - annak, hogy testüket sanyargatják. [...] [A]zok az értékek, amiket az egyének így akarnak megvalósítani, legalábbis hasonlítanak azok közül néhányra, amik a saját társadalmuk erkölcsében elfogadottak."101 Hart arról nem ír, hogy valamely, egy személy által kigondolt fantazmagória - amit más emberek nem ismernek, nem ismerhetnek - egyéni eszménynek és így olyan célnak érthető e, ami erkölcsi szabályokat hoz létre. Úgy gondolom, hogy nem. Az egyéni eszmények létesítéséhez és fenntartásához is szükség van valamilyen kisebb közösségre, amelyben valakinek tulajdonítható a belső aspektus. Ha elfogadnánk a fantazmagóriákat egyéni eszményekként, akkor nem tehetnénk fel értelmesen azt a kérdést, hogy 'Kinek tulajdonítható a belső szemlélet?'

Ezek után válaszolhatunk az előző fejezetben feltett kérdésre: 'Leírható e Hart fogalmaival azoknak a társadalmi szabályoknak a követése, amelyek közé a jogot soroljuk?' , pontosabban, 'Leírható e a jogszabályok követése?' A szabályrendszerek léte feltételezi a belső és a külső aspektus elkülönítését, azt megengedve, hogy a külső szemléletet képviselők halmaza lehet üres. Egy néhány fős csoport esetében ez a halmaz valószínűleg üres, vagy adott helyzeteknek megfelelően változhat, hogy ki tartozik bele. A jogszabályok követése esetén, külön kell kezelnünk a belső szemléletet képviselőket, és külön a külső szemléletet képviselőket. Azoknak - lehetnek hivatalos személyek és magánemberek is -, akik belső szemlélettel rendelkeznek, az érvényes szabályok határozzák meg a magatartását, és ők így is tekintenek mindenki másnak, a szabályok alá tartozó, tetteire. Számukra a szabályok azon túl, hogy ismereteket közölnek a helyes cselekvést illetően, indokok a cselekvésre és a bírálatra. Ami a külső aspektussal rendelkező személyeket illeti, az ő számukra a szabályok csak ismeretekkel szolgálnak. Érdekeiket és céljaikat saját 'erkölcsi' szabályaik által kijelölt értékek határozzák meg, tetteik indoka az erkölcsi szabály, oka a jogszabály, amely csak a társadalomban való boldogulásukat segíti. A cselekvési helyzetben a jogszabályok szabják meg, hogy mit lehet tenni, de a cselekvő személyek döntik el, hogyan fognak viselkedni. Tényleges döntéseik racionális megfontolásaikon és azoknak a közösségeknek az erkölcsi szabályain alapulnak, amelyeknek tagjai a cselekvők. Az, hogy egy jogszabály csak ok a cselekvésre, míg az indok valamilyen erkölcsi szabályrendszer, nem mindig látható világosan, mert a társadalmi szabályként értett jog, és a közösségi szabályként értett erkölcsi szabályok - hasonló szerepük folytán - sok helyen átfedik egymást.

Ellenvetésként felhozható, hogy ha hasonló szabályokkal rendelkeznek, akkor kritikával is lehet illetni a jogszabályokat az erkölcs szabályai alapján. Nos erre azt felelem, hogy egyrészt a kritika nem a jogszabályra vonatkozna, hanem az azt elfogadó képviselők magatartására. Másrészt, ha a kritika a jog társadalmi szerepe által képviselt érték ellen irányul - például az ellen, hogy "Évtizedes harcokban megedződött munkásosztályunk vezetésével, az 1919. évi szocialista forradalom tapasztalataival gazdagodva, a Szovjetunióra támaszkodva népünk megkezdte a szocializmus alapjainak lerakását s országunk a népi demokrácia útján halad előre a szocializmus felé"102 -, akkor a bírálat szükségképpen részérdeket fejezne ki. A részérdekek pedig a bevett formális eljárások nélkül nem érintik a jogot.


Végül állításszerűen összefoglalom a fentieket:


  1. ha a jogszabályok és az erkölcs szabályai társadalmi szabályok, akkor a szabálykövetők csak abban az esetben képesek a szabályok követésére, ha a jogszabályokat ismeretként fogjuk fel,

  2. ezek a szabályok ismeretekkel szolgálnak a társadalmi vagy közösségi intézményekről, és normatív kifejezésekkel történő megfogalmazásuk, a társadalom vagy a közösség fennmaradását célként szemlélő belső aspektusban bír jelentéssel,

  3. a jog és a konvencionális erkölcs, valamint a közösségi eszmények hasonló típusú intézményi tényekről közölnek ismereteket, ennélfogva, egymás bírálatára alkalmatlanok,

  4. a jogszabályok követése - az érvényesség filozófiai kérdése -, a szabályok propozicionális tartalma miatt az egyes emberek magatartásától, döntéseitől függ,

  5. az egyes emberek magatartása és döntései, nagyrészt azoknak a kisebb közösségeknek az erkölcsi szabályrendszerétől függ, amelyeknek a tagja.


Cikk eleje Cikk vége Jegyzetek Bezárás


IRODALOM



Felhasznált irodalom



Gyűjteményes kötetek:


Fejezetek a jogbölcseleti gondolkodás történetéből. (a hivatkozásokban: Fejezetek). Szerk. Szabó Miklós, Miskolc 1999.

Jogbölcseleti előadások. Szerk.: Szabó Miklós, Miskolc 1998.

Jog és filozófia. Szerk. Varga Csaba, Budapest 2001.

Jog és nyelv. Szerk. Szabó Miklós, Budapest 2000.

A jogi gondolkodás paradigmái. Szerk. Varga Csaba, Budapest 1999.

Tények és értékek. Szerk. Lónyai Márta, Gondolat 1981.


* * *


Hivatkozott irodalom


Bódig Mátyás (1999): Herbert Hart. In: Fejezetek.

Fuller, Lon L. (2001): A barlangász eset. In: Jog és filozófia.

Győrfi Tamás (2001): Jog és erkölcs kapcsolata a pozitivista jogelméletekben. In: Ius humanum Ember alkotta jog, Miskolc.

Hart, Herbert (1995): A jog fogalma, Osiris, Budapest.

Hart, Herbert (1983): Positivism and the Separation of Law and Moral. In: Essays in Jurisprudence and philosophy, Oxford University Press, New York.

Hart, Herbert (2000): Meghatározás és elmélet a jogtudományban. In:Jog és nyelv.

Horváth Barna (2001a): Angol jogelmélet. Pallas Studio, Budapest.

Horváth Barna (2001b): Jog és erkölcs az angol amerikai jogelméletben (részlet). In: Mérték és egyensúly, Budapest.

H. Szilágyi István (1999): Karl Llewelyn. In: Fejezetek.

Klemperer, Victor (1984): A Harmadik Birodalom nyelve. Budapest.

Radbruch, Gustav (1999): Öt perc jogfilozófia. In: Fejezetek.

Searle, John R.(1981): Hogyan vezethető le a 'kell' a 'van'-ból? In: Tények és értékek.

Searle, John R.(1995): The Construction of Social Reality. The Penguin Books.

Searle, John R.(2000): Elme, nyelv és társadalom. Vince.

Szabó Miklós (1999a): A jog társadalmi magyarázata. In: Fejezetek.

Szabó Miklós (1999b): Gustav Radbruch. In: Fejezetek.

Takács Péter (1998): A helyes jog. In: Jogbölcseleti előadások.


* * *



Nem hivatkozott irodalom


Anscomb, G. E. M.: A modern erkölcsfilozófia. In: Tények és értékek.

Bódig Mátyás (2000): Hart, Dworkin és a jogelmélet posztmetafizikai fordulata. Osiris, Budapest.

Bódig Mátyás: A deskriptív jogelmélet és a gyakorlati filozófia kihívása: Jogelméleti módszertani témák Gerald Postema Hart kritikájában (kézirat).

Fish, Stanley B. (1999): Fish contra Fiss. In: Jogi gondolkodás paradigmái.

Raz, Joshep (1996): Authority, Law and Morality. In: Ethics in the Public Domain, Clarendon Press, Oxford.

Raz, Joshep (2001): H. L. A. Hart. In: Jog és filozófia. Szerk. Varga Csaba, Szent István Társulat, Budapest.

Tárczy Szilvia: A lex naturalis és a lex naturae jelentése a 17-18. században. In. Magyar Filozófiai Szemle 1996/6.

Yablon, Charles M. (1999): Jog és metafizika. In: A jogi gondolkodás paradigmái.



Cikk eleje Cikk vége Irodalom Bezárás



JEGYZETEK


1 Rousseau: Értekezés az emberek közötti egyenlőtlenség eredetéről és alapjairól. In: Értekezések és filozófiai levelek, 1978, 139.

2 Meghatározás és elmélet a jogtudományban. In: Jog és nyelv, szerk.: Szabó Miklós, Budapest 2000.

3 Positivism and the Separation of Law and Moral. In.: Essays in Jurisprudence and philosophy, Oxford University Press, New York 1983.

4 A jog fogalma. Osiris, Budapest 1995.

5 Hart 2000.

6 Hart 1983, 57.

7 Idézi: Hart 1983, 52. "Sir William Blackstone, for example, says in his Commentaries, that the laws of God are superior in obligation to all other laws; that no human laws should be suffered to contradict them; that the human laws are no validity if contrary to them; and that all valid laws derive their force from the Divine original.

Now, he may mean that all human laws ought to conform to the Divine laws. If this be his meaning , I assent to it without hesitatio [...].

But the meaning of this passage of Blackstone, if it has a meaning, seems rather to be this: that no human law which conflicts with the Divine law is obligatory or binding; in other words, that no human law which conflicts with the Divine law is a law [...]."

8 Hart 1983, 53. "Bentham insisted on this distinction without characterizing morality by reference to God but only, of course, by reference to the principles of utility. Both thinkers' prime reason for this insistance was to enable men to see steadily the precise issues posed by existence of morally bad laws, and to understand the specific character of the authority of a legal order."

9 Az anarchista így érvel: Ezeknek a szabályoknak nem kellene jognak lenniük, ezért nem pusztán szabadon bírálhatom, hanem teljes szabadsággal figyelmen kívül is hagyhatom. A reakciós így érvel: Ezek a szabályok a jog, ezért azok, aminek lenniük kellene, ennek következtében elnyomhatok minden bírálatot már a születése pillanatában. Hart 1983, 53.

10 "A törvény [...] olyan szabály, amelyet eszes lény irányítása céljából olyan eszes lény fektet le, akinek az előbbi felett hatalma van." (Horváth 2001a, 378.) A törvények lehetnek isteniek vagy emberiek a törvényadót tekintve. Az isteni törvényeknek (= természetjog, természettörvény, isteni jog) az általános hasznosság a mutatója. "A hasznosság Isten parancsainak indexe." (Horváth 2001a, 352.) Az emberi törvények újfent kétfélék lehetnek: amelyeket politikai fölérendeltek bocsátanak ki, és amelyeket nem [másodlagos szabályok]. Vannak továbbá olyan szabályok, amelyek a másodlagos szabályokkal analógok: ezeket az emberi magatartásokra vonatkozólag az embereknek egy meg nem határozott testülete által táplált vélemények és érzelmek teremtenek és kényszerítenek ki (pozitív erkölcs = pl.: becsület, divat, nemzetközi jog). Horváth 2001a, 352.

11 "Valamit tenni a viták kapcsán, s ezt ésszerűen tenni: ez a jog feladata. Azok az emberek pedig, akiknek ez a kötelessége, [...] ők a jog hivatalos személyei. Amit ezek a hivatalos személyek tesznek a viták rendezésének érdekében, számomra, az a jog." "Mindebben a szabályok pedig annyira fontosak csupán, amennyiben segítenek előre látni vagy megjósolni, hogy a bírák mit fognak tenni, oly mértékig, ameddig a szabályok segítenek önöknek rávenni a bírót, hogy egyáltalán tegyen valamit. Ennyiben áll jelentőségük. Ennyiben áll jelentőségük, azon kívül helyes játékszerek." Karl Llewelyn: The Bramble Bush, 14-15., idézi H. Szilágyi 1999, 249.

12 Szabó 1999b, 36 sk.

13 Hart 1983, 63 sk.

14 Hart 1983, 67 sk.

15 Hart 1983, 68.

16 Hart 1983, 69.

17 Radbruch 1999, 126 sk.

18 Szabó 1999b, 126.

19 The statutes "was contrary to the sound conscience and sense of justice of all decent human beings". Hart 1983, 75 sk.

20 Hart 1983, 76 sk.

21 Nem tartozik a konkrétan vett témához, de segít megítélni az elmondottakat Victor Klemperer, egy, a náci rezsimet Németországban átélt zsidó filológus érdekes gondolata: "A Harmadik Birodalom nyelve a ' talan -telen' fosztóképző új használatával indult fejlődésnek [...]. Az ablaknak a légiveszély miatt sötétnek kellett lennie, így kezdődött a fénytelenítés napi munkája. Hogy tetőtűz esetén semmiféle limlom ne álljon az oltók útjába, ezért lomtalanították a háztetőket. Új táplálékforrásokat kellett keresni: a keserű vadgesztenyét 'fanyartalanították'...

A háború utáni legfontosabb feladat közismert elnevezésére egy hasonlóan képzett szóalak szolgált: Németország a nácizmus következtében majdnem elpusztult, azt a törekvést, hogy ebből a halálos betegségből kigyógyítsuk, nácítlanításnak nevezzük." Klemperer 1984, 5.

22 Azért kerülöm az erős megfogalmazást, mert - Hart szellemében - a társadalmi szabályok fajtáiról egy lehetséges leírást szeretnék adni, és a következtetéseimbe nem értem bele azt, hogy a dolgok az általam leírt módon 'vannak', vagy így 'kell lenniük', hanem csak azt, hogy 'nem biztosan helytelen' az általam adott fogalmi modell.

23 Hart: A jog fogalma, 1995, 181.

24 Szükségesnek tartom, hogy hosszabban idézzem Hart saját összefoglalását, mert röviden beszámol azokról az általa bevezetett fogalmi megkülön- böztetésekről, amelyek elméletének gerincét képezik. A jog fogalmának VIII. fejezetének elején Hart a következőképpen foglalja össze megelőző elemzéseit: "A társadalomirányítás eszközéül szolgáló jog jellegzetes vonásainak megvilágítása érdekében be kellett vezetnünk olyan alapfogalmakat, amelyek nem vezethetők le a rend, a fenyegetés, az engedelmesség, a szokás és az általánosság fogalmaiból. [...] Szükségessé vált ezért, hogy megkülönböztessük a társadalmi szabály és az általános szokás fogalmát, s hogy kihangsúlyozzuk a szabályok belső szemléletét, ami abban mutatkozik meg, ahogyan azokat a magatartás irányításához és értékeléséhez mintaként használják. Ezután különbséget tettünk a kötelezettségeket megállapító elsődleges szabályok, illetve az elismerés, a változtatás és az ítélkezés másodlagos szabályai között. E könyv alapgondolata szerint sok jellegzetes jogi tevékenységet és a jogi gondolkodás kereteit alkotó számos fogalmat csak akkor értelmezhetünk helyesen, ha e szabályok egyik, másik vagy mindkét fajtájára hivatkozva magyarázzuk meg azokat, és e szabálytípusok egysége méltán tekinthető a jog »lényegének« , noha nem mindig találhatók meg együtt, amikor a »jog« szót helyesen használjuk. Az elsődleges és a másodlagos szabályok egységének azonban nem azért tulajdonítunk ilyen központi jelentőséget, mert az mintegy szótárt ad számunkra, hanem azért, mert nagy magyarázó erővel rendelkezik," Hart 1995, 181. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy Hart szerint a 'jog' genusa a magatartási szabály, míg például Austin szerint a parancs, utasítás. Hart szerint a parancs túl közel áll a joghoz, így a jog visszavezetése a parancsra nem rendelkezik a megfelelő magyarázó erővel. Továbbá a parancs és az utasítás az irányítás egyéniesített formái, de a jogi irányítás a magatartás általános formájára vonatkozik, és személyek általános osztályainak szól. Hart 1995, 32 sk.

25 Hart 1995, 72 sk.

26 Hart 1995, 293.

27 Hart 1995, 74.

28 Hart 1995, 100.

29 Magyarországon "az a szabály tekinthető érvényes normának, amelyet az Országgyűlés, vagy annak felhatalmazása alapján más szerv megfelelő eljárások keretében állapított meg és hirdetett ki" . Bódig 1999, 198.

30 Hart 1995, 121 skk.

31 Hart 1995, 130.

32 Takács 1998, 77.

33 Hart 1995, 124.

34 Hart 1995, 125.

35 Hart 1995, 138.

36 Hart 1995, 138.

37 Hart 1995, 139.

38 Hart 1995, 17.

39 Hart 1995, 101.

40 Hart 1995, 102.

41 Hart 1995, 67.

42 Hart 1995, 103.

43 A következőkben az 'érvényesülést' a filozófiai-fogalmi értelemben fogom használni.

44 Hart 1995, 124.

45 Horváth 2001a, 372.

46 Horváth 2001a, 379.

47 Harthoz még egy ellenvetést az előrejelző értelmezés ellen: ha a kötelezettség csakugyan azt jelentené, hogy engedetlenség esetén az engedetlen személy valószínűleg valami rosszat szenved el, "akkor ellentmondásos lenne azt mondanunk, hogy kötelezettsége volt valami (például jelentkezni az összeíráson), de - annak köszönhetően, hogy elmenekült vagy sikeresen megvesztegette a rendőröket, illetve a bírókat - a legcsekélyebb esélye sem volt meg elfogásának vagy megbüntetésének. Valójában azonban nem ellentmondás ezt mondanunk [...]." (Hart 1995, 104). Az előrejelző elméletet a századelőn az Egyesült Államokban volt divat képviselni, mint a metafizikai elmélet alternatíváját. Erősebb formáját képviselte például Karl Llewelyn, aki szerint, amit a hivatalos személyek tesznek a viták rendezése érdekében, az a jog. A jogszabályok tehát a hivatalos személyek tevékenységére vonatkozó, a magánszemélyeknek szóló előrejelzések. Ezzel sajnos a hivatalos személyekre vonatkozó szabályok megmagyarázatlanul maradnak, ti. ők nem tekinthetik a jogszabályokat saját cselekvésükre vonatkozó előrejelzéseknek. H. Szilágyi 1999, 249.

48 Hart 1995, 104.

49 Hart 1995, 105.

50 Pontosabban Hart a III. fejezetben úgy fogalmaz, hogy "az 'engedelmeskedni' vagy 'nem engedelmeskedni' szavak [...] inkább a büntetőjogba illenek, ahol a szabályok az utasításokhoz hasonlítanak. [...] Némi pontatlansággal azt mondhatnánk, hogy míg a büntetőtörvényekhez hasonló szabályok köte- lezettségeket állapítanak meg, a felhatalmazó szabályok a kötelezettségek létrehozásának módját jelölök ki." Hart 1995, 45 skk.

51 Hart 1995, 106.

52 Hart 1995, 47.

53 Hart 1995, 41.

54 Searle 1995, 5.

55 Searle 2000, 113 sk.

56 Searle 1981, 581 sk.

57 Searle 1995, 6 sk.

58 Searle 1995, 8.

59 Searle 1995, 14.

60 Searle 1995, 20.

61 Searle 2000, 124 sk.

62 Searle 1995, 32 skk.

63 1997. évi LXVI. törvény.

64 Lezárva 2001. szeptember 1.

65 Érvényes 2002. április 1-től.

66 Hart 1995, 105 sk.

67 1949. évi XX. törvény, hatályos 2001. VII. 11-től.

68 Azt, hogy a végső érték az emberi élet, esetlegesnek gondolom, úgy vélem, hogy az elmúlt pár száz év jogtörténetében is találunk példát arra, hogy a jogot más cél (például gazdasági vagy katonai) elérésére használták.

69 Hart 1995, 182 sk.

70 Hart 1995, 185.

71 Hart 1995, 192.

72 Hart 1995, 187.

73 Hart 1995, 188.

74 Hart 1995, 195.

75 Hart 1995, 197.

76 Hart 1995, 202.

77 Hart 1995, 204.

78 Hart 1995, 207 sk.

79 Hart 1995, 208 sk.

80 Hart 1995, 210.

81 Hart 1995, 221 sk.

82 Hart 1995, 222 sk.

83 Hart 1995, 224.

84 Hart 1955, 225 skk.

85 Hart 1995, 225.

86 Hart 1995, 197.

87 Hart 1995, 200.

88 Hart 1995, 211.

89 Hart 1995, 212.

90 Hart 1995, 213.

91 Hart 1995, 242.

92 Hart 1995, 243.

93 Hartnál mindkét aspektus megtalálható, egyrészt megengedi, hogy a jogrend érvényességi kritériumai között semmilyen erkölcsi megfontolás ne szerepeljen, és hozzáteszi, hogy ha egy társadalom a fennmaradást értéknek tekinti, akkor szükségszerű átfedés lesz e társadalom jogi és erkölcsi normái között (Győrfi 2001, 211), másrészt a szabálykövető személy szempontjából is jelzi a jog és az erkölcs határát: "Az az érzés, hogy a hivatalos rendszeren kívül létezik valami, amire az egyén utolsó mentsvárként építhet, midőn meg kell oldania az engedelmesség problémáit [...]." Hart 1995, 243.

94 Fuller 2001.

95 Hart 1995, 275.

96 Horváth 2001b, 33.

97 Hart 1995, 9.

98 Hart 1995, 275.

99 A másodlagos szabályok: az elismerési szabály, amely egyrészt minta a jogalkotónak a szabályok meghozatalára, másrészt a jogalkalmazónak a szabályok felismerésére; az ítélkezés szabályai, amelyek alapján a jogalkotók konkrét jogszabályokat (ítélet, határozat) hoznak létre; és a változtatás szabályai, amelyek úgy hoznak létre új elsődleges szabályokat, hogy valamilyen régebbi szabályt, vagy annak valamennyi rendelkezését hatálytalanítják.

100 A görög városállamokban nem ritka, hogy a mitikus - nem történeti - idők törvényhozóira hivatkoznak, amikor városuk társadalmi vagy politikai berendezkedéséről beszélnek (például Lükurgosz, Thészeusz, Drakón).

101 Hart 1995, 213.

102 A Magyar Népköztársaság Alkotmánya, 1949. évi XX. törvény.


Cikk eleje Jegyzetek Irodalom Bezárás