LEIBNIZ ÉS A THÖKÖLY-FELKELÉS



KÖPECZI BÉLA



G. W. Leibniz 1699-ben jelentetett meg egy munkát a La liberté des Anglois (Az angolok szabadságáról) címen, amelyben bírálja az angol szabadságfelfogást. Szerinte Amerikában a "barbárok" még szabadabbak, mint az angolok, bár ez a szabadság "barbársághoz" vezet. Az angolok felfogása szemben áll a népek boldogságával, mert nem a fejedelmeknek, hanem a törvényeknek akarnak engedelmeskedni. Viszont a törvények rosszak, és a maga részéről előnyben részesíti a fejedelmeket. A fejedelmek keresztények és nem követnek el igazságtalanságokat.

Leibniz értesüléseit angol ismerőseitől és R. Wollsworthy Account of Denmark as it was in the year 1692 című könyvéből veszi. E könyv szerzője II. Vilmos követe volt Dániában, ahol "szolgaságot" talált s ő ezzel szembeállítja az angol "szabadságot".1

Leibniz szemben áll Franciaországgal és a Habsburgokat védelmezi. Ebben evangélikussága sem játszott szerepet, bár elismeri a magyar protestánsok üldözését. Ezek folytán támadta a Thököly-felkelést, amelyet segített Franciaország és Törökország. A Habsburg-ház ellensége volt ugyanis nemcsak Franciaország, hanem az Ottomán Birodalom is. Ilyen módon Leibniz egyszerre lépett fel a franciák és a törökök ellen. Politikai iratai mindkét ellenséget bírálják.2

Leibniz 1681. szeptember közepén azt javasolja, hogy inkább tegyenek Franciaországnak engedményeket a Birodalomban, ha XIV. Lajos segíti Bécset a török és az "elégedetlenek" ellen. "Azt hiszem - írja -, hogy a császár egész Magyarországot megszerezheti, és teljes mértékben megzabolázhatja az elégedetleneket. Amit másként nem tehet meg, amíg nem meri üldözni a rebelliseket ellenséges földön a törökkel való szakítás félelmében. Mert jó szándékkal nem verheti le őket, amíg Franciaország pénzt ad nekik és a török szálláshelyeket."3

1682. augusztus 25-én az európai helyzetről elmélkedve azt írja, hogy jó lett volna a magyarországi protestánsokat kielégíteni. Hiba volt az is, hogy a császári udvar Konstantinápolyba küldött követet ahelyett, hogy a budai pasával tárgyalt volna, s így próbálta volna a magyar felkelők és a törökök közti kapcsolatokat megzavarni. A magyarokat fokozatosan kellett volna meggyengíteni. Leibniz hibáztatja a magyar ügyekben a jezsuitákat is, akik Franciaországnak "akarják feláldozni a császári trónt, ami sikerülhet is, ha továbbra is kikérik tanácsaikat és hisznek nekik Bécsben".4

Egy 1683. július-augusztusban kelt kézirat szerint, amelynek Bedencken wegen der unglücklichen Retirade aus Ungarn címet adta, s Bécs ostroma előtti helyzettel foglalkozik, és Lotharingiai Károlyt védelmezi a hadvezetést támadó nézetekkel szemben. A magyar felkelőket, "magyar rebelliseket vagy - ahogy nevezni akarják magukat - elégedetleneket"5 elítéli "vallásos buzgóságukért", s itt már a jezsuitákról sem tesz említést.

Egy későbbi, 1683. augusztus végén kelt kézirat, amely Quelques reflexions sur la presente guerre de Hongrie címet viseli, a császárt védi a protestánsüldözés dolgában. Azok, akik a császárt támadják, "tekintetbe kellene hogy vegyék, hogy a Bécsben lefejezett négy gróf katolikus volt, és hogy a magyarországi rebellió inkább néhány főúr helyzetéből származik és abból a gyűlöletből, amelyet a magyarok a németek ellen éreznek mint a vallásból, amelyet egy Teckeli - aki lelkét eladná egy fejedelemségért - felhasznált, hogy felizgassa a tudatlan népet, és hogy ilyen módon takarja bűnös szándékait". Elismeri persze, hogy a bécsi udvar is "túlságosan elnyomta" a magyarokat a vallás és a kiváltságok dolgában, amit a soproni országgyűlés aktái is bizonyítanak. De az ellenségeskedések okát abban látja, hogy a magyarok elkeseredett helyzetükben úgy érezték: a kalapács és az üllő között vannak, egyik oldalon a németek, a másik oldalon a törökök szorítása alatt. "A magyarok azt kezdték hinni, hogy a császár ellenszenvet érez irántuk, és emlékszem Forgatch Ádám gróf egy jó fordulatára, aki egy alkalommal azt mondta, hogy a császárnak csak három szava van, amellyel kielégítheti ezt a nemzetet, és amikor arra szorították, hogy ezt el is mondja, ezt válaszolta: a császárnak a következő három szót kell mondani, de hatásosan: ego amo Hungaros."

Leibniz itt foglalkozik Zrínyi Miklós személyével is: "Ami Serini Miklós grófot illeti, aki tele volt panasszal, ez problematikus dolog, mert egyrészt úgy tűnik, hogy elkedvetlenítették, hogy nem eléggé támogatták buzgalmát és hogy Serinwar elvesztését lehetővé tették. Másrészt azonban be kell vallani, hogy ez a gróf egy kicsit túlment a határon, úgy tett, mint aki kapcsolatot tart fenn a külföldiekkel, elfogadott járadékokat, magának tulajdonította a sikerek dicsőségét, mindenütt bírálta a császári miniszterek magatartását, és nehéz vállalkozásokat javasolt ott, ahol az érdeke nagyon is látható volt."

Elmondja, hogy a magyarokat elsősorban a vasvári béke tette elégedetlenekké, mert nem ismerték el a császár érdekeit, Franciaország intrikáit és a német fejedelemségek gyengeségét. "Úgy tűnik, ez időtől kezdve a magyar főurak egy része arra gondolt, hogy kivonja magát az osztrákok igája alól, Erdély példáját látva, amelyet a törökök meglehetősen szelíden kezeltek. Hogy Miklós gróf is közéjük tartozott, ezt nem mondom: halálát államcsínynek (coup d'Etat) tulajdonították, de biztos, hogy egy vadkan fogának a csapása (le coup de la dent d'un sanglier) volt az ok, és ezt gyanún felül álló személyektől tudom, akik részt vettek ezen a vadászaton. Egyébként túlságosan gyűlölték őt a törökök, mintsem elhinném, hogy bízni akart volna bennük és tárgyalásokat akart volna kezdeni velük." Míg Zrínyit a török szövetség vádja alól felmenti, határozottan elítéli a Wesselényi-féle összeesküvést, amelyet egyszerre tart "extravagánsnak" és "bűnösnek". Az összeesküvés csak komolytalan lehetett, hiszen sehonnan sem várhatott támogatást, még Franciaországtól sem. Elismeri, hogy Zrínyi Péternek és társainak kivégzése elkeserítette a magyarokat, éppúgy mint az elítélt nemesek vagyonának elkobzása és a protestáns templomok elvétele.

Egy 1684-es, kéziratban maradt pamfletjében, amelynek ezt a címet adta: Anmerkungen über den kuriösen Staats-Mercurius, vitatkozik a Staats-Mercurius szerzőjével, aki szerinte a magyarok pártján áll.6 Elismeri, hogy amit a pamflet "a császáriak embertelen eljárásairól ír, amelyeket a protestáns prédikátorok ellen alkalmaztak, természetesen nagyon is igaz, és ezt nem lehet megbocsátani". Ez azonban nem menti a magyar rebelliót. A Staats-Mercurius szerzője sem tudja letagadni, hogy Thököly "a Birodalom ellensége". Megjegyzi, hogy az Aranybulla, amelyről úgy tudja, hogy 1335-ben kelt, csak az összes rendek számára adta meg az ellenállási jogot, és nem egyes frakciók részére. "Chimaerische Einbildung"-nak tartja, hogy a jezsuiták minden baj forrása, s ezzel kapcsolatban a szerző ellentmondásaira utal.7

Ez év egyik legjelentősebb pamfletjét Leibniz adta ki (eredetileg latinul) franciául a következő címmel: Mars christianissimus autore germano-gallo-graeco ou Apologie des Armes du Roy Tres-Chrestien contre les Chrestiens, kölni fiktív impresszummal - David Le Bon nevén. (Német fordítása a következő évben látott napvilágot.) A filozófus azt bizonyítja be, hogy XIV. Lajos nem tiszteli sem a nemzetközi jogot, sem a kereszténység alapelveit. Ez utóbbival kapcsolatban Thököly esetét adja elő: "Azt mondhatják, hogy a király segítette Teckeli grófot és a többi magyarországi rebellist annak ellenére, hogy protestánsok, és annak ellenére, hogy tudta, hogy a kereszténység ettől szenvedni fog, és a törökök hasznot húznak belőle. Erre azonban azt felelem, hogy egy múló kis kár, amely a keresztény és katolikus egyházat éri, nem vehető számításba, amikor abból sokkal nagyobb és tartósabb jó származik. Mert azzal, hogy e cselszövések útján az Ausztriai Ház megaláztatik és a király a kereszténység ügyeiben döntőbíróvá válik, könnyebb lesz számára, hogy biztosítsa az egyházat minden időkre, és kipusztítsa az eretnekeket és a törököket egy csapással és egyszerre." Ez a politikai célkitűzés magyarázza a francia-török szövetséget is, amely a Bécs elleni török hadjáratot lehetővé tette, s amely egyesek szerint nagy pusztítást végzett: "A barbárok szablyájától elpusztított vagy a halálnál is rosszabb és a lelkeknek halálos állapotot jelentő rabszolgaságba elhurcolt 200 000 keresztény - mondják - bosszúért kiált az égre azok ellen, akik bujtogatták és támogatták a magyarországi rebelliseket pénzzel, fegyverrel és tanácsokkal, bár előre látták azokat a borzalmas bajokat, amelyeket ez a magatartás hoz a veszélynek kitett keresztény népekre."8 Tehát ismét a Habsburgok oldalára áll és elhallgatja még azokat az érveket is, amelyeket kéziratos politikai irataiban előadott a magyar protestánsokról. Megállapítható, hogy a filozófus egyszerre ítéli el a felkelt magyarokat, franciákat és a törököket, és szembeszáll mindenkivel, így a német protestánsokkal is, akik a megegyezés érdekében védték a Thököly-felkelést.9




Cikk eleje Cikk vége Bezárás



JEGYZETEK


1. J. G. O'Hara: Leibniz and "la liberté des Anglois" 2000. European Journal, 2002. június.

2. Leibniz politikai tevékenységéről: Akten des Internationalen Leibniz-Kongresses. IV. köt. Wiesbaden 1969; F. L. Kiefl: Die Europäische Freitheitskamp gegen die Hegemonie Frankreichs. Mainz 1693; L. Tern: Die politische Ideen und die diplomatischen Aktionen von G. W. Leibniz. Berlin 1968; P. Wiedenburg: Das Reich und Europa. Mainz 1962. (1970. 2. kiad.)

3. Je croy que l'Empereur pourroit recouvrir toute la Hongrie, et dompter eintierement les mécontens. Ce qui sera impossible autrement, tandis que peur de rompre avec les Turcs il' n'ose pas poursuivre les rebelles dans le pays ennemy. Car il n'en viendra jamais à bout de bon gré, tandis que la France leur donne de l'argent, et le Turc des quartiers de subsistance. Leibniz: Politische Schriften. Berlin, 1963. II. 441.

4. Hannoveri Könyvtár, Leibniz kéziratok, 1682. aug. 12. Simonovits Istvánné szíves közlése.

5. Ils devraient considerer que les quatre comtes décapités à Vienne ont eté tous catholiques et que les rebellions de Hongrie viennent plus de l'ambition de quelques grands, et de la haine que les Hongrois portent aux Allemands; que de la Religion, dont un Teckeli qui vendroit son ame pour une principauté, s'est servi pour animer le peuple ignorant et pour couvrir ses desseins criminels... Les Hongrois commençaient à croire que l'Empereur avait de l'aversion pour; et je me souviens d'un bon mot du Comte Adam Forgatsch, qui dit un jour que l'Empereur n'avait que trois mots à dire pour contenter cette nation; et quand on le pressa la-dessus, il répondit, que l'Empereur n'avait qu'à dire avec effet: Ego amo Hungaros... Quant au Comte Nicolas Serini, qui se plaignoit, c'est une question problematique, car d'un costé il semble qu'on l'a souvent degusté, qu'on n'a pas assez secondé son zele, et qu'on a avancé la perte de son Serinwar, mais de l'autre costé, il faut avouer aussi que ce comte en a un peu trop fait, affectant de l'intelligence avec les estrangers, prenant des pensions, s'attribuant la gloire des bons succès, blamant par tout la conduite des ministres imperiaux, et faisant ou proposant des entreprises difficiles où son interest estoit visible... Il semble donc que depuis ce temps là une partie des Hongrois principaux songea à se tirer du joug des Autrichiens, voyant l'exemple de la Transylvanie, que les Turcs traitoient assez doucement. Si le Comte Nicolas en a esté, c'est que je ne diray pas; sa mort fut attribuée à un coup d'Estat, mais il est certain que ce fut le coup de la dent d'un sanglier, et je l'ay des personnes non suspectes, qui ont esté de cette chasse. D'ailleurs il estoit trop haï de Turcs pour que je puisse croire, qu'il auroit osé se fier à eux, et entrer en negotiation, mais son frere le Comte Pierre se laissa entraîner par son mauvais destin. Leibniz, i. m. II. 605, 612-613, 614-615.

6. 1684-ben jelent meg hely megjelölése nélkül a Curieuer Staats-Mercurius Fridericus Sincerus álnéven. Lehet, hogy Paul-Friedrich Fuchs, későbbi porosz miniszter volt a szerzője. A Sincerus nevet más alkalommal is használta és érdeklődött a magyar dolgok iránt. A pamflet elítéli a Habsburg-házat a magyarokkal szembeni bánásmód miatt és a jezsuiták protestáns üldözését.

7. "Was er pag. 12. von unmenschlichen proceduren der Kayserlichen be- dienten in Ungarn gegen die protestirende prediger erzehlet, ist freylich allzuwahr, und kan nicht entschuldiget werden." "Töckeli nicht wohl anders als für einen reichsfeind geachtet werden können." "Daß ein solches Privilegium, wie König Andreas II. ao. 1335(!) dem gesamten ungarischen Adel ertheilet haben solle, ihre privilegia auch mit dem schwerdt gegen den König selbst zu schützen, da es statt hat, nur von gesamten ständen verstanden, nicht aber auf factiones gedeutet werden köndte." "Das die jesuiter stiffter alles übels und bei dem Kayserl, hof allmächtig und bey Franckreich arcanorum conscii seyn solten halte, ich für eine ganz chimaerische einbildung." Leibniz, i. m. II. 621-622.

8 On me diroit que le Roy a donné de l'assistance au comte de Tockeli et aux autres rebelles de Hongrie bien que protestans... Mais on repond qu'un petit dommage passager que l'Eglise Chrestienne et Catholique en souffre ne doit pas estre mis en ligne de compte, quand il en resulte un bien ... plus grand et plus durable ... Dans ce beau camp les ennemis de la France poussent leurs declamations à perte de veue; mais ils se surpassent eux mémes, maintenant que le Turc va tomber sur la Chrestienté, deux cent mille Chrestiens passés par le glaive du cimetere des Barbares, ou bien emmenés dans un esclavage pire que la mort dans un estat mortel aux armes; cela (disent-ils) crie vengeance du Ciel contre ceux qui ont animé et aidé les rebelles de Hongrie, avec argent, armes, et conseils, quoy qu'ils prevoyoient bien les maux épouvantables que cette conduite attireroit aux peuples. Leibniz, Mars christianissimus... 1684, 39, 73 és a Politische Schriften 446 és köv.

9 Vö. Köpeczi B.: Magyarország a kereszténység ellensége. Budapest 1972 és német változata: Staatsräson und christliche Solidarität. Wien-Budapest 1982.





Cikk eleje Jegyzetek Bezárás