EGY ÁTVÁLTOZÁS FELEMÁS ARCA


SIMONFI ATTILA



Minden fordítás egyfajta metamorfózis, Whitehead szavával élve "transzmutáció" - áttűnés, átváltozás, mely révén az eredeti mű tovább örökíti magát, mintegy kiterjesztve létét eredeti határain túlra. A múlt év őszén jelent meg magyarul Folyamat és valóság"1 címen Whitehead központi metafizikai munkája. Nagy izgalommal vittem haza az új szerzeményt, hogy végre tanúja legyek az átváltozás filozófiája önnön átalakulásának. Aki ismeri a mű eredeti nyelvezetét, kétségtelenül egyetért abban, hogy a Process and Reality-t2 nem kisebb feladat lefordítani, mint A szellem fenomenológiáját, vagy a "Lét és időt". Whitehead ugyanis azon túl, hogy egy zsebszótár terjedelmű egyedi fogalomkészletet vonultat fel, a matematikushoz méltó szigorú tárgyalásmódba meglepő könnyedséggel épít költői fordulatokat. Stílusa elegánsan virtuóz és élvezetes - a nehéz esszenciák és könnyed aromák harmóniája.

A fordítók - Fórizs László és Karsai Gábor - tehát két ember számára is nehéz feladattal álltak szembe és láthatóan ennek megfelelően nagy erőket összpontosítottak a munkára. Bár ez esetben makulátlanságról nem beszélhetünk, megítélésem szerint a fordítás összességében elfogadható és mindenképpen tiszteletre méltó munkát képvisel. Képes visszaadni nemcsak a mű eszmei tartalmát, de jellegzetes stílusát is átörökíti. A vállalkozás azonban a nehéz fordulatokkal jobban megbirkózott, mint az úgymond rutin, technikai feladatokkal. Mielőtt kitérnék ezekre, meg kell jegyeznem, hogy a könyv nyomdai kivitelezés szempontjából sem kifogástalan - az elegáns borító mögött a lapokat első olvasat után már csak a gravitáció tartja együtt. Ez, ismervén a magyar könyvpiac ínséges helyzetét, valószínűleg gazdasági kérdés. Az viszont semmiképp, hogy miként kellene a magyar nyelvet módosítani ahhoz, hogy a következő mondat értelmes legyen: "Jelen előadássorozat a spekulatív filozófiai értekezés."3 Ez az első fejezet első mondata! Végül is van némi haszon abban, ha egy fordítás már az első mondatával félreérthetetlenül kisiklik a megengedhető nyelvi keretek közül - a legnaivabb olvasóban is felkelti a gyanút, és ez talán mérsékeli annak a lehetőségét, hogy Whitehead felett mondjon méltatlan ítéletet. Kevésbé súlyos, de hasonló típusú hibák a fordítás egész terjedelmében előfordulnak (fokozottan az I. rész fejezeteiben). Néhol határozottan az volt az érzésem, hogy bizonyos mondatok szórványosan nyersfordításban maradtak.4 Sajnos arra is találunk példát a szövegben, hogy egy-egy mondat magyarul szinte értelmezhetetlen...5 Megvallom, kellemetlen érzés az ilyen gondozatlanságra felhívni a figyelmet. Ha már ennyi energiát áldoztak arra, hogy egy nem mindennapi filozófiai művet megszólaltassanak magyarul, mi akadályozhatta meg fordítóinkat abban, hogy ezt kellő szakmai igényességgel műveljék? Némi utánajárás nyomán arra a meggyőződésre jutottam, hogy ezekben a hibákban elhallgathatatlanul nagy része van magának a Typotex Kiadónak is, aki nemhogy gondozta volna, hanem éppenséggel elhanyagolta a könyv megfelelően igényes kivitelezését. Mindezt tette annak ellenére, hogy a könyv kiadási költségei túlnyomó részt pályázati összegekre támaszkodtak, tehát a kiadó részéről a feltétlenül elvárható befektetés a szakszerű munka lett voln A tényszerű végeredmény az, hogy bizonyos szövegrészeket vagy egyáltalán nem, vagy csak felületesen érintett a korrektúra. A könyv azonban ennek ellenére elfogyott, és mivel csak kevesen látnak be a kulisszák mögé, a megrovás többnyire a fordítókat éri

Ugyanilyen hevenyészettséget sejtet a sommás előszó, melynek mentségére a fordítók Whitehead "öninterpretáló" képességét hozzák fel, de az sem lepne meg, ha éppenséggel a papírnak álltak volna szűkében. A jelenség mindenképpen érthetetlen, hiszen történetesen Karsai Gábor tollából származik az első olyan magyar cikk, amely kellő alapossággal bemutatja Whitehead metafizikáját.6gy filozófiai mű fordítása esetén, akár a fordítók, akár más felkért szakember részéről elengedhetetlenül fontos bemutatni a művet - az olvasónak ez jogos igénye. Kiváltképpen akkor, ha a mű először jelenik meg az adott nyelven, mint ahogy ez a Folyamat és valóság esetén történt. Whitehead neve a magyar filozófiai érdeklődésű olvasók előtt sem ismeretlen, ám munkássága annál inkább. A "szerveződés filozófiája" világszerte figyelemre méltó hatást gyakorolt és gyakorol számos gondolkodóra, kivéve az európaiakat. A brit gondolkodót az öreg kontinensen mindmáig nem övezi kitüntetett figyelem. Megítélésem szerint ez azért is érdekes, mert Whitehead több tudományos területen kiemelkedő hagyatékkal ajándékozta meg az utókort. Ezek közül Európában a matematika logikai megalapozását tartják a legjelentősebbnek - Principia matematica (1910-1913) - amelyet tanítványával és barátjával, Russell-lal karöltve Frege és Peano mester nyomán dolgoztak ki. Whitehead érdeklődése ezek után a tudományfilozófia felé irányul, pontosabban a fizikában megjelenő matematikai elméleteket vizsgálja, és az e téren végzett munkássága figyelemre méltó összefüggéseket mutat Einstein relativitáselméleteivel7. Az angol pedagógiatörténet számon tartja meglehetősen modern oktatási reformtörekvéseit, miszerint a pedagógiának praktikusságra kell irányulnia szemben a tradicionális lexikalitással, mely az ismeretek passzív "önmagukért való" halmozásába torkoll. Az idős Whitehead metafizikai munkásságát azonban az európai kézikönyvek többsége éppen csak említi.

Érdemes egy lélegzetnyi kitérőt áldozni arra, minek tulajdonítható filozófusunk mellőzöttsége a brit és a kontinentális filozófiai berkekben? Mint tudjuk, központi metafizikai műve akkor jelent meg, amikor kortársai éppen inkvizítori elszántsággal készültek e "műfaj" teljes kiküszöbölésére.8 Azokat az előadásokat, amelyek apropójaként a könyv megszületett, a Harvard Egyetemen tartotta az Egyesült Államokban. Filozófiájának legelkötelezettebb híveit, mint például Charles Hartshorne-t, vagy akár az első olyan társaságot, amely felvállaltan ezt az utat követte9, érthető módon az Újvilágban kell keresni. Whitehead protestáns neveltetése mellett jól ismerte a keleti filozófiát és metafizikájának egyes alapmotívumai tudatosan átfedéseket engednek meg a két szemlélet között. Ilyen például az, ahogy a változó világ ellentéteit kezeli. Ugyanakkor az 'örök tárgyak' platóni örökségre hivatkoznak, míg istenfogalma jellegzetesen őskeresztényi árnyalatokkal bír. Tudatosan keresi a hágókat az egyébként egymástól elszigetelt, de mégis "szomszédos" világszemléleti irányzatokat bércei között. Ennek eredményességét jól mutatja az, hogy sikerült felkeltenie több keleti gondolkodó érdeklődését.10 Továbbá találunk követőket Ausztráliában is, ahol többek között "platonizmusa" felől közelítik meg.11 Amint látható, Whitehead útnak indított egy "process philosophy" néven ismert irányzatot, amely globálisan érezteti hatását - nemcsak a metafizika, ontológia, vagy egyes teológiák területein, de a modern tudományfilozófiában és elméleti részecskefizikában úgyszintén. Mindezzel együtt Whitehead az európai hagyománynak megfelelően elméletéhez egy módszeres filozófiatörténeti kritikából merít jogalapot, melynek célkeresztjében a felvilágosodás legjelentősebb gondolkodóit láthatjuk viszont.12 Hogy lehet mégis ezek után, hogy ha bárki Whiteheaddel kapcsolatos európai szekunder irodalom után kutat, akkor alig talál olvasnivalót?13 Mivel e téren is az igény és kínálat szorosan összefügg, megkockáztatom azt a feltevést, hogy valamilyen előítélet teszi érdektelenné Whitehead metafizikáját. E feltevésemet azonban éppen az említett okból nincs módomban kellőképpen alátámasztani, és pusztán a személyes tapasztalataimra hivatkozhatok. Durván leegyszerűsítve a Whitehead metafizikájával szembeni kézlegyintést, a következő érv-együttes szokta kísérni: a whiteheadi filozófia már-már szinte plagizálja a hegeli abszolút szellemet és egyébként is ez csak amolyan metafizikai ötvözet, ahol Platóntól Leibnizig elegyednek a különböző kölcsönvett filozófiai elemek.

Az 'aktuális létező' (actual entity) valóban hasonlít a monászra, hiszen mindkét fogalom egymáshoz közel eső módon a létezőre, a világ alkotó alapegységeire referál, de más-más módon, ahogy erre maga Whitehead is rámutat egy másik művében14. Az 'aktuális létező' egyáltalán nem "ablaktalan", sőt, bizonyos módon nem is entitás - önmagában, miként az arisztotelészi hagyományban megcsontosodott szubsztancia-fogalom, nem is tételezhető, hanem a létmegnyilvánulás elsődleges "sejtje" - komplex folyamatok (bizonyos mértékig relatív) egysége. Nem egyszerűen tükrözi, hanem szervesen kapcsolódik a többi 'aktuális létezőhöz', a lét egészéhez, és Istenhez. Belőlük merítkezik, és hozzájuk tér vissza. Whitehead szándékosan elmossa azokat a határokat, amelyek a hegeli dialektikában szigorúan elkülönülnek. Míg Hegel a logika szigorával igyekszik megragadni a világ paradox mivoltát, addig Whitehead nemritkán költői metaforákkal él15. Mindkettőjük nyelvezete bonyolult és egyedi, ami azonban úgy vélem, elkerülhetetlenül együtt jár egy olyan rendszeralkotással, amely tudatosan paradigmaváltásra16 szólít fel. Whitehead indíttatása (nem csak Hegelhez hasonlóan) a következő: nincs olyan érvényes filozófiai rendszer, amely a tudományos és mindennapi élet számára megfelelően le tudná képezni a világ ontológiai egységét, vagyis használható metafizikai alapokat teremtene.17 Ennek okát a felvilágosodás úttörőinél (Descartes-nál, Newtonnál, Locke-nál, Hume-nál, Kantnál - áttételesen persze Platónnál és Arisztotelésznél18), és a hozzájuk kapcsolódó filozófiai módszerekben és törekvésekben leli. Tegyük hát "zárójelbe" Kantot19, és tisztázzuk azokat a félreértéseket úgy az empirikus, mint a karteziánus oldalon, amelyek a világról szóló gondolkodás összeegyeztethetetlenségeit okozzák. Whitehead azonban nem bíbelődik azzal, hogy angolosan saját pályán fektesse két vállra ellenfeleit, sőt még csak nem is tekinti őket ellenfeleknek - eleve az 'organikus filozófia' (philosophy of organism) felségvizeiről indít, ami jól mutatja, hogy nem egy frissen kidolgozott rendszerrel áll elő, hanem a maga számára egy már "működő" világmodellt tesz közzé. Ellentétben Hegellel, sem végső, sem abszolút filozófiai rendszert nem kíván létrehozni, hanem eleve azokat a félreértéseket igyekszik kiküszöbölni, amelyek fenntartják többek között a "királyi út" ábrándját is - ilyenek például az "örökölt inkonzisztens kifejezésmódok"20, amelyek elhallgatott és feltáratlan mivoltukkal félrevezették a filozófusokat. Az előszóban megemlíti, hogy műve folyamatosan polemizál Bradley eszméivel, bár végső törekvéseiket tekintve nem esnek egymástól távol. Kétségtelen, Bradley nagy hatással volt közvetlen korára, de ennek a szerepe a mű egészére nézve csekély - Whiteheadet még saját kérésére is nehéz konzisztensen besorolni bármely korabeli irányzatba, és ha igen, akkor valóban Bergson, William James és John Dewey hatása vehető a legkomolyabban.

Úgy tűnik, a felszínes látszat ellenére, egy filozófiai kiindulópont továbbgondolhatósági alternatívái se nem esetlegesek és főként nem végtelenek, hanem éppoly szigorú "szükségszerűséget" követnek, mint bármely résztudomány tételeinek levezethetőségei. Érdemes elgondolkozni azon, mokozhatja e filozófiák közötti hasonlóságot. Ami pedig az előítéleteket illeti, mondjuk ki, a metafizika (éppen Hegelre visszavezethető okokból) elveszítette érdemleges státusát sok európai gondolkodó szemében. A logikai pozitivizmus, bár metafizika-ellenes álláspontját illetően beismerten tévedett, hatásos munkát végzett.

Whitehead, akárcsak Spinoza, Leibniz vagy Hegel, egyszersmind az öreg dualizmus problémájának felszámolására is vállalkozik. Korai lenne még eldönteni, hogy ez mennyiben sikerült neki. Azt azonban megállapíthatjuk, hogy a szubsztancia-elvű abszolútum hagyományával végérvényesen szakított, ez pedig tényleg "új(szerű)" továbbgondolásokat enged meg a metafizikának nevezett világmodellezésben- Tehát amennyiben valóban hasonló előítéletekkel viseltetünk Whitehead metafizikája iránt, ezek megítélésem szerint alaptalanok és megakadályoznak abban a jóhiszemű szövegolvasatban, amely mindenkor a megértés előfeltétele.

Mindezek fényében állítom, hogy a magyar kiadás féloldalas előszava átgondolatlanul sommás. Azt a mentséget pedig semmiképpen sem vehetjük komolyan, hogy ez a prológus azért maradt el, mert "a whiteheadi séma van olyan erős, hogy jórészt tartalmazza önmaga interpretációját".21


***


A Folyamat és valóság szerkezeti felépítése ugyan azt sugallja, a szerző filozófusként sem hűtlen a matematikához, de stílusa összetett fogalmi rendszere ellenére szépen ívelő - bátran mondhatjuk, irodalmi. A megértési nehézséget elsősorban fogalmainak újszerűségei jelentik; ezzel azonban ő maga is tisztában van. Úgy építi fel a művet, hogy kulcsfogalmai koncentrikusan egyre átfogóbb magyarázatokat kapjanak. Azért van szüksége erre az új "szótárra", mivel metafizikája a hagyományos alapokkal ellentétes szemléletből növi ki magát. Whitehead világosan látja, hogy a dolgok mint objektumok - és ezzel együtt a szubjektumok úgyszintén - az emberi elme sajátos absztrakciói. Minden eddigi metafizika elsődlegesen objektumok halmazaként próbálta leképezni a világot, majd belegabalyodott ezek viszonyrendszerébe. Az ilyen modell azonban a világ dinamikusságával szemben passzív és tehetetlen - minduntalan kiesik saját szerepéből, és elveszíti praktikus mivoltát. Egy matematikusnak azonban kézenfekvő, hogy a számok és a köztük lévő műveletek egyaránt elvontak. Whitehead a világ működő folyamatszerűségét veszi alapul, tehát olyan fogalmakra van szüksége, amelyek jelentésükben feloldják a létezők merev szerkezetét. Ez közel sem egyszerű vállalkozás, hiszen a természetes nyelveket szemantikájuk ontológiai mélységéig áthatja az objektum-centrikusság. Whitehead azonban nem logikai analízissel, vagy fenomenológiai redukcióval próbál átcsúszni a nyelv eme korlátai alatt, hanem fogalmainak jelentéstartományát feldúsítva igyekszik "túlcsordulni" fölötte (Wittgenstein intelmei ellenére). Így metafizikájának megértése fokozottan egyet jelent fogalmainak megértésével. Whitehead metafizikája olyan "nyitott" rendszer, amely nyitottságát abból meríti, hogy fogalmai jelentéstartományát fegyelmezett keretek között ugyan, de nem zárja le az értelem ráébredő képességének szubtilis (nyelven túli) tartományai előtt. Ugyanekkor erőteljesen törekszik fogalmainak jól formáltságára, hogy azok végül tényleg kifejezzék a világ azon sajátosságait, amelyeket megcéloznak és ne csak "a képzelet szárnyalására némán apelláló metaforák"22 maradjanak.

Követi korának szellemiségét, amennyiben a nyelvet tekinti kiindulópontnak, és egyben tagadja, hogy a szubjektum-predikátum elvű "jól formált" propozíció önmagában tényleg az lenne. Az elmélet és a gyakorlat között tátongó szakadék egyfelől éppen abból ered, hogy megengedjük, és kiindulási alappá tesszük az univerzális többértelműségükből kiszakított "atomi mondatok" hermetikusan elszigetelt tárgyalását.23 Minden tényállás interpretációja csak egy rendszeren belül értelmes és minden ilyen rendszer spekulatív. Ez a spekuláció, mely végső soron, mint filozófia, metafizika jelenik meg, nem más, mint az individuum (az aktuális létező) önmagára kihegyezett szelektív tudatának világ-modellezése, és rendszeres, praktikus önkorrekciója.24 Másfelől ugyanez a probléma tetten érhető a vallás és a tudomány között fennálló feszültségben, melyek a világról alkotott rendszerek két ellenlábas, de ugyanakkor egymást kiegészítő szerveződéseiként lépnek fel. Ez a feszültség szintén a felvilágosodásban gyökerezik, és szintén kibékítésre vár. A feladat egyértelműen a filozófia tisztsége. Így uralkodói jogra emelve vezeti be generikus fogalmait és ezeket működésbe hozza a már említett filozófiákkal való párbeszéd keretein belül.

Mint láttuk, világának "építőkövei" az 'aktuális létezők' (actual entity) - ezek a tulajdonképpeni valóságos létezők, amelyek olyannyira szerves részei az univerzum egészének, hogy ezen sajátosságuktól végzetes hiba lenne eltekinteni. Következésképpen a szubsztancia hagyományos fogalma, amennyiben önmagában létezőt tételez, a paradoxonok szülőanyjává lesz. Az aktuális ez esetben a potenciális ellenpárjaként értelmezendő, vagyis megvalósulót jelent - létezővé válást, meghatározódást. Ennek megfelelően a meghatározatlan potenciálisan létezik - ezek az 'örök tárgyak' amelyekből a valóság minden eleme "felmerül". Azt a folyamatot, ahogyan a valóságos létező a többi létezővel való kölcsönhatásból (beleértve magát Istent is) "elnyeri" önnön mivoltát, Whitehead prehenziónak (prehension) nevezi. Ez a metafizika a világ lüktető folyamatszerűségére épít és mindazt, amit eddig magánvalóként feltételeztünk, a kölcsönhatások szerveződésének eme dinamikájában látjuk viszont. Ezért jogos az 'organikus filozófiát' 'szerveződés filozófiájának' fordítani. Ugyanakkor ez a "szerveződés" szervezetiségeket is takar - orgánumokat, szervezeti egyedeteket. A 'nexus' nem más, mint az aktuális létezők egy bizonyos szempontú korrelatív együttállása. Úgy is lehetne mondani, hogy ez a struktúra a viszonyaikban megjelenő létmódok egymást átfedő, és alá-fölérendelődő "halmazait" vetíti ki. A létezők egyedisége, entitás jellege, létrejövésük folyamatában a kölcsönhatások "rendszerré szerveződésében" nyilvánul meg, más szóval az elrendeződésből, a rendszerszerűségből fakad. E rendszerek egyedi "mintázatát", az észlelés révén bekerülő "adatok" sajátos elrendeződései adják. Kiemelt szerep jut tehát "traszmutációnak", ami az adatok szelektív különválasztódásának és összeolvadásának szintézisét jelenti. Az "adat" (data) fogalma tulajdonképpen közel áll a ma már elterjedtebb "információ" fogalmához25. Jelentéstartománya olyan mértékben kitágul, hogy a létezők strukturális, "önmegvalósító" kölcsönhatásában már nem "benyomásokról", "észleletekről", vagy "jelenségekről" van szó, hanem "érzelmi tapasztalás"-ról (emotional experience) és "fogalmi tapasztalás"-ról (conceptual experience), meghaladva ezzel a hagyományos perceptualizmus kereteit. Fontos itt hangsúlyozni, hogy Whitehead esetében szubjektivitás és objektivitás szigorúan relatív fogalmak, amelyek kölcsönösen felcserélhetőek. Egy entitáson belül végbemenő folyamatok önmaga számára szubjektívek - ami ezen kívül esik, az objektív. Ám ez ugyanekkor egy másik entitás birtoka, tehát szemléleti álláspont kérdése, hogy éppen mit nevezünk ennek, vagy amannak. Így az észlelés ugyan szubjektív és elsődlegesen mindig ebben a formájában van kéznél, de objektív adata "kívülről" jön és ebben az értelemben úgy tűnik, az adat és információ fogalmai egymásnak valóban megfeleltethetőek. Mindezzel együtt megváltozik az intelligibilitás jelentéstartománya is - az emberi intelligencia a világ intelligibilitásának egy specifikuma lesz, amely azonban igenis képes leképezni az őt befogadót, mint ahogy minden más struktúra a maga egyedi módján képes erre. Whitehead Hegelhez hasonlóan (bár egészen más kiindulási alapokból és más végkövetkeztetésekkel) tagadja a "valóságnak", mint magánvalónak a megismerhetetlenségét. Egy speciális holizmusnak nevezhetnénk azt, ahogyan Whitehead metafizikájában minden egyes valóságos létező önnön lényegével egybeeső módon visszatükrözi a világ egészének egy sajátos lényegét. Ami ebben sajátos az adja egyedi mivoltát, és ugyanez elválaszthatatlanul egybeesik a világ egészének lényegével. Az ehhez hasonló egyetemes metafizikák esetében mindig felmerül a determináció kérdése. Az "ontológiai alapelv", mint ható- és cél-okság a világ folyamatainak okozati jellegére referál és nem hagy maga alatt kivételt - lefedi a világ egészét és egyben tagadva a világ értelmetlen, vagy céltalan mivoltát.. Ennek és a hagyományos felfogások fényében igencsak meglepő Whitehead azon kijelentése, hogy az "aktuális létező konkresceciája26 belsőleg determinált, külsőleg szabad."27 Úgy is mondhatnánk, ez egyike Whitehead leghomályosabb nézeteinek, amelyekkel az olvasót az értelem és megértés határaira csalogatja. Végül pedig valamennyi közül "Isten" fogalma a legszokatlanabb - "Ő" ugyanis egy aktuális entitás! A hagyományos Isten-fogalmak többsége felmenti Istent a metafizikai alapelvek alól, ezzel elidegenítik a világtól. Whitehead megfogalmazásában azonban Isten egyszerre része a világnak, és magába is foglalja azt (térben és időben egyaránt) - Ő a metafizikai alapelvek legfőbb megnyilvánulása28. Kitüntetettsége abban áll, hogy mindaz vonatkozik rá, ami minden másra csak részben vonatkozik - ez a lehetséges legpozitívabb isten-megfogalmazás. Isten és a világ ambivalens fogalmak, mégpedig majdhogynem felcserélhető módon29. Bár ez a felfogás beismerten rokonítható a keleti vallásfelfogásokkal és némi panteizmus is rejlik benne; Whitehead tulajdonképpen őskeresztény galileánus - Istent a szereteten keresztül érzi a legközelebb magához.

Ha mármost lendületbe hozzuk az így megkonstruált szerkezetet, rögtön szembe tűnik néhány fontos következmény: Whitehead világa determinált, egyetemesen relatív, és végtelen. Célja nem más, mint a végtelen lehetőségek megvalósulása - Isten és az örök tárgyak közreműködésével az aktuális entitások létének célja a lehetőségek beteljesülése. Eszerint illusztrisan azt mondhatnám, egy ember megszületettségének és halálának a időpontja egybe esik. A determináció oka, hogy minden mindennel összefügg és hat egymásra, de furcsa módon ezen a szoros kölcsönhatáson eleven rést hagy az esetlegességnek is30. Whitehead mint a demokrácia elkötelezettje nem tudja, és nem akarja kizárni az aktuális létező szabadságát" - vagyis belülről determinálttá, kívülről pedig szabaddá válik. Az ex absurdo érvelést bár jogosan korlátozza - mondván egy ellentmondás sohasem dönthet meg egy egész rendszert - ennek figyelembe vételével meg kell jegyeznem, a részleges determináció nem tűnik szükségszerű következménynek a rendszeren belül és homályosságával gyengíti azt. Az egyetemes relativitás azonban éppen ellenkezőleg, erősíti a metafizika belső koherenciáit és oldja az egymásnak feszülő jelentéstartományok közötti feszültséget.

Mindezek fényében elmondhatjuk, annak az olvasónak, akit a gondolkodás nagy kihívásai rabul ejtettek, a "Folyamat és valóság" kalandja nem fog csalódást okozni, ellentétben azokkal, akik meg vannak győződve arról, hogy Hegellel a nagy rendszeralkotók kora leáldozott.




Cikk eleje Cikk vége Bezárás



JEGYZETEK




1. "Folyamat és valóság" Typotex Kiadó Bp. 2001 - a továbbiakban [FV].

2. "Process and Reality" (corrected edition) 1979, The Free Press, New York - a továbbiakban [PR].

3. "This course of lectures is designed as an essay in Speculative Philosophy." - ez lenne az eredeti verzió- [PR 3. o.]

4. Szórendi szépséghiba: "A következő részek tárgyalásának egésze vagy e négy típus kategóriáihoz vezet, vagy ezeket magyarázza, vagy a világra irányuló tapasztalásunkra e kategóriák fényében tekint." [i. m. 43. o.] - "The whole of the discussion in the subsequent parts either leads up to these categories (of the four types) or is explanatory of them, or is considering our experience of the world in the light of these categories." [i. m. 28. o.]

5. "Egy élő történést valamilyen - a mentális pólusa törekvései között felvillanó - újdonság jellemez." [i. m. 218] Vagyis: "A living occasion is characterized by a flash of novelty among the appetitions of its mental pole." [i. m. 184]

6. Karasi Gábor: "Whitehead és a szerveződés filozófiája" Pro Philosophia, 1998 15/16 szám

7. "The Principle of Relativity" (1922)

8. Itt elsősorban a Bécsi Kör és a logikai pozitivizmus irányzataira gondolok, amelyekhez történetesen Russell is csatlakozik némiképp.

9. "Center of Process Studies" - John B. Cobb és David Ray Griffin alapította 1973-ban Kaliforniában Calermont-i egyetemen. (http://www.ctr4process.org)

10. A legjelentősebb Yukata Tanaka munkássága e téren.

11. Dr. Greg Moses neve ismerős e téren.

12. Locke, Hume, Newton, Descartes, Spinoza, Leibniz, Kant...

13. Ami pedig közvetlenül a hazai könyvtárakat illeti (leszámítva egy-két "segélycsomagot") Whitehead teljességgel megközelíthetetlen - ennek áthidalására jelenleg az Internet a legjobb adatforrás. Magyar nyelven mindeddig két tanulmány jelent meg - Csikós Ella: "Rendszeralkotók Istene - Hegel és Whitehead Isten és világviszonyáról" [Világosság 2000/2]; Karasi Gábor: "Whitehead és a szerveződés filozófiája" [Pro Philosophia, 1998 15/16 szám, 77-111 o.]

14. "Adventures of Ideas" '5. - "az 'individuális' és az 'atomi' kifejezéseket hasonló értelemben használjuk, úgy alkalmazva az összetett dolgokra, hogy ezek szerkezetéből hiányzik a tényleges valóság." - mondja a Leibniz-i monásszal kapcsolatban.

15. "A világ kreativitása az önnön múltjába hajított lüktető érzés egy új transzcendens tényben. Ez - Lukréciusz szavaival - a világ határain túlra hajított repülő dárda." - ["Adventures of Ideas" '5].

16. Természetesen, Thomas Kuhn fogalma ez esetben tágabban értendő.

17. "Egy teljes kozmológiának többnyire az az indíttatása, hogy olyan eszmerendszert építsen, amely az esztétika, az erkölcs, és a vallás vonzatait át képes vinni a természettudományból eredő világfelfogásunk összefüggéseibe." [FV, Előszó, 10. o..]

18. Whitehead-tól származik az az elhíresült kijelentés, hogy a európai filozófia hagyománya "nem más, mint Platónhoz fűzött lábjegyzetek sorozata". [FV, II. rész, I. fej., I. szakasz]

19. Úgy vélem, legalábbis e tekintetben nyugodt szívvel kijelenthetjük Whitehead metafizikai törekvéséről, hogy a husserli programmal közös vonásokat mutat.

20. FV., Előszó, 10. o.

21. FV 8. o.

22. FV, I. rész, 18. o.

23. FV., I. rész I fej., V. szakasz - ez burkoltan akár a pozitivizmus kritikája is lehetne, mintegy megelőlegezve Gadamer hermeneutikáját is egyben.

24. FV I. rész, VI. fej., 30. o. - praktikus, mivel ennek etikai, erkölcsi vonzatai mindig fontos szempontok.

25. Azok a modern statisztikai kvantumelméletek, amelyek újabban az "negentrópia" fogalmát bizonyos értelemben felcserélik az "információ" fogalmával, sok tekintetben közel állnak Whitehead metafizikájához.

26. A konkrescencia (concrescence) egy valóságos létezőnek a sokaságból való "kiválását", valamivé válását, vagy más szóval azt a szintézist jelöli, amely révén a többi valóságos létező közreműködéseképpen konkréttá lesz.

27. FV 43. o.

28. FV 385. o.

29. FV 391. o.

30. FV 43. o. összevetve a 394. o. idevonatkozó állításaival-


Cikk eleje Jegyzetek Bezárás