LUDWIG WITTGENSTEIN: ÉLETRAJZI VÁZLAT


MICHAEL NEDO



„Valami amellett szól bennem, hogy megírjam életrajzomat, mégpedig szeretném egyszer az életemet világosan feltárni, hogy világosan álljon előttem is és mások előtt is. Nem annyira, hogy törvényt lehessen felette ülni, hanem hogy legalábbis világosságot lehessen teremteni, és igazságot lehessen tenni.”

Ludwig Wittgenstein 1929. december 28-án a IV. Philosophische Bemerkungen című kéziratkötetben.


A Wittgenstein család története a 18. század végén kezdődik, egy Laasphe nevű kis faluban a Wittgenstein hercegségben, a mai Westfáliában. Körülbelül ebben az időben veszi fel a Wittgenstein nevet Moses Meier, a laasphai Meyer Mosesnek, a herceg birtokai intézőjének fia.

Hermann Christian Wittgenstein, Ludwig Wittgenstein nagyapja 1802. szeptember 12-én született Korbachban Waldeck hercegségben, ahol apja, Moses Meier-Wittgenstein hitvesével, Brendel Simonnal nagy kereskedelmi vállalkozást épített ki. Protestáns hitre térve Hermann Christian Wittgenstein 1839-ben feleségül veszi Fanny Figdort (szül. 1814. április 7-én Kittseeben, megh. 1890. október 21-én Hietzingben), Bécs egyik jelentős kereskedőcsaládjának lányát, aki még a házasságkötés előtt szintén protestáns hitre tért. Hermann Christian – valószínűleg korbachi üzletei hanyatlása miatt – már Lipcsében, a kereskedelmi metropolban mint gyapjúnagykereskedő önállósította magát, 1838 után felesége családjával is szövetkezett.

Első hét gyerekük Gohlisban, a Wittgensteinek Lipcse melletti lakóhelyén született: Anna 1840-ben, Marie 1841-ben, Paul 1842-ben, Bertha 1844-ben, Louis 1845-ben, Karl, Ludwig Wittgenstein apja 1847. április 8-án és Josephine 1848-ban. 1850-ben a család áttelepül Ausztriába, először Vösendorfba, végül aztán Bécsbe. Ausztriában Hermann Christian Wittgenstein sikeresen foglalkozik ingatlanüzletekkel: kiváltképp Magyarországon és a Balkánon elhanyagolt, tönkrement birtokokat vásárol fel, hogy aztán rendbehozva nyereséggel eladja őket. Vösendorfban született a tizenegy testvér közül a négy legfiatalabb: Clara, Wittgenstein kedvenc nagynénje 1850-ben, Milly 1852-ben, Lydia 1854-ben és Chlotilde 1855-ben.

Karl, Ludwig Wittgenstein apja – minden bizonnyal a legerőteljesebb karakter a tizenegy testvér közül – volt a család tréfamestere, kiszámíthatatlan vállalkozó kedvvel: tizenegy éves korában próbál meg először megszökni otthonról; tizenhét évesen egy consilium abeundi után el kell hagynia a gimnáziumot, mivel egy tanulmányban kétségbe vonta a lélek halhatatlanságát. Egy évre rá, 1865-ben, végül Amerikába szökik. Minden pénz nélkül érkezik New York államba, egyetlen tulajdona hegedűje. Először pincérként, bárzenészként és bárkeeperként tartja fenn magát. Később tanárként tevékenykedik: többek közt zenét, hegedűt és trombitát tanít, matematikát, németet, latint és görögöt. Csaknem egy évig semmi hírt nem küld magáról családjának. Az ezutáni levelezés – melyet elsősorban testvéreivel folytatott – mutatja, milyen nehéz volt számára ez az idő Amerikában, de azt is, hogy ez a kaland mennyire megerősítette saját képességei iránti hitében. Több mint két évvel később, 1867 elején tér vissza családjához Bécsbe. A szülői tekintély iránti tisztelete is nőtt: „Mindenesetre azt fogom tenni, amit szüleim akarnak.” (Idézve Ludwig Wittgenstein Hermine nővérének családi visszaemlékezéseiből [Familienerinnerungen].)

Bécsben rövid ideig a műszaki főiskolán tanul, melyet egy sor gyakornoki állás követ különböző műszaki üzemekben. Karriere 1872-ben kezdődik: először műszaki rajzoló, aztán a teplitzi hengerművek építésénél mérnök. 1876-ben beválasztják az igazgatótanácsba, 1877-ben már a teplitzi hengerművek igazgatója és nemsokára fő részvényese. Megalapítja Auszria–Magyarország első vasúti sínkartelljét, és 1884-ben átveszi a Cseh Bányászati Társaság összes részvényét. Amellett, hogy több további acélművet vesz át, ill. alapít (Poldihütte, Rudolfshütte stb.), 1886-ban mint vezérigazgató az első osztrák vaskartellban egyesíti a Teplitzi Műveket a Prágai Vasipari Társasággal.

E figyelemre méltó karrier szempontjából döntőek voltak olyan tulajdonságok, amelyek miatt többek közt „az amerikainak Ausztriában” nevezték: döntőképes, szorgalmas, céltudatos és döntéseiben nem konvencionális, kész a nagy kockázatokra.

1898-ban, 52 éves korában Karl Wittgenstein az éles nyilvános bírálatok hatására minden hivatalától visszavonul, így az osztrák hitelintézet igazgatótanácsából is. Tiltakozó cselekedetként vagyonát külföldre viszi, mégpedig svájci, hollandiai és amerikai ingatlanokba és értékpapírokba. Ezzel biztosítja az értékveszteséggel szemben – valószínűleg öntudatlanul – családja vagyonát, melyet ő hozott létre. A háborút követő infláció révén a pénzvagyon még meg is sokszorozódik az osztrák valutával szemben.

Karl Wittgenstein nyolc gyerekének anyja, Leopoldine Kalmus – akit a családtagok, barátok Poldinak hívtak – 1850. március 14-én született Bécsben. Karl 1873-ban, bámulatra méltó karrierje kezdetén vette feleségül. Jakob Kalmus, Karl Wittgenstein apósa, igen sikeres üzletember volt, aki ugyan prágai zsidó családból származott, ám már anyja áttért a katolikus hitre. Jakob Kalmus anyja, Marie Stallner asszony osztrák – a steiermarki Lichtenwaldból (a mai Szlovénia) való – katolikus kereskedő- és földbirtokos családból származott.

A szülők és gyerekek között is a legerősebb összekötő kapocs minden bizonnyal a zene volt, ami Ludwig Wittgensteinre is élethoszsziglan meghatározó hatással volt. Poldi Wittgenstein maga is tehetséges zongorista volt, aki Bécsben az alleegassei városi palotát zenei központként vezette. Azok közé a művészek közé, akik rendszeresen itt vendégeskedtek, tartozott Joseph Joachim, Fanny és Hermann Christian Wittgenstein fogadott fia, Johannes Brahms, Clara Schumann, Josef Labor, Gustav Mahler és Bruno Walter. A zenélés és zenehallgatás iránti lelkesedés akkor is megmaradt, amikor a „gyerekek” már felnőttek: „Brahms, Clara Schumann és Mahler a ház gyakori vendégei voltak. Richard Strauss rendszerint duettet játszott Paullal. Mindketten ugyanúgy lelkesedtek a kamaraművekért, mint Luis Spohr. Karl támogatta Schönberget; Bruno Waltert, a Joachim Kvartettet, Erica Morinit és Pablo Casalst lehetett ugyanazon estén hallani, amint beszélget és játszik. R. Mühlfeld első magánfellépésein Brahms klarinétszonátáit játszotta. Gustav Klimt és a Bécsi Szecesszió képeit együtt lehetett látni [...] Puvis de Chavannes, Mestrovic és Segantini korai műveivel, amelyek a Müncheni és a Bécsi Iskola mesterei mellett függtek. A bécsi klasszikusok nagyszerű kéziratai alkalomadtán ott hevertek felütve, amikor az ember Hanslickkal vagy Kalbeckkel beszélgetve körbejárt.” (E. Flindell, Music Review 1971/32)


1889


Ludwig Josef Johann Wittgenstein 1889. április 26-án este fél 9-kor született Bécsben az Alleegasse (ma Argentinierstraße) 16. alatti szülői házban.

Az anya vallását követve katolikusnak keresztelve Ludwig a legfiatalabb gyermek nyolc testvér közül, nevezetesen Hermine („Mining”, 1874–1950), Helene („Lenka”, 1879–1956, asszonynevén Salzer) és Margarethe („Gretl”, 1882–1958, asszonynevén Stonborough) nővérei és Hans (1877–1902), Kurt (1878–1918), Rudolf („Rudi” 1881–1904) és Paul (1887–1961) bátyjai között.

Gyermekkorát és kora ifjúságát Bécsben és a „Hochreith”-en, a család nyári birtokán nem messze Bécstől tölti. Testvéreihez hasonlóan kezdetben őt is magántanítók nevelik a szigorú apa kidolgozta terv szerint. Azután azonban, hogy legidősebb bátyja, Hans 1902-ben Havannában valószínűleg öngyilkosságot követ el – 1902 áprilisában eltűnt egy hajóról a Massachusetts állambeli Chesapeake Bay kanyarjában – , a két legfiatalabb fiút nyilvános iskolába küldik.


1903


Mivel a kis Wittgenstein előképzettsége hiányos ahhoz, hogy bécsi gimnáziumban tanuljon, ősztől a k.u.k állami felsőreáliskolába jár Linzben, amely – szemben a gimnáziumokkal – kevésbé klasszikus, mint inkább gyakorlati képzést nyújt.

Azután, hogy Rudi fia 1904 júniusában Berlinben öngyilkos lesz, az apa két fiatalabb fiával szemben több megértést és türelmet tanúsít. Így Ludwignak saját kívánságára megengedi, hogy kimaradjon az iskolából. Az apa egy feleségéhez intézett levelében úgy dönt, „hogy Luckit [...] Bécsbe kell hozni, hogy egy ideig egyszer igazán kilustálkodhassa magát. Ha Lucki otthon akar tanulni, jó; ha valamilyen műhelybe akar menni a következő hónapokra, amit egyszer úgyis szintén látnia kell, az is jó. [...] Lustálkodja ki magát, aludjon, egyen, izzadjon, menjen színházba stb.”


1906


Ludwig nyáron érettségivel zárja iskolai tanulmányait Linzben. Először Bécsben Ludwig Boltzmann-nál akart fizikát tanulni. Bolzmann-nak ugyanez év nyarán elkövetett öngyilkossága után azonban úgy dönt, feltehetőleg korai olvasmányának, Franz Reuleaux Theoretische Kinematikjának (Braunschweig 1875) a hatására, hogy Berlinben mérnöki tanulmányokat fog folytatni. Itt október 23-án iratkozik be a charlottenburgi Műszaki Főiskolára gépész szakra. Három szemeszter tanulás után záródiplomáját 1908. május 5-én szerzi meg.

Mégis úgy tűnik, hogy a berlini tanulmányok nem elégítették ki. Később ezt az időt mint elveszett időt írja le. .


1908


Apja tanácsára Wittgenstein Angliába, Manchesterbe megy, ahol tavasszal beiratkozik a College of Technologyba. Az egyetem egyik kihelyezett tagozatán Glossopban, egy kis helységben a derbyshire-i láp szélén, kezdetben repülősárkány-kísérletekkel foglalkozik. Ősztől mint „research-student” a manchesteri egyetem mérnöki tanszékén egy „motor nélküli” repülőgépmotor kifejlesztésébe fog, amelyet nem a szokásos dugattyús motor működtet, hanem a propeller maga a motor, amelyet a propeller végén lévő propulziós fúvókák hajtanak – kezdetben középen, a propeller tengelyében elhelyezett variábilis égetőkamra, később pedig magukban a fúvókákban lévő égőkamrák segítségével.

Hogy egy kereket a feltörő gőz segítségével hajtsanak, már Alexandriai Heron felvetette Pneumaticájában (Kr. utáni 2. század). E mű egy 18. századi német fordítása, mely apja könyvtárában megvolt, egyike volt az első könyveknek, melyeket a fiatal Wittgenstein nagy érdeklődéssel olvasott.

Wittgenstein aeronautikai tanulmányaiban a Boltzmann javallotta utat követte: Berlinben a repülőtest problémáit tanulmányozta a hőléggömb példáján, Derbyshire-ben a repülőtestek stabilizációját és meghajtását, Manchesterben pedig az aeronautika központi problémájának szentelte magát, nevezetesen a repülőmotor kifejlesztésének. Ezen a területen a hagyományos motorok két problémáját kellett megoldani: először a forgattyústengely, a hajtómű és a hajtótengely révén történő nagy súlyterhelésnek, másodszor pedig a központilag hajtott propellerek destabilizáló forgónyomatékának a problémáját. Wittgenstein eredeti szerkezeti elgondolása mindkét nehézséget megoldja.

November 22-én Wittgenstein benyújtja találmányát szabadalmaztatásra: Improvements in Propellers applicable for Aerial Machines. Patent No. 27.087. – AD 1910 GB. 30 évvel később egy másik osztrák, Friedrich Doblhoff, még egyszer feltalálja a motort anélkül, hogy Wittgenstein munkáját ismerné. A találmány teljesen új helikopter-elgondoláshoz vezet, amelyet 1943-ban próbálnak ki először.

A propellerprofil kifejlesztésével kapcsolatos matematikai problémák Wittgensteint hamarosan jobban érdeklik, mint a motor továbbfejlesztése maga. Két kollégával a mérnöki laboratóriumból elkezd – először hetente egyszer, aztán egyre gyakrabban – matematikai kérdésekről, kiváltképp a matematika alapjairól vitatkozni. Bertrand Russell 1903-ban megjelent The Principles of Mathematicsa arra indítja, hogy írjon Russell- nak.

Az első világháború előtti évek Cambridge-ben a legnagyobb szellemi mozgás évei. Russell intellektuális erőinek csúcsán van; 1910-ben Alfred North Whiteheaddal közösen megjelenteti a Principia Mathematica első kötetét, mely mérföldkő a logika történetében. G. E. Moore, abban az időben a legbefolyásosabb filozófus Cambridge-ben, már 1903-ban megjelentette a Principia Ethicát, és Frege ugyanebben az évben Jénában a Grundgesetze der Arithmetik második kötetét. A Frege és Russell képviselte „új” logika Wittgenstein számára a belépés a filozófiába. Hajlama és érdeklődése a filozófia iránt azonban már korábban megvolt: a szülői házban többek közt Schopenhauert olvasott, Franz Reuleaux Kinematikájának filozófiai aspektusait és Boltzmann írásait.

Ősszel Wittgenstein áttelepszik Cambridge-be, hogy Russellnál vendéghallgatóként tanuljon, mégis eleinte továbbra is beiratkozott hallgató marad Manchesterben is.


1911


Hermine nővére visszaemlékezése szerint Wittgenstein ebben az időben már egy filozófiai munkán dolgozott, amelyet Bécsből Angliába visszatértében, útközben mutat be Fregének. És úgy tűnik, az öreg Frege az, aki Wittgensteint filozófiai útkeresésében megerősíti, és azt tanácsolja neki, hogy Russellhoz menjen Cambridge-be tanulni.


1912


Wittgenstein az első trimeszter végén továbbra is határozatlan, hogy életét a filozófiának vagy pedig a repüléstechnikának szentelje. Tanácstalanságában Russellhoz fordul tanácsért. Ez arra szólítja fel, hogy a szünidőben írjon egy tetszőleges témáról szóló tanulmányt. Ennek az írásnak – mely nem maradt ránk – már az első mondata meggyőzi Russellt Wittgenstein tehetségéről, és kéri, maradjon Cambridge-ben, adja fel az aeronautikát, és ehelyett szentelje magát a filozófiának.

Így Wittgenstein február 1-jén először mint „undergraduate” – kezdő tanuló – beköltözik a Trinity College-ba. Ám nemsokra rá „advanced student” lesz. Russellnál folytatott logikai és a matematika alapjaira irányuló tanulmányai mellett Moore pszichológiai előadásait látogatja. Tutora először a matematikus J. W. L. Glaisher, később pedig W. M. Fletcher. Mint „coach” („korrepetitor”) W. E. Johnson logikus ad rövid ideig Wittgensteinnek kísérő órákat logikából. Ez a vállalkozás azonban rövidesen megszakad, mivel a hallgató nemigen kész arra, hogy Johnson érveit elfogadja. Ezzel szemben Russell és Wittgenstein között nagyon gyorsan szoros barátság alakul ki: „Wittgensteinnel megismerkedni életem legizgalmasabb kalandjai közé tartozott.” (Mind 60, 1951) Wittgenstein gyakorta vitatkozik Whiteheaddel, továbbá összebarátkozik a közgazdász John Maynard Keynesszel és a matematikus G. H. Hardyval a Trinity College-ból. Aktív tagja lesz a „C. U. M. Sc.”-nek, a cambridge-i egyetem Moral Science Clubjának, a Morális Tudományok Kara vitaklubjának – ahogyan a cambridge-i egyetem Bölcsészkarát a 60-as évek végéig nevezték. Wittgenstein ösztönzésére Moore-t elnökké nevezik ki. Wittgenstein segítségével sikerül a Klub szokásait is új határozatokkal befolyásolni, és ezáltal a vita színvonalát emelni. Decemberben tartja meg Wittgenstein a Klubban első előadását a „Mi a filozófia?” témából.

Későbbi barátjával, David Pinsenttel, a Trinity College egy matematikus hallgatójával pszichológiai kísérleteket végez a nyelv és a zene ritmusának tanulmányozásához, melyektől azt reméli, az esztétikához szolgáltatnak adalékot. Pinsent a kísérleti alanya, miként az utóbbi naplójában említi: „"kísérleti alanyként" részt venni némely kísérletben, amellyel ő próbálkozik, hogy a ritmus szerepét és jelentőségét a zenében meghatározza”.

Wittgenstein a nyarat, mint a legtöbb szünidőt, a családnál tölti Ausztriában, a Hochreithen és Bécsben. Szeptemberben David Pinsent barátjával beutazza Izlandot. Novemberben a „The Apostles” [Az Apostolok] titkos társaság tagjai közé választja. A „The Society”, ill. „The Cambridge Conversazione Society” néven is ismert társaságot 1820-ban George Tomlinson, később Gibraltár püspöke, alapította. Bár kezdetben a társaság nem volt titkos, idővel a szertartások és az okkultizmus mind nagyobb szerephez jutott benne. Az egyesület a századfordulóra különös jelentőségre tett szert, mivel ténylegesen minden fontos irodalmi és intellektuális személyiség tagjai közé sorolódott, később az ún. „Bloomsbury generáció” is.

Decemberben Bécsbe tartván Wittgenstein útközben meglátogatja Fregét Jénában.


1913


Január 20-án apja meghal. Wittgenstein hatalmas vagyont örököl. Visszatérvén a Trinitybe Moore szobáit veszi át a Whewell’s Courtban. Március 6-án jelenik meg Wittgenstein első publikációja a The Cambridge Review – A Journal of University Life and Thought című folyóiratban: egy recenzió P. Coffey The Science of Logic című, a tudomány metodológiájáról szóló könyvéről.

Philip Jourdain matematikussal, Russell egyik barátjával együtt Frege Grundgesetze der Arithmetikja részleteit fordítja. Jourdain ezeket a fordításokat 1915–17-ben jelenteti meg a saját neve alatt a The Monist című filozófiai folyóiratban, amelynek angol szerkesztője volt. Szeptemberben Wittgenstein David Pinsenttel Norvégiába utazik. Útban Bécs felé, október 2. és 9. között Londonban beszámol Russellnak addigi logikai tanulmányairól. Russell lejegyezteti Wittgenstein fejtegetéseit egy gyorsíróval. Az ennek nyomán elkészült gépirat Wittgenstein részletes kézírásos változtatásaival, valamint Russell megjegyzéseivel ma Kanadában, az ontarioi McMaster University Russell-Archívumában található. Ez Wittgenstein első fennmaradt írása, a TS 2011 (a hagyaték G.H. von Wright megjelentette katalógusa számozását követve)2.

A nyári szünidő után, október közepén Wittgenstein előkészületeket tesz arra, hogy áttelepüljön Norvégiába. El szeretne menekülni a cambridge-i – az ő szemében felületes – szellemi légkör elől. Október végén panziószobába költözik Skjoldenban, egy kis, eldugott helyen Bergentől északnyugatra, ahol a telet szándékozik tölteni, hogy – miként Russellnak írja – magányában logikáról gondolkodjék. Az itt-tartózkodást csupán rövid karácsonyi látogatással szakítja meg a családnál Bécsben.


1914


Március 26-án, a cambridge-i barátok megbízásából G.E. Moore jön két hétre Skjoldenba, hogy beszámoltassa Wittgensteint, hogyan halad munkájával. Wittgenstein logikai munkáinak eredményeiből diktál neki: TS 301.3

Wittgenstein többi ebből az időből való kézirata, amelyekről pl. a Russellhoz intézett leveleiben szól, továbbá a B.A.-disszertációnak szánt „Logika” című munkája elvesztek. Valószínűleg Wittgenstein maga semmisítette meg őket, miként ezt kimutathatólag tette sok más kézirattal is, amelyet nem tekintett műve lényeges részeinek.

Tavasszal a skjoldeni hegyekben belefog egy faház építésébe, ahol a munkájához szükséges nyugalmat reméli.

Csak június végén hagyja el Norvégiát és azt a helyet, ahol, még mielőtt élete 25. évét betöltötte volna, fontos logikai felfedezésekre sikerült jutnia; többek közt az úgynevezett igazságfunkciókhoz fejlesztette ki azt az új jelölésmódot, amely lehetővé teszi, hogy a logikai igazságokat mint tautológiákat magyarázzuk (vö. a Logikai-filozófiai vizsgálódások 4.3 és a rá következő állításaival). Sok-sok évvel később, 1931-ben, Wittgenstein a következőt jegyzi meg erről a norvégiai időszakról: „úgy tűnik a számomra, mintha akkor új gondolatmozgásokat szültem volna magamban”. (MS 154)

A nyári szünidőre Bécsbe, majd ezt követően a Hochreithra utazik. Innét a Brenner című folyóirat szerkesztője, Ludwig v. Ficker számára 100 000 korona adományt utal át azzal a kéréssel, hogy „vagyontalan osztrák művészek között ossza szét”. Wittgenstein maga a Brennernek csak egy 10 000 koronás összeget javasol, a többit pedig Ficker a következőképpen osztja szét:

Georg Trakl 20 000 korona, Rainer Maria Rilke 20 000, Carl Dallago 20 000, Oskar Kokoschka 5 000, Else Lasker-Schüler 4 000, Adolf Loos 2 000, Borromäus Heinrich 1 000, Hermann Wagner 1 000, Georg Oberkofler 1 000, Theodor Haecker 2 000, Theodor Däubler 2 000, Ludwig Erik Tesar 2 000, Richard Weiss 2 000, Karl Hauer 5 000, Franz Kranewitter 2 000 és Hugo Neugebauer 1 000.

A háború előestéjén Wittgenstein visszatér Bécsbe. Mindenképpen be akar vonulni katonának, azonban motívumai – mint Hermine nővére családi emlékirataiban írja – nemcsak hazafias természetűek voltak: „Pontosan tudom, hogy számára nemcsak arról volt szó, hogy a hazáját védje, hanem az az erős vágya volt, hogy valami nehezet vállaljon magára, és valami mást csináljon, mint a puszta szellemi munka.” Wittgenstein augusztus 7-én jelenkezik önkéntesnek, annak ellenére, hogy kétoldali lágyéksérve miatt felmentették a katonai szolgálat alól. Még augusztus 9-én belefog a Logikai-filozófiai értekezéshez készülő első, fennmaradt kéziratkötetbe: MS 101.4

Néhány napra rá alacsony beosztásban a „Goplana” őrhajón a frontra kerül a Visztulán. Október 30-án kezd a második kéziratba, amelyen 1915. június 22-ig dolgozik: MS 102.5

December közepén átvezénylik egy krakkói tüzérségi műhelybe. Teljesen szabálytalanul, képességei alapján, tiszti privilégiumokat adnak neki.

Még a háború első évének vége előtt Paul bátyja súlyosan megsebesül; elveszíti jobb karját, és orosz hadifogságba kerül. Az ő sorsában éli meg először Wittgenstein a hivatás elvesztésének rémületét. Visszatérve Bécsbe, Paul Wittgenstein mégis hatalmas akaraterővel dolgozik zongorista karrierjén. Később – kiváltképp az Amerikai Egyesült Államokban – hírnévre tesz szert. Maurice Ravel 1932-ben számára írja a „Concert pour la main gauche” [Koncert bal kézre] című művét.


1915


Miután a műhelyben egy robbanás következtében megsebesül, és rövid ideig Krakkóban kórházban van, Wittgensteint július végén egy tüzérségi műhelyvonatra osztják be Lemberg környékén.


1916


Wittgensteint egy tarackregimenthez helyezik a galíciai frontra. Itt kezdi el március 29-én a harmadik fennmaradt kéziratkötetet, amelyen 1917. január 10-ig dolgozik: MS 103.6

Több kitüntetést kap, és szeptember 1-jén káplárrá nevezik ki. Ezután az olmützi tüzértiszti-iskolába irányítják, ahol Adolf Loos közvetítése révén – akit 1914-ben Bécsben ismert meg – találkozik Loos tanítványával, Paul Engelmann-nal. Engelmann, akivel Wittgenstein hamar barátságot köt, az építészet mellett az irodalom iránt is érdeklődik; barátai – Karl Kraus és Adolf Loos – számára, ill. róluk ír, továbbá költeményei és tanulmányai is vannak, a versekből néhányat Kraus lehoz a Fackelban. December 1-jén Wittgensteint a tartalékosok zászlósává nevezik ki.


1917


Január 26-án visszatér régi ezredéhez Bukovinába, ahol júliusban többek közt a Kerenszkij-offenzívában vesz részt, és többszörösen kitüntetik. A november 28-i tűzszünet után szabadságát Bécsben tölti.


1918


Wittgensteint február 1-jén a tartalékosok hadnagyává nevezik ki. Tavasszal a déli frontra vezénylik Asiago mellé, és ideiglenesen egy hegyi tüzérregimenthez osztják be.

Május 8-án barátját, David Pinsentet halálos baleset éri Angliában egy katonai próbarepülés során. (Pinsentet alkalmatlansága miatt nem hívták be aktív katonai szolgálatra, hanem tesztpilótává képezték ki.)

A déli fronton az utolsó osztrák offenzíva alatt tanúsított bátorságáért Wittgensteint többször kitüntetik: így június 15-én a „Goldene Tapferkeitsmedaille für Offiziere”, majd július 30-án „Band zum Militärverdienstorden mit Schwertern” kitüntetést kapja. Utolsó hosszabb szabadságát júliusban és augusztusban Bécsben, valamint nagybátyjának, Paul Wittgensteinnek a házában a Salzburg melletti Halleinban tölti. Itt befejezi a Logikai-filozófiai vizsgálódás utolsó változatát, MS 104-et7, és a Logikai-filozófiai értekezés gépiratait (TSS 202/203/204)8.

Még ugyanezen idő alatt sikertelen kísérletet tesz arra, hogy a könyvet a bécsi Jahoda & Siegel Kiadónál, amely a Fackelt is kiadja, megjelentesse.

Augusztus végén Wittgenstein újra a fronton van. Az olaszoktól bekerítve, fegyver nélkül, ősrégi technikát felhasználva saját ágyút épít magának: bronzhuzalt teker egy ugyanolyan átmérőjű fatörzs köré, mint a golyók, és a fémet hatalmas tűzben ágyúcsővé olvasztja.

A háború utolsó napjaiban Kurt bátyja öngyilkosságot követ el.

Végül november 3-án Trient közelében az egész ottani osztrák csapattesttel együtt olasz fogságba jut, és elsőre egy Como melletti táborba kerül.


1919


Januárban Casinóba kerül egy hadifogolytáborba. Az úton odafelé összebarátkozik Michael Drobil szobrásszal és Hermann Hänsel és Franz Parak tanárokkal. Az Értekezés befejezésével Wittgenstein maga is megtapasztalja, mit jelent elveszíteni a hivatást, mivel azt hiszi, ezzel kimerítette munkalehetőségeit a filozófiában. Ezért – minden bizonnyal az új barátok hatására is – úgy határoz, hogy miután kiszabadul a fogságból, tanár lesz.

A Vöröskereszt segítségével kéziratának egy-egy példányát, melyből fogságba esésekor két másolata volt hátizsákjában, Russellnak és Fregének küldi. Viszonyát angol barátaihoz beárnyékolja a háború: Whitehead – aki egyik fiát a csatatéren veszítette el – nem akarja Wittgenstein nevét többé hallani. Russell militáns pacifizmusa, amely az angol filozófust börtönbe is juttatta, éles ellentétben áll Wittgenstein önkéntes katonai szolgálatával, ám anélkül, hogy a kölcsönös vonzalom és nagyrabecsülés ezt megszendvedte volna.

Augusztusban Wittgenstein kiszabadul a fogságból, és visszatér családjához Bécsbe. Első lépésként megszabadul teljes örökségétől, amelyet szétoszt testvérei között. Ezután szeptember 16-án Bécs 3. kerületében, a kundmangassei tanítóképzőben megkezdi tanulmányait, hogy népiskolai tanító lehessen. Wittgenstein azt hiszi, a Logikai-filozófiai értekezéssel filozófiai tevékenységét véglegesen lezárta. Már az Értekezés 1918-as Előszavában azt írja: „Tehát azon a véleményen vagyok, hogy a problémákat lényegileg véglegesen megoldottam.” Ehhez néhány évvel később egy Frank Ramseyval folytatott beszélgetésben hozzáteszi, hogy öt vagy tíz évnél tovább senki sem dolgozhat a filozófiában, és hogy őneki a könyvéhez hét évre volt szüksége.

Megint azon fáradozik, hogy megjelentesse a könyvét, először Braumüllernél Bécsben, aki azonban ragaszkodik ahhoz, hogy a szerző részt vállaljon a nyomtatási költségekből, mely javaslatot Wittgenstein mint „amorálisat” elutasítja. Aztán Frege segítségével a Beiträge zur Geschichte des deutschen Idealismus című folyóiratnál próbálkozik. Ennek kiadója a közlés feltételéül szab bizonyos változtatásokat a kéziraton, amelyeket Wittgenstein elutasít. Ludwig v. Ficker számára a Brennerben való közlés rizikója túl nagynak tűnik. Ehelyett Ficker sikertelen kísérletet tesz arra, hogy Rainer Maria Rilke közvetítésével a lipcsei Insel Verlagnál eszközölje ki a kiadást, majd pedig Otto Reichelnél, Eduard von Keyserling kiadójánál Darmstadtban.

December 13. és 20. között Wittgenstein Russell-lal találkozik Hágában, hogy könyvét elmagyarázza neki. Hogy az utiköltséget fedezze, arra kéri Russellt, hogy adja el Cambridge-ben raktározott dolgait, bútorait, könyveit stb., és hogy semmisítse meg a közöttük található kéziratokat: „A holmijaim között van egy csomó napló és kézirat. Ezeket mind el kell égetni!!!” (Levél Russellhoz, 1919. nov. 1., Briefe, 108. levél.)


1920


Russell felajánlotta, hogy a könyvhöz bevezetőt ír, hogy ezzel növelje az esélyeit annak, hogy a könyv a Reclam Verlagnál megjelenjék. Április elején Wittgenstein megkapja Russell bevezetőjének kéziratát, ám, mint április 9-én Russellnak írja, „némely dologgal benne nem értek [mégsem] egészen egyet; sem ott, ahol engem bírálsz, sem pedig ott, ahol nézetemet pusztán meg akarod világítani”. Miután Wittgenstein elolvasta Russell bevezetője német fordítását, május elején a megjelentetés ellen dönt: „S a Te angol stílusod finomsága ugyanis a fordításban – magától értetődően – elveszett, és ami megmaradt, az csak felületesség és félreértés.” (Levél Russelnak, 1920. máj. 6., Briefe, 129. levél.)

Júliusban Wittgenstein befejezi a tanítóképzőt. Utolsó kísérlete, hogy könyvét publikálja, csődöt mond, mivel elutasítja Russell bevezetőjének megjelentetését; az előszó, mint Russellnak írja, csak arra szolgálhat, hogy a kiadót „orientálja”. Hat héttel azután, hogy a Reclam visszautasítja, július 7-én azt írja Russellnak: „A Reclam természetesen nem fogadta el a könyvemet, és egyelőre nem fogok további lépéseket tenni, hogy publikáljam. Így teljesen a Te rendelkezésedre áll, és azt tehetsz vele, amit csak akarsz. (Csak ha változtatsz a szövegen, akkor add meg, hogy a változtatás tőled származik.)” Augusztusban Wittgenstein kertészsegédként dolgozik Bécs közelében a kolsterneuburgi kolostorban. Szeptemberben elfoglalja első népiskolai tanítói állását Trattenbachban, egy kis faluban a Semmering lábánál Alsó-Ausztriában.

Russell ősszel egy évre Kínába utazik, hogy a pekingi egyetemen vendégprofesszorként dolgozzék. Egyik tanítványát, Dorothy Wrinch matematikusnőt bízza meg, hogy gondoskodjék Wittgenstein munkájának megjelenéséről.


1921


Január 14-én a Cambridge University Press szindikátusa (egyetemi oktatók grémiuma, amely a kiadó programjáról dönt) elutasítja a publikálást, minden bizonnyal főként azért, mert Wittgenstein kéziratát Russell bevezetője nélkül ajánlották fel. Februárban Wilhelm Ostwald vállalja magára a kiadást, ám csak Russell bevezetőjével együtt hajlandó rá. A Logikai-filozófiai értekezés először 1921-ben jelenik meg Ostwald Annalen der Naturphilosophiejának utolsó számában. Wittgensteinnek nincsen része a kiadásban.

A nyári szünetet Wittgenstein Arvid Sjörgennel, a család barátjával és unokahúgának, Clarának későbbi férjével Norvégiában tölti, ahol először lakik abban a kunyhóban, amelyet 1914-ben Skjoldenban épített magának.

Miután további kísérletei is eredménytelenek maradtak, hogy Németországban kiadót találjon Wittgenstein könyvéhez, és miután a Cambridge University Press is elutasította, Dorothy Wrinch egyik barátjához fordul, nevezetesen C. K. Ogdenhoz, aki a Kegan és Paulnál a „The International Library of Psychology, Philosophy and Scientific Method” című sorozatot adja ki. Ogden több megértést tanúsít Wittgenstein munkájának jelentősége iránt, mint a korábban megkeresett kiadók és szerkesztők. Felajánlja Russellnak, hogy saját sorozatában kiadja.


1922


Márciusban megkapja C. K. Ogdentól könyve angol fordításának kéziratát, és nemsokra rá Értekezése első Annalen-beli megjelenésének különlenyomatát is. Fel van háborodva a „hanyag” fordításon és „rablókiadásnak” nevezi. Részletes levelezés során Ogdennal közösen átdolgozza a német kiadás szövegét és Ramsey angol fordítását. Június 22-én egy levélben az összes publikálási jogot átruházza a londoni Kegan Paul Kiadóra.

Augusztusban Wittgenstein másodszorra is találkozik Russell-lal a könyv miatt, ezúttal Innsbruckban.

Szeptemberben iskolát vált, és rövid időre felsőtagozatos tanárként a Neunkirchen melletti Haßbachba megy Alsó-Ausztriába. Új környezete nem tetszik neki, kiváltképp az a körülmény nem, hogy osztályát mindig csak egy évig vezeti, s nem, miként a kisebb iskolákban szokásos, az egész iskolaidő alatt. Kérvényére ismét alsótagozatos tanárnak osztják be, áthelyezve a Schneebergnél lévő kicsinyke Puchbergbe.

Novemberben kapja meg Wittgenstein a Logikai-filozófiai értekezés német-angol kiadásának első tiszteletpéldányait, mely a Tractatus logico-philosophicus címet viseli. A címet Moore javallotta az angol fordításhoz.


1923


Ogdentól megtudja Wittgenstein, hogy Frank Ramsey, aki jelentős részt vállalt a Tractatus fordításában, és ez időben még a Trinity College hallgatója, meg akarja őt látogatni Ausztriában. Ramsey tényleg eljön szeptemberben két hétre Puchbergbe; Wittgenstein naponta több órát olvas vele az Értekezésből, és magyarázza neki gondolatait. E beszélgetések során Wittgenstein Ramsey példányába az angol fordításba egy sor változtatást és javítást ír be, továbbá néhány megjegyzést és változtatást a német szöveghez. E változtatásokból sokat aztán figyelembe vettek az 1933-as második kiadásban.

Októberban a Mind című filozófiai folyóiratban Ramsey megjelenteti az első Tractatusról szóló recenziót. 1924. július 22-én Ramsey ezt írja anyjának Cambridge-be: „Valóban a gondolkodás nagy időszakában élünk, amelyben mind Einstein, mind Freud, mind pedig Wittgenstein élnek, és mindannyian Németországban vagy Ausztriában, a civilizáció eme ellenségeinek országában!”

Wittgenstein arra kéri Ramseyt, hogy érdeklődjék utána, mik a lehetőségek arra, hogy formálisan befejezze tanulmányait. A megváltozott előírások miatt Wittgenstein számára mégsem lehetséges többé, hogy megkapja a „Bachelor” (B.A.) fokozatot, amelyet szeretne. Ehelyett Keynes és Ramsey azt javasolják neki, hogy doktori fokozatot (Ph.D.) próbáljon szerezni. Keynes 50 fontot ad, hogy Wittgensteinnek lehetővé tegye az utazást Angliába.


1924


Ramseyt a King’s College hívja meg „Fellow”-nak. Az azelőtti hónapokat, hogy elfoglalná az új állást, a kontinensen tölti utazásokkal. Márciustól októberig Theodor Reiknél pszichoanalízisben van Bécsben. Ezalatt rendszeresen meglátogatja Wittgensteint Puchbergban, ahol közösen dolgoznak: „Pár napig én is alig tudtam most beszélni, mivel az utóbbi időben egész nap beszélnem kellett. Délelőttönként az iskolában és délutánonként a cambridge-i Ramseyval, aki csaknem 14 napig maradt. Számomra is élvezet volt, ha nagyon nagy megerőltetés is.” (Wittgenstein datálatlan levele Hermine nővéréhez.)

Wittgenstein a nyári szünetet ismét Bécsben és a Hochreithen tölti; a tervezett angliai utat a következő évre halasztja. Ősszel ismét iskolát vált. Ottertalba, egy Trattenbach közeli faluba helyezik.

December 25-én ír először Schlick Wittgensteinnek, és arra kéri, hogy tanítványainak és kollégáinak egy válogatott körével együtt meglátogathassa őt Puchbergben. A Logikai-filozófiai értekezés megjelente óta Wittgenstein gondolatait a legnagyobb érdeklődéssel vitatják Bécsben, kiváltképp, mióta 1922-ben az épp akkor professzorrá kinevezett német matematikus, Reidemeister, Wittgenstein könyvéről előadást tartott Hans Hahn professzor egyik szemináriumán. A Schlick körüli laza vitakörben, amelyből később a Bécsi Kör létrejön, meg vannak győződve arról, hogy Wittgenstein alapgondolatai fontosak és helyesek. E csoport egyik célkitűzése, hogy Wittgenstein nézeteit terjessze.


1925


Április 22-én megírja Wittgenstein a Wörterbuch für Volksschulen bevezetőjét, amelyet tanári pályájának kezdetétől tanítványaival közösen állított össze „a helyesírást javítandó és kiváltképp figyelembe véve a helyi dialektust”. Wittgensteinnek ez a második könyve 1926-ban jelenik meg az előszó nélkül a bécsi Hölder-Pichler-Tempskynél. Nyáron Wittgenstein megteszi az ígért utat Angliába; meglátogatja Keynest sussexi házában, barátokkal találkozik Cambridge-ben és Ecclesszel Manchesterben, aki még egyetemi éveiből, a manchesteri mérnöki laboratóriumból barátja.

Július 26-án meghal Frege. Wittgensteinnek Fregéhez írott levelei a második világháború alatt elvesznek; csak egy lista marad fenn Wittgenstein azon leveleiről, amelyeket Frege megőrzött, a tartalom rövid megadásával. Fregének Wittgensteinhez írott levelei további kb. 400 levéllel együtt szerencsés körülmények folytán újra előkerülnek 1988-ban Bécsben. Jelenleg az innsbrucki egyetem „Brenner Archívum”-ában találhatók.


1926


Tanítványai szülei állandó ellenségeskedései és saját kételye, hogy fáradozásai sikeresek-e, egyre gyakrabban azt a gondolatot vetik fel Wittgensteinben, hogy adja fel a tanári pályát. Áprilisban kínos közjátékra kerül sor: az egyik tanuló egy pofon következtében elveszíti eszméletét. Az iskolahivatal Wittgenstein saját kívánságára szolgálati fegyelmi eljárást folytat le, és bár ennek során Wittgensteint minden bűn alól felmentik, április 28-án kéri, bocsássák el az iskolai szolgálatból. Először segédkertész lesz az irgalmas testvérek kolostorában Hütteldorfban. Június 3-án meghal anyja.

Wittgenstein nővére, Margarethe 1925 novemberének elején Paul Engelmann építészt, Wittgenstein barátját megbízta azzal, hogy tervezzen és építsen egy városi palotát Bécsben. Wittgenstein élénk érdeklődést mutat a projekt és Engelmann tervei iránt. Megjegyzései és tanácsai meggyőzik Engelmannt arról, hogy Wittgenstein nálánál sokkal jobban eltalálja nővére intencióit, és Margarethe Stonborogh-val együtt arra kéri Wittgensteint, hogy vegyen részt építészként az építkezésben. Hosszabb megfontolás után Wittgenstein végül beleegyezik, és ősszel belekezd a Kundmangassén lévő ház munkálataiba.


1927


Schlick második kísérlete is, hogy Wittgensteint 1926 áprilisában meglátogassa Ottertalban, sikertelen maradt; Wittgenstein immáron feladta a tanári hivatást, és elhagyta Ottertalt. 1927 februárjában végül Wittgenstein nővére, Margarethe Stonborough szervezi meg az első találkozót. Miután Schlickkel néhányszor egyedül találkozott, Wittgenstein kész arra is, hogy a Schlick Kör más tagjaival is beszéljen. A rá következő találkozókra 1928 végéig Friedrich Waismann mellett, bár kevésbé rendszeresen, Carnap, Feigl és Maria Kaspar-Feigl is járnak. Wittgenstein, úgy tűnik, ebben az időben csak keveset beszél filozófiáról, túlságosan lefoglalja az építészet. Ezekről a beszélgetésekről nem ismertek előttünk feljegyzések.

Wittgensteinnek Ramseyhoz írott július 2-i keltezésű levele tartalmaz először újra hosszadalmasabb logikai diszkussziót: TS 206, egy esszé, mely az azonosságról szól.9 1943-ban Wittgenstein ezt az időszakot úgy írja le, mint új kezdetet filozófiai tevékenységében. A Filozófiai vizsgálódások előszavának egyik vázlatában ezt írja: „Amióta ugyanis tizenhat esztendővel ezelőtt újra elkezdtem filozófiával foglalkozni...”

Mialatt a házon dolgozik, Wittgenstein fényképezéssel és szobrászattal is foglalkozik, miként a megelőző évek szünideiben is már tette. Moritz Nährrel, egy fotóssal és a család barátjával többek közt kompozitfotózással kísérletezik,10 Francis Galton fotózási módszerével, mely szoros kapcsolatban áll Wittgenstein családi hasonlóság koncepciójával. Gyakori vendég hadifogságbeli barátjának, Michael Drobil szobrászművésznek a műtermében. Annak a kritikának a folytatásaként, amelyet Drobil munkáin gyakorolt, maga is megkísérli, hogy megvalósítsa elképzeléseit, és egy máig fennmaradt mellszobrot modellál gipszből.


1928


Márciusban Waismann és Feigl rábeszéli Wittgensteint, hogy menjen el a holland logikusnak, L. E. J. Brouwernek egy előadására, amelyet a Tudományos Akadémián tart. Brouwernek a „Matematika, tudomány és nyelv” témájára vonatkozó gondolatai nyilvánvaló módon nagy benyomást gyakorolnak Wittgensteinre; fel van háborodva és kihívásnak érzi őket.

A kundmangassei ház munkálatai ősszel befejeződnek. Egy 1932. január 9-i, Hermine Wittgensteinhez intézett levélben Paul Engelmann így írja le az együttműködést Wittgensteinnel: „Mégis [...] megelégedéssel tölt el a gondolat, hogy ilyen szép dolgok keletkezéséhez valami közöm volt. Sajnos, inkább negatíve, mint pozitíve: én akkor valami egészen mást, valami sajátot akartam. Csak most, amikor az Ön öccsének munkáját végleges formában lehet látni, látható, hogy ez a saját mennyire elmaradt volna e mögött az – akkor általam csak kevéssé értett – jobb mögött.”

Wittgenstein úgy dönt, hogy Angliában tölti a szabadságát. Azonban egészségi okok miatt el kell halasztania az utazást.


1929


Január elején Wittgenstein újra Cambridge-ben van. Úgy dönt, mint Schlicknek február 18-án írja, hogy „néhány szemeszterre itt maradok Cambridge-ben, [...] hogy a látótéren és más dolgokon dolgozzam”. Ramsey segítségével újra azon fáradozik, hogy lezárja tanulmányait. Végül a nyolc évvel azelőtt megjelent Logikai-filozófiai vizsgálódás angol fordítását fogadják el doktori disszertációnak. Június elején van a szigorlat, a vizsgáztatók Moore és Russell. Június 18-án nyeri el Wittgenstein a cambridge-i egyetem doktori címét.

Már február 2-án megkezdte abból a tizennyolc kéziratkötetből az elsőt, amelyeken aztán 1940-ig dolgozik. Ezek többnyire nagyalakú, bekötött számlakönyvek, mindegyik kb. 300 oldal terjedelmű. Az 1929/30-ból származó első négy kötet: I. kötet: Philosophische Bemerkungen [Filozófiai megjegyzések] (MS 105), II. kötet, III. kötet: Philosophische Betrachtungen [Filozófiai szemlélődések] (MS 106–107) és a IV. kötet: Philosophische Bemerkungen (MS 108).11

Június 19-én Wittgenstein Moore, Russell és Ramsey közbenjárására elnyeri a Trinity College egyik ösztöndíját, amely lehetővé teszi számára, hogy folytassa kutatómunkáját Cambridge-ben. Július 13-án Nottinghamban előadást tart a „Joint Session of the Mind Association and the Aristotelian Society” előtt, az angol filozófusok éves találkozóján. A matematikai általánosságról és végtelenségről beszél. Eredeti, írásban benyújtott „Some Remarks on Logical Form” című írása a Proceedings of the Aristotelian Society 1929. évi kötetében jelent meg, 162–171. o.; Wittgenstein szemében ez a munka rossz volt és használhatatlan.

Wittgenstein összebarátkozik az olasz közgazdásszal, Pierro Sraffával, akit Keynes azután hozott Cambridge-be a King’s College-ba, miután Sraffa magára vonta Mussolini haragját egy a Manchester Guardianban megjelent tanulmányával, és el kellett hagynia Olasz országot. Sraffa, Gramsci barátja és harcostársa, később a Trinity College fellow-ja, ettől kezdve Wittgenstein fontos beszélgető társainak egyike. Többek közt Sraffa tájékoztatja a világ aktuális eseményeiről Wittgensteint, aki minden érdeklődése ellenére viszolyog attól, hogy újságot olvasson vagy rádiót hallgasson. Később Wittgenstein a Sraffával folytatott beszélgetéseiről azt mondotta, hogy úgy érezte magát közben, mint egy fa, amelynek elrabolják az ágait; és itt rejlik minden bizonnyal az az ösztönzés, amelyet Wittgenstein, miként a Filozófiai vizsgálódások előszavában írja, a Sraffával való beszélgetéseknek köszönhet; a fa, megszabadulva az elöregedett részeitől, újra erőteljesen ki tudott hajtani.

A nyári szünidőt, mint szinte minden szünetet, Wittgenstein Ausztriában tölti. Októberben kezdi el a III., decemberben a IV. kötetet (MS 107: III. kötet. Philosophische Bemerkungen, MS 108: IV. kötet. Philosophische Bemerkungen).

November 17-én Wittgenstein a „Heretics” nevű körben, mely szabadgondolkodók laza egyesülése volt, s melynek elnöke 1911 és 1924 között C.K. Ogden volt, etikáról tart előadást: TS 207, Lecture on Ethics [Előadás az etikáról].12

Karácsonykor Wittgenstein Bécsben van, és először találkozik újra Schlickkel és Waismann-nal, hogy addigi munkájáról beszámoljon. Azok a feljegyzések, amelyeket Waismann erről és a rá következő beszélgetésekről készített, a Wittgenstein und der Wiener Kreis című kötetben13 jelentek meg.


1930


Január 18-án, mindössze 29 évesen, meghal Frank Ramsey. Wittgenstein január 20-án tartja első hivatalos óráját, egy kétórás szemináriumot (hétfő délután) és egy vitasorozatot vezet (csütörtökönként 17 órakor) a nyelv, a logika és a matematika problémáiról. Ugyanezt a témát, melyet a Cambridge University Reporter, a hivatalos tanrend mindig „Filozófia” címmel hirdet meg, tanítja Wittgenstein az 1929–30-as tanévben a „Lent” és az „Eastern Term” alatt is, és a következő, 1930–31-es tanévben a „Michelmas”, „Lent” és „Eastern Term” során is (azaz az angol oktatási év mindhárom részében). Újra rendszeresen eljár a Moral Science Club üléseire, amelynek elnöke még mindig Moore. Január 31-én Wittgenstein rövid referátumot tart a klubban „Evidence for the Existence of Other Minds” címmel.

Márciusban és áprilisban Wittgenstein Bécsben eddigi kéziratai szinopszisán dolgozik (TS 208). A gépiratot március közepén beszéli meg Russell-lal. E célból meglátogatja a Beacon Hill Schoolban, amelyet Russell és Dora Black a „Telegraph House”-ban, Harting közelében Nyugat-Sussexban alapított. Miután a 208-as gépiratnak elkészíti javított változatát, a Philosophische Bemerkungent (TS 209), április végén még egyszer találkozik Russell-lal másfél napra, ezúttal Russell penzance-i házában Cornwall angol grófságban, ahol Dora Black és Russell a tavaszi szünetet tölti. Wittgenstein ezzel a munkával pályázik, hogy a Trinity College „Fellowship”-jét elnyerje. Ennek az évnek a tavaszi és nyári szünideje alatt keletkezik a TS 208-as gépirat és ennek átdolgozása, TS 20914 mellett a IV. kötet második felének szinopszisa is, TS 210.

A College Wittgenstein munkájának megítélésével Bertrand Russellt és két matematikust, J. E. Littlewoodot és G. H. Hardyt bízza meg. Russellnak Wittgenstein munkájáról szóló referátuma, melyet a College illetékes bizottsága előtt tartott, Russell Önéletrajzában olvasható: „Wittgenstein legutóbbi munkájának elméletei újszerűek, nagyon eredetiek és kétségkívül fontosak. Hogy igazak-e, nem tudom. Mint logikus, aki az egyszerűséget szereti, azt kívánnám, hogy ne legyenek azok, ám az alapján, amit belőlük olvastam, biztos vagyok benne, hogy Wittgensteinnek lehetőséget kell adni arra, hogy kidolgozza őket, mivel ha befejezi őket, könnyen lehet, hogy egy teljes, új filozófiát tudnak létrehozni.”15 Ezután Wittgensteint december 5-én a Trinity College Councilja öt évre „Research Fellow”-nak választja; Wittgenstein újra beköltözik régi szobáiba a Whewell’s Courtba, ahol már a háború előtt hallgatóként is lakott.

A nyári szünet alatt június 19-én Bécsben Wittgenstein egy sor matematikai témára vonatkozó nézetét diktálja, amelyekről aztán Waismann „Az egzakt tudományok ismeretelméletének második konferenciáján” előadást tart szeptemberben Königsbergben „Das Wesen der Mathematik: der Standpunkt Wittgensteins” [A matematika lényege: Wittgenstein álláspontja] címmel. A kiemelkedő esemény mégis Gödelnek ugyanezen a konferencián bemutatott és híressé vált teorémája, úgyhogy Wittgenstein – és a többi résztvevő – eszméi hatástalanok maradnak. Augusztus 11-én kezd bele Wittgenstein az ötödik kéziratkötetbe: MS 109, Bemerkungen V., és december 10-én a hatodik kötetbe: MS 110, VI. Philosophische Bemerkungen.16

A karácsonyi szünetet, mint mindig, Bécsben tölti, az Alleegassén.


1931


Mint az előző években is, Wittgenstein megint tanít – most kutatói ösztöndíja alatt – a Clare College-ban azokban a szobákban, amelyeket a felfedező, Sir Raymond E. Priestley bocsát a rendelkezésére: hétfőnként van a kétórás szeminárium, péntekenként a vitaóra („discussion-class”).

Július 7-én kezdi meg a VII., október 5-én a VIII. és november 28-án a IX. kötetet: MS 111, VII. Bemerkungen zur Philosophie [Megjegyzések a filozófiához], MS 112, VIII. Bemerkungen zur Philosophischen Grammatik [Megjegyzések a filozófiai grammatikához],17 MS 113, IX. Philosophische Grammatik [Filozófiai grammatika].18

Ezekhez a kötetekhez és még néhány következőhöz is fennmaradtak Wittgenstein előmunkálatai, kis zsebkönyv-formátumú jegyzetfüzetek: MSS 153a, 153b, 154 és 155. Wittgenstein vázlatainak és előtanulmányainak nagyobb részét mindig megsemmisítette, így pl. azokat a jegyzetfüzeteket is, amelyek az I–V. kéziratkötetekhez tartoztak.

A nyári szünidő alatt Ausztriában, többnyire a Hochreithen, átdolgozza kéziratait és belekezd az V-től X-ig számozott kötetek összefoglalásába, egy 771 oldalas gépiratba: TS 211, amelyet 1932 nyarán fejez be.19 A Rush Rhees kiadta Remarks on Frazer’s Golden Bough20 első tizenkét oldala származik ebből a gépiratból; ezek az oldalak a VIII. kéziratkötet megfelelő részeinek átdolgozásai.

Ősszel barátaival, Gilbert Pattissonnal és Marquerite Respingerrel közösen Norvégiában tölti szabadságát.

Wittgenstein arra kéri Moore-t, hogy mentse fel a következő tanévre (1931–32) az oktatási kötelezettségek alól, hogy egészen a saját munkájára tudjon összpontosítani. Mégis kész arra, hogy érdeklődő hallgatóknak privát, ingyenes vitaórákat tartson Whewell’s Courtbeli szobáiban, péntekenként 17-től 19 óráig.

A Moral Science Clubban feszültségek alakulnak ki. Wittgensteinnek a szemére vetik, hogy monopolizálja a vitákat, amire ő a következő négy évre felhagy az aktív közreműködéssel.


1932


Május 27-től június 5-ig írja Wittgenstein a X. kötet első részét: MS 114 (I), X. Philosophische Grammatik.21

A nyári szünet alatt befejezi a 211-es gépiratot és azonnal belefog, hogy a 208-as és 210-es gépirattal együtt átdolgozza. Szétvagdossa a gépiratok másodpéldányait és a kiválasztott részleteket kiegészítésekkel és változtatásokkal cédula-gyűjteménybe rendezi: TS 212.

Ugyanebben az évben belekezd az MSS 156a és 156b jegyzetfüzetekbe, amelyekbe 1934-ig ír. Októberben, az 1932–33-as tanév Michaelmas Termjének kezdetén újrakezdi a hivatalos tanítást: két elődást tart nyelvről, logikáról, matematikáról, melyeket a Cambridge University Reporter, mint mindig, „Philosophy” címen hirdet meg.


1933


Május 27-én Wittgenstein a Mind című folyóiratban, amelyet ebben az időben Moore ad ki, nyilvános levélben védekezik gondolatainak pontatlan és félreértéseken alapuló terjesztése ellen. A következő, 1933–34-es tanévben előadásait diktálja barátjának és tanítványának, Francis Skinnernek és még néhány hozzá közel álló hallgatónak. A gépiratot sokszorosítják, s ő szétosztja barátai és hallgatói között azt a néhány példányt, amelyet ma Blue Book néven ismerünk: TS 307, The Blue Book [A Kék Könyv].22

A nyári szünet alatt Wittgenstein Schlickkel közösen itáliai utazást tesz. A Hochreithen a TS 212-es cédulagyűjtemény alapján az úgynevezett Big Typescriptet [Nagy Gépirat] diktálja: TS 213 és a hozzátartozó TSS 214–218-as gépiratokat23 – ezek a gépiratok kísérletek arra, hogy új gondolatait könyvben foglalja össze.

Wittgenstein azonnal belefog ennek a hatalmas gépiratnak az átírásába és első részét 1934-ig bezárólag bonyolult metódussal átdolgozza: magában a gépiratban, a 156a és 156b jegyzetfüzetekben és a C1, C2 és C3-as kéziratkötetekben: MSS 145-, 146-, 147-ben, valamint a X. kéziratkötet második, továbbá a XI. kötet I. részében: MS 114 (II), Umarbeitung – Zweite Umarbeitung im großen Format [Átdolgozás – második átdolgozás nagy formátumban24], 115 (I), Philosophische Bemerkungen XI. Fortsetzung von Band X [Filozófiai megjegyzések. A X. kötet folytatása], továbbá az MS 140-es kéziratban, az úgynevezett Großes Formatban [Nagy formátum].

Ez a bonyolult átdolgozás, amely önálló kéziratként nem létezik, hanem csak virtuális kéziratként utalások formájában, amelyek a kéziratokat egymással összekapcsolják, a Philosophische Grammatik I. részeként jelent meg.25 A függelék és a Philosophische Grammatik II. része26 az úgynevezett Big Typescript második részéből származik, amelyet Wittgenstein nem dolgozott át.


1934


A tavaszi szünet alatt Bécsben Wittgenstein úgy dönt, hogy együtt dolgozik Waismann-nal. Kidolgoznak egy tervet, és Wittgenstein beszélgetés közben felvázolja a tervezett könyv kezdetét. A következő találkozónál azonban máris megjelennek a nehézségek, amelyeket Waismann így ír le: „Megvan az a csodálatos adottsága, hogy a dolgokat újra meg újra úgy nézze, mintha először látná őket. Ám mégis megmutatkozik, úgy gondolom, milyen nehéz valamilyen közös munka, mivel mindig a pillanat sugallatát követi és lerombolja azt, amit korábban felvázolt.” (Wittgenstein und der Wiener Kreis, Schriften 3, Werkausgabe 3) A tervet Wittgenstein hamarosan feladta. Két évvel később Schlick halálával befejeződik Waismann-nal a „mester–tanítvány” viszony is.

Június 4-én belekezd Wittgenstein az MS 157a jegyzetfüzetbe. Szeptemberben látogatást tesz barátjánál és tanítványánál, Maurice Drury orvosnál Írországban.

Az 1934–35-ös tanévben csak egy kurzust tart, s helyette heti négy alkalommal két órán keresztül angolul diktálja tanítványának, Alice Ambrose-nak, valamint barátjának és tanítványának, Francis Skinnernek az úgynevezett Brown Bookot: TS 308, The Brown Book [A Barna Könyv].27

Szemben a Blue Bookkal a Brown Bookból eredetileg csak három gépelt másolat létezett, amelynek „illegális” terjesztése teljesen Wittgenstein akarata ellenére történt. Az ő szándéka sokkal inkább az volt, hogy ezt az anyagot önálló publikációvá dolgozza át. A C4-es kéziratfüzetben, MS 148, a Brown Bookhoz készült első vázlatokban, melyek – mint Wittgenstein szinte minden kézirata – németül íródtak, található bizonyos mértékig a Filozófiai vizsgálódások kezdete. Nagyjából egy évvel azután, hogy a Brown Bookot diktálta, kezdi el Wittgenstein írni a XI. kötet második részét – MS 115 (II), Philosophische Untersuchungen – Versuch einer Umarbeitung [Filozófiai vizsgálódások – Átdolgozási kísér-let] –, a Brown Book német változatát.28

Az 1934–35-ös tanév kivételével G. E. Moore rendszeresen látogatta Wittgenstein óráit; előadásjegyzeteit később a Mindban jelentette meg: Wittgenstein’s Lectures in 1930–33.29 A Blue Bookot Wittgenstein hallgatóinak, Alice Ambrose-nak, H.M.S. Coxeternek, R. Goodsteinnek, Helen Knightnak, Margaret Mastermannak és Francis Skinnernek diktálta. Moore előadásjegyzetein kívül ugyanebből az időből még Maurice O’Connor Drury és Francis Skinner előadásjegyzetei maradtak fenn..


1935


Az ötéves Research Fellowship lejártával a Trinity College-ban Wittgenstein számára újra felmerül a hivatás elvesztésének problémája. Így nyárra utazást tervez a Szovjetunióba, hogy megtudja, hogy „tud-e magának megfelelő állást találni” ott. Az, hogy Wittgenstein folyton a megfelelő foglalkozást kereste, nem saját magától való menekülés volt, mint ezt oly gyakran félreértik, hanem sokkal inkább a megfelelő hely keresése, „hogy magával tisztába jöjjön”: „Helyezd őt [az embert] a helyes elembe, és minden ki fog bontakozni és egészségesnek tűnni.” (MS 125)

1933–34-től – eleinte barátjával, Francis Skinnerrel közösen – Fanja Pascal filozófusnőtől vesz oroszórákat. Júniusban arra kéri Keynest, hogy mutassa be a londoni szovjet nagykövetnek, Ivan M. Majszkijnak. Elsősorban két hellyel keres kapcsolatot, az Észak Intézettel Leningrádban és a Nemzeti Kisebbségek Intézetével Moszkvában, amelyek illetékesek olyan emberek ügyében, „akik a "kolóniákra", azaz a Szovjetunió határán található nemrég kolonializált részekre akarnak menni”. (Levél Keynesnek 1935. július 6, Briefe, 223. levél.)

Wittgenstein szeptember 12-én érkezik meg Leningrádba. Ott az Észak Intézetben, amely ebben az időben a leningrádi egyetem önálló fakultása volt, találkozik Gurjevics írónővel és pedagógusnővel. Másnap este már utazik tovább Moszkvába, ahová szeptember 14-én reggel érkezik meg. Itt kapcsolatba kerül különböző nyugat-európaiakkal és amerikaiakkal, többek közt a Daily Worker tudósítójával, Pat Sloane-nal. Fő beszélgetőpartnerei mégis tudósok: így pl. a fiatal matematikusnő, Janovszkaja, és Juskevics filozófus a moszkvai egyetemről, akik mindketten az úgynevezett „Mach-féle marxizmushoz” és a Bécsi Körhöz állnak közel, de legkivált Tatjana Nyikolajevna Gorstein filozófusnő, a Szovjet Tudományos Akadémia tagja. Ez utóbbi meghívja, hogy a leningrádi egyetemen filozófiát tanítson. Wittgenstein Kazahsztánba utazik, ahol azon a híres egyetemen, ahol Tolsztoj tanult, felkínálnak neki egy tanszéket. Október 1-jén már újra Cambridge-ben van. Az utazás rövidebb volt, mint tervezte, és úgy tűnik, hogy feladta az elgondolást, hogy Oroszországban telepedjék le.

Barátja, Gilbert Pattisson, aki hazatérésekor kimegy elé a hajóhoz, úgy emlékszik, Wittgenstein azon a véleményen volt, hogy ő maga nem tudna ott élni: „Lehet ott élni, de csak akkor, ha egész idő alatt az ember tudatában marad annak, hogy soha nem nyilváníthatja meg a véleményét.... Olyan, mintha az ember élete maradékát hadseregben, a világ valamely hadseregében töltené, és ez képzett emberek számára meglehetősen nehéz.” (Interjú Gilbert Pattissonnal.)

Október 8-án kezdődik Wittgenstein ösztöndíjának utolsó tanéve. „Philosophy of Psychology” című szemináriumának első óráját – mint előmunkálatot a matematika filozófiájához és alapjaihoz – október 11-én tartja Whewell’s Curtbeli szobáiban. Hallgatói között van Rush Rhees, G. H. von Wright, Norman Malcolm, A. M. Turing, John Wisdom, D. A. T. Gasking, G. A. Paul, R. G. Bosanquet, Casimir Lewy, Alastair Watson, Max Black, Richard Braithwaite, M. Cornforth, A. C. Ewing, D. H. Guest, T. W. Hutchinson, A. D. Jones, H. P. D. Lee, Denis Lloyd, Margaret McDonald, A. R. M. Murray, Theodore Redpath, A. Shillinglaw, J. O. Wisdom.

Ebben az évben fog bele az MSS 149-es, 150-es és 181-es kéziratokba – a „Privacy of Sense Data” [Az érzetadatok privát volta] témakörben –, amelyeken 1936-ig dolgozik. Az ezekben a kéziratokban fennmaradt előadásvázlatok többnyire angolul íródtak; a Rush Rhees által kiadott Notes for the Lectures on Private Experience and Sense Data [Feljegyzések a privát tapasztalatról és az érzetadatokról szóló előadásokhoz] nem más, mint válogatás az MSS 148-, 149-, 151- és 181-es kéziratból.30

A karácsonyt Wittgenstein, mint mindig, a családnál tölti Bécsben.


1936


Az Eastern Term végével befejeződik Wittgenstein kutatói ösztöndíja; ettől fogva rendszeres jövedelem nélkül marad. Augusztusban néhány napra meglátogatja barátját, Druryt, Dublinban; játszik a gondolattal, hogy orvostudományt tanul, hogy aztán Druryval közös pszichiáteri praxist folytathasson. Dublinban kapja a hírt, hogy Schlicket meggyilkolták.

Júliusban Wittgenstein, mielőtt hosszabb időre Norvégiába indul, Gilbert Pattissonnal autóval beutazza Bretagne-t. Augusztus 13-án elhagyja Cambridge-et, és Londonon, Stavangeron, Bergenen és Laerdalon keresztül Skjoldenba utazik, ahová augusztus 18-án este érkezik meg. Másnap néhány napra Bergenbe utazik és augusztus 27-én beköltözik a házába.

Még Cambridge-ben megírta a C7-es és C8-as kéziratfüzeteket (MSS 151 és 152), valamint ott írta MS 166-ot – Notes for the Philosophical Lecture [Feljegyzések a filozófiai előadáshoz] – is.

Norvégiában fog bele Wittgenstein, hogy a XI. kötet második részében átdolgozza a Brown Bookot (MS 115 (II), Philosophische Untersuchungen – Versuch einer Umarbeitung [Filozófiai vizsgálódások – átdolgozási kísérlet]), amelyet ezzel a megjegyzéssel hagy abba: Ez az egész „"Átdolgozási kísérlet" a 118. oldaltól idáig semmit sem ér.” További átdolgozás következik összefűzetlen lapokon, MS 141, és november 5-én ezt jegyzi fel zsebnaptárába: „Az új átdolgozás megkezdve”, amin valószínűleg a Philosophische Untersuchungent, MS 142-t érti, amelyet Wittgenstein nővérének, Margarethe Stonboroughnak ajándékozott a következő megjegyzéssel: „rossz ajándék”. A későbbiekben ennek a kéziratnak egy időre nyoma veszett, ám nemrég előkerült. Minden más, haláláig publikálatlan kéziratát Wittgenstein 1951. január 29-i hagyatéki rendelkezésében a hagyaték gondozóira hagyta: „R. Rhees úrra, G. E. M. Anscombe asszonyra és von Wright professzorra, Trinity College Cambridge, hagyom minden publikálatlan írásom szerzői jogát, ideértve a hozzátartozó kéziratokat és gépiratokat, hogy úgy rendelkezzenek róla, ahogyan megítélésük szerint a legjobb, ám a megőrzésre való jogukat korlátozom, amennyiben bárki más bármilyen jogot formál rá.”

December 8-án Wittgenstein egy hosszabb bécsi tartózkodás kedvéért elhagyja Skjoldent. Valószínűleg még ebben az évben írta a 143-as kéziratot, amely a Remarks on Frazer’s Golden Boughban jelent meg.


1937


Január elején Wittgenstein néhány hétig Cambridge-ben van; a hónap végén újra visszautazik Skjoldenba. Február 9-én írja az utolsó bejegyzést az MS 157a jegyzetfüzetbe, és ugyane hónap 27-én belefog az MS 157b jelű jegyzetfüzetbe.

Május elején újra családjánál van Bécsben, ahonnét június 2-án egy kéthetesre tervezett cambridge-i tartózkodásra kerekedik fel, amely azonban augusztus 9-ig tart. Cambridge-ben diktálja a Philosophische Untersuchungen átdolgozását, a TS 220-as gépiratot Philosophische Untersuchungen címmel.

Valószínűleg ebben az évben fog bele a Philosophische Bemerkungen XII – MS 116 – kötet első részébe (s annyi bizonyos: 1935 előtt nem kezdhetett bele), amelyet legkésőbb 1938 augusztusa előtt be is fejez, míg a második részt 1945-ben kezdi el írni. Wittgenstein ezt a legvastagabb jegyzetkönyvét, egy 576 oldalas kötetet a norvégiai Bergenben vásárolta; az egyetlen dátum – 1945. május – nagyjából a kötet közepén található, a 316. oldalon.

Augusztus 10-én Londonon, Bergenen és Mjömnán keresztül visszautazik Skjoldenba, ahová augusztus 16-án érkezik meg. Fél az egyedülléttől, és először Anna Rebni barátnője házába költözik; 25-étől ismét saját házában lakik. Még a hajón, augusztus 13-án, kezd bele a XIV. kéziratkötetbe; szeptember 11-én a XIII. kötetbe, szeptember 24-én a XV. kötetbe és november 19-én a XVI. kötetbe, amelyen 1938. április 26-áig dolgozik: MS 118, Philosophische Bemerkungen XIV, MS 117, Philosophische Bemerkungen XIII, MS 119, XV, MS 120, XVI.

A XIII. kötet együtt a 121-es kéziratból vett kommentárokkal a Bemerkungen über die Grundlagen der Mathematik II. részeként jelent meg31; az Ursache und Wirkung: Intuitives Erfassen [Ok és hatás: intuitív megragadás] témakörhöz tartozó szövegeket32 kiadójuk, Rhus Rhees, a XV. kötetből válogatta.

Barátai, Francis Skinner, Marguerite Respinger és Ludwig Hänsel látogatják meg Wittgensteint ez alatt a rendkívül termékeny, ám személyesen nehéz idő alatt.

December közepén Wittgenstein elhagyja Skjoldent, és karácsonyra visszatér családjához Bécsbe.


1938


Január első hetében Wittgenstein még Bécsben van. Csak a Lent Term kezdetekor jön rövid időre Cambridge-be. A „Filozófia és a matematika filozófiai megalapozása” címmel meghirdetett szemináriumát csak az Easter Termben kezdi meg. Február 8-án hosszabb időre Dublinba utazik. Ott kapja március 12-én Drurytól a hírt az „Anschluß”-ról, amelyet pedig korábban nem tartott lehetségesnek.

Azonnal visszautazik Cambridge-be, ahol Piero Sraffával találkozik, hogy az új helyzetet illetően tanácsot kérjen tőle. Sraffa a következőt írja neki 1938. március 14-én: „Mielőtt a dolgot valamilyen feltehetőleg zavaros módon megpróbálom tárgyalni, világos választ akarok adni a kérdésedre. Ha azt mondod, számodra "életfontosságú", hogy el tudjad hagyni Ausztriát és visszatérj Angliába, akkor semmi kétség – nem szabad Bécsbe menned.

A helyzet Közép-Európában egyre fenyegetőbb, Ausztria kényszerű közeledése a náci Németországhoz egyre nyilvánvalóbb. Wittgenstein elhatározza, hogy megváltoztatja állampolgárságát. Barátaihoz, Piero Sraffához és Keyneshez fordul tanácsért. Először határozatlan, hogy az angol vagy az ír állampolgárságot kérvényezze-e meg, mégis gyakorlati megfontolásból az angol javára dönt. Ebben az összefüggésben megpályázik egy állást is a cambridge-i egyetemen. (Előtte ösztöndíja keretében tanított a Trinity College-ban.)

Miután a németek bevonulnak Ausztriába, Wittgenstein nővérei és más, Ausztriában élő családtagjai zsidó származásuk miatt nagy veszélyben vannak.

Wittgenstein áprilisban belefog a XVII. kéziratkötetbe: MS 121, Philosophische Bemerkungen XVII. Ezzel párhuzamosan tovább írja a XIII. kötetet és az MSS 158 és 159 jegyzetfüzeteket. Szeptember 14-én új jegyzetfüzetbe fog, az MS 160-ba. Átdolgozza a kéziratköteteket XIII-tól XVI-ig, a Philosophische Untersuchungen második részét és a 162a jegyzetfüzetet a TS 221-es gépiratban, amelyet aztán még egyszer átdolgoz a TS 222-, 223- és 224-es gépiratokban.33 Augusztusban írja a Filozófiai vizsgálódások háború előtti változatához (TS 220) az előszót, a TS 225-ös gépiratot. Szeptember 14-én új jegyzetfüzetbe kezd, MS 160.

Barátai, Rush Rhees és Yorick Smythies segítségével belefog az Untersuchungen kéziratának angolra fordításába és megteszi az első kísérleteket, hogy megjelentesse. A Cambridge University Press először kész arra, hogy kiadja a könyvet, a kiadó szeptember 30-i jegyzőkönyve szerint Philosophical Remarks címmel. A kézirat fordítási nehézségei arra vezetnek, hogy Wittgenstein végül mégis visszalép.

A cambridge-i egyetem bölcsészettudományi kara (Faculty of Moral Science) októberben Wittgensteint rendes taggá nevezi ki. Moore nyugdíjazás előtt áll, és Wittgenstein megpályázza a felszabaduló tanszéket.


1939


Január 6-án Wittgenstein belekezd a 162a jegyzetfüzetbe.

Február 11-én a cambridge-i egyetem Wittgensteint G. E. Moore utódjaként a filozófia professzorává választja. Wittgenstein, aki kételkedett benne, hogy kinevezik, meg van lepve, de kiváltképp Prof. Boardnak, a Trinity College egyik Fellow-jának indoklásán, aki inkább személyes ellenszenvvel viseltetett vele szemben: „Megtagadni Wittgensteintől a tanszéket olyan volna, mint megtagadni Einsteintől a fizika tanszéket.” (Recollections of Wittgenstein, Oxford 1981)

Április 14-én Wittgenstein megkapja az angol állampolgárságot és június 2-án új útlevelét. Már június 22-én Bécsbe utazik, onnét július 5-én Berlinbe, majd július 12-én Anglián keresztül New Yorkba, ahol mindenütt a felelős kormányzati szervekkel, ill. a családi holding igazgatóival vagyonügyi tárgyalásokat folytat. A hatalmas pénzvagyon jelentős részét birodalmi márkára váltják, amire rá a Reichstelle für Sippenforschung [Birodalmi Eredetvizsgáló Iroda] „a birodalmi belügyminiszter úr 39. VIII. 29-i rendelkezésére [...], amely a maga részéről a Führer és a birodalmi kancellár parancsára megy vissza” új származási okiratokat állíttat ki, amelyekben a közös nagyapa, Hermann Christian Wittgenstein végül is „németvérű ősnek” nyilváníttatik.

Augusztus közepén Wittgenstein visszautazik Cambridge-be. Professzori kinevezésével újra a Trinity College Fellow-ja lesz. Visszaköltözik régi szobáiba a Whewell’s Courtban, amelyeket a kutatói ösztöndíj lejártával fel kellett adnia. Eddig – miután lejárt az ösztöndíja, és miután visszatért Norvégiából 1937 végén – Francis Skinnerrel osztott meg egy kis lakást egy zöldségesbolt fölött az East Roadon Cambridge-ben.

Október 16-án belefog a XVIII. kéziratkötetbe, MS 122, Philosophische Bemerkungen, amelyet aztán 1940. február 3-án a XIII. kötetben folytat. A XVIII. kötet egy része a XIII. kéziratkötetből vett kommentárokkal jelent meg a Bemerkungen über die Grundlagen der Mathematik III. részeként.34

Az 1939-40-es tanév kezdetén, október 1-jén Wittgenstein egy, a Filozófiai vizsgálódásokról szóló szemináriummal veszi át a tanszéket.


1940


A professzúra átvétele óta Wittgenstein újra aktívan részt vesz a Moral Science Club ülésein, amelynek 1944-ig még Moore az elnöke. Február 2-án a Klubban tart előadást, február 19-én pedig a Matematikai Társaságnak.

Április 10-től augusztus 21-ig Wittgenstein az MS 162b jegyzetfüzetet írja, és szeptember 25-től november 23-ig az MS 123-as kéziratkötetet Philosophische Bemerkungen címmel.

1940–41-ben Wittgenstein szemináriumokat tart a Filozófiai vizsgálódásokkal kapcsolatos problémákról, valamint privát vitákat esztétikáról: „Prof. Wittgenstein tanítványai számára otthon van vasárnaponként délután 5 órakor szobájában a Trinity College-ban” – áll a Cambridge University Reporter tanrendjében.


1941


Wittgenstein belefog az MSS 164-es és 165-ös jegyzetfüzetekbe, amelyeken körülbelül 1944-ig dolgozik.

Június 6-án befejezi az MS 123-as kötetet. Ezután július 4-ig az MS 124-es köteten dolgozik, majd az MS 163-as jegyzetfüzeten.

Október 11-én meghal Francis Skinner barátja gyermekbénulásban.

Mivel Wittgenstein a háborút nem akarja külső szemlélőként végigélni, Gilbert Ryle fivérének, John Ryle-nak a meghívására, aki Cambridge-ben a fizika Regious professzora volt, novembertől önként a londoni Guy’s Hospitalben dolgozik. Itt előbb ápolóként a gyógyszereket viszi az osztályokra (ahol azonban, mint John Ryle felesége meséli, lebeszéli a betegeket arról, hogy bevegyék őket). Később mint laboráns kenőcsöket kever a dermatológia számára. Munka közben összebarátkozik Roy Fouracre-ral, egy egyszerű viszonyok közül származó férfival, aki 1943-ban mint katona a távolkeleti frontra kerül. Wittgenstein élete végéig barátsággal kötődik hozzá.

Bár még a tanrend nyilvántartja, Wittgenstein már csak privát kurzusokat tart, mindig szombaton délután és gyakran kiegészítésképp vasárnap délelőttönként, többnyire a matematika alapjairól.

Az MS 125-ös jegyzetfüzetben az első bejegyzés december 28-áról való. Ezt a kéziratot, vegyesen a 126-os és 127-es kézirat megjegyzéseivel, részlegesen megjelentették a Bemerkungen über die Grundlagen der Mathematik IV. részeként.35


1942


Wittgenstein szokásos szünidei tartózkodásai Ausztriában többé nem lehetségesek; ezért barátját és tanítványát, Rush Rheest látogatja meg Swanseaben, ahol jól tud dolgozni, és ezzel egyidejűleg kipihen egy vesekőoperációt, amelyen a Guy’s Hospitalben esett át.

Július 27-én visszamegy Londonba a Guy’s Hospitalbe dolgozni. Októberben befejezi MS 125-öt, és egy új kéziratkötetben – MS 126 – matematikáról és logikáról kezd írni.

Tanítványai között ott van a matematikus Georg Kreisel, akit Wittgenstein képesnek tart arra, hogy munkáját a matematika alapjainak területén folytassa. Ebben az időben Wittgenstein Kreisellel egy sor beszélgetést folytat G. H. Hardy A Course of Pure Mathematics című munkájáról, mely klasszikus bevezetés a differenciál- és integrálszámításba, és amely abban az időben Angliában nagyon elterjedt volt, és amelyet sokra tartottak. MSS 126 és 127 kötetek Wittgensteinnek Hardy könyvéhez írott széljegyzetein alapulnak, amelyek ebben az időben keletkeztek.


1943


Január 6-án Wittgenstein az MS 126-ban megkezdett munkát MS 127-ben folytatja, F. Mathematik und Logik. A két kézirat részlegesen a Bemerkungen über die Grundlagen der Mathematik V. részeként jelent meg.36

A Guy’s Kórházban ismerkedik meg Wittgenstein Basil Reeve kollégája révén Dr. R. T. Grant orvossal, akinek sebsokkterápiára vonatkozó munkája nagy érdeklődést kelt fel benne. Az ahhoz a jelentéshez készült bevezető, amelyet Reeve és Grant a sebsokkterápiáról adott ki – Observations on the General Effects of Injury in Man [Megfigyelések a sebek általános hatásairól az emberre] (Medical Research Council, Special report series 277/1951), a „sebsokk” fogalom alkalmazását oly módon bírálja, hogy erősen emlékeztet Wittgenstein késői filozófiai munkáira: „A pszichológiai szavakkal nagyjából úgy áll a helyzet, mint azokkal, amelyek a mindennapok nyelvéből átkerülnek az orvosok nyelvébe ("Sokk.").” (BPP II 21) Azt a gondolkodásmódot, amely a beszámoló jelentés alapjául szolgál, mint Reeve és Grant maguk is észrevették, Wittgenstein befolyásolta. Reeve visszaemlékszik arra, hogy Wittgenstein a kutatási beszámoló írása során azt javasolta, hogy a „sokk” szót fejtetőre állítva nyomtassák, hogy ezzel mutassák: alkalmatlan a vizsgált sebesülési következmények diagnosztizálására.

Amikor Grant kutatócsoportját áprilisban Newcastle-ba helyezik át, Wittgenstein laborasszisztensként csatlakozik hozzájuk. Egy értékelő jelentésben Grant a következőket írja Wittgenstein közreműködéséről: „éles kritikai esze van, és az orvosi és fiziológiai témájú vitákban rendkívül sokat segítő és inspiráló kollégának bizonyult. Megfigyeléseket végzett az emberek vérnyomás okozta lélegzési változásairól, amelyekhez mind a kísérleteket, mind pedig a készülékeket maga találta ki. Munkájának eddigi eredményei eltérnek az általánosan uralkodó nézetektől, és figyelemreméltóan érdekesek.”

Newcastle-ból Wittgenstein már csak ritkán utazik Cambridge-be: többet nem tart órákat, és a Trinity College-ban feladja szobáit. Newcastle-ban írja az MSS 179-es, 180a és 180b kéziratfüzeteket. A szünetet megint Rush Rheesnél tölti Swanseaben, ahol újra átdolgozza a Philosophische Untersuchungent: TS 239.

Egy barátjával, az orosz filológussal, Nyikolaj Bahtyinnal, akit 1933-ban Cambridge-ben ismert meg, két évvel ezelőtt újraolvasta a Logikai-filozófiai értekezést. Miközben Bahtyinnak első műve gondolatait magyarázta, úgy döntött, hogy a Filozófiai vizsgálódásokat a Logikai-filozófiai értekezéssel együtt jelenteti meg: „Ekkor hirtelen olybá tűnt fel a számomra, hogy ama régi gondolatokat az újakkal együtt kellene megjelentetnem: hogy az újak csak régebbi gondolkodásmódommal szemben, s a régi háttere előtt kerülhetnének megfelelő megvilágításba.” (Előszó a Filozófiai vizsgálódásokhoz.) Wittgenstein a tervezett könyvnek új címet választ: Filozófiai vizsgálódások – szembeállítva a Logikai-filozófiai értekezéssel, és a Hertz Prinzipien der Mechanikjából vett régi mottót újra cseréli, amelyet Johann Nestroytól vesz, s amely a két művet összekapcsolja: „A haladásnak általában megvan az a tulajdonsága, hogy sokkal nagyobbnak látszik, mint amilyen valójában.” Szeptemberben másodszor fáradozik azon, hogy a Cambridge University Pressnél megjelentesse munkáját. A kiadó elsőre beleegyezik abba, hogy a Vizsgálódásokat az Értekezéssel együtt jelentesse meg, és igyekszik megszerezni az Értekezés kiadójának, a Routledge & Kegan Paulnak a beleegyezését. Az engedélyt a kiadó először megadja, de aztán visszavonja.


1944


Grant és Reeve kutatócsoportja 1944 februárjában elhagyja Newcastle-t, hogy a kutatásokat Olaszországban – a szövetséges csapatok áttörési vonalát követve – sebesülteken folytassa. Wittgenstein néhány hétig még Newcastle-ban marad Grant utódjának, Dr. Bywatersnak a vezetése alatt, ám aztán mégis elhagyja Newcastle-t. Február 27-én újra Cambridge-ben van, ahol március 4-ig befejezi az MS 127-et. Ezután Swanseabe megy, hogy tovább dolgozzék könyvén.

Márciustól szeptemberig marad Rush Rheesnél Swanseaben, ahol befejezi a munkát az MS 124-en. Írja a 128-as kéziratot – az utolsó oldalon új könyvének címével: Philos. Untersuchungen der Log. Phil. Abh. entgegengestellt [Filozófiai vizsgálódások – szembeállítva a Logikai-filozófiai értekezéssel] – és a 129-es kéziratot. Még Swanseaben kezdi el a Filozófiai vizsgálódások TS 227-es gépiratát, amely azokkal a kiegészítésekkel és változtatásokkal együtt, amelyeken Wittgenstein egészen 1949–50-ig dolgozik, a Filozófiai vizsgálódások első részeként jelenik majd meg.37 Wittgenstein Filozófiai vizsgálódásainak utolsó eredeti gépirata időközben elveszett.

A 227-es gépirattal párhuzamosan egy cambridge-i látogatás során a TS 242-es gépiratot – a Filozófiai vizsgálódások egyik közbenső változatát – diktálja, továbbá az MS 129 alapján –, mely a Filozófiai vizsgálódások három változatát tartalmazza – a TS 241-es gépiratot.

Októberben, az 1944–45-ös tanév kezdetén, Wittgenstein ismét Cambridge-ben van, a Whewell’s Court-beli régi szobáiban. Újra tanítani kezd: négyórás szemináriumot (2x2 órát hetente) tart a Filozófiai vizsgálódások problémáiról, miként az MS 129-ben írja: „Amit ma megpróbálok megtanítani, az az, hogyan jussunk egy nem nyilvánvaló értelmetlenségtől a nyilvánvaló értelmetlenséghez.” Novemberben Moore visszavonul a Moral Science Club elnöki teendőitől, melyet 1912 óta folytatott, s utódja Wittgenstein lesz.

Wittgenstein új tanítványai között vannak G. E. M. Anscombe, Timothy Moore (G. E. Moore fia), Iris Murdoch, Stephen Toulmin, Peter Geach, W. Hijab, C. Jackson, C. A. Mace, J. N. Findlay, K. Madison, W. Mays, P. Munz, E. O’Doherty, S. Plaister, Rose Rand, K. Shah, R. Thouless és J. P. Stern.


1945


Wittgenstein tovább dolgozik a Filozófiai vizsgálódásokon, az MS 182-es kéziraton, amely olyan megjegyzéseket tartalmaz, amelyek a Filozófiai vizsgálódások 1944–45-ös gépiratát azzá a változattá egészítik ki, ahogyan megjelent.

Új előszót ír a Vizsgálódásokhoz, TS 243-at diktálja TS 228-at: Bemerkungen I, továbbá belekezd TS 229-be, mely a Bemerkungen über die Philosophie der Psychologie I. köteteként38 jelent meg, továbbá a TS 230-as gépiratba fog, amelyen 1947-ig dolgozik.

A szünidőt Wittgenstein Swanseaben tölti, ahol tovább dolgozik a XII-es kéziratköteten.

Az 1945–46-os tanévben hetente kétszer kétórás szemináriumot tart a pszichológia filozófiájáról.


1946


Wittgenstein az MSS 130-, 131- és 132-es kéziratköteteken dolgozik, és belefog az MS 133-as kötetbe.

Tovább dolgozik a 229-es gépiraton. A szünetet, mint eddig is többnyire mindig, Swanseaben tölti.

A következő tanévben két szemináriumot tart, egyet a matematika alapjairól, egyet pedig a pszichológia filozófiájáról. November közepén előadást tart a Moral Science Clubban, miként Moore-nak írja: „nagyjából arról, mit értek filozófián, ill. a filozófiai módszeren”. (Levél Moore-nak, 1946. november 14, Briefe, 265. levél.)


1947


Február 28-án Wittgenstein befejezi az MS 133-as kéziratkötetet, és következnek az MSS 134-es és 135-ös kötetek.

Az MSS 135-, 136- és 137-es kötetek alapján Wittgenstein Cambridge-ben elkezdi diktálni a fiatal osztrák emigránsnőnek, Gitta Deutschnak a TS 232-es gépiratot, amely a Bemerkungen über die Philosophie der Psychologie II. kötetében jelent meg,39 és feltehetőleg ugyanebben az időben kezdi el az MSS 167-es és 168-as jegyzetfüzeteket is.

A nyarat Wittgenstein Swanseaben tölti, ahol Ben Richards barátja látogatja meg. A következő tanévre szabadságoltatja magát, hogy teljesen a saját munkájára tudjon összpontosítani. Már októberben úgy dönt, hogy feladja professzúráját. December 31-én hivatalosan megválik posztjától.

Wittgenstein télen Dublinba utazik, ahol Drury barátja közvetítése révén először a Ross’s Hotelban lakik. Itt írja az első feljegyzéseket az MS 136-ba, Band Q.

Az 1940 és 1949 közötti időszak 16 kéziratkötetét Wittgenstein nem számozta meg úgy, mint a megelőző I–XVIII-as köteteket. A fennmaradt „Q”, „R” és „S” kötetjelzések és az „F” jelzés az 1943-as MS 127-ben mégis hasonló struktúrára utalnak, amelyet azonban eddig még nem tudtunk rekonstruálni.


1948


Wittgenstein tovább marad Írországban, először egy parasztházban a Wicklow grófságbeli Red Crossban, ahol belekezd az MS 137, Band R kéziratkötetbe.

Mégis rövidesen túl zajos lesz neki a ház, és Rosróba költözik Drury magányos nyaralójába Connemarában, Írország nyugati partján. Itt több hónapig marad és tovább írja az R kötetet. Tommy Mulkerrins gondoskodik róla, Drury egyik alkalmazottja, akinek Drury állítólag azt mondotta, Wittgenstein egy idegösszeomlást pihen ki.

Ősszel Wittgenstein a háború vége óta először újra Ausztriába utazik. Nővére, Hermine, rákos.

Októberben visszautazik Cambridge-be, ahol három hét alatt átdolgozza az MSS 135-, 136- és 137-es kéziratköteteket, és tovább diktálja a TS 232-es gépiratot. Visszatérve Írországba továbbra is a dublini Ross’s Hotelban lakik, ahol az R köteten folytatja a munkát. Decemberben Rush Rhees látogatja meg. Wittgenstein elkészíti első végrendeletét, amelyben – miként december 12-én Moore-nak írja – végrendelkezése végrehajtóiként „Rhees-t és a Trinityből Burnabyt”, aki a Trinityben tutor és pap, nevezi meg.


1949


Még mindig a Ross’s Hotelban Wittgenstein befejezi az R kötetet, és január 15-i dátummal áttér az MS 138 kéziratkötetre. E kötet legnagyobb része együtt az R kötet második felével Letzte Schriften über die Philosophie der Psychologie címmel jelent meg.40

Áprilisban Wittgenstein Bécsbe utazik. Nővére, Hermine, halálán van. Májusban Wittgenstein rövid ideig ismét Dublinban van; júniusban Georg Henrik von Wright barátjánál vendégeskedik Cambridge-ben, aki utódja a filozófia tanszéken.

Júliusban és augusztusban Amerikába utazik barátjához és tanítványához, Norman Malcolmhoz a New York állambeli Ithacába. Egészsége nagyon rossz. Már március óta nem tud jól dolgozni. Ithacában kórházi kezelésre kell mennie. Fél – nem a betegségtől és nem a haláltól, hanem attól, hogy egy operáció megakadályozhatja abban, hogy visszatérjen Európába: „Nem akarok Amerikában meghalni. Európai vagyok – Európában akarok meghalni [...] Milyen ostoba dolog volt tőlem, hogy idejöttem” – mondja rémülten barátjának és vendéglátójának. (Norman Malcolm, A Memoir, Oxford 1984.) A kórházi diagnózis nem ad okot komolyabb aggodalmakra, és így októberben visszautazhat Angliába. Ott ismét orvosi kezelésnek veti alá magát, és orvosa, Dr. Edward Bevan, rákot diagnoszticizál. Folytatja munkáját az MS 144-es kéziraton, amely jobbára a Filozófiai vizsgálódások második részének másolata és átdolgozása, tovább dolgozik az MSS 169-, 170- és 171-es jegyzetfüzeteken, továbbá folytatja a TS 234 diktálását, mely a Philosophische Untersuchungen II. részének utolsó változata. Sajnos, ez a gépirat együtt a Philosophische Untersuchungen I. részének gépiratával elveszett a Filozófiai vizsgálódások nyomdai munkálatai során 1953-ban.

Decemberben Wittgenstein Bécsbe utazik családjához. Március végéig marad itt.


1950


Április elején Wittgenstein visszatér Cambridge-be. Megint G.H. von Wright vendége. Ezután rövid időre Londonba megy barátjához, Rush Rheeshez. Áprilisban Oxfordba költözik tanítványához, Elisabeth Anscombe-hoz. Ez alatt az idő alatt az MSS 172-, 173-, 174-es jegyzetfüzeteken dolgozik, és szeptember 23-án belekezd az MS 175-ös kéziratba.

Ősszel fiatal barátjával, Ben Richardsszal öt hétre Norvégiába utazik azzal a céllal, hogy ott örökre megtelepedjék. November 13-án mégis, betegsége tudatában, örök búcsút vesz Norvégiától; kunyhóját már évekkel azelőtt skjoldeni barátjának, Ame Bolstadnak ajándékozta.

November 27-én beköltözik cambridge-i orvosának, Dr. Bevannak a házába, akit Drury barátja révén ismert meg.

A karácsonyt családjánál tölti Bécsben az Alleegassén.


1951


Január 29-én Wittgenstein Oxfordban új testamentumot ír. Végrehajtójául Rush Rheest nevezi meg és írásos hagyatékának gondozóiként barátait, Rush Rheest, G. E. M. Anscombe-ot és G. H. von Wrightet. Február 8-án Wittgenstein ismét Dr. Bevannál van Cambridge-ben. Tovább dolgozik a 175-ös kéziraton és március 21-én belefog az MS 176-ba. Az MSS 172-től 177-ig tartó kéziratok nagyobbrészt megjelentek: a Bemerkungen über die Farben41 I. része MS 176-ból származik, a II. része MS 172-ből és a III. része MS 173-ból; az Über Gewißheit kötetben42 az 1-től 65-ig számozott megjegyzések az MS 173-ból vannak, a 66-tól a 192-ig MS 174-ból, a 193-tól a 299-ig MS 173-ból és a 300-tól a 676-ig a 176-os és 177-es kéziratkötetből.

Április 25-én kezdi el Wittgenstein utolsó kéziratát, az MS 177-et. Az utolsó bejegyzés április 27-re van dátumozva [10–11 o.]: „Ha valaki azt hiszi, hogy néhány nappal ezelőtt Amerikából Angliába repült, akkor azt hiszem, ebben nem tud tévedni. Mint ahogyan abban sem, ha azt mondja, most az asztalnál ül és ír. "De ha az ilyesfajta esetekben nem is tévedhetek – nem lehetséges az, hogy narkózisban vagyok?" Ha elkábítottak, és most a narkózis megfoszt öntudatomtól, akkor most valójában nem beszélek és gondolkodom. Nem tételezhetem fel komolyan, hogy most álmodom. Aki álmában mondja, "Álmodom", még ha közben hangosan beszél is, annak éppoly kevéssé van igaza, mintha álmában azt mondaná, "Esik", mialatt tényleg esik az eső. Még akkor sincs igaza, ha álma valóban összefügg az eső neszével.”

Április 28-án este Wittgenstein elveszíti emlékezetét és a következő reggelen, április 29-én meghal.

(Fordította: Neumer Katalin)




Cikk eleje Cikk vége Jegyzetek Bezárás



FÜGGELÉK




A tanulmányban gyakrabban idézett Wittgenstein-kiadások


Briefe. Briefwechsel mit B. Russell, G. E. Moore, J. M. Keynes, F. P. Ramsey, W. Eccles, P. Engelmann und L. von Ficker, hrsg. v. B. F. McGuinness und G. H. von Wright, Frankfurt/M.: Suhrkamp 1980.

Geheime Tagebücher 1914–1916, hrsg. v. Wilhelm Baum, Wien: Verlag Turia & Kant 1991.

Notebooks 1914–1916, Oxford: Basil Blackwell 1961, második, javított kiadás: 1979.

Schriften 1–8, Frankfurt/M.: Suhrkamp 1969–1982.

Vortrag über Ethik, hrsg. v. Joachim Schulte, Frankfurt: Suhrkamp 1989.

Werkausgabe in 8 Bänden, Frankfurt/M.: Suhrkamp 1984.

Wiener Ausgabe, hrsg. v. Michael Nedo, Wien/New York: Springer Verlag 1993.



Cikk eleje Cikk vége Irodalom Bezárás



JEGYZETEK



1 Megjelent „Aufzeichnungen über Logik”címmel a Schriften, ill. A Werkausgabe 1. kötetében, továbbá „Notes on Logic” címmel a Notebooks 1914–1916. kötet I. függelékeként. (A második, 1979-es kiadás az elsőhöz képest más változatot közöl.)

2 A Wittgenstein-hagyaték tételeit a von Wright-féle katalógus számozását követve szokás megadni. E katalógus a kéziratokat MS-sel és egy 1-gyel kezdődő arab számmal, a gépiratokat TS-sel és egy 2-vel kezdődő arab számmal, a diktátumokat D-vel és egy 3-mal kezdődő arab számmal jelöli. Wittgenstein maga kéziratait római számokkal vagy nagybetűkkel jelölte, sokszor címet is adott az egyes köteteknek. A jelen írás mindkét számozást használja. – A fordító.

3 Megjelent „Aufzeichnungen, die G.E. Moore in Norwegen nach Diktat niedergeschrieben hat” címmel a Schriften 1 és Werkausgabe 1, továbbá „Notes dictated to Moore” címmel a Nootebooks 1914–1916. kötet II. függelékeként.

4 Részek megjelentek a Tagebücherben. In: Schriften 1, 89–109. o., továbbá Werkausgabe 1, 89–109. o., ill. Notebooks 1914–1916, továbbá Geheime Tagebücher 1914–1916, 13–36. o.

5 Részek megjelentek a Tagebücherben. In: Schriften 1, 110–163. o., Werkausgabe 1, 110–165. o. és Notebooks 1914–1916, továbbá Geheime Tagebücher 1914–1916, 37–65. o.

6 Tagebücher. In: Schriften 1, 163–185. o., Werkausgabe 1, 166–187. o., Notebooks 1914–1916, továbbá Geheime Tagebücher 1914–1916, 67–76. o.

7 Prototractatus címmel 1971-ben adta ki a Kegan Paul Londonban.

8 Tractatus logico-philosophicus címmel a Schriften és a Werkausgabe 1. kötetében, ill. a londoni Kegan Paulnál 1922-ben adták ki.

9 Briefe, 189. levél.

10 A „kompozitfotó” több egymásra fényképezett képet jelent. Ilyen képet készített például Wittgenstein oly módon, hogy egymásra fényképezte három nővérének és saját magának a képét: az így kapott kép bizonyos közös vonásokat felerősít, bizonyos eltérőeket elhomályosít, más eltérő vonások viszont továbbra is látszanak a képen. Magán a fotón – mely a cambridge-i Wittgenstein Archívumban megtalálható – főként a nővérek dominálnak, míg Wittgenstein maga a háttérbe szorul. – A fordító.

11 MS 105 és 106 a Wiener Ausgabe 1., MS 107 és 108 a Wiener Ausgabe 2. kötetében jelentek meg.

12 Megjelent: Philosophical Review 74 (1965), 3–12. o., továbbá német fordításban in: Vortrag über Ethik, 9–19. o.

13 Schriften 3, Werkausgabe 3, továbbá Ludwig Wittgenstein and the Vienna Circle. Conversations recorded by Friedrich Waismann, Oxford: Basil Blackwell 1979.

14 Posztumusz megjelenés: Philosophische Bemerkungen, in: Schriften 2, Werkausgabe 2, 49–297. o., továbbá az első angliai kiadás: Oxford: Blackwell 1964, mely szintén csak német nyelvű volt.

15 The Autobiography of Bertrand Russell, London 1968, II. köt., 200. o.

16 A két kéziratkötet a Wiener Ausgabe 3. kötetében jelent meg.

17  MSS 111 és 112 a Wiener Ausgabe 4. kötetében jelent meg.

18  Lásd a Wiener Ausgabe 5. kötetében.

19 TS 211 első fele a Wiener Ausgabe 8.1 kötetében jelent meg. Második fele ugyanitt a 8.2 kötetben várható.

20  Brynmill Press, Retford 1979, továbbá kötetben: Vortrag über Ethik, 29–46. o.

21 Lásd a Wiener Ausgabe 5. kötetében.

22 Oxford: Basil Blackwell 1958, német fordításban pedig Das Blaue Buch, Schrif- ten 5 és Werkausgabe 5, 15–116. o.


23 TSS 213, 214–218 a Wiener Ausgabe 11. kötetében olvasható.

24 A „formátum” kifejezés itt a kéziratkötet nagyságára vonatkozik. – A fordító.

25 Schriften 4, Werkausgabe 4, továbbá Oxford: Basil Blackwell 1969, 39–196. o. (A három kiadás oldalszámozása azonos – A fordító.)

26 Schriften 4, Werkausgabe 4, Blackwell 1969, 199–485. o.

27 Basil Blackwell 1958, továbbá német fordításban Eine philosophische Betrachtung – Das sogenannte Braune Buch. In: Schriften 5 és Werkausgabe 5, 117–282. o.

28 Eine philosophische Betrachtung címmel jelent meg: Schriften 5 és Werkausgabe 5, 117–237. o. (Az ettől a ponttól a kötet végéig megjelent szöveget Wittgenstein maga már nem fordította le németre, hanem Petra von Morstein fordítása. – A fordító.)

29 1. és 2. rész: Mind 63, 1–15. és 289–315. o.; 3. rész: Mind 64, 1–27. és 264. o., továbbá a teljes szöveg in Moore, G. E.: Philosophical Papers, London: George Allen and Unwin Ltd./New York: The Macmillan Company 1959, 252–324. o.

30 Philosophical Review 77, 1968, továbbá német fordításban, in: Vortrag über Ethik, 47–100. o.

31 Schriften 6 és Werkausgabe 6, 125–142. o.

32 Philosophia, vol. 6, 1976, 391–408. o. és in: Vortrag über Ethik, 101–139. o.

33 Ezek csaknem teljesen megjelentek a Bemerkungen über die Grundlagen der Mathematik I. részeként, Schriften 6 és Werkausgabe 6, 35–123. o.

34 Schriften 6 és Werkausgabe 6, 143–221. o.

35 Schriften 6 és Werkausgabe 6, 223–256.

36 Schriften 6 és Werkausgabe 6, 257–302. o.

37 Schriften 1, 281–484. o. és Werkausgabe 1, 229–485. o. Első német-angol párhuzamos megjelenés: Oxford: Blackwell 1953.

38 Schriften 8 és Werkausgabe 7, 8–204. o., német-angol párhuzamos kiadás: Oxford: Blackwell 1980.

39 Schriften 8 és Werkausgabe 7, 220–339. o., továbbá német-angol párhuzamos kiadás: Oxford: Blackwell 1980.

40 Oxford: Basil Blackwell 1982 és Werkausgabe 7, 352–477. o.

41 Basil Blackwell 1977, továbbá Werkausgabe 8, 13–112. o.

42 Suhrkamp 1970 és Werkausgabe 8, 119–257. o., továbbá német-angol párhu- zamos kiadás: Oxford: Blackwell 1969.


Cikk eleje Jegyzetek Irodalom Bezárás