A STRASBOURGI EMPEDOKLÉSZ-PAPIRUSZ

BETEGH GÁBOR

[ Cikk vége | Bibliográfia | Jegyzetek | Bezárás]

 

Szenzációs papiruszleletekre nemcsak Egyiptom homokjában, sírokban vagy a megkövült lávában lehet bukkanni. Könyvtárak és múzeumok raktáraiban ezrével várják a jobb-rosszabb állapotban megmaradt antik papirusztöredékek, hogy türelmes papirológusok és filológusok rekonstruálják, elolvassák és kiadják őket. Az utóbbi évtizedek legjelentősebb antik filozófiai tárgyú dokumentumára a belga Alain Martin például a Strasbourgi Nemzeti és Egyetemi Könyvtár archívumában talált rá. A lelet, amelyet Otto Rubensohn 1904-ben az egyiptomi Achimban vásárolt meg egy kereskedőtől, 1905-ben került a Strasbourgi Birodalmi Könyvtárba. Itt üveglapok közé tették, ám a továbbiakban nem foglalkoztak a meglehetősen rossz állapotban lévő dokumentummal. Martin az 52 töredékből álló papirusz kiadásának jogát 1990-ben kapta meg. A rekonstrukció első fázisának végeztével 1994 tavaszán jelentette be: a dokumentum Empedoklész Fizika (vagy — az alternatív címmegjelölés szerint — A természetről) c. költeményének töredékeit tartalmazza. A munkába ekkor kapcsolódott be a filozófiatörténész Oliver Primavesi. Kettejük együttműködésének eredménye a részletes bevezető tanulmányt, széleskörűen dokumentált szövegkiadást és szisztematikus kommentárt tartalmazó, majd négyszáz oldalas A strasbourgi Empedoklész című kötet.1 A következőkben e mű alapján próbálom röviden bemutatni az új dokumentum filozófiatörténetileg releváns részeit, helyenként Martinnal és Primavesivel vitatkozva. Mellékletben közlöm a töredékek fordítását is.

A szerzők egyik legalapvetőbb és meggyőző érvekkel alátámasztott tézise szerint a papirusszal egy Empedoklész szövegére vonatkozó közvetlen forráshoz jutottunk — azaz a tekercs nem egy Empedoklész-kommentárt vagy egy florilégiumot, hanem az empedoklészi költemény egy másolatát tartalmazta.

A papirusz konzervált részében 74 hexameteres sor töredékei olvashatók. Ezen sorok közül 20 sor megegyezik, míg további öt sor jelentős hasonlóságokat mutat más forrásokból már ismert Empedoklész-sorokkal. Különösen fontos, hogy a 39 sornyi a töredékegyüttes első öt sora megegyezik a Szimplikiosz által idézett, és az empedoklészi kozmológia fontos tételeit rögzítő B17 utolsó öt sorával. Így a két töredéket egyesítve 68 összefüggő sort kapunk. További lényeges részlet, hogy az a töredékegyüttes utolsó sora mellett egy ún. sztikhometriai jel látható, amely azt jelzi: ez a szöveg 300. sora. Mivel pedig Szimplikiosz a B17-ről explicite kimondja, hogy az Empedoklész Fizikájának első könyvéből származik, arra következtethetünk, hogy a B17+a a költemény 233-300. sorát tartalmazza.

 

A ciklikus kozmológia

A B17+a egyesített töredék új érvekkel szolgálhat az empedoklészi kozmológia értelmezésében. Az a(ii) 3-202 például jól kiegészíti eddigi ismereteinket a növekvő Viszály korszakáról. Kiderül többek között, hogy a Szeretet ilyenkor nem a perifériára szorul, mint ahogy azt pl. Cornford és Wright feltételezte3, hanem a kozmosz közepére tömörül (vö. a(ii) 17-20). A papirusz továbbá megerősíti azt a többek által eddig megkérdőjelezett plutarkhoszi testimóniumot,4 amely szerint a Viszály hatalmának csúcspontján a négy elem elkülönült koncentrikus körökben helyezkedik el és e szférákon belül gyors mozgást végez (vö. a(ii) 3-15).

Az új szövegrészek erősítik azt az antik értelmezési hagyománnyal is egybehangzó interpretációt, amely szerint Empedoklész kozmológiája ciklikus volt.5 Egyrészt az a töredék első sorainak meglehetősen plauzíbilis rekonstrukciójából az derül ki, hogy a Szphairosz, a Szeretet uralma alatt álló isteni Gömb, nem abszolút kiindulópont — miként azt pl. Hölscher (1965) feltételezte —, hanem egy egyesülési folyamat eredménye.6

Egy további érv ugyanezen töredék egy későbbi részéből származik. Empedoklész ezekben a sorokban a kozmikus hatalomváltás történéseit írja le: a Viszály a mindenség közepéhez közelítve eléri hatalmának csúcspontját, majd a következő pillanatban a középpontba szorított Szeretet kifelé terjedve elkezdi egységesítő munkáját. A szövegrészben — az egyetlen metrikailag lehetséges rekonstrukció szerint — az igealakok conjunctivusban szerepelnek. Ez pedig csak úgy értelmezhető, hogy az itt leírtak nem egyszeri, hanem ismétlődő történésre vonatkoznak.7 A papiruszból az is kiderül, hogy ezek azok a sorok, amelyekre Empedoklész majd a B35-ben szó szerinti ismétléssel visszautal.8 Az új szövegrészek alapján immár megoldható az a szintaktikai probléma is, amelyet a B35. 3-4 kéziratokban hagyományozott szövege jelentett.9

E két szövegszerű érv meglehetősen erősnek tűnik. Felettébb kérdéses azonban, elég teherbíróak-e ahhoz, hogy a vitát egyszer s mindenkorra eldöntsék. A szöveg mindkét vonatkozó részlete töredékes, és feltehetőleg található olyan alternatív konstrukció illetve interpretáció, amely az itt összefoglalt következtetéseket gyengítheti.

 

A kettős zoogónia

Empedoklész kozmológiai és biológiai elméletével kapcsolatban a legjelentősebb vitakérdés az, hogy vajon kozmikus ciklusonként egy vagy két zoogóniai folyamat zajlik-e le. A fennmaradt töredékek szerint Empedoklész bizonyos élőlények illetve azok egyes szöveteinek kialakulását a Szeretet egységesítő művének tekintette (vö. B71, 73, 75, 86, 96, 98). Ebből az következik, hogy a növekvő Szeretet korszakában biztosan van zoogónia. De vajon a Szphairosz széthullása utáni korszak, a Viszály növekedése is létrehoz-e élőlényeket—10 Ezzel a kérdéssel függ össze az is, hogy Empedoklész szerint a mi jelenünk vajon a növekvő Szeretet vagy a növekvő Viszály korára esik-e. Ha ugyanis ciklusonként csak egy zoogónia van, akkor világos, hogy most a növekvő Szeretet korszakában vagyunk, hisz mind a Viszály, mind a Szeretet hatalmának csúcspontján megszűnnek létezni az önálló entitások. Ha viszont mindkét fél-ciklusban kialakulnak élőlények, akkor az is lehet, hogy mi most a növekvő Viszály korszakában élünk. Megfordítva: ha valamelyik töredékből kiderülne, hogy most a Viszály korszakában élünk, akkor ebből egyértelműen következne az is, hogy Empedoklész két zoogóniát tételezett.

Ha elfogadjuk a kettős zoogónia elméletét, további kérdésként merül fel, hogy vajon az Aetiosz által említett és a fennmaradt töredékekben is azonosítható négy zoogóniai fázist hogyan kell elosztanunk a ciklus két fele között. Aetiosz alapján a következő négy fázist különíthetjük el: (i) önállóan bolygó testrészek (vö. B57); (ii) "emberarcú ökörivadékok" és hasonló szörnyszülöttek (vö. B60 és 61); (iii) a "teljes természetű" élőlények, melyek nem képesek szexuális úton történő szaporodásra (vö. B62)11; (iv) a mi világunkból ismert emberi nem.

Egyes értelmezők szerint az (i) és a (ii) fázis a növekvő Szeretet korszakára esik, míg a (iii) és (iv) fázis a növekvő Viszály terméke.12 Ezzel szemben a Dümmler által felvetett, majd Bignone és O'Brien által kidolgozott séma szerint a Viszály csúcspontja után a folyamat a bolygó tagokkal kezdődik (i), majd ezekből a testrészekből a fokozatosan erőre kapó Szeretet összetett élőlényeket alkot. Ezen élőlények közül némelyek olyan, kihalásra ítélt szörnyszülöttek, mint az "emberarcú ökörivadékok" (ii), ám a testrészek véletlenszerű összekapcsolódásával keletkeznek hozzánk hasonló férfiak és nők is (iv). A Szeretet hatására végbemenő egységesülési folyamat további állomásaként, de még a Szphairosz kialakulása előtt jönnek létre a "teljes természetű" élőlények (iii). Ezt követően a növekvő Viszály korszában ugyanez a folyamat ellenkező irányban zajlik le: előbb a "teljes természetű" élőlények jelennek meg (iii), aztán jön az a korszak, amelyben mi most élünk (iv), majd hatalmának csúcspontjához közeledve a Viszály szétszaggatja az élőlények tagjait (i).13

Alain és Primavesi szerint a papirusz ez utóbbi értelmezést támasztja alá. E tézisüket arra alapozzák, hogy szerintük az a(i) 8-a(ii) 17 közötti szövegrész végig a növekvő Viszály korszakát mutatja be. Ez az a kontextus, ahol a papiruszban megjelenik az Arisztotelész által is idézett négy sor:

amelyekből keletkezik minden, ami volt, s ami van, s ami lesz ezután,
fák sarjadnak, s férfiak, és nők,
vadak, madarak és víztáplálta halak,
és hosszú életű, a tiszteletre méltó istenek is.14

Mivel pedig — állítják a kiadók — ez a szövegrészlet a Viszály korszakának leírásában jelenik meg, fel kell tételeznünk, hogy a számunkra ismerős élőlények a Viszály korszakában (is) kialakulnak.

A rekonstrukció számomra nem tűnik meggyőzőnek. Egyrészt a 8. sort bevezető "amelyekből" (™x in) — amelyet a papirusz kiadói az arisztotelészi idézet alapján rekonstruálnak — minden bizonnyal a Viszály alatt végbemenő differenciálódási folyamat eredményére, a pluralitásra (vö. plšon' a(i) 7) illetve az (elkülönült) elemekre vonatkozik. Ha pedig a következő sorokban felsorolt élőlények ezekből (értsd: az elemekből) jöttek létre, akkor az itt említett élőlények keletkezése már az egységesülési folyamat része. Ebből következően pedig a leírt folyamat a Viszály hatalmának csúcspontját követő időszakra, azaz a növekvő Szeretet korszakára teendő.

Ez az értelmezés magyarázatot ad arra is, Arisztotelész miért idézheti e négy sort annak alátámasztására, hogy — paradox módon — a Viszály is produktív erő Empedoklésznél. Ha ugyanis nem lenne Viszály, ami létrehozza a pluralitást, akkor nem jöhetnének létre az egyes organizmusok, mert az ellenerő nélkül működő Szeretet hatására minden egy lenne. Az élőlények nem az Egyből, hanem a Viszály hatására differenciálódott elemekből, de a Szeretet egységesítő munkája révén jönnek létre.15

Továbbá egyáltalán nem biztos, hogy Empedoklész a költemény ezen részében már a kozmikus történet egyes szakaszaival foglalkozik. Sokkal inkább úgy tűnik, hogy itt még a princípiumok felvonultatása és elsődleges bemutatása történik. Ha ez így van, Empedoklész az idézett szövegrészben még csak annyit mond, hogy az általunk is ismert élőlényeket is az elemek alkotják. E mellett szól az is, hogy az idézett sorokkal majdnem szó szerint megegyező B21. 9-13-ban az "amelyekből" kifejezéssel párhuzamos pozícióban álló "ezekből" (™k toÚtwn) szintén az elemekre vonatkozik. És itt sem a kozmikus korszakok történéseiről van szó, hanem Empedoklész folytatja az elemek B17-ben megkezdett jellemzését, bemutatva, hogy azok konstitutív tényezői az általunk is ismert jelenségeknek.16

Másrészt az a(ii) 3-ban található sort bevezető 'En tÁi [sc. 'Ecqrhi] d ' jó átvezetést jelent a leírás következő részéhez: most kezdünk bele a Viszály uralmának leírásába. Ez pedig ellene szól Martin és Primavesi azon feltételezésének, hogy Empedoklész már az a(i) 8-tól kezdve a Viszály uralmáról beszél.

A kettős zoogónia mellett a papirusz alapján megfogalmazott érvek tehát nem meggyőzőek.17 Számomra továbbra is valószínűbb marad az a von Arnim és Solmsen által kidolgozott séma, amely szerint a kozmoszban mutatkozó elkülönült anyaghalmazok (központi Föld, víz, levegő, égi tűz) a Viszály működésének következtében alakultak ki, míg a zoogónia — annak mind a négy fázisával — a növekvő Szeretet hatalmát mutatja.18

 

Kozmológia és daimonológia A Fizika és a Tisztulások viszonya

Az értelmezők döntő többsége elfogadja, hogy a fennmaradt Empedoklész-töredékek két költemény egyikéből származnak: egyes töredékek a Fizikából, míg más töredékek a Tisztulásokból.19 Nagyon sok töredék esetében azonban nem világos, hogy az adott szöveg a két költemény közül melyikből származik.

A XIX. sz. második felétől a kiadók általában a Fizikába utalták a természetfilozófiai, kozmológiai, biológiai tárgyú töredékeket, míg azokat a fragmentumokat, amelyek rituális előírásokkal, eszkatológiai kérdésekkel, illetve a bukott daimónok sorsával foglalkoznak, a Tisztulásokba sorolták. Az utóbbi évtizedekben azonban egyre több értelmező vonta kétségbe ezen gyakolat helyességét. Felvetették például, hogy ez a felosztás túlságosan is a modern kor tudomány versus vallás felosztását tükrözi: a Fizikába rendeli azt, amit mi tudományosnak tartunk, és a Tisztulásokba söpri mindazt, ami egy misztikus, mágikus és némileg idioszinkratikus vallásos hit kifejeződése. S teszi mindezt persze azért, hogy zárójelbe téve Empedoklész zavaró részét a továbbiakban szabadon foglalkozhasson az így megkonstruált Fizikával.20 Világos azonban, hogy így egy tarthatatlanul hasadt Empedoklész-képhez jutunk: egyrészt van a "racionális" természetfilozófus, aki megírja a Fizikát, másrészt van a Tisztulások Empedoklésza, aki istennek képzeli magát és rituális előírásokról, reinkarnációról meg bukott daimónokról hord össze hetet-havat.21

A papirusz ebben a kérdésben jelentős újdonságokkal szolgál. A d töredékegyüttesben például ott találjuk a B139-es fragmentumot, amelyet eddig szinte minden kiadó a Tisztulásokba utalt.22 Ebben a szövegrészben Empedoklész drámai hangon kiált fel:

Jaj nekem, hogy a könyörtelen nap nem pusztított el még azelőtt,
hogy karmaimmal az élelem végett gyászos tetteket eszeltem ki.23

Ezt a töredéket eddig Porphüriosz De abstinentia ab esu animalum c. művéből ismertük. A porphürioszi szövegkörnyezet egyértelművé teszi: Empedoklész itt afeletti megrendülését fejezi ki, hogy megsértette az állatok leölésének tilalmát és a húsevés bűnébe esett. Ez a felkiáltás most a d töredékegyüttesben természetfilozófiai kontextusban jelenik meg.

A d töredékegyüttes Martin és Primavesi által kidolgozott értelmezése egyébként számomra nem tűnik kielégítőnek. Szerintük a töredékegyüttes első fele (d 1-10) a jelenről, illetve a közeli jövőről, azon belül is az előlények sorsáról szól: a Viszály egyre erősödik, s nemsoká el is ér bennünket. Közeleg tehát a vég, amikor az olyan összetett élőlények, mint amilyenek mi is vagyunk, testrészeikre szakadnak, majd végleg elenyésznek. Empedoklész ebben a helyzetben hallatná előbb idézett jajkiáltását. A kiadók szerint ezt követné a múlt, azon belül is a "teljes természetű" lények születésének leírása (d 11-18). Ez az értelmezés természetesen azon a feltételezésen alapul, hogy mi most a növekvő Viszály korszakában vagyunk.

Véleményem szerint azonban sokkal valószínűbb, hogy a töredékegyüttesben egy lineáris elbeszélést kapunk a múltról. Értelmezésem szerint a töredékegyüttes első része a Szphairosz felbomlásáról beszél. Azaz nem az egyes élőlények szétszakadásáról van szó ezekben a sorokban, mint ahogy ezt Martin és Primavesi feltételezi, hanem a Szphairosz megrendüléséről és tagjainak szétválásáról kapunk itt leírást.24 A Szphairosz megrendüléséhez kapcsolódik a daimónok vétke és bukása is, amelyre a B139 drámai felkiáltása utal. Ezt követi a Viszály uralmának leírása (d 7-10), majd a 10. sor jelenti be a korszakváltást: a Szeretet újra növekszik, és a földből kiváló és feltörő láng hatására megjelennek az élőlények (d 11-13), amelyek közül a fennmaradásra képes fajok még ma is léteznek (d 14).25 A következő erősen töredékes sorok pedig azt a kozmikus utat írják le, amelyet az inkarnálódott daimónok járnak be, és amelyről a B115 is tudósít.

Azonban akár a Martin és Primavesi által javasolt értelmezést, akár az általam felvázoltat fogadjuk is el, annyi mindenesetre kétségtelennek tűnik, hogy a szöveg ezen részében a kozmológiai-zoogóniai teória és a daimonológiai történet szorosan egybefonódva jelenik meg.26 Figyelemre méltó, hogy a kozmikus történet előző korszakait leíró részben — tehát ott is, ahol még nem léteztek emberi lények — a költő egyes szám első személyben is megszólal (pl. d 5-8 és 15). Ez arra utal, hogy Empedoklész mint a kozmikus történetet végigélő daimón a kozmogónia különböző fázisairól szemtanúként számol be.

Ehhez a ponthoz kapcsolódik a papirusz szövegének egy másik különlegessége. Bizonyos helyeken, ahol többes szám harmadik személyű alanyt várnánk, a papiruszban többes szám első személyű alakot találunk. Rendszeresen ez a jelenség mutatkozik azokban a sorokban, amelyek a Szeretet hatására végbemenő egységesülési folyamatot írják le. Így van ez az a(i) 6-ban ("Ám a Szeretet korszakában egy rendezett egészbe gyűlünk össze") és a c 3-ban ("A Szeretet korszakában mindnyájan egybe gyűlünk mint tagok, amelyek testet kapnak, mikor virágzása teljében van az élet"). Hasonló megfogalmazással találkozunk abban a szövegrészben is, amely a Viszály hatalmának csúcspontját írja le. Az elemek szétválva egymástól rendszertelen mozgást végeznek, "mi pedig a középső helyeken gyűlünk össze, hogy eggyé váljunk" (a(ii) 17). Ezek a szövegrészek csak úgy értelmezhetők, ha a többes szám első személyű alany itt a daimónokra vonatkozik. Ebből is az következik, hogy a daimónok története szerves részét képezi a kozmológiai elbeszélésnek.

Mindezen megfogalmazások továbbá azt a Cornford által felvetett, majd Kahn és O'Brien által kidolgozott megoldást támasztják alá, amely szerint a daimónok valójában a Szeretet szétszóródott darabkái.27 Ezek a Szeretet-szilánkok biztosítják, hogy az egyes testrészekben és élőlényekben a különböző elemek keveréke ne bomoljon fel. Az imént idézett a(ii) 17 pedig azt mutatja, hogy a Viszály előrenyomulásakor a daimónok a kozmosz közepére vonulnak vissza. A Szeretet szétszóródott darabkái egy helyre gyűlnek, a Szeretet ezáltal itt megerősödik, és így újból fel tudja venni a harcot a Viszállyal.

Minden arra vall, hogy az említett sorok alternatív szövegváltozatai már korán megjelentek. Egyrészt az a(i) 6-ban és a c 3-ban található sorok más, már eddig is ismert forrásokban is fennmaradtak, és ezekben a szövegekben a megfelelő helyen a többes szám harmadik személyű alanyt kifejező semleges nemű participiumok szerepelnek (sunercOmeq' helyett sunercOmen'). Másrészt ezek a szövegváltozatok magában a papiruszban is megtalálhatók: egy második kéz az a(i) 6 és a c 3 fölé beírta azt az egyetlen betűt, amely semleges nemű participiummá változtatja az igét. Ebben az olvasatban az alany az a töredékegyüttes vonatkozó sorában a négy elem, míg a c töredékegyüttesben a testrészek (gu‹a). A papirusz kiadói szerint mindezen esetekben a többes szám első személyű alak az eredeti, Empedoklészra visszavezethető változat.

Meglepő, hogy Martin és Primavesi e szövegvariánsok párhuzamos meglétét csak filológiai, szintaktikai problémaként kezeli. Számomra egyértelműnek tűnik, hogy az alternatív szövegek valójában eltérő állásfoglalások alapvető értelmezési kérdésekben. E szövegvariánsokban is kifejeződő vita tárgya egyrészt az, hogy a daimonológiai történet mennyire fonódik össze a kozmológiai elbeszéléssel, másrészt hogy a szöveg olvasója mennyire fogadja el: a többes szám első személy — a "mi" — a daimónokra vonatkozik. Az e kérdésekre adott eltérő válaszokból pedig jelentős, a szöveg egészére vonatkozó értelmezési különbségek erednek. Olyan különbségek, amelyek elsődlegesen nem doxográfiai jellegűek, hanem arra vonatkoznak, hogy Empedoklész költeménye mennyire fogadható el illetve használható úgy, mint "rólunk" is szóló eszkatológiai tanítás. Ez az a pont, ahol a szöveget tartalmazó papirusztekercs végső felhasználása is jelentős szerephez jut. Otto Rubensohn ugyanis nem egy tekercset, hanem egy, a halottak fejét ékesítő koszorút vásárolt meg: a most kiadásra került papiruszdarabkák ennek a halotti koszorúnak a körpántját képezték. Martin és Primavesi elveti azt a lehetőséget, hogy a papirusz tartalma és végső, rituális felhasználása között kapcsolat lenne — véleményem szerint érveik ebben az esetben sem meggyőzőek.

A B17+a alapján Martin és Primavesi egy további, ehhez a kérdéskörhöz tartozó hipotézist fogalmaznak meg. Miként már láttuk, az a(ii) 30 mellett található sztikhometriai jelből arra következtethetünk, hogy a B17 első sora a Fizika 233. sora volt. A B17 azonban az empedoklészi kozmológia és fizika alaptéziseit vezeti be. Ha ez így van, felmerül a kérdés: mi töltötte ki a megelőző sorokat— Pauszaniasz megszólítása és a múzsákhoz szóló invokáció erre mindenképpen kevés. Másrészt az a töredékegyüttesben a többes szám első személyű alanyok magyarázat nélküli használata feltételezi, hogy Empedoklész már előzőleg egyértelművé tette, ki is az a "mi". E két problémát egyszerre oldja meg az az egyes szerzők által már a papirusztól függetlenül is megfogalmazott hipotézis, amely szerint a daimonológiai történetet bevezető B115-ös töredék valójában a Fizika prooimionjába tartozott. Ezt a hipotézist egyébként tökéletesen alátámasztja Plutarkhosznak a B115-öt kísérő mondata: "miként Empedoklész filozófiájának elején bevezetésként elmondja".28

Összefoglalásként elmondható, hogy a papirusz néhány lényeges ponton árnyalja, gazdagítja Empedoklészról kialakított képünket. Bizonyosan újra kell például értékelnünk a XIX. sz. második felétől uralkodó elképzelést a két empedoklészi költemény viszonyáról, valamint a Fizika tartalmáról. A daimonológiai és a kozmológiai történet szoros kapcsolata egy sor kérdést vet fel — valószínűnek tartom, hogy az elkövetkező években az Empedoklész-kutatás középpontjában ez a kérdéskör fog állni.

Másrészt azt is láttuk, hogy a papirusz nem hozott radikálisan újat vagy meglepőt. A most megismert szövegrészek alapján bizonyos már eddig is felvetett értelmezések valószínűbbé váltak, míg mások vesztettek erejükből. Semmi olyan nem fogalmazódott azonban meg, amire eddig senki sem gondolt. Ez bizonyos tekintetben jelenthet csalódást. E konklúziónak azonban van egy fontos pozitív üzenete is. Az első — igaz rövid és töredékes — preszókratikusokra vonatkozó közvetlen forrásunkból az derül ki, hogy az antik testimóniumok és idézetek alapján felépített Empedoklész-interpretációnk itt-ott ugyan finomításra szorul, de nem alapjaiban téves. A puzzle új darabkáihoz jutottunk, és ez bizonyos mértékig átrendezi az eddigi képet — de nem kell mindent újrakezdenünk.

 



BIBLIOGRÁFIA

[ Cikk eleje | Cikk vége | Jegyzetek ]

 

von Arnim, H. (1902), "Die Weltperioden bei Empedocles", in: Festschrift Theodor Gomperz dargebracht zum siebzigsten Geburstage, Wien, 16-27.

Bergk, T. (1839), "Commentatio de Empedoclis prooemio", in: Ankündigungsschrift der am 28. September 1839 zu haltenden öffentlichen Prüfung sämmtlicher Klassen des Königlichen Joachimsthalschen Gymnasiums (Berlin), 3-34 = in: uő. Kleine Schriften II, Halle 1886, 8-43.

Bignone, E. (1916), Empedocle. Studio critico, traduzione e commento delle testimonianze e dei frammenti (Torino).

Cornford, F. M. (1912), From Religion to Philosophy (London).

Dümmler, F. (1889), Akademika. Beiträge zur Litteraturgeschichte der sokratischen Schulen (Giessen).

Furley, D. (1987), The Greek Cosmologists I. The formation of the atomic theory and its earliest critics (Cambridge).

Guthrie, W. K. C. (1965), A History of Greek Philosophy II. The Presocratic tradition from Parmenides to Democritus (Cambridge).

Hölscher, U. (1965), "Weltzeiten und Lebenszyklus. Eine Nachprüfung der Empedocles-Doxographie", Hermes 93, 7-33.

Inwood, B. (1992), The Poem of Empedocles (Toronto).

Kahn, C. H. (1960), "Religion and Natural Philosophy in Empedocles' Doctrine of the Soul", AGPh 42, 3-35 = in: The Pre-Socratics. A Collection of Critical Essays. A. Mourelatos (ed.), Garden City, 1974, 426-456.

Karsten, S. (1838), Philosophorum Graecorum veterum praesertim qui ante Platonem floruerunt operum reliquiae II. Empedoclis Agrigentini carminum reliquiae (Amsterdam).

Kingsley, P. (1995), Ancient Philosophy, Mystery, and Magic. Empedocles and Pythagorean Tradition (Oxford).

Kirk, G. S.-Raven, J. E. (1957), The Presocratic Philosophers (Cambridge).

KRS = Kirk, G. S.-Raven, J. E.-Schofield, M. (1998), A preszókratikus filozófusok. ford. Cziszter K. és Steiger K. (Budapest).

O'Brien, D. (1969), Empedocles' Cosmic Cycle. A Reconstruction from the Fragments and Secondary Sources (Cambridge).

Osborne, C. (1987), "Empedocles Recycled", CQ n.s. 37, 24-50.

Panzerbieter, F. (1844), "Beiträge zur Kritik und Erklärung des Empedocles", in: Einladungs-Programm des Gymnasium Bernhardinum in Meiningen etc., 1-35.

Primavesi, O. (1998), "Editing Empedocles: Some Longstanding Problems Reconsidered in the Light of the Strasburg Papyrus", in: Fragmentsammlungen philosophischer Texte der Antike (= Aporemata H. 3), W. Burkert, E. Matelli, L. Gemelli, L. Orelli (hrsg.) (Göttingen).

Sedley, D. N. (1989), "The Proems of Empedocles and Lucretius", GRBS 30, 269-296.

Solmsen, F. (1965), "Love and Strife in Empedocles' Cosmology", Phronesis 10, 109-148 = in: uő. Kleine Schriften I, Hildesheim, 1968, 274-313.

Steiger K. (1985), "Parmenidész és Empedoklész kozmológiája" in: Parmenidész - Empedoklész: Töredékek (Budapest).

Sturz, F. W. (1805), Empedocles Agrigentinus (Leipzig).

van der Ben, N. (1975), The Proem of Empedocles' Peri Physeos. Towards a New Edition of All the Fragments (Amsterdam).

Wright, M. R. (1981), Empedocles. The Extant Fragments (New Haven).

 

A STRASBOURGI EMPEDOKLÉSZ-PAPIRUSZ TÖREDÉKEI
(P. Strasb. gr. Inv. 1665-1666)

forrás: A. Martin-O. Primavesi, L'Empédocle de Strasbourg,

Berlin-New York 1999.

A szögletes zárójelek a lakunákat, a kérdőjelek a kiegészítések hipotetikus voltát jelzik. A hegyes zárójellel jelzett szövegrészek párhuzamos források alapján tett kiegészítések. A kerek zárójelben értelmező megjegyzések találhatók.

a töredékegyüttes

a(i) 1-5 = Empedoklész B17

a(i) 8-a(ii) 2 = Arisztotelész, Metaph. 1000 a 29-32

<És ezekhez semmi sem születik hozzá, és nem is múlik el:> B17. 30

<hiszen ha folytonosan pusztulnának, akkor már nem is> lennének. a(i) 1

<Aztán meg mi növelné meg a mindenséget— És> honnan kerülne ide—

<És merre is tűnhetnének el, ha egyszer nincs semmi,> ami nélkülük volna—

<Nem, csak ezek vannak, egymáson> futnak ők csak keresztül29;

<egyszer ezzé, másszor azzá válnak, és állandóan> örökké egyformák. a(i) 5

[Ám a Szeretet korszakában] egy rendezett egészbe gyűlünk össze30,

[míg a Viszály uralma alatt ez (a rendezett egész) újra szétválik,] úgyhogy

sok lesz az egyből,

<amelyekből keletkezik minden, ami volt, s ami van,> s ami lesz ezután,

<fák sarjadnak, s férfiak> és nők, a(i) 9

vadak, madarak és <víztáplálta halak,> a(ii) 1

és hosszú életű, a tiszteletre <méltó> istenek is.

Ám az ő (a Viszály) uralma alatt me<gállás nélkül> folyton száguldoznak

sűrű örvényekben [...]

szakadatlanul, és sohasem [...] a(ii) 5

és sok korszak ezelőtt [ ...]

[—mielőtt] ezekből átváltoztak [ ...]

mindenf[elé megállás né]lkül folyton száguldoznak;

mert a Nap [—sem ...]

[....] a(ii) 10

és semmi más sem [...]

[de] változnak és [száguldoz]nak körben [...]

mert [—akkor] szalad a föld is, amin senki se jár, és a nap is,

[és az éggömb] is, ugyanakkora, mint amekkorának az emberek most is tapasztal-

hatják.

[...] így [—futottak] ezek (az elemek) mind egymástól külön, a(ii) 15

[...] helyeket kereszt[ben]...

[...] mi pedig a középső helyeken gyűlünk össze, hogy eggyé váljunk.

De amikorcsak a Viszály a lehető legmélyebbre ér

az örvényben, a Szeretet pedig a forgatag közepén lesz,

akkor mindezek <ebben> gyűlnek össze, úgy hogy egy lesz egyedül. a(ii) 20

[Igyeke]zz, hogy [a szó] ne csak a füledig jusson,

[és] engem hallgatva [figyelj] a körülötted lévő csalhatatlan jelekre.

Meg fogom mutatni neked, a szemednek is, hogy (az elemek) hol [—találnak]

egy nagyobb testet:

először az egyesülését és a szétterülését a [nemzetségnek],

és mindazokat, amelyek megmaradtak mostanra ebből az al[omból], a(ii) 25

egyrészt a hegyekben kószáló állatok v[ad fajait],

másrészt az emberek kettős ivadékait, meg a gyökeret nevelő [mezők]

sarjait, és a tőkén ter[mő szőlőfürtöt];

ezekből a sz[avak]ból vezess nem-csalárd bizonyítékokat az elmédhez,

mert látni fogod az egyesülését és a szétterülését a nemzetségnek. a(ii) 30

b töredékegyüttes31

b 0 = Empedoklész B76. 1; b 2 = B76. 3; b 4 = B76. 2

<Egyrészt a tengerlakó nehézhátú kagylóknál> B76. 1

[és a] köveken lakozó [...]nál: b 1

<ott látni fogod>, hogy a föld (értsd: a szilárd anyag) a hús felszínén lakik,

[másr]észt az erőshátú [...—páncélja]

és még a trombita-kagylóké és a kőbőrű teknősöké32

[...] az agancsos szarvasok dárdái [...] b 5

[—ám sose érnék a végére] ha az összeset felsorolnám

c töredékegyüttes

c 2-7 = Empedoklész B20. 1-6

[...—át]vezetőt kie[szelni]. c 1

<Egyrészt a halandók> testrészeinek jólism<ert tömege:>

<egyszer, a Szeretet korszakában mindny>ájan egybegyűlünk33

<mint végtagok, amelyek testet kapnak, mikor vi>rágzása teljében van <az élet,>

<másszor, a rossz Eriszek által széthasítva>

<bolyonganak (értsd: a tagok)34, egymástól távol, az élet> hullámve<résében.> c 5

<Ugyanígy van ez a cserjékkel és a vízlakó ha>lak<kal,>

<meg a vadakkal, akiknek tagjai a hegyeket lakják35,

és a szá>rnyakon <mozgó madarakkal>

d töredékegyüttes

d 5-6 = B 139

lehullanak egymástól távol és betöltik végzetüket, d 1

ahogy a keserű szükségszerűség által kényszerítve

bomlanak.36 Bár most a Szeretetet és a Jóakaratot bírják37,

a Harpiák a halál sorsrészével jönnek majd el [hozzájuk].

Jaj nekem, hogy a könyörtelen nap nem pusztított el még azelőtt, d 5

hogy karmaimmal az élelem végett gyászos tetteket eszeltem ki.

[...á]m ebben a viharban hiába nedvesítettem az orcámat (értsd: hiába sírtam),

[mert kö]zeled[ünk] a mélységes [—örvényhez], látom már;

[bár nem] akarják, [—rengeteg kes]erv lesz a lelkükben

[...], mi azonban újra fel fogunk jutni38 a szavak [...], d 10

[...—miko]r fékezhetetlen láng támadt

[...] fölfele víve a sokkínú keveréket

[...]születtek, melyek életet adnak

[... mé]g most is látja a hajnal, ami fennmaradt belőlük

[...] a legszélső helyre értem39 d 15

[...lár]mával és kiáltozással

[...—Áté me]zeje jut neki

[...] újra körös-körül a föld

(A további hét rekonstruált töredékegyüttes soronként csak néhány betűt tartalmaz.)

 



JEGYZETEK

[ Cikk eleje | Cikk vége | Bibliográfia ]

 

1 Alain Martin--Oliver Primavesi: L'Empédocle de Strasbourg (P. Strasb. gr. Inv. 1665-1666). Introduction, édition et commentaire. Bibliothčque Nationale et Universitaire de Strasbourg-Walter de Gruyter: Berlin/New York 1999. Lásd még Primavesi (1998).vissza

2 A papirusz szövegére történő hivatkozásokban a betűjel a töredékegyüttest, a zárójelben szereplő római szám a töredékegyüttesen belül a kolumnát, az arab szám pedig a kolumnán belüli sor számát jelöli.vissza

3 Cornford (1912), 239; Wright (1981), 207.vissza

4 Plut. De fac.in orbe lun. 926 d-927 a.vissza

5 Az ellenkező értelmezéshez lásd pl. Hölscher (1965), van der Ben (1975), Steiger (1985), 85-95 és KRS (1998), 418, 1. jegyzet.vissza

Vö. a(i) 6-8. A 7. sorban szereplő "sokaság" (plš[on') a 8. sor szerint az elemek összességét jelenti. Ha ez így van, akkor az az egység, amiből ez a sokaság kialakult (šx šnOj) a Szphairosz. Erről viszont a 6. sor azt mondja, hogy egyesülési folyamat eredménye (sunercO]meq' e…j šna kOsmon). A kontextusban meglepőnek tűnő többes szám második személyű igéről lásd lejjebb.vissza

a(ii) 18-20: ['All' Ót]e dÖ; Ne‰koj [m~n Ú]perbat| bšn[qe' ‰khtai] | d[…nAj, šn dš mšs[hi] F[il] Othj stroóL [lliggi gšnhtai,] | šn [tÁi] dh^ tLde pLnta sunšrcetai šn [mOnon e‹nai]. A rekonstrukciót a B35. 3-5-tel való szoros párhuzam segíti. vissza

8 B35. 1-2: "Én pedig visszafordulván a dalok amaz útjára fogok érkezni, / amelyet korábban említettem, beszédet a beszédből vezetve [...]".vissza

9 A kódexekben az ejpeiv kötőszóval bevezetett időhatározói mellékmondatokban egymás mellett szerepel egy indicativus (_keto) és egy conjunctivus (gšnhtai), ez pedig a szintaktikai szabályok szerint megengedhetetlen. Empedoklész kiadói eddig általában a 4. sorban szereplő conjunctivust próbálták emendálni. A papirusz alapján Martin és Primavesi valószínűnek tartja, hogy inkább a 3. sorban szereplő indicativust kell conjunctivusra javítani: (...)™pe… Ne‹koj m™n ™n™rtata b™nqe' †khtai | d…nÂj, ™n d™ m™shi FilOthj strofLliggi g™nhtai (...).vissza

10  Először Panzerbieter (1844) érvelt a kettős zoogónia mellett.vissza

11 Az aetioszi beszámolót örző kéziratokban valójában "egy más természetű (?)" (allhlofuîn) élőlények szerepelnek, ezt azonban a B62 alapján emendálni szokták.vissza

12 Lásd pl. Kirk-Raven (1957), 336 skk.vissza

13 Dümmler (1889), 217 skk.; Bignone (1916), 565 skk.; O'Brien (1969), 199 skk.vissza

14 a(i) 8-a(ii) 2=Ariszt. Metaph. 1000 a 29-32. Az arisztotelészi idézetet egyébként Empedoklész kiadói eddig nem vették önálló töredéknek, hanem - a szoros hasonlóság miatt - azt a Szimplikiosz által idézett B21. 9-12 sorok alternatív szövegváltozatának tekintették. Ennek megfelelően egyesek az arisztotelészi idézetet javították ki Szimplikiosz alapján, míg mások a B21 vonatkozó sorait emendálták Arisztotelész alapján. A papiruszból egyértelműen kiderül, hogy az arisztotelészi és a szimplikioszi idézet a költemény különböző részeiből származik, és ezért külön töredéknek tekintendő.vissza

15 Vö. Arisztotelésznek az idézetet követő értelmező megjegyzését - amit egyébként Mar-tin és Primavesi nem vesz figyelembe: "Ha ugyanis a Viszály nem lenne benne a dolgokban, akkor minden egy lenne" (Metaph. 1000 b 1sk.)vissza

16 Vö. Szimplikiosznak a B21-et bevezető megjegyzését: ple…ona d~ Ylla e“pën (sc. Empedoklész) ~pLgei eJkLstou tîn e“rhmšnwn tOn caraktÁra, tO m~n por 1lion kalîn, tOn d~ cšra aUgon ka^ oUranOn, tO d~ Udwr Őmbron ka^ qLlassan.vissza

17 A c töredék a Szimplikiosztól ismert B20 hét sorát, valamint a B20. 1-et megelőző sorból néhány betűt tartalmaz. Martin és Primavesi itt átveszik O'Brien (1969), 218 skk. értelmezését, amely szerint a B20 is a kettős zoogónia elméletét támogatja. A B20 = c 2-8-on alapuló érveket most nem elemzem, hisz ebben az esetben a papirusz nem hoz eddig nem ismert szövegszerű bizonyítékot. A c 3-ban található, a B20 megfelelő részéhez képest érdekes eltérést mutató szövegváltozatról lásd lejjebb.vissza

18 Von Arnim (1902) és Solmsen (1965). Számos olyan értelmező is ezt a sémát veszi át, aki nem fogadja el a kozmikus ciklusok elméletét. Vö. pl. KRS, 436 skk. A zoogónia kérdésében Furley (1987), 99 skk. szintén ezen álláspont mellett érvel, míg a kozmikus ciklusok kérdésében végül nem foglal állást (ezt a tanulmányt a kötet szerzői egyébként furcsamód még a bibliográfiába sem vették fel). A kettős zoogónia álláspontjáról a solmseni interpretáció ellen megfogalmazott érvekhez lásd O'Brien (1969), 181-189.vissza

19 Osborne (1987) amellett érvel, hogy a két cím valójában egy művet takar, és az összes általunk ismert töredék ebből az egy műből származik. Ezt az elképzelést veszi át Inwood (1992) is. vissza

20 Létezik természetesen az ellenkező irányú torzítás is. Lásd pl. Kingsley (1995), aki számára Empedoklész szinte kizárólag mágus és varázsló. vissza

21 Lásd pl. Guthrie (1965), 122 skk. Természetesen a revizionisták közé kell sorolnunk azokat is, akik szerint az összes ismert töredék egyazon műből származik - lásd 19. jegyzet. vissza

22 Kivételek: Karsten (1838); Bergk (1839); van der Ben (1975); Sedley (1989).vissza

23 A B139 második sorának kódexekben hagyományozott szövege tartalmazott egy szövegromlást. A papirusz alapján most rekonstruálható a helyes szöveg: O‡moi Óti oU prOsqen me dielese nhle\j Âmar, pri;n chlaij scevtli' e[rga boraj pevri mhtivsasqai.vissza

24 A Szphairosznak is vannak "tagjai", vö. B31 és Szimplikiosznak a töredéket bevezető megjegyzése: ajrxamevnou d~ pavlin tou' neivkouj ejpikratei'n tOte pavlin kivnhsij ejn tw'/ sfaivrw/ givnetai: "pLnta g¦r eJxeivhj pelemivzeto gui'a qeoi'o."vissza

25 A papirusz ezen szakasza szoros párhuzamot mutat a B62-vel. A B62. 2-ben található ajnhvgage krinovmenon pu'r kifejezésnek pl. jól megfeleltethető a papiruszbeli sunetuvgcane f[log]mo;j ajteirhvj [...] ajnavgwn. A B62-ről egyébként Szimplikiosz egyértelműen kimondja, hogy az az empedoklészi Fizika második könyvéből való. Martin és Primavesi azt feltételezi, hogy az élőlények keletkezésére történő utalás a d együttesben már feltételezi a B62 részletesebb leírását, és ezért a d-ben található szöveget a Fizika második könyvébe utalják. Szerintem tökéletesen elképzelhető, és az empedoklészi módszerre legalább ennyire jellemző a fordított képlet is: a d-ben Empedoklész felvázolja az elméletet, majd a későbbiekben - a B62-ben - kitölti a részleteket. Ezek alapján a d nyugodtan kerülhet a költemény egy korábbi részébe.vissza

26 Az általam vázolt értelmezés további előnye, hogy összekapcsolja a Szphairosz megrendülését a daimónok bukásával. E két esemény között - a papirusztól függetlenül - kapcsolatot teremt "a széles eskü", amely a B30-ban a Viszály újbóli előretörését, míg a B115-ben a daimónok bukását határozza meg.vissza

27 Cornford (1912), 237ff.; Kahn (1960); O'Brien (1969), 325ff.vissza

28 A plutarkhoszi beszámoló alapján a B115-öt a Fizika prooimionjába rendelte a múlt században Sturz (1805), Karsten (1838) és Bergk (1839). Ezt az elméletet élesztette fel van der Ben (1975). Sedley (1989) ugyanerre a hipotézisre más érvek alapján jutott.vissza

29 A tagmondat kötőszava a B17-et őrző kéziratokban dš, míg a papiruszban ge.vissza

30 Egy második kéz az igét kijavítja egy semleges nemű, többes számban álló participiumra. Az alany ebben az esetben az elemek lennének.vissza

31 A szövegrészben Empedoklész azokra az élőlényekre hoz példát, amelyekben a szilárd elem nem a húsrétegen belül, hanem azon kívül helyezkedik el.vissza

32 A tagmondat kötőszava a B76-ot őrző kéziratokban dš, míg a papiruszban ge.vissza

33 Egy másik kéz az igét kijavítja semleges nemű, többes számban álló participiumra. A B20-at őrző kéziratokban is ez utóbbi alak szerepel. Az alany ebben az esetben a "tagok" lenne: "Egyszer, a Szeretet korszakában a tagok mind egybegyűlnek stb".vissza

34 Az igealakot a kiadók a B20 alapján egészítették ki. Lehetséges azonban, hogy a papiruszban a 3. sorhoz hasonlóan, itt is többes szám első személyű ige szerepelt — ezt mind a metrum, mind a szintaxis megengedi.vissza

35 A Szimplikiosz-kéziratokban szereplő ojreimelšessin fordítása. A kiadók többsége - így Diels is - Schneider nyomán az ojreilecšessin ("hegyekben lapuló") korrekciót fogadja el.vissza

36 A tagmondat szintaxisát Martin és Primavesi másképp értelmezi.vissza

37 A kiadók szerint ezek a sorok a daimónokról szólnak. Feltételezésük szerint a participiumokhoz tartozó alany többes szám első személyben állt.vissza

38 Az ejpibhvsomeq többes szám első személyű intranzitív jövő idejű alakot a második kéz kijavította ejpibhvsomen-re. Az utóbbi vagy (a) többes szám második személyű aktív, tranzitív alak, vagy (b) többes szám semleges nemű participium. A javítás parallel az a(i) 6-ban és a c 3-ban találhatóakkal. Ebben a sorban azonban a kiadók a második kéz javítását fogadják el, az (a) konstrukció szerint értelmezve azt. Mivel ebben az esetben a tranzitív ige miatt szükség van egy tárgyra, az ige elé beiktatják az egyes szám második személyű személyes névmás accusativusát (s): "eljuttatunk téged stb.". Nem fogadva el ezt a javítást, az első kéz által írottakat fodítom.vissza

39 Az egyes szám első személyű alak egy másik kéztől származó javítás eredménye. Az első kéz egyes szám harmadik személyű alakot írt.vissza

[ Cikk eleje | Bibliográfia | Jegyzetek ]