MASARYK NEMZETFILOZÓFIÁJA A JELENKOR

TÜKRÉBEN1

LUBOMÍR NOVY

[ Cikk vége  | Jegyzetek | Bezárás ]

 

A 60-as és 70-es évek nacionalizmus-elméletetének vitájához szeretnék az alábbiakban hozzászólni a Masarykkal foglalkozó történelmi kutatások felől. Főként a cseh nemzettel kapcsolatos gondolatokat tartottam szem előtt, ám ezeket nem pusztán történeti, vagyis időben rég elmúlt problémáknak látom, hanem olyanoknak, amelyek Csehszlovákia posztsztalinista korszakában ismét nagyon aktuálisakká váltak. E folyamat alapvetően megváltozott történelmi, szellemi állapotot eredmé- nyezett, a nemzettudat mélyreható átalakulását.

Leginkább abban a gondolati összefüggésben foglalkoztatnak a nacionalizmus elméleti kérdései, ahogyan ezek Eugen Lemberg és Peter Alter vizsgálódásaiban megjelennek2, ill. ahogyan a masaryki nemzetfilozófia kritikus értelmezéséhez és a jelenkor történelemi folyamatainak megértéséhez fontosak, különös tekintettel a "kultúrnemzet" és "államnemzet", a nacionalizmus és a nemzettudat közötti különbségekre, a hagyományos nacionalizmus és a sztalinizmus közötti viszonyra, végül pedig az egykori "keleti tömb" nacionalizmusainak problematikájára.

Kultúrnemzet államnemzet

    A "kultúrnemzet-államnemzet" megkülönböztetése a masaryki nemzetfogalom vizsgálatában is hasznosnak tűnt, csakúgy mint a számtalan nemzeti-emancipatorikus törekvés osztályozásában. Nyilvánvalóvá vált, hogy ezek a kategóriák éppen a cseh állapotokkal kapcsolatban rendkívül viszonylagosak, szinte egymással fölcserélhetők. Peter Alter3 a kultúrnemzet-államnemzet megkülönböztetésével kapcsolatban a következőket hangsúlyozza: A kultúrnemzet a politikánál, az államnál eredendőbb, történelmi, kulturális ill. társadalmi kötelékeket jelöl, melyben az összetartozás érzését nem az állami politika közvetíti, hanem olyan objektív kritériumok, mint például a közös származás, nyelv, terület, vallás, a szokások és az erkölcsök, ill. maga a történelem. A kultúrnemzetnél mindenekelőtt etnikai, nyelvi-kulturális közösségről van tehát szó, míg az államnemzet egyenrangú polgárok politikailag tudatos közössége, amelyben a nemzet és az állam egybeesnek. Az államnemzet szabad választás útján jön létre, a nemzethez tartozás szubjektív kifejezésével. A kultúrnemzet "etatizálódásá"-val és politizálódásával erősödik az államnemzet, a saját államiság létrehozatalának tendenciája. E megkülönböztetések (melyek főleg Friedrich Meineckét idézik) nagyjából megfelelnek annak, amit Hans Kohn a nemzet objektív (etnikai, kelet-közép-európai) és szubjektív (nyugati) felfogása között tett. Alter joggal utal e kategóriák átfedéseire: a nyugati államnemzetek létrejöttében objektív tényezők éppúgy szerepet játszottak, mint a közép- és kelet-európai nemzeti mozgalmakban. Alter a nemzet meghatározásában két mozzanatot hangsúlyoz: 1. meghatározott társadalmi csoport nemzeti tudatát, 2. a politikai önmeghatározás igényét, az államiságra való törekvést.4

    Ezen megfontolások tükrében a Masaryk-probléma mindjárt több kérdést is fölvet: mennyiben kapcsolódik a masaryki nemzetfilozófia a kultúr- ill. államnemzet létrejöttéhez, s e filozófia mennyiben nevezhető "nemzeti"-nek?

    Kétségtelenül Masaryknak jelentős szerepe volt a cseh kultúrnemzet megteremtésében, a csehszlovák államiság eszmei alapjainak megalkotásában. A föntebb idézett meghatározással teljes összhangban irányította a cseh kultúrnemzet energiáit a politizálódás, majd az államnemzet, az önálló állam megalkotása felé. A kultúrnemzetből államnemzetbe való átmenet alapvető fordulópontot jelentett, s itt azt kell elsősorban megvizsgálnunk, hogy mely változások idézték elő ezt a fordulatot a masaryki nemzetfilozófiában, s hogy vajon fölfedezhetők-e más történelmi helyzetekben (mutatis mutandis) állandó fejlődési tendenciák. Mindezeken túlmenően fölmerül az a kérdés is, vajon van-e magyarázó értéke a "kultúrnemzet–államnemzet" kategóriáinak?

    Amikor Masaryk az Osztrák-Magyar Monarchia keretein belül a cseh nemzet emancipálásán fáradozott, nemzetfilozófiájának a következő jellemzői voltak5: kiindulópontja a nemzettel kapcsolatos álláspontok fejlődése volt, a nemzeti újjászületés korától, főként Herder eszméi. A nemzet alapvető, nem megkérdőjelezhető természetes közösség. (A nyelv, a földrajzi terület, a gazdasági, társadalmi viszonyok, a kultúra természetes közössége.) A nemzet ág az emberiség fáján (Herder), olyan forma, amelyben az emberiség kifejlődik (Kollár). A nemzet jogai a humanitás eszméjéből erednek. Ezzel a nemzetfölfogással Masaryk egyértelműen a kultúrnemzet koncepciójára helyezkedett, e koncepció "objektivista" fölfogásának síkjára. Így a maga módján végül is nagyon közel került a kultúr- és államnemzet megkülönböztetéséhez.

    "Egy politikailag önálló nemzetnek bizonyára nincs semmi oka arra, hogy gondoskodjék a nyelv megóvásáról, önmagát inkább politikai, semmint nyelvi szempontból tekinti nemzetnek, úgymint pl. az angolok. Egy angol számára a nemzet bel- és külpolitikai, gazdasági és társadalmi kérdés. Mi csehek sokkal kevésbé érezzük a politikait, számunkra a nemzet inkább erkölcsi személyiség."6

    De Masaryk rögvest módosítja a nemzet e statikus, "objektív" fölfogását: olyan fogalmak, mint a nemzeti lét, nemzeti mozgalom, nemzeti tudat már a modern korra utalnak; a tudatos nemzeti közösség pedig olyasvalami, amit meg kell alkotni; verité a faire. Minden nemzetnek megvan a maga föladata – folytatja –, ismernünk kell ezeket a föladatokat, föl kell rájuk készülnünk, s a legjobb tehetségünk szerint kell őket teljesítenünk. "Az emberiség célja, hogy a valódi emberiséghez, humanitáshoz emelkedjen, amely a műveltségben és az erkölcsiségben ölt testet. "7 A nemzetnek, amely méltó erre az elnevezésre, teljesítenie kell e föladatokat. Ezért olyan hangsúlyosak Masaryknál a munka, a műveltség, a tudomány, a kultúra, a vallás, az erkölcs fogalmai. "A humanitás, a szlávság, ill. a cseh nyelv határozatlan és egyoldalú programjából kell szükségképpen kiindulnunk, s ki kell munkálnunk a humanitás programját gazdasági és szociális programmá, a gyermek-, nő-, és iskolakérdés szabályozásává. "8 Ez annál is sürgetőbb, minthogy a nemzetnek – kis nemzetként – csak csekély "külső" eszközök állhatnak rendelkezésére. E mélyreható emancipáció vár most tehát a csehekre: "Nemzeti önérzetünk még nem kiteljesedett. Most minden korábbinál jobban össze kell fognunk erőinket, az egyes népelemeket. "9

    Masaryk tisztában volt a "politikai" és a "nyelvi-kulturális" nemzet közötti különbséggel. Ám az államiság kérdése, az "államnemzet" koncepciója alárendelt szerepet játszott nála. Nem pusztán azért, mert nem gondolt Ausztria-Magyarország szétdarabolására, hanem azért, mert az államot, szemben a nemzettel, mesterséges szervezeti formának tartotta. Szerinte a nemzetállamok a történelemben inkább kivételt jelentenek. "Mind a mai napig szinte nem is léteztek nemzetállamok. Ausztria soknemzetiségű, s Itáliát leszámítva nincs is olyan állam, amelyben az állam és a nemzet fedné egymást. Montenegró, Szerbia, Oroszország, Németország, Franciaország és Spanyolország nemzetiségi értelemben kevertek. " De a nemzeti érzés feltörekvőben van. "Mind világosabbá válik, hogy a nemzet az emberiség természetes közege, s hogy az emberiségnek nem állami, hanem nemzeti értelemben kellene megszerveződnie. " Illetve: "Államjogról beszélünk, de sürgetnünk kell, hogy a nemzet jogáról is szó essék. "10

    Az állami önállóság kérdését e fejtegetésekben zárójelbe helyezi, de a "nemzetállamhoz vezető út" kérdése mégis nyitott, s a háború alatt egyre inkább támogatta a nemzeti függetlenség gondolatát. Ebben az összefüggésben jellemző, hogy Masaryk nem szorítkozott a "természetjog" álláspontjára (amely kategoriálisan megfelelne a kultúrnemzetnek), hanem a "történelmi jog", ill. "államjog" olyan szintézisén fáradozott,11 amely képes lenne előkészíteni a talajt államnemzet létrehozatalához.

    Az önálló csehszlovák állam későbbi koncepciója ill. a nemzetállam megteremtésének kísérlete mélyen a kultúrnemzet fogalmában gyökerezett, melyet már a világháború előtt kidolgozott; e koncepció már akkor szétrobbantotta egy pusztán "patrióta értelmezés" szűk elméleti kereteit.

    Masaryk "kultúrá"-n sokkal többet értett, mint pusztán a szellem olyan alkotásait (speciálisan "cseh" irodalom, tudomány, műveltség stb. értelmében), amelyek a nemzetnek jelleget adnak; ebben a fogalomban sokkal inkább nemzetek fölötti, kulturális értékeket ill. produktumokat foglalt egybe. Masaryk fölfogásában tehát a nemzet csak akkor nyeri el valódi jelentőségét, ha képes nemzetekfölötti kultúra, általános emberi értékek megvalósítására. A nagyon is "cseh központú"-nak tűnő posztulátum, "Az emberiség eszméjének cseh megfogalmazása"12 Masaryknál nem cseh-messianisztikus jellegű. Inkább azt akarja ezzel kifejezésre juttatni, hogy a "cseh mivolt" (Tschechentum) eszméjét általánosan emberi magasságra kell emelni. Ám e nem túl logikus megnyilatkozásai csak akkor válnak megragadhatóvá, ha a cseh kérdés egyúttal "vallási kérdés", a "lelkiismeret kérdése", "erkölcsi kérdés", az egész világra kiható jelentőségű kérdés lesz. Így válik érthetővé az "örökkévalóság"-ra történő visszatérő utalása (sub specie aeternitatis). A nemzeti problematika e nagyívű koncepcióját szem előtt tartva ítélhetjük meg csak igazán Masaryk elítélő megnyilatkozásait a nemzeti összezördülésekkel, súrlódásokkal kapcsolatban, melyeket gúnyosan hiteltelen mártírkodásnak nevez. "A humanitás és a nemzeti kérdés a lelkiismeret kérdése, mégpedig minden egyes ember lelkiismeretének kérdése.... Nem hiszek a nemzet szentségében. "13 S 1892-ben, amikor fellépett a cseh nemzeti önállóságért, önrendelkezésért14, nem felejtette el nyomban hozzátenni: "Ami megmenthet minket, az az erkölcsiség, a művelődés. A politikai önállóság is csupán eszköze a valódi nemzeti létnek. "15

    Erazim Kohár a masaryki nemzetfilozófia e jellegzetességét a nemzeti identitás "zárt" etnikai tudata, valamint az erkölcsi tudat közötti megkülönböztetés segítségével értelmezte. "A cseh mivolt (Tschechentum) nyílt, a világ felé forduló, humanista. Számára a cseh nemzet ideálja egybeforrott a demokráciával, miközben különös figyelmet fordított az emberre; a saját nemzet iránti szeretet mellett a többi nemzet iránti nyitottságra. "16

    Masaryk álláspontját aforisztikus tömörséggel úgy határoznám meg, hogy számára nem létezett "a cseh kérdésre adott cseh válasz". Szemléletmódjának változása mellett ebben látom gondolkodásának állandó elemét, s ez jelenti egyúttal a legfőbb ellenérvet is minden nacionalista ízű interpretációval szemben.

    Szakítása Ausztria-Magyarországgal, ill. az önálló csehszlovák állam megteremtése érthető módon jelentős hangsúlyeltolódásokat eredményezett, noha ennek már korábban voltak jelei. Kísérletekről van szó, nemzetállam, vagy nemzeti elven nyugvó állam megalkotásának kísérletéről, továbbá a kultúrnemzet államnemzetté alakításának szándékáról. A masaryki nemzetfilozófia fejlődését jól illusztrálja a Nová Evropa (Új Európa) című műve, mely 1917-18-ban jelent meg, tehát igen fontos történelmi pillanatban, az események közvetlen alakító befolyására.

    E műben Masaryk a nemzeti közösség természetes adottságának (herderi) gondolatához csatlakozik, s ezt a nemzetállam elvére vonatkoztatja. Az emberiség megszerveződésének képzetéről áttér a nemzetállamok világszervezetének eszméjére. Az állam továbbra is külső, mesterségesen "megszervezett hatalom", amely erőszakra és elnyomásra támaszkodik (főként az osztrák-magyar, porosz, cári birodalom, ill. a bolsevik állam lebegett a szeme előtt), ezért az állam fölépítésével kapcsolatban új, demokratikus formákat tartott követendőnek.

    Ezzel összefüggésben csak a legfontosabb változásokat tekintem át. Azoknak az általános, emberi, humánus értékeknek a fejlődése, amelyek a háború előtt egy meghatározott gazdasági, társadalmi, kulturális és szellemi programban koncentrálódtak, s amelyekhez a cseh kultúrnemzet fogalmát kapcsolta, a demokrácia programjában öltöttek testet. A "teokrácia-demokrácia (antropokrácia) " szemantikai ellentét segítségével, amelyet már az első világháború előestéjén az Oroszországról és Európáról írott tanulmányában17 kidolgozott, értelmezi a világháború ill. a háború utáni fejlődés lényegét. E világméretű folyamatba illeszti a cseh nemzet függetlenségi mozgalmát, mégpedig a demokratikus fejlődési tendenciába.

    Az államok nemzeti elvű fölépítésében a demokratizálódást fontos tényezőnek tekinti. Ha az egyes ember függetlensége, a gyönge, védtelen emberek védelme jeleníti meg a humanitás és a demokrácia eszméjének megvalósulását, akkor mindez éppúgy érvényes a kis nemzetekre, valamint a társadalmilag gyönge csoportokra is, mint amilyen például a munkásság. A nemzeti mozgalmakat ill. a nemzetállamok létrejöttét Masaryk ezen általános demokratizálódási és humanizálódási folyamatnak tekinti. Hogy méltók legyenek a nemzeti létre, e közösségeknek demokratikusaknak kell lenniük, tehát tiszteletben kell tartaniuk a nemzetekfölötti, általánosan emberi, erkölcsi, sőt vallási értékeket (Jézust és nem Caesart), vagyis nemcsak politikai, állami ill. jogrendszert kell kiépíteniük, hanem deklarálniuk kell egyfajta világnézetet, életformát és erkölcsi-morális alapelveket is: vagyis a demokráciát, mint "sub specie aeternitatis" életet. Más szavakkal: méltó nemzetállamnak kell lenniük, s ez olyan magas szintű kultúrnemzetet jelent, amely már túllép saját szűk nemzeti érdekein.

    Itt persze nyomban fölmerül a kérdés, milyen módon kell az új nemzetállamnak megfelelő államszervezetet létrehoznia. Rendkívül tanulságos, hogy Masaryk az "Új Európá"-ban már nem csupán a "cseh kérdéssel" foglalkozik, a kardinális probléma itt már sokkal inkább a cseh tartományok (böhmische Länder) és Szlovákia viszonya. Megállapítja, hogy "de facto minden öntudatra ébredt nemzet saját államiságra törekszik"18 , de a legtöbb korabeli, újjáalakult állam nemzetiségi értelemben nem egységes. Nyilvánvalóan az új Csehszlovákiában erős nemzetiségi kisebbségek élnek majd. Masaryk ismeri az "államnemzet" és a "politikai nemzet" fogalmait. A probléma megoldásának egyedül lehetséges módját abban látja, hogy az államnemzetet mint többségi és uralkodó nemzetet kell létrehozni: "A nemzeti értelemben kevert államokban az egyik nemzet az uralkodó államnemzet. A német államjogi irodalomban gyakran használják a ?politikai nemzet? fogalmát, hogy így jelöljék az összes polgárt egy nemzetiségi értelemben kevert államban, vagy éppen az urakodó nemzetet. "19

    Nem marad más hátra, mint hogy a "csehszlovák nemzet"-et államnemzetté nyilvánítsa. Ebben az összefüggésben hivatkozik történelmi jogokra is: "A cseh tartományoknak (Csehország, Morvaország, Szilézia) történelmi joguk van az önállóságra, joguk van az általuk megalkotott államra. Ezenkívül természetes és történelmi joguk van a magyarok által brutálisan elnyomott Szlovákia betagolására is. "A szlovák archaikus dialektus a morva és a közép-cseh, a prágai mellett. "Rokon nyelvekről van tehát szó, így a "nemzeti és állami egységet a szlovák használata egyáltalán nem veszélyezteti". A többséget alkotó államnemzetről, mint az önálló államnemzet támasztékáról beszél, s egyáltalán nem asszimiláló törekvésekről. Ez már abból is kitűnik, hogy Masaryk a Nová Evropában a "csehek és szlovákok" kifejezést használja. "Mi helyénvalóbb, hogy 9 millió cseh és szlovák fölött a németek, vagy hogy 3 millió német fölött a csehszlovákok uralkodjanak? "20

    A masaryki nemzetfilozófia következményeiben olyan államnemzet megalkotásához vezetett, melynek alapelveit a polgári demokratikus társadalom (société civile) alkotta, mely nemzetekfölötti, humánus és demokratikus normákhoz igazodik. Így olyan állam jönne létre, amely nyilvánvalóan Európa ezen részének legdemokratikusabb állama, mely azonban mégis egyfajta kis Ausztria-Magyarország, ahol tehát jelentős kisebbségek élnek. Az uralkodó államnemzet nem homogén - de facto a cseh nemzeté a döntő szerep. Nem meglepő, hogy a cseh történelem masaryki értelmezését, mely az uralkodó államideológia támasza lett, a szlovákok és a nemzeti kisebbségek sem tudták elfogadni. Noha a két világháború közötti Csehszlovák Köztársaság végzetes külső, s megoldhatatlan nemzeti, társadalmi válságok hatására összeomlott, Masaryk nemzetfilozófiája mégis megpróbálta megalkotni a polgári demokratikus társadalom koncepcióját, mely azonban maradéktalanul nem feleltethető meg a "kultúrnemzet", "államnemzet" kategóriáinak, s amely a maga módján összeolvasztja a nemzet nyugati és kelet-közép-európai elméleteit. Ezért nem tartom teljesen helyénvalónak, hogy Roman Szporluk, Masaryk programjával kapcsolatban, az "emberarcú nacionalizmus"21 kétségkívül szellemes elnevezését használja, mely két értelmezést is megenged. Vagy hagyományos értelmű nacionalizmusra gondolhatunk, persze bizonyos sallangokkal, vagy a nacionalizmust ezen megfogalmazás szerint olyannyira be kellene tagolnunk az általánosan emberi és demokratikus értékek vonatkozási rendszerébe, hogy így a minősége megváltozna. S ha ez lenne Masaryk tényleges álláspontja, akkor inkább a "nemzettudat kialakításának koncepciójá"-ról beszélhetnénk.

    A nemzettudat és a nacionalizmus közötti viszonnyal foglalkozott Mirko Novák is22, aki Lemberg nacionalizmussal foglalkozó tanulmányára is kitért.23 Novák kritikai ellenvetései Lemberg nacionalizmus-meghatározására koncentrálnak, noha munkáját összességében pozitívan értékeli: "az emberi szerveződés egyik legalapvetőbb konstrukciós elve a nacionalizmus. " Novák túlságosan tágnak tartja a lembergi nacionalizmus-fogalmat, "e fölfogás bizonyos fokig elfedi a nacionalizmust a kohézió többi, társadalmilag éppoly hatékony formáival való strukturális, funkcionális és tipológiai hasonlósága révén". Persze fontos tanulmányoznunk e formákat, de ezek nem mondanak semmit arról, hogy "vajon itt olyan jelenségekről van-e szó, amelyeket antropológiai perspektívában kell észlelni, vagyis olyan szemszögből, amely differenciál negatív és pozitív, az emberi értékek és az emberi exisztencia területének jelenségei között".24 Novák mint esztéta s az axiológiai problémák iránt fogékony kutató – Masarykhoz hasonlóan – éppen ezért az axiológiai dimenziót tolja előtérbe. Elutasítja a nacionalizmus leszűkítését túlzásaira, határozottan megkülönbözteti a "nemzeti tudat" és a "nacionalizmus" fogalmait. Megkísérli tisztázni, hogyan jön létre egy meghatározott emberi csoport adott exisztenciális állapotából a beállítódás, a korszakról-korszakra változó értékek közössége, hogyan szilárdul meg ezen közösség a kifejlődő közös nyelv révén, ill. hogyan integrálódik különféle mítoszok, ideológiák segítségével, míg végül aztán eljut arra a fokra, amikor már a történelmi összetartozás tudatát nemzeti tudatnak lehet nevezni. Fontos, hogy e csoport önmagát e tudatban ne észlelje – fenomenológiailag szólva –, ne gondoljon önmagára, értelmére és céljára irányultan, hanem azokra a beállítódásokra, jelentésekre és értékekre, amelyek a csoportot egyesítették, s melyeknek nem nemzeti, hanem nemzeten kívüli és nemzeten felüli sajátosságuk van. Ebben van tehát az alapvető axiológiai különbség a nacionalizmus – amely önmagát konstituálja – és a nemzettudat között, mely minden kulturális és emberi érték előtt nyitott.25 A továbbiakban Novák így folytatja: "Erről az álláspontról, amennyiben a nemzeti tudatot a nemzeti exisztencia fő ismertetőjegyének tekintjük, a nemzet értelme nem lehet egyéb, mint egy újból és újból előálló kultúrpolitikai és általánosan emberi feladat, s teljesítésének folyvást megújuló politikai felelőssége. Nem könnyű megmondani, hogy ennek a föladatnak a megoldásában, s az egymást követő generációk felelősség- vállalásában megállapítható-e előrehaladás. Filozófiailag talán nem, de erkölcsileg mégis kényszerítő, hogy ez az arculat, amelyet minden generáció megmutat a világnak, ne grimasz vagy éppen kínos fintor legyen. "26

    A föntiekkel kapcsolatban érdemes idézni Bednár fejtegetéseit is: "A herderi koncepció elmélyítése Masaryknál azon alapul, hogy minden individuum, ill. minden individuális vallásos orientáció elvi azonosságát hangsúlyozza. Itt annak az azonosságnak a követelményéről van szó, amely az individuális beállítódás, élettel és a világ értelmével kapcsolatos pótolhatatlanságán alapul. Masaryk filozófiai törekvése fenomenológiailag az individuális, természetes világok specifikus koncepciójának tekinthető, amely az élet mozgásának értelmére irányul. Filozófiai koncepciójából egyúttal levezeti az ésszerű interszubjektivitást, amelyet fogalmilag vallásos demokráciaként ragad meg. Csak ebből a szempontból tekinthető Masaryk demokrácia-fölfogása életszemléletnek. " A csehszlovák problematikához pedig a következőket fűzi: "A csehszlovák nemzet fogalmának nincs etnikai értelemben egységes jelentése, ez szellemi-kulturális jellegű, a politikai és adminisztratív értelemben egységes állam alapja. " Végül Bednár megállapítja: "E koncepció szándékait követve megállapíthatjuk, hogy a csehszlovák nemzet egymásrautaltsága erejének és – egyáltalán nem uniformizált – harmóniájának ösztönző példává kell válnia, Németország és Oroszország közötti térség organikusan föderatív átalakításának kiindulópontjává."27

    A masaryki nemzetfilozófia e túlzó célkitűzéseit egyáltalán nem lehet "nacionalizmus" névvel illetni (legyen az akár "emberarcú" is), e gondolatok inkább a "politika nélküli politika" masaryki koncepciójába illeszkednek: vagyis a politika a morális-erkölcsi megfontolások, a tudományok, a művészet és a kultúra egybefonódásába. Mindez tehát a politikának, mint a tiszta számításnak, avagy éppenséggel valamiféle mítikus fundamentalizmus kísérletének az elutasítását is jelenti, azt hogy alá kell rendelnünk a polgárok érdekeit a magasabb konszenzusnak, a közösség érdekeinek. A politikának így tehát figyelembe kell vennie a nemzetekfölötti, kulturális értékeket is. Masaryk valóban ilyen irányban tevékenykedett. Jellemző, hogy a szamizdat publikációk és a régi rendszer elleni tüntetések szószólói nem a szűkebb értelemben vett masaryki nemzetfilozófiához nyúltak, hanem mindenekelőtt a demokratikus és humanista értékeket, az emberi és a polgári jogokat, az ember szellemi szabadságát ragadták ki gondolataiból. A masaryki filozófiának éppen ez az a dimenziója, amely visszhangra talált Jan Pato…kánál a politika és filozófia viszonyával kapcsolatban, melyet "a lélekről való gondolkodás" fogalmában ragadott meg, vagy Vaclav Havelnál a "hatalom nélküli hatalom" koncepciójában, az erkölcs és a politika közötti viszonyról szóló fejtegetéseiben.

    Masaryk nemzetfilozófiájában a kicsi-nagy, erős-gyönge, szegény-gazdag szemantikai ellentéteket alárendeli a "belső" és "külső" szemantikai ellentétnek, ahol a "belső" éppen a nemzetekfölöttit, az általánosan emberi, szellemi-kulturális értéket jelenti, melyet fáradságos munkával, minőségi teljesítményekkel, alkotó cselekvéssel lehet elérni. Nováknál is ezt látjuk: a nemzet nem természetes képződmény, nem létének puszta állítása, hanem a nemzet az, amiért, ahogyan és amely célból ez az adottság létezik.

Nacionalizmus, sztalinizmus és a történelemfilozófiai vákuum

    A második világháború után igen hamar meghiúsult az a kísérlet, hogy kapcsolódva a masaryki hagyományokhoz, helyreállítsák a demokratikus csehszlovák köztársaságot, s az adott körülmények között létrehozzák a "szocializmus csehszlovák útjá"-t. Ezzel összefüggésben figyelemre méltók Lemberg fejtegetései a hagyományos nacionalizmus és a sztalinizmus viszonyáról. A nemzeti történelem marxista-leninista értelmezései a későbbi népi demokráciákban Lemberg szerint28 nem voltak teljesen eredménytelenek. Ezt azzal magyarázza, hogy a risorgimento nacionalizmusban (a cseh tartományokkal kapcsolatban Frantisek Palackýra utal) egyfajta történelemfilozófiai vákuum keletkezett, amelyet később minden nehézség nélkül ki lehetett tölteni a marxista-leninista üdvtörténettel. Úgy vélem ez az izgalmas gondolat olyan összetett problémát vet föl, melynek tisztázásához, figyelemmel a csehszlovák föltételekre, Masaryk nem kerülhető meg. Masaryk ugyanis nemcsak Palacký koncepciójához kapcsolódott (kritikusan), hanem ki is tölti a Palacký és az 1948 közötti történelmi vákuumot, mégpedig a lehető legtökéletesebben. Nem tudom felbecsülni a "keleti tömb" többi országában e vákuum "méreteit", Csehszlovákiában azonban a cseh, ill. a világtörténelem masaryki felfogásának jelentős befolyása volt a széles nemzeti tudatban, az állami ideológiában, a történetírásban.

    Az 1948 utáni rendszer lényegében alig használta a nemzeti történelem marxista-leninista interpretációját, hanem megpróbálta a cseh történelem néhány általánosságban fölfogott fogalmát céljaihoz igazítani. A huszitizmust, a nemzeti újjászületést, valamint Komenskýt, Havli…eket, Palackýt és Masarykot arra használták föl, hogy a kommunistákat mint a cseh nemzet haladó hagyományainak örököseit mutassák be. Nem véletlen, hogy éppen a Masaryk-tanítvány Nejedlý végzi el ezt a látszólag szerves "baloldali" módosítást, mely szerint csakis a kommunisták teljesíthetik be a cseh történelem értelmét, azáltal hogy megerősítik demokratikus és humanista hagyományait, kiszélesítik a "társadalmi dimenzió"-t, a "reális demokráciá"-t, a "reális humanizmus"-t. S eközben – mintegy a masaryki gondolkodás stílusában – érdekes ideológiai átértelmezésre is sor kerül: a nemzeti gondolatot ismét magasabb, nemzetekfölötti értékrendszerhez kötik. Most nem a szövetséges szabad államok szellemi-kulturális demokráciájáról van szó, hanem a világproletariátus, jelesül a Szovjetunió vezette szocialista közösség internacionalista ideológiájáról.

    Az egyszerűsítés és félreértések elkerülése végett a következőket szeretném megjegyezni: Masaryk szerint a világ teokráciából a demokrácia felé halad, s ez utóbbin az "állandóan reformálandó demokrácia" értendő, amely nem pusztán egy új társadalmi rendet jelent, hanem új világszemléletet, új életmódot, új erkölcsöt stb., s ami a legfontosabb, új embert.

    E történelemfilozófiai fejlődés a következőképpen egyszerűsíthető: feudális abszolutizmus (teokrácia) – fejlett polgári demokrácia (a masaryki demokrácia) –, szocialista demokrácia (szélesebben kiépített, forradalmi módon átalakított demokrácia), amely egyebekben új társadalmi rendszert is jelent, újfajta emberrel, új életmóddal egyetemben. A régi öntőformába (a nemzeti, általánosan-emberivel való kapcsolatának gondolati toposzába) most egészen másfajta olvadékot öntenek. E zavaros vegyülékről a behatóbb vizsgálat kimutathatná, hogy ez egyike volt azoknak a tényezőknek, amelyek miatt a cseh tartományokban olyan akadálytalan volt a kommunista ideológia térnyerése a köztudatban és a társadalomtudományokban. Másfelől azonban e gondolatok kialakítottak egy bizonyos intellektuális teret, amelyben a hivatalos korlátokat fokozatosan át lehetett hágni.29 Egyébként érdemes megjegyezni azt is, hogy a Masarykra való hivatkozás az "emberarcú szocializmus"-sal kapcsolatban teljességgel megfelel logikájának.

    Mindez nagyon érdekes téma. Itteni fejtegetéseinkkel összefüggésben néhány igen fontos kérdés adódik. Vajon a régi rendszer bukása után Csehszlovákiában, csakúgy mint a "keleti tömb" többi országában nem jön-e létre újra az a történelemfilozófiai vákuum, amelyről fentebb már szó esett? Vajon nem viseljük-e valamennyien a masaryki nemzetfilozófia belső ellentmondásainak terheit, vajon nem mondott-e végérvényesen csődöt e filozófia, nem hamisak-e történelemfilozófiai fejtegetései? Ideálok (tiszta ész, az elmélet), avagy reáliák (a történelmi folyamatok, a gyakorlat) antinómiáival van-e dolgunk?

    Már e tanulmány elején utaltunk arra, hogy a nemzet masaryki fogalmában néhány, egymással alig összeegyeztethető álláspont keveredik: a nemzet természetes közösség, másrészt azonban mégiscsak meg kell alkotni. A nemzet létrejövetelének küszöbén áll, de már vannak feladatai, sőt ezekben a gondviselés szándékait is felismerhetjük. Az állam mesterséges közösség, ám az állami önállóság mégis a nemzeti törekvések természetes folyománya; a kultúrnemzetnek államnemzetté kell válnia; a nemzetállam nem lehet nemzeti, hiszen soknemzetiségű; a cseh nemzetállam nem elég erős ahhoz, hogy betöltse uralkodó helyét, ezért kell megalkotni a csehszlovák államnemzetet, a nemzeti "aprómunka" itt és most "sub specie aeternitatis" elvégzendő föladat; a valóban nemzeti tulajdonképpen nemzetekfölötti.

    A masaryki nemzetfilozófia (vagyis a cseh történelem) "teherbíróképességéről", belső ellentmondásairól már sokat vitatkoztak Masaryk életében is. A "Prágai Tavasz" idején e viták ismét föllángoltak, ám különösen hevessé a húszéves "normalizálódás" igája alatt váltak. Várható, hogy a közeljövőben ismét fellángolnak. Itt nem kívánok részletes áttekintést adni e vitáról, mivel az emigrációban vagy szamizdatban megjelenőt terjedelmes irodalomnak csak egy része áll rendelkezésemre, ezért csak azokra a problémákra szorítkozom, amelyek közvetlenül kapcsolódnak itteni fejtegetéseinkhez.

    Elsőként a történészek számos ellenvetését kell megemlítenünk; kritikájuk mind Masaryk huszitizmussal, mind általában a reformációval kapcsolatos megállapításaira irányul, a cseh reformáció és nemzeti újjászületés kontinuitására szintúgy, mint Bolzano eszméinek alábecsülésére. Általános jellegű ellenvetések érik Masaryk egyoldalú, a cseh történelem túlságosan is szelektív interpretációját, azt, hogy Masaryk rosszul helyezte el a cseh tartományok történetét a régió egészén belül. Jogos kritika éri a német, valamint a katolicizmus inspirálta kultúra félreismerése miatt, a protestáns fejlődési ívhez való egyoldalúan elfogult kötődését stb.

    Bizonyos választást, a tudományos tárgyak kiválasztását minden történésznek el kell végeznie. Ami Masaryk választását illet, nos nála a filozófus és a történész eljárása között is különbséget kell tennünk. Masaryk művei nem szigorú értelemben vett történészi szakmunkák, hanem történelemfilozófiai fejtegetések. Ugyanakkor a filozófusnak is tiszteletben kell tartania a történelmi tényeket, s néha bizony Masaryknál félreértésekbe ütközünk, amelyeket Vaclav „erný – Masaryk, Salda fölött gyakorolt kritikájáról írott művében30 – az "ideogram" fogalmával próbált meg értelmezni. Amit „erný az "Isten munkásai és bábjai" című regény szemléletmódjáról kifejt, kiterjeszthető egyáltalában Masaryk irodalmi művekhez, történelemhez, sőt a filozófia történetéhez való viszonyára is. "Ideogramok", azaz olyan fogalmi rövidítések, amelyek bizonyos ideális vagy erkölcsi minőségeket képviselnek, s ezeket nem csupán Salda hőseinél alkalmazza, de ugyanígy a "Faust"-ban, Dosztojevszkij Raszkolnyikovjában, Garborgnál, Musset-nál. A filozófia történetében pedig Comte, Hume, Hegel, Machiavelli, a cseh történelem bizonyos személyiségei (Hus, Comenius, Kollár, Havli…ek, Palacký), vagy egész korszakok (Cseh Testvérek, reformáció, nemzeti újjászületés) mind azok, ideogramák Masaryknál. Ezek a forradalom, az apátia, a nihilizmus, a titanizmus, a fejlődésbe vetett hit ideogramái, a szkepszis, a humanista és társadalmi eszmék, a nyelvi kulturális nemzetfelfogás, a "fejek és szívek forradalma" módszerének ideogramái. Tehát bizonyos tipikus jelentésrövidítések, melyekből Masaryk a dolgokat egymással összekötő, egységbe foglaló mozaikot, folyamatos gondolatot alakít. Ilyen értelemben konstrukciókról, projekciókról vagy - élesebben fogalmazva - "elbeszélésekről", üdvtörténetről (Strítecky) van szó, hasznos nemzetalkotó mitológiákról (Schmidt-Hartmann).31

    A "statika" híveként (hiszen "dolgokról" beszél és nem fejlődésről; szerinte az emberek olyanok, amilyenek mindig is voltak), s a túlzó historicizmus ellenfeleként főleg filozófiai-historicista érvelést alkalmaz, ami ugyancsak ellentmondásos. A nemzet művelésében ennek az érvelésnek éppoly fontos szerepe van, mint a művészetben (Smetana, Ales), amennyiben ők is gazdagon merítettek mítoszokból, legendákból, mondákból.

    De itt nemcsak ideálok (a tiszta ész, az elmélet), hanem valós jelenségek antinómiáiról van szó. Kren az osztrák politika és a "német kérdés" tág összefüggésében utal arra, hogy a cseh politika sokoldalú és többértelmű történelmi szituációkban az ún. "pozitív politika" ("pozitivizmus") és a "radikalizmus" között mozog, s hogy a pozitivista áramlaton belül is vannak ellentmondások.32 Hasonlóan hézagos kontinuitást fedezett fel Hoffmann Masaryk reformhoz és forradalomhoz fűződő viszonyában33; Masaryk egész műve szerinte a "hatás lehetőségei" ill. az integrált nemzeti emancipációs stratégia .... hatástalanságának példázata, a "nemzeti elv győzelmének és tragédiájának" megtestesülése, amely Masaryknál végül is a "felvilágosult nacionalizmus" alakjában ölt testet.34

    A nemzetfilozófiát, a nemzettudatot és a nacionalizmust talán leginkább az egykori szovjet tömb szétesése ösztönözte, amelyet az önálló nemzetállamok visszaállításának (avagy éppen megalkotásának) kísérletei, nemzeti mozgalmai kísértek. A mélység és a társadalmi súly vonatkozásában ezek a változások az első világháború, az orosz forradalom utáni helyzettel hasonlíthatók össze, illetve a második világháború következményeivel, a gyarmati rendszer fölbomlásával. Masaryk 1917 utáni írásainak fényében ma is "Új Európáról", "világforradalom"-ról, a "teokrácia" (teokratikus rendszerek) demokrácia általi legyőzéséről van szó. Ez az egész történelmi folyamat persze aligha vezethető le az uralkodó ideológiai víziók összeomlásából; inkább mély szociális, gazdasági és kulturális mechanizmusokra kell gondolnunk. Fölmerül másrészt az a kérdés is, hogy vajon a nemzeti mozgalmak eddigi periodizálása, a nacionalizmus hagyományos tipológiája kielégítően tudják-e értelmezni ezeket az új nemzeti mozgalmakat, sokoldalúságukat, ellentmondásosságukat.

    Jan Keller "Nacionalizmus mint a demokratizálódás nem várt következménye" című művében35 ezekre a kérdésekre keresi a választ. Keller a jelenkori kelet-európai nacionalizmusok formáit a klasszikus nacionalizmus ("a harmadik rend emancipációja"), a marginális kisebbségek (a fejlődő országokban), s a harmadik világ (ahol a nacionalizmus a szétforgácsolódott közösségek integrációjának felülről rendelt államideológiája) nacionalizmusaiból összeálló keverékének tartja. A kelet-európai válság terjedelme Keller szerint abban összegezhető, hogy "itt egyetlen mozgalomban mindegyik tényező összefonódott egymással, melyek a történelemben eddig egymástól elkülönülten jelentkeztek, s a nacionalizmus különböző történelmi formáit eredményezték". Keller a tényezők ezen felhalmozódását azzal magyarázza, hogy az egykori szovjet tömb országai olyan rendszert hagytak maguk mögött, amely egyfajta monarchista "pótrendszer", s e tekintetben majdhogynem összevethető a helyzet a fejlődő országokéval. Ilyen előfeltételek közepette jött létre "a nyílt messianizmus, valamint a hatalmi elitek hideg számításából az a forma, amely a klasszikus nacionalizmus fejlődését is jellemezte".

    Ma tehát nemcsak az "elaggott nacionalizmus megjelenésformáiról, a XIX. századi túlhaladott koncepciókhoz való visszatérésről van szó: térségünk országai magába a XIX. századba lépnek vissza (egyébként a mai világban a mély stagnálás önmagában jelentős visszalépést jelenthet), ami azért különös, mert a környező világ már a XX. század végéhez közeledik, s e világban intenzív gazdasági, kulturális integrációs folyamatok mennek végbe. Ezzel összefüggésben két körülményt tartok különösen veszélyesnek: 1. A cseh tartományok a maguk korában könnyen el tudtak szakadni Ausztria-Magyarországtól, mivel már fejlett gazdasági potenciállal, társadalmi kapcsolatokkal, politikai-kulturális intézményekkel rendelkeztek (ahogyan ezt Masaryk az "Új Európá"-ban, mint az új csehszlovák állam életképességének példáját idézte), ám a napjainkban létrejövő nemzetállamok "hiánytársadalmak", sőt fejlett demokratikus intézmények, polgári struktúrák nélküli "perem országok". 2. Az esetek messze túlnyomó többségében nem homogén nemzetállamokról van szó, hanem nemzetiségi értelemben vegyes államokról. Megismétlődik tehát a történelem: A cseh tartományok elszakadnak Ausztria-Magyarországtól, hogy uralkodó többségi nemzetként kis Ausztria-Magyarországot alkossanak. Amikor ma önállósul Szlovákia, ismét (bár kisebb méretű) Ausztria-Magyarország jön létre. Az egykori Szovjetunió és Jugoszlávia országaiban ugyanezt látjuk. S a nacionalizmus hullámai tovább gyűrűznek ...

    Ezen egész világot nyugtalanító jelenségekre azért kellett emlékeztetnem, mert miattuk vagyunk csak most képesek fölismerni az országainkban lévő történelemfilozófiai vákuumot. Nyilvánvalóvá válik az is, hogy most adódik vissza nem térő alkalmunk arra, hogy ezt a vákuumot - a polgári demokratikus társadalom fáradságosan fölépített és átalakított filozófiája helyett - nemzeti filozófiával töltsük meg, amely az embereket még "természetesebben" és "univerzálisabban" egyesíti, mint a marxista-leninista ideológia. De nem csak erről van szó. A világ ma olyannyira összetett, hogy ezek a jelenségek a nyugati társadalmakra is kihathatnak. A nyugalomnak mindörökre vége, a világ kimozdult sarkaiból. Ezért joggal kérdezhetjük azt is, maga a Nyugat nincs-e történelemfilozófiai vákuumban, s vajon a különféle "poszt"-izmusok dagálya nem csalhatatlan jele-e annak, hogy új fogalmakkal próbáljuk megragadni s leírni megváltozott világunkat?

    E fejtegetésekkel csak látszólag távolodtunk el a masaryki nemzetfilozófia vizsgálódásaitól. Ugyanis most sokkal világosabban látjuk, hogy koncepciójának kritikus megítélése nemcsak tényszerű, komplex és modern módszerekkel végzett (strukturalista, összehasonlító és heurisztikus jellegű) történelmi vizsgálódásokat igényel36, de a masaryki történelemfilozófiai vízió beható filozófiai vizsgálata ismét aktuálissá vált.

    Erre a legfontosabb ösztönzést Pato…ka tanulmánya adja. Már a háború előtt megjelent tanulmányában ("Az európai emberiség lelki válságának értelmezése Husserlnál és Masaryknál"37) megalapozta a masaryki filozófia mélyreható kritikáját. Gondolatainak ellentmondásai a történelmi folyamat cseh-pozitivista, teleologikus értelmezése (amelyet objektivistának nevezhetnénk), s a következetlen módon végiggondolt szubjektivitás, emberi felelősség, aktivitás, döntés filozófiája között van. Pato…ka akkor még Husserl befolyása alatt állt, így hát az európai történelem humanista téloszának husserli felfogásában érintkezési pontokat látott Masaryk és Husserl között. Heidegger növekvő befolyására megfogalmazta Masaryk történelemfilozófiájával szembeni általános ellenvetéseit, s még élesebben a cseh történelem fölfogásával szemben (így mindenekelőtt a "Két tanulmány Masarykról"-ban, valamint az "Eretnek eszmék a történelemfilozófiáról" című művében). Pato…ka bizonyos "törvények" képzetében, melyeket a történelemnek tulajdonított, s a történelem objektivista-teleologikus, a folyamatosságra irányuló fölfogásában látja a döntő ellentmondást Masaryknál. Szerinte leginkább emiatt hiúsult meg a "cseh nemzeti filozófia" megteremtési kísérlete. Ám itt nem csak Masarykról van szó. Meglepő módon a marxista-leninista történelemfölfogás ugyancsak meghiúsult kísérletét is bevonta a vitába, vagyis a történelemben lévő immanes törvények elképzelését.

    Ezzel összefüggésben nem kerülhetem el, hogy a francia fenomenológust, Merleau-Pontyt idézzem, aki Buharin tragikus sorsáról írott tanulmányában találó módon jellemezte a "történelembe írt" teleológia két formáját: a teisztikus és a marxista-leninista formákat. "A vádlottak beismerő vallomása középkori jogelv, mondja Buharin. S ennek ellenére beismeri a maga felelősségét. Azért, mert a középkornak még nincs vége, mert a történelem továbbra is ördögi, mert a történelem gonosz géniuszát még mindig nem űzték el, mert még mindig megvan a képessége arra, hogy misztifikálja a tiszta vagy morális lelkiismeretet. Ha az elidegenedés és transzcendencia továbbra is létezik, akkor a pártbéli ellenzék drámája az egyházi ellenzék drámája, éspedig egyáltalán nem azért, mert a kommunizmus vallás, ahogyan azt néha hallani, hanem azért, mert az egyes ember mindkét helyzetben elismeri, hogy az eseményeknek jogi hatalma van, elismeri az egyház gondviselő hatalmát, s a proletariátus történelmi-missziós küldetését, mert elismeri, hogy minden Isten vagy a történelem logikájának tudtával történik, bármennyire nem is képes feltétel nélkül a párt vagy az egyház döntéseit saját érzéseivel elfogadni. "38

    Pato…ka a "Vizsgálódás a cseh nemzeti filozófia és annak meghiúsulása" című művében ebben az értelemben hányta Masaryk szemére, hogy nem tette föl azt az alapvető kérdést, "hogyan gondolható el a történelem az ember mint szabad lény perspektívájából"39, továbbá azt, hogy a világ lényegi moralitása mellett, az erkölcsileg szabad lény kapcsán olyan elemet vezetett be, ami azzal összeegyeztethetetlen. "Masaryk a comte-i objektivista, alapvetően modern naturalista orientáltságú történelemfilozófiára támaszkodik, tehát objektív fejlődéstörvényre, valamiféle "ténylegesség"-re, melynek nincs semmi köze a felelősséghez és szabadsághoz, sőt azzal éles ellentétben áll. "40

    Pato…kához kapcsolódva Belohradsky (aki egyébként méltatja, hogy az államiságot és nemzeti közösséget etikailag-vallásilag próbálja megalapozni, továbbá hogy a "legitimitás"-nak a "legalitás"-nál nagyobb értéket adott) ezt a látásmódot "happy end story"-nak nevezte. "Az ember vágyakozik a végső nagy felvonásra; a fináléra. Csakhogy a happy end a történelemben vagy a gondolkodásban nem egyéb, mint elbeszélt metafizika, mert szükségszerű módon egy végérvényesen elszenvedett vereség háttere előtt játszódik le minden, ahol a hősiességnek megvan a maga megbecsült helye, s ahol a magasabb érték az alacsonyabb érték látható magányosságával szemben végül felöltheti győzelmi mezét. Isten, ördög, cár, igazság, jó, szeretet, tisztesség, nép, Sztalin, az emberiség haladása, forradalom, zborovi csata, szocializmus – e metafizikának ezek a kellékei, melyek az életünkbe vetítettek, s melyek végleges értelmet adnak mindannak, amit megélünk. "41

    A "kései kor embereinek" exisztenciális, valamint a nemzet exisztenciális-történelmi problematikája kapcsolatát ill. a polgári társadalom és nemzetállam közötti összefüggést Belohradskynál a legitimitás és a legalitás megkülönböztetése illusztrálja. Az emberi kapcsolatok állami megszervezése azt eredményezi, hogy "ezen emberi kapcsolatokat, melyek a legitimitás legalitás feletti túlsúlyán nyugszanak, megszervezett viszonylatokra redukálják. Ám az emberi kapcsolatok, amelyek az erkölcsi, vallásos és esztétikai élmények köré csoportosulnak, a tudományos igazság keresése, az erotikus odaadás élménye stb. nem redukálható a legalitásra: a törvény által megállapított igazság nem jelent semmit, éppúgy, miként nem jelent semmit a törvény előírta szeretet vagy barátság. A szociológia elemzi ezeket a szférákat, hagyományosan a »communitas« kifejezéssel illeti őket, s ebben látja a stabilitás fundamentumát. Az, ami egy bizonyos társadalomnak jelleget ad, amely azt megismételhetetlenné teszi, éppen ezen »communitas« kifejeződési formái, amelyekben életünk lényegi része zajlik le. "42

    S itt szembesülünk nemcsak a masaryki nemzetfilozófia egyik centrális problémájával, hanem a nemzetállamok és a nacionalizmus jelenkori problematikájával is. Kende ezt az államnemzet alternatívájának kérdéseként fogalmazza meg43, a kelet-közép-európai új államtípus problémájaként, amelyet "nation communaute"-nak nevez. Fölfogása szerint Kelet-Közép-Európában le kell győznünk az alábbi dogmákat: 1. a nemzet csak oszthatatlan egységben fejlődhet, 2. a nemzet egységes a maga szokásaiban, erkölcseiben, hitvallásaiban, történelmi-politikai érzékenységében, 3. a kulturális kötelékek elsőbbséget élveznek a polgári lojalitással szemben, amely a hűség nevében kultúrnemzetté is emelkedhet, 4. minden etnikai-kulturális közösségnek államként kell megszerveződnie vagy úgy kell viselkednie, mintha "külső" nemzet politikai részét alkotná, 5. a haza fogalmán, tekintet nékül a politikai, territoriális definícióra csak kulturális közösség értendő. Kende világosan kifejezi ezen országok alapvető ellentmondásait: Nincsenek sem abban a helyzetben, hogy valódi államnemzetet alkossanak, sem pedig abban, hogy "nem-állami" (anti-állami, nemzetfölötti) államot. Nem lát más kiutat, mint a nation-culture-t (kultúrnemzetet, melyet peuple-nek nevez) és a területi közösség, a törvény és az állampolgárság potenciális részének elválasztását (nation politique). A nation culture-nak, hasonlóan a valláshoz, az egyéni lelkiismeret ügyévé kell válnia, s ezt a törvénynek kell garantálnia. Kende ezzel a következő centrális követelményt fogalmazza meg: olyan államot kell alkotni, amelyben két vagy több kulturális közösség (communauté culturelles) él, olyan államot, amely a puszta territoriális adottságokat intézményeinek értékével az "identifikáció színterévé" avatja. S ezt az államot nevezi nation communauté-nak.44 Ha jól értem a szerző fejtegetéseit, akkor olyan értelemben alkalmazhatjuk a legitimitás-legalitás megkülönböztetését, hogy a nemzeti közösségek a többnemzetiségű államokban a legitimitás szférájaként fejlődnek (polgárok együttélése a nemzeti kultúrák pluralitásának természetes világában, szintúgy vallási és más vonatkozásban), s nem kell transzformálniuk a nemzetállam személytelen legalitásába. Szerinte a masaryki nemzetfilozófia perspektívájából megállapítható, hogy demokrácia-fölfogása – amely életforma, az emberi kapcsolatok bizonyos minősége - közeledik a "nation communauté", a polgári konszenzus koncepciójához, a legitimitás szférájához, amelyre a demokratikus államnak elsődlegesen kell támaszkodnia.

    Jellemző, hogy Kende az eredeti szöveghez, amelyet 1991 tavaszán olvasott föl Budapesten, fél éven belül két utószót is írt, hiszen az események meghaladták gondolatait. Szürke minden teória.

(Fordította Flaskó János)

 



JEGYZETEK

[ Cikk eleje |   Cikk vége  | Jegyzetek  ]

 

1 "Masaryks Philosophie der Nation im Denken der Gegenwart", in Formen des nationalen Bewußtseins im Lichte zeitgenössischer Nationalismustheorien, hg. v. Eva Schmidt-Hartmann, R. Oldenbourg V., München 1994, 289-308. o. Vissza

2 Lemberg, Eugen: Nationalismus, Reinbek 1964. - Alter, Peter: Nationalismus, Frankfurt 1985. Vissza

3 Alter: Nationalismus, 19-24. o. Vissza

4 "A nemzet olyan társadalmi csoport (nép ill. népréteg), amely tudatára ébredt az összetartozás politikai, vallási, kulturális, nyelvi kapcsolatainak. A nemzet a politikai önrendelkezés követelményét támasztja, vagy megvalósította ezt a követelést nemzetállam keretében. " A "nemzetiség" az állami ellenőrzés igénye nélküli etnikai kisebbség, uo. 23.o. Vissza

5 A "Kis nemzetek problémája" (Problém malého národa) című előadásának megfogalmazása mellett maradunk, melyet 1905-ben folyóiratokban tett közzé. Vissza

6 Masaryk: Problém, 7. o. Vissza

7 Uo. 10.o. Vissza

8 Uo. 35. o. Vissza

9 Uo. 28. o. A cseh-szlovák problematika szempontjából érdekes, hogy Masaryk éppen ebben az összefüggésben fogalmazta meg az egységes "csehszlovák" nemzet eszméjét: "Gondoljuk csak meg egyszer, hogy tudatunkban a csehek, morvák, sziléziaiak, sőt a szlovákok is mennyire megosztottak. Kétmillió cseh a Magyar Királyságban! Havlicek azt akarta, hogy új impulzusokat kapjon kulturális életünk Szlovákiától. Romantikus gondolatnak tűnik ez, pedig nem az: hiszen nem mondhatunk le nemzetünk harmadáról. " Uo. Vissza

10 Uo. 14. o. Vissza

11 Kovtun, Jiri: Masaryk győzelme. A háború végének története, Toronto 1987, 45 és 50.o. Vissza

12 Masaryk: Problém, 21. o. Vissza

13 Uo. 15. o. Vissza

14 Kovtun, Jiri: A szó Masaryk képviselő Úré, München 1985, 65. o. Vissza

15 Masaryk, Tomás G.: A cseh kérdés. A nemzeti újjászületés reményei és törekvései. Prága 1969 174 és 200. o. Vissza

16 Nemzetek, nemzetiségek és etnikai csoportok a demokratikus társadalomban. Pozsony-Prága 1991, 105. o. Vissza

17 Masaryk, Th.G.: Oroszország és Európa. Tanulmányok az oroszországi szellemi áramlatokról, Jéna 1913. Vissza

18 Masaryk, Tomás G.: Új Európa. A szláv álláspont, Prága 1920, 70. o. Vissza

19 Uo. 71, 74. o. Vissza

20 Uo. 160, 165. o. Vissza

21 Szporluk, Roman: The Political Though of Thomas G. Masaryk, New York 1981 (East European Monographs 85). Vissza

22 Novák, Mirko: "A nacionalizmus és a nemzettudat problematikájáról", CsCH 18 (1970), 609-620. o. Vissza

23 Lemberg: Nacionalizmus. Vissza

24 Novák, uo. 611. o. Vissza

25 Uo. 619. o. Vissza

26 Uo. 620. o. Novák érvei a nemzet "nem-önmagától értődőségének" (Kundera) kontextusához tartoznak, s a nemzeti tudat mint értékalkotó folyamat (vérité a faire et refaire) fölfogására utalnak. E szemléletmód összehasonlítható a masaryki nemzeti lét nemzetek-fölötti "axiomatikájá"-val, ill. Kohár nemzet és nemzeti tudat erkölcsi koncepciójával. Vissza

27 Bednár, Miloslav: "Az egységes csehszlovák nemzet masaryki koncepciójának filozófiai alapja, aktuális jelentősége", in: Národy 1991, 31-33. o. Vissza

28 Lemberg: Nacionalizmus I, 245 sk. o. Vissza

29 Ezt a kettősséget Schmidt-Hartmann a csehszlovák történetírás példáján meggyőzően kimutatta: "Negyven év történelemtudománya a szocialista Csehszlovákiában.A gondolkodás változása és folyamatossága", Historické listy I (1991), 48-53. o. Vissza

30 „erný, Vaclav: "F.X.S.-T.G.M. ", Host do Domu 14-12 (1967), 8-23. o. Vissza

31 Strítecky, Jaroslav: "A csehszlovákizmus ma: amire emlékszünk, s amit elfelejtettünk", Národy 1991, 19-25. o. - Schmidt-Hartmann, Eva: "The fallacy of realism: Some problems of Masaryks approach to Czech national aspirations", In: T. G. Masaryk (1850-1937), London 1990, 130-150. o. Vissza

32 Kren, Jan: "A nacionalizmus alternatívája. A cseh pozitív politika és kelet-közép-európai párhuzamosai", Historické listy 1 (1991), 18-33. o. Vissza

33 Hoffmann, Roland: T. G. Masaryk és a cseh kérdés I. (1988), 287-294. o. Vissza

34 Uo. 451. o. Ezzel kapcsolatban utalok a következő megfogalmazásra, amely igen jellemző Hoffmann jellemzéseire: "De azáltal, hogy Masaryk e partikulárisan nemzeti cseh kérdést nemcsak össztársadalmi kérdésként fogalmazta meg, hanem tudatosan univerzális kérdésként is, így az inkább implicit-integrált nacionalizmus megfogalmazása szembeötlő módon különbözik egy programatikus-integrált nacionalizmus formájától, mely explicit módon, mint ilyen manifesztálódik ... Azáltal hogy Masaryk az össztársadalmi koncepciót elvetette és sajátját univerzális kritériumok alapján akarta azt kialakítani, nemcsak egy explicit programatikusan integrált nacionalizmustól különbözik hivalkodó módon, de álláspontjának valamennyi partikuláris nacionalizmustól való eltérés látszatát is adta. " Uo. 21 sk. Vissza

35 Sociologicky casopis 28/1 (1992) Vissza

36 Ezzel kapcsolatban utalnék például Seibt "Strukturális történelem" című értekezésére, továbbá Schmidt-Hartmann csehszlovák hivatalos és független történészek elméleti előfeltevéseire vonatkozó kritikájára, vö. "A cseh történelem és a cseh történetírás. Beszélgetés Seibt professzorral", Historické listy 1 (1991), 4-5. - Schmidt-Hartmann kritikájával kapcsolatban lásd a 28. jegyzetet. Vissza

37 Kvart 3/2 (1937), 91-102. o. Vissza

38 Merleau-Ponty, Maurice: Humanizmus és terror, Frankfurt 1966, 109 skk. o. Vissza

39 Pato…ka, Jan: Két tanulmány Masarykról, Toronto 1980, 55. o. Vissza

40 Uo. 51. o. Vissza

41 Belohradsky, Václav: A természeti világ mint politikai probléma, Prága 1991, 58 sk.o. Vissza

42 Uo. 119. o. Vissza

43 Kende, Pierre (Péter): "Quelle alternative a l'Etat-nation? ", Esprit 15/10 (1991), 23-30.o. Vissza

44 Uo. 30. o. Vissza

 

[ Cikk eleje | Jegyzetek  ]