Verseghy Ferenc első prózai kísérlete: 2/2

 
Az epikus alkotások korabeli tendenciáját követve Verseghy is egy előszót, ajánlást illeszt műve elé. Hasonlatosságot azonban csak a szerkezeti elhelyezkedésben találhatunk, tartalmilag aligha köthető ezekhez az alaposan elkülöníthető előszavakhoz. A többnyire mecénásokhoz, pártfogókhoz szóló ajánlás ezúttal a visszájára fordul, hiszen egy ponton a megszólított személy kiszól a szövegből, s párbeszédet kezdeményez a szerzővel, amire addig nem akadt példa. Verseghy előszava az előszóírási gyakorlat tudatos kigúnyolása, a közhelyek szatirikus leépítése („Hisz ebben nem a’ Hérosnak gyermekkorárúl, hanem a’ jelenvaló munkának közre bocsátásárúl kellene szóllani: hogy p. o. szép papírusonn, szép betűkkel, kötetenkint, fertály esztendőnkint vagy holnaponkint, olly ócsó áronn ammint csak lehet, sok jó barátoknak kívánságára ’s a’ t. fog közre bocsátatni.”26). Egy idő után szükségtelenné válnak az apologikus töltetű, önigazoló és önfényező előszavak, melyeknek többnyire a mű elfogadtatása volt a céljuk. Ez mutatja, hogy a 19. század elejére a regény túllép a korábbi, meghatározó tendencián, miszerint egy kellően előkészített és megfelelő előbeszéd vagy ajánlás nélküli regény nem volt képes önmagát elfogadtatni az olvasóközönséggel.27
 
Verseghy előszava azt hivatott jelezni, hogy az előszavak hagyományos formája elavultnak bizonyul. Kezd kialakulni az irodalom kommunikációs formájának egy sajátos aspektusa, amikor a szerző már nem csupán a kiadást anyagilag támogató mecénást, hanem az olvasóközönséget is megszólítja.28
 
A fikció szerint a narrátor korrektorként van jelen a műben, aki előbb ellenőrzi, majd kiadja Kolomposi és barátja levelezését. Cselekményről aligha beszélhetünk, a történetet a központi figura és az őt körülvevők köré szerveződő epizódok, apró történetek alkotják, melyekben látszólag megvan a linearitásra törekvés szándéka. A rendezetlen kompozíciót tovább bonyolítják a már említett betoldások, a költemények, a nyelvészeti fejtegetések és az egyéb elmélkedések, melyek már önmagukban is megállnák a helyüket. A jelen történetre nézve azonban kevés a szerepük, sokkal inkább Verseghy saját álláspontjainak és véleményeinek propagálása nevezhető meg funkciójukul.29 Ez viszont egy jelentős és meghatározó jellegű funkció, hiszen Verseghy korábbi műveinek is erőteljes vonulatai a saját elvek beültetése. A Kolomposi esetében sem hiányzik ez, sőt, nyilván szokásához híven, ebben is maximumra kívánt törekedni elképzelései megjelenítésében, s jelen mű esetében valóban sikerül is, hiszen grammatikai, esztétikai, valamint társadalmi meggyőződései eddig nem látott végletekben fogalmazódnak meg. A szereplők szájába adott nyelvészeti és verstani nézetei olyannyira erősek, hogy önálló értekezésként szerepet is játszhattak volna Verseghy nyelvújítási harcában.30 Mindezeken túlmenően a nyelvművelés nemes ügye mellett való felszólalás egyszersmind önigazolásnak is betudható.
 
A kötet utolsó harmadában szereplő elmélkedés, mely a tárgyak, növények, állatok formáiból következtet az emberi forma tökéletességére, filozófiai attitűdje miatt képez érdekességet a művön belül. Véleményem szerint ebben a részben Verseghy elméleti filozófusi mivoltát kívánta megcsillantatni, így ezzel a résszel még inkább kibővülnek és összezavarodnak a kötet egységére, netán különbözőségére vonatkozó megállapítások. Szintén ide kapcsolható a Kolomposi levelezőtársa, Kénkövi által írott értekezés, mely az emberi nemzetek életkoráról és az életkorok közötti társadalmi különbségekről szól – a versben írott értekezés tartalmilag a herderi organikus nemzetszemlélet akceptálását reprezentálja.
 
A társadalom, szűkebben véve a magyar nemesi lét ellentmondásait ismét célzott támadás éri, hiszen már korábbi műveiben is szembeszökő Verseghy érzéke a társadalmi visszásságok, ellentmondások érzékelésére és ezeknek szatirikus módon való ábrázolására.31 Ezekben a részekben érhető tetten leginkább a szatirikus ábrázolás alkalmazása, a helyzet- és a jellemkomikum létét erősítve. Helyzet- és jellemkomikummal viszont igencsak sűrűn találkozunk a műben, kezdve ezt a már korábban megemlített előbeszéddel, a szereplők folyamatos megismerésétől a különböző hosszabb-rövidebb történetek kibontakozásáig. Az egyik legkomplexebb ilyen típusú ábrázolás a testi élvezetek propagálása és elvetése közti szóbeli harc során valósul meg, amikor a Borfi–Pipási (önmagukban is meghatározó értékű beszélő nevek) páros Kolomposival vitatkozik az alkoholfogyasztás és a dohányzás hasznáról, esetleges káráról. A duó és a főszereplő elvi harca betudható egy szimbolikus elvi harcnak is, a falusi, elmaradott, feudális környezetben élő, csak a testi élvezeteket előtérbe helyező nemesség,32 valamint a városi környezetben élő, szellemi frissességet élvező, a testi élvezeteket a vadság jeleinek betudó értelmiség33 küzdelmének, mely harc – szövegi és kontextuális elemektől lecsupaszítva – Verseghy számos évtizedét meghatározta. Ebben a részben a karakterek és a társadalmi osztályok szatírája valóban érdekes komikumot teremt, a közbeiktatott didaktikus szándékú jegyzet azonban megakadályozza a szatirikus ábrázolás teljes körű kibontakozását.34
A főszereplő, Kolomposi Szarvas Gergely sokkal egyszerűbb figura, mint az előző műveiben kidolgozott alakok. Verseghy látszólag egy testileg-lelkileg magyar virtusú, könnyen fellelkesülő, hívő, épeszű, szókimondó, de ugyanakkor jószívű alakot kívánt kreálni, aki sosem járt iskolába, mégis széles körű tudása van, a tudományokban és az irodalomban jártas, a logikai, esztétikai és filozófiai tudása pedig zavarba ejtő. Verseghy a szólásokba gyökerezett józan paraszti eszet próbálta meg személlyé formálni, itt-ott azonban félresiklott az elképzelése, Kolomposi alakja túlságosan túlírt lett. Érezhető az a szándék, hogy saját alteregójaként közvetítse a külvilág, az olvasóközönség felé az elképzeléseit, a literatúrával, az esztétikával, a nyelvműveléssel, a filozófiával kapcsolatos elveit, meggyőződéseit. Ezen a ponton pedig ellentmondásokba ütközteti saját szereplőjét, hiszen az elbeszélt események és a történet szempontjából indokolatlanul műveltté és sokoldalúvá válik. Kolomposi alakja sokban emlékeztetet bennünket Gvadányi nótáriusára,35 annyi különbséggel, hogy Gvadányi nem hagyja szereplőjét eltévelyedni a tudományos tudás útvesztőiben.
 
A mű nyelvezete alkalmazkodik a történethez, hiszen egyszerű, mentes mindenféle fennkölt és magasztos elemtől, a szövegkörnyezethez illő tónust sikerül megütnie. Ugyanakkor figyel arra, hogy a komikus helyzetek ábrázolásakor tréfás megjegyzéseket is illesszen a szövegbe, a komikum és humor forrásait pedig lépten-nyomon igyekszik kiaknázni. Szatírája nem alacsonyodik le a kifejezések, szavak szintjére, ügyel arra, hogy magát a tárgyat, a tartalmi vonatkozást fordítsa szembe önmagával. Ezért könnyedén félreérthetővé is válhatnak a megfogalmazottak, hiszen Verseghy kvalitásait nem ismerve gyakran ellentmondásokba ütközhetnek az általa írottak, nem akként értelmezték mondanivalóját, amire valójában szánta.
 
A szakirodalom nem tud a mű kritikai megítéléséről, sokkal inkább hihető, hogy a korabeli populáris irodalmat olvasó közönség igényeit elégítette ki. A mű keletkezéstörténete és előzményei is ezt az álláspontot támasztják alá. Viszont ez nyilván befolyásolta a mű hatástörténetét is, ami – Verseghy számos más művéhez hasonlóan – nincs. A saját korában két kötetben megjelenő mű harmadik kötete kéziratban maradt, s azóta, közel kétszáz év eltelte óta sem született újrakiadása. Nyilván felvetődhet a kérdés, hogy miért. A válasz igencsak könnyen megadható: Verseghy ezen műve sem volt képes megütni azt a mércét, amely szavatolhatta volna a későbbi recepciót, így a Kolomposi Szarvas Gergely is ugyanarra a sorsra jutott, mint számos más Verseghy-alkotás. Elemzés vagy szakirodalmi tétel egyáltalán nem született róla, csupán említésszerű utalásokban találkozhatunk a címmel egy-egy 19. század eleji prózaepikát vizsgáló vagy tárgyaló szövegben. A szakirodalom hiánya nagymértékben nehezítette az alkotás módszeres vizsgálatát, így a legtöbb megfogalmazást az egyéni értékszempontok alapján végzett elemzések és a kontextusból származó megállapítások implikálták.
 
Esztétikai hiányosságait talán ellensúlyozza az a feltevés, hogy Verseghy művét nem az elitnek, hanem a már gyakran emlegetett populáris irodalmat fogyasztó rétegnek szánta. A fogyasztói réteg szűkössége még inkább magyarázza a mű elfeledettségét, hiszen a korabeli műveltségi tudásra korlátozva igencsak kevesen voltak azok, akik a Verseghyéhez hasonló műveket olvastak. Számos alkotásában kimutatható a tanító, didaktikus szándék megnyilvánulása, legtöbb esetben a nemesség vagy az értelmiség megcélzásával. Jelen esetben azonban – kiindulva a kötet megjelenési körülményeiből, sőt, nem feledkezve meg az előzményekről, hogy konkrétan a városi polgárság szórakoztatására készült – úgy vélem, Verseghy is megcélozta azt a közönséget, melybe már korábban bizalmat helyezett a társadalmi fejlődésre nézve. A nép tanítása, jóra nevelése ismét erősen megnyilvánul a bölcseleteken, értekezéseken keresztül. Egyszerű, letisztult fogalmazásmódját talán ez is indokolhatja. Az viszont említést érdemel, hogy a szatirikusság szempontjából igen fontos helyet foglal el az életműben, hiszen záróakkordként, a szatirikus hangvétel betetőző műveként kezelendő. Ezt követő műveiben – legyen az líra, epika, vagy elméleti munka – nem nyúl többé a szatírához. Verseiben, regényeiben, értekezéseiben sokkal jobban felerősödik az elmélkedő, filozofikus jelleg, a szatirikus ábrázolás pedig elmarad.
 
Verseghy elemzett művét sokkal inkább tekinthetjük regénytorzónak, regénykísérletnek, a prózaepika világában való első próbálkozásnak, útkeresésnek. Sokkal inkább elbeszélésfüzér, mintsem regény, s nem is alkalmazkodik a korabeli regénypoétikákhoz, voltaképp a komikus elbeszélés hagyományát folytatja. Indokoltabb lenne a készület megnevezés, hiszen mind poétikai, mind tartalmi szempontból megközelítve ebbe az irányba mutat, s csak a következő művei kapcsán teljesednek ki – akkor sem maradéktalanul – azok az elvek, amelyek már a Kolomposi Szarvas Gergelyt is meghatározták volna. Így a prózaepika területén tett első lépése igencsak kudarcosnak tudható be bizonyos szempontokból, ez mégsem tántorította el, s talán saját hibáinak belátása után későbbi próbálkozásai már eredményesebbek.
 

Impresszum   -   Szerzői jogok