társadalom
A 2010/6. számtól Várad folyóirat számai a www.varad.ro-n érhetőek el.

Kupán Árpád

Berkovits Ferenc, az igazság és a humanizmus bajnoka

A századforduló Nagyváradjának egyik legtekintélyesebb és legismertebb alakja volt dr. Berkovits Ferenc ügyvéd, akiről Nagy Endre Egy város regénye című izgalmas korrajzában méltán írta: „A higgadt, megfontolt szavú Berkovits Ferenc városunk Deák Ference”. Egy másik kortársa így jellemezte: „A hamisítatlan nagyság, a tudás és a gondolkodó erő káprázatos kincseivel volt felruházva. Megjelenése nem utalt nagyságára. Arcában nem volt semmi különlegesség, ívelt homloka alatt mélyenülő szemek, gyenge, ércesség nélkül való hang, igénytelen termet, kissé roskadozó és hajladozó lépések. Inkább volt filozófus, mint népszónok.” Ebből a jellemzésből, aki nem ismeri életpályáját, tevékenységét, harcait, arra következtethetne, hogy szobatudós volt, aki szép eszméket hirdetett, bölcs tanácsokat osztogatott, így vált híressé, elismertté. A róla alkotott kép csak úgy válik teljessé és hitelessé, ha nem csupán eszméit, gondolatait, hanem cselekedeteit is megismerjük.
1848. január 11-én született Nagyváradon, „családja a magasabb rendű intellektuelek közül való” – írta egyik méltatója. Ezt az állítást az a tény is igazolja, hogy Bécsbe és Budapestre küldi apja jogi tanulmányainak végzésére, amikor Nagyváradon is létezett jogakadémia. Egyetemi tanulmányai során bizonyította azt a tulajdonságát, amelyet élete végéig megőrzött: kiváló tehetsége csodálatos szorgalommal és tudással párosult. Barátai feljegyezték róla, hogy egész életében szinte tanrendes beosztással tanult, hol idegen nyelvek szavait, jogtudományt, filozófiát, hol matematikát, valláserkölcsi kérdéseket, természettudományt. Folyton tanult, s a tanulmányokba mélyedve nem vált unalmas lexikonná, hanem a tanultakat feldolgozva önálló nézőpontokra helyezkedett.
Tanulmányait befejezve visszatért szülővárosába, ügyvédi irodát nyitott, s bekapcsolódott a város közéletébe. Ügyvédként hamar hírnevessé vált, a magánjog és a kereskedelmi jog terén praktizált, kriminológiával nem foglalkozott. Mint ügyvéd mindig az ügyet védte, de az igazság jegyében, s a rábízott ügy védelmében is a közérdeket szolgálta, mert az igazságot kereste. Nem azt az igazságot, amelyiket az érdek dirigál, hanem azt, amelynek az érdektől függetlenül érvényesülnie kell. Ezért nem is vállalt mindenféle ügyet, viszont amit vállalt, azt olyan alaposan készítette elő, hogy valóságos tanulmány volt egy-egy perirata. Ezek közül néhány nyomtatásban is megjelent.
Az igazságügyi miniszter megbízásából önálló törvényjavaslatot készített a telekkönyvi rendszer megalkotására. Ez is megjelent nyomtatásban, s országszerte nagy feltűnést keltett, sőt számos részlete bekerült a törvény végleges szövegébe is. Külmunkatársa volt a Nagyváradnak, majd a Nagyváradi Naplónak, több nagy hatású vezércikk jelent meg a neve alatt, valamennyiben felvilágosult, humanista gondolkozásmódjáról tett tanúbizonyságot. Az volt igen sokszor hangoztatott életelve: „Mindenekelőtt az igazság! Ezzel tehetünk a legtöbbet embertársainkért”. De vezérelve mégis az volt, amit elhallgatott; a szeretet – mert aki embertársai érdekében az igazságot keresi, az végzi a legnehezebb, igen sokszor a leghálátlanabb munkát, s ennek ellenére nem hagy föl e munkával, bizonyára az szereti legjobban azt, akiért e munkát végzi. Ez a gondolkozásmód vezette el Berkovits Ferencet a szabadkőműves mozgalomhoz, melynek nagyváradi megszervezésében, elindításában testvérbátyja, dr. Berkovits Zsigmond, a hírneves, sikeres orvos játszotta a főszerepet. Az 1867. október 29-én megalakult László király páholy 16 alapító tagja között mindketten ott voltak, sőt Berkovits Zsigmondot a páholy vezetőjévé, főmesterévé választották. Ekkor még a fiatal Berkovits Ferenc egyetemistaként nem vállalhatott szerepet a páholy vezetésében, viszont 1877-ben már az egyik legfontosabb tisztséggel, a szónokival bízza meg a tagság. A fiatal, jól felkészült, tetterős ügyvéd változtatni akart a szabadkőművesség addigi szerepén. Kevésnek tartotta a csöndes szemlélődést, a jámbor alamizsnálkodást, a rituálék pontos betartását, a szép nemes erények ápolását. Felismerte, megértette a kor parancsoló szükségletét, a haladást szolgáló új eszmék megismertetését, a társadalmat foglalkoztató nagy problémák megoldását állította fő feladatként a László király páholy tagsága elé. 1889-ben már főmesterré választják, és tíz éven keresztül tölti be ezt a magas tisztet. Miután sikerült megerősítenie számbelileg és szervezetileg is a páholyt, az egész mozgalom megújítását tűzte ki célul. Szabadkőműves körökben neve országosan ismertté válik az országos értekezleteken elhangzott beszédeiből és a Nagypáholy vezetőségéhez küldött feliratokból. Ezekben a megnyilatkozásaiban meggyőzően fejtette ki, hogy szerinte a haladás, a kultúra terjesztése, az emberi jogok kivívása, a gondolatszabadság, a klerikalizmus elleni küzdelem a legfontosabb feladatai a magyar szabadkőművességnek. Két, alapvető eszméket megfogalmazó munkája, az Egy felirat és a Poscimur nyomtatásban is megjelent, és valamennyi magyar páholyhoz eljutott. Ezek nagymértékben hozzájárultak a magyar szabadkőművesség későbbi, az 1900-as évek elején kibontakozó radikalizálódásához. Ekkor ő viszont már visszavonult az aktív szabadkőműves munkától, még 1899-ben lemondott a főmesteri tisztéről, s dr. Várady Zsigmond, „a szabadkőművesek Európát járó esze” vette át tőle a radikális küzdelem zászlaját. Visszavonulása nem jelentett szakítást a mozgalommal, örökös tiszteletbeli főmesteri címmel ismerték el „testvérei” az érdemeit, sőt 1902. szeptember 5–7. között a Magyarországi Nagypáholy küldöttségének tagjaként részt vett Genfben a nemzetközi szabadkőművesség konferenciáján. Még nagymester korában két igen jelentős humanitárius szervezetet hozott létre, amelyekbe bekapcsolódtak ún. profánok is, és ezeknek a vezetésében élete végéig részt vett. Az egyik a Gyermekbarát egylet, melynek sokáig ő volt a lelke, vezére, s elnöki tisztét végig betöltötte. Az egylet célja a községi iskolák szegény tanulóinak vallási és nemzetiségi különbségtétel nélküli segélyezése volt. A tagság adományaiból ebédet, ruhát, cipőt kaptak a szegény gyerekek. Később ezt kiegészítették egy napközi otthon létesítésével, hogy a távol lakó iskolás gyerekek a délelőtti és délutáni tanítás szünetei között tanítói felügyelet alatt maradhassanak az iskolában, az ingyenes ebéd elfogyasztása után. A Rabsegélyező egyesületet is több humanistával együtt alakította meg, jogi segítséget nyújtottak, rabiskolát szerveztek az elítélteknek, anyagilag támogatták a rabok családját, segítették a kiszabadulókat munkahely találásában.


A szerző további írásai

1 / 4 arrow

impresszumszerzői jogok