holnap 100
A 2010/6. számtól Várad folyóirat számai a www.varad.ro-n érhetőek el.

Andor Csaba

Emõd Tamás

Gartner Éva emlékére



„A Holnap Benjaminja” – írja róla száz év múltán az Új magyar irodalmi lexikon, s ettől a névtől többé már ugyanúgy nem szabadulhat, miként az Emőd Tamástól sem, amelyet állítólag Kiss József adott neki az eredeti neve: Fleischer Ernő helyett. Valóban: 1888-as születési dátumával ő volt a legfiatalabb, még a korban utána következő Miklós Jutka és Balázs Béla is négy évvel idősebb volt nála, ami az ő korukban (húsz-, illetve huszonnégy évesek voltak az antológia megjelenésekor) nem is volt csekély korkülönbség. Egyébként mindhárom fiatal esetében felvett névről van szó, hiszen Miklós Jutka Militzer Jutka, Balázs Béla pedig Bauer Herbert volt születésekor. (Miként a szerkesztő, Antal Sándor is Adlerként látta meg a napvilágot.)

Legkisebb gyermeknek lenni egy családban egyszerre hálás és hálátlan szerep. Hálás, mert az idősebbek figyelme, segítőkészsége, gondoskodása, olykor kényeztetése hosszú ideig megkönnyíti az utolsónak érkezett helyzetét. Ugyanakkor hálátlan szerep is, mert a fokozott figyelem, segítőkészség stb. fokozott elvárással társul: miként a népmesében, úgy gyakran az életben is a legkisebbtől várják a legtöbbet, neki kellene az életben a legjobb teljesítményt nyújtania. Ez néha mesébe illően sikerül is (Arany János tizedik és egyben utolsó gyermekként felülmúlhatatlan teljesítményre volt képes), máskor azonban csak félig-meddig, esetleg sehogyan sem.

Emőd Tamás szerencsés időpontban és szerencsés helyen született. Még nincs húszéves sem, amikor már Ady közvetlen környezetében találjuk őt, így aztán fiatalon sajátíthatta el mindazt, ami a korabeli iskolák tananyagából hiányzott. Azt, hogy kiváló képességekkel rendelkezhetett, abból sejthetjük, hogy jogot végzett. Önmagában véve ez nem nagy dolog, ám olyan körülmények között, ahogyan ő élt!… Mivel A Holnap megjelenésekor még csak húszéves volt, vélhetően abban az időszakban szakíthatott időt az egyetemre is. De mikor és hogyan?! Az Adyval átmulatott éjszakák után, másnaposan, kavargó gyomorral és kavargó verssorokkal a fejében nem lehetett könnyű egyetemi előadásokra járni, a vizsgákról nem is szólva. Adynak és környezetének életmódját ismerve, kész csoda, hogy maradt egyáltalán idejük és energiájuk az alkotó munkára. Adynak persze mindenre maradt: sem a versolvasók, sem a lapszerkesztők, sem a szeretői nem panaszkodtak a teljesítményére.

Emőd Tamásnak ennyi mindenre nem futotta a tehetségéből. Hiszen egy húszéves ifjútól mégiscsak azt várnánk, hogy szerelmes versekkel traktálja az olvasót. Ő ellenben nemcsak A Holnapban mellőzte a költészetnek ezt az ősi témáját, hanem szinte az egész életművében. Ha írt is szerelemről, az rendesen a mások szerelme volt, nem a sajátja; elbeszélő költemény, nem pedig líra. Amiből azonban mégsem következik, hogy aszkéta lett volna; meglehet, csupán arról volt szó, hogy a nőkhöz való viszonyából hiányzott a poézis. Ez ugyan éppen egy költő esetében szokatlan, de egyáltalán nem példátlan, gondoljunk csak Arany Jánosra, akinek több gyereke volt, mint ahány szerelmes verse.

Közel harminc év távlatából így jellemezte Ady Endre és Emőd Tamás kapcsolatát a szerkesztő, Antal Sándor, Ady és Várad című kismonográfiájában: „A váradi irodalomból igazán, feltétlenül csak Emőd Tamást szerette. Megbocsátotta neki az írást, nem érezte vágytársának, szerette hallgatni ízes beszédét, nótázását, kritikája se volt vele szemben. Úgy nézett rá mint az öreg legény vér szerinti kisöccsére. Élvezte a fiú gondtalan derűjét. A venyigés Érmellék friss levegőjét meg a földet is megérezte az egykori gazdálkodó költő-fia mellett. Emőd Tamás, akit csak nemrégiben avatott fel Kiss József, olyan odaadással teljesítette a ministráns szent szolgálatait, úgy csilingelt és lóbálta a füstölőt Ady körül, annyira odaadta egész-magát – ezt a szeretetet nehéz lett volna csak úgy, viszonzás nélkül elfogadni. Azonkívül is: lehetetlen volt a kis Emőd Tamást nem szeretni.”

A fiatalember akkor is kitartott mestere mellett, amikor annak párválasztásától egyáltalán nem voltak elragadtatva a legközelebbi barátai sem. „Már sokat hallottunk Boncza Bertukáról – írta Antal Sándor –, mégse nagyon örvendeztetett meg bennünket az a hír, amit először a Nagyváradi Napló szerkesztőségében hallottam, hogy Ady feleségül fogja venni. (Hazaérkezésem után nemsokára Fehér Dezső lapjához kerültem, Ady helyére. Ott volt már Emőd Tamás és még egy fiatal költő: Ligeti Ernő.) Csak Emőd Tamás lelkesedett. Mi többiek nehezen tudtuk elképzelni Adyt a férj szerepében, nem hittük el, hogy kitart az apró csucsai várkisasszony mellett. Nem hittük el Emőd Tamásnak – akit Ady elvitt Csucsára is –, hogy a kis nő méltó valaki Ady mellé. Úgy gondoltuk, hogy az elkényeztetett kis hisztérika belekábult Ady nagyságába, Szendrey Júlia szerepére vágyakozik.”

Természetesen Ady iránti tisztelete, sőt rajongása, 1919 után is töretlen volt, ugyanakkor lesújtó véleménnyel volt azokról, akik életében nem, csak a halála után kezdték el tisztelni a költőt. Érdemes idéznünk Ady-memoárok című versét: „Irják rólad a memoárt, / de te odakint fekszel, / marékkal szórják a gloárt, / de te már nem verekszel. // Harsog a hívek kardala, / hogy rád dicsfényt derítsen, / ma már mind feltámasztana, / hogy ujra megfeszítsen.”

Groteszk, ironikus látásmódja már korai verseiben is megmutatkozott, s talán éppen ez különböztette meg őt az antológia többi költőjétől. A világ abszurditását jó érzékkel tovább fokozva alkotta meg néhány emlékezetes versét. Ezek közül kiemelkednek a világháborús versek, amelyek az élet fonák oldaláról adnak érzékletes, az olvasó számára örökre emlékezetes képet. A Dünnyögés roham után négy sora egy cinikus és kegyetlen világ szokatlan oldalát tárja elénk: „Jancsi, mi bajod? Miért hallgatsz / a fűben? – – Hm. Be furcsa: / ez meghótt. Hhö. – – Uram, ha meghagysz, / most enyém lesz a Julcsa…”


A szerző további írásai

1 / 4 arrow

impresszumszerzői jogok