himnusz egy látomásról
és akkor megjelentek
az évszakok Neked
havat szitált
havat szitált
az ég a jégre
hogy megdermesszen
a táj fehérsége
de te már olyan voltál
mint hús-vér szobor
s hallgattad a felhők sírását
és akkor madarak raja
ujjongta be az egeket
zöldbe serkent a táj
s e zöld mint csodaforrás
áradt szét
terjedt egyre
de te csak álltál
elbűvölten álltál
az időzuhanyban
és akkor aranysugarak
gyúltak ki rendre
langy lehelet vegyült
lassan a csendbe
s ezernyi látomás
pergett szét előtted
mint éjjelente
álmok vásznain
de te csak álltál
mozdulatlan álltál
és akkor a szelek istene
megpendítette lombciteráját
s pompázó avarszőnyeg
fonódott köréd
de te csak álltál
álltál mozdulatlan
és akkor sötétre
világos jött
és világosra
sötét
bezárult az idő köre
hogy megnyíljék
ismét
•