társadalom
« Vissza

Ulmi tutajjal, magyar kultúrával

A Várad 2005-ben meghirdetett irodalmiriport-pályázatára érkezett munka

Családom története egybeesik az utóbbi századok Kelet-Közép-Európájának történelmével – kezdi történetét dr. Hatvany Béla Csaba. – Anyai ágon betelepülő dél-németországiak voltak a felmenőim, akik az ezerhétszázas évek végén vagy talán az ezernyolcszázas évek elején érkeztek a Bánátba. Ulm környékén ma is úgy mesélik, hogy éhínség dúlt, nem volt miből megélni, és az akkori magyar királyok a törökök kiűzése után maradt szabad területekre telepeseket hívtak.
Őseim, Gottlieb Vogelék nem Mária Terézia idején, hanem a második betelepülési hullámmal jöttek Ulmból, az úgynevezett Ulmer Schachtellel (ulmi ladik-tutajjal), egészen Orsováig. Ott kiszálltak, hatalmas szekerek voltak ezeken a vízi járműveken, és így érkeztek a Bánátba, ahol földet kaptak. Kijelöltek egy részt a mocsárból, amit lecsapoltak, hogy művelhetővé váljék. Bár lehet, hogy ők már egy kész faluba érkeztek, de erről természetesen nem tudok semmi részletet. Tény, hogy később a család kezdett a helyi magyarokkal keveredni, például nagymamám felmenői már Barabások, de a leánykori neve még német volt, Draspel. Édesanyám generációjának idejére a család már teljesen magyar kultúrájúvá vált. Tehát valamikor úgy indultak, mint földönfutó, szegény sváb parasztok, de néhány nemzedék múlva a középosztályhoz tartozó, jómódú temesvári polgárokká váltak, immár mint zenészek.
Nagyapám családja is zenész volt, sőt, egymás mellett, egy utcában laktak. Mindkettőjüknek saját zenekaruk volt, szalonzenekar. Kávéházakban játszottak és járták Európát, mai szóhasználattal élve turnéztak.
Nagyapámtól tudom, hogy amikor a temesvári zeneiskolában végzett, az apja éppen Németországban volt és kihívta magához, hogy itt tanuljon tovább. Tizenhat-tizenhét éves lehetett, s a családi anekdota szerint hegedűvel, kis bőrönddel felült a vonatra és elindult. Az utazás több napig tartott, és valahol Magyarországot már elhagyva, egy cseh állomáson kellett átszállnia, amikor megjelent egy kakastollas csendőr. Jól megnézte magának, aztán kurtán intett: „Velem jönni!” – így kísérte végig a falun, mint egy bűnözőt, a községházáig. Nagyon meg volt ijedve szegény, hiszen semmi rosszat nem tett, és azt sem tudta, hogy mit akarnak tőle. Bevezették egy hatalmas, feldíszített és pompásan megterített helyiségbe, mintha a király fogadására készültek volna. Ekkor derült ki a „letartóztatásának” az oka: Teleki gróf és társasága a környéken vadászott, őket várta a díszes asztal, ahonnan azonban hiányzott a zene, mert a helybeli cigányok egy lakodalomban muzsikáltak. Így gondoskodott a csendőr az urak szórakozásáról, a hegedűt meglátva nyakon csípte nagyapámat, aki aztán egy szál magában muzsikálta végig az estét. Meg lehettek vele elégedve, mert a fellépésért egy aranypengőt fizetett a gróf, ami akkor olyan nagy pénz volt, hogy egy hétig bőségesen meg lehetett élni belőle.
Ezután Heidelbergben tanult, egy ideig a családi zenekarban játszott, majd átment egy másikba, amelyik szintén temesvári volt, és az ott-muzsikálás azzal végződött, hogy feleségül vette az elsőhegedűs lányát. Ő lett a nagyanyám. Rengeteget utaztak, később mosolyogva emlékezett vissza arra, hogy még a Kremlben is szánkózott, ami annak idején egy lakott negyede volt Moszkvának. Az esküvőjüket Harkovban tartották, még most is megvan a cirill betűkkel írt házasságlevelük, amelyen tanúként a Monarchia harkovi konzulja szerepel. Az 1905-ös forradalom kitörésekor hagyták el Oroszországot. Nagyanyám bátyja, aki szintén zenész volt, még maradt, de a háború és a 17-es forradalom után megszakadt minden kapcsolat. Senki sem tudja, hogy hova került, mi lett a sorsa. Nagynéném Hamburgban született, de három év múlva édesanyám már Temesváron.

Apám családja, a Hatvanyak, régi erdélyi nemzetség. (A magyarországi „báró Hatvány” családdal nincs rokoni kapcsolata. Ők eredetileg zsidó származású „Deutsch”-ok voltak, Csehországból telepedtek Magyarországra. Komoly szerepet játszottak a magyar ipar fejlesztésében. Hatvanban jól működő konzervgyárat alapítottak, bankjaik voltak, és 1908-ban Ferenc József császár bárói rangot adományozott a családnak, ekkor vették fel a Hatvány nevet.)
Családunk Érhatvanból származik, ami valamikor Doboka megyéhez tartozott, ma Szilágy megyéhez, román neve Hotoani. Ez tiszta magyar falu volt, de mára már kevés református él ott, saját papjuk sincs, csak a közeli szórványból jön időnként egy lelkész istentiszteletet tartani.


1 / 7 arrow