Ricardo Reis Tahitin
64. Harmadik levél Alexander Searchnak. Jöjjön!
Kedves Search, irodádból ki kéne végre jönnöd.
Tahiti rejtelmes hely. Gyönyörűek a lányok.
Kezdődhet új életed. El kéne ide jönnöd!
Föladva az avantgárd aszkéta, hiú gőgjét!
Másképpen fogod látni ezentúl a világot,
ha idelátogatsz, beteljesítve álmod,
amit mindannyian szívünk legmélyén őrzünk
s a meghittség percében szemérmesen idézünk.
Könyvet is írhatnál! Gauguin aktjai várnak,
Öregasszonyok, nyilván, de szívesen mesélnek
a vörös hajú piktorról, hisz lefestette őket,
mikor még üdék voltak, fiatalok és szépek.
Élnek a férfiak is, akik vadászni hívták,
él egy kereskedő, ismeri minden titkát
Gauguin műveinek, számtalan képét őrzi,
őt is megszólaltatnád, hiszen szeret beszélni.
Az a fiú is él még, aki elcsábította
a vízesés alatt. S ez se maradt titokban.
Hisz őt is lefestette. A képen fiatal még,
S most öregen idézi vörös férfiszerelmét.
Ne tétovázz! Gyere! A tengerparton várlak,
ahol tünékenyen bújócskáznak az árnyak.
Áttetsző levegőből nevet ránk Ariel,
mindenkit elvarázsol. Ezért is gyere el!
Együtt lehetnénk végre. A többiek is jönnek.
Így a heteronimák is végre összejönnek
és megismerik egymást! Fernando is eljő,
megtapasztalhatjuk hát, milyen is a teremtő,
ki minket megálmodott. De miért is, ki tudja?
Életet lehelt belénk, műveink összehozta,
kiengedve Ariel szellemét a palackból,
s a kópé szellem azóta fantáziánkban tombol.
Ne tétovázz, kedves Search. Ülj hajóra s gyere,
meglátod, hogy lenyűgöz Tahiti szelleme.
65. A sziget rejtelmei
(folytatás)
Amiután a kis vaporetto elpöfögött,
egymásra meredtünk Lidiával
és összecsomagolva dolgainkat, előkészítve
a zseblámpákat, ezúttal működtek,
nem mint a gyászos emlékezetű tibeti barlangban,
és minden eshetőségre készen
a gyufákat és a gyertyákat is,
megindultunk a babérligetben,
arrafelé, amerre álmunkban jártunk immár.
(Tisztáztuk, ő is ugyanazt álmodta, amit én,
és akkor riadt fel, amikor hason csúszva akart volna
bepréselődni a résen, de én sikoltva tiltakoztam.)
A lemenő nap ellenfényében
aranyzuhatagként vakított a haja,
s már az sem zavart,
hogy a babérlevelek árnyéka,
arcára vetülve, állandóan baljós rácsokat idézett.
2 / 3 
•