próza
« Vissza

Budapesten a világ

Tényleg semmi bajom a romákkal. No de hogy itáliai hangulat van a kilencedik kerületben?! Sanyi is beszélt erről, miután az egyik este kizsebelték. Kérdeztem tőle: „Biztos nem a nyolcban, köcsög?” És azt mondta: „Nem.” Eddig azt hittem – főleg miután éjszakákat hánykódtam végig haverom Szigony utcai lakásán –, hogy Itáliát a nyolc jelenti. Ahogy kinéztem az ablakon, hadonászó, holdvilágította gazsik cikáztak ide-oda. Egyetlen általam ismert szót nem követtek el.
Mindenütt utazási reklámokba ütközöm: „Ismerje meg Thaiföld szépségeit”, „Párizs lépésnyire önhöz, most fél áron”, „Hagyja már a Balatont, várja a horvát tengerpart!” De hiszen minden itt van, ebben a kutyaszaros fővárosban. És ha utazni akarsz, nem kell repülőtársaság, iroda, csak válassz egy régiót.
Ha a nyolcból eleged van, kelj át a Dunán. Tökmindegy hogyan; teheted föld alatt, a hídon, vagy ha valamire való embernek tartod magad, úszva, mint a Schirilla. Kaphatsz a Hűvösvölgy környékén egy kis német hűsséget. Vagy ugorj át a hollandus testvérekhez a virágos tizenkettedikbe. A romantika és a vadvilág szerelmesei Csepelre menjenek! Vagy fedezzék fel – már akit érdekel – Ukrajna rejtelmeit a nagyon-közel-keleten fekvő Kőbányán. A szegényes, de fejlődő szlovák terület hol is lehetne máshol, mint Rákospalotán. Hipp-hopp, onnan egy ugrás, és már ott is vagy az újpesti Romániában.
Ökörség csomó pénzt fizetni bizonytalan létű utazási irodáknak, és szenvedni forró tengerpartokon, és nem érteni mit beszélnek, és rettegni a sok kotyvaléktól, amit eléd nyomnak, és unalmas múzeumokat, templomokat látogatni ebédáron, és mártíroskodni hülye, tudálékos arccal. Úgysem azt kérdezik otthon, hogy milyen kiállítást néztél meg, hanem hogy mennyit és mit zabáltál. Na és nekünk is van spagettink, hamburgerünk, ráksalátánk vagy sushink.
Minek? Minek? Minek? Amikor melóból jövet egy-egy fejelőreesés után kibámulsz a hatos villamos ablakán, és mindent premier plánból láthatsz.
Ráadásul ingyért!