vers
« Vissza

Advent

Mi az, hogy emberszabású? – kérded
a villamos hátsó ablakából,
látva mint fut vissza
saját lábnyomán lépkedve a város.

S néz vissza rád, bámulnak meredten
a narancsfényű póznák,
cserbenhagyott homlokzatokról málló
Ady-látta szivárvány cikornyák

Szecesszió. Se szellem, se vízió már.
Csak észak-fok, meg titoktalan ismerősök.

Menekülés, megfutamodás ez a végállomás nélküli
körjárat. Hahó, kontrol! Csalóka hűséged
foglya vagy. Ezt már magad is érzed,
mint akit a semmi nyitott ablak mellett megigézett
egy őszi éjen. S bár szólnál, csak néhány potyautas
mered maga elé, derengő tükörképek.
Itt-ott mobilok fénye rebbenti rád kék tekintetét.

Hideg van, füledben ismeretlen csengőhangok.

Mi az, hogy megérkeztél? Száradt sajtreszelék e kérdés,
és ahogy múlnak a percek,
szívverés helyett
csak egy elemes légfrissítő serceg.
Érzed, ez nem érkezés,
a gyalogszer fogyott el csupán benned.

Jársz, mert járni látszol, a villamos is elbitangolt.
Tudjuk, ő is aluszik. S amíg tabletták nélkül teszi,
álmában lekopnak oldaláról
a szalámigyár hirdetései.

Így állsz itt most. Bevár a vers.
Árnyékod melegít: áttelelsz.