Lakóm nem volt, de… (6.)
Milyen elképesztőnek tűnhet a mai fiataloknak, hogy a diktatúra idején nem lehetett leírni a lényeget egy kerek mondatban: Horváth Imre állami díjas magyar költő olyan lakásban él, ahol szinte lehetetlen az írói alkotómunka…
Nos, hogy most – elismerem, nem dicsekvésmentesen – megindokoltam a magam tégláinak jelenlétét az „új” Horváth-házban, hadd írjak még valamit egy olyan tényről, amely bizonyára nem közismert, bár a Költő művészetéről, emberi arculatának megrajzolásáról, feleségéhez, Margithoz fűződő legendás kötődéséről megemlékezések, riportok, könyvek szólanak. A Margithoz fűződő kötődés bizony függőség is! Imre „fellegekben járó” költő volt, gyakorlatiasság, politikai (esetünkben nemzetiségpolitikai) előrelátás nemigen jellemezték. Így történhetett meg, hogy egyszer, úgy 1979-ben (?) különös kéréssel és „delegációhoz” illő felvezetéssel keresett fel barátaim egy csoportja. Bölöni Sándor s talán Tőke Csaba vezették őket, de köztük vélem látni az örökké terephátizsákos, akkor még fiúsan nyurga Kinde Annamáriát, valamint Gittai Istvánt, Zudor Jancsit, Szilágyi Aladárt, Tóth Károlyt, Török Miklóst stb. Fizikai mivoltukban bizonyára nem is voltak ennyien jelen, de egy gondosan készített-szerkesztett beadványt már mindenképpen előre aláírtak anélkül, hogy a fent külön „rubrikákkal” kiemelt három magyar írószövetségi tag (Horváth Imre, Robotos Imre és jómagam) közül bármelyik is ellátta volna kézjegyével a papirost.
Lényegében egy kérvényről volt szó a helyi (s talán az országos?) kulturális szerveknek címezve: a váradi idősebb-fiatalabb írók, költők, publicisták, Ady-köri tagok egy Familiával párhuzamosan megjelenő magyar nyelvű kiadványért szálltak síkra.
– Horváth Imrétől jövünk, aki nem akarja aláírni – magyarázták meghökkenve. – Ám Margit asszony végül is úgy nyilatkozott, hogyha te, Fábián Sándor, aláírod, akkor talán Horváth Imre is. Hát ha megtennéd…!
Nyilván mindjárt aláírtam az üres helyet, a jelenlévők pedig gyorsan szedelőzködtek, hogy Horváth Imrét még idejében szaván fogják. Aztán beszóltak: Imre aláírt! Hurrá, indulhat a bátor (akkor valóban bátor volt ez a nekifutás) beadvány! Indult is, bizonyára meg is érkezett a megfelelő „kabinetekhez”, de válasz rá – se rossz, se jó – sohasem jött.
Horváth Imre gesztusa talán negatívan cseng, ám gondoljunk bele: állami díjas költő volt, s havi juttatása egy fentről rosszul értelmezett gesztus miatt bizony elveszhetett volna.
De térjünk át egy másik tárgykörre: a Horváth házaspár egészségének témájára. Merthogy mint váradi gyakorló általános orvos, aki verseket is ír, gyakori látogatója voltam otthonuknak. Fülhallgatóval, vérnyomásmérővel nem rendelkező művészember az Imrééknél tett látogatást „megúszta” egy kis versbemutatóval, aforizmakiértékeléssel (ehhez golyóstollat nyújtott át a költő [gondolom, nem csak nekem], „húzd ki, ami nem jó!” felkiáltással), ám nálam következett a második felvonás, az orvosi „kontroll”! Imrénél felületesen, mert már az elején odasúgta: „Kutya bajom sincs, de Margit így akarja!” Margitnál komolyan, hiszen hullámzó vérnyomása, egyre súlyosbodó szívpanaszai lelkiismeretes odafigyelést igényeltek. Lassan-lassan szóban is tudatták velem: háziorvosuknak tekintenek. Megtisztelő volt, vállaltam. Nehezemre csak akkor esett, ha üzemorvosi állásom viszontagságai kimerítettek és halasztgattam a látogatást… Ilyenkor kíméletesen rám telefonáltak: még ha taxival is, de menjek, szükség van rám. Mentem, de voltunk olyan jó viszonyban, hogy kényelmes foteljükbe huppanva kijelentettem: „Imre, ma maximum tíz aforizmát nézek át! Meg se haragudj, fáradt vagyok.”
Mondjam el, hogy a taxit fizették, hogy távozásomkor Margit belenyomott a táskámba egy-egy tasak Magyarhonból kapott babkávét? Nem restellem, hiszen különben ők érezték rosszul magukat, s ezt Margit harsányan tudatta is velem! Nálunk ritkaságnak számító könyvekkel is meg-megleptek: Szabó Lőrinc összes versei, Weöres Sándor Psychéje s még mennyi más… Szabadkozni lehetett, de eredménytelenül: Imre mutatta könyvespolcát, hogy íme, neki mindez már megvan, én csak a „feleslegest” kapom.
A Horváth család „egészsége” a Margit idült betegségének karbantartását jelentette. Ami egyre nehezebbé vált, mert panaszai súlyosbodtak. Vérnyomásos fejfájások, szívkoszorúér-szűkület, szívizom-vérszegénység (ischaemia), magas vérnyomás… Imre egyszer félrehívott. Feldúlt volt.
2 / 3 
•