társadalom
« Vissza

A pártbüró jelenti…


Az első tájékoztatóban az alábbi „negatív megnyilvánulásokat” jelentették: „Pályi községben Asztalos Imre kulák háza előtt több kulák összegyűlt, akik éjjel egy óráig tárgyaltak, hogy miről, még nem tudjuk, de az önkéntes őr egész idő alatt figyelte őket” (s bizonyára jelentette is).
„Ugyancsak Pályiban Nagy Lajos középparaszt a községi tanácselnöknek kifejtette, hogy természetesnek tartja a Magyarországon történteket, mert amikor az emberek nagyon elkeseredettek, mindenre képesek.”
A tájékoztató készítője a továbbiakban így fogalmazott: „Ez a kérdés elsősorban azokat az embereket nyugtalanítja, akiknek rokonaik vannak Budapesten, s aggódnak azok sorsáért.” Továbbá: „Egyes magyar állampolgárok, akik Nagyváradra látogattak, elvtelen, sőt ellenséges beszélgetéseket folytattak. Egyebek között kijelentették, hogy Magyarországon azért tüntetnek, hogy Erdélyt adják vissza Magyarországnak. Ugyanezt mondták a mi állampolgárainknak is, akik Magyarországra látogattak, kijelentve, hogy «nemsokára fel fogunk benneteket szabadítani».”
Valóban, 1956-ban újból megindult a kölcsönös utazgatás, látogatás a két ország között, mivel eltörölték a negyvenes évek végén bevezetett vízumkényszert. A második tájékoztató, mely október 25-én este készült, arról számolt be, hogy a tartományi pártbüró gyűlésén ismertették a Központi Bizottság körlevelét a magyarországi eseményekről (ez volt a 22-es számú körlevél) és azt másnap feldolgozzák valamennyi rajoni pártbizottságnál egy-egy tartományi pb-tag jelenlétében.
A tájékoztató szerint a tartomány városi és falusi dolgozói felháborodottan elítélik a Budapesten történteket, és nem értik, hogyan volt lehetséges ilyen méretű ellenséges akció kibontakozása.
A továbbiakban szó szerinti fordításban idézünk a tájékoztatóból: „Mindez arra késztette a lakosság egy részét, főleg a magyar nemzetiségűeket, hogy állandóan kövessék a budapesti rádió által közvetített híreket. Egyes helyeken emiatt nem is dolgoztak, például a nagyszántói kollektív gazdaságban, ahol október 24-én a tagság többsége egész nap a rádiót hallgatta. Egyes rajonok – Nagyvárad, Székelyhíd, Szalonta stb. – községeiben sok középparaszt és kulák nagy örömmel fogadta Nagy Imrének a magyar kormány élére történő kinevezését, mondván, hogy ő meg fogja valósítani az 1953-as programját. Vannak antiszemita megnyilvánulások is Nagy Imre miniszterelnöki kinevezésével kapcsolatban, mondják, hogy végre sikerült Magyarország élére egy magyart állítani, aki megérti a magyar nép sérelmeit.
Semjén községben azt beszélik, hogy Nagy Imre csak úgy hajlandó elfogadni a miniszterelnökséget, ha Erdélyt visszaadják Magyarországnak.” „Az osztályellenség úgy kommentálja a Magyarországon történteket, hogy azért alakult ki, mert a kommunisták nem tudnak vezetni, s ha a szovjet hadsereg nem lépett volna közbe, akkor a hozzáértők, az igazi vezetők kerültek volna hatalomra.” Végül a tájékoztató megállapította: „A vállalatoknál, intézményeknél és a földeken a munka normális körülmények között folyik. Mégis elszigetelten megnyilvánul az osztályellenség mesterkedéseinek hatása. Így például Szalonta rajonban egészségtelen közhangulat alakult ki, a lakosság igyekszik felvásárolni a sót, petróleumot és egyéb termékeket, mivel vannak olyan híresztelések, hogy Erdélyt Magyarországhoz csatolják, s ott nem kaphatók ezek a cikkek.”
Az október 26-i tájékoztatók arról szóltak, hogy hány helyen és milyen kitűnő eredménnyel ismertették a Központi Bizottság 22-es számú körlevelét, és milyen pártos szellemű hozzászólások hangoztak el.


 arrow3 / 20 arrow