társadalom
« Vissza

Lakóim voltak 5.

Vasile Spoială, halk-tehetséges mindent uraló

– „Soni”, most, hogy egyedül laksz a házban és a kisfiad, Mandi így nyáron a nagymamánál van, kiadnád-e a szobáját nekünk? Az Olaszi (Italiană) utcán már majdnem kész a tömbház, amelyben a garzonunk lesz Danával. Késnek a munkálatokkal, hiszen ismered az ilyesmit… – szólt hozzám úgy 1970–1971-ben Vasile Spoială barátom, becenevén Duszi. Mellette manöken alakú, csinos-vidám párja, leendő menyasszonya, majd felesége, Dana Roşca állt.
– Addig lakhattok itt, amíg csak készen nem lesz a lakásotok – válaszoltam. – Ám ez nem kiadás, szoba-bérbeadás, hanem vendéglátás. Örülök, hogy így összejövünk; te, Duszi, Óss Enikőtől válsz, te, Dana, olaszországi férjedet hagytad ott…
– Téged meg, Soni, a Gabriella felejtett itt! – csapott a vállamra jókedvűen Duszi. – Nekünk nagyon jó a vendéglátás – emelte fel a két tenyerét, somolyogva jelezve gyenge anyagi helyzetét. – Tehát ebben a szobában, ahol a Fux Pali fiadnak szánt falrajzai vannak? Remek, Soni!
Az eddigiekből már kitalálható, hogy a „Soni” megszólítást Vasile Spoială a Sanyi helyett mondta. Különös, amolyan meghosszabbított o betűvel, valahogy így: „Soooni”. A hosszan kitartott és megmélyített rövid o-ból sohasem lett hosszú ó!
Egyébként Dusziék ismerték negyedik emeleti lakásomat, hiszen első feleségemnek is barátai voltak. Más kérdés, hogy amikor a kisfiammal magamra maradtam, jó ideig elhidegültek tőle. Visszahallottam, hogy a „lelépést” még szemére is vetették. Spoială Duszi mindig igazságpárti ember volt! És őt aztán igazán nem hatotta meg az az érv, hogy – enyhén szólva – iszogattam.
– Én is fogyasztok alkoholt, mégsem hagynak ott! – hivatkozott a mindenben rábólintó Danára. – Azt hallottam az ősöktől, hogy orosz vér is folyik az ereimben, ezek szerint nekem a mindennapi tej – a vodka!
– Azért csak ne dicsekedj vele! És ne vidd túlzásba! – fejezte be a rábólintásokat határozottan Dana.
– Rráadásul orrosz nemesi vér! – nyomta meg az „r” betűket amúgy is „nemesi” raccsolással beszélő barátom. – Ez az én privilégiumom, igazam van, Soni?
– Ha bírod, márpedig volt alkalmam látni, hogy bírod… Én még nem láttalak tántorogni. Bezzeg én nem tudok versenyt inni veled…
– Hagyd csak, Sanyi, neki is vannak „másnapos” reggelei – vigasztalt meg a magyarul is jól beszélő Dana. – Írt is róla verset, a címe Katzenjammer, másnaposság.


1 / 3 arrow