próza
« Vissza

Ágika - Első változat

SZEREPLŐ SZEMÉLYEK, a megjelenés sorrendjében
ÁGIKA ÉDESANYJA
ALFRÉD, Ágika szerelme
ÁGIKA, Alfréd szerelme
PSZICHOLÓGUS
ZSÓFI, a szerelmesek barátnője
STIMM, Alfréd barátja
LINA, a Pilvax kávéház egyik kiszolgálónője
MARIO TITKÁRNŐJE
MARIO, egy nagyon híres filmrendező
SZÍNHELY
Budapest világváros, száraz nyár

1. KÉP
(Ágika édesanyjánál. Az ajtóban)
ÁGIKA ÉDESANYJA Ó, Alfréd, mi szél hozott erre?
ALFRÉD Jól tudja azt maga, mama. Ágnes elhagyott.
ÁGIKA ÉDESANYJA Igen… de mit akarsz, fiam? Az effajta dolog megeshetik bárkivel.
ALFRÉD És maga csak így beszél róla?
ÁGIKA ÉDESANYJA Jól van, fiam… azért ne vedd a szívedre.
ALFRÉD De hát (Az ajtót becsapják előtte.) mi oka volt rá? Mivel bántottam meg?
ÁGIKA HANGJA Derék fiú vagy, Alfréd… lám, derék gyerek vagy… de most jobb, ha szépen elmész, Alfréd.
ALFRÉD Ágnes…

2. KÉP
(Pszichológusnál)
PSZICHOLÓGUS Itt nincs senki. Csak Alfréd és emlékei. Totális szabadság. (Jeges tálba meríti.) Mély lélegzetvétel: és máris… Hallgatom.
ALFRÉD Már rég otthagytam volna, ha még mindig nem szeretném. Nem az a fajta vagyok, aki egykönnyen szerelmes lesz, csak a tények érdekelnek, se szavak, se pillantások nem bűvölnek el. De mikor egy nő szavak meg pillantások helyett saját magát adja oda, mindenestül, minden porcikáját, és méghozzá hirtelen, akkor az embert elkapja valami, mintha csapdába esne, és minél inkább ki akarja szabadítani magát, annál inkább belemarnak a húsába. Ágnes biztos eltökélte magát erre a lépésre, még mielőtt megismert volna, én vagy más egyre ment neki, mert már a megérkezésem napján bejött éjjel a szobámba, mikor már aludtam. S így, az álom és az ébrenlét között, hogy szinte azt se tudtam, álmodok-e vagy a valóságot élem, hirtelen átrántott a közömbösségből a szenvedélybe. Szóval köztünk nem folytak beszélgetések, nem váltottunk lopott pillantásokat, se a kezeink nem értek össze titkon, se más praktikákhoz nem folyamodtunk, amikkel a szerelmesek egymás tudtára szokták adni érzelmeiket. Úgy dobta oda magát, mint egy filléres, könnyűvérű nőcske. Csakhogy Ágnes éppenséggel nem volt könnyűvérű, sőt mindenki erényesnek, rátartinak ismerte, és éppen ez a különbség jelentette azt a csapdát, amibe beleestem.
PSZICHOLÓGUS Értem. (Jegyzetel.) Tisztánlátás: kitűnő. Józan ítélőképesség: kitűnő. Mi is voltaképp az ön gondja, uram?
ALFRÉD Nézze, én türelmes, megértő ember vagyok, de heves is, és ha piszkálnak, egykettőre a fejembe szalad a vér. Nahát…
PSZICHOLÓGUS Ágnes…
ALFRÉD Igen. Csak úgy áradt belőle a jóság, a báj, a szeretet, a nyájasság. Szerelmünk legszebb idejét éltük ekkor. Nekem pedig egyre az járt a fejemben, hogy ez a nő valami rosszban sántikál. És tényleg, akárcsak azon az első éjszakán, most se sokat teketóriázott, nem alakoskodott: faképnél hagyott. Tessék: itt a levél.
PSZICHOLÓGUS „Ki van takarítva. Az ebédet főzd meg magad, ahogy már megszoktad. Isten veled. Ágnes.” Ez igen. Rövid tőmondatok, egyszerű, kijelentő módban. Nevezem határozottságnak. Nagyon téved, ha azt hiszi, hogy én effajta ügyben a segítségére leszek.
ALFRÉD Akkor pedig jobb, ha tüstént odébbállok.
PSZICHOLÓGUS A megoldás önökben van, uram, éppen csak meg kell találni. Egyébként mit tehetnék én itt? – Nem turkálhatok mások lelkivilágában. Noha ezért fizetnek. És mégis… és mégis…

3. KÉP
(Margitsziget. Karon fogva sétálnak.)
ZSÓFI Te csak a régi vagy, Alfréd, nem változtál semmit…
ALFRÉD Nem is tudod, hogy mennyire bánt.
ZSÓFI Mondd csak, mit szólnál hozzá, ha a nevedben megmondanám neki, hogy nincs vele már semmi bajod, hogy megbocsátottál neki?
ALFRÉD Te csak ne mondj neki semmit, jó?
ZSÓFI Miért? Talán még mindig motoszkál benned valami? És ennyi idő után?
ALFRÉD Mit számít az idő, úgy érzem, mintha minden örökkévaló volna… különben is az érzések nem ismerik azt a szót, hogy „idő”.
ZSÓFI Ugyan, eredj már, ne makacskodjál… semmi értelme… nem ismered még a nőket?... hagyd a fenébe azt az Ágnest – ami elmúlt, elmúlt. Te, Alfréd, csak nem forgatsz valami bolondságot a fejedben?
ALFRÉD Te csak ne törődj annyit velem, jó? Ne üsd bele az orrodat az én dolgaimba.
ZSÓFI De ha egyszer te vagy az én egyetlen igaz barátom ezen az egész földön! Most már jobban vagy?
ALFRÉD Igen, jobban vagyok, és meggondoltam magam.
ZSÓFI Csínján kell ám bánni az ilyen ügyekkel… nem szabad elragadtatni magát az embernek… senki se vitatja az igazad, de épp ezért kell nagylelkűnek mutatkoznod.
ALFRÉD De jól a szádba rágta az okoskodását.
ZSÓFI Semmit se rágott a számba. Mind a kettőtöknek a barátja vagyok, s szeretném, ha békesség lenne köztetek. Ennyi az egész. Tudod, mit csinálnék a helyedben? Odamennék Ágneshez a saját jószántamból, és azt mondanám neki: ami volt, az volt, öleljük meg egymást testvérek módjára, és soha többé egy szót se róla.
ALFRÉD Lassan-lassan felülkerekedik bennem az érzés, hátha mégis Ágnesnek van igaza. Miért is ne lennék nagylelkű, miért is ne bocsátanék meg neki? A bosszúállásnál jobb a megbocsátás. De erre se lettem volna képes a te tanácsod nélkül, Zsófi.
ZSÓFI Hát nem megmondtam? Egy kis töprengés és őszinteség, és máris megszólal az ember szíve. Gyere szépen, induljunk.
ALFRÉD Gyerünk! (Továbbmennek.)


1 / 4 arrow