Bartók-variációk (Bartókvariationer)
I.
Ha a süllyedő narancssárga naptól
a trágyadombból gőzölgő köd
egy kora tavaszi estén
énekelne
Ha a nedves, barnásfekete szalma
és a sziklák a domboldalon
és a borjú érdes
szemölcsös nyelve
és a sár és a megakadt kerék
egy csellóban
és a tarló és a pocsolya
mint egy leszakadt égbolt-lebeny
énekelni tudna
és ha mi hallani tudnánk
a martilapu vajúdását –
ez Bartók zenéje!
A tiszta hangnak
földes gyökerei vannak
és a talaj kiolvadt fagyossága
jót ígér szennyével
Az igazság kis vakondszemekkel néz
és csúnya és ótvaros
és aki tisztán játszik az hamisan játszik
és aki hamisan játszik az igazat játszik
és hamis és igaz becsületesen és tisztán játszik
Az igazság hangja lassan terjed
de sosem késik
II.
Három üveg bikavért
felöntvén
felejtém
szívem-aranyom
ki elhagyott egy másikér!
Hej, a szegény Duna is
hiába hömpölyög az árja
elhagyta őt a párja
részegségig issza magát esővel
szeretete egyidős a teremtővel
ördög bújt a Budába
Pest meg az ő ágyába!
Hej a Duna, hej a Duna
új feleséget kereshet magának
jó lesz ha egész Bécsig megy el
hogy mindent feledjen el.
De hajtsd fel poharad, kit itt látsz,
szívében halott, él mégis!
Mert a hazugság, az akkor igaz, barátom,
mikor a szerelem már elporladt!
Egy részeg ember halott, barátom;
és a Halál maga részeg!
III.
„Azt mondják, hogy hallásom az agáré
és hogy a nem hallhatót is meghallom
és a csend rezgésszámát számolom,
mint az őrült a d-t”,
mondta Bartók;
„de nem hallani kell
A hallgatás az a »művészet«
Süketté kell lenni
és minden érzékeddel hallgatni
Kinek füle van a hallásra
– meghallja az erdeifenyőt kettétörni a viharban
és a hullámot mely a csillagokat tépi
és a csacsogást –, megkérdezi magától,
miért adott az Isten hangszálat az embernek.
De aki hallgat
meghallhatja a fölötte három emelettel
a perzsaszőnyegre lehulló gombostűt!”
Így hallotta ő a fájdalom gombostűjét
keresztülhullani az örömön át
és az örömét
a síráson át
és a dobbantó, táncoló lábakat
legbelül a komor kőben
és amint az erdeifenyőről egyetlenegy zöld tűlevél
lepottyant a csermely ezüstpadlójára
és az siklott a folyó felé
mely az óceánba vezetett
ezt az egyetlen, zöld tűlevelet.
Tanuljatok meg hallgatni!
Hegyezzétek füleitek!
Kutassátok a fájdalom halláshatárát
a belső vidékek felé, a bensőtök felé!
Az opus 8-ashoz
Megjelent: Ansikten, 1981, Bonniers.
Sall László fordítása
•