A jászfiú
Kopár földutak kacskaringóznak a poros házak között. Csak az eső üdíti fel a Jászság szomorú faluját.
A sarki viskó néhány négyzetméteres szobájának nyikorgó sezlonján heverészik Imre. Százkilencvenegy magas, vékonydongájú, ovális arcú fiú. Fantáziál dús kertjéről, selyembe öltözött feleségéről. Apjának ittas ordítása hallatszik:
– Fogd már meg, baszod, a munka végét! Mi a faszt csinálsz te mindig abban a lyukban? Tán a faszodat vered egész nap?
Imre elhagyja a szülői házat. A fővárosba utazik. Munkát keres. A belváros egyik neves éttermének mosogatófiúja lesz. Reggeltől estig könyékig matat a zsíros lében. Az összeturkált ételmaradékot kaparja a sarokban elhelyezett krómszemetesbe. Oldalán húscafatok, paprikás maszat, borsó és kukorica szárad. Előkerül egy-egy légy. Hamarosan a séf inasa lesz. Az előléptetéstől majd szétveti az öröm. Zsebébe kapja fizetésemelését. A főnököt is meg kell érteni, nem adózhat annyit. Szeme sarkából a lányokat vizsgálgatja, akik kacarásznak rajta.
Egy szombat délután kiül a belváros híres kávézójának teraszára. Hosszú lábait keresztbe veti. Hanyag mozdulattal hátradőlve kortyolgatja gőzölgő feketéjét. Egy korosodó, szőke, hosszú hajú hölgy ül mellé. A nő lelkesen magyaráz, a száját tátogató Imre tisztelettudóan kihúzza magát, és figyelmesen hallgat. Olykor-olykor mosoly fut át arcán. Alig telt el tíz perc, és máris búcsúznak kézfogással.
Szabadidejében kondizni jár. Hetente háromszor építi izmát. Rizzsel és zöldséggel táplálkozik. Hasa kockás, izomzata szálkás, tartása, mint aki seprűt nyelt.
Szombat délután nem dolgozik. Belép egy ódon ház félhomályos folyosójára. Az ajtószámot keresi. Reménykedve lesi a névtáblákat. Benyit. A korosodó hosszú hajú szőke fogadja. Kezében telefon, hol Imre felé bök, hol a telefonba hadarja ezerszer ismételt szövegét. Imréhez hasonló ifjak várakoznak a terem nagyságú tükörrel csempézett szalon sarkában. Megszólal a zene.
– Na rajta, fiúk! Egy-kettő! Tessék járkálni! Mi lesz már! Egy-kettő! Indulni, indulni!
A fiúk botladozva, egymás sarkán taposva megkezdik szépreményű pályafutásukat. Egyik faltól a másikig. Oda-vissza. Fél óráig fel-alá. A zene elhalkul. A szőke tapsol.
– Nem rossz, fiúk, nem rossz! Imre, te maradj! A többi mehet! Tudod, hogy nagyon jól mozogsz? Hamarosan meghívlak egy válogatásra. Szedd össze magad! Menj szoliba! Csak vízben főtt rizst és három-négy liter buborékmentes vizet fogyaszthatsz! Ja, és naponta egy óra kondi! Csókollak, drágám. Egy hét múlva!
Imre hármasával szedi a lépcsőt. Rózsaszín felhőben úszik. Az inasélet a múlté.
Enyém az egész világ, ordítja üres zsebbel. Reggel elindul krumplit és répát hámozni. Az energiaszegény kajától, a napi edzéstől, a munkától remeg a lába. Szédülés, hányinger, fejfájás. Végig kell csinálnom, mormolja ezerszer.
Ötszáz fiúból az első tízben van. Cél a Földközi-tenger egyik romantikus szigete.
Csak két fiú kell, hallatszik a másik szobából.
Vörös szilikon-Barbie jelenik meg. Az ajtófélfának dől, kinyomott mellekkel mustrálja a hímeket.
– Vetkőzni! A gatyát is!
Ütemesen tapsol, biztatja a fiúkat. Imre feje úgy lángol, mint aki erős paprikát nyelt.
Ki vörösebb, ki húsosabb, ki kopaszabb, ki rövidebb férfibüszkeséggel ácsorog magát takargatva.
– No lássuk csak! Neked hány centi állva?
– Tizenöt.
– És neked?
– Húsz.
– Neked?
– Tizenhét... Tizenkilenc… Huszonkettő.
– Te, húszas és te, huszonkettes maradtok. A többi mehet.
•