próza
« Vissza

Ágika - Második változat

SZEREPLŐ SZEMÉLYEK, a megjelenés sorrendjében
ÁGIKA, Alfréd szerelme
ALFRÉD, Ágika szerelme
VALAKI, mint részeg ember a kocsmából
ÁGIKA BÁTYJA, szintén
MÁS, hasonlóképp
PAP, mint fent
FOGADÓS, lásd előbb
EGY NŐ, mint arató asszony
EGY MÁSIK NŐ, szintén
A TIZENÉVES LÁNY, hasonlóképp
A PAP NÉMA TÁRSAI, akik végül mégis megszólalnak
FELÜGYELŐ SZELLEME, a zárdából
I. VISSZHANG, szintén
II. VISSZHANG, hasonlóképp

SZÍNHELY
Pannon tanyavilág, száraz nyár

1. KÉP
(Ébredés. Ketten a szalmaágyban)
ÁGIKA (Felülve, virág szirmait tépegeti.) Szeret? Nem szeret! Szeret. Nem szeret. Szeret – nem szeret. Szeret… – Varázsló! Megbabonázott… – Ki tudja, honnan jött, és milyen szándékai vannak? Azt állítja, hogy zsidó, és ha ez igaz, ő ölte meg a Jézus Krisztust. Miért kap hát akkor menedéket?
ALFRÉD Jó reggelt, Ágika! Jól aludtál, ugye?

2. KÉP
(Reggeli. Ketten a homályos konyhában)
ÁGIKA Ízlik a tojás?
ALFRÉD Jóízű, finom, friss.
ÁGIKA Frissebb nem is lehetne! Láttam, amikor a tyúk tojta. Ahogy a szalmára pottyant, rögtön elhatároztam, hogy ez a tied lesz. Még meleg volt a héja.
ALFRÉD Szép lány vagy te, Ágika.
ÁGIKA Áááá… – attól függ, kinek. Csúf is tudok ám lenni, ha kell, rossz és ördög. Már akinek. (Felnevet.)
ALFRÉD (Fényképre mutat.) Ez itt kicsoda?
ÁGIKA Ő: ő… Zakariás. Zaki csak.
ALFRÉD Nem is tudtam… Ahogy látom, elég rég történhetett…
ÁGIKA Eléggé… Tudod, ő soha nem kért, mindig csak követelt. Ha éjszaka kellettem neki, a legmélyebb álmomból is képes volt felverni. Sokszor a napfény sem feszélyezte – fényes nappal is megtörtént, hogy a mező közepén is elkapjon, ledöntsön. Ha akarta, a fél világ előtt is…
ALFRÉD Ez nem volt a leghelyesebb részéről.
ÁGIKA Mit tudja egy állat, hogy mi helyes és mi nem? Az állatnak nincsenek kötelezettségei. Egyszerűen megteszi, amire kedve szottyan, és kész! Mit neki, hogy lelkiismeret?
ALFRÉD Pedig egy érett férfi nem szabad kényszerből cselekedjen. Gyöngéden kell közeledni, türelemmel, mígnem…
ÁGIKA Egyszer olyan beteg voltam, forró voltam, mint egy kemence, de ő odajött, és… és nekem mégis engedelmeskednem kellett. Neki.
ALFRÉD Isten tanításai szerint mégis…
ÁGIKA Hol van Isten? Jeruzsálemben?
ALFRÉD Isten mindenhol van.
ÁGIKA Pfúúúúj… – ez nem nekem való. Hogyan lehet mindenhol? Itt a férfiak vad bikák. Esküdj meg, hogy nem mondod el senkinek, amit veled megosztok.
ALFRÉD Ne hülyéskedj már… Ugyan kinek mondhatnám el?
ÁGIKA Saját bátyám is rám vetette magát, még 14 éves koromban. A kocsmából jött haza, tökrészegen. Nem tudta, hogy mit cselekszik, csak felállt neki, s… Anyám már aludt, de visításomra felébredt. Felkapta a moslékos vödröt, a fejére öntötte, ami benne volt.
ALFRÉD Zsidók között nem fordulhat elő ilyesmi.
ÁGIKA Te ezt mind mondhatod, mert akkor is ők ölték meg a mi istenünket.
ALFRÉD De hogy a fenébe ölheti meg az ember Istent?
ÁGIKA Hát tőlem kérded?! Te tényleg zsidó vagy!
ALFRÉD És az bántja Istent, ha az vagyok?
ÁGIKA Nézd már magad! Mezítláb jársz, félig meztelenül. A nyarat istállóban töltöd, télen meg a csűrben fagyoskodsz. Előbb-utóbb megkapnak, és… és megölnek.
ALFRÉD Megölnek?
ÁGIKA Biztosan megölnek…
ALFRÉD Akkor legalább együtt leszek majd a szentekkel…
ÁGIKA De én nem akarom ezt. Nem akarom.
ALFRÉD Alig tudom elhinni, amit most mondtál.
ÁGIKA Pedig több szeretetet mutatok irántad, mint szerelmet.

3. KÉP
(Ágika vallomása Zakariásról. Fáradt naplemente)
ÁGIKA Zaki erős volt, de lusta. A Barbarát kellett volna elvegye, nem engem. Mindig mindent halogatott. Lekaszálta a szénát, és otthagyta, míg csuromvizes nem lett az esőtől. Legszívesebben állandóan ivott volna a cimboráival. Nászéjszakánkon azt álmodtam, hogy meghalt, és arca olyan fekete volt, mint egy vasfazék. Senkinek sem szóltam, és mégis bekövetkezett… Halálakor nem is volt rossz idő, és mégis megcsapta a villám. Amikor ráleltem, már csak szén volt, tiszta szén…
ALFRÉD Jót sohase szoktál álmodni? Valami szépet?
ÁGIKA Dehogynem! Például téged. Előre láttam, hogy eljössz hozzám. De ez már nem álmomban történt, teljesen éber voltam. Pontosan emlékszem.
ALFRÉD Igen, most már én is. Anyád rozskenyeret sütött, apád levágott egy csirkét…
ÁGIKA Én pedig levest öntöttem a tésztára, és figyeltem, ahogy a tál nagy zsírkarikákkal telik meg. Pára szállt fel, és olyan tisztán láttalak benne, épp, mint most.
ALFRÉD Honnan van ez a költői képességed?
ÁGIKA Áááá… – tudom is én, de arra kezdettől fogva rájöttem, hogy a sors egymásnak rendelt minket.
ALFRÉD A sors, a sors… Na persze!
ÁGIKA Igen, a sors. Még inged se volt, én adtam egyet a Zakiéból. Gyászoltam őt, de amint megláttalak, képe nyomban eltűnt a szívemből. Nem ő kellett nekem, Alfréd.
ALFRÉD Az ilyesféle gondolatokat el kell felejtened, Ágika.
ÁGIKA De miért, Alfi, de miért?
ALFRÉD Már mondtam neked…
ÁGIKA Sohasem értelek.
ALFRÉD Mert más a te hited.
ÁGIKA De hogyha egyszer szeretlek!
ALFRÉD Egy férfi utáni puszta vágy nem elegendő.
ÁGIKA Megint a csűrben fogsz aludni?
ALFRÉD Igen, ott.
ÁGIKA Reggel majd lerágott orral jössz vissza.
ALFRÉD Inkább az orrát rágják le az embernek, mint a lelkét.


1 / 5 arrow