Kupán Árpád történész, érdemes tanár (Dobra, 1938). Kolozsváron szerzett történelemtanári diplomát 1958-ban, tanított Zetelakán, Kárászteleken, Mezőtelegden, volt levéltáros, vezetett diákszínjátszó kört, helytörténeti kutatásokat folytatott. Ismeretterjesztő közíró, Mezőtelegd társmonográfusa, Nagyváradon él. 2004-ben megjelent kötete: Szabadkőművesek Nagyváradon.

Kupán Árpád

Nagyvárad a mozivásznon I.

Filmgyártási próbálkozások és sikerek a 20. század első évtizedeiben

Nagyvárad a 20. század elején egyike volt e térség legdinamikusabban fejlődő, gyarapodó, korszerűsödő városainak. Így aztán természetesnek vehető, hogy a minden újra fogékony váradi polgárság elsők között karolta fel a mozgófénykép terjesztésének, majd készítésének az ügyét, s így városunknak szerepelnie kell a hazai filmtörténetben.

A mozgófénykép-készítés és -vetítés feltalálói a francia Lumie`re testvérek voltak, akik az első nyilvános, közönség számára rendezett előadást 1895 decemberében tartották Párizsban. Felfedezésükhöz felhasználták mások eredményeit, tökéletesítették az addig megszületett műszaki megoldásokat, s így alkották meg saját felvevő- és vetítőgépüket.

A feltalálás és a bemutatás éve után még nem vált köztudomásúvá, hogy Lumie`re-ék megtalálták a mozgásfotografálás gyakorlati megoldását. A kutató kortársak közül sokan tovább folytatták a munkát, sokszor egészen helytelen utakon, legtöbbjük mintha nem is akarta volna tudomásul venni, hogy amit ők meg akartak oldani, az már készen van és el is indult világhódító útján.

A Lumie`re testvérek ezalatt a találmányuk tökéletesítésén és annak gyors és széles körű elterjesztésén dolgoztak. Megkezdték az új felvevő-vetítő készülékek és a filmszalagok gyártását, filmoperatőröket és „demonstrátorokat” képeztek ki, akik közül a legjobbakat szétküldték a világban, hogy bemutató előadásokat tartsanak, piacot szerezzenek az új gyáruknak. Jelentkeznek a vetélytársak is. Európában Skladonowszkiék a bioscopnak nevezett készülékkel, Amerikában Edison a Vitascoppal.

A 20. század elején a mozgófénykép már elterjedt s hódított mindenütt a világon, így a hazai tájakon is. Kezdetben ezek a bemutató előadások, habár nagy közönségsikert arattak, nem számítottak többnek, mint az akkoriban igen elterjedt mutatványok, attrakciók, látványosságok. Így volt ez Nagyváradon is, ahol az első bemutató előadásokat vásári mutatványosok sátraiban tartották minden különösebb visszhang nélkül, még a korabeli sajtó sem adott hírt róluk.

Az említett időszakban rohamosan nőtt Nagyvárad lakosságának száma, összefüggésben a lendületesen fejlődő iparral, bővülő kereskedelemmel, a tőkeerős hitel- és bankrendszerrel, korszerűsödő szállítási lehetőséggel. Mindezek következménye volt a szórakozás, a szabadidő hasznos és kellemes eltöltése iránti igény növekedése is.

Egymás után nyíltak meg a vendéglők, kávéházak, nyári kerthelyiségek, ahova az élelmes tulajdonosok nem csupán zenekarok szerződtetésével próbálták becsalogatni a vendégeket, hanem orfeum- vagy varietétársulatok szerződtetésével is. Az alsóbb néprétegek, a kispénzű munkásemberek, kisiparosok számára viszont a szórakozási lehetőséget a kocsmák, a vásári látványosságok, cirkuszi előadások biztosították, még a sportrendezvények is ritka alkalmak voltak, s csak a későbbi években terjedtek el.

Nagyváradon a színházlátogatásnak akkor alakult ki a hagyománya s vált a legnépszerűbb és legelfogadottabb szórakozási-művelődési alkalommá. A színház erkélye és állóhelyei befogadták a kispénzű nézőket is, így ők is élvezhették ezt az igényes szórakozási formát. A nyári szezonban viszont szüneteltek a színielőadások, s a korabeli helyi szabályrendeletek értelmében mindenféle tömegszórakoztatási rendezvényt csak a nyári színházi szünetben engedélyezett a városi tanács. A már említett s akkoriban igen közkedvelt orfeumi és varieté-előadásokra is vonatkozott ez a szabály, de hasonló megítélés alá esett a legújabb szórakoztató rendezvény, a mozgófényképek vetítése, bemutatása is.

Erre utal az az újsághír, amely 1903. május 13-án jelent meg a Nagyvárad című napilapban. Ebből megtudjuk, hogy az Urania budapesti tudományos színház igazgatósága megkereste Nagyvárad tanácsát azzal a kéréssel, hogy a színiévad befejezése után engedélyezze számára néhány előadás megtartását. Egy héttel később ugyanez a lap a következőket írta: „Hoch János, a budapesti Uránia színház képviseletében előadást tartott a világ remekműveinek képsorozatához, melyet a helyi színházban vetítettek le. A klasszikus költői tanulmány és a pompás látványosság három részből állott: 1. A teremtéstől a vízözönig; 2. Patriarchák és próféták; 3. A süllyedéstől a megváltásig. Az előadás szenzációja a gyönyörű vetített képek mellett néhány rövid mozgófénykép bemutatása volt.” Ez volt az első ilyen látványosság, melynek váradi bemutatásáról a sajtó is beszámolt. Feltehetően már korábban is történtek mozgófénykép-vetítések a vásári mutatványosok bódéiban, sátraiban, de azokat nem tartották méltónak arra, hogy az újságban is írjanak róluk.

Alig néhány nappal később, 1903. június 21-én megkezdte vendégszereplését városunkban Közép-Európa legnagyobb vándor-filmvetítő vállalata, a Narten-féle bioscop, amely már az újságokban is hirdette előadásait a következőképpen: „Érdekes előadások kezdődnek ma este a Nagypiac-téren. Narten György hannoveri magánmérnök hozta el Nagyváradra bioscopját, egy teljesen átalakított és javított kinematográfot, melylyel eddig nem látott érdekfeszítő mutatványokat produkál. Mozgó fényképeken mutatja be a világesemények nevezetesebb mozzanatait, mint: uralkodók találkozásai, csaták, léghajó- és automobil-szerencsétlenségek és hasonló szenzációk kitűnő képei, valamint más, humoros és életképek csalódásig hű bemutatása, természetes mozgásaikkal, 200–300 méter hosszban. Apró, elmosódott képek kizárván! Saját 20 lóerős gőz- és villámtelep erőátvitel és világítás céljaira, 500 izzólámpa, 10 ívlámpa – a Bioscop Grand Prix Paris díjjal kitüntetve – öt hónapig Budapesten. Ezúttal felhívom a nagyérdemű közönség figyelmét villamos galoppad-carusszelemre, amely valódi esemény a carusszelépítés terén. Mozgó lovak, hajók, gondolák. Első előadás szombat este 6 órától. Minden órában új előadás.”

A következő napokban sorra megjelentek a Narten-féle bioscop hirdetései, közölvén az aktuális műsort. Az egyórás műsoridőben 10–12 darabot mutattak be, többnyire úgynevezett „látványos képeket” vagy „természetes felvételeket”. Például a június 29-i műsorszámok a következők voltak: 1. kiemelt műsorszámként az Ali baba és a 40 rabló – 250 méter hosszú, 7 képben, 2. Karácsony, 3. A híres gyógyász, 4. A két csaholó, 5. Életelixír, 6. Álom és való, 7. Pillantás a kulcslyukon, 8. Századvégi étterem, 9. Családi örömök, 10. Hamis szobalány, 11. A ledőlt fal, 12. A lábakrobaták.

1904-ben egy másik vállalkozó, Benkő Mihály optikus Edison színház néven hirdeti mozgófényképekből álló műsorát, melyet a Fekete Sas szálló nagytermében mutatott be. Az elnevezés arra utal, hogy ő egy más, amerikai eredetű készüléket használt, tehát a tengerentúli technika is eljutott hozzánk.

Ebben az évben kétszer is szerepelt a Bioscop Nagyváradon. Először 1904 júniusában egy kisebb sátorral érkezett a Narten cég magyarországi leányvállalata, majd augusztusban jött a hannoveri cég óriási, 1500 személyt befogadó sátrával, mely ekkor már olyan hangzatos hirdetésekkel igyekezett megnyerni a látogatók kegyeit, hogy „a legnagyobb vállalat a látványosságban”, „a kinematografok királya” stb. Ekkor már csupán filmek vetítésével foglalkozik, elmaradt a „galoppad-carusszel”. A műsor viszont jóval változatosabb, az aktuális felvételek között kiemeljük az éppen zajló orosz– japán háborúról szóló mozgóképeket, az egyre több humoros jelenetet, az életképeket és természetes felvételeket. Újdonságnak, különlegességeknek számítottak a Bioscop saját felvételei, pl. Ünnepi körmenet Kassán, Katonai ünnepély a kassai tüzérlaktanyában, Jókai Mór temetése.

A Narten-féle Bioscophoz fűződik az első nagyváradi mozgófénykép-felvétel elkészítése. 1904. szeptember 15-én a következő rövid hír jelent meg a Nagyvárad című lapban: „A Narten-féle Bioscop vállalat tulajdonosa a Körös-korzón sétáló közönségről kinematograf felvételeket eszközölt, amelyeket legközelebb – mint értesültünk – a napi műsorban be fog mutatni.” Csak sajnálni lehet, hogy sem a felvétel, sem a bemutatásáról szóló beszámoló (ha készült ilyen) nem maradt fent, így erről, a nagyváradi filmtörténet kezdetének első mozzanatáról csupán ez a rövid újsághír tanúskodik. A következő évben, 1905-ben újabb vándormozisok jelentek meg, más rendszerű készülékekkel tartottak mozgófénykép-vetítéseket, például 1905 júniusában Mück Ignác londoni készülékkel a Fekete Sas nagytermében tartott bemutatókat, 1905 augusztusában Adler Zsigmond chromo-biograf nevű Edison-féle készülékével saját „tündéries sátorpalotájában” vetített mintegy két hétig.

Az első lépést a filmvetítések állandósítására a budapesti Uránia tudományos színház tette, az itteni magántisztviselők egyesületének vetítőkészüléket adott, s ellátta őket filmekkel, melyeket heti rendszerességgel vetítettek a tagok számára csekély belépődíj ellenében.

1906 áprilisában az Uránia a város két polgári iskolája számára is hasonló támogatást nyújtott.

Még ebben az évben megalakult az Edison villamos színház vállalat, amely két helyiségben állandó filmvetítést rendezett – az egyik a Korona kávéházban ingyenes, a másik a Fő utca 10. szám alatt e célra berendezett teremben belépődíj ellenében történt. Ez volt városunk első mozgófénykép-színháza.

1907. július 14-én a város központjában, a Bémer téren a Pannónia szálloda szuterénjében megnyílt a korszerűen és igényesen berendezett és felszerelt Uránia mozgófénykép színház, amely nagyobb tőkeerővel, erősebb anyagi alapokkal bírt, mint vetélytársa, az Edison villamos színház.

A két mozi egymást túllicitálva különböző reklámakciókba kezdett a nézőközönség megnyeréséért. Ezek sorába tartozott a Nagyváradról készítendő mozgófénykép-felvételek kezdeményezése.

Az Uránia 1907. augusztus végén bejelentette, hogy Nagyváradról gyönyörű színes felvételeket fognak készíteni, s azokat a mozi műsorában fogják bemutatni, Nagy Mihály hírlapíró szellemes és érdekfeszítő előadásának kíséretével. A többször meghirdetett bemutatóra 1907. november elején került sor. A Nagyváradi Napló A leleplezett Nagyvárad címmel az alábbi beszámolót közölte róla: „Ne értsük félre, nem komoly panamák éles szemű leleplezéséről van szó; érdekesebb, ártalmatlanabb titokról lebbentette föl a fátyolt tegnap este az Uránia. Amint tuskulánumnak Várad útvesztőinek ismert, sőt közismert alakjai sétáltak fel az esti korzóra, az utcákra, siettek hivatalba, kávéházba – a vásznon. Az Uránia öles, tarkálló, örökké változó vásznán Löwenstein Zsiga, akit egy pohár limonádé mellől ugrasztott föl a tömött sorú nézők serege, a színház ácsorgó, próbára váró művészei, a rend fő árgusa Gerő Ármin, a mosolygós arcú polgármester, a füzetek lantosa Dutka – egymás után léptek föl a szemfényvesztő vászonra vetített sugárjátékban, Nagy Mihály hírlapíró társunk ötletes, minden mozdulatot megfogó, tréfás felolvasása kapcsán. Péntektől kezdődőleg Fehér Gyula, a Szigligeti Színház tagja fogja beszéddel kísérni az élőképeket.”

Tehát ez a film nem volt más, mint élőkép a városról, közismert személyeiről, az utcán siető, a korzón sétáló emberekről. Az egésznek az volt a varázsa, hogy a vetítővásznon látták viszont azt, amit az utcán láthattak, ami egyszer már elmúlt, az újból visszatért, megelevenedett. Mindezt kiegészítette a képekhez fűzött szellemes kommentár, amely elsősorban a feltűnő személyekről szólott.

Az igényesebb nézőket azonban ez nem elégítette ki, többet, mást vártak a városról készített filmtől. A Nagyváradi Napló is visszatér erre a kérdésre a november 10-i vasárnapi számában A hétről című elemző cikkében. „Arra a szomorú tapasztalatra jutottunk ezen a héten, hogy a mozi is csak olyan rabszolga, mint a színház vagy a hírlap. Az lenne a legizgatóbb, legérdekesebb és legmulatságosabb, amit a gépész nem vethet ki a fehér vászonra. Micsoda telt házakkal kezdhetné meg Erdélyi Miklós új rezsimjét, ha olyasféle dolgokat vinne a deszkára, ami tilos. És mekkora szenzációk üvöltenének ennek a lapnak a hasábjairól, ha azokat írná meg az ember, amit nem lehet. Ha nevetségessé tenné azokat az embereket, akik de facto, tényleg nevetségesek. A morál, a társaság, a sajtóper része és a kutyakorbács pompásabb cenzúra, mint az orosz rendőrtiszt kék plajbásza. Hát ez az örök nemezis utolérte a mozit is, amely a nép mulatságán szintén csak hízelegni, nyájaskodni mer. Az igazságot, ezt a nagyon szerény ostobaságot még a vetítőgép is úgy elnyeli, mintha erre a célra külön villamos vezetőkre lenne berendezkedve. Előttünk lebegtek a napokban a nagyváradi képek. Urak és hölgyek, közéleti és művészi torreádorok az utcáról és a fórumról, a színpadról vagy a kávéházból – de nem az otthonról. Így is szép volt, az ördög kritizáljon unos-untalan, csak kicsit hiányos és hézagos. Pedig milyen hatásos képeket lehetett volna valamilyen nagyobb merészséggel összeállítani. Könynyű elképzelni. Most, amikor olyan zavaros idők vannak (…) Persze, persze, ezeket és ezekhez hasonlókat nem szabad bemutatni. Szegény mozi, még tereád is azt fogják mondani, hogy azért nem merted kivetíteni az igazságot, mert meg vagy fizetve a hallgatásodért.”

Az igényes kritikus is többet várt ettől a filmtől, mint ami készítőinek a szándéka volt. Az elvárásoktól függetlenül mégis úttörő jellegű vállalkozásnak tekinthetjük e film elkészítését.

Az Edison villamos színház vezetői 1908. február 19-én új ötlettel álltak elő, amiről a Nagyvárad című lap adott hírt: „Az Edison színház igazgatósága a párisi filmgyárnak azt az ajánlatot tette, hogy a kinematografusok felvételekben mutassák be a külföldnek Magyarországot, az ország vidékeit, etnográfiáját, a városok életét, a magyar föld természeti szépségeit. A gyár nagy örömmel fogadta a javaslatot, s megkérte az igazgatóságot, hogy dolgozzon ki tervezetet, programot, melynek alapján a felvételeket megkezdhetnék. A cég tervbe vette, hogy a londoni világkiállításon fogja a felvételeket először bemutatni, s természetesen eljuttatja Nagyváradra is.”

A terv időközben megváltozott, a felvételeket csupán Nagyváradra korlátozták. 1908. április 8-án a Nagyvárad mozgófényképekben című írásban az alábbiak jelentek meg: „Az Edison színház ötlete nagy sikernek örvend. Húsvét vasárnapján a város utcáin megjelenik a kinematográf masina, mely érdekes mozgófényképekben fogja megörökíteni Nagyvárad utcáinak színes, eleven életét. Az Edison részletesen közölni fogja, mely utcákon és tereken készülnek felvételek, amelyeket aztán néhány nap után bemutatnak.”

Április 22-én már az eredményről számolt be a Nagyvárad: „Szinte hozzá tartozik ennek a városnak a modernségéhez, hogy a lüktető, pezsgő életét mozgófényképen is megörökítsék. Az Edison színház vállalkozott a feladatra, s húsvét vasárnapján megtörtént a nevezetes felvétel, mely nagy szenzációt okozott. Az első magyar mozgófényképgyár, a Projectograph vállalat igazgatója és jeles főgépésze, Bécsy József végezték a kinematográf felvételeket, megörökítve a Bémer teret, a főutcai korzót, hullámzó publikumával, a Köröst, a Vilmos huszárok gyönyörű, szenzációs lovasgyakorlatait. A mozgófényképek hamarosan láthatóak lesznek a Pathé cég elsőrangú újdonságaival, melyek az Edison óriási vásznán nagyszerűen érvényesülnek.”

Az új felvételről csupán a Nagyvárad számolt be, Miről beszélnek ma Nagyváradon? címen, a következőképpen: „A felelet egyszerű, mert hiszen utcán, kávéházban, korzón egyebet sem hallani: – Látta az Edison színházban a nagyváradi mozgófényképeket? Milyen remek! Milyen eleven a korzó, hogy rá lehet ismerni az emberekre! Mesés! Ez a gyönyörű Körös-részlet. A Bémer tér. A városháza és a kispiac. Na és mit szól, mily felséges mozgókép a Vilmos huszárok gyakorlata? Csodálatos! Hát az Edison színház nagyváradi mozgófényképeiről beszélnek, mely a tegnapi bemutatón óriási sikert aratott. Folyton zsuffolt ház előtt adják a pompás új műsor csattanójául a nagyváradi képeket, melyek egész héten láthatóak lesznek.”

A cikk erősen reklámízű megfogalmazása ellenére mégis valós tényeket közölhetett. Az új felvételek Nagyváradról valóban nagy sikernek örvendhettek, mivel ezúttal az utca embereit s magát a várost mutatták be. Ez a film már magyar alkotás, és nem élőkép, mint az Uránia felvétele, hanem az akkori fogalmak szerint természetes kép, mely egy város jellegzetességeit emeli ki. Így nem csupán a helybeliek érdeklődésére tarthatott számot, s máshol is vetíthették.

A siker ellenére három évig nem történt újabb kezdeményezés helyi filmfelvételek készítésére. 1911. április 1-jén a Tiszántúl című lap Bihar megye vetített képekben címen a következő hírt tette közzé: „Egy magyar filmgyáros Bihar megye természeti szépségeiről, népéletéről, vezető férfiairól és eseményeiről mozgófénykép felvételt szándékozik csinálni, mégpedig úgy, ahogy azt a vármegye törvényhatósága kijelöli. Az így készült felvételeket a lakosságnak mutatnák be elsősorban, aztán bemutatnák a külföldnek is, ami által igen nagy szolgálatot tennének Magyarország ismertetésének, s a külföld érdeklődését is az ország felé irányítanák. Szép cél, de üzleti érdek is kapcsolódik az ajánlathoz, mert évi 5000 korona támogatást kér a filmgyártó cég, s cserébe adna egy 500 méteres képet. A vármegyének elő kell mozdítania a fenti célt, de ilyen magas összeget mégsem áldozhat erre a célra, mert annak ideális hasznát kapja, s a cég húzza az anyagi hasznot, a bevételt.”

Az újabb kezdeményezésről a megye vezetőinek is hasonló véleményük lehetett, mint az újságírónak, így aztán nem vált valóra.

Az 1910-es évek elején tovább erősödött a mozi népszerűsége Nagyváradon, új és még korszerűbb mozgószínházak nyíltak, bővült, gazdagodott a külföldi filmek választéka, s megjelentek az első magyar filmek is. Ezekben az években vált a váradi moziélet meghatározó személyiségévé Székely Jenő, az Uránia igazgatója, aki jó kapcsolatokat épített ki a budapesti és a külföldi filmgyárakkal, s nemcsak sikeres üzletembernek, hanem igazi filmszakértőnek is bizonyult. Tehetségét és felkészültségét nem csupán a helyi mozikultúra fejlesztésére fordította, hanem megpróbálta Nagyváradot is bevonni a magyar filmgyártásba.

1912. október 6-án Nagyváradon a Bóné-kúti gyakorlótéren nagyszabású repülőgép-bemutatót tartottak külföldi pilóták és egy váradi repülős részvételével, amit az újságok „Magyarország legnagyobb repülőnapjaként” hirdettek. Székely Jenő Budapestről egy operatőrt hozatott, aki az ő irányításával felvételeket készített a repülésekről, a nézőtéren történtekről, s ezeket a felvételeket nagy érdeklődés mellett vetítették nemcsak Nagyváradon, hanem országszerte az Uránia mozikban.

1912. november 15-én a Nagyváradi Napló Nagyvárad Európa moziszínpadjain címmel egy ígéretes kezdeményezésről értesítette olvasóit: „Tavaly egy magyar filmgyár indult Budapesten Hunnia néven, s így a magyar színészek is ismertté válnak a világon, és néhány tehetséges mozidarabíró is érvényesülhet. A filmgyár igazgatója, Faludi Gábor, egyben a Vígszínház igazgatója. A többi színház viszont megtiltja színészeinek, hogy filmekben szerepeljenek. Így a Magyar Színház kitűnő gyermekprimadonnája, Fényes Annuska is kapott volna egy mozi-gyermekjelenet eljátszására megbízást, de Beöthy László igazgató nem engedte. Azt mondta, tavasszal ő is csinál egy filmgyárat, amelyben Gombaszögi Frida, Csortos Gyula, Törzs Jenő, Kürti József és Fényes Annuska fog szerepelni. A Bum gyár – ez lesz a neve – vidéki városokban is akar felvételeket készíteni. Beöthy László egy háromfelvonásos társadalmi drámát akar megfilmesíteni, melynek első két felvonása Nagyváradon fog lejátszódni. Az egyik felvétel egy nagyváradi kávéház éjjeli életét fogja megörökíteni, mégpedig azt a képet szándékszik a darabba beilleszteni, melyet Biró Lajos Sárga liliom című színművében megrajzolt. A második felvonás egy automobil üldözés Nagyvárad utcáin, a Kertvároson keresztül egy Bihar megyei kastély felé, ahol a darab tulajdonképpeni fő eseménye történik. A harmadik felvonás a budapesti Gerbeaud cukrászdában játszódik. Az első két felvonásban titokzatos bűntényt fognak elkövetni; egy katonatisztet gyilkolnak meg, kinek a holttestét a Káptalan sor egyik házába viszik. Az automobilhajsza innen veszi kezdetét és a Kertvárosig visz ki, így csaknem egész Nagyvárad perspektívája meg lesz örökítve a vásznon. Nem lehet közömbös Nagyváradra nézve, ha egy szép napon Európa több száz mozijában ezer és ezer néző köztudatában egy ismeretlen vidéki város képe és élete fog megjelenni. Beöthy László tervét Schweitzer Jakab budapesti hírlapíró mesélte el munkatársunknak. Schweitzer a darab szerzője, s azért jött Nagyváradra, hogy megtekintse darabjának helyszínét. Schweitzer 40-50 év körüli férfi, nem régen él Nagyváradon, előtte Párisban az Eclair kinemavállalat szövegkönyvírója volt. Rokonai meglátogatására utazott Budapestre és Nagyváradra. Ekkor született meg benne a darab ötlete, s felajánlotta Beöthy Lászlónak, aki örömmel fogadta, mert neki régi ideája a vidéket is bevonni a magyar kinema kereteibe. Schweitzer szerint Nagyvárad feltétlenül alkalmas az ő mozidarabjának kivitelezésére.”

1913. március 9-én a Nagyváradi Napló arról értesítette olvasóit, hogy a korábban beharangozott, Nagyváradon készítendő film a megvalósítás szakaszába ért. Megérkezett a film felvevője (operatőre), Klein Elek, és több mozifelvételt eszközölt a tervbe vett helyszíneken, a Kanonok soron, az egyik kávéházban, a Körös-parton és a Kertvárosban. A lap szerint „valószínű, hogy néhány nap múlva a moziaktorok is megérkeznek Nagyváradra”.

A moziaktorok mégsem érkeztek meg, a filmforgatás folytatása elmaradt, s Nagyvárad nem jelent meg Európa moziszínpadjain. 1913. november 27-én a Nagyváradi Napló megírta az elkészült filmfelvételek további sorsát: „A Vitagraph egyik képviselője néhány hónappal ezelőtt Nagyváradon járt, és egy készülő mozidarab számára néhány jól sikerült felvételt eszközölt. Eredetileg egy detektívregény dramatizálásához akarták felhasználni, de ez elmaradt. A filmet aztán megvette a Gaumont cég, amely a francia iskolákban bemutatandó filmben használta fel néhány magyar vidéki városról készült felvétellel együtt.”