Kupán Árpád

 

Kupán Árpád történész, érdemes tanár (Dobra, 1938). Kolozsváron szerzett történelemtanári diplomát 1958-ban, tanított Zetelakán, Kárászteleken, Mezőtelegden, volt levéltáros, vezetett diákszínjátszó kört, helytörténeti kutatásokat folytatott. Ismeretterjesztő közíró, Mezőtelegd társmonográfusa, Nagyváradon él. Frissen megjelent kötete: Szabadkőművesek Nagyváradon.

 

Nagyvárad első hivatásos újságírója

Iványi Ödön születésének 150. évfordulójára

 

A 19. század utolsó évtizedeiben már kibontakozóban volt az a nagy ívű fejlődés, amely a 20. század elején Nagyváradot a korabeli Magyarország egyik legjelentősebb vidéki gazdasági és kulturális központjává tette. Az egyre gyarapodó és erősödő polgárság felismerte a sajtó szerepét a fejlődés, haladás előmozdításában, így elsősorban a polgárság támogatásával eleven sajtóélet alakult ki városunkban. 1862-ben jelent meg Várad első politikai lapja, a Bihar, 1870-ben született meg a Nagyvárad, 1874-ben a Szabadság, az utóbbi állami támogatással.

Kezdetben ezeknek a lapoknak a szerkesztői, munkatársai nem hivatásos újságírók voltak, hanem ügyvédek, orvosok, köztisztviselők, politikusok, tanítók, tanárok, a korabeli közélet ismert szereplői. Az első hivatásos újságírók között a legjelentősebb Iványi Ödön volt, akit méltán nevezhetünk a modern újságírás úttörőjének.

Iványi Ödön 1854. november 18-án született Nagyváradon. Apja szegény püspökségi tisztviselő volt, korán meghalt, két kisfiú maradt utána árván. Anyja virágárusként kereste kenyerét s nevelte fiait, Józsefet, aki később a Festészeti Akadémia tanára lett Bécsben, és Ödönt. A mélyen vallásos asszonyt (egyesek szerint vallási mániás volt) a katolikus egyház segítette gyermekei felnevelésében. A gyermekek egy ideig Örvénden éltek rokonaiknál, majd a váradi Szent József intézetbe kerültek ösztöndíjasként. A gimnázium első két évét Iványi Ödön Debrecenben végezte, majd a nagyváradi premontrei főgimnáziumban folytatta tanulmányait. Nyilván papnak illett volna mennie, de talán éppen az otthoni eltorzult bigottsággal szemben a diákfiú felfedezi magának a francia felvilágosodást, majd a francia forradalom történetét, Victor Hugo romantikáját. Paptanárai számára már ez is eléggé meghökkentő. De mindezek után elragadja Büchner akkor divatos materializmusa. Vallomásos írásaiból tudjuk, milyen belső harcot vívott benne az otthoni és az iskolai hagyomány a forradalmi lelkesedéssel, a hit a felvilágosodással, az idealizmus a materializmussal. Persze hogy nem lett pap. És éppen Nagyváradon már nem egy napilap volt, tehát válogathatott, hogy hol fejezze ki eszméit.

A Bihar című ellenzéki lap munkatársa lesz 1873 őszétől. Politikai felfogását az anarchiával kacérkodó radikalizmus jellemzi ekkor, és erős szociális érzékenység. Előbb csak apró közleményeket ír, majd ő honosítja meg a lapban a tárcarovatot. Legtermékenyebb korszaka a Biharnál az 1870–1880-as évek voltak, amikor negyven, illetve hetven írása jelent meg nevével. A következő években viszont már csak a tárcáit jegyezte, így nem követhető sajtóbeli munkássága. 1879-ben jelent meg első elbeszéléskötete, Rajzok és elbeszélések címmel, majd a Tarka lapok című kötet 1881-ben.

Egy harcos cikke, amelyben Tisza Kálmán reakciós rendszerét bírálja, párbajba sodorja az egyik megyei nemes úrral. Iványi súlyosan megsebesíti ellenfelét, ezért elítélik, így kerül a váci fegyház tisztelt „államfoglyai” közé. (Csak párbaj- és sajtóvétségben szabták ki ezt a priusszal nem járó, tehát erkölcsi hátrányt nem jelentő büntetést.) Itt egy cellába került a sajtóvétségért elítélt Frankel Leóval, a munkásmozgalom nagy alakjával, a párizsi kommün egykori miniszterével. Frankel ekkor a magyar szocialista mozgalom vezérpublicistája volt, nagy tekintélyű, művelt, világlátott ember. Tőle ismeri meg Iványi az államfogházban a marxizmus lényegét, s ha nem is vált ettől szocialistává, ezek az eszmék mélyen hatottak rá. Novellái ezután harcosan romantikusak, publicisztikái pedig harcosan igazmondóak, s egyre mélyebben hatol be a hazai valóságba. Ezekkel az írásokkal azt a nagyváradi szellemet erősíti, amely nemsokára Adynak és a holnaposoknak ad kirepülő-fészket.

A váci epizód után nem tért vissza Váradra, Aradon folytatta újságírói tevékenységét. 1882-től az aradi Kortes című választási élclap munkatársa, majd az Arad és Vidéke szerkesztője, 1887-től az Alföld főmunkatársa. Ez időben újabb elbeszéléskötetei jelennek meg: Egy könyv – 1883; Tárcák – 1888. Ezek a kisvárosi életről és a dzsentrivilágról szólnak, határozott és nemes realizmussal, amit a haladó kortárs kritika méltó elismeréssel fogadott. A romantikus novellákon és igazmondó publicisztikán át jut el annak a világnak a reális ábrázolásáig, amelyet a papok, dzsentrik és polgárok között felismert. Megérett a nagy műre! Nemsokára meg is alkotja fő művét, A püspök atyafisága című kétkötetes regényét, bebizonyítva, hogy a nagy kompozícióhoz több érzéke van, mint a másfajta figyelmet követelő kisepikához. Regényének helyzetei tipikusak, alakjai élnek, cselekményvezetése érdekes, társadalombírálata helytálló, demokratizmusa, a dzsentri életforma megbélyegzése úttörő jellegű regényirodalmunkban. Olyan ez a regény, mint valami merőben újnak a kezdete. Valóban ezzel kezdődött a magyar realista regényirodalom.

A püspök atyafisága megjelenésekor nagy figyelmet keltett. Három lap közölte folytatásokban. Mikszáth felvette a Magyar Regényírók képes kiadásába. A kritikusok csupa jót írtak róla, de az új század új írókat, nagy alkotókat hozott, s Iványi regénye lassan feledésbe merült. 1955-ben Rejtő Iván írt egy nagymonográfiát Iványi Ödönről, teljes bibliográfiával, de műveit nem adták ki sem akkor, sem azóta… *

1891. október elseje fontos dátum a nagyváradi újságírás és elsősorban a Nagyvárad című lap történetében. Ekkor tért vissza Iványi Ödön szülővárosába és vette át a hanyatlóban lévő lap irányítását. Visszatérésekor első írása a tárcarovatban jelent meg Itthon címmel. Ebből idézünk: „Éppen kilenc éve, hogy a nagyváradi tekintetes királyi ügyészség egy szép reggelen kivette kezemből a tárcaíró pennát s megrendült erkölcsi állapotom helyreállítása végett kúrára küldött Vácnak városába…” A továbbiakban leírja, hogy Vácról kikerülve nem jött haza Váradra addig, míg egy másik erő meg nem szólalt benne: „Elég volt az ideális kóborlásból, az elérhetetlen illúziók balga űzéséből, vesd el magadtól a görcsös vándorbotot, eredj haza Váradra, fogd meg ott a dolog végét, s végezd be ott, ahol elkezdetted. (…) Kilenc év alatt a város megváltozott. Nagyobb lett, de nem nagyon, megszépült, de igen nagyon. Megvárom, míg hevülő szívem dobogása alábbhagy, … majd akkor folytatom, ahol kilenc évvel ezelőtt elhagytam a tárcák buzgó körmölését,… s józan szemmel nézhessek körül, s lehűlt fejjel szólhassak hozzá a látott dolgokhoz s helyzetekhez.”

Talán érezte, sőt érezhette, hogy sokat nem várhat munkája folytatásával, hisz ekkor már megtámadta szervezetét a gyilkos kór, a tüdővész. Lázas tevékenységbe fog, megfogalmazza s a lapban is közzéteszi a Nagyvárad új vezérelveit: szerkesztői álláspontját egyik vezércikkében írja meg: „Lapunk a nagy virágzó Bihar vármegye és biztatóan fejlődő székhelye, Nagyvárad életének fő tükre legyen. (…) A Nagyvárad politikai lap, de nem pártorgánum: pártoktól függetlenül áll. Magatartásunknak, ítéletünknek szabadságát nem rendeljük alá egy létező párt korlátozó fegyelmének sem. (…) Minden olyan párttörekvést, bármely oldalról jöjjön, magunkévá teszünk, mely a szókimondó, liberális, a nép sorsával együtt érző elvek szolgálatában áll, és minden olyan tendencia ellen fölvesszük a küzdelmet, amely a modern, szabad és nemzeti Magyarország kifejlésének a múltból örökölt akadályát akarja konzerválni, vagy éppen újakkal szaporítani a meglévőket.”

Az elvek és célkitűzések megfogalmazása után nagy munkakedvvel fogott hozzá a lap megújításához. Megváltoztatta az újság külsejét, fejlécét, új rovatokat vezetett be, bővítette a hirdetésekre szánt laprészt, irodalmi mellékletet indított, kibővítette a munkatársi gárdát. Ő hozta Váradra Sas Edét és Fehér Dezsőt, de megnyert külső munkatársnak olyan jeles személyiségeket, mint dr. Várady Zsigmond, Lovassy László, Némethy József.

Közben tüdőbaja egyre jobban elhatalmasodott, hónapokat kellett hazai és külföldi gyógyhelyeken töltenie. A sok munka és a felelős szerkesztői feladattal járó idegeskedések, izgalmak is hozzájárultak korai halálához, amely 1893. október 19-én következett be.

Halála óriási vesztesége volt a korabeli Nagyvárad kulturális és politikai életének, és soha nem tapasztalt hatalmas részvétet váltott ki nemcsak a városban, de országszerte is.

A kortársak kegyelete, megbecsülése mégsem tette tartóssá Iványi Ödön emlékét. Az utódok hamar elfelejtették, s az irodalomtörténet, sőt a sajtótörténet sem tartja kellő módon számon, pedig nemcsak a váradi és az egész magyar újságírás úttörője, modernizálója volt, hanem az első igazi realista regény megalkotója, Mikszáth realizmusának közvetlen elődje is.

Mindenképpen méltó rá, hogy születésének 150. évfordulóján emlékét újból felidézzük.