Kupán Árpád

Ady Endre és a szabadkőművesség

Ady kapcsolatai

a nagyváradi

szabadkőművesekkel

A XX. század első évtizedében a nagyváradi szabadkőműves-mozgalom igazi virágkorát élte. Tevékenysége nemcsak a város politikai, szociális és kulturális életére gyakorolt rendkívüli hatást, hanem túlzás nélkül megállapíthatjuk befolyását az egész magyar szabadkőművességre is. A László király páholy a magyar szabadkőművesség radikális fókusza volt. A páholy tagsága és vezetősége már nem elégedett meg a csupán karitatív és filozofáló-bölcselkedő tevékenységgel, hanem gyökeres változásokat, radikális újításokat akart megvalósítani, nemcsak a mozgalomban, hanem az ország társadalmi szerkezetében is. Célkitűzéseiket számos írásműben megfogalmazták, ezeket a László Király páholy könyvtára című sorozatban tették közzé – a tagság számára.

Az 1899–1903 közötti időszakban közel húsz kötet jelent meg a páholy kiadásában. Annak ellenére, hogy azokat nem terjesztették nyilvánosan, feltételezésünk szerint egyikük-másikuk Ady kezébe is eljutott.1

Ha figyelmesen olvassuk Adynak a Szabadságban és a Nagyváradi Naplóban megjelent harcos közéleti publicisztikáját, felismerjük benne azokat az eszméket, gondolatokat, amelyeket az említett kiadványokban is megfogalmaztak. Különösen hatottak rá dr. Berkovits Ferenc ügyvéd és páholyvezető Egy felirat és Poscimur című közleményei, amelyekben először fogalmazódtak meg a radikális eszmék. Ezek a társadalmi problémákra vonatkozó újszerű fejtegetések Adyra kétségkívül maradandó hatást gyakoroltak, mert Berkovits gondolatmenete a felekezetiség és a humanizmus ellentmondásairól Ady nagyváradi cikkeiben nyomon követhető. Adyra a szabadkőműves-páholy másik váradi képviselője, Berkovits utódja, dr. Várady Zsigmond is hatott, aki a Társadalmi program című, három kis kötetben megjelent munkájában megfogalmazta a szabadkőművesség fő célkitűzéseit: általános választójog, a felekezetektől mentes állami oktatás és a papi javak szekularizációjának megvalósítása. Ezt 1903-ban még kiegészíti egy újabb kötettel, melynek sokatmondó címe: Küzdelem a reakció ellen.

Ezekhez a kötetekhez sorolható Ady szabadkőműves barátjának, a műkedvelő költő és földbirtokos Hajós Izsónak az Indítvány a társadalmi program ügyében című könyvecskéje, mely szintén a fent említett sorozatban látott napvilágot.

Nem csupán a kiadványokat tanulmányozva juthatott el Ady a szabadkőműves eszmevilág és a radikális váradi szabadkőművesek célkitűzésének megismeréséhez, hanem még inkább a személyes kapcsolatai, barátai révén, ezek közismerten és bizonyíthatóan a szabadkőművesekhez kötötték. Nem feledkezhetünk meg az akkor oly divatos kávéházi együttlétekről, beszélgetésekről, vitákról sem, melyeknek Ady állandó résztvevője volt. Nagy Endre Egy város regénye című könyvében így ír erről: „A Magyar Királyban egymás mellett volt a két szélsőséges világnézet törzsasztala. Az egyik asztal körül a klerikálisok ültek, a Reakció, a másik körül pedig a László király páholy emberei, a Progresszió. Mindkét társaság országos, sőt európai viszonylatban is az irányzat legmagasabb csúcsát képviselte. A klerikálisok akkor indították meg a Tiszántúlt, az ország egyetlen ultramontán napilapját. (…) A László király páholy pedig állandóan újabb és újabb reformötletekkel tartotta izgalomban egész Európa radikális társadalmát." Ezt a képet Dutka Ákos A Holnap városa című regényében így egészíti ki: „(…) A szabadkőművesek hosszú asztalánál komoly politikai vita folyik. Itt trónol Grósz Menyhért doktor, a szabadkőműves páholy nagymestere. Körülötte ügyvédek, tanárok, orvosok, újságírók. Valamennyien hódolói roppant tekintélyének. Ide futnak be az összes hírek, pesti értesülések. Intrikák tobzódnak."

Itt, a kávéházi beszélgetésekben, szócsatákban, valamint a szerkesztőségekben formálódik Ady radikális gondolkozásmódja, s kerül egyre közelebb a szabadkőműves eszmékhez.

Első írása a szabadkőművességről a Nagyváradi Napló 1902. február 2-i számában A hétről című tárcája, melyben az új páholyház felavatása kapcsán fogalmazza meg a mozgalomról vallott nézeteit: „(…) Ha jól tudom, Littré avatása folyt valamelyik francia páholyban. Nagy volt az ünnep, hiszen Littré egyik legnagyobb apostola volt a nemesebb, tisztult pozitivizmusnak. A páholy nagymestere üdvözölte, s akkor hangzottak el a nagyszerű szavak: »A szabadkőművesek voltaképpen már a pozitivisták előtt pozitivisták voltak. Szabadkőművesség és pozitivizmus egyet jelent. Fölszabadítják az emberiséget az eredendő bűn béklyója alól. A túlvilág meséje helyett megmutatják az emberiség isteni, csodás, állandó tökéletesedésének káprázatos útját, visszaadják önmagának, szabaddá s boldoggá akarják tenni az embert.« Milyen felemelő, isteni kijelentésként hangzanak e szavak, s milyen idegenül mégis, ma már. Oly roskatag a világ pár évtized óta, hogy ráismerni sem lehet. Szinte úgy véljük néha, hogy manapság nemcsak előkelő divat s jó üzlet butának lenni, hanem valóságos kötelesség is. Legalább nálunk, a magyar társadalom minden jelensége ezt igazolja. Ideróttuk pedig e sorokat egy kivételes ünnepi alkalomból. A nagyváradi László király páholy hajlékverő, szép nagy ünnepet ült. Ez a kivételes szép ünnep magyarázza meg, hogy a nyilvánosság előtt szólunk ezúttal a szabadkőműves páholyról, mely szent, nagy hivatását zajtalanul, csöndben végzi máskülönben. Mikor csupa vigasztalan sötétség körülöttünk a világ, már csak a vigasztalás kötelessége is megkívánja rámutatni egy olyan fölemelő, hitet adó jelenségre, hogy Nagyváradon, ahol semmivel sem kisebb a sötétség veszedelme, mint bárhol e hazában, pompás, új, templomszerű csarnok áll, mely hajléka a humanizmusnak, irgalmasságnak és világosság hintésének."

Egy évvel később, 1903 tavaszán dr. Somló Bódog fiatal jogakadémiai tanár ellen – haladó, természettudományos alapon álló társadalomfilozófiai nézeteinek nyílt felvállalása miatt – az intézet igazgatója felfüggesztési eljárást kezdeményezett. Ady és szabadkőműves barátja, Várady Zsigmond védelmükbe vették Somlót. A Nagyváradi Napló terjedelmes vezércikkben ismerteti az ügyet és a jogakadémiai tanárok Somló állásából való felfüggesztésének határozatát, amelyet csak két jogakadémiai tanár, Ágoston Péter és Magyari Géza nem szavazott meg. Várady egy héttel később A máglya című vezércikkében állt ki Somló mellett, kijelentve: „Aki a szellemi haladás ellen szelet vet, az a felvilágosodott közszellem megtorló felháborodásának viharát fogja learatni."

Ady Endre ezzel egy időben a Budapesti Naplóban közölt tartalmas és nagy hatású vezércikket a Somló-ügyről. A liberális és haladó közvélemény nyomására az oktatásügyi miniszter kijelentette, hogy nem helyesli a jogakadémia Somló ellen folytatott akcióját, szerinte Somlónak jogában áll gondolkozni, de tudomásul kell vennie, hogy a nagyváradi jogakadémia római katolikus intézmény.

Erre az opportunista, kétszínű állásfoglalásra Ady Döntés a Somló ügyben címmel válaszolt. Ebben az írásban nyíltan azonosítja magát a radikálisokkal, a szabadkőművesekkel, kijelentve: „…mikor mi, zsidók és szabadkőművesek kiabálni kezdtünk, dr. Hoványi Gyula felült a gyorskocsira és felkocsizott Bécsbe. Ki nyugtat meg engem, a zsidót és szabadkőművest, hogy dr. Hoványi Gyula, a habsburgi jezsuiták neveltje, a tüzes nyelvek ünnepét nem használta fel arra, hogy kedves tanítómestereitől megerősítést nyerjen a hitben és küzdelemben." A miniszter nyilatkozatára reagálva keserűen kérdi: „Hát a gondolatszabadság megvédése csak ennyi? Hát a jezsuita hatalom ellen nincs fegyver? Úgy mondják, hogy Budapesten nincs mit kereskednünk. Ott a reakció behálózta még a szabadkőműves páholyokat is. Szóval tegyük le a fegyvert? Letegyük? Kérdjük ezt mindazon kevesektől, akik még liberálisak tudtak maradni. Mi lesz?"

1903. szeptember 29-én a Szabadság című nagyváradi napilap a következő kis hírt közölte: „A nagyváradi sajtó kitűnő új orgánummal szaporodott tegnap. Megindult kiváló kollégánk, Papp János lapja, a Haladás, és első számával már olyannak is mutatkozott, hogy igazán és erősen fogja szolgálni a címében kifejtett eszmét. A Haladást kitűzött céljában értékes munkatársak fogják támogatni. Egyelőre a nagyváradi társadalom alábbi vezető férfiai és írói ígérték meg közreműködésüket: Ady Endre, Bíró Márk, Dési Géza, dr. Edelmann Menyhért, Fodor Gyula, dr. Grósz Menyhért, Hajós Izsó, Kripka Henrik, Kurländer Ede, Lengyel Géza, Palásthy Marcell, Sarkadi Lajos, Várady Zsigmond, Várady Ödön."

A felsorolt személyek mind szabadkőművesek voltak, csupán Ady, Lengyel és Palásthy, mindhárman újságírók, képeztek kivételt. A lap a László király páholy tagjai számára készült, de csak néhány lapszám jelent meg (feltételezésem szerint három, ennyi található az Országos Széchényi Könyvtár gyűjteményében). A lap fennállásának rövid időszakában harcot hirdetett a militarizmus, a klerikalizmus, a kiváltságos osztályok, valamint a sötétség és az önzés apostolai ellen – ahogy az első szám vezércikkében olvasható. Az itt megfogalmazott Programban a modern szociális eszmék terjesztését, a reakció üldözését és a haladásért vívott harcot jelölték meg fő feladatnak.

Az Ecce sacerdos című cikket, mely …y szignóval jelent meg a lapban, Kovács János ugyan A hőskorszak kezdetén című tanulmányában Adynak tulajdonítja, harcos antiklerikális hangja és stílusa alapján, de véleményünk szerint Várady Zsigmond a szerzője. (Pár héttel később Várady a nagyváradi szabadkőműves vándorgyűlésen éppen e témáról tartott nagy hatású előadást.)

Adynak nem állt módjában és ideje sem lehetett a közreműködésre, hisz a harmadik szám megjelenésekor, 1903. október 20-án már eltávozott a városból. Egyébként is 1903 szeptembere nehéz időszak volt Ady nagyváradi életében. Ekkor zárult le az Egy kis séta című cikke miatt kirobbant konfliktusa a káptalannal, melynek során a saját bőrén tapasztalhatta a városban veszedelmesen elharapódzott klerikalizmus következményeit. 1903. szeptember 19-én a Nagyváradi Naplóban közli a Nekik igazuk van. A fekete Nagyvárad című, mélységes kiábrándultságról tanúskodó cikkét. Ebből idézünk: „Írok. Pedig nyilván rosszul teszem, hogy írok. Nekik igazuk van. Ők az erősek. Ők Nagyvárad, ők Magyarország. Nem mert velük leszámolni senki. Combes uccse, nagy balek vagyok. Miért én? Magam becsülése, ízlésem, hitem, életprogramom mást parancsoltak. A mártírság buta… Ellenben én három napig dutyiban ültem, ami csakugyan kellemetlen volt. Mi az ördögnek? Miért. A világot nem állítja meg Árpád országa. És muszáj Nagyváradnak világosnak lennie? Hát muszáj?… Na, de ha szabadkőműves páholy volnék, mégsem törődnék könnyen bele a dolgokba. (…) A lelki szegényeknek, jezsuitáknak, feketéknek a vadsága már tűrhetetlen Nagyváradon… Néhány esztendő óta minden nagyváradi faktumban klerikális kezek operálnak… A Bozókyak, Perszek, Siposok, Hoványiak már nyíltan bujtogatják az éretlen fiatalokat a gondolkodás és a haladás ellen. Segítség pedig a gondolkozás és a világosság számára nem jön semerről. Hát nem fáj ez senkinek? Nekem nem. Nem okvetlenül. Ám csak illenék mégis tenni valamit. Megfüstölni egy kissé a darázsfészket. Mert így igazuk van. Nekik igazuk van."

A szabadkőművesekre vonatkozó utalását úgy is értelmezhetjük, hogy hiányolja azok harcos kiállását, de úgy is, hogy ők nem törődnek bele egykönnyen a kialakult helyzetbe, és valóban ezt tették a váradi szabadkőművesek. 1903. október 23–24-én megrendezték a szabadkőművesek első országos vándorgyűlését, amely a radikális, harcos, a haladás ügye mellett elkötelezett szabadkőművesség megvalósítását tűzte ki célul.

Ady, tudomást szerzett a vándorgyűlés előkészületeiről, még október elején Ars liberorum moratorum címen cikket írt, s egy rövid levél kíséretében elküldte Bródy Sándornak, a Budapesten megjelenő Jövendő című politikai folyóirat főszerkesztőjének. A cikk valamilyen ok miatt nem jelent meg, a két dokumentumot jelenleg az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárában őrzik. A levél így szól: „Édes jó Sándor bá, hirtelen csaptam öszsze ezt a kis írást. Az érdekességéért elsősorban. »Megírni« nem akartam voltaképpen. Valami jelet tessék alá írni. Itt lesz Nagyváradon ez a kongresszus, a forrást tartsa titokban, édes Sándor bá. Pár napig maradok csak Nagyváradon. Addig küldök esetleg még érdekesebb dolgot. Meleg szeretettel üdvözli legtisztelőbb híve: Ady Endre."

A cikket és a levelet elemző irodalomtörténészek úgy ítélték meg, hogy ezek a szabadkőművességből való kiábrándultságát tükrözik. Ez olvasható Hegedüs Nándor Ady Endre Nagyváradon című munkájában, és hasonlóképpen vélekedik Vezér Erzsébet Ady Endre élete és pályája című monográfiájában. Ám ha alaposabban és a körülményeket figyelembe véve elemezzük az írásokat, más következtetésre juthatunk.

Ady a szabadkőműves eszmék jegyében és vállalásával bírálja azokat a magyar szabadkőműves köröket, melyek csupán „az olcsó szamaritánusság lobogójával" próbálják együtt tartani a testvéreket, és a vezetők azt hirdetik, „nem szabad forradalmaskodni, mert baj lesz", s „ne keressük az ellentéteket". Ady jól látja és ki is mondja, hogy „a nagy páholy fegyelmet tart", de azt sem titkolja, hogy „tudunk még mindig makacs reformtervezőkről, hogy szabaduljon fel a rituálék sziklájáról a magyar szabadkőművesség, hogy álljon a társadalmi mozgalmak élére, hogy a természettudományi, a szabad gondolkozás pazarabb magvetőjévé legyen végre… hogy nyílt harc induljon a klerikalizmus ellen stb."… A szabadkőműveseknek mégiscsak azoknak illenék lenniük, kik munkásan és fanatikusan hisznek az emberben, a haladásban, a fejlődésben, a célban.

Írása befejező részében így fogalmaz: „A magyar szabadkőművesek a napokban olyan páholyban kongresszusoznak, mely harciasnak keresztelt páholy, s a kongresszus kénytelen lesz a többek között egy rég remegett tárggyal is foglalkozni: a klerikalizmus ellen szükséges harccal… De talán-talán a királyi művészet ezúttal királyi lesz csakugyan. Ha nem lesz, fölbomolhat máris. Úgyis bomlik már itt minden, minden…"

Tehát inkább kritikus, mint kiábrándult Ady hangja, s kiolvasható belőle az a bizakodó elvárás, hogy a szabadkőművesség legyen képes felnőni az előtte álló feladatokhoz és valósítsa is meg azokat.

Ady egy 1903. október 24-én a Nagyváradi Naplóban megjelent tárcájában, Falusi levél címmel ugyancsak a váradi szabadkőműves-kongresszussal foglalkozik, az érmindszenti pihenés, az ottani hangulatok említése mellett a fontos az, hogy „mindennap várom a Nagyváradi Naplót, s hogy élvezem!… újra a régi, lelkes, naiv újságolvasó vagyok. Szóval olvasok többek között a szabadkőművesek kongreszszusáról is. Mikor a lapot elolvastam, egészen véletlenül lapozgatni kezdek a régi Fővárosi Lapok egy szinte harmincéves kötetében. Az első, amit észreveszek, egy vidéki hír: »Nagyváradon Berencz Antal tanár, mint egy pesti szabadkőműves páholy helyettes főmestere, vasárnap avatta fel az ott alakult László király páholyt.« Ez a vasárnap pedig 1876. október 29-én vala. És érdekes dolog, hogy már a hetvenes években is Nagyvárad adta a vidékről a legtöbb eseményt a budapesti sajtónak."

Ennyi a szűkszavú kitérő, s tőle szokatlan módon, nem értékeli a rendezvényt, nem nyilvánít róla véleményt, nem fogalmaz meg vele kapcsolatban semmilyen elvárást, de fontosnak tartja, hisz egyedüli esemény, melyet egyáltalán megemlít.

Ezzel ellentétben a Nagyvárai Napló ugyanazon számában (október 24.) terjedelmes cikk jelent meg Ősz. Tél. Tavasz címmel, amelyben a névtelen szerző költői lendülettel fogalmazza meg véleményét és elvárásait a szabadkőművesek nagyváradi vándorgyűlése kapcsán.2

A szerző akár Ady Endre is lehetett. Ha ez így lenne, akkor Ady méltó módon búcsúzott nagyváradi szabadkőműves barátaitól.

A szabadkőműves Ady Endre

Budapesti évei alatt Ady kapcsolata a szabadkőművesek radikális csoportjaival tovább folytatódott. A Budapesti Naplónál, mint ismeretes, Vészi József és Kabos Endre szabadkőműves újságírókkal állt közeli kapcsolatban. Az 1905. május 28-án megalakult Szabadgondolkodók Magyarországi Egyesületének, melynek Apáthy István kolozsvári egyetemi tanár, az Unió páholy főmestere az elnöke, Ady választmányi (tehát vezetőségi) tagja volt. Ekkor került baráti kapcsolatba Jászi Oszkárral és a Világ című szabadkőműves lap indulásakor Adyt is munkatársai között találjuk. 1912-ig kilencvennyolc verset és körülbelül hetven cikket közölt a Világban.

Ady a polgári-radikális szellemű Martinovics páholy politikájával értett egyet, ennek a páholynak Jászi volt az alapító tagja és egy ideig főmestere is. Így aztán érthető, hogy Ady 1912. március 15-én kérte felvételét a páholyba és 1912. április 12-én taggá is avatták. Erről az eseményről a szabadkőművesek belső lapja, a Kelet a következőkben számolt be: „Értékes új láncszemet iktatott be a testvéri láncba a Martinovics páholy Ady Endre személyében. A felavatás előtt Baracs Károly főmester testvér magasan szárnyaló avató beszédben ecsetelte Ady Endre érdemeit, aki lankadatlanul, gánccsal, félreértéssel nem törődve folytatja küzdelmét az Új Magyarországért. Dr. Barta szónok testvér költői gondolatokban gazdag beszédében, melyben Ady verseiből citált, üdvözölte az új testvért. A láncban Jászi Oszkár testvér gyönyörű költeményét olvasta fel. A jövő felvilágosodott, egészséges társadalmát rajzolta le mesteri szavakkal és hirdette, hogy ennek a szép jövőnek mielőbb el kell érkeznie, ha testvéri láncunk olyan fáradhatatlan, elszánt harcossal gyarapodik. (…) A vakoláson [a szertartást lezáró ünnepi lakomán] Ady megköszönte a testvéreknek a szíves fogadtatást. »Hazajöttem családomhoz, és ígérem, hogy hű testvéretek leszek« – mondta befejezésképpen. A felavató-este, melyen a testvéri páholyok tagjai igen nagy számban jelentek meg, felejthetetlen szép ünnepe volt a magyar szabadkőművességnek."

Ady páholyba való felvételét dr. Herzog Ede ügyvéd támogatta, a három „kutató", aki a „kereső" szándékait vizsgálta, dr. Jászi Oszkár, dr. Rónai Zoltán jogász és dr. Fried Ödön ügyvéd voltak. Jelentésükben egyhangúan felvételre ajánlották a költőt3. Jászit idézve: „Több éve ismerem. Ady Endre neve ma már történelmi, és az új Magyarország törekvéseinek legteljesebb költői szintézisét jelenti." Ady jelleméről ezt írja: „A harcos bátorságával őrizte meg acélos, eredeti szabadságát, minden kísértéssel és terrorizmussal szemben. Meleg, minden iránt érdeklődő lélek. Azért jön köreinkbe, mert nagy személyi súlyával használni akar ügyünknek. Az Ady Endre egyénisége rendkívüli új erőforrást fog jelenteni törekvéseink számára. Mintegy szimbolizálni fogja azt a viszonyt, melyben páholyunk Magyarország kultúrtörekvéseihez áll."

Amint a fentiekből is kiderül, Ady beléptetésével a Martinovics páholy erejét, tekintélyét szándékozták növelni. Habár soron kívül s igen rövid idő alatt léptették elő legény, majd a mester fokba Adyt, hétesztendei páholytagsága alatt összesen négy páholy-összejövetelen vett részt… és csupán versei egy részének szimbolikájában mutatható ki szabadkőműves elkötelezettsége. Ennek ellenére a szabadkőművesek mindvégig igaz testvérüknek és harcostársuknak tekintették, s büszkén hirdették (természetesen csak saját köreikben) Ady ügyük iránti elkötelezettségét.

A Keletben az alábbi, megrázóan szép nekrológban búcsúztatták a szabadkőműves Ady Endrét.

Ady Endre tv.

Nagy nemzeti gyászban, országot sorvasztó szomorúság közt futott le a magyar égről a legfényesebb csillag: Ady Endre meghalt. És abban az országban, amelyikben csaknem minden családnak van siratnivalója, szomorú halottja, abban az országban, ahol durva és erőszakos megszálló csapatok elől csoportokban fut a nép, és otthon nélkül bolyong ezer és ezer ember, abban az országban, ahol semmi sem biztos, ahol minden rosszat és ijesztőt hozhat a holnap, abban az országban, amelyik még arról sem bizonyos, hogy ország lesz-e holnap, és megmarad-e belőle valami, még akadt könny, hogy Ady Endrét elsirassa. Amíg élt, szárnyaló járású költő volt, nem kereste a tömegek kedvét és nem törődött vele, hogy az, amit ír, megfelel-e a megszokott ízlésnek és az iskolákban tanult fogalmaknak. És mégis százezrek tolongtak a koporsója körül, amikor temették, egy pillanatra megállt Budapest vérkeringése és Budapesttel együtt gyászolt az egész ország, ebben az országban még azok is, akik a költőt nem is ismerték, vagy alig értették.

Miért?

Azért, mert mindenki megérezte, hogy Ady Endre próféta volt, ennek a most vajúdó, vér, könny között nehezen születő új Magyarországnak a költője. Évtizeddel járt nemzete előtt és jelezte azt az utat, mely minden szolgák fölszabadulásához, régi magyar átkok megszűnéséhez vezetett. Mózes tragikuma ismétlődött meg itt: az ígéretföld küszöbén halt meg a költő, aki egy népet idáig vezetett…

Dacos bánat, bús elszánt magyarság, kuruc sírva vigadás, vakmerő akarások költője volt Ady Endre. A forradalmat írta, a forradalmat hívta, a forradalmat csinálta már akkor is, amikor béke és aludttejbe fulladó rezignált megnyugvás volt ebben az országban minden. Érzékeny szeizmográf, aki már akkor érezte a világfölfordulást, amikor Nyárspolgárországban néhány ezer ember idilli nyugalommal nézte, hogyan dolgozik és verejtékezik érte millió másik ember. És amikor az a sok millió ember nem is álmodta, hogy másképen is lehet, és az a néhány ezer kiváltságos azt képzelte, hogy ez mindig így lesz, mindig így marad.

Az csak természetes, hogy ez a nyugtalan, forradalmi lélek, ez a minden szenvedőkkel együtt érző, minden nyomorulttal együtt szenvedő érzékeny szív hozzánk tartozott. Büszkék voltunk arra, hogy Ady Endrét testvéreink közé számíthattuk. Ady Endre soha sem tartozott a névleges testvérek közé. Azért jött közénk, mert a szíve ide hozta, mert az egész gondolkozása, az egész életfölfogása a szabadkőművesség magasztos eszméivel egy szálban gyökerezett. Addig, amíg a fővárosban volt, addig, míg egészséges volt, páholya munkáit szívesen látogatta. De ha nem is volt itt, ha elválasztotta tőlünk a távolság vagy a betegség, az a munka, amelyet a profán életben kifejtett, igazi, tiszta szabadkőműves munka volt. Minden magvetők között, akik az új Magyarország magvát szórták, ő volt a legelső, a legnagyobb hatású munkás.

…Azt az ürességet, amely utána maradt, mi, akik testvérei voltunk, kétszeresen érezzük. A nagy költőben egy jó testvért is elvesztettünk…

(Kelet. Magyarország Szimbolikus Nagypáholyának közlönye. Kézirat szabadkőművesek számára. XXIV. évf., 1919., 2. sz., 21–22. o.)

1 Ezt a feltételezést alátámasztja az a tény, hogy a kötetek előbb a Szabadság című lap nyomdájában jelentek meg, ahol Ady is dolgozott, majd Sonnenfeld Adolfnál, aki a Még egyszer című Ady-kötet kiadója volt. Azonkívül Ady szoros baráti, személyi kapcsolatba került olyan vezető szabadkőművesekkel, mint dr. Várady Zsigmond, dr. Dési Géza, dr. Papp János, dr. Sarkadi Lajos, Hajós Izsó és mások, akik szerzői voltak ezeknek a köteteknek, s így tőlük is megkaphatta őket.

2 A cikk a Várad 2003/1. számában olvasható, a szerzőnek A magyar szabadkőművesek első országos vándorgyűléséről című írásában.

3 Jelentéseik fennmaradtak az Országos Levéltárban, a Martinovics páholy iratai között (P1123).

Kupán Árpád történész, érdemes tanár (Dobra, 1938). Kolozsváron szerzett történelemtanári diplomát 1958-ban, tanított Zetelakán, Kárásztelken, Mezőtelegden, volt levéltáros, vezetett diákszínjátszó kört, helytörténeti kutatásokat folytatott. Ismeretterjesztő közíró, Mezőtelegd társmonográfusa, Nagyváradon él.