Ablakok törnek

„Valami történt. / Ezüstbe burkolt a hold – / Isten tudtával” – visszhangzott bennem a tömörítések mesterének, az eddig már több mint negyven nyelven olvasható svéd Tomas Tranströmernek a haiku-remeke, midőn lapról lapra, haikuról haikura araszoltam Jánky Béla új könyvében (Pillanatok színe, Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2002).

Mi tagadás: örömmel éltem a csodát, a míves formát öltött pillanatot, az erős szellemi villanásokat, amelyek a maguk módján csak erősítették bennem azt a meggyőződést, miszerint igenis szükség van a költészetre, hiszen nemcsak önálló valóságként szolgál, hanem térben és időben az éppen lebonyolítható párbeszéd részletét képezi. Mert hát a költő ott él minden sorában: akkor is, ha kérdez, és akkor is, ha éppen haikuival felel a svéd költőfejedelemnek. Jánkynak ez is megadatott, és nem is akárhogyan!

„Nem történt semmi, / csupán az ég, az ég szállt / még magasabbra” – olvasható a tetszetősen kivitelezett kis kötet 41. oldalán. Néhány lappal odébb már komorabb a kép, súlyosabban „koppannak” a kimért szavak is: „lesz-e még tornya / a léleknek, mikor majd / felszáll a páva?” (Lélek tornya) Igen: a kötetbe felvett 82 haiku zöme – így vagy úgy – az elmúlással foglalkozik (Századvég, Halmozott ősz, Epilógus, Száraz húsvét, Csillagkönyv, Portré, Gyűjtőhely, Hamuelemzés stb.).

„Elaltatták a / házakat, s hazamentek / a zord legények” – szinte látjuk lelki szemeink előtt a haikut meghazudtoló terrort, a World Trade Center tornyainak lerombolását és a moszkvai túszdrámát, a dimenzióváltást (Terror), amely a minőség és az igazságosság tagadásával egyben legfőbb gátja az emberséges jövőnek, mégpedig annak a „pillanatnak”, melyet a jelen mezsgyéjén már kigyöngyözni képtelen az idő: „S maradt utána / két törött szárny a szélben, / két törött árnyék.” (Hagyaték)

A századvégi táj, Erdély „képe” önmagáért beszél: „Ablakok törnek. / Bomlott kutyák ugatják / a kopjafákat”. „Csak a patak van / ébren velem ma éjjel, csak a / patak nem alszik.” (Férfimagány) Ám Jánky Béla tájképében többletdimenzió a történelem. Arculcsapatásaink, drámáink sűrűsödnek a megszenvedett tiszta sorok hallatán: „Kicövekelték / meddig szaladhatok egy / pillangó után.” (Határok)

A haiku kereteit ugyancsak feszegeti a Példabeszéd is. Eszméltető, egészséges szemléletre tanító műalkotásként mondhatjuk magunkban, majd szavalhatjuk választottainknak és gyermekeinknek egyaránt: „Állóvíz nem hajt / malmot; szenesedik a / zsákban a búza.”

Barabás Zoltán