logo
 

 

 

 

Vágó József váradi munkássága

A kiváló építész 125. évvel ez előtt született, 55 éve hunyt el. Mind a két évforduló alkalmat ad az emlékezésre, hiszen a Vágó József életének hét évtizedében teremtett gazdag életmű néhány darabja Nagyvárad szecessziós építészeti örökségét gazdagítja.

Vágó József 1877. december 23-án látta meg a napvilágot Váradon. 1900-ban szerzett oklevelet a Budapesti Műegyetemen. Tanulmányai alatt hosszabb időt töltött Francia országban és Olaszországban, építésvezetőként dolgozott az 1900-as párizsi világkiállítás magyar pavilonjánál. Ezt követően 1902-ig Lechner Ödön, Alpár Ignác és Quittner Zsigmond építészek irodáiban, illetve építkezésein dolgozott. Gerle János szerint "Lechner korábbi munkatársainak, tanítványainak egy része a századforduló körüli években mesteréhez megtévesztésig hasonló alkotásokat, terveket hoz létre, majd a század első évtizedének közepétől saját felfogásának irányában halad tovább. Ezek az elágazások valamely kortárs európai stílusváltozathoz való közeledés, vagy kötődés jegyében történtek, és ezáltal különös, de nem mindig sajátos módon magyar jellegzetességekkel bíró ötvözetek jönnek létre. A Vágó test vérek - az aradi és a nagykanizsai pályaterv után - német, majd osztrák példákat követnek".

Vágó József későbbi saját munkáira a külföldi avantgárd szerepét felvállaló művészi irányzatok hatottak, többek között az osztrák szecesszió. A modern osztrák építészet, a funkcionalizmus elméleti megalapítója Otto Wagner volt, aki viszonylag későn érkezett el a szecesszió geometriai kifejezésmódja hoz, amikor már tanítványai, Josef Olbrich és Josef Hoffmann érvényesültek e téren. Amint majd látni fogjuk, mindhárman hatottak Vágó életművére.

József 1902-ben testvérbátyjával, a szintén építész Lászlóval (1875-1933) önálló irodát nyit, s 1911-ig közösen dolgoznak. Ebben az időszakban több tervet is készítenek nagyváradi megrendelőknek, hármat fel is építettek, a negyedik már Vágó József ön álló alkotása. Első közös munkájuk a Kapucinus (ma Traian Moşoiu) utca 14. szám alatt, 1905-ben felépített Vágó-ház . Az egy kori emeletes családi ház (a későbbi óvodaépület) külső meg jelenésében mentes a díszítő elemek túlburjánzásától, itt már a lechneri formavilág letisztultabban jelenik meg, önálló egyéni alkotásként. A homlokzat tengelyében egy domború, keskeny ablakokkal áttört bow-window hívja fel magára a figyelmet, akárcsak a félköríves kapubejárat feletti lágy ívelésű oromzat. A Vágó fivérek közül József az épülettervezéssel foglalkozott, míg Lászlót inkább a sgraffito, a szobrászati- és a kovácsoltvas munkák tervezője ként tartja számon a szakiroda lom.

Másik közös alkotásuk a Rimanóczy (ma Iosif Vulcan) utca 11. szám alatti Darvas-La Roche-ház, amely 1910-11-ben épült. A két utcára néző épület mértéktartó arányosságával hívja fel magára a figyelmet. A fő homlokzaton Wagner kő burkolatainak a teljes felületet be borító, dekoratív kiosztású és fel erősítésű hasonmásaival találkozhatunk. A főhomlokzat egyenes vonalvezetése és a bejárati ajtó parabolikus lezárása közötti ellentét Olbrich munkáival mutat hasonlatosságot.

Úgyszintén testvérével közösen készítették a Zöldfa (ma Vasile Alecsa ndri) utca Szent László (ma Unirii) téri sarkán levő Moskovits-palotát. A sarki rész 1910-re, a mellette le vő 1911-re készült el. Az egyenes lezárású, illetve a sarkain levágott négyzetes ablakok ritmusát két bow-window töri meg. Mind kettő legömbölyített háromszögű oromzatban végződik, amelyekhez egy-egy erkély is társul. Az egész felületet az egyenes és legömbölyített vonalú építészeti elemek, illetve a homorú és domború felületek játéka jellemzi. Díszítésként kerámialapocskákból kirakott geometriai elemeket, illetve a koronázópárkány alatti felületen sgraffito-szerű allegorikus munkajelenetek alkalmaztak.

Vágó József utolsó váradi munkáját már egyedül tervezte. Ez az egykori csendőr iskola (a mai Nagyváradi Egyetem központja) a Rulikowski (ma Ar matei Romane) utca végén. 1911-ben kezdték építeni, de a munka nehézkesen haladt, ezért a városi tanács határozata alapján ellenőrző bizottságot alakítottak, melynek jegyzője Öröm Gyula városi építőmester lett. A csendőriskola hivatalos átadását 1913. au gusztus 15-én tartották, amit a Nagyváradi Napló egy héttel előtte ha rangozott be. A megszokott eklektikus stílusú kaszárnyaépületekhez képest, ezt "új, friss, coltage stílusban megkomponált modern építménynek" tartotta a cikkíró. Valóban újszerűen hatott - és annak tűnik ma is - ez a szecessziós stílusú, tizenkét tagú épületegyüttes, monumentális tömör egyszerűségével, funkcionalitásával, amely már egyértelműen a modern építészet felé mutat.

De lássuk, hogyan mutatta be a már említett lap az újonnan el készült csendőriskolát. "Mind a tizenkét épület három emeletes. A fő épület a tulajdonképpeni csendőriskola. Homlokzata a Rulikovszky-útra néz. Az oktatásra szolgáló épületnek tizenhat előadóterme van. Legfeltűnőbb az, hogy a tantermek beosztása nem négyszögletes rendszer, hanem körfolyosó szisztémája szerint történik. Az építő szakított a régi kaszárnyastílussal, és mindent úgy oldott meg, mint az egyiptomi mesterek. […] Paralell, egy síkban a főépülettel két keskeny, szépen ívelt toronyszerű épület húzódik meg, amely nagyban emeli a perspektíváját az egész épület csoportnak. Lenn az utolsó épületben az inspekciós szoba van. Az emeleteken lakószobákat és irodahelyiségeket helyeztek el. A hálótermek monumentális épületét a csendőriskola mögé építették. […] Körbefolyosó szerint épült ez az épület is. […] Itt vannak a mosdóhelyiségek. Fayance-burkolat fedi a falakat és porcellán mosdó szekrényeket helyeztek el a falba. Ez az épület szomszédos egy fürdő épülettel, amely nagyobb, mint a Rimanóczy-fürdő. Mór stílusban épült, mély bazinnal és uszodával. A körmedencéből sugárirányban 6 más mellékhelyiségbe jutni. Itt vannak elhelyezve a gyengélkedők. […]"

Testvérétől különválva Vágó József Lechner Ödön segítőtársa volt utolsó munkáinál, emellett középületeket tervezett. A Tanácsköztársaságot követően emigrált. Későbbi legjelentősebb eredménye a genfi Népszövetségi Palota pályázatán szerzett egyik első díj, majd az, hogy irányítóként részt vett a ki vitelezési tervek el készítésében. A harmincas években építészettel egyre inkább csak elméleti szinten foglalkozott. Azt vallotta: "Csakúgy mint hajdan, úgy ma is és a jövőben is a szerkezet a legfontosabb eleme az építőművészetnek. Így hát biztos, hogy az új szerkezet, a vas beton karakterizálni fogja jelen és közeljövő építészetünket. De a vasbeton önmagában még nem minden. Az csak a váz, a skelett. Szó sincs róla, talán a legfontosabb része. A csontváz már megadja, hogy az állat madár lesz-e vagy kutya vagy ember, sőt azt is, hogy férfi-e vagy nő, alacsony vagy magas, karcsú vagy tömzsi, sánta, púpos vagy szép növésű. De a test szépségéhez hozzájárulnak éppúgy az izmok is. Sőt, mi legelőször ötlik szemünkbe, az arc, a szem, száj, orr stb., mind fontos kellékei a szépségnek. […] Minden, ami egy szerkezet pontos működéséhez elengedhetetlenül szükséges, az annak »konstruktív« része. Így van ez az építészetben is. Amit egy házon látunk, amit megbámulunk, oszlop, oszlopfej, párkány, konzol, ab lakkeret vagy gótikus támpillér stb., stb., mind-mind szerkezeti szükségességek, melyet alkotója széppé is formált. […] Az épületeknél is fontos a külbőr, és annak színe is. A külszínen rögtön látható részeken túl vannak belső szervek, szív, tüdő, máj, mit tudom én, még mi, s ezek mind éppoly fontos részek, mint a csontváz. Az épületnek is vannak ily belső részei, van víz-, gáz vezeték, fűtés, világítás stb. […] Ha már most az összes részek, csont, izom, bőr, az összes belső szervek tökéletes összhangban elkészültek, akkor is legfeljebb csak egy szép hulla van előttünk, míg bele nem kerül az a bizonyos lélek nevű valami… […] Az épület sem ér sem mit, ha csak technológiailag ki fogástalan, kitűnően sikerült formák összessége, hanem lelket, szociális tartalmat kell önteni az élettelen tömegekbe. - És ez a szociális tartalom a legfőbb."

Utolsó éveiben egy ideális város tervein dolgozott. Hetven éves korában, 1947. június 7-én hunyt el a franciaországi Salies de Béarnban. Fia, Pierre Vago is jeles műépítészként folytatta édesapja hivatását nyugaton.

Péter I. Zoltán


Péter I. Zoltán
újságíró, helytörténész (Nagyvárad, 1949). Épületgépészeti tervező szakot végez, tervező, majd 1994-t ől a Bihari Napló riportere, a Partium című honismereti lap szerkeszt ő bizottsági tagja. Budapesten a m űemlékvédő szakmérnöki karon hallgató. Legjelentősebb kötete: Nagyvárad építészeti emlékei a barokktól a szecesszióig (1998).