|
Vágó József váradi munkássága
A kiváló építész 125. évvel ez előtt
született, 55 éve hunyt el. Mind a két évforduló alkalmat ad az emlékezésre,
hiszen a Vágó József életének hét évtizedében teremtett gazdag életmű néhány
darabja Nagyvárad szecessziós építészeti örökségét gazdagítja.
Vágó József 1877. december 23-án
látta meg a napvilágot Váradon. 1900-ban szerzett oklevelet a Budapesti Műegyetemen.
Tanulmányai alatt hosszabb időt töltött Francia országban és Olaszországban,
építésvezetőként dolgozott az 1900-as párizsi világkiállítás magyar pavilonjánál.
Ezt követően 1902-ig Lechner Ödön, Alpár Ignác és Quittner Zsigmond építészek
irodáiban, illetve építkezésein dolgozott. Gerle János szerint "Lechner korábbi
munkatársainak, tanítványainak egy része a századforduló körüli években mesteréhez
megtévesztésig hasonló alkotásokat, terveket hoz létre, majd a század első évtizedének
közepétől saját felfogásának irányában halad tovább. Ezek az elágazások valamely
kortárs európai stílusváltozathoz való közeledés, vagy kötődés jegyében történtek,
és ezáltal különös, de nem mindig sajátos módon magyar jellegzetességekkel bíró
ötvözetek jönnek létre. A Vágó test vérek - az aradi és a nagykanizsai pályaterv
után - német, majd osztrák példákat követnek".
Vágó József későbbi saját munkáira
a külföldi avantgárd szerepét felvállaló művészi irányzatok hatottak, többek
között az osztrák szecesszió. A modern osztrák építészet, a funkcionalizmus
elméleti megalapítója Otto Wagner volt, aki viszonylag későn érkezett el a szecesszió
geometriai kifejezésmódja hoz, amikor már tanítványai, Josef Olbrich és Josef
Hoffmann érvényesültek e téren. Amint majd látni fogjuk, mindhárman hatottak
Vágó életművére.
József 1902-ben testvérbátyjával,
a szintén építész Lászlóval (1875-1933) önálló irodát nyit, s 1911-ig közösen
dolgoznak. Ebben az időszakban több tervet is készítenek nagyváradi megrendelőknek,
hármat fel is építettek, a negyedik már Vágó József ön álló alkotása. Első közös
munkájuk a Kapucinus (ma Traian Moşoiu) utca 14. szám alatt, 1905-ben felépített
Vágó-ház . Az egy kori emeletes családi ház (a későbbi óvodaépület) külső meg
jelenésében mentes a díszítő elemek túlburjánzásától, itt már a lechneri formavilág
letisztultabban jelenik meg, önálló egyéni alkotásként. A homlokzat tengelyében
egy domború, keskeny ablakokkal áttört bow-window hívja fel magára a figyelmet,
akárcsak a félköríves kapubejárat feletti lágy ívelésű oromzat. A Vágó fivérek
közül József az épülettervezéssel foglalkozott, míg Lászlót inkább a sgraffito,
a szobrászati- és a kovácsoltvas munkák tervezője ként tartja számon a szakiroda
lom.
Másik közös alkotásuk a Rimanóczy
(ma Iosif Vulcan) utca 11. szám alatti Darvas-La Roche-ház, amely 1910-11-ben
épült. A két utcára néző épület mértéktartó arányosságával hívja fel magára
a figyelmet. A fő homlokzaton Wagner kő burkolatainak a teljes felületet be
borító, dekoratív kiosztású és fel erősítésű hasonmásaival találkozhatunk. A
főhomlokzat egyenes vonalvezetése és a bejárati ajtó parabolikus lezárása közötti
ellentét Olbrich munkáival mutat hasonlatosságot.
Úgyszintén testvérével közösen készítették
a Zöldfa (ma Vasile Alecsa ndri) utca Szent László (ma Unirii) téri sarkán levő
Moskovits-palotát. A sarki rész 1910-re, a mellette le vő 1911-re készült el.
Az egyenes lezárású, illetve a sarkain levágott négyzetes ablakok ritmusát két
bow-window töri meg. Mind kettő legömbölyített háromszögű oromzatban végződik,
amelyekhez egy-egy erkély is társul. Az egész felületet az egyenes és legömbölyített
vonalú építészeti elemek, illetve a homorú és domború felületek játéka jellemzi.
Díszítésként kerámialapocskákból kirakott geometriai elemeket, illetve a koronázópárkány
alatti felületen sgraffito-szerű allegorikus munkajelenetek alkalmaztak.
Vágó József utolsó váradi munkáját
már egyedül tervezte. Ez az egykori csendőr iskola (a mai Nagyváradi Egyetem
központja) a Rulikowski (ma Ar matei Romane) utca végén. 1911-ben kezdték építeni,
de a munka nehézkesen haladt, ezért a városi tanács határozata alapján ellenőrző
bizottságot alakítottak, melynek jegyzője Öröm Gyula városi építőmester lett.
A csendőriskola hivatalos átadását 1913. au gusztus 15-én tartották, amit a
Nagyváradi Napló egy héttel előtte ha rangozott be. A megszokott eklektikus
stílusú kaszárnyaépületekhez képest, ezt "új, friss, coltage stílusban megkomponált
modern építménynek" tartotta a cikkíró. Valóban újszerűen hatott - és annak
tűnik ma is - ez a szecessziós stílusú, tizenkét tagú épületegyüttes, monumentális
tömör egyszerűségével, funkcionalitásával, amely már egyértelműen a modern építészet
felé mutat.
De lássuk, hogyan mutatta be a már
említett lap az újonnan el készült csendőriskolát. "Mind a tizenkét épület három
emeletes. A fő épület a tulajdonképpeni csendőriskola. Homlokzata a Rulikovszky-útra
néz. Az oktatásra szolgáló épületnek tizenhat előadóterme van. Legfeltűnőbb
az, hogy a tantermek beosztása nem négyszögletes rendszer, hanem körfolyosó
szisztémája szerint történik. Az építő szakított a régi kaszárnyastílussal,
és mindent úgy oldott meg, mint az egyiptomi mesterek. […] Paralell, egy síkban
a főépülettel két keskeny, szépen ívelt toronyszerű épület húzódik meg, amely
nagyban emeli a perspektíváját az egész épület csoportnak. Lenn az utolsó épületben
az inspekciós szoba van. Az emeleteken lakószobákat és irodahelyiségeket helyeztek
el. A hálótermek monumentális épületét a csendőriskola mögé építették. […] Körbefolyosó
szerint épült ez az épület is. […] Itt vannak a mosdóhelyiségek. Fayance-burkolat
fedi a falakat és porcellán mosdó szekrényeket helyeztek el a falba. Ez az épület
szomszédos egy fürdő épülettel, amely nagyobb, mint a Rimanóczy-fürdő. Mór stílusban
épült, mély bazinnal és uszodával. A körmedencéből sugárirányban 6 más mellékhelyiségbe
jutni. Itt vannak elhelyezve a gyengélkedők. […]"
Testvérétől különválva Vágó József
Lechner Ödön segítőtársa volt utolsó munkáinál, emellett középületeket tervezett.
A Tanácsköztársaságot követően emigrált. Későbbi legjelentősebb eredménye a
genfi Népszövetségi Palota pályázatán szerzett egyik első díj, majd az, hogy
irányítóként részt vett a ki vitelezési tervek el készítésében. A harmincas
években építészettel egyre inkább csak elméleti szinten foglalkozott. Azt vallotta:
"Csakúgy mint hajdan, úgy ma is és a jövőben is a szerkezet a legfontosabb eleme
az építőművészetnek. Így hát biztos, hogy az új szerkezet, a vas beton karakterizálni
fogja jelen és közeljövő építészetünket. De a vasbeton önmagában még nem minden.
Az csak a váz, a skelett. Szó sincs róla, talán a legfontosabb része. A csontváz
már megadja, hogy az állat madár lesz-e vagy kutya vagy ember, sőt azt is, hogy
férfi-e vagy nő, alacsony vagy magas, karcsú vagy tömzsi, sánta, púpos vagy
szép növésű. De a test szépségéhez hozzájárulnak éppúgy az izmok is. Sőt, mi
legelőször ötlik szemünkbe, az arc, a szem, száj, orr stb., mind fontos kellékei
a szépségnek. […] Minden, ami egy szerkezet pontos működéséhez elengedhetetlenül
szükséges, az annak »konstruktív« része. Így van ez az építészetben is. Amit
egy házon látunk, amit megbámulunk, oszlop, oszlopfej, párkány, konzol, ab lakkeret
vagy gótikus támpillér stb., stb., mind-mind szerkezeti szükségességek, melyet
alkotója széppé is formált. […] Az épületeknél is fontos a külbőr, és annak
színe is. A külszínen rögtön látható részeken túl vannak belső szervek, szív,
tüdő, máj, mit tudom én, még mi, s ezek mind éppoly fontos részek, mint a csontváz.
Az épületnek is vannak ily belső részei, van víz-, gáz vezeték, fűtés, világítás
stb. […] Ha már most az összes részek, csont, izom, bőr, az összes belső szervek
tökéletes összhangban elkészültek, akkor is legfeljebb csak egy szép hulla van
előttünk, míg bele nem kerül az a bizonyos lélek nevű valami… […] Az épület
sem ér sem mit, ha csak technológiailag ki fogástalan, kitűnően sikerült formák
összessége, hanem lelket, szociális tartalmat kell önteni az élettelen tömegekbe.
- És ez a szociális tartalom a legfőbb."
Utolsó éveiben egy ideális város
tervein dolgozott. Hetven éves korában, 1947. június 7-én hunyt el a franciaországi
Salies de Béarnban. Fia, Pierre Vago is jeles műépítészként folytatta édesapja
hivatását nyugaton.
Péter I. Zoltán
Péter I. Zoltán újságíró, helytörténész (Nagyvárad,
1949). Épületgépészeti tervező szakot végez, tervező, majd
1994-t ől a Bihari Napló riportere, a Partium című honismereti
lap szerkeszt ő bizottsági tagja. Budapesten a m űemlékvédő
szakmérnöki karon hallgató. Legjelentősebb kötete: Nagyvárad
építészeti emlékei a barokktól a szecesszióig (1998).
|
|