A sikerhez nincs felvonó

Dr. Anisits Ferenc, a BMW dízelmotorok világhírű fejlesztője 2001. szeptember 1-én, a város napján nyerte el Szolnok díszpolgári címét. (1847-ben szeptember első napján érkezett az első vasúti szerelvény a Tisza-parti városba Pestről, Magyarország másodikként megépített vasútvonalán. Az Alföld gépesíté­sének kezdete a dátum. Az ország keleti felében az idő kereke átgördült a feuda­lizmusból a kapitalista világba.)

Szolnok első díszpolgára karácsonykor tölti be 65. életévét. A német állam­polgárságú, Ausztriában élő magyar mérnök 1999 óta aktív nyugdíjas. Szakmai és politikai témájú előadások tucatjait tartja egyetemeken és főiskolákon, civil klu­bok-ban. Értekezéseket ír. A világ, benne Magyarország jövője foglalkoztatja. Ér­demes végigtekintenünk pályáját.

Szolnokon 1938-ban külvárosnak számított a Tulipán utca, ahová született. Nem a gazdagok városrészébe. A család Miskolcra, majd a fővárosba költözött. Ani-sits Ferenc Budapesten, a Vörösmarty Gimnáziumban érettségizett 1957-ben, mégpedig kitűnőre. A Műszaki Egyetemen szerzett mezőgazdasági gépész diplo­mát. Visszatért Szolnokra, ám 1957 eleji tiltott határátlépési kísérletének „élmé­nye” utolérte. A rendőrségi zaklatások miatt úgy érezte, nem lesz nyugalma hazá­jában, Német-országot választotta. Augsburgban, a MAN cég hajómotorok fejlesz­tési és kutató osztályán kezdett. A bizonyítási vágy hatalmas energiákat szabadított föl a fiatal mérnökben. Fél év alatt tanult meg németül. Előadásokat tart, tudomá­nyos munkái jelennek meg. A Braunschweigi Egyetemen doktorált. Nem csak az „iskolapadban”  tanult. Életének abban a szakaszában beutazta Nyugat-Európát, később a nagyvilágot.

A svájci Saurer céghez került, festői környezetbe, a Bodeni-tó partjára. – Irodámból három országra láttam egyszerre.

A hatalmas hajómotorok helyett ott teherautók, autóbuszok és a FIAT sze­mélygépkocsik dízelmotorjainak fejlesztésével foglalkozott. A Zürichi Egyetemen a common rail befecskendezésű motorokon végeztek kísérleteket. Akkor még nem sejtették, hogy az lesz a jövő befecskendezési rendszere.

Egy régi kollégája hívta „haza” Mannheimbe, majd kérte fel a BMW az ausztriai Steyerben működő fejlesztési központjának irányítá­sára. Annak idején Rudolf Diesel is azon gondolkodott, hogyan lehet a dízelmotort kompaktabbá és gyorsabbá varázsolni. A mérnöki gondolkodás alapkritériumai azóta sem változtak. Az új konstrukció fogyasszon kevesebbet, előállítása legyen olcsóbb, ugyanazt a teljesítményt kisebb mérettel érje el, legyen könnyebb és har­monizáljon a természettel. A BMW négyhengeres dízelmotorja a régi hathengeres­sel azonos teljesítményű. Súlya kisebb, szűkebb helyen elfér, fogyasztása jobb. Ez a motor hozta meg a világhírt dr. Anisits Ferencnek 1998 őszén, amikor a nürnburgringi 24 órás tartóssági versenyen a 3-as sorozatú BMW-be épített dízel „erőmű” 160 kilo­méter­rel teljesített hosszabb távot benzines vetélytársainál. Az volt az első alkalom, ami­kor a tökéletesen sportos dízel a benzines motorokkal sze­relt BMW-kkel, VW-ekkel, Lamborghinikkel Porschékkel, Mercedesekkel egyen­rangúként versenyzett és nyert.

Dr. Anisits Ferenc életének legszebb pillanataként emlékezik a győzelemre. Örömmámorban úszott munkatársaival együtt. A hangszórók a Mi vagyunk a baj­no-kok-at harsogták. A győztes autó nem zabálta a gázolajat, mégis 4 és fél másod­perc alatt gyorsult fel 100 kilométeres óránkénti sebességre.

A magyar mérnök vezetésével a dízelek három generációját fejlesztették ki. A világon először Steyerben konstruáltak nyolchengeres dízelmotort közvetlen be­fecs-kendezéssel. Ennek modellje volt látható Budapesten, a Millenáris Álmok ál­modói, világraszóló magyarok kiállításán. Dr. Anisits Ferenc és a szolnokiak nagy bánata, hogy a lebontott kiállításról a világhírű dízel modellje mind a mai napig nem érkezett meg szülővárosába.

A magyar mérnököt szakmájában a dízel pápájaként emlegetik. A szakértők egybehangzó véleménye: dr. Anisits Ferenc dízelmotorjai a világon a legjobbak, a legterhelhetőbbek. Hat- és nyolchengeres dízeljei a ,,Világ legjobb motorja” címet nyerték el kategóriájukban 1999-ben és 2000-ben. A cím a motorfejlesztés Oscar-díja. Dr. Anisits Ferenc is számos német és osztrák díj és elismerés tulajdonosa. Élete egyik legnagyobb hazai ajándékának 60. születésnapját tartja, amikor tudo­mányos ülést rendeztek munkásságának méltatói a Magyar Tudományos Akadé­mián.

Tapasztalatok, szemléletek és meggyőződések 

– Ön több európai országban élt, beutazta a világot és sikeres mérnöki pá­lya­futásra tekinthet vissza. Az utóbbi 10 évben több szakmai és társadalmi elisme­rés­ben részesült. Mit tudnánk tapasztalataiból hasznosítani? Mi az Ön sikerességé­nek titka? Létezik egyáltalán „receptje”?

– Úgy látszik érdemes volt megszületnem. Természetesen rengeteg tapasz­talatra szert tettem. Az egyik például az, hogy a mi európai kultúrkörünkben a kö­vetkező ge-neráció semmilyen tapasztalatot nem vesz át az előzőtől, hanem legfel­jebb ismereteket. A sikerességnek nincs se titka, se receptje. Létezik azonban két embertípus: a „nye-rő” (Gewinner, Winner) és a „vesztő” (Verlierer, Looser). Eze­ket talán érdemes megismerni, ha sikeres és boldog életről akarunk beszélgetni.

–  Meg tudná ezt egy-két példával világosítani?

– A siker négy tényezőjét szeretném röviden megemlíteni, amelyek az én életemben döntő fordulatot hoztak. Az első sikerfaktor a foglalkozás választása. A „vesztő” típus akceptálja a külvilág veszélyeit. A jóindulatú szülők a gyermekeiket a pillanatnyilag nagy keresletnek örvendő, vagy a generációról generációra örökölt foglalkozáshoz szokták noszogatni. Ez jól aszfaltozott út, azonban nem a sikerhez, hanem legtöbbször a sikertelenséghez. A „nyerő” típus ezzel szemben a saját egyéni képessége és érdeklődése szerint orientálódik. Az ideális foglalkozás meg­határozásá-ra csupán egy egyszerű kérdést kell feltenni: mi az, amit én olyan szen­vedélyesen űznék, hogy azt még szabad időmben is, minden ellenszolgáltatás nél­kül szívesen csinálnám, akár hobbiként. Nekem tulajdonképpen a szíjgyártó vagy a bőrdíszműves mes-terséget kellett volna kitanulnom, hiszen az őseim több generá­ción keresztül azt a foglalkozást űzték sikeresen. Nagyapám tanácsának ellenében, egy lelkes mérnök lettem, a technikához érzett vonzódásomtól vezetve. A második sikerfaktor a kilépés a komfortsávból. Legtöbb kortársunk legszívesebben védett, komfortos tömegben húzódik meg. A viharos szeleket felfogják az egyént körülve­vők. Még meg is támasztják, ha megbotlana. A tömeg biztonságot, nyugalmat, bé­két és gondtalanságot nyújt. Ezért a harmonikus viszonyért viszont feláldozza az egyén a kiemelkedő minősítés lehetőségét, megelégszik az átlagszerűséggel és le­mond a saját sorsának irányításáról. A fogságban élő vadállatokhoz hasonlóan ki­fejleszti a háziállat mentalitását. Az ilyen emberek melegházi klímában élnek. A „nyerő” típus kilép a komfortsávból és vállalja a veszélyeket. A sikerhez azonban nincsen felvonó. Ahhoz hosszú lépcsősort kell megmászni! A felkapaszkodás igen megerőltető és veszélyes. Többször orra bukik az ember, de mindig feláll. Végül mégis lépésről lépésre feljebb kerül a lépcsőfokokon. Kialakul a felelősségvállalás, visszatérnek a természetes ösztönök. Hasonlóan a vadon élő állatokhoz vagy a sza­badban felcseperedett növényekhez. Mélységesen meg vagyok győződve arról, hogy csak a komfortsávon kívül lehet igazán minősülni és gyarapodni. Amikor Magyarországot elhagytam, akkor jómagam szintén kiléptem a komfortsávból. A harmadik sikerfaktor a céltudatosság és a tettrekészség. Minden embernek vannak olyan szeszélyes álmai és életcéljai, amit a leg-ritkábban fogalmaz meg konkrétan. Pedig egy magától értetődő és könnyen belátásra késztető mondás szerint: aki a cél kikötőjét nem ismeri, annak semmilyen széljárás sem kedvező. Mégis nagyon kevés ember szívleli meg ezt a bölcs mondást. Kortársaink legtöbbje céltalanul sodródik az élet hömpölygő folyamában. A sikeres embereket ezzel szemben a céltudatosság jellemzi. Ők nemcsak ismerik, hanem következetesen követik is céljaik elérését. A célkitűzés közvetlen reakciója mindig a cselekedet. Csak azoknak lesz sikerük, akik valamit tesznek azalatt, amíg mások a sikerre csak várnak. Személyi fejlődé­semre, foglalkozásomra, kapcsolataimra, egészségemre és az anyagiakra vonatkozó céljaimat mindig rögzítem, a feladatok elvégzését pedig rendszeresen ellenőrzöm. Negyedik sikerfaktor a „nyerő” típus gondolkodásának és szellemének elsajátítása. A siker több, mint véletlen szeren­cse! (Ez csupán a si­kertelenek magyarázkodása.) Nem égi jutalom, vagy zseniális csíny dolga. Egy okos ember a sikert a következőképpen határozza meg: a siker = 5% inspiráció és 95% transzpiráció (izzadság). Én azt vallom, hogy a siker egy le­hetőség, nagyon kemény munkába csomagolva. Elsősorban a mi beállítottságunk eredménye. Ezért meg kell tanulnunk úgy gondolkozni mint a „nyerő” típus. Ha tehát sikerül saját beállítottságunkra befolyást gyakorolni, akkor képesek vagyunk magunkat kondicionálni a sikerre. A szél mindannyiunk számára ugyanarról fúj. Ám nem a szél, hanem a vitorla állítása a döntő az irányra és a tem­póra! Mindenki saját maga dönt ás saját maga felelős vitorlájának kifeszítéséért és irányba állításá­ért. A „nyerő” típus mentális fékei a határozatlanság, a kétség, a félelem, de a ké­nyelmesség, a kisebbségérzet és a megszokottság is. A „nyerő típu­sok” tudatosan képviselnek olyan értékeket (nem érdekeket!), amelyek személyes, mély és meg­rendíthetetlen meggyőződéseiket tükrözik. Az igazi boldogsághoz ak­kor nyílik ki az ajtó előttük, ha az érdekeiket és a céljaikat összhangba tudják hozni. Ez nekem eddig sikerült.

– Élete nagyobbik részét külföldön töltötte. Mit jelent az Ön számára a szü­lőföld, a haza, a nemzeti identitás?

– Az embert élete folyamán legerősebben és legmaradandóbban szülőföldje és gyermekkori kultúrközössége formálja. A családon kívül ez a legerősebb szellemi és kulturális kötődés. A közös gondolkodásmód, az életstruktúra és a szokások végigkísérik az embert egész életében. A haza, a nép és kultúrájának szellemi tere, ahol felnövünk egész életünkre belénk vésődik. Az ember igazán csak emberi kö­zösségek-ben válhat egészséges és teljes értékű emberré. Ezért a közösség iránti szeretet nem egyszerűen magától értetődő, hanem elkötelezettséget jelent. Arbonban 120 dolgozó főnöke voltam, Steyerben már háromszázé. Munkatársaim saját pénzükön utaztak el a nürnburgringi 24 órás versenyre, hogy együtt láthassuk a csodát, együtt ünnepelhessük a sikert. Jó közösség voltunk. A nemzeti sajátossá­gok, a nyelv, az etnikai hovatartozás, a szokások, a történelmi kulturális örökség, az elődök által nehéz küzdelmek és áldozatok által kiharcolt vívmányok mind-mind sajátos elképzelést adnak az élet értelméről, a boldogságról, a jogról, és az igazsá­gosságról és ezzel a közjó fogal-máról. Ezért minden egyén majdnemhogy köteles nemzete szellemi és kulturális örökségéhez hozzájárulni és ezzel a közjónak szol­gálni. Az identitás általánosan az emberi gondolkodás, az érzelmek és a cselekmé­nyek leghatásosabb kollektív mozgató ereje. Nincs olyan világcég (pl. BMW, Bosch) vagy klub (pl. F. C. Bayern) vagy ország (pl. Svájc, Izrael), amely az iden­titás varázslatos hatalmáról könnyen lemondana. Az identitás vonzereje és a közös­ség érettségének foka határozza meg végül is a foglalkoztatottak, az egyesületi ta­gok vagy az állampol­gárok azonosulását a közösséggel. A nemzeti identitás egy ország lendítő motorja is lehet, ami a társadalmat a közös siker kilátásában össze­kovácsolja és átmeneti terhek, nélkülözések önkéntes vállalására ösztönzi. Én bol­dogan vállalom a magyar identitá­somat, mert e kis ország kulturális hozzájárulása Európához óriási és jó híre messze földön ismert. Büszke vagyok rá, hogy ezt a hírnevet munkássá­gom tovább gyarapította.

– Világcégek (MAN, Adolph Saurer, MWM, BMW) felső vezetésében dolgozott igen sikeresen. Ta­nulhatnak-e a politikusok a menedzsertől?

– Egy ország és egy nagyvállalat működésében sok közös vonást vélek fel­fedezni. Persze sok különbséget is. Az ország döntéshozatala demokratikus erők és nem demokratikusan szerveződött érdekcsoportok közötti hosszú egyezkedésen alapszik. A vállalatoknál ez autorikus és gyors, többnyire felülről irányított folya­mat. Különbséget látok a konkurenciában is. Ez a „tisztességes gazdaságban” sportos erő, megmérettetés. A politikában viszont élethalálharc. A politikusok szi­dása a civilizált és fejlett demokratikus államokban, de itthon is, általánosan elter­jedt szokás. Meglehetősen buta szokás, hiszen a politikusok mi mindannyian va­gyunk. A reprezentatív demokrácia lényege éppen az, hogy minden parlamenti képviselőt és közvetetten minden minisztert és államtitkárt mi választottunk. A parlamenti politikusok tehát minket tükröznek vissza! Miután a sors gyakran a ha­talmasok közelébe sodort, sikerült meggyőződnöm arról, hogy a topmenedzserek éppen azon képességekben gazdagok, amiben a politikusok szegények. A politiku­sok többségéből hiányzik például a rövid, világos és szemléletes beszéd. A topme­nedzserek nagy tisztelettel beszélnek legnagyobb konkurenciájukról! Ez szimpati­kus, szuverén magatartás. A politikusok ezzel szemben igyekszenek politikai ellen­feleiket lejáratni vagy legjobb esetben nevetségessé tenni. Bizonyára sokan adnák szavazatukat olyan politikusnak, aki hasonlóan a topmenedzserekhez azt tudná mondani: ,,Nekem erre a problémára volt egy ötletem. Ez  jó ötlet volt. Az ellenfe­lem egy másik ötletet terjesztett elő. Sajnos egy jobbat. Én az ő ötletét fogom támo­gatni, mert végül is az országnak az jobban szolgál.” Vajon sikerül-e ilyen mon­datot valamikor egy magyar politikusnak kimondani? Az álomból a keserű való­ságba visszatérve: feltűnő, hogy a politikusok némelyike milyen alkalmatlan mun­katársakkal és főleg rossz tanácsadókkal veszi körül magát. A topmenedzserek mindig csak a legjobbakkal dolgoznak együtt. Bizonyosságot és bizalmat sugároznak. Velük szemben a politikusok nem ritkán tesznek ellentmondó bejelentéseket. Megdöbbentőek a politikusok straté­giai koncepciós gyengeségei is. A topmenedzsereknek csúcsteljesítményt kell hoz­niuk nemcsak a választást megelőző rövid időszakban, hanem az év minden nap­ján. Ezért én minden politikusnak Tom Peters és Robert Waterman könyvét ajánla­nám olvasásra: ,,Keresés csúcsteljesítmények után”. Ott ugyanis a szótartó tettről van szó, amelyet az igazi leadership-veze-tők a közösségükre érvényes értékrend­szerükben felülről lefelé a saját maguk példájával demonstrálnak.

– A magyar ember leleményességéről legendák szólnak. Az Egyesült Államok­ban született a meghatározás: miről ismerni meg a magyart? Arról, hogy a forgóajtón utánad megy be és előtted lép ki. Világhírű tudósainkat leszámítva kevesebb legenda kering a magyar ember szorgalmáról, kitartásáról. Mit il­lesztene még a ,,nyerő” típus tulajdonságai közé? Mi a tapasztalata: hogyan vélekednek ma a magyar emberről és Magyarországról Európában és a nagy­világban?

– A magyarok mindenütt igen jól be tudnak illeszkedni a vendégfogadó országokban (asszimilációs képesség). A különleges magyar nyelv és a filozófiai hajlamosság spekulatív gondolkodásmódot eredményezett. Hasonlóan az indiaiakhoz, ki-váló teljesítményeket nyújtunk hagyományosan a sakkban, a bridzsben, a matematikában és a szoftver-fejlesztésben (absztrakciós adottság). A magyarok kimondottan kreatívok és ötletdús fantáziával rendelkeznek (originalitás). Könnyen lelkesíthetők és manipulálhatók. Rendkívüli odaadással képesek dolgozni egy „nagy cél” elérése érdekében (idealizmus). Igénylik a közösséget, a hovatartozást (szakmai, munkahelyi, egyesületi stb.) (Identitás.) A magyarok nyíltak, szókimondóak és kimondottan individualisták. Csoportos együttműködésben a magyar sokszor elviselhetetlen (indivi-duális). A leleményesség nem magyar tulajdonság! Talán újabban szükségből született a dörzsöltség, a tisztességtelenség hazai gyakorlataként. Tisztességtelen haszon, nem a jogos és a jogtalan, hanem a siker számít!

– Mit tart a magyar társadalom legfontosabb feladatának?

– Erre az egyszerű kérdésre nehéz a válasz. Talán társadalmunk szellemi és erkölcsi regenerációja a legfontosabb! De hogyan lehet az elszegényedett, értékei­ket vesztett, a demokráciából kiábrándult tömegeket a fejükben megnyerni, ha üres a gyomruk? Az életszínvonal javítása csak a gazdasági fejlődés felgyorsításával történhet meg. A mostani gazdasági feltételek azonban nem kedveznek a szegény tömegek felemelésére. A gazdaság egy része gyengülő teljesítményt nyújt, a bü­dzsé külső és belső adósságállománya nő (ikerdeficit), a magyar gazdaság tőke­vonzó képessége csökken, az országból kivonuló cégek száma szaporodik, a beru­házások elapadnak. A bérfeszültség kiéleződik, a munkanélküliség nő. (A kormány egy éves negatív mérlegének logikus következménye a magántőkés gazdaságban a vezetőség lecserélése volna.) Mindenki számára világos, hogy a mai hitelek a holnap adói lesznek. A mai magyar társadalom – úgy tűnik – feléli a jövő generáció jövőjét! Pedig lenne megoldás! Ebben a helyzetben nem se­gítenek a megnyugtató és ködösítő magyarázatok! A legjobb tiszta vizet ön­teni a pohárba és bevallani az igazságot! Be kell ismerni, hogy a populista gazdaságpolitika csődhöz veze­tett. Azután el kell kezdeni a gazdaságpolitikai korrekciót.

– Hogyan gondolná ezt vezényelni?

– Nem szakterületem, de nem akarok kitérni a válasz elől. Nyugati szakfo­lyó-iratok elemzői már többször megfogalmazták a tennivalókat. Vissza kell állítani a gazdaságpolitika kiszámíthatóságát, a jegybank hitelességét, így a piaci kockázat a külföldi befektetők számára csökken. A külföldi tőkebeáramlást az ösztönzők széles kínálatával (egyszerűbb ügyintézéssel, szakmailag jobban képzett munka­erőkkel) fel kell élénkíteni. A világszerte kialakult befektetés-ösztönzési verseny­ben az az ország nyer, amelyik rugalmasabb, jobb szakképzési, oktatási, átképzési tervekkel és jobb kutatás-fejlesztési környezettel szolgál. Az adórendszer folya­matos egyszerűsítése mellett szükséges lenne a különböző adók (társasági és ipar­űzési adók) és a járulékos költségek csökkentésére is. A kis- és középvállalkozások támogatását vissza kell állítani. (Széchenyi-terv revitalizálása.) Az agrárgazdaság gondjait sürgősen orvosolni kell. Az EU-csatlakozáshoz a felkészülést fel kell gyorsítani. Egyedül az export támogatása vagy a belső fogyasztás serkentése nem segít. Mindkettőt erősíteni kell. A legfontosabb azonban a járulékos költségek csökkentése, a mai elavult struktúrák reformja.

– Ön már az EU állampolgáraként élte meg Ausztria csatlakozását. Milyen különbséget lát Ausztria akkori és Magyarország mai felkészülésében?

– Szembeötlő különbözőséget látok. Magyarországon az EU-csatlakozás szinte csak arról szól mennyi pénzt (baksist) sikerül majd az EU-ból kicsikarni. Hogyan lehet a pénzfogadás előfeltételeit legjobban biztosítani? Sajnos, hiányzik a tájékoztatás még a mai napig is arról, hogy ez az EU-támogatás az évi költségvetés vagy GDP százalékában mennyire elégtelen és jelentéktelen összeg a gazdaság fellendítésére, illetve Magyarországnak az EU-hoz való gazdasági felzárkóztatásá­hoz. Ausztriában ezzel szemben a versenyképesség növelésének kérdése állt a vi­ták kereszttüzében. A hivatalos szervek a gazdasági vezetőkkel együtt vitatták meg a verseny­képesség javításának legjobb lehetőségeit. Én is részt vettem ezeken a tár­gyalásokon. Akkoriban született meg a ,,Cluster” ötlet, amely azóta nagyon elter­jedt és ma nagy sikerrel mű­ködik az ország valamennyi régiójában. Ezt a szót magyarul ,,fürtösödéssel” írják körül, ami különböző cégek régiókban történő, jogilag kötetlen együttműködését jelenti új termékek kifejlesztésére. Így Graz körül a Chrysler, a Magna, az AVL és sok más kis cég illetve az egyetemek fejlesztenek együtt a járműiparban az állam támogatásával (a kutatási, fejlesztési támogatás az EU-ban átlagosan 2-3 százalék, míg Magyarországon 0,8 százalék).

– Közismertek a Magyarország régiói közötti különbségek. Az élen a főváros és környéke, azt követi Győr-Moson-Sopron megye és messze lemaradva zárják a sort a keleti megyék. Amikor az ország gazdasági fellendítésének követelmé­nyeiről beszélt, egységes egészként kezelte Magyarországot. Holott idehaza több évtizedes vita folyik arról, mely országrészek fejlesztéséé legyen az elsőbbség. Európa nyugati felében mit tapasztalt a hátrányosabb régiók fellendí­tésére?

– Természetesen ismerem a régiós különbségeket és Észak-Alföld hátrányos helyzetét. A legfőbb problémaként az „önkormányzatok” mai napig tartó alárendelt szerepét okolom a kialakult helyzetért. A németek föderalisztikus rendszere biztosította a szolidáris elosztást. (Bajorország, Baden Würtenberg szubvencionálja a szegényebb tartományokat.) Magyarországon az elosztás mindmáig fővárosközpontú. Az önkormányzatok anyagi forrásait annyira kell javítani, hogy képesek legyenek befektetéseket a kormánytól függetlenül kezdeményezni. Ma Magyarországon még mindig tervgazdálkodás folyik. Minden megtermelt forint több mint 50 százalékát a kormány osztja el.

Bajorország felemelkedését az utolsó harmadból az első helyre 1965-től követtem. Az agrárorientált tartományból „high-tech” országrész lett. 1972 olimpia Münchenben. Szinte újjáépítették az egész várost. A legjobb, legszigorúbb érettségi a bajor. A bajor multik (BMW, AUDI, SIEMENS, MTU, GRUNDIG, MAN, DORNIER, ZF) támogatása, a középvállalkozások (ZEUNA-STÄRKER, KNORR BREMSE) szaporodása, az autópálya-építés (München–Memingen–Lindau; München–Nürnberg–Würtzburg) és regionális szakképzés segítette élre a bajorokat.

– Ön nem csak Szolnok, hanem Steyer díszpolgára is. Mik a tapaszta­latai? Ha teljes egészében csak az Ön szándékai teljesülnének, miként lehetne még aktívabb díszpolgára szülővárosának?

– Egyelőre minden erre irányuló kísérletem kudarcba fulladt. Se a főiskolák, se a polgári körök, se a hivatali vezetők nem igénylik a tanácsomat. A nyugati gazdaságban híres topmenedzserek és multik keresett és drága tanácsadója vagyok. A Linde vezérigazgatója, dr. Reitzle ugyanúgy, mint az OPEL vezérigazgató Forster, vagy a VW-főnök Pischetsreder sokat tartanak rólam és nem restellik kikérni a véleményem. Személyes ismeretségeim a német és az amerikai autóiparban bizonyára hasznosan szolgálhatnák egy szolnoki befektetői találkozó megszervezését. Szolnok testvérvárosa Reutlingen. Még sohasem hívtak meg a szolnokiak közös lá-togatásra, hogy a kapcsolatteremtésben segítsek. A házam egy 5000 lakosú fürdőhelyen, Bad Hallban van. Sok olyan példát látok, amely hasznosítható lenne Szolnokon is. Itt lesz 2005-ben például az osztrák virágkiállítás. A hőforrás mellett csak
a színvonalas turisztikai kínálat csábít rengeteg vendéget. Mit lehetne átvenni? Nyelvtudásommal segíteni tudnék – önzetlenül – az EU pályázóknak. Ipartelepítési tárgyalásokon vehetnék részt, hiszen azt látom, hogy az új üzemek itt gomba módra nőnek ki a földből. Fölajánlok egy kiállítást a munkásságomról, szívesen tartanék előadásokat az innovációról. Vagy arról, hogyan kondicionáljuk magunkat a változásokra. A felsorolást még hosszan tudnám folytatni.