Iskola
Gondolatok a kétnyelvű gyermeknevelésről *

   Egyre nő azoknak a gyermekeknek a száma, akik két- vagy többnyelvű környezetbe születnek. Az állásváltoztatások, a globalizáció, a világfalu kialakulása újabb és újabb nyelvi kihívásokat jelent a szülők számára.
   Az 1990. évi USA-beli népszámlálás szerint minden hetedik, vagyis kb. 32 millió ember beszélt az angolon kívül más nyelvet otthon. A múltban a második generációs gyereket arra ösztönözték, hogy vegyék fel a többség kultúráját, nyelvét, szokásait. Ma a kulturális különbségek elismerése egyre inkább teret hódít, növekszik azoknak a számít, akik gyermekeikkel megosztják anyanyelvüket, a kétnyelvűséget az etnikai hovatartozást és büszkeség egyik megnyilvánulásának tartják.
   Mit tehetnek a szülők gyermekeikért ebben a helyzetben? Milyen szerepük van a szülőknek gyermekeik nyelvi fejlődésének korai szakaszában? Összezavarjál-e a gyerekeket, ha egyszerre több nyelvet kell tanulniuk? Szükségük van-e a gyerekeknek különleges intelligenciára, hogy megbirkózzanak több nyelvvel egyszerre? Ilyen és hasonló kérdések valószínűleg mindenkiben felvetődnek a gyereknevelés bizonyos stádiumaiban. A következő néhány kiragadott kérdésre vagy közhiedelemre kerestem választ a szakirodalomban és gyakorló szülők körében.
   1. Két nyelv tanulása nehéz a gyerekkorban és késlelteti a nyelvi fejlődést. Igaz ez?
   Azok a gyerekek, akik mindkét szülőtől rendszeres és gazdag nyelvi oktatást kapnak, nyelvi fejlődésük mérföldköveit kb. ugyanakkor érik el, mint egynyelvű társaik. Fontos azonban emlékezni arra, hogy a gyerekek között igen nagy egyedi eltérések vannak. Ha a nyelvi fejlődés bármelyik állomása később következik be, az még nem jelenti azt, hogy valami baj van a gyerekkel. Egyszerűen azt jelenti, hogy neki tovább tartott elérni azt az állomás. Nagyon fontos, hogy a kétnyelvű gyerekek szüleikkel rendszeresen és egyenlő arányban kommunikálhassanak mindkét nyelven.
   2. A kétnyelvű gyerekek kevesebbet vannak kitéve egy nyelv hatásának, mint az egynyelvűek, annálfogva sohasem lesznek igazán mesterei egyik nyelvnek sem. Az egynyelvűekhez viszonyítva sohasem lesznek olyan jártasak, gyakorlottak? Igaz-e?
   A kétnyelvű gyerekek idővel ugyanolyan jártasak lesznek mindkét nyelvben, annak ellenére, hogy kevesebb behatás éri őket. Feltéve, hogy rendszeres és egyenlően magas szintű szülői hatás éri őket, hangképzési és nyelvtani jártasságuk mindkét nyelven azonos színtű lesz, mint az egynyelvű gyerekeké. Fontos, hogy a szülők az otthoni környezetben anyanyelvükön beszéljenek a gyerekhez. Ez nem csak a nyelvtanulás szempontjából fontos, hanem azért is, mert ez része a családi kultúrának, és a gyerek identitásfejlődésének elengedhetetlen része. Segíti őket abban, hogy egyedinek tekintsék magukat, és erősíti a családhoz való kötődésüket.
   3. Fiatal kétnyelvűek nem tudják a nyelveiket külön használni, mindkettőt egyszerre használják. Nyilvánvalóan zavar van a fejükben. Igaz-e?
   Sok szülő aggódik emiatt, de a kutatási eredmények azt igazolják, hogy ez az aggodalom alaptalan. A korai szókeveréseknek a fő oka abban rejlik, hogy még kicsi a szókincsük ahhoz, hogy kifejezzék amit mondani akarnak. Éppen ezért kölcsönveszik a másik nyelvből azt, amire éppen szükségük van. Ez teljesen normális dolog, és a szülőknek nem kell ezt megakadályozni. A gyerekek néha különleges, akár humoros hatás elérése érdekében is keverik a két nyelvet, a szituációtól függően. Van egyfajta periodikusság is a nyelvtanulásban, amikor az egyik nyelvet gyakrabban használjál, mint a másikat. Ez történik például környezetváltozáskor, nyaralások után.

Cserép Tibor
* Az Angliai Magyar Tükör 2003 / Március számából.
Folytatása következő lapszámunkban


Egy nagyapa feljegyzései: Szépírás

   Kétségbeesve figyeltem, hogy elsőosztályos unokám iskolai füzete tele van ákombákomokkal. Miközben a magyar iskolákban szokásos zsinórírásra tanítottam, és arra, hogy a magyar ábécé minden betűjét ne holmi kis tojásokhoz, girbegurba pacnikhoz, hanem lehetőleg a szabályosan egyforma nagyságú köröcskékhez tegyük hasonlatossá az erre a célra beszerzett kisvonalas munkafüzetben, a svéd tanító néni megengedte, hogy könyvekből, újságokból elleshető nyomtatott betűket rójon az iskolai füzetébe. Az összefüggő írásmód kialakításával mi aztán szépen haladtunk: a betűkből érthető szavakat raktunk össze, és olykor az iskolai feladatot is ilyen módon végezte unokám, amivel kivívtuk a tanító néni rosszallását. Így önkéntelenül is kialakult benne, hogy a "svéd írás" különbözik a "magyar írástól". Ennek az apró különbségnek tudható be, hogy a betűkké alakított hangok majd a szótagok összeolvasása sem jelentett számára nehézséget. Most, hogy harmadikos ugyanaz a tanító néni elérkezettnek látta, hogy folyékony, a betűket összekötő módban írásra térjenek át - valamiféle nálunk nem igen szokásos, az svédországi iskolai tanulóknak is kijáró demokratikus demokratizmus alapján - azok, akik ezt óhajtják. Örömmel nyugtázhatom, hogy az unokám élenjáró a szépírásban, és így a "svéd írás" végre egyesülhet a "magyar írással". Most már az következik, hogy lassacskán kialakítsa a maga sajátos kézírását, amire remélhetőleg a továbbiakban is láthatóan hatással lesz a jól olvasható és a gördülékenységet is biztosító zsinórírás.