Jelenidő
A Magyar Internet Világrádió Hallgatóihoz

    Kedves Hallgatóink!
   Ezúton szeretnénk Önöket tájékoztatni arról, hogy szeptember 12-én  visszaállítottuk a Magyar Internet Világrádió térítésmentes szolgáltatását. Nem egészen egy hónap telt el az előfizetéses rendszer bevezetése óta és meg kell állapítanunk, hogy ez egy sikertelen kísérlet volt finaszírozási (pénzellátási) gondjaink megoldására. Az előfizetéses rendszer leállításának oka a következő: az előfizetéses rendszer bevezetése előtt a Világrádiónak körülbelül  6 - 10 ezer aktív (tényleges) hallgatója volt világszerte. Ez a szám a duplájára (kétszeresére) becsülhető, ha azokat a hallgatókat is beleszámítjuk, akik nem rendszeresen hallgatták a Világrádió adásait. Az előfizetéses rendszer bevezetése után  mindössze 262-en fizettek elő. A befolyt összeg csak a havi minimális (legkevesebb) üzemeltetési költségek kb. egyötödét fedezné. Ennél is nagyobb probléma (baj, gond), és elfogadhatatlan számunkra, hogy így hallgatóink ezreit veszítnénk el világszerte, és a Világrádió nem tudná betölteni azt a hivatását, amiért létrehoztuk. Az előfizetések alacsony száma ellenére, a korábbi hallgatottsági adatok mutatják, hogy milyen fontos és milyen sokat jelent a Világrádió honfitársainknak. Ezért cégünk úgy döntött, hogy visszaállítjuk a Világrádió térítésmentes szolgáltatását. Reméljük,hogy ha nem is előfizetés, de adományok formájában továbbra is számíthatunk majd hallgatóink egy részének támogatására. Ennek módjáról a közeljövőben a honlapunkon adunk majd tájékoztatást.  Nem adjuk fel, cégünk további áldozatvállalásával, számítva hallgatóink támogatására is megpróbáljuk megoldani, hogy a Világrádió és a VilágTV továbbra is szolgálhassa honfitársaink ezreit itthon és világszerte. Minden hallgatónknak köszönjük, hogy igénybe veszi szolgáltatásunkat. További kellemes rádiózást kívánunk.
   Internet cím: www.vilagradio.hu
   Üdvözlettel,
Király József
ügyvezető, Mavip Kft


A Szent László TV Internetes rádióadása

   Élő műsor folyamatosan a Szent László TV Internetes rádióadásban: zene -politika - tudomány - hallgassa amíg lehet!
Juhász László
Telefonszám: 06-30-645-8120
Szent László TV internetes adás:
www.szentlaszlotv.hu
www.szent-korona.hu
www.turulmadar.hu
www.inforum.hu/szentlaszlotv/msors/

Mi újság, szomszéd?
Körriport avagy őszi séta néhány magyar egyesület háza táján

   Úgy adódott, hogy meghívásra és a magunk kezdeményezéséből, ellátogathattunk néhány dél-svédországi magyar közösségbe. Mentünk és láttunk. Tapasztalatainkat és az abból fakadó gondolatainkat a tanulság kedvéért lejegyeztük. Célunk csupán annyi, hogy erényeinket, hibáinkat felmutatva, egymástól s melléfogásainkból tanulva még jobb közösségi munkára serkentsünk. A félreértésekre okot adó hely- és személyneveket is elhagytuk. Tényeket, jelenségeket és véleményeket jegyeztünk fel.
   A következő közérdekű kérdésekre kerestük a választ:
   1. Igaz az, hogy még istentiszteletekre sem lehet összegyűjteni 20-30 magyarnál többet?
   2. Miért nem beszélnek gyermekeink, unokáink maguk között magyarul?
   3. Egyesületeink csupán előadásokat, bálokat és kirándulásokat szervező irodák?
   4. Miért nem kellendő a magyar könyv?
   5. Miként lehetnének minden magyar kellemes társaságai a magyar egyesületek?
   6. Miért nem becsüljük meg érdemeik szerint, s kérjük fel előadóinknak neves svédországi magyar értelmiségeinket?

*

   Tekervényes, de a Svédországban megszokott kitűnő úton igyekeztünk a kisváros egyik magyar egyesületének szombat esti báljára. Néhány tekintélyes villából álló városszéli falucska megnyerően kellemes középülete mellett kötöttünk ki. A konyhában már nagyban folytak az előkészületek, mert a szervezők úgy gondolták, hogy nem holmi sablonvacsorát, hanem különlegességet szolgálnak fel a vendégeknek. A bál indítéka az az erdélyi könnyűzenekar volt, amely világot járt, ügyes énekesnője Svédország-szerte kellemessé tette az ilyen együttléteket. A kellemest a hasznossal kívántuk összekötni, amikor négy könyv rövid, a zenekar szünetében tartandó ismertetőjét ajánlottuk fel kiegészítőként. A belépőjegyek, a hangszalagok és a CD-lemezek asztala közelében, kiraktunk némi nagyon olcsó áron ajánlott olvasnivalót. Gyűlt a nép, szót váltottunk, ismerősöket szereztünk. Lementünk a földszinti, a gyermekeknek fenntartott terembe. Ez is ízlésesen, ünnepien díszített volt. Az apróságok, akár az óvodában, vagy az iskolában hancúroztak. Svédül szóltak egymáshoz, de mert erőltettük magyarul válaszoltak. Tanulságként feljegyeztük, hogy az ilyen alkalmakkor el kellene egy-két önkéntes szülő, akik előre kigondolt módon, magyarul játszanának a gyermekekkel. Merthogy az ilyen együttléteket érdemes volna hasznunkra kihasználni.
   Könyv egy sem kellett ezen a bálon. Könyvismertetőnket is úgy fogták fel, mint valamiféle üzleti hasznot hajtó ügyet. Ezért lemondtuk erről. De ez csak következménye lehet annak, amit röpke beszélgetésekből tudtunk meg. Egy régi vezető gorombán leszólta a közgyűlésen megjelenteket, nem is választották újra. Az új vezetőség pedig nemet mondott március 15. és október 23. ünneplésének. Nem kell már a közös lap sem, pedig egyetlen öréjükbe sem került. A bál fő célja az volt, hogy anyagi hasznot hajtson az egyesületnek. Ez különben dicsérendő, és az általunk máskor is tapasztalt jó szervezéssel nyilván megvalósítható. Mint máskor, most is ötvennél többen jöttek el. Külön nagyasztalt kaptak a különféle dél-svédországi helységekből jött SOMIT- fiatalok. Egy a környéken lakó festőművész, bemutatóházát is felajánlotta a következő együttlét helyszínéül, és ezzel legalább ezer koronát takaríthatnak majd meg. De az ilyenformán lassacskán tehetős szervezet mihez kezd majd vagyonával? Valószínűleg magyarságtudatuk erősítésére, művelődésre, magyar óvodára és könyvre jut majd vagyonukból valamennyi. Ha élünk, meglátjuk.

*

   Évtizedekkel ezelőtt pezsgő diákvároshoz méltóan színvonalas művelődési élet zajlott abban az egyesületben, amelynek vezetőségét immár évtizede minden második évben mindössze tucatnyian választják. Nemrég, amikor 1956-ra emlékeztünk, és Magyarországról utaztatott 56-os előadó érkezett a városba, alig voltak többen. De amikor magyar színjátszók érkeznek 150-200-an is összegyűlnek. Ugyancsak évtizede megválaszolatlan kérdés, hogy hány magyar él ebben a városban? Arra sincs megnyugtató válasz, hogy hányan vagyunk Svédországban? Vajon lehetetlen összeszámolnunk a magyarokat? Kolozsváron például, már az 1400-as évek elején elvégezték ezt a munkát. Azóta kissé meglódult a fejlődés ezen a téren is, de a magyar egyesületek vezetői nem tartották érdemesnek elkezdeni ezt a lényeges feladatukat. A miértre egyféle felelettel szolgálnak azok a régről maradt egyesületi alapszabályzatok, amelyekben oldalakon át az olvasható, hogy ki nem lehet az illető magyar egyesület tagja. Szemléletváltásra volna szükség, legalább hét esztendeje minden alkalomkor elhangzott ebben a magyar egyesületben is számos javaslat, korszerűsítették valamennyire az alapszabályzatot, de semmi sem változott. Azt hihetné az ember, hogy ezt egyfajta csoportérdek kívánja, s rendezi olyanformán, hogy a választási közgyűléseken a lehető legkevesebben jelenjenek meg, így érvényesülhet a klikkszellem, hiszen még tíz támogatóra sincs szüksége annak, aki az elnökségre pályázik.
   A helyi magyarok összeszámlálására is történtek próbálkozások. A telefonkönyv szolgált ehhez alapul, és az ott-található címekre küldött helyi magyar lap. Ha nem találta a címzettet a posta, visszajött a küldemény, és akkor megállapítható volt, hogy a városban eggyel kevesebb a magyar. Ilyenformán a városban és város környékén élő magyarok (magyar származásúak és vegyesházasságban élők) száma 800-1000-re tehető. A helyi világhíres egyetemen nyilvántartásában pedig 34 magyar értelmiségi nevét olvashatja az, aki erre kíváncsi. Ebből pedig az következik, hogy velük és a város más magyar értelmiségeivel valóban tartalmas és gyümölcsöző társasági élet, valamint igazán színvonalas hétvégi magyar iskola működhetne az itt élő mintegy félszáz magyarul is tanuló örömére. Mi hiányzik? A megértés és a közszolgálat valahogyan elfelejtett kötelessége. Egy városban, ahol több diplomás magyar tanár, még önkéntesen sem jut katedrára, ott a kicsinyesség, a szűklátókörűség az úr, amit csakis a magyar egyesületben a közösségi együtt gondolkodás és célirányos cselekvés haladhat meg. Hinnünk kell, hogy eljön ennek is az ideje.

*

   A város, amelynek magyarjai többek között arról híres, hogy tudnak mulatni, együtt szórakozni, nem valami nagy központ. Nem a városi együttlakás tartja össze a magyarokat, hiszen a többség nem is a városban, hanem a környéken lakik. Innen a bizonyosság, hogy a szervezésnek, a megosztott, de egy irányba törekvő jó vezetésnek köszönhető az élénk társasági élet. Volt itt olyan bál, ahol négyszáz ember találkozhatott.
   Itt álljunk meg egy gondolatra. Nyilvánvaló, hogy a megmaradásunkért folytatott és a továbbiakban még inkább szükséges küzdelmünk fő színhelye a különféle kisközösségek kell, hogy legyenek, ahol ki-ki saját érdeklődésének megfelelően cselekvően jól érzi magát, és tevékenyen részt vesz a csoportmunkában. Szakítanunk kell azzal a folyamattal, azzal az egyoldalú tevékenységgel, amelyek közösségeinkre csupán hallgatóságként, hallgató részvevőkként számítanak. Vagyis nem elégedhetünk meg azzal, hogy színházi és egyéb előadásokra hívjuk őket. Igaz, ilyenkor és bálok alkalmával gyűlünk össze a legtöbben. Az ilyen alkalmak ünnepeink, de egyoldalúságuk miatt nem elegendőek például anyanyelvünk megtartása szempontjából. Ennek szükséges és hasznosabb formája a különféle tevékenységi körökön kívül az anyanyelvápolást is vállaló és végző közösségekben beszédünk pallérozása. Írásbeli fogalmazásunkat pedig különféle lapjaink megfelelő rovataiban, versenyek és pályázatok beiktatásával, bő levelezési rovatok kialakításával gyakoroltathatnánk.
   Magunk is tapasztalhattuk a kitűnően rendezett, vidám hangulatú bálon (színvonalas zene, kedves énekesnő, egyszerű, de jó vacsora, gaz- dag tombola, amelynek fénypontja az ismert személyszállítási vállalkozás jóvoltából, két ingyenes budapesti utazás), hogy a tele teremben sorakozó asztalok mellett olykor barátságerősítő társalgás, kapcsolatteremtő párbeszéd, közügyeinket érintő, gazdag véleménycsere folyt. Nem ez ellen a dicsérendő gyakorlat ellen szólunk. Hanem azért, hogy ezt meghaladva együttléteink még tartalmasabbak és célirányosabbak legyenek. És persze szórakoztatóak is. Októberi ünnepünk alkalmából meghívott előadónk után, ha röviden is, könyvekről beszélhettünk. És nagy meglepetésünkre, több könyvünket meg is vásárolták. Annyira jónak mondható volt fogadtatásunk, hogy módosítanunk kell eddig savanyú megállapításunkat: a svéd-magyaroknak nem kell az olvasnivaló! Erre a következtetésre korábbi tapasztalatink alapján jutottunk. Az egyik svédországi magyar tanítókat és tanárokat összesítő három napos találkozón úgymond vezető értelmiségeink egyetlen könyvet sem vásároltak. Ajándékba ugyan többen is elfogadtak a sokféle ott bemutatott könyvből. Több más hasonló példából még csak azt a nem is olyan régi kettőt említjük, amely harminc kötet Böök Fredrik magyarra fordított, Magyarországról szóló útikönyvének és a Vallomások az anyanyelvről szóló Anyanyelvünk Alapítvány által fizetett kiadványunknak gondatlan elfektetését bizonyíthatjuk. Ne higgyük el, hogy nem kell a könyv a svédországi magyaroknak!. Bizonyítja ezt a máig élő, évenként kötettel megjelenő Erdély kövei könyvsorozat, amelynek száznál több előfizetője van vagy az Ághegy című skandináviai magyar irodalmi és művészeti lapfolyam nyomtatott változata, amely iránt megjelenése előtt nem elegen, de utána már egyre többen érdeklődnek. Hinnünk kell, hogy érdemes a svédországi magyarokat visszaszoktatni a magyar könyvek olvasására. Egyébként ebben a svédországi magyar egyesületek között is élenjáró magyar közösségben ezt is tudják, hiszen szívesen forgatják, és a szomszédoknak is eljuttatják húsvéti versikéket vagy karácsonyi népszokásaink dalait, játékait tartalmazó gyűjteményes füzeteiket. És próbálkoznak itt játszóház kialakításával a gyermekek számára, a nőket pedig szakácstanfolyamokra hívják, ahol nyilván nemcsak a főzés-sütés tudományában gyarapíthatják tudásukat, hanem az emberileg oly fontos kibeszélés lehetőségét elősegítik a kellemes kisközösségben.
   Tudatos szolgálatuk különféle kirándulások jó szervezésével jutott olyan szakaszba, amikor továbblépésük színvonal emelkedést is kíván. Ezt pedig az is lehetővé teszi, hogy immár kicsi, de takaros saját Házzal rendelkeznek.

*

   Másik jó példáért sem kellett messzire mennünk. (Azt gondolná az ember, hogy az egyetemi városban, ahol számosan vannak Magyarországból ide került kutatók és doktorandusok, de svéd-magyar értelmiségiek is, és ahol többek között a Kossuth rádió tudósítója is él, ahol olykor húsznál is többen folytatják tanulmányaikat a finn-ugor szakon, ahol magyarul is tanulnak, szóval egy ilyen helyen könnyűszerrel színvonalas magyar művelődési élet zajlik. Nem így van. A miértre akkor kapunk választ, ha megvizsgáljuk, hogy a helyi magyar egyesület vezetését ki, és miért, milyen okból vállalja.) A szóban forgó dél-svédországi, tengerparti kisvárosban néhány éve olyan vezetőt választottak, aki a tartalmas művelődés híve. Volt itt színvonalas képkiállítás, tudományosnak is nevezhető előadásokat nyújtó együttlét és persze bál, amelyre szívesen autóztak a távolabbi környék lakói is. (Az egyetemi város magyar egyesületének vezetői egy idő óta jónak látják, hogy saját értesítőjükben feltüntessék, mit kínál a szomszéd a magyarságnak, és felkérjék a szórakozni és művelődni vágyókat, hogy saját rendezvényeik híján, látogassák a szomszéd egyesület által kínált együttléteket.) Mi az erdélyi Melody Band együttes zenés együttlétére érkeztünk ide. És nem bántuk meg. Érdekesnek mondható, hogy itt nem bálra hívták az együttest, hanem koncertre. Az előadás előtt mutatóba vitt könyveinket nemcsak megvásárolták, de kötetlen, rövid beszélgetésekre is sor került, pénztárosuk mindjárt átvette és ki is fizette megmaradt jutányos áru könyveinket. Mindezekből azt a következtetést vonhattuk le, hogy itt senkit sem kell unszolnunk műveltsége gyarapítására. Jó érzéssel nyugtáztuk, hogy ott, ahol nem az eszem-iszom az elsődleges, hanem a szellemi táplálék is érdekes, van mit keresnünk. Az ilyen helyeken célt érhet kiváló szellemű értelmiségeink szolgálata, színvonalassá tehető magyarságtudatunk kialakítása és elmélyítése, nyelv- és hagyományápolásunk. Ezt az igényt kiterjeszteni többek között lapunknak feladata kell, hogy legyen. Reméljük, hogy a Magyar Liget és a Liget Rádió a jövőben nemcsak olykor hat vagy nyolc, hanem egyre több dél-svédországi város magyarjainak eszköze lesz. Hogy tudjunk egymásról! Azért, hogy a jóra, más és más helyeken, összegyűlhessünk.

*

   Kérdéseinkre választ az olvasók eddigiekből is kikövetkeztethetik, de érdemes újra végigtekinteni ezeket, hiszen tovább kell keresnünk a megoldásukat, az ezt elősegítő teendők sorát, nem kételkedve abban, hogy a jobbítás mindannyiunk szívügye. Hogyan lehetünk többen különféle gyülekezeteinkben? Úgy, ha mindenki visz magával még egy-két magyart az istentiszteletekre, az együttléteinkre, a szórakoztató rendezvényeinkre. Ehhez pedig tudnunk kell egymásról! Tudnunk kell, ki lakik a szomszédban, van-e magyar a tömbházunkban, az utcánkban, a városnegyedben, ahol lakunk. Együttléteink alkalmával ne hagyjuk magukra a gyermekeket, biztassuk őket, hogy érdemes gyakorolniuk a magyar nyelvet. Egyesületeinkben tervszerűsítsünk egymást megismerő rendezvényeket, az idősek vágynak arra, hogy magukról beszéljenek, teremtsünk ismételten és szervezetten alkalmat erre. Osszuk meg egymás között könyvélményeinket. Kezdjük a gyerekekkel, folytassuk a fiatalok és nők körében. Vegyük sorra neves értelmiségeinket, kérjük fel őket egy-egy előadásra, beszélgetésre. Mi is létrehozhatnánk a magunk Mindentudás egyetemét. Teremtsünk állandó találkozóhelyeket, igazi magyaros klubbokat,olyanokat például, mint a stockholmi Idősek Klubja. És szóljunk ismételten nemcsak sikereinkről, hanem a magyar egyesületek gondjairól is a még jobb szervezettség reményében.
Erdős-Bartha István, Tar Károly


Időszerű jegyzet: Ki mit rág?

   A rágás fontos dolog az ember életében, ha  a táplálékot alaposan meg akarja emészteni. Sajnos a haszonleső szellem alaposan ráfeküdt  eme fontos élettani ténykedésünkre is, aminek folytán  szép lassan majmokká válunk valamennyien.
   Körülbelül 50 éve kezdődött el Amerikában talán hamarabb), hogy az emberek az utcán rágcsálni kezdték a gumit. Indoklás: tisztítja a fogakat, kikapcsolja az ideges tüneteket és megnyugtatja az idegeket. Ezekből az érvekből jóformán semmi sem felel meg a valóságnak, de nagyszerű bevételt jelentett a "feltalálóknak".
   Először Andauban láttam banánt. És rágógumizó embert is. Azóta az rágás rettentő jelenséggé vált. A szakma szerint veszem: rág az asztalos, az apát, a borbély (nyírás közben), a bíró tárgyalás alatt, a cimbalmos, a diák, az énekes az ária végén, a festő, a gitáros,, a hegedűs az író, a juhász (pipálás helyett), a kalauz, a levélhordó, a motoros, a nővér, az orvos operáció közben, a pap a mondat végén, a rádióbemondó, ha egy kis szünetet tart, a színész a végszó után vagy  lélegzés közben, a tanár a táblánál, az utász útközben, az ügyvéd a válóper alatt és így tovább mindenki a nyílt  ég és a nap a alatt. Az a gyanúm, hogy Mona Liza és Tutenkamon is suttyomban gumit rág a védőburok alatt.
   Ezek után, már fel sem tűnik, ha egymást is rágjuk. Milyen áldásos is lenne, ha ez a sok ajakmozgás imádsággá változna!
E.B.I.


Könyvajánló

   Megjelent Tamás György magánkiadásában, az EMKES fennállásának tizedik évfordulója küszöbén megjelent másfélszáz oldalas könyvben, az egyesület elnökével készített terjedelmes beszélgetésből majdnem mindent megtudhat az olvasó a félszáznál is több képzőművészeti kiállítást jegyző stockholmi magyar egyesületről.
   A kötetet összeállította és szerkesztette: Tar Károly




Családfakutatás

   Bárdossy Péter írja Magyarországról. "Évek óta foglalkozom családfakutatással, mely tevékenységemről, illetve a magyar Bárdossy családokról a www.bardossy.hu címen találhat részletes tájékoztatást.. Szeretném felajánlani szolgálataimat azoknak a távolba szakadt magyaroknak, akik keresik itthoni gyökereiket, szeretnék megismerni származásukat. Kérem, hogy legyen kedves segíteni abban, hogy a külhonban élő magyarok tudomást szerezzenek szolgáltatásomról és számukra is elérhetővé váljon internetes oldalam.
   Szíves segítségét előre is megköszönve, tisztelettel:
Bárdossy Péter
Tel.: +36209690422




Rügyek az Ághegyről

   Aki a skandináviai magyar irodalommal és művészettel kíván ismerkedni, biztosan örömmel veszi kézbe a közelmúltban megjelent Ághegy c. lapfolyamot (Nis Kiadó, Kolozsvár), amelynek 1-5. száma (1-644 oldal) a korábbi Internetes hozzáférhetőség után már kötet formában is elérhető.
   "Az ág hegyén rügy fakad, virág pompázik és gyümölcs terem. A magyar életfa élteti nyelvünket. Egyik, törékeny ága mi lennénk. Messzire esett gyümölcsként is, az előttünk járók példájára, minden új hajtásunkkal megmaradásra buzdítjuk a mellettünk állókat" - írja Tar Károly szerkesztő beköszöntő gondolatként a kötet első oldalán. Csodálatos dolognak tartom, hogy a nagyvilágban járva honfitársainkkal találkozhatunk, és új országban élve is művelhetjük anyanyelvünket. Az Oslóban eltöltött két év során magam is éreztem azt a belülről fakadó késztetést, hogy nemzeti identitásomat, magyarságomat őrizzem és ápoljam. A magyar közösség életébe való bekapcsolódás, és a kulturális rendezvények, filmestek, kötetlen beszélgetések által még inkább tudatosult bennem, milyen nagy kincs birtokosai vagyunk, amelyet különleges módon tudunk kamatoztatni egy idegen, adott esetben a skandináv kultúrával való találkozás során. Úgy érzem, ez az elgondolás vezette az Ághegy szerkesztőjét és munkatársait is a lapfolyam elindításakor, hogy ne csupán egy kulturális est hangulatát vagy egy-egy értékes gondolatot vigyenek magukkal a résztvevők, hanem az előadások írásban is széles körben hozzáférhetők legyen, tájékozódhassunk a magyarokat érintő eseményekről, valamint a skandináviai magyar írók, művészek munkái közkinccsé váljanak. Egy pici rügy jelenjen meg az ág hegyén, amelyből reménységünk szerint egyszer majd gyönyörű színekben pompázó virág fakad.
   A kötet az irodalom és a művészet széles skáláját mutatja be. Állandó rovatai mellett teret nyújt egy-egy aktuális téma alapos bemutatásának is, így például a 3-4. szám a Nobel-díjjal kitüntetett Kertész Imre dicséretével kezdődik, míg egy Kaliforniában rendezett magyar filmkurzus a Képfény rovatban kap helyet. A második szám Sulyok Vince köszöntésével indul, mintegy születésnapi ajándékként a Norvégiában élő költő-műfordítónak; az 5. szám pedig Szente Imrét a "citerás tanár urat" köszönti.
   Állandó rovatai az Irodalom, Észak hírnökei, Rügyek, Páholy, Járkáló, Könyvek, Akik mellettünk járnak, Vendégoldal, Megjegyzések és Képtár címet viselik. E rövid cikk keretében nem áll módomban kialakítani egy komplex képet és bemutatni valamennyi szerzőt, ezért élve a választás szabadságával néhány rügyet választottam ki ízelítőül.
   Az Irodalomban kizárólag magyar költők, írók munkái kapnak helyet. Megszólalnak itt norvég és svéd környezetben élő alkotók, beszélnek érzésekről, emlékekről, s figyelmeztetnek, hogy "kihűlt nyomokba lépsz / a múlt kifogy / hátad megett / két kezedben elfér / a jelen / tenyeredbe rejted / hogy őrizd s / elereszted" (Kovács katáng Ferenc: nincs annyi kötelék). Az emlékek keverednek; honvágy, a kék tenger csodája, megkésett sorok apának, nagymamának csokrot alkotnak. A témák változatosak, a versek hangulata azonban hasonló életérzést tükröz. Kimondva és kimondatlanul érzem a szomorúságot, a hazától hosszú időre távol került ember világlátását, a vándorbotot ragadottak szívós munkáját, új környezetük otthonná alakítása közben edződött lelki erejüket. A versek mellett regényt, novellát, esszét is találunk. Anders Lindeberg, Wesselényi, Széchenyi, Farkas Sándor egyszer csak nebulókká válnak egy képzeletbeli iskolában, dolgozatot írnak a nyári vakációról, miközben szerzőnk a magyar nyelv irodalmi szinten való ismeretét vizsgálja. Szomorúan állapítja meg, hogy "a magyarok messze a svéd mögött vannak". Felmerül bennem a kérdés, hogy modern korunk emberei vajon hová kerülnének egy hasonló rangsorolásnál? Egy vallomás őszinte szavaira találok rá. Majdnem fél évszázad távolából elevenednek meg egy hosszú út emlékei; a határállomás, amelyen túl egyszerre rejtőzik az ismeretlen ígérete és fenyegetése. Egy világ, egy élet (a sok másik mellett), amely szinte pillanatok alatt változik meg. A valóság a hihetetlennek tűnőben. Az "apró lépések zsarnoksága. Valahol olvastam ezt. Ha egy kis lépést megtettünk egy bizonyos irányba, a következő lépést már az diktálta. És a rákövetkezőt az előző. És így tovább. Ha egy folyamat egyszer elindult, akkor apró mozzanatok, lépések vezérlik a fejleményeket. Visszaút nincs." (Neufeld Róbert: A deszkapadon)
   "Milyen lehetőségünk van arra, hogy az anyanyelvi környezettől távol épségben megőrizhessük anyanyelvünket és át is adhassuk gyermekeinknek?" - teszi fel Fáskerti Mária a fájdalmasan aktuális kérdést, amelyre Sulyok Vince így válaszol: "Ez mindenkin magán múlik. Fontos, hogy legalább 'a kerítésen belül' a szűkebb családi környezetben magyarul beszéljünk. Ahogy Illyés Gyula mondta ittjártakor: az a fő kérdés, hogy milyen nyelven játszik a gyermek. Saját tapasztalatom alapján is mondhatom, a gyermek csak nyerhet a kétnyelvűséggel."
   Az Észak hírnökeiben a skandináv írók lépnek közel a műfordítások által. A Kalevala hagyománytörően prózai fordítása mellett svéd, dán, norvég, sőt lapp szerző is feltűnik a kötetben, közelebb hozva és magyarra ültetve egy-egy rügyet a skandináv kultúrából. A munka azonban kétirányú, hiszen magyar alkotások is napvilágot láttak már svéd, norvég fordításban. Ennek különleges jelentőségét Sulyok Vince műfordító az alábbiakban látja: "Általában a kis népek nem egymást fordítják, hanem a nagyokat. Ez többek között kisebbségi érzésből fakad, holott a kis népek gondolatvilága közelebb állhat egymáshoz, többet tudnak mondani egymásnak. A norvég és a magyar történelemben sok párhuzamot találhatunk. A pogány vikingek és a pogány magyarok szinte ugyanazokat az európai városokat sarcolták. Szent István és Szent Olav szinte egyszerre keresztelte meg országát, a két állam a középkorban egy időben volt nagyhatalom, de sorolhatnám tovább is. A történelem pedig, tudjuk, alakítja az emberek gondolkodásmódját, ezért áll a két nép mentalitása közel egymáshoz, bár ez nem zárja ki a különbségeket sem. Itt szeretném még idézni Kosztolányit, aki szerint a germán nyelvek közül a norvég áll a legközelebb a magyarhoz."
   Érzem én is e hasonlóságot - elsődlegesen persze nem a történelemben, hanem az egyéni lét, az emberi önértelmezés, önértékelés, világlátás kontextusában. Magamra ismerek egy-egy vallomásban, míg másoknál szívesen vitába szállnék az alkotóval. "Nagy lókötő voltam fiatal koromban, de azért utólag sok mindent megbántam én is. (?) Tulajdonképpen rajtam múlott minden. A Teremtő az ő kiszámíthatatlanságában írói vénával is, zenei érzékkel is megáldott, és gimnáziumi éveim alatt képtelen voltam eldönteni, egy új August Strindberg vagy egy új Liszt Ferenc legyen-e belőlem." (Hans Alfredson: Csillagpálya, ford. Mervel Ferenc)
   Az Ághegy persze nem csupán bennfenteseknek szánt, "magyar dolgokkal" foglalkozik, hanem napjaink eseményeire is reflektál. Lázár Ervin Járkáló szeptember 11. után tanulságot keres. Különböző, egymásnak sokszor ellentmondó véleményeket talál. A szenvedésről, borzalmakról gondolkodik. A technika fejlődésében paradox következményeket lát, hiszen "a repülőgép, a komputer és az Internet nem csak eszeveszett terrortámadásokra adja meg a lehetőséget, hanem ez tette és teszi lehetővé az emberiség régóta esedékes egymásra találását is. Még ha egyelőre meglehetősen aránytalanul is oszlanak meg a lehetőségek."
   A Páholyból kiváló kilátás nyílik a színházi életre. Kovács katáng Ferenc részletes tudósítása az oslói Kortárs Dráma, valamint az Ibsen Fesztiválról kitűnő ízelítőt nyújt a bemutatott darabok tartalmából, hangulatából, a színi megformálásból. Közelebb kerül általuk egy nép, amelynek állítólagos hidegségét, zárkózottságát sokszor szembeállítják a déli népek temperamentumával, pedig egy ízig-vérig északinak mondható darabban is lehet a tangó az egyik legfőbb 'kellék', hiszen "az északiak igyekeznek ugyan elzárkózni környezetüktől, lakásaikba húzódva, gondolataikba fordulva magányosan őrlődnek, de ha kiszeretnék táncolni magukból azt, ami a fejükben jár, arra a tangót választanák. Mert a norvégok alapjában véve, lelkük mélyén melankolikusak, szentimentálisak és romantikusak." (Kovács Ferenc idézi Per-Olav S?rensen rendezőt)
   Számomra e kötetnek különleges jelentősége van, s talán kissé elfogult is vagyok minden iránt, ami Skandináviára emlékeztet. Az Ághegy is mintha a szimbóluma lenne egy fantasztikus időszaknak, amelyet egy északi országban tölthettem, ezért képeit, grafikáit, irodalmi alkotásait egyéni tapasztalataim fényében látom. Örömmel és hálával emlékszem vissza és érzéseimet nagyon jól tükrözik a 19. századi színésznő, Bulyovszky Lilla szavai: "Phantáziámat a valóság ritkán szokta felülmúlni, de a mit Norvégiában láttam és tapasztaltam, túlszárnyalta minden fogalmamat, mellyel a természet csodáiról bírtam. - Álmodni véltem gyakran, vagy egy tündérországban képzeltem magam, és - kivált míg megszoktam - néma áhítattal néztem, csodáltam és sokszor szívemben imádkoztam."
Hulej Enikő, Budapest

   A szerző írása az Európai kulturális füzetek 11. számában jelent meg.

Bécsi karácsony
Tudósítónk írása

   A karácsonyi készülődést jelzik Bécs kerületeiben felállított kis bódék, a puncs kóstoló pavilonok és a fénylámpák felszerelése. Bécs adventi hangulatához hozzátartozik a fény, az esténként tolongó emberek, a puncs illata, a "gemütliches" nyugalom. De Bécs kulturális programjai is fényesek, mint minden évben. A Rathaus előtt rendezett nyári Bécsi ünnepi hetek, a képzőművészeti kiállítások, a klasszikus, és a modern zenei rendezvények is bőséges választékot kínálnak az itt lakóknak és az ide látogatóknak egyaránt.
   Bécs múzeumai az állandó látnivalók mellett különféle kiállításokat is szerveznek, mint most a hatalmas sikerre való tekintettel másodszor is meghosszabbított a bécsi Leopold Múzeumban a Toulouse-Lautrec grafikai munkáiból rendezett nagyszabású kiállítást: az eredetileg augusztus végéig tervezett tárlat a legújabb hírek szerint immár jövő év januárjának közepéig várja a képzőművészet szerelmeseit. A Gerstenberg gyűjtemény több mint 360 képe, Henri de Toulouse-Lautrec legnagyobb egy kézben lévő grafikai anyaga várja április óta a látgatókat a bécsi Museum Quartierben lévő Leopold Múzeumban. A Toulouse-Lautrec-tárlat nemcsak a képek számát, de azok művészeti értékét tekintve is ritkaságszámba menő kiállításnak aztán akkora sikere lett, hogy az eredetileg augusztus végén bezárni tervezett bemutatót előbb október végéig, majd mivel még ekkor is hatalmas érdeklődés mutatkozott iránta, végül jövő év januárjáig meghosszabbították. Így aztán a világ minden tájáról az osztrák fővárosba érkező érdeklődők újabb bő két hónapot kaptak arra, hogy megismerkedjenek a zseniális francia művész grafikai munkásságának legjavával. A kiállítás szervezői - a tragikusan rövid, de testi nyomorúsága ellenére is közismerten bohém életű művész leggyakoribb témájához, a 19. század végi Párizs "könnyű-művészeti" életéhez igazítva - a kiállítás központi termét a párizsi Moulin Rouge vörös bársonnyal bevont, tüllfüggönyökkel dekorált, sejtelmes fényekkel megvilágított helyiségére emlékeztetően alakították ki, a galérián pedig az egykori mulató működéséhez illő "szeparékba" rendezték el a képeket. De láthatók a kiállításban annak a mappának - ma úgy mondanánk: portfoliónak - a lapjai is, amelyeket a művész Marcelle Lender színésznő számára készített, több szerepében is megörökítve, azaz többféle feladatra is alkalmasnak "reklámozva" a hölgyet. A képek mellett a kiállítás jó pár korabeli fényképpel is illusztrálja a művész életét, amiről a múzeumnak a kiállítással szomszédos mozi termében a látogatók egy folyamatosan vetített dokumentumfilm segítségével is bővebb képet kaphatnak.Aki azonban inkább a régebbi korok művészetét keresi, annak Albertinába érdemes betérnie, ott ugyanis november végéig egy másik, ugyancsak zseniális rajzoló-mester, Albert Dürer több mint kétszáz rajzában, akvarelljében, nyomatában lehet gyönyörködni. Ennek a kiállításnak a magját a kiállító múzeum jelentős Dürer-gyűjteménye adja, de emellett a tárlat rendezői Londonból, Firenzéből, New Yorkból, Madridból, Berlinből és Lisszabonból is elhozták a művész legjobb lapjait. A kiállításban - akárcsak egyébként a Leopold Múzeumban is - rendszeresen tartanak tárlatvezetéseket, és persze nemcsak felnőtteknek, de külön gyerekeknek is, sőt nekik alkalmanként rajzolással egybekötött foglalkozásokat is, amelyeken a kicsik szakképzett múzeumpedagógusok segítségével kerülhetnek közelebb az ötszáz évvel ezelőtt élt művész világához. És bár az Albertina elsősorban a régi mesterek munkáinak gyűjtője és bemutatója, a múzeum két földszinti termében azért jelenleg éppen a német Georg Baselitz kiállítása is látható, amely az 1938-ban született művész utóbbi években készült munkáinak egy részét mutatja be. Modern művekkel azonban nemcsak itt, de a világ régi mestereiről ismert egyik legjelentősebb kiállítóhelyén, a Kunsthistorisches Múzeumban is lehet találkozni ezekben a hetekben: itt január közepéig tekinthető meg az 1909-ben Dublinban született angol Francis Bacon műveinek, és azok "képi előzményeinek" izgalmas kiállítása. A kiállítás kurátora, Barbara Steffan ugyanis azt találta ki, hogy egymás mellett mutatja be a 20. századi művész és - ilyen vagy olyan értelemben - "előfutárainak" alkotásait: így a látogató a termekben az 1992-ben elhunyt Bacon majd félszáz jelentős, nagyméretű alkotása mellett majdnem ugyanennyi munkát láthat olyan alkotóktól is, mint például Tiziano, Velazquez, vagy Rembarand, illetve a korban közelebbiek közül Ingres, Degas, van Gogh, Picasso, Soutine, vagy Giacometti. Emellett a tárlat hatalmas mennyiségű egyéb dokumentumot - fotókat, újságkivágásokat, vázlatlapokat - tár a látogatók elé, akik a kiállítás termeiben két nagy kivetítővel, és egy videó-képernyővel is találkozhatnak: előbbiek egyikén a festő és a szürrealizmus kapcsolatát illusztrálandó Luis Bunuel híres Andalúziai kutya című filmje fut folyamatosan, a másikon többek között Eizenstein Patyomkin páncélosából láthatók részletek, míg a videón művészettörténészek beszélnek a festőről.Még egy bécsi kiállításra érde-mes felhívni a képzőművészetek iránt érdeklodok figyelmét: a kifejezetten a jelenkor művészetének bemutatására alapított Essel gyűjteményben ugyan -csak januárig tekinthető meg annak a Hermann Nitschnek a kiállításaakinek négy és fél évvel ezelőtti budapesti bemutatkozása máig emlékezetes - a tárlat betiltását követelő politikusokkal, bombariadókkal, sőt műtárgyrongálással is "fűszerezett" - botrányokat kavart. A bécsi főváros most egy nagy, retrospektív válogatással tiszteleg a művész előtt, amelyben az ötvenes évek spriccelt-folyatott képeitől egészen az 1998-as hatnapos prinzensdorfi orgia-misztérium-színház - annakidején Budapesten is bemutatott - fotó- és videó-doku-mentációjáig vázolja fel azt az utat, amelyet a (nem mellesleg még pár napig éppen a bécsi Modern Művészet Múzeum egy kiállításán is megismerhető) bécsi akcionizmustól indult Nitsch bejárt a maga művésze- tével. Meg kell említeni a Collegium Hungaricum egyre jobb és gazdagabb programjait is, de most egyet emelnék ki: Kopacz Mária a Marosvásárhelyen született és most Szentendrén élő művész kiállítását: Karnevál címen mutatja be művészetét. A kiállítás az elmúlt három év munkáinak válogatása, az advent illetve a karácsonyi időszak gyermeki fantázia álmainak visszatükröződése. Főfigurái angyalok, babák, boszorkányok és a cirkuszi karnevál figurái, mint egy párhuzamos világ szereplői. A különféle bécsi magyar klubok programjai egyre gyérülő létszám mellett évről évre ismétlik magukat változatlan közönség előtt. Szeretném kiemelni egy színvonalas előadást Deák Ferencről, melyet az Európa Klubban dr. Deák Ernő történész tartott. A bécsi magyaroknak páratlan szerencséjük van, hiszen Győr alig egy órányira van, a színházi előadás után kényelmesen vissza lehet térni Bécsbe. Egyre több itt élő magyar él ezzel a lehetőséggel.
Aszalós Sándor


Vendégeink voltak

   Az ősszel nálunk járt a Kolozsvári Magyar Opera együttese. Arról, hogy érezték nálunk maguk, Madarász Lórándot kérdezte a kolozsvári Szabadságban Hintós Diana. Részletek a beszélgetésből.
   - Melyek voltak a vendégszereplés előzményei?
   - 2000-ben a Svédországi Magyarok Országos Szövetsége részéről jött a meghívás: Pataki Enikő, Sz. Veress Ildikó, Incze-Gergely Katalin, Ferenczi Endre, ifj. Veress László, Fülöp Márton, Ádám János és jómagam részére. A mostani vendégszereplésünkön a "régiek" közül Pataki Enikő, Ádám János, Ferenczi Endre nevét említem, ezenkívül: Hary Judit, Székely Zselyke, Szabó Péter és Urszuj Kálmán (zongora) léptek fel. A csapat kiválasztásához egy tévészereplés szolgált alapul, amelyben öten léptünk fel, ennek, úgy látszik, híre ment és valószínű ez is hozzájárult ahhoz, hogy újra meghívtak. Nyár közepén, amikor a svédországi vendégszereplés már eldöntött tény volt, felhívott a Finnországi Magyarok Szövetségének elnöke, Nagy Gábor, (Bigus, a legendás hírű Metropol zenekar egykori gitárosa - a szerk. megj.), aki nagy szeretettel hívott meg Finnországba. Így állt össze a három finnországi és tizenegy svédországi helyszínű előadássorozat. Finnországban kezdtünk: Turkuban, Tamperében és Helsinkiben léptünk fel - ez utóbbi helyszínen a magyar nagykövet és a magyar kulturális attasé is jelen volt előadásunkon. Ez utóbbinak annyira tetszett a műsor, hogy további meghívásokat is kilátásba helyezett?.
   - Svédországban hol és mikor léptetek fel?
   - Szeptember 9-én volt az első előadás Norrköpingben, az ezt követő színhelyek pedig Lund, Göteborg, Sodertálje, Stockholm, Eskilstuna, Jönköping, Halmstad, Ljungby, Vaxjö és Kristianstad volt. A malmöi előadásunk számunkra ismeretlen okok miatt elmaradt. Minden városban szeretetteljes fogadtatásban volt részünk: Teleki István, Horváth Zoltán és felesége, Aluuan Gabriella és Jutka, Kovásznay Ádám, Jüretic Stefan, Nagy Emőke, Kalocsi Margit, Bokor Domokos, Molnár Gergely, Kollárik György kiváló házigazdáknak bizonyultak hogy csak egy párat említsek közülük. Külön kiemelném Köble József és Zsuzsa önfeláldozó segítségét, azt a szeretetet és odafigyelést, amellyel elhalmoztak. Nem csak az elszállásolásunk volt kifogástalan: vendéglátóink finom hazai ízekkel kedveskedtek az északi konyhát nem ismerő erdélyieknek. Kellemes meglepetésként ért, hogy Kristianstadtban egy neve elhallgatását kérő támogatónk a férfiaknak vadonatúj szmokingot vagy frakkot ajándékozott. Ha mindegyik helyszínről, előadásról részletesen kéne beszámolnom, akkor ez jóval meghaladná az újságcikk terjedelmét.
   - Mit tudsz mondani az előadások közönségéről?
   - Általában száz-kétszázra tehető az előadásokon a közönség létszáma, de ehhez hozzá kell tennem, hogy ez nem volt nagyszínházi produkció: kisebb termekben, kultúrházakban léptünk fel, mindenhol nagy tetszést arattunk, amelyet néha elég zajosan kinyilvánítottak. Nagyon jó hangulatban folytak az előadások, sőt, még az is elhangzott vendéglátóinktól, hogy évente legalább egyszer visszavárnak, s ha ez lehetséges lenne, bérletet is kötnének a Kolozsvári Magyar Opera ilyen jellegű produkcióira. Minden korosztály képviselve volt: kezdve az 56-os magyaroktól, a középkorúaktól a fiatalokig.
   - Hogyan mutatnád be magát a produkciót?
   - A műsor gerincét az operett alkotta, de voltak sanzonok, nótacsokrok és prózai jelenetek - ezek közül megemlítenék egy Rejtő Jenő - és egy Hacsek és Sajó-jelenetet -, azért, hogy minden néző kapja meg a kedvére valót. Ami a műsor szerkezetét illeti: az énekszámokat három kisebb prózai jelenet tarkította az első részben, a másodikban pedig kiemelném a két kabaré-jelenetet. A műsor záró száma önálló "alkotásunk": Székely Zselykével és Ádám Jánossal közösen írtunk egy Cigány-tercettet, amelyet "három grácia" adott elő: Szabó Péter, Ádám János és jómagam. A műsor időtartama átlag két óra volt, de többször előfordult, hogy a tapsokkal, az ismétlésekkel együtt három órát tartott az előadás. ? Az időnk szinte percről-percre be volt osztva: délelőtt utaztunk, este előadás, tehát egyszerűen nem volt időnk nézelődni. Mivel már többször voltam Svédországban, a legjellegzetesebb turisztikai objektumnak a Vasa-múzeumot tartom, amely egyedülálló a világban: egy XVI. században elsüllyedt hadihajót kiemeltek a tenger fenekéről, restaurálták. Szerintem ez Stockholm egyik kiemelkedő látványossága. Meglátogattuk a Nobel-díj átadásának székhelyét, a stockholmi városházát. Végigsétáltunk a régi városrész, a Gamla Stan utcáin is.
   - Közismert a svédországi civilizáció magas foka. Milyen tapasztalatokat szereztél ilyen téren?
   Kézzelfoghatóan más, mint Kelet- vagy akár Közép-Európa civilizációja: értem itt az utcák tisztaságát, az utak minőségét, a kiszolgáláskor tanúsított kedvességet. ?
   - Mi legyen a végszó?
   - Köszönöm a főszervezőnek, Molnár Gergelynek szívességét, a Svédországi Magyarok Országos Szövetsége vezetőinek: Bihari Szabolcsnak, Székely Emesének, Kalocsi Margitnak a támogatást és a lehetőséget.


A szerkesztő megjegyzése: Szabó Miklós hentesmester és a képen látható munkatársa jóvoltából minden hónapban vásárolhatunk hazai ízű disznóságokat (bővebbet a Hirdetések oldalon), de azért műveltségünkben, hagyományőrzésünkben és nyelvápolásunkban, képletesen szólva: "még nincs kolbászból a kerítés". Mindez arra kell, hogy buzdítson: fűzzük szorosabbra kapcsolatainkat az otthoniakkal!