Nyári történetek
Látogatás Ady Endre szülőházában

   Örömmel tapasztaltuk, hogy az idén szorgalmas kezek felújították a költő szülőházát. A Szatmár megyei elöljáróság a helyi múzeummal és a művelődés ügyeit is intéző szakminisztériummal még mutatós képeskönyvet is megjelentetett.


   A tasnádi fürdő gyógyvizét és a környéket látogatva, a Nagykároly felé vezető útról érdemes jobbra letérni az egykori Érmintszent- re, ahol ebben a csöndes kisfaluban Adyhoz méltó gondolatok is megfordulhatnak az ember fejében. Merthogy ki az, aki nem szeretne innen az Értől eljutni az Óceánig. A kis gondoktól a beláthatatlan emberi gondokig visz mindannyiunk útja, miközben mindegyre valami újat valami jobbat keresünk életünk porában.
   Itt Ady Endrén is, találunk felfedeznivalót. Például azt, hogy némely próbafurás nyomán itt is van már gyógyító meleg víz, gyógyszálló építését tervezik, s ha fellendül az idegenforgalom, Ady Endre emlékezete is jól jár, kíváncsi népek láthatják a helyet, ahol a magyar zseni született, lélek és test kaphat itt új erőt a szépséget és a jót dicsérve.

   Bárcsak találkoznának a vendégek Szabó Juliannával is, aki az emlékmúzeum mindenese, többszöri vezetőnk volt már, jóízű történetei többet érnek minden könyvszagú ismertető-füzetnél. Otthonosan mozog mindkét Ady-házban, hiszen jó emlékezete sok mindent megőrzött abból, amit anyósa - a költő szüleinek gondozója - mesélt egykoron.


   Ő az, aki pontosan tudja hol állt az az ágy, amelyikben Endre úrfi megszületett. És azt is tudja miért nem vett írószert kezébe az öreg Ady, akit apja, első gyermeki panaszára kivett az iskolából. Az idelátszó tasnádi dombok alatt kezdődik a magyar róna. Jó idelátogatni, mert az ember megbizonyosodhat arról, hogy ha nekifeszíti hátát a múltunkat híven őrző erdélyi hegyeknek, a világ végtelensége se nem vonzó, se nem riasztó, hanem svédesen "lagom" - éppen megfelelő.

Látogatás Dr. Molnos Angélánál a Magyarító könyvecske szerzőjénél

   Ezen a nyáron is az a "gondolat bántott engemet", hogy hosszú távon figyelve a hivatásos nyelvészek kényszerű beletörődést mutató belemagyarázásait a nyelvünket megpróbáló zagyvaságok terjedéséről, hol a magyar nyelv erejét bizonygatják, hol pedig a jövevényszavak tárt karokkal fogadását hirdetik, miközben régi magyar szavaink használaton kívül rostokolnak öreg könyveinkben, haldokolnak az idősebbek kevés nyilvánosságot jelentő szótárában.


   Molnos Angéla az egyik írásában "nyelvi öngyilkosság"-ot említ, amelynek orvossága a visszamagyarosítás. Ezért adja ki immár ötödször Magyarító könyvecskéjét. Vajon miért nem foglalkoznak ezzel a hivatásos nyelvészek? Munkásságának előzményeként említhetem Pintér Jenő hat-hét évtizede magánkiadásban megjelent nyelvvédő szótárait, és az 1989-es romániai sorsforduló után lehetővé vált, a népszolgálatként is fontos Romániai Magyar Nyelvvédő Szótárat, amit Sztranyiczki Mihály szerkesztőtársammal az Erdélyi Kiskönyvtár első füzeteként jelentettünk meg. Ezeknek a nyelvjavító könyveknek, csak azért nem volt lelkes fogadtatása a nyelvészek körében, mert a szerzők nem kimondottan szakmabeliek. Molnos Angéla társadalomlélektani kutató, több évtizedig külföldön élt és alkotott, jelenleg a debreceni Tudományegyetemen az angol-magyar lélektani szakfordítás oktatója, aki hazatérve csalódottan vette tudomásul, hogy Magyarországon már alig beszélik a "tiszta" magyar nyelvet. Magyarító könyvének hatására szedtem össze három évvel ezelőtt svédországi zagyvanyelvünk szavait, és igyekeztem minél több érdeklődőt munkatársi teendők elvégzésére bíztatni. Így alakult ki a Svédországi magyarító szószedet, amelyet lapunk sorozatban közöl, és amely olvasható a http://www.hunsor.nu honlapján is.
   Ilyenformán a "Debrecenbe kéne menni?" dallama minduntalan ott zümmögött a fülemben.


   A híres debreceni főtér közelében lakik egy átalakított régi házban, amelynek belső berendezését is maga tervezte. Szívélyesen fogadott, és ezt azzal tetézte, hogy mindjárt osztozott gondjainkban. A Svédországi magyarító szószedet kiadását azzal segítette, hogy méltányos áron rendelkezésünkre bocsátott nyolcvan kötetet Magyarító könyvecskéjéből. A bevételek felét fordíthatjuk szószedetünk kiadására. (Ezt nem titkoltuk az érdeklődők előtt, és számosan voltak olyanok, akik jótettének példáját azzal követték, hogy nemcsak maguknak, hanem ismerőseiknek is vásároltak könyvéből.) Abban is segítségét ígérte, hogy átnézi, javítja eredetileg kétezernél több szócikket tartalmazó füzetünket.


   Tiszteletteljes ámulattal barangoltunk házának helyiségeiben és váltottunk gondolatot udvarának nagy diófája alatt. Csak visszatérve Svédországba kaptunk fel fejünket arra a felismerésre, hogy ez a kiváló asszony éppen a nyár derekán töltötte be nyolcvanadik életévét.
   Isten éltesse Molnos Angélát!

Kontinentális kánikula

   Vakáció alatt két barátnőmmel Párizsban voltam. Az volt a tervünk, hogy néhány nap alatt, pontosabban öt nap alatt, megnézzünk mindent, amit feltétlenül látnunk kell. Ha valamikor az életben még egyszer elkerülünk a francia fővárosba, akkor majd így inkább élvezzük Párizst.
   Az út elég rövid volt, körülbelül másfélóráig tartott. Megérkezésünkkor gyorsan összeszedtük a cókmókunkat a repülőtéren, és irány a kijárat. Kinyitották a nehéz fémajtókat, és máris beáradt a forró levegő. Olvasónk biztosan átélt, ha nem Magyarországon, akkor más déli országban valamely meleg nyári napot, és akkor tudja, hogy mennyire dagasztó meleg szokott lenni. Már az első lépésünknél több idősebb nőszemély pánikban megpróbált gondolatban visszarepülni a jó hideg Svédországba. Sajnos nem sikerült nekik a dolog, így félig gyalog, félig futva futottak az árnyékba.
   Társaimmal, ha nehezen is eljutottunk a hűvös reptérterembe. A reptér kijáratnál minden turista az egyik kezében a bőröndét tartotta, a másikban, pedig egy flaskát tele vízzel. Furcsának tartottam, hogy a hideg vérű svédek ennyire bírják a fülledt meleget.
   Végül a buszban erősen figyeltem az embereket, és avval szórakoztattam magamat, hogy próbáltam kitalálni, ki dobja fel előbb a talpát. De a legtöbben elég szívósnak tűntek.
   Magyar létemre titkolni próbáltam, különösen a havereim előtt, hogy nem bírom a negyven fölötti hőséget. Elég jól bírtam, de valamennyi idő után káromkodni kezdtem. (Nem mondok példát, mert mindannyian ismerjük magyar szokásunkat). Valamivel később elértünk olcsó, és picuri szálódánkhoz, ahol persze, sehol nem volt légkondicionálás beszerelve. Képzeld, kedves olvasó, milyen nehezen aludtunk izzasztó éjszakáinkon.
   Öt nap városnézés alatt, rengeteget láttunk és szórakoztunk, de így utólag, levonhattam a következő tanulságot: Kánikulában nem ajánlott a városnézés!
   A következő nyáron menjünk inkább mindannyian "Balcsira", vagy a hűvös erdélyi hegyekbe, esetleg maradjunk a esős, de "gamla och fria" Svédországban.
Kisvári Judit


Meghívó Erdődre


   Hej, régen volt, ha volt ilyen, hogy erről a bástyáról kémlelte Szendrei Júlia a költőt, aki a vár alatti parkból éppen 156 évvel ezelőtt, a szerelmesek szemüvegén át tekintett szét a végtelenbe nyúló mezőn, és jövendőbeli apósának is kész volt megbocsátani, ha végül is elnyerheti a várkisasszony kezét.
   "Nevezetes a tegnapi napom, / Furcsa dolgokat kellett hallanom, / Szerencséje, hogy az bánt úgy velem, / Akinek a lányát szeretem."
   Azóta bizony sok szerelem rommá lett az idő romboló- gyógyító keze alatt, akár ez a földbe, szerénykedett, bokrok és fák mögé bújt, sebeit mutató vár, amelynek még most is haszna , hogy innen messzire lát az ember. A múltba, amely valahol Tasnád alatt az elrománosodott Sződemeteren, Kölcsey szülőfalujában, a magyar himnusz szövege szerzőjének kicsinyke szobrával ébred elménkben, a közeli történelem-súlyos majtényi síkra, aztán Ady szülőhelyére, és a távolabbi Koltóra is gondolva, ahol a Szeptember végén született, és ahol, akár képzeletünkben, "Még nyílnak a völgyben a kerti virágok..." És a virágos jövőbe is látnunk, merészkednünk kell.


   Hinnünk abban, hogy történelmünk és nyelvünk megmarad ezen a tájon, amelyből -időnként hazatérve - unokáink is meríthetnek. A lélegzetvételhez hasonlatos, természetese igénye ez minden embernek. Mert azért vagyunk a világon, hogy a szülőföldön szerető ölelésében felnőve, érzéseinket ahhoz igazítva és ráalapozva, mindenütt otthon legyünk benne.

Erdély dicsérete

   Öt svéd-magyar, de inkább magyar-svéd malmöi lakossal indultam Erdély felfedezésére. Élmény-sűrű látogatásunkból a legmaradandóbb az az ezeréves magyar határ melletti, csángó zenével és tánccal töltött "ünnep", amelyet a gyímesközéploki Deáky tanár úr házában töltöttünk. Jó hangulatunkat fokozta a jó szívvel kínált köményes pálinka és az igen ízletes juhtúros puliszka.
   Marosvásárhelyen, a legmagyarabb erdélyi városban is jó volt sétálni. Emlékezetes marad a Művelődési Palota színes majolika teteje és ablakainak történelmi témájú, pazarul színes üvegfestményei. Jó volt látni a Kolozsváron a Phoenix könyvesboltban a skandináviai magyar irodalmi és művészeti antológiát. Csíkszeredán a Sapientia Tudományegyetemen dr. Szilágyi Zsolt dékán fogadott bennünket, és még az emu (futómadár) kiállításunkkal egybekötött konferenciánknak is helyett biztosított. Csíkdánfalván a híres feketekerámiákat is megcsodálhattuk.
   Erdély még fejedelmei idején sem szakadt el a Szent István-i koronától. A gyönyörű táj és a melegszívű székelyek között úgy éreztük - otthon vagyunk.
Dr. Szalontai Éva 


A bácsországi temető

   Az alábbi levélből kiderül, hogy Békássy doktor hazalátogatásakor felelevenített emlékeit F. Cirkl Zsuzsa könyvének hatására írta. (Írása a következő három oldalon) Íme a levél: Kedves Zsuzsa!
   Andor öcsém jóvoltából tudom a címedet és az elektronika segítségével köszönöm meg a kedvességedet, azt, hogy rám gondoltál.. A "Látjátok feleim... - Barangolás a Szent Rókus temetőben" c. ajándékba küldött könyvedet fél éjszaka alatt elolvastam.. Mellbevágott a stílusod és megdöbbentett a rengeteg adatközlés. Csodálatosan hatsz az olvasó lelkivilágára megállapítod a sanyarú tényállást , de elbeszélésed nem vádol. Óriási munkát cselekedtél és szétverhetetlen emlékművet emeltél Zombornak! Munkád megihletett: nyári beszámolót írtam Zomborról a dél-svédországi családi lapunkba (Magyar Liget, http://www.geocities.com/mliget). A könyvedről jó lenne, ha tudomást szerezne a svédországi magyarság is. Ismertetését Tar Károly itt élő, író barátomra bíztam. További kemény kitartást kívánok a jó és az igazság mellett - egyben sok sikert az irodalmi babérok elérésében! Szeretteiddel együtt köszöntelek: Albert
   A legszívesebben ideiktatnánk az egész könyvet, de terjedelmi okokból erre nem vállalkozhatunk. Az alábbi részlet ízelítőt nyújt a tóthfalui LOGOS grafikai műhely gondozásában, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának támogatásával megjelent könyvből.

F. Cirkl Zsuzsa: Hol volt, hol nem volt?

(Részlet a szerző Látjátok feleim? - Barangolás a Szent Rókus temetőben című kötetéből)

   ...Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy zömmel kisiparosok, kereskedők és hivatalnokok lakta város, amely ütemesen gyarapodott, épült és szépült, amely elindult a polgáriasodás fény felé vivő útján, ahol egyetemes értékeket hordozó eszmék találtak termékeny táptalajra, ahová azért szerettek eljárogatni a nagyvárosok világpolgárai, mert a fákkal, a bokrokkal, a ligetekkel buján benőtt városka gyermekkoruk kézzel festett mesekönyveire emlékeztette őket? Hol volt, hol nem volt? S azért is szerettek itt levizitálni, mert könnyű volt szót érteni az itt lakókkal, akik maguk is jól tudták, hogy a keveredő kultúrák s a nyelvi sokszínűség félteni való kincs, amely gazdagabbá teszi a vidéket és emberét. S mesebeli volt az is, ahogyan a sváb hentes, a magyar szabó, a szerb határőr, a zsidó szatócs és a bunyevác mezőgazda összefogásából színház, könyvtár, utcai világítás, útburkolat, kórház, mozi, és az élet élhetőbbé és tartalmasabbá tételében kulcsszerepet betöltő más intézmények, egyletek, szövetségek és egyéb csoportosulások alakultak és működtek, megjegyzem: sikeresen. A múló idő láthatárán mindegyre halványuló emlékfoszlányok talán olykor a valóságosnál rózsaszínűbbre festik e törekvéseket, de a megszépítő emlékezet és a velejáró romantika ettől még nem hamisítja meg a valóságot. Azok visznek végbe galád hamisítást, akik a múltból felködlő emlékfoszlányokat, hangulati árnyalatokat a feledés krematóriumába kergetik. Hiába minden törekvés. Ami történt, megtörtént.
   A mára bűzös érbe szorult hajdani Mosztonga folyó szigetein épült Zombornak hangulata volt. Minden más településtől eltérő hangulata. Mások voltak itt a hétköznapok, hát még az ünnepek! Vasárnap délelőtt, az oly sokszor nevet cserélt Főutcán, kedélyesen üdvözölték egymást a templomokból kiözönlők, és senki sem bánta azt, hogy a szemközti oldalon főt hajtó atyafi éppen a Szent István, a Szentháromság-, a Szent György-, a református -, vagy az evangélikus templomból jött-e ki ismerősökkel találkozni, pletykálkodni. Az erkélyről kitekintő, s egyébként általában alkotói révedtségéről híres Laza Kosti? széles mosollyal üdvözölte a szokás kedvéért sétabottal grasszáló Vértesi Károlyt. A nem túl sietősen hazafelé tartó hölgyek sokkal inkább büszkék voltak arra, hogy három nyelven is tudnak csevegni, mintsem glaszékesztyűjükre?
   S kinek jutott volna eszébe nagymosást, netán nagytakarítást végezni akkor, amikor a szomszéd ünnepet ül?! Ekkora szentségtörésre még az Istentől elrugaszkodott némberek sem vállalkoztak volna, mert egy város és a hozzá tartozó pazar tanyavilág lakosságának megvetését mégsem merték vállalni. Meg aztán miért is mondtak volna le mindazokról a jókról, amelyekkel a bácskai ünneplés együtt jár, merthogy terítékre került ilyenkor minden, ami az Alföld embere számára szemet és szájat ingerlő. Nem csoda hát, hogy a Zomborban Gyöngyösi Dezső szerkesztésében megjelenő Új Hírek reklámrovata ekként szolgált hétről-hétre jó tanáccsal a nagy hejehujákhoz szokott jó népnek:
   "Gyakori dugulásban szenvedők, kiknek gyomrában és beleiben nagyfokú erjedés mutatkozik, öblítsék át alaposan az emésztő utakat kora reggel egy pohár természetes 'Ferenc József' keserűvízzel. A 'Ferenc József' víz használata következtében a nyelvlepedék hamarosan kevesbedik és röviddel a bélrekedés kiküszöbölése után máris élénk étvágy támad". A jó étvágy pedig errefelé nemcsak a testi, hanem a lelki egészség mércéje is volt, s igencsak jelentős megvetés övezte a kákabélű finnyáskodókat, akik megriadtak egy kondér szárma, avagy egy ötliteres fazék mindenki által csak paprikásként ismert sertéspörkölt láttán. A disznótoros pedig amolyan hétköznapi kóstolgatásra szolgált. Nem vitás, a fényűzéshez s úri huncutságokhoz szükséges feltételek megteremtéséért végzett munka arányban volt a mangalica tenyér-vastag szalonnájával, amihez szemeket könnybe lábadó vöröshagymát illett enni, bicskával, kockás kendőből. Ennyit azért feltétlenül el kell mondani Bácsország javakban dúskáló, s valljuk be, úrhatnámságtól sem mentes nagygazdájáról, aki általában csak betakarítást követően, no meg vasárnap és ünnepkor volt városi dölyfös nagyúr, egyébként a pazar tanyavilág zselléreivel együtt dolgozott a földön, azon a földön, amelyet annyira szeretett, hogy mi, elfuserált utódok azt már nem is értjük.
   Ez volt a XIX. század és a XX. századelő. Ez is. Tovatűnt, s magával vitte soha el nem siratható hangulatát, törekvéseit, kicsiny és nagy embereit, a szemtanúkat, az át- és túlélőket. A felsoroltak emlékét megsárgult, dohszagú újságok, néhány vélhetően hiteles könyv s anekdotáiról is híres vidék szájhagyománya őrzi. Ez utóbbi már nem sokáig. Talán az említettek "csokorba kötése" megóvhatja őket a feledéstől, már csak azért is, hogy - Németh Lászlótól idézve: "létünknek maradjon emlékező nyoma". Nagy kár és pótolhatatlan mulasztás lenne, ha másként történne.

Házsongárdi temető

   A kuratórium igazgatójával, Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet tanárnő kalauzolásával jártuk a Házsongárdot. Irányításával kitartó aprólékos "magánküzdelem" folyik európai hírességű temetőnk értékeinek megmentésére.


   A kuratórium határozata értelmében mindazok, akik legalább 50 euró értékkel vagy szellemi-fizikai munkával, ügyintézéssel segítik az alapítványt, pártoló tag emléklapot kapnak, akik pedig legalább 100 eurós adományt tesznek, tiszteleti tagságra jogosultak.
   A Kuratórium döntése alapján, különös érdemek esetén is valaki tiszteleti taggá nyilvánítható.


   Az alapítvány ezúton kéri fel mindazokat a magánszemélyeket és intézményeket, akik szívükön viselik Erdély - de talán az összmagyarság - legpatinásabb temetőkertjének a megtartását, ápolását, juttassák el adományaikat a H.A.-nak. Az adományok átutalhatók az Erdélyi Református Egyházkerületnek a Román Kereskedelmi Bank kolozsvári fiókjánál (B.C.R. Sucursala Cluj) megnyitott számlaszámaira jelezve, hogy a Házsongárd Alapítvány részére (pentru "Fundatia Házsongárd" ) történt az adományozás.
   A számlaszámok: Episcopia Reformata Ardealul, Ocrotire Cimitir Hazsongárd 2511.31-215.21/ROL.


   Svédországban Tamás Mária az Alapítvány képviselője: Granitv. 42 B/3 tr, 134 46 Tyresö. Stockholm, Tel.: 08 - 712 59 31, tamas.maria@telia.com
Több kép a házsongárdi temetőről

Békássy. N Albert: "Légy Szerbia szerelmese", de ... Miért?

A zöld kártya

   Miután a volt "kis" Jugoszlávia az idén nyáron megszüntette a beutazási vízumkényszert, megnyílt Szerbia (és Montenegró) Európa számára! Az Európai Únió polgáraként boldog várakozással kocsikáztunk Bácskába, a Délvidékre. A szerb határon kapott angolnyelvű értesitő is arra biztat, "légy ismét Szerbia szerelmese" utalva az ország természeti szépségeire és történelmi kincseire. Ám ez az élvezet kemény 80:- ? ellenében (kb. 800 svéd koronáért) válik csak elérhetővé. A nyájas olvasó megrökönyödésére idézem az útlevélkezelő felvilágosítását "ez itt Szerbia és nem Európa": ergo, a svéd biztosító "Försäkringsbrev"-je érvénytelen. Szükséges a "zöld kártya" - a nemzetközi biztosítás, amit a biztosító társaság itthon 50:- svéd koronáért kiállít és postán megküld.
   Zomborba igyekeztünk - gyermekkorom és megboldogult szüleim lakóhelyére, a történelmi Magyarország és az 1920-as trianoni békediktátum előtti - Bács-Bodrog vármegye székhelyére. Az egykori kulturális központ, a Duna -Tisza-köz déli részének egyik legnagyobb közigazgatási egysége volt, a kedvező éghajlati, felszíni és talajadottságok, valamint az itt élők szorgalma az ország egyik legértékesebb mezőgazdasági tájává varázsolta Bácskát. A XIX. század technikai és közlekedési újításai - a Duna és a Tisza szabályozása, a két folyót összekötő "nagy" Ferenc-csatorna és az ebből később kiágazó "kis" Ferenc-József-csatorna, a gőzhajózás, a vasútépítés, 1909-től a bajai Duna-híd - kitágították a gazdasági mozgásteret. Vajdaság, mint tájegység először a magyar polgári forradalom és szabadságharc után alakult meg az itt élő szerbség autonómiatörekvéseként. A Magyar Királysághoz tartozó három vármegyéből állott: ezek Bács-Bodrog, Torontál és Szerémség (Horvátország részeként). Az első világháború után a szerb csapatok bevonulásával a szerb összetételű vajdasági szkupstina megszavazta a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz való csatlakozást. A két világháború közt Bácska ismét Magyarországhoz került - így sikerült magyarnak születnem, amíg Bánát és Szerémség német megszállás alá tartozott. A háború végeztével Vajdaság ismét egységes területté vált, autonóm tartományként a Szerb Köztársaság része lett. Az 1974-ben meghozott új Jugoszláv alkotmány magas szintű autonómiát adott a tartománynak, amit Milosevics uszítására 1989-ben, az ún. Joghurt-forradalomban vesztett el. Az 1992-es már "Kis" Jugoszláv alkotmány nem szavatolt elegendő önállóságot Vajdaságnak, de jelentős jogokat juttatott vissza a 2002-ben meghozott "Omnibusz-törvény". Vajdaság (Bácska, Bánát és Szerémség) nagy része szántóföld. Az ország éléskamrájaként nevezett tartomány azonban jelentős iparral is rendelkezik. Természeti kincseiként pedig a gazdag erdőit, folyóit és kőolajtartalékait kell megemlíteni. Mai területe 30.000 km2, lakossága az 2002-es népszámlálás alapján 2,024.487 ami 58.120-al több mint 1991-ben. A lakosság növekedése századunk balkáni háborús menekültjeinek betelepülésével magyarázható, különben csökkenő a vajdasági őslakosság szaporulata és az elvándorlás is jelentős. A lakosság közel harmadát nemzeti kissebségek alkotják. Legnagyobb számban magyarok, montenegróiak, horvátok, ruszinok, szlovákok, románok, albánok, cigányok. A II. Világháború előtti jelentős német kissebséget teljes egészében 1947-ben deportálták. A soknemzetiségű Vajdaság sokszínűségét és erejét az itt élők szorgalmas munkájával a békés együttélés toleranciája biztosította. E térség néprajzi összetételét a XVII. század határozta meg.
   I. Leopold magyar király, német-római császár hívására 1690-ben Koszovó területéről, III. Arszenije Csarnoje-vics pátriárka (1633-1706) vezetésével Pe? (akkori nevén: Ipek) város környékéről a török hódoltságot átvészelő és hagyományosan pravoszláv (szerb ortodox) mintegy 40.000 szerb menekült a magyarok közé. Közülük kb. 6000-en Budapesttől északra, Szentendrén telepedtek le - abban a városban, amely máig is központja az újkori szerb vallási és kulturális életnek. A pátriárka bölcsen irányította népét és igyekezett megkönnyíteni számukra a beilleszkedést. Szentendrén megalapította az első könyvmásoló műhelyt, innen látták el a szerb ortodox egyházközségeket misekönyvvel. Néhány évvel később Bécs parancsára a már letelepedett bevándorlókat Bácskába, a tengermellékre és Észak-Bánátba költöztetik át, azokra a területekre, amelyek a zentai 1697-es zentai csata után felszabadultak a török hódoltság alól. Mária Terézia és II. József császárok telepítési politikája nyomán már az 1710-es évektől németországi telepesekkel, svábokkal, ill. a XIX-XX. század fordulóján szlovákokkal gazdagították a nemzetiségi sokszínűséget. Zomborban döntően magyar anyanyelvű népesség főleg katolikus volt, de voltak más nemzetiségű görögkeletiek és izraeliták is, akik 1828-ban felépítik a zsinagógájukat (ez az épület a II. világháború után iskola volt, ma pedig a Köztisztasági Vállalat irodaháza). A II. József türelmi rendeletét (1781) követően a németek az ágostai evangélikus vallású egyházi közösségbe szerveződtek. Németországból, Bácskába Torzsára telepített sváb családból származott e közösség szellemi nagyja - eredeti családnevén Wolf, Ordass Lajos, a Magyarországi Evangélikus Egyház újkori legnagyobb tekintélyű, mártírsorsú püspöke (1901-1978). A zombori reformátusok - felekezeti kisebbségben és szórványban - 1820-ban alapítottak egyházat: a város közvetlen központjában a melléképületekkel együtt megvásárolt iskolaépület udvarában haranglábat emeltek és az iskolatermet imateremmé alakították. Szert tettek paplakra, harangozólakásra, ifjúsági otthonra - Keresztyén Ifjúsági Egylet (KIE) épületre és földbirtokra is, hogy helyben lakó lelkésznek a megélhetése biztosítva legyen. Az épületet 1954-ben toronnyal és 2 haranggal templommá alakították Békássy Zoltán (1910-1999) áldott emlékű református lelkipásztor és bácskai esperes 61 esztendeig tartó szolgálata idején.

Zombor

   Czoborszentmihály (egykor), Sombor (szerb) Alig 20 km-re a Dunához, a Duna - Tisza nagycsatorna (Ferenc csatorna) partján fekszik, parkokban, zöld területekben igen gazdag jó 60-70.000 lakosú kisváros, a termékeny alföldi rónán. Szerb, horvát, magyar, szlovák és egyéb - látszólag békés együttélésű - lakossága az utóbbi balkáni háború évtizedében kb. 20.000 szerb menekülttel bővült. Zombort a Czobor család alapította a XIII. században, egészen 1541-ig - míg a törökök el nem foglalták - nem cserélt gazdát. A török idők alatt gőzfürdők, dzsámik épültek. Ekkor kezdődött a szerb és bunyevác (horvát) betelepülés. Bács és Bodrogh vármegyék hatósága a török hódoltság alatt szünetelt, külön megyeként 1699-ben újjászerveződtek, Bács-Bodrog vármegye néven 1802-ben egyesítették. Csak 1745-ben tért vissza a vármegyéhez, szabad királyi várossá 1749-ben vált és 1884-től a vármegye székhelye lett. A Magyar Királyság területén Szentendre után a szerbség legjelentősebb oktatási és művelődési központjává fejlődik Zombor. A magyar olvasókör 1844. alapítását, esztendővel később, követi az első szerb olvasókör (Srpska ?itaonica), 1850-ben az első szerb nyomda, majd 1859-ben az első szerb tanítóképző, amely 1992-ben egyetemi rangot kap. A Megyeháza 1808-ban épült éppen annyi szobával, ahány nap van egy esztendőben, belső udvarát egykor az ezeréves Magyarország 64 megyéjének címere díszítette. A Megyeháza előtti teret tiszafák fogják közre - az örökzöld, kétlaki, vátozatos alakú terebélyes cserjék, a növényvilág egyedüli megosztott nemű képviselője. A címerek helye most már üres, az épület a községi képviselő-testület székhelye. Az épület eklektikus homlokzatát, oldaltornyait és hátsó részét 1882-ben véglegesítette a korabeli építész. Legutóbb 1975-ben újították fel, akkor 201 helyiséggel. A földszinten található Címer-terem, az ódon épületek, az iskola, a kolostor és a kincstár mind a vármegyei élet hangulatát idézi. Eisenhut Ferenc (1857 - 1903) A zentai csata című festményével (1896) díszített Díszterem sajnos csak hivatalos kísérővel "munka-időben" látogatható.

Zenta 1697: a törökök kiverése

   A törökök sikertelenül ostromolták Bécset és elvesztették Budát. Legjobban mégis Erdély elvesztése fájt nekik 1687-ben. Erdély ugyanis török védelem alatt álló terület volt. II. Musztafa 1697-ben nagy sereget gyűjtött össze azzal a céllal, hogy Erdélyt visszafoglalja. A nyár folyamán a császári csapatok parancsnokává Savoyai Eugen herceget nevezték ki, akinek feladata volt valahol feltartóztatni a török sereget. Musztafa augusztus 11-én érte el Belgrádot. Azután Pétervárad (Újvidék - Novi Sad) alá vonult, de ott nem támadott, hanem észak felé indult a Tisza jobb partján. A császáriak feltételezték, hogy a törökök elfoglalják Szegedet, majd Erdély felé fordulnak. Savoyai Eugen seregei tisztes távolból követték őket. Amikor Szenttamás (Srbobran) alá érkeztek, szeptember 9-én éjszaka Savoyai Eugen táborában megjelent Thököly János, a zentai őrség kapitánya, aki beszámolt arról, hogy a törökök már 8-án Zentánál voltak és mindent elpusztítottak. Jelentette, hogy a törökök pontonhidat kezdtek verni a helységtől délre, az úgynevezett Poronty szigetnél. A császári sereg azonnal indult, és szeptember 11-én délután érkezett Zentához. Itt már állt a törökök 60 hajóból készült pontonhídja a Tiszán. A szultán és kísérete már át is kelt a folyó bal partjára. De megkezdte átkelését a gyalogság is. Savoya hercege azonnal elrendelte az általános támadást. Óriási pánik tört ki a törökök között, a hidat ágyútalálat érte és a megsérült janicsárok úszva igyekeztek átérni a túlsó partra. Néhány óra alatt, a török hadsereg teljesen megsemmisült. A harcban a nagyvezér is elesett, a szultán pedig a folyó túlsó partjáról nézte végig nagy seregének pusztulását. Ezer lovasa kíséretében Temesvárra, onnan pedig Belgrádon át Konstantinápolyba tért vissza.

Zombor
A 13 aradi vértanú egyike
   Schweidel József (Zombor, 1796. május 18. - Arad, 1849. október 6.) Schweidel József, honvéd tábornok Zomborban született vagyontalan német polgári családban. 1814-ben, közhuszárként, a híres Simonyi óbester alatt kezdte katonai szolgálatát, már Napóleon seregei ellen is harcolt. Később Galíciában és Bécsben állomásozott. Mint Poeltenberg lovag - ő is a 4. Sándor-huszárezred tisztje, őrnagy és Magyarországra az ő vezetésével 1848. augusztusában tértek haza Bécsből. Rangidős tisztként felkeresi tiszttársait, felesküszik a magyar alkotmányra és csatlakozik a magyar függetlenségi mozgalomhoz. Gyorsan érvényesül, kitűnik bátorságával a pákozdi ill. a schwechati ütközetben. Már 1848 okt. 5-én tábornok, Buda visszafoglalása után Pest hadiparancsnoka, hadosztályparancsnok a felsődunai hadtestnél. Világosnál tette le a fegyvert. A forradalom bukása után letartóztatták és bitó általi halálra ítélték, de felesége könyörgésére kegyelemből negyedmagával agyonlőtték az aradi sáncokban. Zombor neki emelte az első köztéri szobrot, egykor a Megyeháza előtti téren állt, de szétverték. Emléktábla is volt a szülőházán (ma: Testvériség-egység Általános Iskola), de eltűnt.

Dicsőség - gyász, méltóság


   Zomborban voltak és vannak hősök, mártírok, hazafiak. A Rókus-temetőben néhányszáz 1914-18-as honvédfejfából megmaradt 16, de azok közül is néhány a sárba fektetve járdául szolgál az odalátogatónak. Hát igen, a Megyeházához vezető úton is állnak az 1940-45-ös kommunista szerb és montenegrói nemzetiségű hősök mellszobrai. Volt ugyan Szentháromság-szobor is: mb Édesanyám annakidején megmutatta a szobor helyét. Elmesélte, hogy a Rókustemető kerítése mellett véletlenül megtalálták annak összetört keresztjét. Meg volt 1848-as Schweidel József huszárezredes emlékszobor is - amit Mátrai Lajos szobrász készített és 1905-ben lepleztek le. A zombori rövid életű II. Rákóczi Ferenc fejedelem-szobrot Jankovits Gyula (1865-1932) budapesti szobrász készítette. Leleplezésén 1912. június 9-én számos tekintélyes vendég és nagyszámú tömeg vett részt. Egyik érdekessége, hogy a zombori, illetve vajdasági filmgyártás úttörője, Bosnyák Ernő kamerájával néhány perces filmben ezt a történelmi pillanatot is megörökítette. "Bosnyák a kamerát kocsira helyezve, mozgásban fényképezi az ünneplő tömeget. A Rákóczi-szobrot szintén kameramozgással mutatja: a gép a szobor fejéről a talpazatáig pásztázik. D. W. Griffith egy évvel később használja a kameramozgást." Sajnos a zombori szobor nem sokáig hirdethette II. Rákóczi Ferenc dicsőségét: 1919 tavaszán a szerb hatóságok rendeletére eltávolították, később pedig beolvasztották. Így tűnt el, jó hat év után e szép köztéri szobor, amelyről az idén, a 300 éves Rákóczi-jubileum kapcsán illik és kell is megemlékezni

Miért?

   Miért van Zomborban a Zentai csata képe? Miért nem lehet megnézni? Miért épp a Megyeházában zárták el? Mi az, hogy megye? És Megyeháza? És akkor micsoda, ha nem megyeháza? Miért ne lehetne Jenő az Eugén, még akkor is, ha Savoyai? Mit kerestek Eugénnél a Zichy-és a Batthyány-huszárok? Meg a németek és franciák és a spanyol zsoldosok? Hogy kerültek a magyarok Zentára, hogy a törököket kiverjék? Eisenhut Ferenc megfestette a Zentai csatát, ami a zombori megyeházán van elzárva, Savoyai Jenőt pedig haditörvényszék elé állították, mert megverte a törököket. De miért? Benne van a Révaiban is, ám a Révait elégettük, amikor bejöttek az oroszok. És a partizánok meg az oroszok lóistállónak használták a zombori református imaházat. A lelkészi hivatal irattárát meg az egyházi könyvtárat feltüzelték. Miért? Talán hideg volt 1945 októbere? Fáztak? Minek jöttek be? És mi lett a köztéri szobrokkal? Eltűnhet-e egy köztéri szobor csak úgy magától? És miért? Miért? Aztán, hogyan vetemedhet egy tanító arra, hogy megverje a gyereket? Vetemedett, mert ő volt a párttikár - apám pedig református pap. És megmondta, hogy a papokat ivadékaival együtt ki kellene irtani, mert azok a népet csak butítják és kiszipolyozzák. Ezért átmentem a szerb iskolába. Osztályfőnököm a volt szerb hadsereg egyik katonatisztje korrekt ember volt. Az Édesapám pedig - aki zentai volt, mesélt a csatáról, de titokban. Mindezt megtetézte Édesanyám azzal, hogy Zombor Bács-Bodrog megye székhelye, mi csak ne bántsuk a Megyeházát, az mindig megyeháza volt, és az is marad. Annak építették, és kész! De miért Bács és nem Bácska? A Bodrog pedig valami folyó a mesében. És miért nem szabad ezt emlegetni, és miért nem kell erről beszélni? Miért nem lehet megnézni a megyeházát? De tényleg, miért? A képet egyetlenegyszer láttam futólag és úgy megilletődtem, hogy csak néztem, de nem láttam. A megyeházát meg még annyira sem. Pedig milyen büszkék mind a kettőre a zomboriak! A Muhi-féle monográfiából tudom, hogy a megyeházának három udvara van, de tősgyökeres zombori, nem láttam, csak kívülről. Nem jól van ez így! Nemhogy tüzetesen, sehogy sem nézhettem meg sem a képet, sem a házát. Holtomig kötődöm Zomborhoz, ott nőttem föl, ott vannak a szüleim sírjai. Schweidel szülőházát is Édesapám titokban mutatta meg, ki tudja, az volt-e valóban. Keverednek a képek. Nem is tudom már Kellenének fényképek, térképek és kellenének feliratok a világ minden nyelvén, hogy látva lássuk, hogyan élt és hogyan tartozott a város a földhöz, amelyen fekszik, hogy tudva tudjuk, mi éltette, mi tartotta fönn az újra meg újra kizöldülő fáit, hogy szeretve szerethessük lakóit. Értenünk is kellene. Értenünk és megértetnünk kellene, hogy miért maradnak ismeretlenek, és miért vándorolnak értékeink. Ugyanúgy szétszóródtak a vakvilágban, mint azok, akiket szeretünk, hiszen a Krisztus-ciklusba tartozó Munkácsy-képet is Hamiltonból hozták Zomborba, néhány hónapra, hogy a zomboriak is láthassák Vajon Amerikába vetődött osztálytársam szíve hangosabban ver-e a a hamiltoni múzeumban Munkácsy szenvedő Krisztusával, amikor fölismeri... Kérdés, fölismeri-e, hiszen "itthon" nem láthatta.

Varázsos város

   Ahol az embernek mindig megdobban a szíve. A jubileum évében vagyunk, ugyanis 300 év telt el a Rákóczi-szabadságharc kitörése óta. 1703. május 8-án adták ki a breznani pátenst, amellyel fegyverbe szólították a népet, néhány napra rá már Rákóczi zászlaja alatt gyülekeztek a felkelők, 1703. június 16-án pedig maga Rákóczi állt a magyar népi felkelés élére. A török szultán, a Rákóczi-szabadságharc bukása után, 1717-ben adott menedéket a száműzött magyaroknak. Rodostóba a fejedelmet többedmagával Mikes Kelemen is elkísérte, a bujdosó évek krónikása, aki 207 rodostói levelében (sajátos emlékirataiban) festett hiteles képet a fejedelemnek és kíséretének törökországi életéről. E leveleket, amelyeket a 18. századi magyar próza gyöngyszemei közé sorolhatunk, ma az Egri Érseki Könyvtárban őrzik s melynek emlékét a zombori Cirkl Rudolfék, illetve a zombori Petőfi Sándor Kultúregyesület (néhány napja: Zombori Magyar Polgári Kaszinó) Műemlékvédő Szakköre kegyelettel és szeretettel - alkalmi kiállításokkal, előadásokkal - ébresztget. Merthogy a hálás utókornak egyébként is ez a feladata. Nem a nemzeti türelmetlenség... Apropó, nemzeti türelmetlenség, vagy türelmesség, tolerancia!? Minek nevezzem azt, hogy - lévén, a zombori református egyház értelemszerű magyar mivoltában senki sem kételkedhet - az éj leple alatt a templom ajtajára egy "ismeretlen szerző" cirill betűs aranyfelirattal rápingálta:


   "Szerbia pravoszláv föld". Mert, hogy Munkácsy szenvedő Krisztusa aligha szenved szerb ortodoxként másként...

A világ bármely pontján élő magyarok kaphassanak magyar állampolgárságot születési hely, származás és nyelvismeret alapján  

   A Magyarok Világszövetsége alapszabálya 1998 óta elsőszámú feladatként jelöli meg a szervezet számára, hogy lehetőségei szerint tegyen meg mindent azért, hogy a világ bármely pontján élő magyar ember magyar állampolgár lehessen. Ezért kezdeményez az MVSZ aláírásgyűjtést a kérdésről. Erről Patrubány Miklós elnök levélben tájékoztatta a parlamenti pártok vezetőit, és a közjogi méltóságokat. Az ügydöntő népszavazás kiírásához legalább 200 ezer aláírásra van szükség. A kezdeményezést már elküldték az Országos Választási Bizottságnak. Patrubány Miklós szerint a magyar nép Trianon óta először vehetné kezébe saját sorsát. A nagyhatalmak, a körülöttünk lévő kishatalmak, és a magyar politikum is érdektelennek tűnik az ügyben, mondta az elnök. Pedig Európában számtalan helyen élő gyakorlat az állampolgárság kiterjesztése. Ezek alapján a nemzeti nyelv ismerete, a származás és a születési hely, folytatta Zabolai Csekme Éva, a Magyarok Világszövetsége Külügyi Bizottságának vezetője. Az Európa Tanács erről szóló cikkelye, magyarázó szövege arról szól, hogy az állampolgárság megadásakor meg kell határozni bizonyos feltételeket. Ezek lehetnek a felsoroltak. Az állampolgárságról szóló európai egyezmény, amelyről szó van, 2002. március 1. óta része a magyar jognak. A szakértő szerint eddig itthon mindenki csak szakmai oldalról közelítette meg az állampolgárság kiterjesztésének ügyét, pedig ez elsősorban nemzetstratégiai kérdés. (Kossuth Rádió)