A dél-svédországi magyarok családi lapja
3. évfolyam 10. szám 2002/1
Nyelvápolás
A nyelvápolók örömére Tar Károly: Svédországi magyarító szószedet
     Szerkesztőségünk utánajárása nyomán megérkezett a kolozsvári Glória nyomdából Budapesten át, a Zoras Resor Ilonájának nagylelkű segítségével a Svédországi Magyarok Országos Szövetsége kezdeményezéséből megalakult Nyelvápoló Közösség első könyve. A vallomások az anyanyelvről című könyv neves személyiségek bölcs mondásait tartalmazza édes anyanyelvünkről. Anyagát Péterfy Mihály gyűjtötte, Lázár Oszkár, nyugalmazott egyetemi tanár kiegészítette, Tar Károly gondozta és előszót írt hozzá, fülszövegét pedig Murádin László , a neves erdélyi nyelvtudós írta. Ez a közhasznú kéziköny egy esztendeig sok helyen hányódott, és olyan lelkes emberek segítségével jutott el a svédországi magyar olvasókhoz , mint például Laczkó László, budapesti lakos, aki nemcsak azt vállalta, hogy lakásán összegyűjthettük a könyvcsomagokat, hanem maga szállította az egyik hajnalban induló Zoras buszhoz, hogy a Svédország és Magyarország között, szerdán és szombaton közlekedő menetrendszerinti buszjárat térítésmentesen fuvarozhassa Göteborgig.
     A könyv kiadására a Nyelvápolók Közössége ötezer koronát költött. Minden magyar egyesületbe 10-15 könyv jut, amit ha nagyon olcsón, 25 koronás áron megvásárolnak a tagok, akkor a Közösség száz százalékos haszonra tehet szert, amelyet következő, ugyancsak közhasznú könyve kiadására fordíthat. A Nyelvápoló Közösség második könyve az a szerkesztőségünkben elkészült Svédországi magyarító szószedet lehet, amelyet Dr. Molnos Angéla, a Magyarító könyvecske nagyrabecsült szerzője könyve negyedik, majd ötödiki kiadásának mellékleteként képzelt, és elfogadott. A Magyarító könyvecskét, maga Orbán Viktor miniszterelnök is haszonnal forgatja, hiszen meggyőződhettünk róla, hogy a választékos és szép magyar beszéd híve és gyakorlója. A Vallomások az anyanyelvről című könyvet olvasóink kérjék és terjesszék, mindannyiunk hasznára, a magyar egyesületekben

diné estebéd
dinsztel párol, gőzöl, puhít
diploma oklevél
diplomata külügyér, külügyvivő
direkció irány
direkt közvetlen, egyenes
direktiva utasítás
direktor igazgató
dirigál igazgat, vezet, vezényel
dirigent karmester
diszidens közösségből, pártból kilépett, menekült, idegenbe szakadt
diszkál mosogat
diszkmasin mosogatógép diszkreditál rossz hírbe hoz, lejárat
diszkrét titoktartó, óvatos, hallgatag, egyszerű
diszkrimináció hátrányos megkülönböztetés
diszkurs beszélgetés
diszkució vita
diszkutábilis vitaható
diszkalifikál kizár
disztribuál szétoszt, szétterjeszt
disztrikt kerület
divány heverő
diversz különféle
dizájn design ipari tárgyalakítás, látványtervezés
dizenteria vérhas
docens egyetemi magántanár
doftál illatozik
dogma hittétel, hitelv
dogmatikus merev, maradi, vaskalapos
dokument okirat
domicilál lakik
dominál uralkodik, kimagaslik
domsürka székesegyház
donáció adomány
donál adományoz
doppál mártogat
dopping ajzószer
dózis adag
dosszié irattartó, iratköteg
döpál megkeresztel
dramatikus drámaíró
drasztikus durva, nyers
dressz mez, tornaruha, fürdőruha
dresszing salátaöntet
drog hatószer, kábítószer
doyen korelnök
duktig okos, derék, ügyes, rendes
dupláz megkettőz
dusol zuhanyozik
dutyfri vámmentes
duzin tucat
dür drága
dzseki rövid kabát
dzsem gyümölcsíz
dzsip terepjáró
dzsudó cselgáncs
dzsungel forró égövi őserdő, ősvadon