II. évfolyam. 5. szám 2001. március., ISSN 1404-7780

•[vissza]

Lundi Lap
IV. évfolyam, 24. szám 2001 / 1.


•[Nőknek: Mi is az a Callantics?

Lehetne lundi iskolánk is

Nem elég csak ábrándozni azon, hogy gyermekeinket, unokáinkat és saját magunkat miként tanítsuk anyanyelvünkre, amely egész életünkbe nyilvánvalóan ápolásra, tökéletesítésre szorul. Akik erről gondolkozni nem restek, talán azt is tudják, hogy nekünk, svédországi magyaroknak, szerencsére ebben a kérdésben is, van kiről példát vennünk. Négy éve működik a Stockholmi Magyar Iskola, amit Stuber György neve fémjelez.

Legutóbb a Nyelvápolók Közösségének évi közgyűlésén összegezhette az iskola eddigi eredményeit, a rá jellemző nyíltsággal, hiszen minden előrelépés követelménye a magunkkal való megalkuvás nélküli szembenézés - közösségi munkájuk nehézségeit sem hallgatta el. Ezt az iskolát is a szűkség hozta létre. A megnyirbált állami anyanyelvi oktatás pótlására a Többet ér meggyújtani egy gyertyát, mint a sötétséget átkozni kínai bölcsességet vallva, ma kéthetenként, 34 alsó-, közép- és felső-tagozatos vagy gimnazista tanul magyarságismeretet. Szombaton három osztályba gyülekeznek Nem versenyezhetnek az otthoni oktatással, de megpróbálják a tanulók egészséges azonosságtudatának érdekében növelni tudásukat, hogy magyarságukhoz önbizalmat nyerjenek.

Lundban 31 magyar gyerek óhajt magyarul tanulni. Többnyire egyetlen oktató szaladgál a város különféle iskolájába, hogy a kiszabott röpke időben kedvüknek, tudásuknak, képességeiknek megfelelően foglalkozzon velük. Nyilvánvaló, hogy a legtökéletesebb magyar tanár sem végezhet ilyenformán valóban eredményes munkát. A szülők segítségén múlik, hogy milyen szintig emelkedhetnek a tanulók. A Stockholmi Magyar Iskola előnye, hogy "tanári kara" van. Egyéni- és csoportfeladatokkal szoktatják a gyermekeket önálló munkára, házi feladatokkal rögzítik az iskolában megszerzett új ismereteket.

Zenei nevelést kapnak, mégpedig a leghatásosabb Kodály módszer szerint. Népdalokat, táncházat és furulyázni tanulnak. Az órák közötti szünetek is a magyar közösségteremtést szolgálják. Együttműködnek a cserkészekkel. Eskilstunai diákokkal is találkoznak, újabban biológiát tanulnak magyarul, és honlapot terveznek a világhálón, amely közelebb hozza őket nemcsak más svédországi társaikhoz, hanem a az anyaországiakhoz is. Műsoraik, amelyeket a stockholmi Magyar Házban és Tĺngagärdén rendre bemutatnak tanúsítja, jól haladnak magyarságuk megtartásában.



Miért nincs ilyen iskola Lundban és más városban is? A stockholmiak példájának ismeretében kérdésünk nem lehet bántó. Lundban legalább annyi a képzett magyar ember, a közösséget szolgálatára alkalmas (kis unszolásra talán kész) értelmiségi, hogy a létrehozandó iskola vetekedhetne a stockholmival. Van itt egyetemi tanár, magyar irodalom szakos tanár, színész, tanító, óvónő, író, rádiótudósító, festő, a magyar történelmet alaposan ismerő, zenei tanulmányokkal rendelkező, táncház-mozgalmi úttörő, irodalmi versenyben nyertes, műszaki tudományos könyvet író. És olyan is, aki otthon felső iskolai szinten tanított szép magyar beszédet... Micsoda tanári kar kerülne ki belőlük, ha volna valaki, aki ügyesen összehozná azt az iskolát, ahol szolgálatukkal mutatnák meg valódi, tehát önzetlen, az utánunk jövőket éltető igazi magyarságukat.

A kishitűek ne ingassák a fejüket. Hinnünk kell, hogy lehetséges az összefogás az ilyen nemes cél érdekében. Lapunk kész minden ehhez hasonló gondolat vitáját lebonyolítani. Ne ábrándozzunk, beszéljünk róla, tervezzünk. És hívjuk segítségül a stockholmiakat. Ők már látják kitartó küzdelmük eredményeit.

Ligeti Pál


Járai János felvétele

Február végén tanácskoztak Lundban az Európai nyelvtudományi Konferencia részvevői.

Bolanowszka Éva beszámolója után az anyanyelvi oktatás is szót kapott. Huszonhat gyermek köszöntötte különféle nyelven a tanácskozást. Magyarul két kilencéves, Hatram Linda és Prüller Krisztofer "talpig díszmagyarban" szólt. Az erről készült színes kép bekerült a Skĺnska Dagbladetbe.

Wolf Judit



felelős szerkesztő: Tar Károly, webmaster: Kormos László.,
HUNSOR - Magyar Liget - All Rights Reserved - 2001., A.D.