II. évfolyam. 5. szám 2001. március., ISSN 1404-7780

•[vissza]

Koppenhágai Lap
II. évfolyam, 3. szám 2001 / 1.


•[Népfőiskola dán mintára

Add tovább!
'PÁLYÁZAT / HIRDETMÉNY VÁZLAT'
(Egyeztetés, megmunkálás alatt. Kérdéseket, hozzászólásokat nagyon szívesen látunk!)

A Nemzeti Kulturális Alapprogram
Közművelődési Szakkollégiuma
egy újdonsült kurátorának 'ihletésére'


Mottó: "A művészet lényege úgy jelenik itt meg, mint valami új, amely, mint igaz bontakozik ki. Ahogyan Heidegger írja: "a műben az igazság működik", mégpedig úgy, hogy "az általa megnyíló párbeszédben és mozgástérben rendeződik el."
Az igazság működése kettős értelmet hordoz, egyrészt az igazság, mint "történés" élettel teli cselekmény, amely mozgásteret igényel, másrészt pedig, mint a megismerés célja, meghatározza a megismerés módját is, amely csak folyamatban valósulhat meg. A párbeszéd kifejezés utal egyrészt a megismerés kapcsolati dimenziójára, másrészt pedig a dolog folyamat jellegére, hiszen az igazság már maga is történés, amelyet nem lehet egy adott pillanatra kimerevíteni, vagy rekonstruktiv úton analizálni."
dr. Sárvári György (Ph.D. a magyar szupervízor szakma kiemelkedő, nemzetközileg elismert egyénisége): Az interpretáció mint művészi élmény és terápiás lehetőség (További szemelvények a 'pályázat' végén!) (Ne tessenek megijedni, se a mottótól, se attól, ami alant következik! Aki már próbálta tudja, hogy a nyelvi megfogalmazás nehézségeihez képest végtelenül egyszerű, szerves, természetes dologról van szó a gyakorlatban!)

FELNŐTTOKTATÁSI ALAPMODELL

A rendelkezésünkre álló legjobb alapozó módszerek egyike
Miért? Többek között azért, mert az eddig ismert legjobb, leghatékonyabb iskolák, és módszerek legfontosabb alapvonásait is ötvözi egyedülálló módon, és tömörségben.
Milyen módszerek, és iskolák? A különböző hagyományok lényegében egybehangzó személy-megközelítésein keresztül, a legújabb, 'kritikai pszichológia' alapfelismerésein át többek között a 150 éves dán népfőiskola legfontosabb tapasztalatait, valamint a komplex művészeti oktatás (a Magyar Nemzeti Galéria GYIK műhelyében, és másutt kidolgozott) mindenkinek szóló kipróbált alapgyakorlatait alkalmazó, és például a szupervízió európai változatának legjobb vonásait is felerősítő modellről van szó legjobb - magyar - formájában minimum hat napos (maximum öt hetes) bentlakásos tanfolyam, minimum - a 'vezetővel' együtt - 13 (egy csoportban maximum 22-24) fő részére. Elsősorban a résztvevôk személyes kinyílására, alkotásaira, és egymással folytatott, gazdag eszköztárú párbeszédeire épít. Az 'identitás', vagy Hamvas Béla szavával a személyes alapállás megmunkálása a megérkezés első percétől a távozásig tart, (egy katartikus csattanóval a végefelé) mind a rövid, mind a hosszabb változatban
EBBE A 'KERETBE' - CSAK RITKÁN LÁTHATÓ HATÉKONYSÁGGAL! - BEÉPÍTHETÔ ÚGYSZÓLVÁN BÁRMILYEN 'TANANYAG', KÉPZÉS, ÉS FELADAT.



.(Nem használható viszont e személy-központú, az élő szóra, és az átélésre, tapasztalatra, találkozásokra építő módszer - megalapozott reményeink szerint - semmiféle gyűlöletkeltő kiképzésre, vallási, vagy politikai mozgalmár-idomításra, üzleti furfang testületi növelésére, stb./
Figyelem! A módszer nem eladó, olyan értelemben, hogy semmiképpen nem ajánljuk alkalmazásának megpróbálását (sem) olyanoknak, akik legalább egyszer nem vettek részt egy ilyen kurzuson!
Ugyanakkor alig várjuk, hogy megbízást kapjunk végre valamely civil, vagy szakmai közösségtől, (megyétől, várostól, falutól) vagy intézménytől (legalább) néhány 'instruktorképző' tanfolyam végig vitelére! Megrendelhetô viszont a kurzus, tanfolyam, képzés mind Magyarországon (az Új Kispad Alapítványnál), mind Koppenhágában (a Hamvas Béla Klubban). Egyelőre leginkább magyarul, de (jó) tolmáccsal bármilyen populációban elképzelhető a dolog! Költségek minden esetben a körülményektől függően. Közrejátszik a helyi szállás-étkezési lehetőség, a szakemberigény, stb. Magához, az alapot, 'keretet' adó folyamathoz minimálisan kell a 'vezető', és egy, kreatív módon 'tanítani' (vagyis a résztvevőket 'megszólaltatni' is) képes zenész.

Miután a 'vezetésre' eleddig nem jelentkezett senki komolyan (több korábbi résztvevő kacérkodott már ugyan a gondolattal!) ezért egyelőre mindenképpen számolni kell az útiköltségemmel. Viszont, miután önkéntes kultúrmunkásként pillanatnyilag (a szociális segéllyel egyenértékű, itten ippeg mindenre elég) 'polgári fizetést' kapok a dán államtól, így tiszteletdíjat továbbra sem kérek a munkámért. A többi közreműködővel minden esetben személyes megállapodás szükségeltetik!

Irányadóul: A drávafoki "Kistérségi szereplők együttműködési alapképzése" öt nap, 20 résztvevőnek mindennel együtt (szállás, étkezés, előadók, stb.) kb. egy millió forintba került. (Amiből egy negyed milliót a VÁTI állt az előre leadott tanulmányunk fejében!) De, hogy egy 'ellenirányú' példát is lássunk: minden további nélkül, akár azonnal elképzelhető lenne egy 'önköltséges' változat Svédországban a helyi magyarság tulajdonában lévő Tängagärde-i 'gyülekezeti házban'.

Nem szándékunk befolyásolni leendő 'megrendelőinket', de nagyon szívesen vállalnánk az alább felsorolt témák köré szervezett képzéseket, mind a hat napos, mind az öt hetes (vagy valamely 'köztes') változatban:
'Klasszikus népfőiskolai felnőtt-ember képzés'
'Társképző tanfolyam'
'Közösségépítő, együttműködési gyakorlatozás'
'Mire is jó a művészet?!'
Szellemi túlélési kurzus globális szellemi özönvíz esetére';
Valamint bármilyen szakmai továbbképzés alapjaként!


Lázár Ervin János
önkéntes kultúrmunkás - művészeti oktató, Koppenhága Hamvas Béla Klub



felelős szerkesztő: Tar Károly, webmaster: Kormos László.,
HUNSOR - Magyar Liget - All Rights Reserved - 2001., A.D.