Günter Grass
A Nobel-díjas író A H AL című regényéből
Az időjárásról szólva
Egyszer csak senki se akar előzni.
Hova s minek sietni?
Csak hátul — de hol van hátul?
Tülekednének még.
Azok a számosak, a messze éhezők, az alig föltűnők,
vajon visszaszoríthatók-e,
kérdés, amit hozzávetőleg
mindig fölemlít valaki.
Higgadtság.
Van elég teendőnk magunknak.
Ez a sok tönkrement házasság.
Módszerek, miszerint kétszer-kettő - négy.
Szükség esetén hivatalnokjog.
Este dühösen megállapíthatjuk,
az időjárás is, a jelentést véve, hamis volt.
Kalász Márton fordítása
Vindis Zoltán
"... fél vérem magyar"
Van mondat, melynek mosolya a lelke
Olyan is, amelyiké búnak született
hogy ellenségek, sorsom elfeledte
Hozzám mindkettő egyszerre érkezett.
Ölembe ült. megölelt unokám.
láttam rajta, hogy beszélni akar.
Hogy mit mond, nem is értette talán
Apu, az én fél vérem: magyar.
Izmok feszültek meg ráncos arcomon
Átkaroltam kis barátomat.
Szemembe lelkem zivatara ült.
Harcolt bennem öröm és a bánat.
Pilláim mögé könnycsepp rejtőzött.
Hatéves a gyermek, még nem fogja fel,
Hogy lelkemet megrázó szavai között,
Nemzetem vére szivárog el.
S most, négymillió testvér sok-sok. unokája,
Idegen nyelven mondja, hogy magyar.
|
Lászlóffy Csaba
Ezredvégi fohásza valamely poétának az ki halála után sem remél nyugalmat
Futhatok még hátra? előre?
pauzák, könyvek, drága nő! —
Lepedőbe csavarva, tőrbe
csalva, a koplalás (agyő!)
kiróva rám — a lehető
l legrosszabb! felkent fejemet
(síró-halom! Jaj temető!
az öröm ott is megkeres)
ne kösse szegfűkoszorú.
Háború, családi ború?
(ásó, kapa! — örök lemez)
mint sírásó ha kiborul
s repül a föld, törik kereszt —
a jövő tud csak Horrorul.
Szente Imre
Kővilág
Lund fölött sivár szelek
kergetik a felleget
Téli csillag holdvilág
kővilág
Kövek állnak ellenem
kőbe verem a fejem
kőből van a levegő
s az eső
Nyögök mint a megnyomott
l épek nem hagyok nyomot
árnyékom ki tudja hol
bujdokol
Kerek lámpák halszemek
körülállnak őrzenek
Hártya neki a fülem
mindenem
Kerék jajdul furulyáz
motor bődül fél a ház
apró gengszter most az úr
Rossz alul
Okos rendőr elbújik
Jobb ha hallgat a kuvik
Tán az ő szavára vár
a halál?
Hányat ütött a torony
éveim se számolom
s hogy szennyezi tejemet
az atom
Mert hogy panaszkodjam is
remény kéne ahhoz is
Én bizony már nem tudom
mért fújom |
Tar Károly
Meztelen
Nálam felhőgondok járnak
Szememtől nem kék már az ég
A szád nem kell már a számnak
Holnapom vágya elszállt rég
Szerelmem kongó koporsó
Simogatásom tetszhalott
Agyamban gubancos orsó
Rádgondolásom meghatott
Kháron kocsijának fékje
Nekem hiába csikorog
A megállók félő népe
Halált hiába vicsorog
Rajtam nem fog az éjszaka
Életem fele csupa fény
Cikkanásom négy évszaka
Hazugnak hazudott remény
Tóth László
Megy az ember, megy
Megy az ember megy megy előre
fűre földre lép a lába aszfaltra utcakőre
Utazik földön föld alatt vízen víz alatt levegőben
Megy megy frissen fáradtan betegen jó erőben
Útjai spirál-alakban kígyóznak előtte végtelenül
mígnem az ég kékje
nyitva felejtett szemébe végtelenül
Megy megy az ember előre mint a mozdony
Nem pihen nem nyugszik megy örökmozgón
A semmiből világot teremtő Isten terhét cipeli hátán
Könnyű lábbal akár ha ő maga lenne a kecskelábú sátán
Lefele lépked a lépcsőn de fölfele halad már régen
s mire a legfelső szintre fölér
lent lesz egészen |